Kapcsolódó cikkek:
Új eljárás lesz a rasszista támadással vádolt romák ügyében
Szabadlábon a rasszizmussal vádolt cigányok
„Rá volt írva, hogy halál a magyarokra”
Kapcsolódó oldal: Párduc Mozgalom

A III. Francia Köztársaságban történt meg először, hogy rasszista, történetesen antiszemita propaganda az állam intézményein keresztül próbált érvényesülni. Hadsereg, nemzetbiztonság, igazságszolgáltatás – mind megannyi terep a rasszista propaganda számára. Csakhogy ennek, akkor és ott, útját állta a jogállam. A francia bíróságon elbukott a Dreyfus-per, a modern rasszizmus első nagy próbálkozása.

Magyarországon néhány évvel azelőtt zajlott le a középkori vérvád perek utolsó példánya: a tiszaeszlári ügy. Az antiszemiták akkor nálunk is csúfosan megbuktak. Akkor még a magyar társadalom szövete ellenállónak bizonyult a rasszizmus mételyével szemben.

Ma ezek a régi történetek újra aktuálisak.

Kétes tisztaságú perek folynak Miskolcon. Az első ilyen per tárgya tavaly ősszel a 2009. március 16-i kődobálás volt. A második per a 2009. őszi sajóbábonyi etnikai villongások cigány szereplői ellen jelenleg is folyik. A vádlottak mindkét perben kizárólag cigányok, akik úgy gondolták, kövekkel fogadják távolról érkező, feltételezett támadóikat. A 2006–2011-es rasszista propagandakampány nem cigány értelmi szerzőivel szemben mindmáig sehol nem indult eljárás.

A kődobálás, a tettlegesség bűn – büntetni kell. Nem mindegy azonban, hogy a jog uralkodik a tárgyalóteremben, vagy a nemzeti elfogultság. Ma már gyakorlati ismereteink vannak arról, hogy mikor, hol, milyen büntetéseket kapnak a kődobálók. Lássuk csak.

Ha dobálunk, akkor a bíróság előtt nem mindegy, hogy kik vagyunk… Ha neonáci ellentüntetők vagyunk, akik egy polgárjogi demonstráció részt vevőit és a közfeladatot ellátó rendőröket dobáljuk Pesten (2008. július 5.) másfél évet kapunk a kőzáporért. Ha cigányok vagyunk Miskolcon, akik –hat héttel a helyi rendőrkapitány ismert állásfoglalása után, két héttel a romák ellen elkövetett tatárszentgyörgyi gyilkosság után, és néhány órával a nemzeti radikális fiatalok utcai tobzódását követően – a saját házunk előtt őrködünk, és hozunk egy (minimális anyagi kárral járó) rossz döntést: akkor (egyelőre első fokon) öt és fél év a penzum.

Perdöntő az is, hogy kit dobálnak a támadók. 2010 októbere óta tudjuk: ha valaki magyarokat dobál, akkor sokkal súlyosabb ítéletre számíthat a magyar bíróságon, mintha nem magyarokat. Az pedig, hogy magyarokat dobálunk-e, paradox módon nem az áldozatok magyarsága alapján dől el! A döntő az elkövetők magyarságának foka, az abszolút mérőeszköz pedig a hangerő és a bőrszín. A megdobáltak magyarsága viszont ehhez képest relatív. Abból mérhető le, hogy maguk a dobálók mennyire mély magyarok. Ha a kődobálók nagyon magyarok, akkor az áldozataik, akiket dobálnak – az igaz magyar joggyakorlat szerint –, már nem is annyira magyarok, vagy nem elsősorban azok.

Így már érthető is, hogy a nemzeti radikális (magyar!) fiatalok miért számíthatnak enyhébb büntetésre, mint a cigányok. A „magyarok nyilai”, a „magyar igazság és élet” vagy a „jobbik Magyarországért” érdekében köveket dobálóknak igazolásuk van arról, hogy ők nem magyarokat céloznak. Az ő célpontjaik a melegek, a zsidók és a szolgálatban lévő rendőrök. Nem a magyarok. Aki árpádsávos magyar lobogó alatt dobál, azt a magyarellenesség vádja hivatalból nem érheti. A buzik és a rendőrök elleni támadás hogy is irányulhatna a magyarok ellen? A homokosok nem államalkotó tényezők, sőt a szolgálatban lévő rendőrök sem azok. A cigány kődobálókkal egészen más a helyzet. Dr. Répássyné Németh Laura bíró így fogalmazott a cigány kődobálók perében hozott ítélet indoklásában: „ez a magyar nemzet ellen, a magyar nemzet körébe tartozó csoportok ellen irányuló cselekmény”.

Az ítélet világos. A cigányok a magyarok ellen. Ez a vád összefér a nemzetfelfogásunkkal, hiszen Magyarország a magyaroké. De nemcsak elfogadható ez a vád, hanem hihető is, hiszen Olaszliszka óta közhely a sajtóban, hogy a „cigánybűnözők” támadás előtt mindannyiszor elharsogják hírhedett harci kiáltásukat: „Üsd a magyart!”.

Bizonyíték nélkül azonban mindez csak vádaskodás lenne. A miskolci ítélet azért születhetett meg, mert a kődobálás színhelyén a gondos nyomozás végre talált egy botot, amelyre gondos kezek ezt írták: „Halál a magyarokra!”.

Nekem ez a szimpla durung nem tűnik nagyon meggyőzőnek. Akkor sem hinném el, ha akadna olyan megfélemlített vádlott, aki a koncepciós perek szertartásrendje szerint sajátjaként bevállalná a botot.

A bíróság ugyanis elmulasztotta feltenni a kérdést: Hogyan született ez az egyetlen botba sűrített, egészen letisztult ideológia? Hol a többi bot? Hol a botműhely? A Molotov-koktél-gyár mellett? Ki fogalmazta a mondatot? És ki sugalmazta?

Ha a bíróság elmulasztotta, én felteszem a kérdéseket, és úgy illő, hogy a terület ismerőjeként válaszolni is segítsek. Egynegyed évszázada cigány telepeken élek Pécstől Miskolcig falun és városon. Számtalan roma intézmény irodáját ismerem, sok száz lakásban jártam, sok ezer emberrel beszéltem cigányul és magyarul. Rossz hírem van a rasszisták számára: a cigánytelepeken hiába is keresnék ennek a botnak a párját. Ilyen botok a valóságban nincsenek.

A botra írt szörnyű mondatot sem hallottam sehol Magyarországon huszonöt esztendő alatt. Nem mond ilyet senki, se cigányul, se magyarul. Sem a putrik mélyén elcsattanó káromkodásokban, sem a tűz körül hallható történetekben, sem a fiatalok kakaskodásaiban, sem a botfaragó öregek dohogásában, sem a kisebbségi önkormányzatok tervezeteiben.

Ez a mondat máshol született. Előzményei nem a cigányok köréből, hanem a magyar sajtóból mutathatók ki. „A jelenség régi, de az egy héttel ezelőtti dunaszerdahelyi események nyomán felparázslott magyarellenes hangulat közepette már tucatnyi vegyesen lakott település magyar nevét fújták le festékszóróval, vagy hagytak maguk után magyarokat fenyegető falfirkákat az ismeretlenek. Nyitracsehiben a szlovák Nemzeti Ellenállás nevű fantomszervezet nevében írták ki valakik, hogy „Halál a magyarokra!” – írja a Népszava 2008 novemberében.

Cigány összefüggésben először 2009 őszén, az olaszliszkai perben bukkan fel hasonló gondolat: „öld meg, üsd agyon a magyart”. Ez ott még nem a vádemelés része, csak a helyszíni tárgyalás egyik zamatos eleme, ami senkire nem volt rábizonyítható. A mondatot mégis felkapja a sajtó, mert nagyon is beleillik a kibontakozó cigányellenes propagandakampányba. A cigányokról megfestett rémkép részeként hamar beépül a közgondolkodásba. Csak 2010 őszéig kell érlelődnie mindannyiunkban, amíg aztán egy másik perben a miskolci bírák már a vád alapjává is teszik. A miskolci bíróság ekkor lépett a koncepciós per útjára: ekkor adott helyt annak a fantáziadús képzelődésnek, hogy a cigánytelepeken magyarellenes szervezkedés folyik. Ekkor lépett át a rasszista mitológia a miskolci rendőrfolklórból, a végrehajtó hatalom sötét bugyraiból az ítélkező hatalom emelkedett szentélyébe.

Nehéz dolguk volt azoknak, akik be akarták vetni a jog eszközét a jogegyenlőség megcsúfolására. A miskolci vádemelésről már csaknem egy évvel az ítélet előtt így ír a „jól értesült” „sajtó” a közvélemény épülésére:

„Még tavaly március 15-én Miskolc egyes, cigányok lakta területein ismeretlen személyek olyan hamis híreket terjesztettek, miszerint nemzeti radikális csoportok érkeznek Miskolcra, hogy a cigányokat megtámadják – mondta a szóvivő. A hír hatására a vádlottak közül ketten Molotov-koktélokat kezdtek gyártani, a március 15-ről 16-ra virradó éjszaka pedig a 11 vádlott és több ismeretlen társuk összegyűlt egyikük portáján, azzal a szándékkal, hogy az arra járó autókat megállítják, és a benne ülőket bántalmazzák” – adja hírül 2010 januárjában a Szent Korona Rádió.

Vannak tehát ismeretlen rémhírterjesztők. Nem tudjuk, kik ők. Vannak nemzeti radikális csoportok is. Tudjuk, hogy nemzeti ünnepeinken éveken keresztül ezek a csoportok hogyan randalíroztak a nyílt utcán. Még az általunk keresett Molotov-koktélgyár is fölsejlik a „híradásban”, bár később ez a gyár elillan a nyilvánosság tekintete elől… Aztán váratlanul valami logikátlan dologba botlunk a szélsőséges hírportál kezdetleges fércművében. Mert ugyan vajon miért is születik meg a cigányokban az a szándék, hogy a házuk előtt véletlenszerűen elhaladó autókban ülőket bántalmazzák? Ezt nem tudjuk meg. Talán, mert Szögi Lajos tragédiája óta a cigánytelepeken elhaladó minden autóban szimbolikusan mindannyian ott ülünk, az egész magyar nemzet méltán fél? Ezzel még csak lélekben vagyunk közelebb a magyar nemzet elleni cselekményhez, itt valami hiányzik… A logikai űr kitöltéséhez szükséges egy bot, egy esztendő, egy ügyészség és egy bíróság. Ha már van bot, arra fel lehet írni azt a mondatot, ami egy évvel később kell a vádemelés koncepciójához.

Ennek a botnak annyi köze van a cigányokhoz, mint a Cion bölcseinek a zsidókhoz. Ez a bot nem tárgyi bizonyíték. Ez a bot egy szánalmas koholmány. Az ötlet nagyon is árulkodó. Rávall azokra, akik kiagyalták. A nacionalista propaganda természetrajza jól ismert jelenség. A nemzeti szélsőségesek szívesen árulják a portékájukat úgy, mint a nép eredeti és romlatlan szellemiségét. Ezért a sok népies motívum, ezért a sok fafaragás. Ezért a bot. Neander-völgy a Neander-völgyieké. A XX. század közepe óta tudjuk, hogy a rasszista propaganda nem népművészeti alkotás. Az ilyen ideológiák nem erdőn-mezőn és nem a nép ajkán születnek, hanem nagyon is művi környezetben. Cigarettafüstös szerkesztőségekben és pártbizottságok zárt ajtói mögött. De mit keres az otromba husáng az ítélkező hatalom kezében? Mit keres a fajvédelem a miskolci bíróságon?

Vádolom a miskolci bíróságot.

J’accuse… Vádolom… … „Tudom, hogy e váddal megszegem a sajtóról szóló 1881. évi július 29-i törvény rágalmazás elleni 30. és 31. §-át. Szándékosan szegem meg. Azokat az embereket, akiket megvádolok, nem ismerem, soha nem láttam, nem vagyok velük haragban. Az én számomra ők pusztán a társadalmi rosszindulat szellemei. Én pedig csupán egy fordulat előidézője akarok lenni: az igazság és az igazságosság győzedelmét siettetem”… – írta Émile Zola, 1898. január 13-án a rasszista bírósági gyakorlat láttán. És sikerült neki.

Derdák Tibor szociológus

Forrás: http://beta.nol.hu/archivum/20110406-j_accuse_

Kapcsolódó cikkek:
Új eljárás lesz a rasszista támadással vádolt romák ügyében
J’accuse…
Szabadlábon a rasszizmussal vádolt cigányok
Kapcsolódó oldal: Párduc Mozgalom

Forrás: http://index.hu/video/2010/10/29/ra_volt_irva_hogy_halal_a_magyarokra/

Banki ügyfélvédelmi központ, nyugdíjas-cafeteria, egyénijárulék-folyószámla

Több mint hatvanoldalas programcsomagot mutat be szombaton Mesterházy Attila szocialista kormányfőjelölt. Korábban már ugyan kiszivárgott egy-két eleme, de az eddig nem említett újdonságok között szerepel például az euró 2014-es bevezethetősége, vagy a lusta képviselők elleni törvény, továbbá az M8-as és az M9-es autópálya megépítése is.

„Új jelölt, új program” – ez a szlogen olvasható a legfrissebb, immár kizárólag Mesterházy Attila kormányfőjelöltet ábrázoló szocialista plakátokon. A politikus a szombati kampánynyitón ismerteti programját, amelynek egykét eleme (szakiskolai ösztöndíjak, internetet minden otthonba, Tobin-adó, nemzeti nyelvtanulási program, ingyentankönyv) kedden már kiszivárgott. A több mint hatvanoldalas dokumentum vázolja a szocialista kormányfőjelölt „nemzeti modernizációra” és „Magyarország újraegyesítésére” épülő programját.

Ebben további adócsökkentésről és az adóátalakítás szükségességéről írnak. A vállalások között szerepel, hogy négy év alatt tizenkét százalék körüli reálbéremelkedésre lesz lehetőség, jövőre ismét adómentességet kapnak a meleg étkeztetési jegyek, a válság elmúltával szélesítik a cafeteria rendszerét, adómentessé teszik a közösségi közlekedéssel munkába járást biztosító juttatásokat. A fejlesztések folytatásáról szóló fejezetben ígéret olvasható az M8-as és M9-es autópálya megépítésére és több mint ötszáz kilométer út uniós forrásból való felújítására. „Az államháztartás egyensúlya érdekében a közösségi közlekedésre fordítható összegek mértékét a következő három évben a GDP egy százalékában maximáljuk” – áll az anyagban.

A nyugdíjasokról szóló részben szerepel az érintett kör részére saját cafeteriarendszer bevezetése, amelynek keretében egy meghatározott összeg erejéig a nyugdíjasok különböző természetbeli szolgáltatásokat kaphatnak, például az egészségmegőrzés, az üdülés vagy a rekreáció területén. A romaintegráció kiemelt feladatként szerepel a programban. „Támogatjuk az ombudsmanok javaslatát, készüljön statisztikai adatgyűjtés a bűnelkövetők származásáról” – olvasható az iratban. Ami a felsőoktatást illeti: a hallgatók esetében az állami támogatást nem „félévekhez”, hanem a felvett és teljesített kreditekhez fogják kötni.

Az MSZP törvényt alkotna az Országgyűlésről, amely rögzítené a képviselők jogait és kötelezettségeiket. Javasolják például, hogy ne kaphasson tiszteletdíjat az a képviselő, aki nem vesz részt rendszeresen a parlamenti munkában. Hangsúlyos tétel a program honvédelmi részében, hogy 2012-re egy négyezer fős, önkéntes tartalékos rendszert állítanának fel. Egyértelművé és követhetővé tennék az egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettségét, és a különböző szintekre való beutalás rendjét is. „A társadalombiztosításban meg kívánjuk teremteni az egyénijárulék-folyószámla nyilvántartást” – írják. Létrehoznának egy Pénzügyi–Banki Ügyfélvédelmi Központot is a banki ügyfelek védelme érdekében, amely felkarolja az egyéni panaszokat a pénzügyi szolgáltatókkal szemben. A program úgy számol, hogy 2014. január 1-jére teljesülhetnek az eurózónához történő csatlakozás gazdaságpolitikai feltételei.

Az MSZP budapesti párttanácsa titkos szavazással elfogadta az őszi önkormányzati választás szocialista fővárosi közgyűlési listáját, amelynek első helyén Horváth Csaba szerepel, így ő lesz a párt főpolgármesterjelöltje, ha ezt jövő héten a fővárosi küldöttértekezlet is jóváhagyja – közölte Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke.

Forrás: http://nol.hu/belfold/20100218-ujabb_reszletek_az_mszp_valasztasi_programjabol

Ungár Klára a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) elnökségi tagja:

Forrás: http://www.youtube.com/szabademberek

„A Szabad Emberek Magyarországért azért alakult és azért vesz részt az országgyűlési választáson, hogy bizonyítsa: van helye a felelős magatartásnak a magyar politikai életben. A szabadság hívei nem tűntek el. Szembenéznek a bajok okaival, vannak javaslataik a megoldásra. Hiteles személyiségekkel sorainkban akarjuk bizonyítani a választópolgároknak, hogy a passzivitásnál vagy a kisebbik rossz választásánál tehetnek többet is. Létezik megoldás a Magyarországot eluraló politikai, gazdasági, társadalmi válságra. Megoldás – nem csodaszer –, ami a szabad és felelősen gondolkodó állampolgárok józanságán, együttműködésén múlik.” (Részlet a Szabad emberek Magyarországa – A Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) 2010. évi országgyűlési választási programjából.)

Forrás: http://www.aenima.hu/tarnabod/tarnabod.wmv

A felvételen látható rendőri intézkedésre akkor került sor, amikor a cigányok elleni sorozatgyilkosság ügyében a rendőrség úgy gondolta, hogy cigányok voltak az elkövetők.

Ma már tudjuk, hogy nem tarnabodi cigányok voltak a gyilkosok, hanem debreceni szkinhedek.

Az itt látható felvételt a rendőrök maguk készítették, bizonyítandó, milyen törvényesen jártak el.

A képen látható elfogottak majd tizenegy hónapot töltöttek ártatlanul előzetesben.

Azután engedték ki őket, miután Debrecenben elfogták az igazi tetteseket. Néhány apróság, amit nem biztos, hogy észrevettél. Az árokban kiabáló személy valóban a kisebbségi önkormnyzat elnöke. Valóban a rendőrség hívta oda, s amikor árokba lökték, valóban a főkapitánnnyal beszélt telefonon. Amelyik lakásba behatolnak, ott semmi keresnivalójuk nem volt, semmi adata nem volt arra, hogy ott elfogandó személy tartózkodik. Az ajtóban álló cigány kislányra ráordítanak, vedd ki a zsebedből a kezed!

Talán attól féltek lelövi őket?

A kisebbségi önkormányzati vezetőt bántalmazták is, ennek csak a hangjai hallatszanak, mert a kamera szemérmesen elfordul. A másik lakásban rögzített elfogás kapcsán egy pillanatra látszik, hogy rendőreink rúgják arrébb a tornácon a gyerekfürdőkádat. A lakásban pedig letépik a függönyt. Az elfogott, hason csúsztatott személyt többször gyorsan meg is ütik.

Az ügyészség a rendőri intézkedést példásnak ítélte. A sértettek jogi képviseletét Dr. Magyar Elemér egri ügyvéd vállalta.

2009. december 22-én beidézték Dr. Ruzsa Ferencet gyanúsítottként, „magánokirathamisítás alapos gyanújával”. A gyanú valószínűleg megdőlt, az ismert tudós fellélegezhet.

Az ügy szálai a nyáron indultak. Az eredeti feljelentés még nem is Ruzsa Dr-t vádolja azzal, hogy Derdák Tibor hamis megbízással képviselte A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát, a Gandhi Gimnáziumot fenntartó közalapítvány alapítói közgyűlésén. Majd egy tanúmeghallgatáson Mireisz László (A Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetője) (virágok nőjenek léptei nyomán) módosított az álláspontján: nem csupán a kisstílű Derdák a sáros, hanem a nagy hal, a Főiskola akkori rektora, Dr. Ruzsa, aki a „hamis” megbízást adta neki 2009. nyarán.

Nos, a tettre kész rendőrök vakon bíztak az egyházfő (tévedhetetlen) szavaiban. Ahelyett, hogy megnézték volna a Magyar Közlönyben, hogy Ruzsa Dr. akkoriban rektor volt (tehát joggal küldte megbízottját az ülésre), csupán az egyházfő (áldott legyen az ő neve) szóbeli közlése alapján alaposnak találták a gyanút. A törzsőrmester már a telefonban barátilag biztatta a PhD cím birtokosát, hogy ha nem jön el, majd körözteti és bilincsben vezeti elő… A neves tudóst azon nyomban rabosították is, mint afféle bűnözőt. A felkészült kihallgató kérdésére Ruzsa Dr. azt is elmondta, hogy mi az a rektor. A rend őre a választ megértette („szóval valami igazgató-féle?”).

A gyanúsított, mint sportoló

Szerkesztőségünk megkérdezte a rektor urat, mi lehetett az oka, hogy a hatóság úgy felsült, mint valami rendőrviccben?

Ruzsa Dr. a Dalit.hu kérdésére elmondta:

Ha valakiben elkezd motoszkálni a gondolat, hogy miért hihet az egyszeri magyar rendőr a buddhista egyházfő (csókjaink illessék az ő szent lábait) vádló szavának bizonyítékok nélkül is, arra gondolhatunk, hogy a vallási vezető misztikus hatással lehet a környezetére. Tudjuk, hogy Mireisz László (áldassék köntösének szegélye) képében igazándiból egy sokadszor reinkarnálódott mahásziddhát tisztelhetünk, aki már előző újjászületései alkalmával is tanúbizonyságát adta csodálatos képességeinek. Valószínűleg a Gandhi Gimnázium megalapításában is Mireisz (a szent) titokzatos szellemi erői munkáltak, hiszen testi valójában Mireisz (a csend mestere) soha nem vett részt egyetlen cigány oktatási intézmény létrehozásában, most mégis az alapító jogáért vívja nemes csatáit Derdákkal, a test szerinti alapítóval.

Továbbá – folytatta a tudós – még mai, elidegenedett világunkban sem a pénz az egyetlen kapcsolat ember és ember között. A politikai rendőrség és a vallási vezetők bensőséges kapcsolatának már az előző rendszerben is megvoltak az előzményei.

És vajon mikor kezdődhetett ez a kitűnő viszony? – érdeklődött tudósítónk a tudóstól

Ez a terület még tudományos kutatásra vár – tért vissza könyvei közé Ruzsa Ferenc – Egyelőre nem sokat tudunk a személyes történetekről. Történelmileg rendkívül valószínűnek látszik, hogy a rendszerváltás körül létrejövő kisegyházakban megfelelő számban voltak az állambiztonságnak az információgyűjtésre, illetőleg az események terelgetésére szakosodott szakemberei.

Azonban, hogy vidámabb témával zárjam ezt a kis karácsonyi színest, elmesélem, hogy Rendőrségen jártam, árpádsávot láttam…– nyilatkozta a Dalit.hu-nak Ruzsa Dr. Az ősöreg rendőrségi számítógép monitorjából kis hurkapálca állt ki, rajta vadonatúj papírzászlócska:

A piros-fehér sávos alapon – heraldikai botránykőként – ott díszelgett a köztársaság címere is, ez azonban egy közhatalmat gyakorló intézményben nagyon is helyénvaló. Az eszmék és ideák világából egyébként is mindjárt a belépésnél ízelítőt kap a rab: a kihallgató szoba ajtaján kis tájékoztató tábla olvasható „Pö…yalogató”.

Szavazás a Facebookon...

A Facebookon az egyik felhasználó azt a kérdést tette föl szavazásra, hogy „meg kellene-e ölni Obamát?” A válaszlehetőségek a következők voltak: „igen”, „talán”, „nem”, „csak ha megkurtítja az egészségügyi rendszert”.

A szavazás felkorbácsolta az indulatokat a virtuális térben, és hamarosan megjelent egy ellenszavazás is, mely azt kérdezte a facebookerektől, hogy „Ön szerint le kellene-e tartóztatni azt az embert, aki kitette a ’meg kellene-e ölni Obamát’ szavazást?”.

Az amerikai egészségügyi reform kapcsán kialakult éles társadalmi vita újabban egyre durvábban nyilvánul meg a közösségi szájtokon is.

A weben az eset kapcsán heves vita alakult ki arról, hogy vajon belefér-e egy ilyen kérdés felvetése a véleménynyilvánítás szabadságába. Egyesek szerint ugyanis nyilvánosan exponálni azt az eshetőséget, hogy az elnök meg is ölhető, hasonlít egy kicsit a Holmes-érvelésre. A híres példa szerint egy zsúfolt színházban ok nélkül azt kiabálni, hogy tűz van, a szólásszabadságon túli veszélyeztetése a közrendnek.

Ezt az érvet egyébként azzal kapcsolatban fogalmazták meg anno (egyébként sikerrel), hogy szabad-e az első világháború idején arra buzdítani plakátokon az amerikaiakat, hogy álljanak ellen az USÁ-ban korábban ismeretlen kötelező sorozásnak.

Az amerikai bíró szerint ugyanis a színházas példa és a sorozás is veszélyezteti a köznyugalmat és a köz érdekeit.

Az obamás kérdést egyébként állítólag maga az amerikai titkosszolgálat vetette le a Facebookról. És nyomozás is indult a szavazást publikáló személy ellen.

Az ügy számomra egy fontos jelenségre rávilágítja a figyelmet: újabban az emberek online aktivitásának egyre nagyobb hányada olyan nagy közösségi szájtokon belül zajlik, mint a Facebook. És ha hasonlattal kell élni, ebben a világban már nem az utcán üvölti el magát az ember, hanem egy hatalmas házibuliban (a Facebookon), ahol már nem csak az általános jogszabályok, de a buli házirendje is érvényes mindenkire.

Ilyen szempontból pedig egy ellenőrzöttebb és szabályozottabb világ bontakozik ki. És valljuk be, merészeket kiabálni egyre kevésbé érdekes a nagy közösségi hálókon kívül. Ha mégis megteszi valaki, sokkal könnyebben utolérik és adott esetben vissza is vonják a tagságiját.

http://webisztan.blog.hu/2009/09/29/botrany_egy_facebookos_szavazas_korul

K. István 1995-ben egy társával felgyújtotta a debreceni zsinagóga frigyszekrényét. A tóratekercsek porig égtek. K. akkor mindössze 19 éves volt, büszkén vallotta magát szkinhednek. Korábban több eljárás indult ellene, mert cigányházak ablakait betörte. Most a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság egyik gyanúsítottja. Cs. István ugyancsak szkinhed volt, tinédzser korától verte a cigányokat. A rendőrség jelenleg őt tartja a sorozatgyilkos banda vezetőjének és fegyverszakértőjének. Ha megrajzoljuk az egykori bőrfejűek pályaképét, figyelemreméltó következtetésekre jutunk.

Mindenekelőtt arra, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda nem jelentett új nyitányt a magyar szélsőjobboldal történetében. Nem a semmiből jöttek, elődeik pedig nem tűntek el a semmiben. Elég csak arra gondolnunk, hogy a legnagyobb magyar szkinhedszervezet, a Nemzeti Ifjak Egyesülete egykori elnöke, Sneider Tamás (Roy) ma a Jobbik Heves Megyei Választmányának elnöke, egri önkormányzati képviselő. Júniusban a Jobbik egyik európai parlamenti képviselőjelöltje volt. Sneider Tamásról ezt mondja egy 1992. január 3-án kelt vádirat: „Az üldözés során Farkas Bélát a Sneider Tamás (I. rendű vádlott) vezette csoport utolérte, majd Farkas Bélát Sneider Tamás leütötte. Amikor a sértett földre került, az I. rendű vádlott és a társaságában levő személyek Farkas Bélát kézzel, botokkal és kábeldarabokkal ütlegelni kezdték, majd a földön fekvő sértettet összerugdosták”. A jegyzőkönyvek szerint a Nemzeti Ifjak Egyesületének tagjai a támadás során ezt kiabálták: „büdös cigányok, rohadjatok a kurva anyátokba, büdös tőletek a levegő, mocskos cigányok dögszagúak vagytok”. A Sneider-vezette Nemzeti Ifjak Egyesülete irodájában, amely az egri kisgazdaszékházban működött, a cigányok tulajdonságairól az alábbi szórólap volt olvasható: „Koszos, mosdatlan, az emberhez csak nehezen hasonlítható lény. Szellemi munkára ritka esetben alkalmas. 600 év kevés volt ahhoz, hogy emberré váljon. Javarészük tyúkólhoz hasonló putriban él. Előjogokat követelnek, holott gázkamrát érdemelnek. Lusta, tolakodó, hisztérikus, aljas fajta. Tolvaj, nyerészkedő, züllött, követelőző, gátlástalan, alsóbbrendű nép.”

Ez a szöveg nem 2009-ben jelent meg a Jobbikhoz és a Magyar Gárdához közelálló kuruc.infón, hanem 1993-ban a Nemzeti Ifjak Egyesülete szórólapján. Sneider akkor országos szkinhedvezetőként működött, ma a Jobbik egyik vezető személyisége. Idén május 21-én együtt szónokolt Vona Gáborral, a Jobbik elnökével, Salgótarjánban, május 23-án ifj. Hegedűs Lóránttal Vécsen, a Jobbik honlapja szerint Novák Előddel lép fel legközelebb Úriban. Ugyanitt szerényen azt írja életrajzában: „A kilencvenes évek elején vezetője voltam az első csonkaországi nemzeti ifjúsági szervezetnek, a Nemzeti Ifjak Egyesületének.”

Horváth Nándor ügyész, az egri szkinhedek akkori specialistája azt mondta, hogy a Nemzeti Ifjak Egyesülete szkinhed tagjai kíméletlenül durva támadásokat intéztek a cigányok ellen, és előre megjósolta, hogy “ennek halálos áldozatai lesznek”. A szervezet toborzója így hangzott: “Polgárok! (…) ha nem akarjátok, hogy a magyarság kisebbségi sorba kerüljön saját hazájában, ha öreg korotokra nem akartok védtelenül, bűnösöknek kiszolgáltatva meghalni (…) akkor támogassátok a Nemzeti Ifjak Egyesületét. Ha nem akarod, hogy a bűnöző életmódot folytató családok maffiája behálózza az országot és rátelepedjen a gazdasági életre (…) legyél te is a tagunk.” Ismerős? A dátum 1992.

Mindez onnan kezd érdekessé válni, hogy a Nemzeti Ifjak Egyesülete nemcsak a veszprémi és szegedi, hanem az egri, a salgótarjáni, a debreceni és a miskolci szkinhedeket is egyesítette. Ez utóbbi városok veszik körül a romák ellen végrehatott legutóbbi támadások területét, itt öldösték a cigányokat. K. István és társai is ehhez a szerveződéshez kötődtek. Utólag kézenfekvőnek látszik, hogy a gyilkosságok tetteseit a Nemzeti Ifjak Egyesületének egykori tagjai körében is érdemes lett volna keresni. Annál is inkább, mert több bőröndnyi bűnügyi irat foglalkozik a bőrfejűek még tizenévesként romák sérelmére elkövetett súlyos bűncselekményeivel.

A gyilkosok végül azok között voltak, akikről leginkább feltételezni lehetett volna. De még a témával foglalkozó szakértők, újságírók is szem elől tévesztették a folytonosságot, hogy az egykori szkinhedek felnőttek. Elég lett volna a 2001-ben megjelent Jobb magyarok – A szélsőjobb útja a hatalomhoz 1990-2000 című könyvem kisgazda szkinhedekről szóló fejezetét elküldeni a rendőrségnek. K. név szerint szerepel benne. Ha a rendőrség ellenőrizte volna a kilencvenes évek legdurvább szkinhedtámadásainak elkövetőit, akár el is juthatott volna a tettesekhez. De ki gondolt erre?

A megdöbbentő folytonosság tükrében kötelező újraértékelni a magyar igazságszolgáltatás, a politikai pártok, a közvéleményt formáló publicisták szerepét. Mi vezetett hat ember rasszista indítékú meggyilkolásához, mitől lettek/lehettek az elkövetők sorozatgyilkosok? A szkinhedmozgalom megerősödése a médiaháború idején kezdődött, amikor Csurka István rendezvényein karszalagos bőrfejűek látták el a rendezői feladatot. Ekkor emelték be őket a politikába. Utána az 56-os szervezetek gyámolítása alá kerültek. A csúcspontot 1992. október 23-a jelentette, nemcsak azért, mert öreg pártfogóikkal együtt kifütyülték Göncz Árpád köztársasági elnököt, hanem azért, mert ezen a napon a kisgazdák ifjúsági szervezetének égisze alatt egyesítették a legnagyobb szkinhedszervezeteket a Pofosz Kolumbusz utcai székházában. A Kossuth térre már országosan egységes szervezetként vonult fel a Nemzeti Ifjak Egyesülete, amelybe beolvadt a Független Magyar Ifjúsági Front. A mozgalom magját az egri szkinhedek alkották. A gyűlésen jelen voltak a debreceni szkinhedek, rendőrségi források szerint személyesen K. István és akkori társai is. Nem sokkal a keblet dagasztó erődemonstráció után, amelyet a parlamentben többen is megvédtek, Salgótarjánban két tizenöt éves bőrfejű agyonverte a harmincöt éves, cigány származású Danyi Zoltánt. Az egyik gyerekkorú elkövető a börtönben öngyilkos lett.

A jobboldali pártok versengve igyekeztek a szkinhedeket magukhoz csábítani. A versenyt testhosszal a Kisgazdapárt nyerte. A Nemzeti Ifjak Egyesülete tagjai az ország minden részéből jártak a Belgrád rakpartra, a Nemzeti Fórum nevű szélsőjobboldali gyűlésekre. Itt találkoztak azokkal az öreg nyilasokkal, akik okosították őket. A hungarista Bosnyák Imrének, a nyilas párt egykori tagjának, aki Szálasi sírját gondozta, amíg élt, szintén jutott iroda a kisgazdáknál: előbb a VII. kerületi kisgazda székházban a Nefelejcs utcában, majd átmenetileg a Belgrád rakparton is. A debreceni K. Istvánt is a Belgrád rakparton hozta össze a Nemzeti Ifjak Egyesülete Kapronczi Mihállyal, az FKGP (később leváltott) Hajdú-Bihar megyei elnökével. Ezután ő nyitotta meg számukra a debreceni kisgazda irodát. Később ide jegyezték be K. István elnökletével a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetséget – a név megegyezett Imrédy Béla hírhedt szervezetének nevével, amely részt vett Szálasi államcsínyében. A bejegyzés után két nappal, 1995. január 6-án, Szálasi születésnapján, a KABSZ meg is kezdte működését: ezen a napon gyújtották fel a zsinagógában a tórát.

K. Istvánt már itt meg lehetett volna állítani. De nem ez történt. Az eset jól példázza az igazságszolgáltatás működését és felelősségét. A bíróság először is bejegyezte a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetséget, olyan alapszabállyal, amely „az élősködőktől mentes Magyarország megteremtését” tűzte ki célul. A megyei főügyészség akkori illetékese azt mondta, hogy ez nem jelentett rasszista és antiszemita programot, mert K. István elnök az alapszabályban nem jelölte meg, kiket értenek „élősködők” alatt. Ha pedig – szólt a magyarázat – a bíróság feltételezte volna, hogy élősködők alatt cigányokat és zsidókat kell érteni, akkor a bíróság „maga keveredik az antiszemitizmus és rasszizmus gyanújába”. A náci klasszikusok szóhasználatát a bíróság „nem köteles ismerni”. A KABSZ bejegyzésén meg sem száradt a tinta, amikor a tórát elégették. Ezért a megyei főügyészség vizsgálatot rendelt el. Egy alkotmánybírósági határozat alapján azonban a bírósági bejegyzés felülvizsgálatára az ügyészség nem jogosult. Csupán azt vizsgálhatta, hogy a szervezet az alapszabálynak megfelelően működik-e. A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség esetében az a furcsa helyzet állt elő, hogy a tóraégetés teljes összhangban volt a szervezet alapszabályával. Ezek után az ügyészi vizsgálat csak annak megállapítására irányult, hogy K. István magánemberként vagy a KABSZ elnökeként használta nem rendeltetésszerűen a zsinagógában az öngyújtót. Ha nem lehet bizonyítani, hogy K. István „elnöki minőségében” gyalázta meg a zsidó templomot, akkor tette nem érinti a KABSZ jövőjét. Ezt pedig nem lehetett bizonyítani, ezért a Szálasi születésnapján történt tóraégetés után nem kezdeményezték a KABSZ feloszlatását, erre csak néhány évvel később került sor.

Az elkövetők elfogásuk után azonnal bevallották, hogy tettüket az antiszemitizmus motiválta, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya később mégis arra a megállapításra jutott, hogy „a fiatalok csupán italoztak, és jó heccnek tartották a zsinagógai tréfát”. Ezért a bőrfejű ifjakat szabadlábra helyezték. Az eset után „rongálás” címén történt vádemelés, mintha csak egy asztalterítőt égettek volna el. Mint az MTI mostani közleményeiből kiderül, bizonyítottság hiányában még ezt a vádat is ejtették. K. Istvánnak senki nem mondta akkor, hogy amit tett, az helytelen, azt a törvény bünteti.

Ennél cinikusabb eljárást nehéz elképzelni. A következmények itt vannak az orrunk előtt. Felel-e értük bárki? Hasonló a felelősségük a gyűlöletbeszéd védelmezőinek. A bíróságok a gyűlöletre uszítás törvényi tényállását minden esetben azzal utasították el, hogy a gyűlöletbeszédet nem követték tettek. Most itt vannak a tettek. Hat embert öltek meg fajgyűlöletből, a tettek nyilvánvalóan a gyűlöletbeszéd következményei. Ki dönti el visszamenőleg, hogy kinek a gyűlöletbeszéde vezetett idáig, utólag melyik gyűlöletbeszédet ítélik uszítónak?

Torgyán József minden esetben úgy reagált, ahogyan a debreceni ügyben is: kirúgta a botrányban érintett kisgazda vezetőket, de megtartotta a szkinhedeket. A jobboldali politikusok minden alkalommal megtévedt, útkereső fiatalok csínytevéseinek állították be a legszörnyűbb szkinhed bűncselekményeket. A bőrfejűeknek soha nem mondták, hogy rossz úton járnak, csak arra kérték őket, vegyék le a bakancsot és a bomberdzsekit, növesszék meg a hajukat. Aztán lépjenek be a pártba. A cigánygyilkosságok tettesei egy másik döbbenetes felismeréshez vezetnek. Ha megvizsgáljuk a szkinhedek ideológiáját, azt kell mondanunk, hogy a Jobbik és a Nemzeti Ifjak Egyesülete között szinte teljes az azonosság. Még a személyi kapcsolódások is egyértelműek. A Jobbik nem más, mint az eddigi legjobban felépített szkinhedszervezet, amely megnövesztette a haját, levetette szubkulturális külsőségeit. Beolvasztotta az egykori szkinhedeket, és úgy megerősödött, hogy kormányzásra készül, képviselőket küldött az Európai Parlamentbe. Ha Sneider Tamás, a Nemzeti Ifjak Egyesülete volt elnöke ment volna Brüsszelbe, még nyilvánvalóbb lett volna, hogy a Jobbik neve alatt itt valójában a Nemzeti Ifjak Egyesülete él tovább. Egy szkinhedpárt. Még Morvai Krisztina is a helyén van, mert csajok mindig voltak a bőrfejűek között, és minden szkinhedszervezetnek (szkinhednek) volt egy Morvai Krisztinája. A romák elleni sorozatgyilkosságok után azzal kell szembenéznünk, hogy az 1991-92 óta bagatellizált szkinhedmozgalom egyrészt a rasszista gyilkosságokig, másrészt a kormányzás küszöbéig jutott, az Európai Parlamentben vannak képviselői, megalakították a csendőrséget, betilthatatlan félkatonai hadseregük van, potenciálisan hét-nyolcszázezer szavazóra számíthatnak, és eljöhet az idő, amikor Sneider Tamás lesz valamelyik miniszterünk. K. István és társai pedig kijönnek a börtönből, mint politikai foglyok.

Mi vezetett idáig? Alapvetően az, hogy a jobboldal soha nem mondott le arról, hogy a szélsőjobboldalt a baloldal elleni nyomásgyakorlásra használja fel, és a szélsőjobboldali szavazatokat megszerezze. Ez a politika már a két világháború között is megbukott. Bebizonyosodott, hogy a szélsőjobboldalt nem lehet féken tartani. A történtek után a jobboldali politikusoknak szembe kell nézniük azzal, hogy a „Magyarország gyarmat”, „Magyarország legyen a magyaroké”, „a magyarok rabszolgák saját hazájukban” stb. kezdetű szólamok egyenesen vezetnek a sorozatgyilkosságokhoz. A Fidesz most taktikát váltott, ami abból is látszik, hogy a Magyar Gárda elleni rendőri fellépések után Balog Zoltán elnök nem akarja az Országgyűlés emberi jogi bizottságát összehívni. Kicsit nehezen értette meg, hogy a Jobbikkal szembeni vadászati tilalmat feloldották, de végül felfogta, hogy most hagyni kell dolgozni az „ávó”-t. A baj csak az, hogy emögött nem annak felismerése áll, hogy a szélsőjobboldal nem támogatható, és gyilkos ideológiák terjesztőivel nem kokettálunk. Hanem csak annyi, hogy a Jobbik már a Fidesz szavazóbázisát veszélyezteti. A Fidesz saját táborát szocializálta a szélsőjobboldali ideológiák befogadására, de ebben a Jobbik náluk sokkal jobb. Ezért a Fidesz-tábor egy része a szkinhedpárt karjaiban köthet ki, ha nem vigyáznak.

Ha a mostani események sem józanítanák ki a jobboldali politikusokat, legalább azt vegyék számításba, hogy a szélsőjobboldallal nem tudták az MSZP-t lenyomni, ellenkezőleg: ez a párt ennek a csikicsuki játéknak köszönheti lassan tizenkét éves vérszegény kormányzását, és azt, hogy utódpárti jellegével máig nem kellett szembenéznie. A szélsőjobb többet ártott a jobboldalnak, mint nekik.

http://www.es.hu/?view=doc;23819

Dalit.hu: A Tan Kapuja Buddhista Egyház 17 év sikeres munka után megkérdőjelezi a Tan kapuja Buddhista Főiskola munkáját. De vajon mi lehet a gond a saját életművükkel? Megkerestük Körtvélyesi Tibort (44), a Buddhista Főiskola szanszkrit nyelvtanárát, aki már az induláskor része volt az iskola életének.

Körtvélyesi Tibor

„Kezdetben, még a rendszerváltás előtt , a „Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet” keretében, magánházakban tartottak előadásokat a buddhizmusról , ahol Dobosy Antal, Takács László, Mireisz László voltak az előadók. Én még ekkor hallgatóként vettem részt. Az utolsó találkozóhelyünk a „ kis ház” , amely Dobosy Antalhoz tartozott, ott tartottak előadásokat.”- mondta Körtvélyesi Tibor.

„A rendszerváltás után mindenkinek lehetősége nyílt mindarra, ami eddig nem volt elérhető – így lehetőség nyílt a számukra is, hogy végre intézményesített formába öntsék a buddhizmus oktatását. 1991-ben megalakult a Buddhista Főiskola és a Tan Kapuja Buddhista Egyház, amelyet Dobosy A., Takács L., és Mireisz L., valamint még sokan mások alapítottak. Az elsődleges cél az iskola intézményesítése volt. Az alapításban Körtvélyesi T. nem vett részt ,de elmondása szerint minden a szeme előtt zajlott. „Nem az iskolát alapították az egyház miatt, hanem az egyházat a iskola miatt.” Hatalmas lépés volt ez a magyarországi buddhizmus terjedésében.”

„Szanszkrit nyelvet tanultam az ELTE-n. Akkoriban nagyon kevés olyan ember volt, aki szanszkritül tanult, én pedig a Buddhista Főiskola alapítóinak a közelében voltam – kézenfekvő volt , hogy megpróbáljam a főiskolán a szanszkrit nyelvet tanítani. Úgy szedegettük össze a tantervet ,hiszen eddig még soha nem csináltunk ilyet, előttünk nem volt ilyen jellegű kezdeményezés .”

A Tan Kereke

„17 esztendőn át az iskola viszonylag nyugodtan működött, mígnem az alapítók hibát találtak az eddigi alkotásukban . „Az egyház most azt gondolja, a főiskola nem elég buddhista , ezért ki kell paterolni azokat, akik a „tudomány oldaláról” érkeztek. Az iskola egyik legfőbb célja az, hogy oktassuk a buddhizmust, és azok, akiknek oktatjuk, meg is értsék azt. Nem értem, mi a baj! Szerintem a Buddhista Főiskola elég buddhista ahhoz, hogy oktathassa a buddhizmust, ahogy eddig tette. Az egyház valódi érvekkel nem tudja alátámasztani, hogy amit eddig csináltunk, az rossz.KörtvélyesiTibor szanszkrit-tanár szerint a főiskola teljesítette a dolgát, úgy oktatott, ahogy elvárták tőle:

„Az utóbbi néhány hétben jogviták robbantak ki a főiskolán. Például vita folyik arról, hogy a Buddhista Főiskola vagy pedig a Tan Kapuja Buddhista Egyház kapja kézbe az állami támogatást. A rektor lemondása körüli bonyodalmak pedig ennél talán még súlyosabbak.

Dalit.hu: Információink szerint olyan közösségek vezetői vannak az Egyházi Tanácsban, akik mögött valójában nem létezik közösség. Tehát ha valaki azt állítja, hogy van egy buddhista közössége és ezt a Tanács tagjai elfogadják, akkor bekerülhet a tanácsba és szavazati joggal élhet. Gyakorlatilag olyan emberek döntenek a főiskola felett is, akik ott sem oktatók, sem diákok. (A főiskola rektorát ráadásul kizárták a Tanácsból). A Dalit.hu pontosan azt sem tudta kideríteni, hogy hány tagú most az Egyházi Tanács. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy az alapítók közül vannak bent néhányan: például Takács L., Mireisz L., Dobosy A.

A Dalit.hu szerkesztőinek benyomása szerint ezen személyek miatt volt egy a főiskola és az egyház. Ezek az emberek alapítói tekintélyüknél fogva azt tehetik a főiskolával, amit szeretnének. A sajtó hírei szerint úgy viselkednek a Főiskolán, mint valami hunta: őrző-védő szolgálattal szállták meg a főiskolát, hogy az teljes fennhatóságuk alá kerüljön, és így a velejáró állami támogatás is. Belső információink szerint még az Oktatási Minisztériumra is nyomást gyakoroltak, hogy legitimálják a lépéseiket. Csakugyan anyagi érdekekről van szó?

„Meg tudom erősíteni ezeket az értesüléseket. Annyi biztos: az a helyzet, ami most van, tarthatatlan,ezt az áldatlan helyzetet mindenféleképpen meg kell szüntetni, hiszen a jelenlegi konfliktusok a főiskola demokráciáját teszik tönkre és mindazt, amit a tanári kar és a diákság eddig 17 év alatt elért.”- zárta le a beszélgetést Körtvélyesi Tibor.

Bodori Katalin, Derdák Tibor, Haraszti György, Kalányos László, Köves Slomó, Orsós János, Raj Tamás, Ungár Klára, Várkonyi Ágnes: pedagógusok, vallási vezetők, történészek egy csoportja 2009. augusztus 12-én Dr. Hiller Istvánhoz fordult az alábbi elemzéssel:

Se holokauszt, se romák – ami a Középiskolai történelmi atlaszból kimaradt…

Az érettségizőket segítő 19 oldalas kronológiában egyetlen szó sem szerepel annak az etnikumnak a múltjáról, amely a hazai iskolákban tanuló diáknépesség közel 10%-át alkotja. Az elmúlt hónapok eseményeinek fényében nem halogatható a kérdés: milyen képet kap az ifjúság azokról a kérdésekről, amelyek a szélsőjobb propagandájának eszközévé váltak. Milyen ideológiává állhatnak össze azok az információk, amelyek a középiskolások gondolkodását alakítják?

Nos, a Középiskolai történelmi atlasz e tekintetben döntő jelentőségű dokumentum. Ezt a kötetet szerte az országban négy-öt éven keresztül használja a jövő nemzedéke, s még az érettségi vizsga megírásához is magával viheti. Az alábbiakban komoly tartalmi és szemléleti problémákat tárunk föl az atlaszban. Ezért leszögezzük: a kötet csak ritkán használtatik önmagában. A diákok rendszerint a történelemkönyvükkel együtt nyitják ki. A „törikönyvek” választéka elég széles, és ezeknek legújabb kiadásai sokkal korszerűbb szemléletet tükröznek, mint az atlasz.

Ezzel együtt kötelességünknek érezzük, hogy az atlaszt önmagában is vizsgáljuk, és rámutassunk az abban fennmaradt koncepcionális problémákra. A kötet egész gondolatmenete, a hangsúlyok elhelyezése, és fontos egyedi részletei sajnos alkalmasak arra, hogy szélsőséges erők a maguk hasznára fordítsák a magyar közoktatásnak a közgondolkodást formáló erejét. Néhány évvel ezelőtt ezt biztosan nem láttuk volna így, a mögöttünk levő hónapok eseményei azonban eddig ártatlannak tűnő ideológiai elemekre hívták a figyelmünket.

Nagymagyarország

Ilyen közkeletű ideológiai elem Nagymagyarország grafikai képe. Nekünk már egyáltalán nem tűnik szélsőséges jelképnek. Nekünk. Jól tudjuk azonban, hogy mások evvel másként vannak. Hazánk nemzetközi megítélését igencsak árnyalja ennek a szimbólumnak az elterjedt használata. A magyar jog „a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában elfogadott 1947. évi XVIII. törvény” keretében tilalmazza a revizionista propagandát. A törvény az ország jelenlegi határainak rögzítése után így rendelkezik: „Magyarország… az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, …a jövőben nem engedi meg”. Ez „a jövő”, úgy látszik, elmúlt. Ma a határrevíziót grafikai eszközökkel propagáló revizionista propagandaelem színes matricák formájában a hazai személygépkocsi-állomány jó részén ott látható, elöl vagy hátul, „H” betűvel vagy a nélkül, angyalokkal vagy koronával, nemzeti színben vagy árpádsávos kivitelben. Az, hogy ennyire természetesnek érezzük a nemzeti nagylétünket kifejező szimbólum jelenlétét, a gyermekkori szocializációnkban gyökeredzik. Falakon függő megsárgult térképek a családi örökségből, idősebb rokonok megrázó élményei, erdélyi, felvidéki utazások – mind, mind lehetnek meghatározók ebben. A Középiskolai történelmi atlasz mindenesetre élenjár abban, hogy az ifjú generációk elméjébe rögzüljön a Kárpát-medence politikai egységként való ábrázolása: a 160 oldalon összesen 109 alkalommal közli a nagymagyar politikai térség valamely alakváltozatának egyértelmű grafikai ábrázolását az őskortól (bizony az őskortól…) egészen napjainkig (bizony napjainkig…).

Épp ilyen bőséges anyaggal látnak el minket a kötet szerzői a magyar etnikum térbeli eloszlásának időbeli változásairól. Kifejezetten a magyar anyanyelvű illetve magyar nemzetiségű lakosság eloszlását kereken 30 önálló térkép ábrázolja. A népességmozgásokat, az arányok változását 21 kördiagramm és további grafikai eszközök egész serege érzékelteti.

A magyar etnikum ábrázolásának objektív mivolta abban az összefüggésben ítélhető meg, hogy az atlasz miképpen ismerteti azon további etnikumok történetét, amelyek a magyar nemzet kialakításában szerepet játszottak. Vegyük példának a jászokat. Az atlasz 1300 éven keresztül kíséri figyelemmel a jász etnikum elhelyezkedését, melyet 7 különböző térképen ábrázol. A Jászság, mint kiváltságokkal rendelkező történelmi politikai egység – Jász-Nagykun-Szolnok megyét nem számítva – ugyancsak 7 további térképen szerepel. A térképek jelzéseiből olyan érdekességeket is megtudhatunk, hogy a jászok másik elnevezése azonosítja őket a történelemben „alánok”-ként emlegetett népcsoporttal.

Ugyanilyen részletes információkat kapunk a kunokkal, székelyekkel, csángókkal kapcsolatban.

A hazai nemzeti kisebbségek lakóhelye, politikai egységként való megjelenése korszakonként mindannyiszor az atlasz érdeklődésének éppen így a középpontjában van. A románokról számos helyen megtudhatjuk, hogy ők azonosak a vlachokkal és az oláhokkal, valamint hasonló információk birtokába juthatunk a szerbek (rácok), szlovákok (tótok), németek (svábok, szászok) stb. tekintetében.

A nemzetiségek bemutatása ezzel együtt mégis egysíkú, hiszen a politikai, kulturális és felekezeti térképekről hiányoznak mindazok a hősök, akinek szobraival mindenhol találkozhatunk a trianoni határokat átlépve. A magyar diákok érettségijük után teljes tájékozatlanságban maradnak arról, hogy kikre és miért büszkék a románok, a szlovákok, a szerbek.

Van azután két közösség amely teljes egészében kimarad a magyar nemzet kialakulását bemutató panorámából: a roma és a zsidó népesség. Ők az említés szintjén sem részei a hazai, a kárpát-medencei, a kelet-európai történeti tudatnak.

Romák:

Romák

A „roma” kifejezés egyetlen egyszer sem fordul elő az egész kötetben. A „Cigányok” szóval egyetlen alkalommal találkozunk, egy felsorolás utolsó elemeként a „Betelepülés, belső vándorlás a XVIII. században” című kisméretű térképen legalul. A térkép azt (az egyébként hamis) benyomást kelti, hogy a cigányok az 1700-as évek során jelentek meg hazánkban. Nem tudjuk meg, hogy kerültek ide és honnan, hogy nevezték őket, hol éltek, hányan, mivel foglalkoztak, milyen nyelven beszéltek. Jelenlétük további tényei aztán végképp homályban maradnak. Két említés a cigányzenéről még utal a romákra a XIX. század kultúráját ábrázoló két térképen, de az ezeket illusztráló 43 ábra egyike sem mutat be cigány zenészeket.

Zenészek

Az atlasz néma hallgatását némiképp ellensúlyozzák a tankönyvek, különösen a 12. osztálynak szánt kötetek. Ezekben – főleg a II. világháború után föl-fölbukkannak a cigányok, bár megjelenésük kevéssé illeszkedik a történelem tárgyalásának logikájába. Nem rajzolódnak ki évszázados gazdasági, demográfiai, kulturális folyamatok, nincsenek személyiségek, nincs kikkel azonosulni. A cigányok a folyamatok ártatlan elszenvedőiként jelennek meg, ami a diákok otthoni információinak tükrében hamisan cseng. A tankönyvek közléseinek értékéből jócskán levon az, hogy az atlasz kronológiájában és térképein ezek az információk sehol nem köszönnek vissza, tehát nyilván a számonkérésük is kevéssé valószínű: megtanulni nem kell…

Vályogvető cigány

Az atlasz ábrázol parasztokat és kubikusokat, megnézhetjük a XIX. századi városi ruhadivatot, a magyar népviseletek egész sorozatát, kávéházi jelenetet, sőt még az Unicum nevű szeszesital reklámozásának is szentelnek teret a szerzők a serdülő ifjúság épülése végett – zenélő, vályogvető, üstfoldozó vagy teknővájó cigányokkal azonban nem találkozunk az atlaszban.

Cigányok a sellyei erdőben az 1800-as évek végén

A kötet végén igen hosszú és részletes kronológiai táblázat segíti a diákok eligazodását az évszámok tengerében. Ez az összesen 19 oldalra rúgó fejezet talán az atlasz legfontosabb része, hiszen a történelem érettségi megírásakor a diák ezt kinyithatja, és támaszkodhat rá. Nemcsak egzakt adatokat tartalmaz, hanem becsült adatokat, hitelt érdemlő feltételezéseket és minősítéseket is. Megtudhatjuk például, hogy „550 körül az ősi magyarság feltehetően ekkor kerül Nyugat-Szibériából a Belaja és Káma vidékére (Magna Hungaria)”.

Az „ősi magyarság”-ról tehát nemcsak a szokásos Levédia térképek tájékoztatnak, hanem – bármilyen bizonytalanok is az évszámok, a kronológia is tud róluk. Az „ősi cigányság”-ról azonban se térkép, sem kronológia. A származásról szóló nyelvészeti adatokról, az „ősi cigányság” életmódjáról ránk maradt perzsa és bizánci dokumentumokról nem értesülünk. Az érettségizőknek szánt kronológia mit sem tud a keresztes lovagok korából a kovácstechnológiának a cigánysághoz köthető technológiai megújulása tárgyában fennmaradt dokumentumokról, Zsigmond király Szepesváralján kelt kiváltságleveléről, Mária Terézia közismert asszimilációs intézkedéseiről, József főherceg ciganológiai erőfeszítéseiről, a Horthy rendszer idején a cigány lakossággal szemben foganatosított állami intézkedésekről, a komáromi várban elkövetett szörnyűségekről, a lengyeli mészárlásról, az 1961-es MSZMP KB határozatról, az integrációt előíró XXI. századi jogszabályokról…

Az érettségizőket segítő 19 oldalas kronológiában egyetlen szó sem szerepel annak az etnikumnak a múltjáról, amely a hazai iskolákban tanuló diáknépesség közel 10%-át alkotja.

A hazai cigányság sorsával párhuzamba hozható, nagy tömegeket érintő világtörténelmi folyamatok, mint a XIX. század második felében lezajlott romániai és amerikai rabszolga-felszabadítás, később az amerikai feketék XX. századi iskolai szegregáció-ellenes perei, vagy éppen az indiai érinthetetlenek áttérési mozgalma, szintén kívül esnek az atlasz horizontján. Úgy jön létre tehát a hazánkban a Gandhi, Ambedkar, Martin Luther King kultusz a cigányok körében, mint annak idején a pánszlávizmus a szlovák és a délszláv népek között, vagy a latin betűkre áttérés a románság körében: a magyar közgondolkodás 1918 novemberéig tudomást sem vett arról, ami történik.

Zsidók:

A nemzedékek felelőssége: a kisvárdai zsidó közösség emléke fennmaradjon:
A Holokauszt előtt a magyar vidéket virágzó zsidó hitközségek népesítették be. Ezek egyike volt kisvárdai közösség, amely 3000 tagot számlált egy 10.000 lelkes kis városban. Kisvárdán ma már kevesebb, mint tíz zsidó él. A kegyetlen zsidógyűlölet és emberirtás halálos csapást mért a kisváros zsidóságára. Az emléke fennmaradt a budapesti hitközségekben, a levéltárakban, a családi hagyományokban külföldön, mindenfelé az interneten, csak a történelmi atlaszban nem.

A másik népcsoport, amely „kimaradt a leltárból”, a hazai, kelet-európai zsidóság. Ugyanott kereshetjük őket, ahol a cigányság nyomaira bukkantunk: a XVIII. századi bevándorlási térképen. Ott az a hamis benyomás támadhat, hogy a zsidó népesség a török kor után jelenik meg a történelem során először a Kárpát-medencében, eleinte bármiféle kulturális vagy gazdasági teljesítmény nélkül… A XIX században a kultúrát ábrázoló térkép már tud néhány hazai zsinagógáról, de zsidókról nem. A római korból fennmaradt zsidó sírjelekről, a középkorban vagy a barokk korban épült zsinagógákról, a soproni, a budai vagy éppen a krakkói gótikus imaházról, a mádi késő-barokk alkotásról a szerzők nem tesznek említést. Az atlasz egyébként sok vallási térképet hoz, ám ezek közül csak a Föld 1900-as vallási állapotát ábrázoló térkép utal arra, hogy hazánkban akkoriban éltek zsidók. Ez a világtérkép ugyanis (Burma és Alaszka között félúton) az Osztrák-Magyar Monarchiát is feltünteti, s benne egy kicsiny karika utal a hazai (vagy csak a budapesti?) zsidóság létére. A többi vallási térképen Magyarország részletesebben szerepel, de ezek rendre csak a keresztény vallás ágazatainak a bemutatására szorítkoznak. Az iszlámmal rendszerint kivételt tesz az atlasz, de a zsidókkal soha. A különböző térképeknek köszönhetően tudunk monofizitákról, bogumilokról, anabaptistákról, siitákról és szunnitákról, de nem tudjuk, hogy Nagykálló vagy Jászvásár történelmi múltjában lettek volna haszidok, Sevillában, Amszterdámban vagy Szarajevóban szefárdok, Tokajban vagy Lembergben askenázik, Bonyhádon vagy épp Makón neológok vagy épp ortodoxok.

Máramarosi zsidó boltos, 1920-as évek. A magyarok krónikája. Szerkesztette: Glatz Ferenc. Officina Nova, Budapest, 1995, 612. oldal.

A zsidók a középiskolai történelmi atlaszban az ókorhoz tartoznak, közelebbről az ázsiai ókorhoz. Kevesebb említést találunk róluk, mint a szkítákról vagy a besenyőkről, s aztán ahogy azok a népek eltűnnek a történelem színpadáról, úgy a zsidók is. Európa végig zsidómentes, és a jelenkor Európája is zsidómentes.

Holokauszt:

A kronológiában kétezer év alatt az európai történelem egyetlen zsidó vonatkozású bejegyzése így szól: „1942 Megkezdődik a zsidókérdés náci programja (jan 20.)”. Hogy január 21-én ez mit jelentett Párizstól Minszkig és Varsótól Budapestig, arról nem szól a kronológia.

Nem kapunk levegőt. Talán rosszul látunk? Még egyszer nekirugaszkodunk: „1942 Megkezdődik a zsidókérdés náci programja (jan 20.)”. Bizony így hangzik a középiskolai történelmi atlaszban két évezred európai zsidóságának egyetlen említésre érdemes dátuma.

A holokauszt szót a középiskolai történelmi atlasz nem ismeri

Az atlasz végén található hosszú kronológiai összeállítás tanúsága szerint zsidótörvényekről soha nem szavazott a magyar Országgyűlés. A vonatkozó térképek hiánya miatt a hazai középiskolások könnyen juthatnak arra a téves meggyőződésre, hogy gettó biztos nem létesült abban a városban, ahol a diák éppen kinyitja a történelmi atlaszát. Egyszeri magyar középiskolásként bízvást hihetem, hogy az én falumból biztos nem vittek el zsidókat, hiszen nálunk nincsenek is zsidók, a zsidó temetőt se gondozza senki. Az atlasz alapján akár annak a neonáci propagandának is hitelt adhat a diák, hogy Dunába sem lőttek embereket, hiszen a tévéből csak disznólábakról tudunk. Numerus clausus? Varsói gettólázadás? Raoul Wallenberg? A tankönyvekben olvasunk róluk, de az atlasz kronológiájából nem.

Visszalapozunk a térképekhez. Hátha ott van a vészkorszak, csak elkerülte a figyelmünket. Végül találunk egy kisméretű térképet: „A II. világháború következményei Európában – Emberveszteségek (1939-1945)”. A holokausztról sem magyar, sem európai térkép nincs. Ezen az „Emberveszteségek” térképen azonban valami oknál fogva nevesítve vannak a zsidó áldozatok. Az atlasz eddigi 100 oldalának tanúsága szerint eleddig Európában csak egyszer jártak zsidók (1900-ban), (ámbátor hazánkban egyszer már két évszázaddal azelőtt is) meg ugyebár közben nálunk épült néhány zsinagóga (mindegyik a XIX. században, de nem tudjuk, kinek). Szóval zsidók nem játszottak szerepet az európai és hazai történelmi, kulturális, demográfiai, gazdasági folyamatokban. Akkor viszont mit keresnek itt a zsidó áldozatok? Miért kell őket külön kiemelni? Miért fontosabbak ők, mint a nem zsidó áldozatok? Érdekes: a keresztények nincsenek így kiemelve. Hmm, ezek a zsidók nagyon exponálják magukat…

Ezen a térképen hat kicsiny őrtorony látható Ezek megsemmisítő táborok. Tizenhárom további őrtorony. Ezek pedig koncentrációs táborok. Megnyugszunk: hazánkban őrtorony nincs, biztos „emberveszteség” se volt. Aztán látunk egy fekete hatágú csillagot, s mellette egy tág határok között becsült számot: (210-295). Tényleg csak ennyi? Fölötte egy másik szám, az pontosabbnak tűnik: 650. Az lenne az összes áldozat végösszege? Tehát az áldozatok körében a zsidók kisebbségben lettek volna? No de hogy jön ki egy pontos végösszeg pontatlan adatokból? És miért fölül van a végösszeg? Vigyázat, a számok mellett levő mikroszkopikus diagrammban viszont a zsidó áldozatok vannak fölül. Nehéz követni. Milliméter magas az oszlop-diagramm: az alja lila, a tetején hajszálnyi sárga csíkocska. A csillag nem sárga, de azért értjük: a sárgák a zsidók. De kik a lilák?

Aztán lábjegyzet: „A zsidó áldozatok számában a különböző források jelentősen eltérnek! Magyarország háború alatti területén az összes áldozat száma csaknem 1 millió fő, ezen belül zsidó áldozat: 450-600 ezer fő.”

A szerzők itt láthatólag valamiért kapkodtak. Alighanem indulatba jöhettek, hiszen a térképeken sehol máshol nem használnak felkiáltójelet (!). A nagy sietségben még a magyar háborús határvonalakat is elfelejtették berajzolni, pedig más oldalakon oly fontos szempont volt az országgyarapítás grafikai ábrázolása. Németország háborús határait berajzolták ugyanezen a térképen, csak a magyar „emberveszteségek” idején érvényes magyar államhatár hiányzik. Ki érti ezt? Gondolni sem merünk arra, hogy a határvonalak sebtében történt visszarajzolása azt a célt szolgálja, hogy a magyar csendőrség és a MÁV által végrehajtott észak-erdélyi deportálások számait a román történelem kontójára lehessen feltüntetni.

Ki emlékszik ma már az örményekre?

A holokauszt fogalmának teljes hiánya egyébként korántsem csak a zsidókra és a cigányokra vonatkozik. Ki emlékszik ma már az örményekre? – kérdezhetjük Hitlerrel. A középiskolai történelmi atlasz mindenesetre az örmények ügyében tökéletesen megfelel a holokauszt-tagadók elvárásainak.

Megtudhatunk-e valamit a kambodzsai népirtásról? Értesülhetünk-e a ruandai genocidiumról? Hát a határainktól néhány száz kilométerre 14 éve történt srebrenicai tömeggyilkosságokról? Atlaszunkból nem.

Pedig vannak esetek, amikor néhány tucat ember lemészárlása is érdemes arra, hogy bekerüljön a kronológiába: „2005… Több mint 50 halálos áldozatot követelő terrortámadás a londoni metróban”. Ki érti ezt?

De ne tocsogjunk a vérben! Foglalkozzunk felemelőbb eseményekkel. Az elnyomott kisebbségek számára a huszadik századi világtörténelem legjelentősebb eseményei kétségkívül a nagy tömegdemokráciákban lezajlott emancipációs mozgalmak voltak. Az amerikai feketék polgárjogi harca, vagy az indiai kasztrendszer felszámolását célzó, százmilliókat felszabadító sikeres demokratikus küzdelmek, amelyek irányt mutatnak a hasonló hazai problémák megoldásán fáradozóknak.

Dr. Ámbédkar indai bélyegen

Van egy álmom

Ebben azonban az atlasz nem igazít el. Ezekről a világot megváltoztató mozgalmakról egyetlen név, egyetlen helyszín, egyetlen dátum nem olvasható az atlaszban.

Dél-afrikai Köztársaság

Az apartheid megszüntetését sikerre vivő eseménysorozat is csak ebben a talányos megfogalmazásban olvasható: „1985 Véres zavargások miatt rendkívüli állapotot vezetnek be a Dél-afrikai Köztársaságban. 1989 Parlamenti választások és zavargások a Dél-afrikai Köztársaságban.” A két esemény lényege tehát, hogy ott mindig csak zavargások vannak…?

Zavargások? Zavarok? Félreértelmezések? Félretájékoztatás? Sürgető, hogy a közoktatás szembesüljön azokkal a zavarokkal, amelyekért felelős.

A szerzők tudatában vannak, hogy művük milyen felelősséget hordoz. „Ha vigyázol rá, akkor a középiskola elvégzése után a könyvespolcodra kerülhet, és sok segítséget nyújthat életed későbbi szakaszában is… …tudd, hogy ez az atlasz nem csak évszámok, jelek, vonalak, színek halmaza, hanem egy olyan segítőtárs, amely sokszor a tankönyv helyett is eligazít a történelem útvesztőiben.” – olvashatjuk a könyv bevezetőjében. A kötet mindjárt a nyitó oldalán hangot ad a feladat nagyságához illő szerénységnek is: „A tévedés joga fenntartva. A Cartographia Tankönyvkiadó Kft. kéri a tisztelt Olvasókat, hogy az esetleges tartalmi hibákat szíveskedjenek közölni.” Jelen közleményünk ennek a felszólításnak próbál eleget tenni, ebben a feladatban keresi a szerzők, a kiadók és az oktatásirányítás partnerségét.

Az érettségizőket segítő 19 oldalas kronológiában egyetlen szó sem szerepel annak az etnikumnak a múltjáról, amely a hazai iskolákban tanuló diáknépesség közel 10%-át alkotja.

Mi lehet még a dolgunk?

Ideje kisétálnunk az elárvult zsidó temetőbe egy kis elmélkedésre.

Ideje meglátogatnunk a barátainkat a faluszéli cigánytelepen egy kis beszélgetésre.

Ideje magunkban föltennünk a kérdést: nekünk van felelősségünk?

Ideje teljesen átírnunk a középiskolai történelmi atlaszt.

Teljesen.

A dalit.hu vállalta, hogy teret ad ennek a problémának. Kérjük, hogy aki segítő szándékkal fordulna ebben az ügyben Miniszter úrhoz, ossza meg gondolatait, és tegye meg javaslatát e-mailben:

toriatlasz@dalit.hu

Aki üzenetében jelzi, hogy vállalja gondolatai nyilvánosságát, válasz e-mailben kap erre visszajelzést a kezdeményezőktől.

A www.nol.hu a rasszista komment-kommandó egyik fő szócsöve.

A Népszabadság online korszerű módon biztosítja a cikkei alatt az olvasóknak a hozzászólást, kommentelést. Abban is meghallja az idők szavát, hogy a hozzászólásokhoz kommentelési elveket rendel. Különösen kedvező, hogy ezekben az elvekben a gyűlöletbeszéd elleni harcot is vállalja. Milyen kár, hogy csak beszél erről, de nem tesz semmit.

Ma már ott tartunk, hogy ha egy cikkben bármilyen összefüggésben előfordul az a kifejezés, hogy „cigány”, a rasszista hozzászólók azonnal belepiszkítanak. A nol.hu rászoktatta őket, hogy ezt lehet. Most például a főzési tanácsadóba piszkítottak bele a náci olvasók. Ma még van ellenhang: egy demokrata hozzászóló felidézte a Népszabadság megkopott elveit.

Tényleg: hogy kerül az SS csizma az asztalra?

http://nol.hu/noller/vakaro__a_ciganyok_szegyellik__a_magyarok_irigylik

A Csereháton járva-kelve sokat ígérő illatokba botlottunk: serceg a szalonna, zubog a víz a héjas krumplira, pirul a frissen kelesztett tészta a sparhelton. Az a jó tészta, amit a gondos háziasszony frissen csakis a kedvünkért gyúr, hogy megmutassa, milyen is az az étel, amit a cigányok szégyellnek, a magyarok meg irigyelnek. Ez nem más, mint a cigánykenyér vagyis a vakaró.

Az asszonyok generációkon keresztül adják át egymásnak a cigány specialitások elkészítésének fortélyait. Minket egy tomori asszony vezet be a vakarókészítés rejtelmeibe. Szilvi néni tizenhárom évesen készítette élete első cigánykenyerét, s mint mondja, minden cigány asszonynak tudnia kell a receptet. A vakarót eredetileg a tésztagyúrás utáni, a gyúrótáblán maradt tésztából készítették. Így vált a szegénység szimbólumává, és a családok szemérmessége miatt sem terjedt el a receptje. – Ha magyar, vagy nem ismerős cigány vendég érkezik, a vakarót azonnal eltüntetik az asztalról. Ne lássa senki, hogy éppen ezt eszik a háziak – mondja a ház asszonya.

Hogyan készül a vakaró

Hozzávalók: 1kg liszt, 2 csomag sütőpor, 1 evőkanál só, ½ víz, tej

A lisztből alakítunk egy vulkánt, majd közepébe öntjük a sütőport, sót, a vizet és tejet. Összegyújuk, majd állni hagyjuk tíz percig. Ezután újra átgyúrjuk a tésztát, majd elsikáljuk(elnyújtjuk) kb.1cm vastagságúra, és négy részre vágjuk. A sparhet tetején rakjuk és készre sütjük.

Vendéglátónk pörköltőkhöz, húsokhoz, szalonnához ajánlja, de ha nincs hozzávaló önállóan is megállja a helyét. Csapatunk ezúttal sült szalonnával és héjában főtt krumplival fogyasztotta a cigány kenyeret, egy morzsa sem maradt belőle.

NOL | 2009. augusztus 14. | 2 komment

Jó Pál | 2009. augusztus 15. | 08:12:56

Nem tűrjük a felhasználókat, a szerzőket vagy közéleti szereplőket érintő durva személyeskedést, töröljük az alpári, agresszív, rasszista, gyűlöletkeltésre és megfélemlítésre alkalmas kommentárokat is. Reklámok és szervezett kampányok, politikai propagandaakciók számára nem biztosítunk teret. Kitiltjuk azokat, akik hozott anyagból politikai propagandát terjesztenek, a Népszabadság elveivel és minőségével összeegyeztethetetlen tartalmú oldalak linkjeit helyezik el, vagy regisztrációjukat kizárólag másutt található blogjaik reklámozására használják.

Róka90 | 2009. augusztus 14. | 19:08:57

Azért úgy látom, van, amit nem szégyellnek a magyar közösségnek tálalni.

http://www.hirextra.hu/2009/08/14/ket-gyereket-vertek-el-majd-kenszeritettek-oralis-szexre-sarkadon/

]]> http://www.dalit.hu/a-nepszabadsag-megserti-sajat-elveit/feed/ 1 http://www.dalit.hu/szentsegtores/ http://www.dalit.hu/szentsegtores/#comments Thu, 06 Aug 2009 20:30:24 +0000 Dalit.hu http://www.dalit.hu/?p=588

Adott egy képriport a cigányokról az Indexbe. Botos Tamás és Iván Róbert csinálta az interjúkat, a képeket, a vágást. Vannak benne áldatlan állapotok, van kosárfonás, van polgármester, van közmunka, vannak választások, van iskola, még Trianon is van, de az egész egy kicsit lassú. Kicsit unalmas. Ilyenkor mindig szól a szerkesztő az Indexben, hogy nem elég ütős az anyag.

Mit lehet csinálni?

Végy néhány gyereket, gyerek van bőven. A gyerek, az mindig bejön. De még ez sem elég izgi. Vidd be őket a templomba. Ez jó, csak a templom üres, még padok sincsenek. Olyan mint egy tornaterem. Csak nincs labda. Vannak viszont féltéglák. Add a kezükbe. Na ez már jobb. Van egy kis izgalom. Legyen dobálózás. Célba, egymásra, szószékre, oltárra, emléktáblára.

Meg van mentve a riport. Föl van dobva az egész.

http://index.hu/video/2009/08/06/csenyete/

Botos Tamás, Iván Róbert, Index Video. Nektek semmi sem drága. Nektek mindent szabad.

Hamis névvel és diplomával csinált forradalmat Lenin

Lenin valószínűleg nem Iljics, vagyis apja nem Ilja Uljanov volt. Továbbá egyetemet sem végzett – állítja a forradalmárról egy április 22-i születésnapja alkalmából megjelent írás.

Korábban már kiderült, hogy az Auróra ágyúi nem dördültek el, és nem történt meg a Téli Palota ostroma, továbbá valójában nem is a Finn-öbölnél bujkáló Lenin vezényelte az eseményeket. Most Akim Arutyunov Lenin-kutató állítja, hogy a vezér még csak nem is volt Iljics.

Ilja Nyikolajevics, az idősebb Uljanov igen tekintélyes ember volt: a kormányzóság állami iskoláinak felügyelője, aki egymaga 434 iskolát alapított, de otthon semmibe vették, és sok gyereke közül valószínűleg egyik sem az övé volt. A jelek szerint Lenin és a többi Uljanov-gyerek apja Ivan Szidorovics Pokrovszkij, a család orvosa volt.

Az orvos jól ismerte Lenin anyját és annak férjét is, és gyakran fordult meg a háznál. Az azóta Uljanovszkká átkeresztelt, akkoriban alig 35 ezer lakosú kisváros legendái szerint amíg Uljanov a környék iskoláit járta, felesége bensőséges kapcsolatot ápolt a jóképű háziorvossal, méghozzá elég nyíltan, úgyhogy az egész város tudott a viszonyról.

Ma már genetikai vizsgálatok segítségével elég egyszerű lenne tisztázni a kérdést, de bizonyíték egyelőre nincs. Mindazonáltal a fényképek tanúsága szerint Lenin erősen hasonlít Pokrovszkij doktorra, éppen olyan sűrű, magasra futó, csúcsos a szemöldöke, mint az orvosé.

Leninnek a moszkvai Lenin-múzeumban őrzött diplomájában a Vlagyimir Ivanovics Uljanov név áll, és csak a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának Marxizmus-Leninizmus Intézete későbbi döntése nyomán javították ki: az Ivanovics apai nevet áthúzták, s kézzel fölé írták: Iljics – mondta Arutyunov a Komszomolszkaja Pravda című lapnak.

Erre azonban a Nyezaviszimaja gazeta című lapban ő maga ugyancsak meglepő magyarázattal szolgált: a bizonyítvány nem lehet Leniné, mivel ő mindjárt az első félévben írásban kérte a rektort, hogy húzzák ki nevét az egyetem hallgatóinak listájáról. Emellett Arutyunov számos idézettel bizonyítja, hogy egyik forrásmunka adatai sem vehetők készpénznek, és arra jut: V. I. Uljanov semmiféle diplomát nem szerzett, de vélhetően a hamisítást nem ő követte el, hanem a Marxizmus-Leninizmus Intézet.

Mindezek fényében az már nem is túl érdekes, hogy Arutyunov szerint a gimnáziumot sem az egykori tankönyvekből ismert kitüntetéssel végezte a későbbi Lenin, ugyanis sok-sok intője, és amúgy kitűnő jegyei között egy négyes is éktelenkedett, logikából.

Link: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=20467

Súlyos diplomabotrány Romániában

Százezer egyetemi diplomát érvénytelenítenek Romániában, ezt a román oktatási miniszter jelentette be szerdán egy televíziós adásban.

Ecaterina Andronescu szerint egy magánegyetem szakképesítést bizonyító diplomáival van gond. Az intézmény ugyanis olyan képzésekről adott papírt, melyekre nem volt engedélye.

A Bukaresti központú Spiru Haret Egyetem csak a nappali képzésekre szerezte meg az engedélyt, távolsági vagy látogatás nélküli oktatási formára nem rendelkezett minisztériumi jóváhagyással. A felsőoktatási intézmény mindezek ellenére évek óta rendszeresen indít ilyen képzéseket – az oktatási tárca szerint teljesen törvénytelenül.

Az egyetem idén 56 ezer végzős számára igényelt diplomát a minisztériumtól, ez a szám egyenlő az állami egyetemeken létező összes tandíjmentes helyek számával.

Romániában idén márciusban egy másik diplomabotrány is kirobbant: az oktatási tárca tizenötezer egyetemi diploma kiállításának körülményei kapcsán kezdett vizsgálódni, vizsgálatot indított az ügyészség is. A gyanú szerint öt magánegyetemi oktató közbenjárásával jogosulatlanok százai jutnak a felsőfokú végzettséget igazoló oklevélhez, olyanok is, akik sosem jártak egyetemre.

Két, akkreditálással nem rendelkező bukaresti magánegyetemen lehetett 3500 euró (1 millió forint) ellenében diplomát kapni. A két magánegyetem annak is elintézte a diplomát, akinek még az érettségi bizonyítványa sem volt meg, szükség esetén ezt is szereztek a hozzájuk fordulóknak. Az ügyben a vizsgálat még nem ért véget.

Link: http://www.hirszerzo.hu/cikk.sulyos_diplomabotrany_romaniaban.115999.html

Június 6-án a Tan Kapuja buddhista egyház biztonsági őrök bevetésével elfoglalta az általa alapított főiskolát. A rektort kitiltották, kinyitották az irodákat, és adatokat töltöttek le a számítógépekről. Az egyház és a főiskola viszonya tavaly mérgesedett el, a rektor csak akkor hajlandó lemondani, ha kinevezik törvényes utódját. Az egyház szerint a főiskolán háttérbe szorították a vallási képviselőket. Az egyház feljelentette a rektort rágalmazásért, a rektor az egyház képviselőit egyebek mellett hivatali visszaélésért, magánlaksértésért és sikkasztásért.

Július 6-án a Tan Kapuja Buddhista Egyház képviselői az általuk alapított főiskolán találkoztak az intézmény rektorával, Ruzsa Ferenccel. Bár az egyház május végén rendkívüli felmondással már meneszteni akarta a rektort, az egyházi tanács tagjai még felajánlották Ruzsa Ferencnek, hogy megfelelő végkielégítés mellett maga mondjon le. Miután erre a rektor garanciák nélkül nem volt hajlandó, biztonsági őrök jelentek meg a főiskolán, és felszólították, hogy hagyja el az épületet.

A rektor kihívta a rendőröket, de azok úgy ítélték meg, hogy az épület tulajdonosa az egyház, tehát annak képviselői megtehetik, amit tettek. A rektornak távoznia kellett, de előtte lepecsételte az irodákat. Mint később megtudta, az egyház képviselői ezután kinyitották az irodákat, a számítógépekről adatokat töltöttek le, és belenéztek a diákok és a dolgozók aktáiba.

Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán 2005-ben

„A biztonsági őrökre azért volt szükség július 6-án, hogy a főiskola és az ott tárolt adatok biztonságát mint fenntartók szavatoljuk” – mondta Farkas Pál, a Tan Kapujának képviselője. Ruzsa Ferenc rektor több olyan intézkedést hozott, amelyek sem a jogszabályoknak, sem a fenntartó érdekeinek nem felelnek meg, indokolta a rendkívüli felmondást az egyházi képviselő.

Ruzsa Ferenc ugyanakkor július 17-én feljelentette a rendőrségen az egyházi tanács képviselőit, hivatali visszaélés, magánlaksértés, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény, magántitok jogosulatlan megismerése, közokirat-hamisítás, rágalmazás és sikkasztás volt az indok. A rektort az egyház már korábban feljelentette rágalmazésért.

Alapítók és oktatók

Mi vezetett idáig? A Tan Kapuja buddhista egyház 1991-ben jött létre. Az egyház még ebben az évben létrehozta a Tan Kapuja Buddhista Főiskolát. A lelkes amatőrök alapította intézmény elindult a fejlődés útján, és idővel feszültségek keletkeztek az alapítók és az intézménybe később érkezett, jól képzett oktatók között.

2007 májusában az ELTE BTK Ókori és Középkori Filozófia Tanszékének docensét, Ruzsa Ferencet választották főiskola rektorává, kinevezését szeptemberben írta alá a miniszterelnök. Az oktatók új besorolási és bérezési rendszeréről intézmény kollektívája az döntött 2008 májusában vonatkozó törvények alapján. A döntés nem tetszett a főiskola alapítóinak: bár fizetésük nem csökkent, sőt volt, akié jelentősen emelkedett, a rektor szerint az alapítók tekintélyük elvesztésétől tartottak.

Augusztus 18-án az egyháznak a főiskolán is oktató képviselői közölték a rektorral, hogy törvényességi vizsgálatot kezdeményeznek. „Arra akartak rávenni, hogy az oktatók átsorolásáról hozott májusi határozatokat ne tartsam be. Én erre nem voltam hajlandó. Ezután folyamatos támadások indultak ellenem az egyház részéről” – mondta Ruzsa Ferenc.

Az egyház nem értett egyet azzal, hogy a főiskolán erőteljesen felülértékelték a tudományos munkát végző oktatókat az egyháztól érkezett tanárok rovására, mondta erről Farkas Pál. „Hitünk alapja három pilléren nyugszik, ez a tanulás, a gyakorlás és a megvalósítás, de a főiskolán ebből csak az elsőt ismerték el, és háttérbe szorították a vallási oldalt mind a tananyagban, mind anyagiakban.”

Farkas szerint egy évvel ezelőtt vált láthatóvá, hogy az egyház és a főiskola rektorának elképzelései ellentétesek. A rektor a főiskola olyan mértékű növekedését és fejlesztését szerette volna elérni, ami az egyház szerint egyáltalán nem volt megalapozott. Már akkor látható volt, mondta Farkas Pál, hogy az egyházi intézmények állami támogatása csökken. Az egyház törekvése ezért az volt, hogy a főiskola próbáljon mielőbb megállni a saját lábán, és ne az állami forrásokra támaszkodjon.

Patthelyzet

Az egyház képviselői egyértelművé tették, hogy nem szívesen látják Ruzsát a rektori poszton. Miután – Ruzsa szerint az egyház ösztönzésére – több oktató egy névtelen listán lemondásra szólította fel a rektort, Ruzsa bejelentette, hogy le kíván mondani, és ezt akkor teszi meg, ha a főiskola szenátusa megválasztja utódját, és azt az egyház elfogadja. Ebben a lépésben szerepet játszott, hogy egy közzétett tervezet szerint az egyház növelni akarta befolyását a főiskolán, és neki tetsző rektort és rektori tanácsot akart kinevezni.

Egy tanéven át Bartha Zsolt rendkívüli rektorhelyettes vezette az intézményt, majd 2008 szeptemberében egyedüli pályázott rektornak, és meg is választották. Az ő kinevezését azonban az egyház nem volt hajlandó felterjeszteni a minisztériumnak. Emiatt Ruzsa Ferenc sem adta be a lemondását, patthelyzet állt elő.

Az egyház megpróbálta magához vonni a főiskola munkáltatói jogait, de ez Ruzsa szerint nem volt jogszerű, hiszen ő – a rektor – nem vehetett részt az erről döntő ülésen. Az egyház ezután kezdeményezte az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál Ruzsa felmentését. A minisztérium válasza azonban akkor az volt, hogy a rektor vagy lemondással távozhat, vagy akkor, ha a főiskola szenátusa kétharmados többséggel felmenti őt.

Elzárták a pénzcsapot

Az egyháznak ugyanakkor sikerült elérnie, hogy 2009 januárjától a főiskolának járó állami támogatást ne közvetlenül az intézménynek, hanem az egyháznak utalják. Erre a fenntartónak joga volt, ez a pénz átutalásának törvényes útja, addig csak a folyamat leegyszerűsítése érdekében érkezett a pénz egyenesen a főiskola számlájára.

A rektor szerint azonban innentől az egyház folyamatosan visszatartotta a főiskolának járó pénzt. Számításaik szerint júliusig legalább negyvennyolcmillió forintot nem kapott meg az intézmény. A főiskola csak azért tudott működni, és a dolgozóknak azért tudtak egy ideig bért fizetni, mondta el Ruzsa, mert az előző évben megtakarítottak harmincötmillió forintot. A rektor a pénz visszatartása miatt sikkasztással gyanúsította meg az egyház képviselőt, akik viszont rágalmazásért jelentették fel.

„Az egyház a törvényes feltételeknek megfelelően, a mindenkori igények szerint utalja tovább a pénzt a főiskolának, és semmilyen a főiskolának járó összeget nem tart vissza” – jelentette ki az egyházat képviselő Farkas Pál.

Idén áprilisban az egyház ismét kísérletet tett arra, hogy a munkáltatói jogokat magához vonja. Ezt a főiskola vezetése nem peres eljárásban támadta meg. Ilyet a fenntartó és az intézmény közötti jogi vitákban lehet kérni, és halasztó hatálya van. Döntés még nem született az ügyben.

Théraváda henna

Június elején különböző eszközökkel próbálták rábírni a rektort a távozásról. Ekkor már eléggé elfajultak a dolgok. A rektor vizsgálatot rendelt el a főiskolán, és az kiderítette, hogy még 1997-ben szabálytalanul állítottak ki kilenc diplomát. Olyanok kaptak okleveleket, akiknek nem volt hallgatói jogviszonyuk, nem írtak szakdolgozatot, és nem államvizsgáztak. Öt ilyen diplomát az egyházi tanács tagjai kaptak meg. A rektor az érintett egyházi tanácsi tagoknak fölmondott a főiskolán, egyikük már korábban önként nyugdíjba vonult.

„Ruzsa Ferenc fel van mentve rektori teendői alól és már nem oktatója a Tan Kapuja Buddhista Főiskolának” – jelentette ki Farkas Pál. Szerinte a felsőoktatási törvényben rögzített fenntartói jogaik alapján hozták meg ezt a döntést. „Az intézményben szeptembertől zavartalanul folytatódik az oktatás” – közölte Farkas Pál.

Link: http://index.hu/belfold/2009/07/24/haboru/

Kép: http://sites.google.com/site/epitbau/Home/tervek-szakvelemenyek-referencia-munkak/tan-kapuja-buddhista-egyhaz-szentelye