Ebben az évben a vallási egyesületeknek járó 1%-ot is fölajánlhatja a Dzsaj Bhím Közösségnek. Adószámunk: 18329618-1-02.

English version →

Ms. Viviane Reding,
Az Európai Bizottság alelnöke
Európai Bizottság

BE-1049 Brüsszel
Belgium

Fax: Mr. Martin Selmayr, kabinetfőnök
Fax (+32-2) 296.07.46

Kedves Reding Asszony!

Tudomásunk szerint Ön koordinálja az Európai Bizottság válaszát a tagállamok Nemzeti Roma Stratégiáira. Mi, az alulírott magyarországi roma aktivisták áttanulmányoztuk a magyar kormány javaslatait és üdvözöljük a javaslathozók komoly hozzáállását, mindazonáltal sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az anyagból számos terület kimaradt és tartalmaz egy sor téves gondolatot is.

A legfontosabb problémánk a stratégiával, hogy a roma gyerekek legsúlyosabb problémáját, a minőségi oktatáshoz való hozzáférés hiányát meg sem próbálja orvosolni az elkövetkező tíz évben.

Jól ismert szociológiai tény a roma gyerekek széles körű általános iskolai szegregációja. A roma gyerekek jelentős többsége számára az etnikai szegregáció alacsony színvonalú képzéssel jár. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi és korábbi magyar kormányok, amikor nem lépnek fel az etnikai alapú szegregációval szemben, nem csupán a hazai törvényeket, hanem az Európai Unió Faji Egyenlőségi Irányelvét is megszegik.

A Roma Stratégiával párhuzamosan a Kormány a legjelentősebb közép- és felsőoktatási reform megvalósításán is dolgozik, ám sajnálatos módon ezek egyes intézkedései ellentmondanak a stratégia célkitűzéseinek. Az új közép- és felsőoktatási törvények egyes intézkedései, ahelyett, hogy elősegítenék a szegény és roma gyerekek minőségi oktatáshoz való hozzáférését, inkább akadályozzák azt. Az EU források, melyek a jelzett folyamatokat hivatottak támogatni, furcsa módon, ahelyett, hogy felszámolnák a szegregációt, támogathatják azt.

Mindezidáig optimisták voltunk, hogy a bíróságokon jogorvoslatot nyerhetünk. A CFCF által a szegregáló önkormányzatok és iskolák ellen indított bírósági ügyek bizonyítják, hogy a magyar jogrend és bírósági gyakorlat nem tűri az etnikai alapú szegregációt. Eddig nyolc ügy zárult le, négyet a Legfelső Bíróság döntött el jogerősen, egy esetben peren kívüli egyezség született, valamennyi esetben a felperes javára. A CFCF jelenleg a közoktatásért felelős minisztériumot perli, azt kérve a bíróságtól, kötelezze a minisztériumot, hogy hivatalból és rendszeresen ellenőrizze az iskolafenntartók oktatásszervezési gyakorlatát és szankcionálja a szegregációt. Ebben a kontextusban rendkívül ellentmondásosnak tartjuk, hogy a Kormány stratégiája nem említi a szegregációt és nem kínál megoldást arra.

Mivel a Stratégia megvalósításához felhasználandó fejlesztési források túlnyomó részt az Európai Uniótól származnak, tisztelettel kérjük, hogy azok folyósítására csak az alábbi feltételekkel kerülhessen sor:
-  a roma gyerekek etnikai és/vagy szocio-gazdasági adatai antidiszkriminációs céllal kerüljenek teljes körűen és megbízhatóan rögzítésre az óvodákban és iskolákban,

-  a Kormány hivatalból ellenőrizze és szankcionálja az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó előírások betartását valamennyi állami támogatásban és finanszírozásban részesülő iskolában,
-  az állam adjon meg minden szükséges támogatást a roma családoknak és gyerekeknek ahhoz, hogy megállhassák helyüket a befogadó, integrált óvodákban, iskolákban és egyetemeken.

Amennyiben további információt adhatunk, szívesen állunk rendelkezésre.

Szívélyes üdvözlettel:

Dr. Henriett Dinók, PhD student at Pázmány Péter Catholic University, Faculty of Law, board member of the Chance For Children Foundation (CFCF),

Gábor Daróczi director of the Romaversitas Foundation www.romaversitas.hu, former Ministerial Commissioner responsible for the integration of Roma and disadvantaged children, board member of the Chance For Children Foundation (CFCF)

János Orsós, teacher, head of the Triratna Buddhist community Jai Bhim Network, maintainer of the Dr. Ambedkar High School http://www.dzsajbhim.hu

Erzsébet Mohácsi, education expert, human rights activist, director of Chance For Children Foundation (CFCF) www.cfcf.hu

Magyar nyelvű verzió →

December óta tartanak a munkaügyi felügyelőség ellenőrzései a sajókazai Ámbédkar iskolában. A 90 százalékban roma gyerekeket tanító, nonprofit szervezet fenntartásában lévő oktatási intézményt irreálisan nagy összegű bírság kifizetésére kötelezik.

Feljelentésre mentek ki a hatóságok a roma tanulóknak esélyt kínáló sajókazai iskolába – mondta el a hvg.hu-nak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Munkaügyi Felügyelőség igazgatója. Meghökkentően súlyos, 3,2 milliós bírságot szabott ki a munkaügyi felügyelőség az Ámbédkar Iskolára, amely bezárhat, ha ezt ki kell fizetniük – adta hírül szerda reggel a Népszabadság. Orsós János, az iskolát fenntartó, egyházi státuszától megfosztott Dszaj Bhim közösség elnöke a hvg.hu-nak megerősítette az információt. Megkerestük a bírságot kiszabó Borsod megyei Munkaügyi felügyelőség igazgatóját is.

Feljelentés, felügyelet, büntetés

„Nem a határozat megállapításain, az értékén vagyunk megütközve. Szerintem Magyarországon nem volt még ilyen, hogy egy oktatási intézményre, ami nonprofit, ekkora bírságot szabjanak ki” – a két, 3 200 000 forint bírsággal sújtott adminisztrációs hibát az intézmény elismeri, ugyanakkor Orsós szerint ezek korrigálható mulasztások. A felügyelőség határozata szerint a probléma a pedagógusok óraszámának adminisztrációjával és a tanárok szabadságának kivételével, illetve ennek dokumentációjával volt. A határozat felszólítja az iskolát az adminisztrációs hibák korrigálására, ezzel egyidejűleg az intézményt teherbíró képességét meghaladó pénzügyi bírság befizetésére kötelezi.

„Egy kicsit ők is zavarban voltak, mivel nem nagyon van gyakorlat arra, hogy iskolákban ilyen ellenőrzéseket végezzenek” – Orsós szerint az efféle vizsgálatok inkább vendéglátó-ipari egységekben, illetve folyamatban lévő építkezéseken szokásosak. „Nálunk két adminisztrációs hibát találtak. Azt mondták, hogy nem gondolják, hogy ebből nagy ügy lehet, mert oktatási intézményekre nem szoktak nagy összegű bírságot kiszabni” -mondta Orsós János, aki arról is beszámolt, hogy december közepe óta folytak az ellenőrzések az iskolában.

Fiatalok Sajókazán: segítség helyett akadályozni próbálják az iskola működését

„Egyidejűleg két vizsgálat is zajlott, egyrészt a Munkaügyi Felügyelőség, másrészt pedig a munkavédelem ellenőrzése. Utóbbiról is készült egy határozat, amelyben azt is kifogásolták, hogy a takarítónőnek nincs erkölcsi bizonyítványa, meg hogy az egyik elektromos kávéfőzőről nem volt letörölve a por, de ebből végül nem lett bírság” – mondta Orsós.

Az otthoni munkát is adminisztrálni kell

Az iskola a naplók, tehát a tényleges elvégzett tanítási óraszámok alapján végezte el a pedagógusok óraszámának nyilvántartását, a felügyelőség szerint ugyanakkor 40 órát kellett volna dokumentálniuk, amibe már az otthoni, órákra való felkészülési idő is beletartozik. „Nem gondolom, hogy az összes iskolában tudják, hogy a pedagógusok kötelező óraszámát 40 órában kell dokumentálni, nem a naplóban szereplő óraszám alapján” -mondta Orsós.

Az utóbbi időszakban egyébként is anyagi nehézségekkel küzdő iskola elesett az egyházi normatív támogatástól, mivel a fenntartó magyarországi buddhista egyházközség az új egyházi törvény értelmében nem szerepel a nyilvántartott egyházak sorában. „Az intézményi havi norma 10 000 000 forint, ha ebből 3 200 000-ret vissza kell fizetnünk, akkor a fennmaradásunk is kérdéses” – mondta Orsós.

A több megyében is üzemelő iskolahálónak márciusban 186 munkavállalója volt, azóta négy főnek mondtak fel. Nehezíti az iskola anyagi helyzetét az is, hogy a fenntartó Dzsaj Bhim közösség a 2012. január elsejével életbe lépett egyházi törvény értelmében nem minősül egyháznak. Bár az iskolának volt érvényes közoktatási megállapodása, ami 2014-ig szólt, ezt most újra kell tárgyalniuk, „mivel a fenntartó egyházi státusza megszűnt, a szerződő fél is megszűnt” – mondta Orsós. A szerződés megújítására az intézmény ígéretet kapott a KIM-től, az iskola biztos finanszírozása egyelőre 2012 augusztusáig megoldott.

Részlet a Munkaügyi Hivatal értesítéséből

Jobbikos hecckampánytól függhet az iskola sorsa?

„Hatósági eljárás indult bejelentésre” – így foglalta össze a történteket Panyik József, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Munkaügyi Felügyelőség igazgatója a hvg.hu-nak. Azt is elmondta, hogy„a munkaügy eljárásáról szóló törvény ide vonatkozó rendelkezéseinek értelmében” szabták ki a bírságot és a „jogszabályilag meghatározott kötelező bírságolási kategóriát” vették figyelembe. A munkaügyi felügyelet igazgatója megerősítette azt, hogy általában nem szoktak oktatási intézményben ellenőrzéseket végezni, illetve, hogy nem hivatalból indult eljárás a sajókazai iskola ellen, hanem közérdekű bejelentésre.

Az iskola vezetősége nem tartja kizártnak, hogy a feljelentés a Jobbik hosszú ideje tartó hecckampányának része. Tavaly szeptemberben Endrésik Zsolt jobbikos képviselő szólalt fel a parlamentben, és felháborodottan nyilatkozott az iskola hátteréről és tevékenységéről. Felszólalásában még a kérdésére reagáló Hoffman Rózsa oktatási államtitkár szerint is sértő „és joggal megütközést keltő” megjegyzésekkel illette az iskolát és az azt fenntartó buddhista közösséget. Hoffman válaszában ugyanakkor azt is elmondta: „a Derdák Tibor nevével fémjelzett iskolaháló megkereste az illetékes államtitkárságokat. A két államtitkárság egyetért abban, hogy a közösség további működésének támogatása csak komoly pénzügyi és szakmai átvilágítás után lehetséges.”

http://hvg.hu/itthon/20120418_sajokaza_iskola_buntetes

Magyar nyelvű verzió →

By the end of last year the Government completed and accepted its long awaited strategy for the social integration of the Roma. Just as a remainder the launching of this program as well as promoting the EU Roma strategy for the next ten years was a well publicised part of the Government’s program for its Presidency.  It is a pity that the Euro crisis and our own economic problems within diverted the attention of the public from these important documents, despite their ambitious claim to change the lives of about one third of the population in the next ten years. There are four separate documents: (1) the strategy itself, (2) the underlying analysis, (3) the agreement of the PM and the leader of the Roma Self Government, and finally (4) the Cabinet Resolution for more or less specific and budgeted measures for the next two years. This paper aims to review the documents with some emphasis on the planed measures in education despite uncertainties around the implementation of the new Public Education Act.

The Government aims to place its Roma Strategy – very correctly – into the context of several other development programs and strategies. Some of them are the EU Framework, the cancelled and re-launched “Improve Children’s Life”, the Semmelweis, the Széll Kálmán, the New Széchenyi programs, etc. It will – would – take enormous goodwill and huge efforts to effectively implement the aims and values of the Roma Strategy as well as its inclusion measures in all the other development programs. It is quite sad that there are no signs of this in the firs measures of the Cabinet Resolution. Without this effort and goodwill however this strategy could easily end up just like its predecessor, the Roma Decade (2005) limbering in gentle coma. You may recall, it was Mr Medgyessy “leading Europe” than.

The most important reference obviously is the EU Framework for National Roma Integration Strategies 2011-2020, that already starts on quite a different note form ours. It states that “the prejudice, intolerance, discrimination and exclusion effecting Roma” can not be tolerated in the Europe of the 21^st Century. We are keenly anticipating the judgement of the Commission on our paper. It is a pity though that they themselves do not take a greater role in designing, implementing and monitoring the national programs leaving them instead to the national governments who obviously would not or could not effectively deal with the task in the past decades.

1.) Despite being told by the EU Framework to “focus on Roma in a clear and specific way”, our Strategy aims to handle problems of impoverished regions, child poverty and the Roma simultaneously. Although there are obvious overlaps among the target groups and there are political advantages for the Government not to be seen to want to help Roma only, the lack of focus may endanger the effectiveness of intervention and measures for all.

2.) It is cause for some relief that the underlying analysis and facts for the strategy draws on reliable and well known statistical sources and uses research of well known and accepted authors. We find data by the EU, UNDP, the World Bank and the National Comptroller as well as studies by the best known, established authors (Kertesí, Kézdy, Neményi etc.) referred to. As the documents build on conclusions drawn from these sources we can reasonably assume that they are founded soundly.

3.) The greatest weakness of the Strategy is – in contrast to the EU Framework – that it treats the plight of the Roma as a natural phenomenon, however well analysed: this is what we found, when we first came on shore. It totally disregards the attitude of society and its members increasingly refusing and wishing to exclude Roma, does not analyse the reasons and manifestations as well as effects of refusal. Thus it can not give solutions to break the strongest barriers in front of inclusive development the Strategy is aiming for the next ten years. This is by far not a matter of taste and style only. The implementation of the Strategy relies on the day to day work of central and local government employees, teachers, public health officials, social workers, employment officers who are most likely good and normal members of society sharing its idiosyncrasies towards the Roma. A few hours of formal training, lip service to values will not alter attitudes as they failed in the past as well. We shall revert to this issue later when analysing the lack of civil rights considerations of the Strategy.

4.) The Strategy is missing a historical opportunity for the introduction of ethnic data collection when suggesting to review possibilities only. Despite the fact that there is a perfectly well suitable joint proposal from the offices of the Minorities’ Rights and the Data Protection Ombudsmen and the fairly positive result of national debate on the subject concluded before the Census of 2011. The controversies around electoral registration for the minorities’ elections as well as fraud in scholarship applications well demonstrate the unsuitability of the present system. The data collection for the other child poverty indicator avoiding race, multiple disadvantage is unreliable too. (Children are considered to have multiple disadvantages if their mother has no more than 8 primary school classes and the family is entitled to supplementary child benefit). As the rules of the collection of this data are arbitrary and not comprehensive they are subject to manipulation by town clerks.

It is impossible to establish discrimination exactly without reliable ethnic data. It is also difficult to target intervention and to measure effectiveness in the absence of data.

5.) While referring to the civil rights of Roma the Strategy is proudly listing the legislation and institutions to safeguard them: the Equal Treatment Act, the Equal Treatment Authority and the fact that the tasks of the outgoing Minorities’ Rights Ombudsman will be taken over by the General Ombudsman. It fails to mention however, that since the enactment of the Law in 2003 not a single case was brought to Court by the Central Government or Municipalities for the school segregation of Roma children, for discrimination in employment or institutional harassment of Roma communities. Neither did the Authority act on its own initiative, nor do all the investigations of the Ombudsman, however damning their result, carry legal consequences or sanctions. The civil rights of the Roma will have to be protected by the State, however uncomfortable politically this may turn out be. In the court cases brought for school segregation of Roma children the Supreme Court without exception ruled for claimants. These cases show that the municipalities and schools are not aware of the stipulations of the Equal Treatment Act, and, because nobody is inspecting their actions regularly and institutionally they do not use integrated educational methods even if there was a physical possibility to do so. It is a major fault of the Strategy that it does not envisage the protection of the civil rights of the Roma although there is ample evidence that the enactment of the right legislation is rather useless without the will to enforce them as well.

It is also unclear from the material if the Strategy intends to make use of the single really clever enforcement measure of previous governments, making tenders for EU development funds conditional on equal treatment plans for the applying community.

6.) The Frame Agreement between the Prime Minister and the leader of the Roma Self Government is represented as an important part of the document. We assume that this paper is intended to represent (replace) the Roma participation expected by the Commission during the design and implementation of the Strategy. The possibility is hard to exclude that it may serve as an alibi in case difficulties might arise during implementation or may replace public consultation on the Strategy.

Let us enclose a commentary on this paper distributed by an unknown Roma organisation just after its publication to represent the opinion of – at least some – Roma.

A few days ago the Hungarian Government announced with great hype the completion of a document to influence the future of the Roma minority. The document was first mentioned by the PM on April 7^th, 2011, when speaking of the forthcoming launch of the EU Roma Strategy. As the details of the Government policies on the employment, education, housing and health of the Roma are delayed for more than a year the document was anticipated keenly. Unfortunately it turned out to be disappointing.

First of all the legal genre of the document is difficult to define. It is certainly not a frame agreement, what it calls itself as it does not constitute a frame for future legally binding obligations. It is hard to call it a letter of intent as it does not contain specific and detailed policy measures to be implemented by the parties. It does not contain obligations for either party. It mostly is a political pamphlet containing praiseworthy and valuable aims for the future signed by two politicians.

As to the signatories we do not have to introduce the PM. Mr Florián Farkas is more controversial. He is a FIDESZ MP in Parliament for the third electoral term and a Government Commissioner to oversee the spending of development funds for the Roma. He is hardly an independent and autonomous representative of the Roma; the PM is his employer and boss. Mr Farkas is also a convicted felon. He earned his conviction for the embezzlement of development funds for the Roma and his freedom by Presidential pardon.

It is hard to call the Roma Self-Government an ideal contracting party either. Although more or less democratically elected it does not have government rights or duties, it does not have an independent budget and it does not have policy expertise. To put it simply, it is not in the position to undertake legal obligations.

Let’s look at the substance of the document. It sets ambitious aims for the next three years: new employment for 100 000 Roma, tens of thousands to be trained for skills in demand and a really new desirable aim, to have 10 000 secondary school graduates.

What is missing is the detail, what are the policy interventions to achieve these goals, how to monitor success, what funds are available, who is responsible?

We can rest assured this document is what it appears to be: political waffle. It will not save the true hard work for the Government if it really intends to change the impossible situation of the Roma. This document is not even sufficient for the Government to blame the Roma for the lack of improvement later as previous government did earlier.

Let us turn now to the substance of the Strategy as it appears in the Cabinet resolution for measures in the next two years.

1.) The most important part obviously is to provide employment securing equitable income and resulting in the payment of social security contributions for the target group, with special attention of the major election promise of the Government to create 1 million jobs.

Surprisingly the strategy deals almost exclusively with the supply side of the labour market, with the reform of the benefit system. It is hard not to agree with the proposition that benefits, the benefits culture should not hamper employment of the Roma either. This statement is a grave simplification however, most able bodied benefit recipients more or less regularly work as self employed or day labourers in the grey and black economies. It is surprising that the Strategy is missing this point entirely. It does not publish data on the phenomenon and does not suggest solutions. The legalisation of the black labour market would significantly improve statistics and would start to push back the stigmatisation of the Roma as idlers. Unfortunately the Strategy appears to implicitly accept the weird argument that such move would endanger the competitiveness of whole sectors, like agriculture and construction.

The plan does not contain other proposed measures to increase demand for labour or counteract discrimination in employment in the next ten years. One could envisage quotas in public employment in central and local government, at the great public service providers, with private companies supplying the State etc.

The emphasis is on the well publicised, large public works programs. Of course their economic benefit and efficiency is not proven yet by research or calculations, they contradict however the child and family oriented aims of the same Strategy. There is no evidence provided for the feasibility of transfers from the public programs into private employment either.

The resolution earmarks for various non-specified public work programs 80 000 million HUF from different EU development funds. We can only hope that this time the usual trap of expensive training and re-training programs will be avoided where only the trainers benefited, who had no responsibility whatsoever for the future employment of their graduates. These result in the experience that there is no demand for the labour of young Roma obtaining the umpteenth qualification in state sponsored training programs.

2.) The strategic aims of the housing program are a serious disappointment. There are generalities and nice words but no intention to change the situation. To the contrary, it abdicates the intention to shut down the Roma townships, shanty towns, segregated districts and aims to “improve” living conditions there. It even avoids solving the legal problem of townships officially outside the boundaries of settlements providing Municipalities with an excuse to refuse public services.

3.) Not much more can be said of the health program. The strategy even disregards the enormous public health risk these segregated shanty towns, without sewers, rubbish collection and other public services constitute.

4.) The most significant quantitative promises to the Roma by the Government outside employment were made in education: 20 000 to receive qualifications in skills in demand, 10 000 secondary school graduates and 5000 university graduates by 2015. These aims could actually be realistic as well considering that parallel to this strategy the largest reform of recent times is in progress in public education.

Unfortunately however the Government instead of broadening and improving access to quality education appears to aim to strengthen and institutionalise the feature of the Hungarian public education system most criticized by PISA and other surveys: the social-economic status of parents is influencing the education opportunities of their children to a larger degree then in most other countries. The new strategy does not fight ethnic and social segregation in primary schools, decreased compulsory school attendance to 16 years and strengthens selection in secondary education. These features of public education will probably only be enhanced by delays and insecurities during the introduction of the new education governance system as well as decreasing of normative funding.

There is a really positive measure in the program making kindergarten attendance compulsory from 3 years of age for all children with multiple disadvantages. The Cabinet resolved to create new kindergarten capacity by 2013 where it is insufficient; it does not earmark a budget for this task though, not even from EU funds.

The resolution sets aside 7590 million HUF of EU funds for second chance schools and independent organisation providing extracurricular education assistance for disadvantaged children. The adequacy of this funding is hard to judge as the second chance schools operated on normative funding and it is not clear whether these funds are meant to complement or replace normative funding. The well respected network of extracurricular organisations might receive funding again after years of austerity, whatever remains of it still standing. The Strategy is again missing an opportunity to provide reliable normative funding for a successful system of educational assistance to the deprived.

The resolution sets aside 2923 million HUF for scholarships for outstanding Roma students, and intends to start a program within teacher training to acquire special competences required for teaching Roma and deprived children. Another 6837 million HUF is earmarked as special compensation for teachers active in schools with special integration and catch up programs. The Government again decided to compensate inconvenience instead of motivating quality education.

22 140 million HUF is set aside from EU development funds to establish all day schools and dormitories in disadvantaged regions and ethnic ghettoes. Considering the size of the amount could this be the Government’s solution to fulfil promises for educational inclusion: massive, segregated boarding schools?

5.) Child welfare measures contain nothing new. Large amounts for Sure Start Centres and school lunches. There is a real gem hidden in the child welfare program, a young offender’s institution in western Hungary.

6.) The overwhelming majority of funds earmarked for the implementation of the Strategy are not coming from the Budget but from different EU funded development Operative Programs. There are so many overlaps it the funding proposals that it is difficult to establish, exactly how much money the Government intends to spend on this program. It is also unclear whether it is envisaged to expose this enormous program to the notorious vagaries of the public tendering system or the intention is to have a few centralised programs.

Considering all the above my answer to the question in the title, where this leads, I can only answer, still only round and round. Will this be sufficient for the EU? Is this what they really want to finance?

And the even more important question, will all this really improve the plight of the Roma, will this serve their social inclusion, integration, improved welfare?

English version →

Az elmúlt év végére elkészült és a kormány elfogadta a választások óta várt ún. cigány felzárkózási stratégiát. Csak emlékeztetőül, ennek a programnak, illetve az EU tíz éves roma stratégiájának létrehozása volt a kormány egyik sokat reklámozott célja. Kár, hogy az európai pénzügyi válság és azon belül a hazai gazdasági problémák teljesen a közérdeklődés hátterébe szorították ezeket a fontos dokumentumokat, holott azok, saját ambiciózus állításuk szerint, a lakosság közel egyharmadának életében hozhatnak majd jelentős váltózást az elkövetkező tíz évben. Négy egymásra épülő dokumentumról van szó: (1) maga a stratégia, (2) az annak mellékletét képező helyzetelemzés, (3) a miniszterelnöknek az Országos Roma Önkormányzat vezetőjével kötött keretszerződése és (4) a stratégia első két évére a kormány által elhatározott, többé-kevésbé konkrét intézkedések, melyekhez a határozat forrásokat is rendel. Jelen írás a négy dokumentum általános áttekintését, valamint az oktatásra vonatkozó részek kicsit alaposabb vizsgálatát vállalja, előrebocsájtva, hogy a Köznevelési törvény hatását, annak végrehajtásával kapcsolatos bizonytalanságok miatt egyelőre csak feltételezni tudjuk.

A kormány a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiáját – nagyon helyesen – más fejlesztési stratégiák és programok komplex rendszerében igyekszik elhelyezni. Az EU stratégia, az (egyébként megszüntetett, majd újra indított) Legyen Jobb a Gyerekeknek program, a Semmelweis terv, a Széll Kálmán Terv, az Új Széchenyi Terv, stb. Rengeteg jóakaratra, sziszifuszi erőfeszítésre lesz, lenne szükség a felzárkózási program eszméit és célkitűzéseit, az esélyegyenlőségi szempontokat a hazai programokon keresztül vezetni. Sajnos ennek az első intézkedésekben (kormányhatározat) nem sok jele mutatkozik. E munka nélkül ez a program is az ún. Roma Dekád (2005) sorsára juthat, ami csendes kómában hever. Emlékszünk, akkor Medgyessy Péter fújta a fanfárokat.

A legfontosabb dokumentum nyílván az EU Framework for National Roma Integration Strategies 2011-2020, amely már az első bekezdésében más felütést alkalmaz, mint a miénk. Felhívja a figyelmet, hogy „a romákat körülvevő előítélet, intolerancia, diszkrimináció és kirekesztés” nem tűrhető a XXI. század Európájában. Kíváncsian várjuk, mit szól majd a Bizottság a mi stratégiánkhoz, mindenesetre nagy kár, hogy nem vállal nagyobb szerepet a programok megalkotásában, végrehajtásában és monitorozásában, hanem pont azokra a kormányokra bízza a feladatot, melyek évtizedek óta nyilvánvalóan nem tudnak, vagy nem akarnak megbirkózni vele.

1. Annak ellenére, hogy az EU Framework arra szólítja fel a tagállamokat, hogy „focus on Roma in a clear and specific way”, a stratégia egyszerre kívánja kezelni a leszakadó régiók lakosságának problémáját, a gyerekszegénységet és a romák helyzetét. Bár jelentős átfedés van a három problémakör által érintett célcsoportok között és politikai meggondolások indokolhatják, hogy a stratégia nem csak a cigányok problémáit akarja orvosolni, az egyértelmű fókusz hiánya veszélyeztetheti a beavatkozások sikerességét, mindhárom célcsoport szempontjából.

2. Némi megkönnyebbülést okoz, hogy a stratégiát megalapozó helyzetelemzés megbízható, kipróbált, általában elfogadott statisztikai forrásokat, ismert kutatók ismert anyagainak adatait használja. Megtaláljuk az EU, az UNDP, a Világbank, az ÁSZ adatait, valamint a legnevesebb magyar szerzők (Kertesi, Kézdy, Neményi, stb.) roma kutatásainak hivatkozásait. Mivel a dokumentumok az ezekből az adatokból levont következtetésekre épülnek, nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy szilárd alapokra építenek.

3. A stratégia egyik legnagyobb hiányossága, hogy (szemben az Bizottság anyagával) a romák társadalmi helyzetét, bármilyen jól elemzi is azt, mintegy természeti jelenségként kezeli – „így találtuk, amikor először partra szálltunk”. Teljes egészében figyelmen kívül hagyja a társadalom és annak tagjai romákat egyre jobban elutasító és kirekeszteni vágyó magatartását, nem elemzi az elutasítás okait, összetevőit, megjelenési formáit, következményeit. Ily módon nem is ad megoldásokat az elkövetkező tíz évre a stratégia által megcélzott „befogadó felzárkózás” legsúlyosabb akadályának leküzdésére. Ez távolról sem csak ízlés, vagy stílus kérdése, hiszen a stratégia végrehajtása szükségszerűen azokra a központi és helyi kormányzati tisztviselőkre, a szociális és munkaügyi szolgáltatókra, óvónőkre és pedagógusokra, egészségügyi dolgozókra számít, akik nagy valószínűséggel rendes és normális tagjai a társadalomnak osztva annak romákkal kapcsolatos értékrendjét is. Néhány órás képzések, hangzatos kijelentések, ahogy eddig sem, ezután sem fognak majd számottevő váltózást, eredményt hozni. Erre a pontra később még visszatérünk, amikor elemezni próbáljuk a stratégia polgárjogi szemléletének hiányát.

4. A stratégia történelmi lehetőséget mulaszt el, amikor az etnikai adatok felvételével és kezelésével kapcsolatban csak ezek lehetőségének vizsgálatát tűzi ki célul, annak ellenére, hogy a megoldásra több megbízható javaslat készült, például a Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosának és az Adatvédelmi Biztosnak irodáiban. Hogy a mai gyakorlat mennyire megbízhatatlan, mutatják a kisebbségi önkormányzat-választási regisztrációval és az ösztöndíj-pályázatokkal kapcsolatos visszaélések tapasztalatai. Hasonlóan rosszak a tapasztalatok az előző 2001 évi népszámlálás adatai. Ugyancsak megbízhatatlan a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nyilvántartása (a definíció szerint azok a gyerekek, akiknek családja rendszeres gyerekvédelmi támogatásban részesülnek és a szülők iskolai végzettsége nem több mint 8 általános). Mivel ezeknek az adatoknak a felvétele sem teljes körű és kötelező, nyilvánvaló manipulációs lehetőségre ad módot az illetékes jegyző részéről.

Megfelelő adatok hiányában pedig nem mérhető a diszkrimináció valós szintje. De nem határozható meg hatékonyan a beavatkozások célcsoportja, sem azok eredményének vizsgálata nem lehetséges.

5. A cigányok kisebbségi jogainak védelmével kapcsolatban, melyeknek a stratégia azért biztosít helyet, szokás szerint büszkén felsorolja az intézményrendszert, az Egyenlő Bánásmódról szóló törvényt, az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, valamint azt a tényt, hogy a megszűnő Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosának feladatait az általános Ombudsman veszi át. Szóval sem említi azonban, hogy 2003 (az EBKTV hatályba lépése) óta sem a központi, sem a helyi önkormányzatok nem indítottak egyetlen ügyet sem a cigánygyerekek iskolai szegregációja, romákat ért munkahelyi diszkrimináció, roma közösségek és egyének zaklatása miatt. Nem indított hivatalból vizsgálatot a Hatóság sem, az Ombudsman rendszeres elmarasztaló eredményű vizsgálatainak és határozatainak pedig nincsen jogi következménye. A romák jogainak állami védelmét nehéz megkerülni, még, ha ez politikailag kényelmetlen is. A cigánygyerekek iskolai szegregációjának ügyében indított – kivétel nélkül sikeres – perek mutatják, hogy az önkormányzatok, iskolák nincsenek tisztában az EBKTV előírásaival és, mivel azokat senki nem kéri rajtuk, számon rendszeresen és intézményesen, akkor sem alkalmaznak integrációs oktatásszervezési technikákat, ha arra egyébként lenne lehetőség. Súlyos hiányossága a stratégiának, hogy a romák állampolgári jogainak, biztonságának aktív védelmét nem tűzi ki célként, holott bebizonyosodott, hogy a törvények elfogadása nem elegendő, azokat végre is kell hajtatnia az államnak.

Nem látható az anyagból az sem, hogy a stratégia élni kívánna, szükségszerűen tovább fejlesztve azt, az előző kormányzatok egyetlen szellemes kényszerítő intézkedésével, esélyegyenlőségi terv elkészítéséhez kötve az önkormányzatok számára az uniós fejlesztési forrásokhoz való hozzáférést.

6. A dokumentumok fontos elemének van jelezve a Miniszterelnök és az ORÖ vezetőjének keretszerződése. Feltételezhető, hogy ez a papír esetleg a Bizottság által elvárt széles körű roma részvételt hivatott reprezentálni (helyettesíteni) a stratégia kialakítása és végrehajtása során. Az sincs kizárva, hogy esetleg alibinek használható a végrehajtás során jelentkező nehézségek esetén, vagy ezzel gondolja helyettesíteni a stratégia társadalmi vitáját.

Hadd mellékeljek, legalábbis egyes cigányok véleményét illusztrálandó, egy értékelést, melyet a dokumentum aláírása után terjesztett egy magát meg nem nevező roma szervezet:

„Néhány nappal ezelőtt a Magyar kormány nagy csinnadrattával jelentette be egy fontos dokumentum aláírását, mely befolyásolja majd a roma kisebbség jövőjét. A dokumentumot a miniszterelnök először április 7.-i beszédében említette, melyet az új EU roma program bemutatása alkalmából tartott. Mivel a romák foglalkoztatási, oktatási, lakhatási és egészségügyi helyzetére vonatkozóan kormánypolitika irányai és tartalma immár egy éve késnek, a dokumentumot nagy várakozás előzte meg. Sajnos csalódást okoz.

Először is a dokumentum jogi zsánere nehezen meghatározható. Semmiképpen nem keret megállapodás, aminek nevezi magát, hiszen nem képezi keretét későbbi szerződéses kötelezettségekre vonatkozó jogviszonyoknak. Nem mondható szándéknyilatkozatnak sem, mivel nem tartalmaz a felek által megvalósítani kívánt szakpolitikai intézkedéseket, beavatkozásokat. Nem tartalmaz kötelezettségvállalást egyik fél részéről sem. Leginkább egy politikai pamflet, mely kívánatos és dicséretes célkitűzéseket tartalmaz a közeljövő számára, melyet két politikus alá is írt.

Az aláírók közül a Miniszterelnököt nem kell bemutatni. Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat részéről ellentmondásosabb. FIDESZ képviselőként ül az Országgyűlésben a harmadik választási periódusban és Kormánybiztos, feladata ellenőrizni azoknak a fejlesztési pénzeknek az elosztását, melyek a romák helyzetét hivatottak javítani. Aligha mondható a cigányok autonóm és független képviselőjének, a Miniszterelnök a munkaadója és a főnöke. Farkas úr ezen kívül elítélt bűnöző, ítéletét romáknak szánt fejlesztési források elsikkasztásának, szabadságát elnöki kegyelemnek köszönheti.

Az országos Roma Önkormányzat sem mondható ideális szerződő félnek. Bár többé-kevésbé demokratikus választás útján jön létre, nincsenek kormányzati jogai és kötelezettségei, nincs önálló bevétele, független költségvetése, szakértői. Egyszerűen megfogalmazva, nincsen abban a helyzetben, hogy bármilyen kötelezettséget vállaljon.

Nézzük a dokumentum tartalmát. Ambiciózus célokat tűz ki az elkövetkező három évre: 100 000 roma munkába állítása, több tízezer roma szakképzése piacképes szakmákban, szakiskolákban, a felnőttképzés keretében. És egy igazán új, nagyon kívánatos cél, 10 000 roma fiatal leérettségiztetése.

Ami hiányzik, adatok, hogy ezek a célok milyen értékekhez képest érendők el. Hogyan lehet a célcsoport tagjait kiválasztani? Milyen szakpolitikai intézkedések, beavatkozások, megerősítő intézkedések teszik majd lehetővé a célok elérését. Milyen pénzeszközök állnak rendelkezésre az intézkedésekhez? Mely kormányzati hivatalok felelőssége az intézkedések végrehajtása? Végül, hogyan lesznek ellenőrizhetők az intézkedések? .

Megnyugodhatunk, a dokumentum nem más, mint aminek látszik, porhintés. Nem takarítja meg azt a kemény és kreatív munkát, amit a kormánynak előbb-utóbb be kell fektetnie, ha komolyan veszi célkitűzését és segíteni akar a romák tarthatatlan helyzetén. Ez a dokumentum arra sem elegendő, hogy később a romákat lehessen hibáztatni a helyzet változatlanságáért, mint az előző kormányok tették. „

Most pedig térjünk át a stratégia tartalmi elemeire, valamint azok megjelenésére az elkövetkező két év kormányzati intézkedéseiben:

1. Nyilvánvalóan legfontosabb része a méltányos jövedelmet biztosító, közterheket fizető legális foglalkoztatás biztosítása a program célcsoportja részére, különös tekintettel az Orbán-kormány egymillió munkahely teremtését előirányozó programjára.

Meglepő módon a stratégia szinte kizárólag a munkaerőpiac kínálati oldalával foglalkozik, elsősorban a segélyezési rendszer reformjával. Nehéz nem egyetérteni azzal az állítással, hogy a segélyek, a segélyezési kultúra nem fékezhetik a romák munkavállalását sem. Ez az állítás azonban súlyos egyszerűsítés, a munkaképes segélyezettek jelentős része több-kevesebb rendszerességgel napszámosként, egyéni vállalkozóként dolgozik a fekete és szürkegazdaságban. Meglepő, hogy a helyzetjelentés ezt a szempontot teljesen figyelmen kívül hagyja. Sem a feketemunka kiterjedtségéről nem közöl adatokat, sem megoldási javaslatokat nem kínál. Pusztán a feketemunka kifehérítése jelentős változást eredményezne a munkapiaci statisztikában, megkezdhetné visszaszorítani a romák munkakerülőként való megbélyegzését. Sajnos – érthetetlen módon – egyelőre a stratégia is elfogadni tűnik sokak igazán torz érvelését, miszerint ez a megoldás veszélyeztetné egész szektorok (mezőgazdaság, építőipar) „versenyképességét”.

Más, a munkaerő keresletet ösztönző és esélykiegyenlítő intézkedéseket nem tervez az anyag az elkövetkező tíz évre sem. Ilyenek lehetnének a kvóták a kormányzati és önkormányzati foglalkoztatásban, a nagy szolgáltató rendszerekben, állami vállalatoknál, kvóták az állami szállítási szerződéseket elnyerő magán vállalatoknál, stb.

A hangsúly a nagy nyilvánosságot nyert tömeges közfoglalkoztatási programokon van, melyek gazdaságosságát, hatékonyságát ismert számítások nem igazolják, ugyanakkor messzemenően ellentmondanak a stratégia család és gyerek központú célkitűzéseinek. Adós a program a közfoglalkoztatásból a piaci foglalkoztatásba való átmenet lehetőségeinek elemzésével is.

Ezzel együtt EU forrásokból különböző, meg nem határozott munkaerő-piaci programokra több mint 80 000 millió forintot különít el a program. Csak remélhetjük, hogy elkerülik a korábbi hasonló programok csapdáját, olyan – egyébként papíron jól mutató – képzések szervezését, ahol a képzők semmilyen felelősséggel nem tartoztak a képzettek foglalkoztatásával kapcsolatban. Emiatt is lehet ugyanis általános a tapasztalat, hogy a romák által a képzéseken szerzett első, második, sokadik szakmára nincsen munkapiaci kereslet.

2. A lakhatással kapcsolatos stratégiai célkitűzések súlyos csalódást okoznak. Szép szavakon és általánosságokon kívül az anyag nem tűzi ki célként a helyzet konkrét javítását. Sőt, az elkövetkező tíz évre nyíltan lemond a cigánytelepek, nyomornegyedek, szegregátumok felszámolásáról, azok „lakhatóbbá” tételét fogalmazza meg célkitűzésként. Még azzal a lépéssel is adós marad, hogy rendezze a de facto lakó területek és az önkormányzatok jog viszonyát azokban az esetekben, amikor a cigánytelep a település körzethatárán kívül esik és ezért az önkormányzat nem tartja magát illetékesnek a szükséges szolgáltatások biztosítására.

3. Ugyanez mondható a stratégia egészségügyi célkitűzéseire is, sőt a leírás teljes egészében figyelmen kívül hagyja azt a jelentős közegészségügyi, járványügyi kockázatot, mely a telepek szabályozatlan, közmű- és egyéb szolgáltatások nélküli növekedéséből következik.

4. A munkahelyteremtésen kívül az oktatás területén tette a Kormány a legjelentősebb számszerű ígéreteket a romáknak: 20 000 piacképes szakmunkás igazolvány, 10 000 érettségi, 5000 diploma, mindezt a keretszerződés szerint 2015-ig. Tekintettel arra, hogy a stratégia elfogadásával párhuzamosan zajlik az elmúlt idők legjelentősebb reformja a közoktatásban, akár ebbe illeszkedhetne is az ígéret.

Sajnos úgy tűnik, hogy a kormány ahelyett, hogy szélesebb körben kívánná az egyre magasabb színvonalú tudást terjeszteni, inkább erősíteni, intézményesíteni kívánja a PISA és hazai felmérések alapján az oktatási rendszer legtöbbet kritizált sajátosságát, azt, hogy a szülők társadalmi-gazdasági státusza minden más országénál nagyobb mértékben határozza meg a gyerekek iskolai teljesítményét és továbbtanulásuk irányát. Nem lép fel az általános iskolai szegregációval szemben, csökkenti a tankötelezettség idejét, erősíti a középiskolai szelekciót. A köznevelési törvény ezen elsődleges intézkedéseit valószínűleg csak erősíti majd az a bizonytalanság, amely a tanügy igazgatási reformjának következménye és ugyanígy a normatív finanszírozás visszaszorulása is.

Igazi pozitív intézkedés viszont a gyerekek óvodáztatásának biztosítása 3 éves kortól. A kormányhatározat intézkedik is arról, hogy 2013 végéig biztosítsák a szükséges férőhelyeket minden olyan helyen, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számára nem áll rendelkezésre kapacitás. Költségvetési forrást azonban erre nem biztosít, és nem különít el meghatározott összeget a Regionális Operatív Programból sem erre a célra.

A Határozat két évre 7 590 millió forintot rendel TÁMOP forrásokból a tanodák és második esély iskolák támogatására. Nehéz eldönteni, mennyire adekvát ez az összeg, hiszen az utóbbi intézmények eddig normál fejkvótával üzemeltek és nem derül ki, hogy a határozat ezt kiegészíteni, vagy helyettesíteni szándékozik-e? Az elismerten sikeres tanodai hálózat, több éves szünet után ismét pályázati pénzhez jut, de természetesen csak azok az intézmények, melyek még talpon maradtak. A program tehát ismét elmulasztja a lehetőséget, hogy normatív finanszírozást biztosítson egy bevált felzárkóztató programhoz.

Ugyanakkor összesen 2 923 millió forint jut roma ösztöndíj programokra, támogatja a határozat a roma szakkollégiumokat és külön programot kíván indítani a pedagógusképzésben a szegények s romák oktatásához szükséges kompetenciák elsajátításához. 6 837 millió forint jut az integrációs és képesség kibontakoztató képzés fejlesztésére a programban részt vevő intézményekben dolgozók fizetés kiegészítésének formájában. A program tehát a minőségi oktatás premizálása helyet inkább fizeti a „félelem bérét”.

Két TÁMOP-programból összesen 22 140 millió forinttal támogatnák a települési szegregátumokban és hátrányos helyzetű térségekben az egész napos iskolák és kollégiumok létrehozását. Tekintettel az összeg nagyságára lehet, hogy, hogy itt látjuk a romáknak ígért oktatási felzárkózás eszközét, masszív, bentlakásos szegregált intézményeket?

5. A gyermek jóléttel kapcsolatos intézkedések lényegében megismétlik korábbi programok célkitűzéseit. Jelentős összegeket kívánnak költeni új Biztos Kezdet Gyerekházakra és gyerekétkeztetésre. A gyerekjóléti intézkedések közé sikerült beilleszteni egy új, fiatalkorúaknak nyitandó börtön létesítését a nyugat-magyarországi régióban.

6. A kormányhatározatban található intézkedésekre az elkövetkező két évben elkülönített források túlnyomórészt a Regionális Operatív Programok, a TÁMOP, a TIOP, a GOP, az ÁROP prioritásaiból származnak. A finanszírozóként megjelölt programelemek átfedései miatt azonban egyelőre nem átlátható, hogy az egyes konkrét intézkedésekre pontosan mennyi pénzt szán a Kormány. Arra sincs jel, mennyiben kívánja ezt a hatalmas programot kitenni a pályázati rendszer bürokráciájának, nehézkességének, illetve kívánja központi programként megvalósítani.

Mindezek alapján a címben megfogalmazott kérdésre, hogy hová vezet a stratégia, nem lehet más a válaszom: körbe-körbe. Vajon ez megfelel majd az EU-nak, valóban ezt akarják finanszírozni?

De ami ennél is fontosabb: vajon szolgálja-e majd a romák társadalmi integrációját, felemelkedését?

Forrás: http://hazaeshaladas.blog.hu/

Forrás: Magyar Nemzet nyomtatott kiadás.

Február 23-án bilincsbe verve vittek el négy roma gyereket Sajókazán, a buddhista Dzsáj Bhím Közösség által fenntartott dr. Ámbédkar nevű iskolából. Hogy miért éppen akkor és miért bilincsben, arra vonatkozóan a rendőrség nem adott elfogadható magyarázatot. Csak annyit lehet tudni, hogy a gyerekek (fiúk, lányok vegyesen) egy előző héten lezajlott, magánjellegű konfliktus résztvevői voltak, de akkor csupán kihallgatták őket. Az igazgató, egy tanár, néhány szülő és a cigány önkormányzat vezetője az elszállításuk után azonnal bement a rendőrségre, ahol a „Na, megjött a Dzsaj Bhím! Takarodjanak ki innen!” felkiáltással fogadták őket, majd Derdák Tibor igazgató kivételével mindenkit kikergettek. A konfliktus során valaki azt kérte, hogy legalább legyenek tekintettel az aznapi, a tatárszentgyörgyi gyilkosságról szóló megemlékezésre, mire a rendőrök egyike azt válaszolta, hogy „most legalább lesz mire emlékeznetek”.

Az iskola egyik tanára, Orsós János arról értesítette a nyilvánosságot, hogy az épületet minden előzmény nélkül körbekerítették a rendőrök, majd bementek, és mielőtt kiemelték a letartóztatandó gyerekeket, hangosan cigányoztak. Orsós, de mások is arra gyanakodnak, hogy ezt az akciót a közönséges bosszúvágy vezérelte. Előzőleg ugyanis Sajókazán a rendőrök rendkívül kínos ügybe keveredtek: egy minden jogi normának ellentmondó formanyomtatvánnyal jelentek meg a romák telepein, és azt kérték, hogy az emberek járuljanak hozzá a népszámlálás során fölvett, a vallási hovatartozásukról szóló adataik felhasználásához – egy nyomozásban. A nyomozást azért indították, mert a sajókazai jegyző túl soknak találta a községben élő roma buddhisták számát, és az volt a véleménye, hogy a romák helyett a Dzsáj Bhím töltötte ki a kérdőíveket (a romák erre nyilván képtelenek). Ezért följelentést tett, amit a község vezetése támogatott. A romák – élükön a számítógép-használatban is jártasakkal – tiltakoztak a gyanúsítás ellen. Most a rendőrség gyakorlatilag listát kezdett volna összeállítani arról, hogy ki vallja „hivatalosan” is buddhistának, illetve a buddhista közösséghez tartozónak magát. Eljárásukból botrány lett, s a volt adatvédelmi biztos, Jóri András az adatok titkosságának normája alapján tökéletes abszurditásnak nevezte, ami történt. Emellett teljesen érthetetlennek tartotta, hogy miként lehet egyáltalán a társadalomra nézve veszélyesnek minősíteni azt, ha valahol emberek buddhistának vallják magukat.

Hogy a buddhizmus veszélyes volna a magyar társadalomra, nyíltan senki sem mondta, de azt igen, hogy bizonyos egyházi közösségek „piszkos” üzleti szellemmel, „bizniszesedéssel” vádolhatók. Az iskolát fenntartó Dzsáj Bhím is azok közé tartozik, amely a jobboldal szerint csak az iskolatámogatásért kapható pénz miatt vált egyházzá (mintha eleve a biznisz teteje volna, hogy valaki részesül az alkotmány által előírt állami kiegészítő normatívából). Ezt a vádat mind a Jobbik, mind a kormányközeli sajtó, mind pedig a roma felzárkóztatásért felelős államtitkár, Balog Zoltán is többször hangoztatta. Utóbbi némi óvatossággal. „Nem mondom, hogy bizniszegyház, na de arra alapítani egy egyházat, hogy aztán iskolaalapítással szerezzenek pénzt!” – érzékeltette a Kossuth rádió december 16-i, Ütköző című műsorában, hogy ha cigányokról van szó, akkor ott a bizonyítás igénye nélkül is lehet bizniszre gyanakodni. A tények azonban mit sem bizonyítanak a bizniszesedésből. Az iskola nem annak ürügyeként működik, hogy vezetői meggazdagodjanak és kereskedést nyissanak a fejkvótákból, majd az Azori-szigeteken „konferenciázzanak”.

A 2007-ben létrehozott dr. Ámbédkar iskola egy olyan indiai politikusról kapta a nevét, aki kaszton kívüli páriaként született (1891-ben), de végül Ghandi igazságügyi minisztereként a modern indiai alkotmány létrehozójává vált. Politikusi koncepciójának lényege az volt, hogy a politikai jogok és a polgári jogegyenlőség önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy tömegek emelkedjenek ki a páriasorból. A kitöréshez kell egy olyan közösségi hit is, amely önmegerősítő életstratégiát is kínál. A buddhizmus ilyen, és ezért válhatott a buddhista politikus emancipációs mozgalma a valódi társadalmi mobilitás példájává. Itthon a keresztény egyházak egyike sem kínált sem hasonló példákat, sem szándékot a borsodi elesettek megsegítésére, így az iskola alapítója, Derdák Tibor már csak ezért is a buddhizmussal kötötte össze a romák felzárkóztatását szolgáló intézményét. (Lásd Rádai Eszter interjúját: „Biznisz” másképp, ÉS, 2011. május 27.) Az iskola pedig kifejezetten sikeressé vált az évek során. Nem anyagilag – szellemileg. Az Ámbédkarban van általános iskola, gimnázium, szakképző, speciális szakiskola és felnőttoktatás. Borsodban három helyen – Sajókazán, Ózdon és Hegymegen –, Baranyában pedig Mágocson működnek.
A gimnáziumban nappali, esti és levelező évfolyam is van, a szakképző iskola informatikai (számítógépszerelő és -karbantartó), szociális (szociális gondozó, szociális segítő), illetve ügyviteli (irodai asszisztens) szakképzéseket tart, a speciális szakiskola pedig a sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű oktatását biztosítja. Az iskolában az esetleg másutt megkezdett általános iskolai tanulmányok befejezésére is van lehetőség.
Pedagógiai módszereiben a személyiségközpontú (gyakran kompetenciaelvűnek is nevezett) pedagógiára támaszkodik. (www.ambedkar.hu, www.dzsajbhim.hu). Arra, amely a gyerekben lévő természetes lehetőségekre épít, és nem valamiféle akarnokságokkal kialakított, egyen-ideológiába bújtatott elképzelést akar mindenkire ráerőltetni.

Négyszáz diákot tanítanak, a középiskolásoktól az idősebbekig, s nagyjából harminckét pedagógus dolgozik az iskolában. A siker mellé az egyértelmű, helyi politikai elfogadottságot is oda lehet állítani, hiszen tevékenységükről például 2011. május 26-án hivatalos helyen, Alsózsolca Városi Polgármesteri Hivatalának képviselőtestületi ülésén is beszámoltak, s a 8/2011. sz. jegyzőkönyv tanúsága szerint a testület egyértelműen pozitívan fogadta a beszámolót. Elhangzott, hogy a gimnáziumi oktatás ugyanolyan színvonalú, mint bárhol másutt, hogy egyre több diák érettségizik, jók az eredmények, s hogy abban az évben minden fő tantárgyból érettségiztek. A polgármester összefoglalója szerint: „Az intézmény jelenléte sikeresnek bizonyul és a jövőre nézve nagyobb létszámmal tud majd diákokat képezni.” Maga is támogatni fogja az intézmény kérelmét az újabb tanterem biztosítására vonatkozóan.

Mindez azonban – több, hasonlóan kisegyházi fenntartású iskolával együtt (ilyen az Iványi Gáboré is) – már 2011 júniusában, az új egyházügyi törvény tervezetének megjelenésekor veszélybe került.

A törvény ötlete egyébként nem más fejében fogant meg, mint éppen Balog Zoltánéban. Ő a választások előtt, még a Hold utcai templom lelkészeként és Orbán egyházpolitikai főtanácsadójaként 2006-ban beszélt erről először, amikor a Hit gyülekezetével szemben táplált ellenszenvét érvényesítette. „Az egyházalapítási törvényt úgy kell megváltoztatni, úgy kell szigorítani, hogy abba az ilyen adócsaló szervezetek ne férjenek bele” – mondta. Az „adócsalás” szót később a divatos „bizniszegyház” kifejezésre váltották át, s a hatalomra kerülő pártszövetség egyházügyi koncepciójában rejtve ma is ez látszik a szelekciós alapelvnek. Kiegészülve azzal a parírozási készségméréssel, amellyel kapcsolatban Balog már akkor leszögezte: a márciusban Orbánnal már tárgyaló egyházaknak mentességet kell adni. Mint közismert, az általa megtámadott Hit gyülekezete végül mégis bekerült a „jók” körébe, így Balog szelekciós vágyai ez ügyben kielégületlenek maradnak. Meglehet, ezt pótolja most a Dzsaj Bhím elleni harc lehetősége.

Mire eljutottak a törvény elfogadásáig, már nem volt kérdés, hogy nyílt, hatalmi szempontú szelektálásról van szó, s a cél az, hogy az minden reális tény és szempont kizárásával monolit ideológiai hatalmat biztosítson a kormánynak, amely szeret a papok, hittérítők és a templomból kufárokat kikergető Krisztus szerepében tetszelegni. Filozófiáról, keresztényi szellemiségről ne beszéljünk, hiszen az elvárásokat illetően csak regulákról és egyfajta egyen-hazaszeretetről, eszményi alattvalókról hallunk. De ha csak a cselekedeteiket nézzük, abból is nyilvánvaló, hogy a legfontosabb keresztény fogalom, a karitász kiesik a látóterükből, s az univerzalizmus ellen kifejezetten hajtóvadászat folyik. Számukra a vallásosság, illetve a kereszténység a legkevésbé sem szellemi-filozófiai kérdés, hanem egyértelműen hatalomképviseleti téma. Ők abban különböznek másoktól, hogy egy mindenkiénél nagyobb(nak képzelt) hatalom szolgálatában állnak, a világban lehetséges legnagyobb erőt képviselik, és ennek jegyében szelektálnak. Vagyis a kormány úgy viselkedik, mint egy fundamentalista egyház.

Még a törvény előkészítési fázisában megjelent az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok minden további kötelezettség nélkül átadják az egyházaknak az oktatási intézményeket, s így jelentősen föl lehet futtatni az egyházi iskolák számát. (A közoktatási információs rendszer adatai szerint a 2010/2011-es tanévben 369 egyházi fenntartású intézmény volt az országban, s a következőkben nagyjából negyedével több egyházi iskolával lehet számolni.)

A dr. Ámbédkar Iskola vezetői június 16-án levelet tettek közzé a Fidesz frakcióvezetőjének, Lázár Jánosnak címezve, a Dzsaj Bhím Közösség honlapján. Ebben felhívják a címzett figyelmét, hogy az új egyházi törvény tervezete veszélybe sodorja „hazánk talán legnagyobb létszámú roma nemzetiségi intézményét”, mert a közösség a törvény alapján elveszítené egyházi minősítését, és így elesne az egyházi iskoláknak járó, kiegészítő állami normatívától. Fennmaradásuk létjogosultságát az elért eredményekkel és kiemelten hasznos tevékenységükkel próbálták igazolni. „A Dzsaj Bhím Közösség tagjai imádkozni, tanítani, életformát váltani járnak az isten háta mögötti falvakba (…). Munkájuk nyomán mélyszegénységben felnőtt fiatalok kerülnek egyetemre, írástudatlanok ismerkednek a betűvetéssel, iszákos apák teszik le a poharat” – írták. Levelük végén arra is hivatkoznak, hogy Balog Zoltán államtitkár ottjártakor példamutatónak tartotta az intézmény működését. Balog ugyanis 2010 decemberében ajándékcsomagokat vitt az iskolának, amelyet a gyerekek karácsonyi rajzokkal viszonoztak.

Ehhez képest Balog a következőkben egy lépést nem tett az iskoláért, holott az nyilvánvalóan nagy terhek átvállalásával tesz szolgálatot az állami roma-programnak is. A törvényt – amelynek célja elérhetetlen, hiszen egy kormány előre nem döntheti el, miből lesz biznisz, és ezért az egész egy irracionális összevisszaság – júliusban elfogadta az országgyűlés.

Ezek után, az őszi újrakezdéskor lépett be a képbe a Jobbik, amely akkor, úgy látszik, éppen nem talált másik ürügyet cigány- és kisegyház-gyűlöletének a gyakorlására. Ekkor indult meg az a józan ésszel felfoghatatlan hadjárat, amely úgy irányult a csoport és az iskola ellen, mintha valami bűnszövetkezetet kéne felszámolni, miközben a törvény önmagában, mindenféle külön hadjáratok nélkül is elég volna a kinyírásukhoz. Különösen, hogy a 2012. február 27-i módosítása véglegesítette: a Dzsáj Bhím nem elismert egyházközösség. Mindaz, ami Sajókaza ügyében történt, egyetlen, nyilvánvaló törekvést szolgált: az öncélú gyűlölet kiélését, és a mások által működtetett, sikeres intézmények dühödt megsemmisítését.

A nyitótüzet a Jobbik két képviselőjének összehangolt felszólalása jelentette. Az iskola közelében Márton Ferenc, a Jobbik ózdi önkormányzati képviselője, a budapesti parlamentben pedig Endrésik Zsolt képviselte az egyértelmű rasszizmust és kirekesztő szándékot. Az összehangolást annyira nem is akarták elleplezni, hogy Endrésik beszéde Mártonénak több helyen is a szó szerinti megismétlése volt. A különbség csupán annyi, hogy beszéde végén Márton „ellenőrzési rendkívüli bizottságot” követelt az iskola ügyében, Endrésik viszont kérdéssel zárta: „Meddig folytathatnak hasonló tevékenységet ezek az oktatási intézmények?”

Mindkettejük szóhasználata a cigányokat és zsidókat rasszi (jobboldali szóhasználatban: faji) alapon lenéző, a saját felsőbbrendűségének megkérdőjelezhetetlensége talaján nyilatkozó ember gondolkodására utalt. (Melynek hallatán a környezetükben senki föl sem szisszent.) Az iskola puszta jelenlétét és önmagában álló aktivitását nagyfokú térhódításként, szembeötlő terjeszkedésként és nyomulásként leíró mondataikban például az élettér veszélyeztetésének elmélete van jelen. A „magasabbrendűek” részéről elvárt örök fölénymonopólium igényét az „elmagabiztosodott személyek” emlegetésével jelezték, és természetesen a „minden mögött a zsidók állnak” klisé is ott volt. Igaz, Mártonnál ezt csak a „bizonyos körök céltudatos benyomulása” kifejezés, valamint az SZDSZ neve keltette életre, és ő a kompetencia-megvonást célzó mondatában sem lépett túl a gúnyolódáson: „Kérem alázattal, hallott már azelőtt valaha valaki a Dzsáj Bhim közösségről? Buddhista cigányokról, pláne Borsodban?”, Endrésik azonban már nyíltan előhozta a származás alapú ítélkezést: „Hallott már ezelőtt valaki a Dzsaj Bhím Közösségről az SZDSZ-en kívül? Buddhista cigányokról, akik ’holokauszt-menetelnek’ zsidó vezetőkkel?”

A mások speciális tudásának lekicsinylésében Márton valamivel többet nyújtott, és több példával részletezte, hogy az iskolában miért csak idézőjelben értendő a „tanítás”: azért, mert „az csak cigányzene-hallgatás, kannaütögetés és ilyesmi”, valamint „bohóctréfa”.

Endrésik a példákra nem fordított ennyi energiát, és csupán az idézőjelességet és a bohóctréfát ismételte meg, ugyanakkor színesebben gyalázta a tanodákat: „Az SZDSZ-es ámokfutás következményei az úgynevezett tanodák, bárminemű állami és önkormányzati felügyelet nélkül. Azt hirdetik magukról, hogy áldozatos munkával cigány gyermekeket nevelnek, juttatnak majd szakmához, sőt diplomához. A valóság viszont dióhéjban: maga az Ámbédkar csak nevében gimnázium (…). Teljesen szakképzetlen, arrogáns személyeket helyeznek komoly pedagógiai és intézményvezetési pozíciókba”.

A mások bensőségességét irigylő, féltékeny gyűlölet Mártonnál jelent meg erősebben, amikor azt nehezményezte, hogy az informatikai érettségiről nem irtották ki az otthonos elnevezéseket: „a cigánygyerek a monitort tévének, az egeret kattantónak nevezte, és érettségit kapott rá.” (A képviselő valószínűleg azonnal lecigányozná és lezsidózná az egész EU-t, ha megtudná, hogy az e-mailbeli kukacot az olaszok csigának, a németek és hollandok majomfaroknak, a dánok meg elefántormánynak hívják.)

Arra, hogy univerzálisan és feltétel nélkül élősködőknek tartja a cigány gyerekeket, az őket segítőket pedig az élősködés pártolóinak, ez a mondata utalt: „már arra is érettségit adnak, ha a cigány gyermek délben befárad megenni az ingyenes ebédet”.

A „csak a pénz érdekli őket” klisét viszont legalább színezi a magyar nyelvhez való vicces viszonya:„nyoma sincs a Dzsáj Bhim semmiféle hitéleti tevékenységének, templomának, papjainak, hanem csakis a tanodák működtetése címén történő pénzkapásról ismert”.

Azt is Márton fogalmazta meg plasztikusabban, hogy ahol kisebbségiek is pályáznak ugyanarra a pénzre, amelyre „mi” is, ott nem egymás melletti pályák futnak, hanem egy olyan szervesség áll fenn köztünk és a pénz közt, amelyet a cigány gyerekek beékelődött, idegen testként tesznek tönkre: „Az oktatásügyre fordítható források nélkülük is ugyanúgy rendelkezésre állnának, sőt nélkülük még jobban, mert ha nem iktatnák magukat közbe, akkor ezek az EU és magyar állami források nem csapolódnának meg (most nagyon tapintatosan fejeztem ki valamit)”. (A zárójelben említett tapintatosság nyilvánvalóan a lopás evidens, és látszatra udvariasságból nem kimondott „tényére” utal. Valójában persze arra, hogy Márton maga is tudja: csak feltételezés a lopás, bizonyítani nem tudja, és azért nem mondja ki, mert nem szeretne pert veszíteni.)

Egy másik, karakteresen rasszista felfogást viszont Endrésik tett közzé, amikor arról beszélt, hogy a „sajátságos” csoportok esetében nem kellenek ugyanolyan sajátságos agressziók ahhoz, hogy a felbukkanásuk zavaró és feszültségkeltő legyen. Elég, hogy léteznek, jelen vannak: „Az ilyen sajátságos csoport felbukkanása és tevékenysége a térségünkben nemhogy csökkentené, hanem növeli az etnikai feszültséget”– zárta a mondandóját.

Endrésik fölvetéseire nem Balog Zoltán válaszolt, mint az logikus lett volna, hanem a nemzeti erőforrásminisztériumi államtitkár, Hoffmann Rózsa, aki egyáltalán nem tartotta fontosnak tisztázni, hogy civilizált nézőpontból mit szokás etnikai feszültségkeltésnek tekinteni. Így azt az alapvető választóvonalat sem húzta meg, amelynek láttán tudnánk, hogy miben különböznek ők a szélsőjobbtól. (Ezt a vonalat természetesen Balog sem húzta volna meg, hiszen jól tudjuk, még Gyöngyöspatáról, hogy az ő fejében is a cigányok voltak a feszültség egyedüli létrehozói.) Ezért azzal kellett megelégednünk, hogy csupán a stílusukban különböznek (Hoffmannak nem tetszett Endrésik szóhasználata), ám az alapkérdésekben nincs eltérés. Hoffmann, lényegében eleget téve a jobbikos elvárásnak, meg is ígérte az iskola felszámolását, csak éppen elkendőzve és finoman fogalmazta meg: „a közösség további működésének támogatása csak komoly pénzügyi és szakmai átvilágítás után lehetséges”.

Szavait tett követte, mert az iskolát heteken át zaklatták a legkülönfélébb ellenőrző szervek. A lakosokat pedig maga a polgármester figyelmeztette arra, hogy ha nem hagynak fel a buddhizmusukkal, akkor a pap sem a gyerekeiket nem fogja megkeresztelni, sem a halottaikat nem fogja eltemetni a többség által normaként felfogott és az összetartozást kifejező katolikus szertartás szerint. A Dzsáj Bhímhez tartozók azzal próbálták védeni a helyzetüket, hogy ugyanolyan pontossággal különbséget tettek a „közösséghez tartozás” és a „felekezethez tartozás” között, ahogyan azt a népszámlálás kérdőíve is megtette, és ezzel egy sajátos ökumenét hoztak létre. Ám mint oly gyakran, most is az derült ki, hogy legyen mégoly fontos a deklarációk szintjén egy hatalom számára az ökumené, ha azt egy általa idegennek tartott származási csoport is a magáénak tartja, akkor inkább neki sem kell. Ahogyan az integráció igénye is csupán deklaráció marad, hiszen ahol ilyen természetességgel tudnak felháborodni a kisebbségek öntudatosodásán, és tekintik veszélynek egy iskola oktatási aktivitását, ott nyilvánvalóan nem integrációt várnak, hanem totális önfeladással járó és a másik mély lenézésén alapuló asszimilációt.

Az iskola fennmaradása egyetlen garanciájának ma az a mondat látszik, amelyet Balogtól hallottunk a már említett rádióműsorban: úgy nem működhetnek, mint eddig, de majd egy különalkuval elrendezik a dolgot, hogy „más formában tudják működtetni az iskolájukat”.

A roma integrációs programjával folyamatosan büszkélkedő felzárkózatásügyi államtitkár tehát azt tekinti felzárkóztató stratégiának, ha önkezével cseréli le egy jól működő iskola fenntartóját, és veszi kézbe az anyagi függéseinek rendszerét.

Balog kevés olyan, látványos lehetőséget kapott, hogy felmutassa az országában működő, pozitív példákat a feltörekedni vágyó cigányok és az őket értőn támogató többségiek együttműködéseire, mint amilyet a tanodákon, közösségi házakon és kreatív vagy buddhista iskolákon alapuló programok kínáltak fel neki. Balog a Berlini Filmfesztiválon bemutatott „országmosdatásán” mégsem ezekkel dicsekedett. (Igaz, hogy is dicsekedhetett volna, hiszen részese az ellenük folyó hajtóvadászatnak – a Ferge Zsuzsa vezette programot is ők szüntették meg, egyetlen tollvonással.) Balog azzal védte az ország „cigánypártiságát”, hogy egyfelől ugyanolyan idegen, új népcsoportként írta le a magyar cigányságot, mintha például most érkezett török vendégmunkások lennének (a „másutt is vannak feszültségek” gondolathoz párhuzamba állította a német-török és a „magyar”-cigány kapcsolatot, mintha a magyar cigány nem őshonos magyar volna). Másfelől pedig a velük végzendő, közös felzárkóztatási munka lényegét a pénzek ellenőrzésének megosztásában, tehát a függés helyzetének kimerevítésében látta. Ez az a koncepció, amelynek érdekében itthon elképesztő energiával rombolnak le mindent, ami működőképes, és ami egy társadalom életének az olajozottságát, a finombeállításait biztosítja, és ez az, amit külföldön dicsekvésként adnak elő.

Amivel azonban egy dolgot kétségtelenül elértek: hihetetlenül röhejesnek látszunk, miközben a szó szoros értelmében a vérünk folyik.

Forrás:

• http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=122238:a-felzarkoztatasuegyi-allamtitkar-es-a-dzsaj-bhim (Lévai Júlia)
• http://www.sosinet.hu/2012/03/05/mar-szent-vagyok%E2%80%A6/ (Bogdán Péter)

2011. október 5-én Sajókaza jegyzője feljelentést tett – ismeretlen tettes ellen – a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon a 2011. évi népszámlálás során Sajókazán tapasztalt jogsértések alapos gyanúja miatt. Sajókazán ugyanis a településen aktív karitatív tevékenységet is végző buddhista közösség előzetes egyeztetés nélkül bekapcsolódott a népszámlálás végrehajtásába: a település lakosainak az interneten történő kitöltéshez segítséget nyújtva, ellenőrizhetetlen módon rögzített adatokat a népszámlálás internetes adatbázisában. Ezzel – a segítő szándék ellenére is – megszegte a népszámlálás végrehajtási szabályait. A jogszabályok alapján az adatok felvételére ugyanis a kizárólag azok a számlálóbiztosok voltak jogosultak, akik részt vettek a KSH oktatásán, sikeres vizsgát tettek, és ennek alapján velük a népszámlálás helyi végrehajtásáért felelős települési jegyző szerződést kötött. A számlálóbiztosok a szerződésükben szigorú titoktartási kötelezettséget is vállaltak.

A jegyző feljelentése alapján indított nyomozásra hivatkozással a rendőrség tájékoztatást kért a KSH-tól a Sajókazán a népszámlálás során magukat a Dzsaj Bhím Közösséghez tartozónak valló személyek lakcímeiről. Tekintettel arra, hogy a 2011. évi népszámlálás adatai csak lakcím szinten azonosíthatók, személyre vonatkozóan nem, így minden utólagos azonosítás kivitelezhetetlen. A KSH ezt az adatszolgáltatást nem teljesíthette, így megtagadta. A rendőrségi megkeresésre válaszolva a KSH felhívta a hatóság figyelmét, hogy a statisztikai célból felvett adatokat – így a népszámlálást is – szigorú szabályok védik. A népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény 3. § (3) bekezdése kimondja, hogy a népszámlálási adatokat a KSH kizárólag statisztikai célra használhatja, vagyis az adatok csak összesítve és felfedésre alkalmatlan módon adhatók ki. A KSH a személyes adatokra vonatkozó kérést ily módon elutasította, ugyanis a kérésnek megfelelő tájékoztatás alkalmas lett volna az egyes adatszolgáltatók különleges adatnak minősülő vallási meggyőződésének felfedésére. A Központi Statisztikai Hivatal a népszámlálás és az egyéb statisztikai adatgyűjtések során szigorúan biztosítja az egyes adatszolgáltatókhoz kapcsolható adatok védelmét, így azokat még a bűnüldöző szerveknek sem adhatja át.

A KSH a népszámláláshoz kapcsolódóan Sajókazán történtekről a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalását kérte.

A hatóság – a KSH fent leírt eljárását alátámasztó – állásfoglalása.

Forrás: http://www.ksh.hu/hir_120223

Mindennapos a feszültség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajókazán, a harcoló felek a helyi cigányok, az önkormányzat és egy buddhista szervezet. A harc eszközei: lakcímkártyák, népszámlálási adatok, számviteli vizsgálatok, túlzottnak tűnő, de törvényes szabálysértési eljárások, időnként előállítások. A jegyző csalással gyanúsítja a település egyetlen középiskoláját működtető buddhista segélyszervezetet, időnként kellemetlen helyzetbe hozza magát, a rendőrök nem visznek magukkal elég bilincset az iskolába, a népszámlálási biztosnak pedig ajándékpólók és buddhista cigányok válnak gyanússá.

„Takarítás közben szóltak, hogy jöjjek, mert a gyerekeket bilincsbe vágták”- mondta az [origo]-nak a Sajókaza egyik cigánytelepén élő Rusznyák Gusztávné, akinek lányát három másik 14-16 éves diákkal együtt csütörtökön vitte el nyolc-tíz rendőr a település középiskolájából. Az asszony először azt sem tudta, melyik rendőrőrsre kellene mennie a lányért, az iskolaigazgató mondta végül meg neki, hogy ne a helyi őrsön, hanem a kazincbarcikai rendőrkapitányságon keresse a gyerekét.

A rendőrség annyit közölt, hogy „személyi szabadság megsértésének bűntette és csoportos garázdaság elkövetése miatt” vitték be a gyerekeket, akik egy 17 éves lányt inzultáltak az iskola udvarán. „Azt mondta a gyerek, hogy ez játék volt” – mondta Rusznyákné, bár azt hozzátette, a játék lényege valóban az volt, hogy egymást rugdossák, igaz, szerinte gyengédebben. A feljelentést az egyik lány szülei tették, de a gyanúsított középiskolás anyja szerint azóta már vissza is vonták.

„Megszoktuk már a rendőröket, itt a telep, azt iszonyatos ellenőrzés alatt tartják” – mondta az iskola egy neve elhallgatását kérő tanára. Azon azonban még ő is meglepődött, hogy a rendőrök csütörtökön nem a túlnyomórészt romák által lakott településrészbe mentek, hanem a mellette fekvő középiskolába. Vele hívatták ki a diákokat az óráról, és a többiek előtt bilincselték meg őket. „Az utoljára maradt lánynak nem is maradt bilincs. Addig nem vitték el, amíg nem hoztak neki kívülről egy másik bilincset” – mondta. A gyerekek délutánra már otthon voltak, az [origo]-nak több szülő is azt állította, hogy a rendőrök fogdába zárták őket, fáztak és elfáradtak a kihallgatás alatt.

Nagy számban járnak oda cigány gyerekek

A 3700 fős települést az utóbbi időben konfliktusok szabdalják, ezek középpontjában leginkább a gimnáziumot is működtető buddhista közösség és az önkormányzat játszmája áll, főszereplői pedig helyi romák, akik közül többen is folyamatos rendőri ellenőrzésre és túlzó büntetésekre panaszkodnak.

A Dzsaj Bhím nevű buddhista közösség 2007-ben jelent meg a településen, egyházként ők a Dr. Ámbédkar Gimnázium és Szakiskola fenntartói. „Ez annyiban különbözik a többi középiskolától, hogy nagy számban járnak oda cigány gyerekek” – mondta az [origo]-nak Orsós János, a Dzsaj Bhím vezetője. Az egyházi szervezet az országban több helyen is üzemeltet iskolákat, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ötöt, összesen nyolcszáz diákkal.

„Az a mi missziónk, hogy olyan helyen jelenjünk meg gimnáziumi programunkkal, ahol nagy arányban élnek halmozottan hátrányos helyzetben lévő emberek” – mondta Orsós János. Hozzátette, hogy az iskola fenntartásán kívül segélyek, köztük élelmiszerek szétosztásában is segédkeznek, és hetente tartanak gyűléseket, hitéleti eseményeket. Már körülbelül negyven sajókazai család lett a tagja közösségüknek.

Mindig itt vannak a rendőrök

A buddhisták által üzemeltetett Dr. Ámbédkar középiskolától alig néhány méterre kezdődik a Sólyom-telep, amely egy ott lakó szerint pont olyan, mint egy gettó. Az egykori bányásztelep mára már lepusztult sorházakból, sáros udvarokból áll, hat-nyolcszáz ember él itt, többségük cigány. Csatorna nincs, a szennyvíz az utcán és a kertek alatt folyik el.

„Meg se tud az ember mozdulni, mindig itt vannak a rendőrök” – mondta a már idézett Rusznyák Gusztávné, ő is a telepen lakik. A véletlenszerűen megkérdezett helyiek szerint a legtöbb bűneset a falopással van összefüggésben, ezért büntetnek a legtöbbször a rendőrök. Az elkapott emberek azt mondják, azért szedik a fát, mert hideg van, és fűteni kell. „Most fagyjunk meg a házban? Én is elmegyek fáért, ha leültetnek, akkor is” – mondta Rusznyákné.

Van olyan lakó is a telepen, aki kifejezetten örülne annak, ha a mostaninál is többször járnának arra a rendőrök. „A fiatalok este az utcán törnek-zúznak, ordibálnak” – mondta a telep végén lakó Czifra István. Szerinte rendőrt itt csak nappal látni, este csak akkor jönnek, ha hívják őket. Ő a hangos zene miatt már többször telefonált a rendőröknek, végül egyikük azt tanácsolta neki, inkább költözzön el, ha nem bírja.

Czifra István szerint az önkormányzat sem foglalkozik a teleppel, pedig sok mindent rendbe kellene tenni itt. „Ömlik a víz, és még csodálkoznak, hogy a gyerekek koszosak” – mondta. Szerinte leginkább a buddhisták szoktak segíteni az itt lakóknak, például zöldséget és krumplit osztanak.

„Nyáron programokat csinálnak, vetélkedőket, focit szerveznek” – mondta Rácz Róbert, az ő lánya is a Dr. Ámbédkar iskolába jár. Szerinte az iskolában az a legjobb, hogy közel van, így ugyanis „szem előtt van a gyerek”.

A joggal is megismerkednek

Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar iskola igazgatója szerint amióta a településen vannak, azt tapasztalják, hogy a helyi romákat csip-csup ügyekkel, így kopott bicikligumik vagy tilos helyen való biciklizés miatt büntetik a rendőrök.

Az 1990 és 1994 között SZDSZ-es parlamenti képviselőként dolgozó igazgató úgy véli, a rendőrök „egyértelműen vadásznak arra, hogy bezárhassák őket”. Szerinte az önkormányzatnak szilárd meggyőződése, hogy csak kriminalizálással tudja kordában tartani a rossz szociális helyzetben élő romákat. Ez pedig eltér a buddhista közösség felzárkóztatásra koncentráló módszereitől – mondta.

„Nem szeretnek minket” – mondta az önkormányzatról Lázi István János, a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, ő is tagja a buddhista közösségnek. Szerinte a függetlenekből és egy civil szervezet képviselőiből álló önkormányzatnak az a legnagyobb baja a buddhistákkal, hogy a középiskolában a joggal is megismerkednek a diákok. „Már nem tudják olyan könnyen lerázni az embereket, mint idáig” – mondta Lázi. „Például ha az önkormányzatnál elutasítanak valamilyen kérelmet, már rákérdeznek arra is az érintettek, hogy konkrétan melyik törvény szolgáltatta az alapot a döntésre, sőt újabban a képviselőtestületi ülésekre is be szoktak járni” – tájékoztatott a helyi cigány önkormányzat vezetője.

Egy ilyen nyilvános testületi ülésen több helyi érdeklődő jelenlétében szavaztak a települési lakcímbejelentés feltételeinek szigorításáról is. A kérdésről azért kellett újra dönteni a képviselőtestületnek, mert a megyei kormányhivatal alkotmányellenesnek találta az előző lakcím-bejelentési döntést, ezért az önkormányzatnak azt vissza kellett vonnia. Derdák Tibor szerint a szigorítás több olyan embert is érint, aki ugyan Sajókazán született vagy élt, aztán valamiért elhagyta a települést, aztán mégis visszatért ide, és hónapok vagy évek óta szeretne bejelentkezni. Főleg a szintén romák által lakott Petőfi-telep házaiba.

Lakcímkáosz és önkéntes honfoglalók

Az [origo] ottjártakor a sajókazai polgármester nem volt elérhető, Tóth Ábel jegyző viszont csak bizonyos kérdésekre volt hajlandó válaszolni. Amikor a településen tapasztalt önkormányzati-középiskolai szembenállásra vagy a buddhista közösséggel való viszonyra kérdeztünk rá, azzal hárította el a választ, hogy „nem szeretne ebben az adok-kapokban részt venni”.

„Eszméletlen káosz van” – mondta viszont a településen zajló lakcímbejelentésekről. A Petőfi-telepen szerinte mindenki két házszám alatt, a 38-asban meg 40-esben lakik. „Csak a 38-ban 130-an laknak” – mondta. Szerinte a teleppel amúgy is sok probléma van. Rendezni kellene az ott élő emberek lakcímét is, ráadásul a telep önkormányzati területen van, a Sajó árterében, két éve ki is öntötte a folyó az ott lakókat

A település rendezési tervében a Petőfi-telep helye szabadidős területként szerepel, így építeni oda elvben nem lehetne. „Jöttek az önkényes honfoglalók, és kunyhókat, kalyibákat építettek” – mondta a jegyző, és hozzátette, senkinek sincs tulajdoni lapja a házához, pedig a telep már harminc éve áll. Szerinte az állandó lakcímre bejelentkezni akaróknak amúgy is mindegy, milyen lakcímre kerülnek, nekik csak a településre szóló lakcímkártya a fontos, ezzel válnak jogosulttá ugyanis az aktív korúak ellátására, rendszeres gyerekvédelmi támogatásra vagy lakásfenntartási támogatásra.

Személyi nélkül ötvenezer forint

„Itt születtem, szeretnék visszajelentkezni” – mondta a Petőfi-telepen lakó Rácz Zsolt, ő három éve költözött vissza ide Kazincbarcikáról, de azóta nem engedélyezi az önkormányzat, hogy állandó lakcíme legyen a településen, arra hivatkoznak, hogy a ház, amelybe bejelentkezne, ártéren van. A férfi egy kisebb faházban lakik a telepen. Azt mondja, mindenkinek van itt saját portája, be is szeretnének jelentkezni oda, különben nem kapnak önkormányzati támogatást.

„Csak a Dzsaj Bhím segít nekünk” – mondta Rácz Zsolt a buddhista közösségről. Amikor kiöntött a Sajó, sok minden tönkrement a házakban, a buddhisták szereztek nekik bútorokat. A buddhisták akkor is próbáltak segíteni neki, amikor ötvenezer forintra büntették a rendőrök, mert személyi igazolvány nélkül ment volna át az egy utcával arrébb lakó nagybátyjához. „Megbilincseltek, és bevittek Kazincbarcikára” – mondta, és hozzátette, a buddhisták megpróbálták kijárni az önkormányzatnál, hogy ledolgozhassa a bírságot, de a polgármester nem engedte.

„Huszonkétezer forintból élnek, nem tudják kifizetni a büntetéseket” – mondta Derdák Tibor, és hozzátette, így viszont börtönbe kell vonulniuk, szerinte ez az, amire az önkormányzat törekszik. Tóth Ábel jegyző ellentmondásosan válaszolt erre vonatkozó kérdésünkre. Szerinte ugyanis „az nincs így”, amit Derdák állít, aztán azt mondta, hiába kérvényezik az érintettek a büntetés önkormányzati ledolgozását, nem fogják megkapni. „Nem tudom, van-e olyan önkormányzat Magyarországon, ahol erre van lehetőség” – mondta.

Népszámlálási háború

A buddhista közösség és az önkormányzat között novemberben újabb konfliktus élesedett ki, a rendőrség ugyanis hamis statisztikai adatgyűjtés miatt nyomozni kezdett, a Dzsaj Bhím szerint a buddhisták ellen. Feljelentést a település jegyzője tett, mert szerinte a buddhisták az őszi népszámlálás során nemcsak segítettek kitölteni a romák számára a kérdőíveket, de közben buddhista vallásúként is feltüntették őket. Az [origo] által ugyancsak véletlenszerűen megkérdezett sajókazai romák többsége katolikusnak nevezte magát, de volt köztük, aki buddhistát mondott.

A jegyzőt a település egy népszámlálási biztosa kereste meg azzal, hogy szabálytalanságot tapasztalt munkája során. „Több házban azt mondták nekem, hogy a Dzsaj Bhím begyűjtötte a kérdőíveket” – mondta az [origo]-nak a neve elhallgatását kérő biztos. A szervezet irodájában később azt is látta, hogy a népszámlálói biztosok munkáját felügyelő roma önkormányzati vezető, Lázi István János és a buddhista közösség egy másik tagja olvassa fel a romáknak a kérdőíven szereplő kérdéseket, és az arra adott válaszokat is ők írják be a számítógépbe.

Lázi István János szerint ők csak felkínálták az embereknek a lehetőséget, hogy ha szeretnének, akkor a buddhista közösség irodájában számítógéppel is kitölthetik, és az interneten küldhetik el a kérdőíveket. Ettől függetlenül reklámozták is magukat, „mint minden más egyház”, például szórólapokat osztogattak.

A neve elhallgatását kérő népszámlálási biztos szerint neki az lett gyanús, hogy leginkább a romák által lakott utcákban ajánlották fel a kérdőívek kitöltéséhez segítségüket a buddhisták, és volt olyan család is, amelytől azt hallotta, hogy pólót és karkötőt ígértek nekik ezért. Azt is érdekesnek tartotta, hogy a körzetében az ő kérdésére csak egyvalaki vallotta magát buddhistának, akik pedig a szervezet segítségével adták le a kérdőívüket, szinte mindenki. Ezért gondolta, hogy a jegyzőhöz fordul, aki végül feljelentést is tett az ügyben.

Lázi István János az [origo]-nak erről azt mondta, ajándékokat nem adtak, csupán egy korábbi kampányukból megmaradt pár pólót osztottak ki a náluk kérdőívet kitöltő emberek közül néhánynak. Lázi szerint negyvenen-ötvenen döntöttek úgy, hogy a buddhisták segítségével, az interneten töltik ki a kérdőívet. „Azt mondták, bennük jobban megbíznak, mint a számlálóbiztosban” – mondta a vallási közösséghez tartozó roma önkormányzati vezető.

Első osztályú visszacsapási lehetőség

„A népszámlálási ügy első osztályú visszacsapási lehetőség, ha bebizonyítják azt, ami nem történt” – mondta Lázi István János. Nem sokkal azután, hogy a jegyző feljelentést tett, ő is a rendőrséghez fordult népszámlálási adatokkal való visszaélés miatt. Ugyanis már az ügy kirobbanása után, de még a népszámlálás befejezése előtt a jegyző, Tóth Ábel nyilatkozott a Hír TV-nek, és a Központi Statisztikai Hivatalra (KSH) hivatkozva azt mondta, hogy „háromszáz darab dzsaj bhímista vallású lakost találtak a településen”, holott tíz éve még nem volt egy darab sem.

A népszámlálási biztos február közepén rendőrök kíséretében járta végig a Sólyom-telepet, egy rendőrségi nyilatkozatot osztottak szét minden háztartásnak, a formanyomtatvány felhatalmazást kér az érintettektől a népszámlálás során közölt vallási hovatartozásukról szóló adatok felhasználására. Jóri András volt adatvédelmi ombudsman a Roma Sajtóközpontnak egyébként elképesztőnek nevezte a dokumentum tartalmát, és hozzátette: „a rendőrség és a helyi hatóságok is aggályosnak érezhetik az eljárást, hiszen egy nyomozás során nem szoktak hozzájárulást kérni. Vagy nyomoznak, és szerintük jogszerű, hogy felhasználják az adatokat, vagy nem jogszerű. De másra tolni a felelősséget egy hozzájárulással, ez abszurd.”

„De vajon honnan tudta ezt a falu jegyzője a népszámlálási adatok összesítése előtt?” – kérdezte a Dzsaj Bhím-közösséget vezetőt Orsós János, aki levelet is írt a KSH-nak, ahonnan azt az információt kapta, hogy a statisztikai hivatal a rendőrségnek átadta a vallási hovatartozásra vonatkozó, anonim arányszámokat tartalmazó adatokat. Mivel a vallási hovatartozás különleges adatnak számít, ezért szigorú adatkezelési szabályok vonatkoznak rá. Orsós János szerint a KSH levele azt jelezi, hogy a jegyző nem a statisztikai hivataltól kapta meg az adatokat, hanem a rendőrségtől kerülhettek hozzá, illetéktelenül.

„Ez egy szám, azt a statisztikai hivatalban sem tudják, hogy pontosan kikhez köthető” – mondta a jegyző, Tóth Ábel. Arra a kérdésre, hogy honnan jutott hozzá a vallási hovatartozásról szóló adatokhoz, csak annyit felelt, „erre inkább nem mondok semmit”.

Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20120225-riport-sajokazarol-a-helyi-buddhista-kozossegrol.html

Bilincsben vittek el cigány gyerekeket az egyik sajókazai iskolából a rendőrök. A három fiatalkorú lányt és egy fiút, ahogy mondják, személyi szabadság megsértése és csoportos garázdaság miatt vitték be. Az iskola szerint viszont csak kergetőzésről volt szó, melynek során elesett egy kislány, és semmi nem indokolta, hogy rendőrök menjenek az iskolába. Azt mondják, a pedagógiai problémákat a tanárokra kell bízni, és nem a rendőrökre.

Forrás: http://tv2.hu/tenyek/video/diakok-bilincsben-sajokazan

A sajókazai Dr. Ámbédkar iskola épületét csütörtökön délután 8-10 rendőr vette körül, és négy 14-16 éves fiatalkorút (3 lányt és egy fiút) bilincsbe verve vitték el. Az esetről az iskolát fenntartó Dzsáj Bhím (Segítő Kéz) buddhista közösség vezetője, Orsós János számolt be.

Orsós szerint a fiatalokat a rendőrség a múlt héten már kihallgatta, miután két lány egy fiú miatt összekapott. A mostani előállításnak, mint mondta, semmilyen tudható alapja nincs, a kényszerintézkedést pedig teljesen érthetetlennek nevezte.

Orsós elmondta, hogy az épületet körbekerítették a rendőrök, majd bementek az épületbe, ahol a tanárok füle hallatára cigányozni kezdtek. Orsós az iskola igazgatójával, Derdák Tiborral a gyerekek után ment a helyi rendőrőrsre, ahol „Na, megjött a Dzsáj Bhím! Takarodjanak innen!” – felkiáltással fogadták őket. Végül csak Derdáknak engedték meg, hogy maradjon, miután közölte, hogy igazgatóként felelős a gyerekekért, de Orsóst és a cigány önkormányzat vezetőjét kidobták.

Az Index kíváncsi, hogy mi indokolta az indokolatlanul erélyesnek tűnő rendőri fellépést, illetve hogy mi a megyei főkapitányság álláspontja a cigányozással kapcsolatban, a kérdéseket elküldtük a rendőrségnek.

A délután az MTI-nek kiadott megyei rendőrségi közlemény ezekre nem ad választ: eszerint csoportosan elkövetett garázdasággal és személyi szabadság korlátozásával gyanúsítanak négy fiatalkorút, akik a sajókazai iskolában inzultáltak egy 17 éves lányt. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket; tettüket beismerték, panasszal a rendőri intézkedéssel szemben nem éltek, nem vették őket őrizetbe.

Később Dobi Tamás megyei rendőrségi szóvivő az Indexnek nyilatkozva a megbilincselés szükségességéről és arányosságáról annyit közölt, hogy az intézkedés törvényi feltételei fennálltak. A cigányozással kapcsolatos állítást azzal kommentálta, hogy a fiatalok nem tettek panaszt a rendőri intézkedés ellen.

Orsós arra gyanakszik, hogy a rendőrök valójában a népszámlálási nyomozás sajtóvisszhangja miatt próbálnak bosszút állni. Miként hétfőn az Index megírta, a rendőrség a két sajókazai romatelepen a romák vallási hovatartozására vonatkozó népszámlálási kérdésre adott válaszok nyomozati felhasználásához gyűjtött hozzájárulásokat. Az adatokat azonban a cenzust lebonyolító KSH ha tehetné, sem tudná kiadni, azok ugyanis nem névhez kötöttek.

Az elhúzódó konfliktus hátterében az áll, hogy a buddhista közösség missziós munkája eredményeképpen a helyi romák öntudatosabban, szervezetebben képviselik a jogaikat és az érdekeiket, ami sérti az évtizedek alatt kialakult status quót, és komoly többségi ellenállásba ütközik.

Forrás: http://index.hu/belfold/2012/02/23/bilincsben_vittek_el_a_roma_gyerekeket_az_iskolabol/

Nyomozás indult Sajókazán egy népszámlálási kérdezőbiztos csalás miatt tett feljelentése alapján, mert a népszámlálás adatai alapján feltűnően megnőtt a magukat buddhista közösséghez tartozónak vallók száma. Amellett, hogy ilyen adat nem kerülhetett volna nyilvánosságra, a faluban iskolát működtető buddhisták szerint az ügy a rosszul feltett népszámlálási kérdés miatt létezhet.

Sajókazán háromszázan vallották magukat buddhista közösséghez tartozónak a tavalyi népszámlálás adatai szerint. Olyan állítás ez, amelynek valójában nem szabadna léteznie – elvileg ezek az adatok nem nyilvánosak. Az, hogy ki milyen közösség tagja, nem tartozik senkire, még akkor sem, ha az adatgyűjtés során ezekre az úgynevezett „szenzitív” adatokra is rákérdeztek.

A bajt csak tetézi, hogy az elmúlt hét végén, helybéliek elmondása szerint, a kazincbarcikai rendőrség fejléces papírjait osztogatta két rendőr és egy helyi tanítónő a főként romák lakta településrészben: ezen azt kérik az érintettektől, hogy névvel, címmel nyilatkozva adják hozzájárulásukat „a 2011. évi népszámlás során vallási felekezethez történő tartozása tárgyában rögzített adatának bűnügyben történő felhasználásához”.

A Sajókazán iskolát is fenntartó Dzsáj Bhím buddhista közösséghez tavaly októberben naponta többtucatnyi helyi cigány kopogtatott be, hogy segítsenek a kérdőívek internetes kitöltésében – az itteni romák megszokták, hogy ügyes-bajos dolgaikkal az aktivistákhoz fordulnak, a községben öt éve megtelepedett vallási-oktatási közösség ezer szállal kötődik a hátrányos helyzetű családokhoz. Az egyik kérdezőbiztos azonban ezt a segítséget visszaélésként értékelte, s a falu jegyzőjéhez fordult, aki csalás miatt feljelentést tett a rendőrségen. (Nem hagyható figyelmen kívül az a motiváció sem, hogy az interneten kitöltött kérdőívek után a személyesen kitöltöttnél jóval kisebb jutalék jár a kérdezőbiztosoknak. – A szerk.)

Néhány nappal később a romák állítása szerint a település polgármestere többeknek is feltette a kérdést: tudják-e, hogy a buddhisták gyerekeit nem kereszteli meg a helyi katolikus pap, s egyházi temetést sem kaphatnak. Állítólag ekkor hangzott el a település vezetőinek szájából az is, hogy vajon miként lehet háromszáz buddhista a faluban, mikor tíz évvel ezelőtt egyetlen ember sem vallotta magát e vallási közösséghez tartozónak?

Az ügy kipattanása után Orsós János, a sajókazai Dzsáj Bhím közösség vezetője hivatalos levélben fordult a Központi Statisztikai Hivatal illetékeseihez, azt firtatva, vajon honnan van a falu vezetésének tudomása szenzitív adatokról, amelyeknek birtokában a lakosokat megfélemlítik? Varga Zoltán főosztályvezető erre azt válaszolta: a KSH-t a jegyző feljelentését követően a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság hivatalosan kereste meg, és kérte, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy a rögzített internetes adatok alapján Sajókazán nőtt-e a valamilyen valláshoz tartozók száma a korábbi adatokhoz képest.

A kérésre a hivatal a 2001. évi népszámlálás felekezeti arányaival – tehát nem létszámmal – válaszolt. A 2011. évi népszámlálás internetes adatrögzítéséből származó előzetes adatokat a rendőrség október 13-án kapta meg. A főosztályvezető hangsúlyozta: ezek az adatok előzetesek, egyedi azonosításra alkalmatlanok. A KSH illetékese szerint nem állapítható meg számukra, hogy a jegyző mikor és milyen forrásból származó létszámra hivatkozott, de azok biztosan nem tőlük jutottak birtokába.

Orsós János szerint a népszámlálási íven eleve rosszul tették fel a kérdést, mert nem a vallási felekezethez, hanem a vallási közösséghez való tartozást firtatták. Előbbire a legtöbb sajókazai roma vélhetően a „katolikus” szót írta volna be, a „közösség” kifejezésről azonban a buddhista közösség jutott eszükbe. Hozzátette: a Dzsáj Bhímnek semmilyen anyagi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy akár kis, akár nagy létszámban e közösséghez tartozónak vallják magukat a helyiek, nincs olyan „normatíva”, amit ez alapján számítanak. – Minden hozzánk fordulónak segítettünk, de senkit nem befolyásoltunk abban, mit válaszoljon a kérdésekre – mondta Orsós János.

Megtudtuk: Lázi István, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke is feljelentést tett érzékeny adatokkal való visszaélés gyanúja miatt. Sajókaza jegyzőjét tegnap nem sikerült elérni, Stefán László polgármester pedig úgy reagált: annyiféle hazugság látott már napvilágot ebben az ügyben, hogy inkább nem nyilatkozik. Megkérdeztük a rendőrséget is, kértek-e sajókazai adatokat a népszámlálásról a KSH-tól, s ezt továbbadták-e más hatóságnak, például a sajókazai polgármesteri hivatalnak, valamint arról is érdeklődtünk, igaz-e, hogy rendőrök az elmúlt napokban formanyomtatványt osztogattak a sajókazai cigánytelep lakóinak, amelyben utólagos hozzájárulásukat kérték népszámlálási adataik kiszolgáltatásához. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon későbbre ígértek tájékoztatást.

Forrás: http://nol.hu/belfold/20120221-ujrakerdezik_a_romakat

Az Indexet Sajókazáról arról tájékoztatták, hogy a helyi rendőrök egy tanító társaságában a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság fejléces nyomtatványával járják a falu romatelepeit: az ott élőknek nyilatkozniuk kell, hogy vállalják-e a 2011 októberi népszámlálás során a felekezeti hovatartozásukra vonatkozó kérdésre adott válaszuknak a nyomozati célú felhasználását.

Lázi István János, a helyi roma önkormányzat vezetője az Indexnek elmondta, hogy a rendőrök „jelentsük fel a buddhistákat” felszólítással próbálják rábeszélni a romákat, hogy egyezzenek bele az adataik felhasználásába.

Az ügy előzménye, hogy Sajókazán októberben már az online kitöltést választók közül is 300-an buddhistának vallották magukat, a teljes szám pedig valószínűleg még magasabb. A falu elöljárói és a rendőrség arra gyanakodott, hogy a helyi buddhista közösség épületében nem a magukat amúgy zömében katolikusnak tartó romák töltötték ki az online kérdőíveket, ezért a hatóság nyomozást indított. Az ügy egyik gyanúsítottja maga Lázi volt.

Az Index a helyszínen megtudta, hogy a romák tényleg katolikusok, a népszámlálás kérdése viszont arra vonatkozott, hogy melyik vallási közösséghez tartoznak: ezért jelölték be a nekik sokat segítő buddhistákat, és maguk töltötték ki az online űrlapot, vagy a felügyeletük mellett zajlott a folyamat.

Októberben az is kiderült, hogy a rendőrség kikérte az online felmérés előzetes adatait a népszámlálást lebonyolító KSH megyei hivatalától. Az adatokat a rendőrségtől valaki továbbküldte a jegyzőnek, majd a polgármester több romát is azzal fenyegetett meg, hogy a pap nem fogja őket eltemetni vagy a gyerekeiket megkeresztelni, amiért buddhistának mondták magukat. A különösen védett adatok kiszivárgása és az adatközlők elleni felhasználása az őszi népszámlálás legsúlyosabb visszaélése volt.

A sajókazai rendőrök mostani akciója meglehetősen értelmetlennek tűnik: hiába nyilatkoznak a romák, hogy hozzájárulnak az októberi válaszuk felhasználásához, a KSH, ha akarná sem tudná a rendőrségnek kiadni az adatot: azokon ugyanis nincs név, csak lakcím (a lakcímadatokat a feldolgozás során véglegesen törlik majd).

Virágh Eszter népszámlálási szóvivő az Indexnek elmondta, hogy a KSH-t a rendőrség egyelőre még nem tájékoztatta az adatkérésről. Megerősítette, hogy ha be is fut, kivitelezhetetlen a rendőrség kérése: lehetetlen eldönteni, hogy az adott címhez tartozó válaszok közül melyik kié.

Jóri András volt adatvédelmi ombusman az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy sokkal nagyobb érdek fűződik a népszámlálás anonimitásához, mint egy ilyen nyomozati cselekményhez: a társadalom bizalma csak úgy őrizhető meg a népszámlálás intézménye iránt, ha az adatok védelme mindvégig biztosított. Mivel különösen védett adatokról van szó, Jóri osztja a romák aggodalmát, és adatvédelmi szempontból figyelemreméltó esetnek tartja az ügyet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-Főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást.

Forrás: http://index.hu/belfold/2012/02/20/a_sajokazai_romak_vallasara_kivancsi_a_rendorseg/

Hogyan változik az egyházügyi szabályozás, lesznek-e újabb elismert vallási közösségek, és mennyi? Vendég: Lukács Tamás, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke.

Forrás: http://mno.hu/rajatszas/zsinat-1051754

Kérdőívekkel járták a hétvégén a rendőrök Sajókazát, és arra kérték a helyieket, hogy adják hozzájárulásokat ahhoz, hogy megnézzék a tavalyi népszámlálási íveiket. A zömében cigányok lakta borsodi településen azután indult nyomozás, hogy a helyi jegyző feljelentést tett, mert a faluban több százan buddhistának vallották magukat. Erről azonban elvileg senki se tudhatott volna.

Forrás: http://tv2.hu/tenyek/video/buddhistakat-kerestek-sajokazan/

Sajókazán 2012. február 19-étől a rendőrség az alábbi nyilatkozatot íratja alá az emberekkel. Az emberek attól félnek, hogy vallási, etnikai közösséghez való tartozásuk hátrányukra válik.

A közösség oltalmába megyek, és tiltakozásul aláírom a Refuge.hu-t

Tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap?

Forrás: http://index.hu/belfold/2011/10/29/tudja-e_hogy_a_buddhistakat_nem_temeti_el_a_pap/

Nyomoz a rendőrség Sajókazán, mert egy feljelentés szerint nem a romák töltötték ki a népszámlálási kérdőívet: ez magyarázza, hogy a semmiből tíz év alatt 300 buddhista lett a faluban. A romák állítják, nem történt csalás, a buddhista közösséghez tartoznak. A polgármester fenyegetni kezdte őket.

„Magamtól azt mondtam volna, hogy katolikus vagyok, de nem ez volt a kérdés, amit felolvastak. Hanem hogy milyen közösséghez tartozom. Nekünk a buddhisták segítettek mindenben, senkitől ennyi segítséget nem kaptunk még, hát azt mondtam, hogy a buddhistákhoz”.

Nem fogják őket megkeresztelni

Matisz Katalin a sajókazai Petőfi-telep szélén lakik kis vályogházában, az unokájával. A középkorú, csupa mosoly asszony alig 29 ezer forintból él, és néha kertészkedik a polgármesternél is, akit igazi úriembernek tart.

Ezért is érezte magát furcsa helyzetben pár napja, amikor Stefán László polgármester megkérdezte tőle, tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap. Ezt az Index tapasztalatai szerint másoktól is megkérdezte, ahogy azt is, tisztában vannak-e vele: a buddhisták gyerekeit nem fogják megkeresztelni.

A romák furcsállták a dolgot, bár nem értették pontosan, hogy mi a baj. Pár nappal később a Hír TV stábja riportozott a faluban. A Petőfi-telepiek nekik is elmondták, hogy katolikusok, de a buddhisták annyi mindenben segítettek nekik, például a Sajó nagy árvize után a tetők megjavításában, hogy a közösséghez tartozónak érzik magukat.

A tévések látogatásának apropója egy rendőrségi feljelentés volt, mely szerint az online kérdőíveket nem a címzett romák töltötték ki, hanem helyettük a buddhisták. Így fordulhatott elő – miként azt a riportban Tóth Ábel jegyző a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva közli – hogy a faluban 300-an mondták magukat buddhistának.

Sajókazán két adatkezelési probléma van tehát. Az egyik kérdés az, hogy szabályosan folyt-e a buddhista közösségi házban az online kérdőívek kitöltése. Az események főszereplője Benő, azaz Lázi István János, a falu cigány önkormányzatának (ckö) elnöke volt, aki maga is buddhista, és egy ideig a számlálóbiztosokat ellenőrző felülvizsgálóként is dolgozott.

Sorban állt sok buddhista?

A KSH által is preferált online kitöltésre a népszámlálás civil kampányának aktivistái hívták fel a romák figyelmét még szeptemberben, az információs anyagok szórásakor – mondja Lázi. Október első napjában aztán a telepiek ott sorakoztak a közösségi ház előtt a borítékjaikkal.

Lázi elismeri, hogy a közösségi házba bárki bemehetett és mindenkinek segítettek, aki kérte, de tagadja, hogy bárki helyett ők töltötték volna ki az online kérdőíveket. A problémát az okozta, hogy számítógépek négy helyiségben vannak, nyomtatni azonban csak az egyikben lehet: aki nem oda került, annak, miután véglegesítették a kitöltést, elkérték a borítékját, aztán amikor kinyomtatták a visszaigazoló számsort, a borítékban kivitték a lakásához.

A ckö-elnök szerint ezért láthatott népszámlálási borítékokat a közösségi házban a gyanakodó számlálóbiztos, aki nem értette, miért mondják azt sokan a telepen, hogy a borítékjaik a buddhistáknál vannak.

Az Index által megkérdezett sajókazaiak között volt olyan, aki maga is használja az internetet: a közeli bányászlakótelepen, mai nevén Sólyom-telepen lakó, vegyes házasságban élő Vojnárovics Éva miközben válaszolt, nézte is, hogy a segítő jó helyre teszi-e az ikszet.

Nem az volt a kérdés, hogy mi a vallásom

Ő, és az összes többi forrás, köztük írástudatlanok is határozottan állították, semmiféle nyomás nem érte őket, hogy milyen közösséghez tartozónak mondják magukat. „Ha az áll a papíron, hogy mi a vallása, azt mondták volna hogy katolikus. De nem ez volt a kérdés, hanem hogy mely vallási közösséghez tartozik” – hívja fel a figyelmet a ckö-elnök is.

Szerinte a romák közül azért mondták sokan, hogy buddhisták, mert „itt százszor jobbak a lehetőségeik, sokkal szívesebben vannak fogadva, mint az önkormányzatban. 2008 óta van asszonygyűlés, ők jól tudják, hogy a Dzsaj Bhím (a közösség neve) alá tartoznak.

A népszámlálási kérdőív online kitöltésekor az állampolgárok csak kezdeti segítséget kaphatnak – mondja Virágh Eszter, a népszámlálás szóvivője a KSH-nál. – Megmutathatják nekik, hogy működik a rendszer, hol kell belépni, de utána már senki nem ülhet mellettük. Hacsak – teszi hozzá – ők maguk kifejezetten nem kérik azt.

Vagyis az online kitöltéshez nyújtott segítség, ha minden esetben valóban így történt, még rendben lett volna. A nagyobbik gond az, hogy Lázi az online kitöltések során segítőként maga is közreműködött, holott neki a számlálóbiztosok ellenőrzése lett volna a dolga. „A feljelentés alapján a felülvizsgáló felrúgni látszott a szabályokat” – mondja a szóvivő; Lázi felülvizsgálói szerződését a KSH azonnal megszüntette.

A legrosszabb forgatókönyv

A másik adatkezelési kérdés az, hogy honnan lehet bármiféle információja a jegyzőnek, polgármesternek a friss népszámlálási adatokról. A szenzitív adatokra (ilyen a vallási hovatartozás is) vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban sokan pontosan attól tartottak, hogy illetéktelen kezekbe kerülve azok a válaszadók ellen fordíthatók: ha a helyi közhatalom azt az állampolgárok megfélemlítésére használja, a legrosszabb forgatókönyv igazolódik be.

Az Index a KSH-tól megtudta, hogy a népszámlálást lebonyolító hivataltól a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kérte ki az online összeírás vallási hovatartozásról szóló adatait (a papíralapú kérdőívek feldolgozása még meg sem kezdődött), a feljelentésre hivatkozva. A KSH október közepén küldte el a 2001-es cenzus felekezeti arányait és a 2011-es népszámlálás előzetes, összesített (nem név szerinti) adatait, de a sajókazai jegyzőnek semmilyen információt nem adtak.

Ezt látszik alátámasztani az is, hogy bár a jegyző a Hír TV-nek a KSH adatszolgáltatására hivatkozott, nem állította, hogy közvetlenül a KSH-tól kapta az adatokat. Ha a rendőrségtől súgott neki valaki, az ugyanúgy felveti a jogosulatlan adatkezelés problémáját.

Ami érthető és ami védhetetlen

Lázi szerint érthető, hogy Tóth Ábel aggódik, hiszen jegyzőként ő a felelős a népszámlálás törvényes lebonyolításáért. Azt viszont védhetetlennek tartja, hogy Stefán polgármester honnan tudhat bármit a romák különleges adatairól, és miért próbálja őket megfélemlíteni. Érdekes ellentmondásnak látszik ugyanakkor, hogy ha a falu elöljárói szerint nem a romák töltötték ki a kérdőívet, miért kérik rajtuk számon a tartalmát.

Stefán László polgármester nem kívánt az Indexnek nyilatkozni, Tóth Ábelt pedig az általa megadott időpontban nem értük el a községházán, és az sms-ünkre sem válaszolt.

Nem tetszik a roma összefogás

A buddhista közösség elnöke, Orsós János az események miatt összehívott csütörtöki rendkívüli asszonygyűlésen elmondta, hogy szerinte a népszámlálási visszaélés vádja mögött a romák és a Dzsaj Bhím elleni hecckampány áll. Úgy véli, a falu vezetőinek nem teszik, hogy gimnáziumot és közösségi házat alapítottak, illetve hogy erősödik a kazai romák közösségi tudata, összetartása.

Az asszonygyűlésen hamar kiderült, milyen konfliktusok húzódnak a háttérben. A község önkormányzata márciusban úgy döntött, hogy csak akkor engedi a lakcímbejelentést, ha az egy főre eső lakótér eléri a tíz négyzetmétert. A képviselők szerint egy-egy lakásba 10-20-an is bejelentkeznek, pedig nem is laknak ott.

Aki nincs bent a helyi lakcímnyilvántartásban, annak nem jár a segély, és a politikai jogait sem gyakorolhatja: nem választhat és nem választható. Így járt az ózdi Váradi Julianna is, aki hat éve él Sajókazán, azóta nem engedik bejelentkezni (vagyis az idei rendelet régi rutint szentesít). Az Indexnek megmutatta kordokumentumnak is beillő lakcímkártyáját, melyen sajókazai, lakcím nélküli lakosként szerepel.

A falu szara

A megyei kormányhivatal a rendeletet törvénysértőnek találta, ezért a visszavonására szólította fel a képviselőtestületet, ám ők egy új határozattal nemrég megerősítették a rendeletet.A bejelentkezések ügye valószínűleg a bíróságon dől majd el, de ez nem segít a segély nélkül maradt családokon.

Az önkormányzat lakcímeljárásáról október 26-án jelent meg egy cikk a Népszabadságban, a Hír TV-t Orsósék szerint bosszúból hívhatta le még aznap valaki. A Dzsaj Bhím a napokban házszámokat készíttet a Petőfi-telepieknek, mert az ott lakók szinte mind úgy tudják, hogy a Petőfi utca 38-as szám alatt laknak.

A romák másik sérelme a küszöbön álló csatornaberuházás. Az egymilliárdos csatornahálózat-építésből a publikus tervek szerint kimarad a két romatelep, miközben a szennyvíztisztító a Sajó-parti Petőfi-telep mellé kerülne. „Csatornát nem kapunk, mert még a víz sincs bevezetve, de a falu szara itt folyik majd át. Aztán ha jön az árvíz, járhatunk majd benne bokáig”.

A Dzsaj Bhím Közösség Sajókazán a Sólyom telep 7. szám alatti épületében mától este 7 és reggel 7 között a tartós hideg okán a teljes februári hónapban éjjeli menedékhelyként szolgál.

Falopás elleni küzdelem – Segítségkérés

Sziasztok!

Sajókazán nagyon nagy a probléma. Jönnek-mennek a mínuszok, az embereknek tüzelniük kell.

Lakás fenntartási támogatást nagyon kevesen kapnak, többségük segélyből él. Az új törvényt tapasztaljuk, miszerint akit tetten érnek 72 órára is bezárhatnak.

Az emberek nem tudnak mit csinálni, muszáj elmenniük fáért, hogy a családjaik ne fagyjanak meg.

Az önkormányzatnál kérvényeztük, hogy a tulajdonukban lévő területeken tisztításokat végezhessünk. Ezt elutasították, mert állítólag nincs teljesen saját tulajdonban lévő földjük.

Az ÉKÖVIZI társulatot is megkerestük, de ők azt válaszolták, hogy nem nagyon van ilyen területük. Nagyon a rossz tapasztalatuk (korábban adtak ki engedélyeket, hogy a Sajó mentén lehessen takarítást, elhullott fákat szedni).

Abban szeretném kérni a segítségeteket, hogy adjatok tanácsot, honnan lehetne fa adományt kérni. Milyen más lehetőség volna még?

Üdvözlettel:
Lázi István János (Benő)
Dhammamitra a Dzsaj Bhím Közösségben
Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Sajókazán

Melegedőket keres a kormány

Pintér Sándor belügyminiszter a rendkívüli és várhatóan tartós hideg miatt intézkedéseket hozott a rászorulók, köztük a hajléktalanok, az idősek és az egyedül élők védelmében – jelentette be Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára.

A munkába bekapcsolódik a katasztrófavédelem, az Országos Polgárőr Szövetség és a rendőrség is.

Pintér Sándor egyebek mellett arra utasította a közigazgatási államtitkárt, hogy soron kívül mérje fel azokat a kormányzat tulajdonában vagy használatában álló épületeket, ahol nappali melegedőket lehetne kialakítani.

Kontrát Károly szerint nemzeti összefogásra van szükség, ezért arra kért mindenkit, figyeljenek oda a környezetükben egyedül élő idősekre.

A belügyminiszter az országos rendőrfőkapitányt egyebek mellett arra utasította, hogy ellenőrizzék a hajléktalanok által lakott helyeket, a közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök keressék fel az általuk ismert, egyedül élőket is, hogy megbizonyosodjanak azok ellátottságáról, lovas rendőrökkel és szükség szerint motoros szánokkal folyamatosan legyenek jelen a tanyavilágban.

Pintér Sándor azt kérte az állampolgároktól, tegyenek bejelentést, ha távolabb élő hozzátartozójukkal, ismerősükkel váratlanul megszakad a kapcsolatuk, azok nem adnak életjelet magukról.

Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó pedig arra kért minden szervezetet, intézményt és egyházat, hogy nyissanak meg minden olyan szabad, fűthető helyiséget, ahol a rászorulók biztonságban lehetnek a hidegben.

A nagyvárosi polgármestereket, köztük Kósa Lajost (Fidesz), Debrecen vezetőjét arra kérte, mutassanak példát, hogyan lehet egy nagyvárosban biztosítani a szükséges ellátást, a fűthető helyiségeket és az orvosi ellátást, például templomokban, kórházakban, iskolákban, laktanyákban.

A főtanácsadó bejelentette, ha nem sikerül társadalmi megmozdulással elindítani a segítséget, akkor ő szerdán arra fogja kérni Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy rendeljen el rendkívüli, illetve „katasztrófahelyzetnek megfelelő készenléti állapotot”.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára több megyére citromsárga figyelmeztetést adott ki, mert a hőmérséklet mínusz 15 fok alá csökkenhet.

Az időkép.hu szerint kedd reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jósvafőn volt a leghidegebb, mínusz 16,9 fokot mértek.

(Index.hu)

Source: http://www.guardian.co.uk/world/2012/jan/27/hungary-roma-living-in-fear

Families desperate to leave divided community after months of terror and years of segregation

Helen Pidd in Gyöngyöspata
guardian.co.uk, Friday 27 January 2012 16.04 GMT

The first snow of 2012 had fallen on the day Natasha Váradi invited us into the house she shares with her 10 children, mother and father-in-law in the Hungarian village of Gyöngyöspata. The two rooms were dark and dank: for four months the family had been living without electricity, gas or running water. Every half an hour a child went down the hill with a bucket to draw water from the communal pump. By night they stumbled around with torches as they squeezed on to mattresses.

The air in the bungalow carried the sour stench of urine. „They’ve started wetting the bed again,” said Natasha, who has lived in Gyöngyöspata for all of her 31 years. „Someone only need knock on the door and they are scared.” There is not much door left on which to knock. Much of the wood has been smashed in. On 22 December, the family say a stone came flying through the front room window.

The family members have reason to fear for their lives: seven adults and two children died in 49 attacks on Roma communities in Hungary between January 2008 and April 2011, according to the European Roma Rights Centre.

Until last Easter, 31-year-old Váradi had never left Gyöngyöspata, an old village 50 miles north-east of Budapest, which then had a population of about 2,800, including 450 Roma.

Then, on 1 March, the militia arrived. Wearing black uniforms and calling themselves the Civil Guard Association for a Better Future (Szebb Jövóért Polgárór Egyesület) they marched through the village singing war songs and bellowing abuse. Soon, they were joined by groups including Vederö (Defence Force), and the Betyársereg, wearing camouflage fatigues and armed with axes, whips and snarling bulldogs.

For almost two months they roamed the streets day and night, singing, hammering on doors and calling the inhabitants „dirty fucking Gypsies”. When they were not carrying out what they described as „neighbourhood watch patrols” designed to combat what they said were rising rates of „Gypsy crime”, the militia were drinking. CCTV cameras recorded one man drunk in the street, boasting at the top of his voice that he had just drawn a swastika in the dirt road with his urine.

The Hungarian Civil Liberties Union (HCLU) reported the four most serious incidents during the patrols to police. One involved a woman giving birth prematurely after being harassed by vigilantes with using racially abusive slogans. No charges have yet been brought against the militiamen, though a Roma man was jailed for two years after a fight with the vigilantes; a further five Roma are awaiting trial over the same incident.

Roma, who number somewhere between 400,000 and 800,000 in Hungary, are the prime targets for rightwing hate and more general discrimination. In March, Gábor Vona, the head of the far-right Jobbik party (which received 12% of the vote in 2010) gave a speech in Gyöngyöspata saying his party planned to start deploying similar „gendarmerie units” nationwide without delay.

In mid-April, a US businessman called Richard Field decided to act. The militia had announced plans to hold a „training camp” over the Easter weekend on the hillside overlooking the poorest part of the village, where most of the Roma live. Together with the Hungarian Red Cross, Field paid for six buses to evacuate the most vulnerable residents. On 22 April, shortly before 8am, 267 Roma women and children boarded the buses to spend Easter in one of two holiday retreats.

In the face of international outrage, the Hungarian interior minister called a press conference in which he denied that an emergency evacuation had taken place. The Roma were, he said, simply taking a „scheduled holiday”. In the event, the training camp never took place because police took eight extremists into custody, although no charges were brought.

By the end of the month, Field, who runs a private US charity called the American House Foundation, was under attack from the rightwing government. He was called to give evidence to a parliamentary „fact-finding committee”, which accused him of blackening Hungary’s name by tipping off the Associated Press about the evacuation or labelling it as such. The government maintained it knew about the Easter training camp and had always planned to deploy hundreds of police to the village that weekend.

Váradi and her children took one of Field’s buses to Szolnok and then stayed with relatives. On their return, most of the Defence Force had gone, but the fear remained. And all their utilities had been cut off.

For Váradi’s husband, it was all too much. By September he had scraped together enough money to fly to Canada, where he is trying to claim asylum.

Since Canada lifted visa restrictions for Hungarians in 2008, it has become a favourite destination for desperate Roma. Hungary was Canada’s top asylum claimant source country in 2010, with 2,297 cases referred to the Immigration and Refugee Board .

It appears that it will hold the top spot again in 2011, as figures for the first nine months of the year showed 2,545 Hungarian referrals, more than 1,000 above the second-highest source country, China. According to HCLU, 45 Roma children and 22 adults from Gyöngyöspata have left for Canada in the past six months. The Guardian asked Gyöngyöspata’s mayor, Oszkár Juhász, from the far-right Jobbik party, if he regretted or felt sad that the Roma feel they are being driven out of their own village. The village notary replied instead. „The Roma are not pushed out of their own village,” wrote Mátyás István. „Those who are not willing to work here will not work in other places either.”

The Hungarian minister for government communication, Zoltán Kovács, in response to the same question, said: „We regret that some are utilising the situation and that some Roma people are leaving the country on an argument that is not valid.” In a phone interview he suggested the Hungarian Roma who claim asylum in Canada plea persecution in order to „make money” and milk the benefit system. „We don’t think there is any foundation for [Hungarian Roma to claim asylum because they are being persecuted for their ethnicity],” he said, adding: „We want every Hungarian citizen to stay here.”

Nonetheless, Váradi said she and her children – who range in age from two to 16 – were going to Toronto as soon as they had the air fare. „We have no life here any more,” she said. Asked what she hoped for in Canada, Váradi did not speak of material gain. „My husband says it’s good there. He says there is going to be happiness, that people there will offer us love.”

When the Guardian mentioned Natasha’s case to the local council, asking what they were doing to help the poorest members of the community, the notary asked us a question instead of answering ours. „The head of that household is in Canada, alone. What is your opinion on this?” He said the family had only recently asked the council for help. „If we can, we will help them,” he insisted.

It can be hard to understand how such a situation can unfold in the EU. But talk to locals, Roma and non-Roma, and it is clear that segregation is at the very heart of the community.

Both sides agree that until last March, the two groups coexisted relatively peacefully. There were „small incidents” with Roma accused of pilfering firewood or vegetables and other petty crime, but only 12 „petty larcenies” were reported to police during the first four months of 2011. Violence was rare. But the youngest members of the community quickly learned that not all children are equal in Gyöngyöspata.

The primary school is run on a sort of apartheid system, say lawyers who have brought a lawsuit against the local authority on behalf of the charity Chance for Children Foundation. Their report claims: „Romani children are illegally separated from non-Roma in separate classes, which are also physically separated from each other (Roma classes are on the ground floor, non-Roma are on the upper floors). This separation involves school separation of Roma and non-Roma children in the restrooms, school festivities and school lunch.”

When the Guardian visited the school, we saw a marked difference between the quality and condition of equipment on the two floors. The classrooms on the upper levels had electronic whiteboards; downstairs, where the Roma are taught, they make do with a blackboard. Roma children we spoke to complain that only „upstairs” children receive swimming lessons, and that they are not allowed to use computers in class until several years after the non-Roma. They are excluded from after-school activities and are not allowed to use the superior toilet facilities on the first floor.

The Gyöngyöspata authorities deny the allegations and the case is ongoing. The school did not respond to our request for comment.

When asked what the government was doing to help the Roma in Gyöngyöspata and beyond, Kovács said it did not see the problems as being ethnically based, adding: „We are aware that some problems the Roma are facing are problems because they are Roma, but in general terms, these are social, educational and labour market problems.” His government, he said, was rejuvenating the job market by getting people off benefits and into work: „Everyone should work who can.” It was the „saddest figure in Europe„, he said, that Hungary had the lowest employment rate in the EU.

For the long-term unemployed – a disproportionate number of whom are Roma – this means taking part in the government’s new public work programme. According to Jeno Setét, a Roma activist, between 70% and 80% of Hungary’s Roma population do not work (the rate for the whole population is around 10%). This scheme aims to get 300,000 people into work by 2014 via a sort of community service scheme for which participants are paid less than the national monthly minimum wage (around 80,000 HUF – £214 – for unskilled workers) but slightly more than they would receive in benefits.

Anyone unemployed for 90 days is offered a place on the programme, which administers projects cleaning streets or sewers, cutting down trees or building football stadiums or dams. Refusal to accept a placement will result in all social security benefits being stopped to the refusenik and family. Gyöngyöspata was chosen last year to run a pilot scheme. Unemployed locals – almost exclusively Roma – were deployed to cut down trees in a nearby wood.

For Setét, the public work scheme is a „smokescreen” that will do little to help Roma get „real” jobs and will reinforce their position at the bottom of Hungarian society. „If people on the scheme were paid properly and trained properly, I’d be all for it,” he added. „But they are not. Right now it’s a way of humiliating people and paying them a slave wage.”

The most controversial aspect of the programme is the introduction of what Roma activists call „labour camps”. If there is no suitable project near enough for someone to commute to, they will be offered „accommodation” near or on site, said Kovács. „They are not labour camps,” he said. But to the Hungarian Roma, many of whose relatives perished the last time they were sent off to „labour camps”, during the Nazi era, the merest whiff of anything similar is spine-chilling, said Gábor Sárközi from the Roma Press Centre: „People are absolutely terrified at the prospect.”

Forrás: http://www.noltv.hu/video/4081.html

Kapcsolódó bejegyzés: http://www.dalit.hu/megigertek-hogy-rank-fognak-allni/

Az Eichmann-recepciók klasszikus dilemmája, hogy Eichmann banális senki vagy maga a földre szállt Gonosz volt. (Arendt 1963) Mindaz, amit Eichmannról tudunk, arra vall, hogy személyiségében nem volt semmi, ami szembeütköző, megragadó lett volna, akár pozitív, akár negatív értelemben. (Cesarini 2004) Képességei átlagosak voltak. Kedvtelései kispolgáriak. Mint meganynyi hasonló helyzetű kortársa, szeretett inni, kirándulni. Az 1930-as évek elején afféle korai James Deanként járta Ausztria útjait, és szolgálati motorjával kápráztatta el a lányokat.

Apja könyvelő, anyja klasszikus polgári családanya volt, aki öt gyereket szült. A kis Adolf 7 éves volt, amikor a család a németországi Solingenből az ausztriai Linzbe költözött. Jóllehet mindkét városban németül beszéltek, a váltás hatalmas volt. A protestáns család katolikus környezetbe, egy kisvárosból Ausztria harmadik legnagyobb városába került. Az édesanya 1916-ban, 32 éves korában meghalt. Az özvegyen maradt apa gyorsan újranősült. A családban 8 gyerek (hét fiú és 1 lány) nőtt föl együtt. Eichmann visszaemlékezése szerint az apa szigorúan nevelte gyermekeit, feltétlen engedelmességet várt el tőlük. Édesanyjának nem lehetett sok ideje legidősebb fiára, hiszen minden második évben szült egy újabb gyermeket. A mostohaanya gazdag, evangélikus családból származott, akire Eichmann mint hitbuzgó, nagyon lelkiismeretes asszonyra emlékezik vissza. Reggelente felolvasott a Bibliából. Otthon „nem volt semmi rendetlenség. Egyenes szellemben nevelkedtünk, normális, nyugodt életünk volt.” (Cesarini 2004, 20)

Az első világháború vége azonban mindent megváltoztatott. Németországot sokkolta a vereség: a tekintélyelvű császárságot kommunista felkelések, majd a liberális demokrácia váltotta. Eközben egyik napról a másikra eltűnt az Osztrák–Magyar Monarchia, melynek területén sok kis állam osztozott. Köztük volt az Osztrák Köztársaság. Ausztria önálló államként korábban nem létezett, hiszen mint Rober Musil halhatatlan regényéből tudjuk, az Osztrák–Magyar Monarchia nem magyar felének még neve sem volt. „A Birodalmi Tanácsban képviselt királyságok és országok” elnevezés nem nyújthatott semmiféle támpontot az azonosulásra. Mindenki máshonnan merítette saját identitását. Linz lakói inkább németnek tartották magukat. A város polgármestere a német nacionalista Carl Beurle volt, aki nem rejtette véka alá a liberálisokkal, a papokkal és a zsidókkal szemben érzett utálatát. Talán nem véletlen, hogy éppen Linz volt Adolf Hitler kedvenc városa. A későbbi Führer a határ menti Braunauban született, de gyermekkorát Linzben töltötte. Ott járt középiskolába 1900 és 1904 között. Éppen oda, ahová később Eichmann. Mindkettőjüket az a dr. Pötsch tanította történelemre, akiről Hitler így írt: „Izzó lelkesedéssel figyeltük szavait, néha még könnyekig is elérzékenyültünk. Tanárom értett ahhoz, hogy miként kell a jelenből való következtetésekkel a múltat megvilágítani és viszont a múltból a jelenre következtetéseket levonni. Így tudta velünk – legnagyobb boldogságunkra – a jelen problémáit a legjobban megértetni. A mi kis nemzeti fanatizmusunk nevelési eszköz volt a kezében… Neki köszönhetem, hogy a történelem kedvenc tárgyammá lett.” (Hitler 1942, 18–19)

Az új osztrák társadalom éppúgy nem tudta megemészteni a hirtelen változást, ahogyan a német sem. Polgárainak jelentős része Hitlerhez hasonlóan úgy látta és érezte, hogy „a történelemnek osztrák és német részre való tagozása szinte elképzelhetetlen”. Az alapvetően német linzi közegbe a fiatal Eichmann családi és iskolai kapcsolatai révén remekül beilleszkedett. A tanulás egyébként, akárcsak Hitlernek egykoron, neki sem ment. A gimnáziumot otthagyta, majd a szakképzettséget adó Höhere Bundeslehranstalt für Elektronik, Maschinenbau und Hochbaut sem végezte el. Érettségi nélkül távozott. 19 évesen először apjánál dolgozott, majd egy műszaki cég értékesítési részlegénél helyezkedett el. 1927-ben a Vacuum Olajtársaság ügynöke lett. Az állást mostohaanyja zsidó rokonai révén kapta. Feladatait lelkiismeretesen látta el. Felségterülete Felső-Ausztria volt. Motorkerékpárján helységről helységre száguldozott, és árulta az üzemanyagot. Megrendeléseit pontosan teljesítette, jó szervezőnek bizonyult. 1933-ban ugyan előléptették, de a pénzügyi nehézségek miatt hamarosan leépítés áldozata lett.

A munka mellett nacionalista barátaival együtt belépett a Deutsche-Österreichischen Frontkampfer-Vereinigung nevű szervezet ifjúsági tagozatába. A szervezet vezetője, egy egykori ezredes, megszállott antiszemita volt, aki a zsidókat okolta a Monarchia összeomlásáért. Azt követelte, hogy az osztrák állam tiltsa meg a zsidó bevándorlást, fossza meg őket az állampolgárságtól, és utasítsa ki őket. Eichmannék gyakran meneteltek az utcákon a „zsidó marxisták” és a „zsidó bolsevikok” ellen tüntetve. A szervezet katonai kiképzést (alaki, lövészet) is adott tagjainak. A véletlen úgy hozta, hogy az osztrák náci párt jogásza, a Nürnbergben később háborús főbűnösként felakasztott Ernst Kaltenbrunner testvére apja barátja volt. Az ő hatására 1932-ben Adolf belépett az (illegális) osztrák náci pártba, majd az SS-be. Ezzel egy életre szóló és halálig tartó kapcsolat vette kezdetét. Az SS-ben a pártgyűlések biztosításában vett részt. Amikor a gazdasági válság miatt elveszítette munkáját, logikusan fordult segítségért náci és SS barátaihoz. Kaltenbrunner tanácsára átment Németországba. Dachauban kapott katonai kiképzést. A fegyelmet jól tűrte, fizikai teljestményére és állóképességére élete végéig büszke maradt. A szervezeti kultúra hatására kilépett az egyházból. A laktanyai monotóniát viszont nehezen viselte. Ezért megpályázott egy állást az akkor még ismeretlen SD-nél (Sicherheitsdienst), az SS és a párt biztonsági szolgálatánál.

A Tévedések tragédiája

Ha a nácikra gondolunk, hangos parancsszóra egy emberként menetelő tömeg képe jelenik meg előttünk. Rend, fegyelem, abszolút szervezettség, mindenre kiterjedő precizitás. Ez azonban nem a valóság, hanem a náci propaganda által konstruált látszat. Az SD korai boszorkánykonyhájának függönyét félrehúzva ugyanis a shakespeare-i Tévedések vígjátékának (Comedy of Errors) antivilágában, a Tévedések tragédiájában (Tragedy of Errors) találhatjuk magunkat. Egy olyan bürokráciában, amelyet a rend helyett gyakran a káosz, profizmus helyett amatörizmus, hivatali rutin helyett improvizációk uraltak.

Már az SD születése is ebben a keretben zajlik. 1931-ben a később rettegett SS néhány ezer fős jelentéktelen szervezet. Vezetője, a műkedvelő agronómus, Heinrich Himmler 20 percet ad egy ismeretlen, a haditengerészettől zavaros ügyei miatt éppen kirúgott tengerésztisztnek, Reinhard Heydrichnek. A feladat: vázolni az SS felállítandó biztonsági szolgálatának leendő struktúráját. Mivel a káderhiány miatt más hozzáértő jelölt nincs, ráadásul a szerző „nordikus” megjelenésű, Himmler a helyszínen megbízza Heydrichet az SD felállításával, és parancsnokká nevezi ki. (Padfield 1990, 111) Heydrich jó választásnak bizonyult. Ha valaki, ő valóban a Gonosz zsenije volt. Hitler „vasszívű embernek” nevezte, beosztottai egyenesen rettegnek tőle; „szőke fenevadként”, a nácizmus „legdémonibb személyiségeként” jellemzik. Walter Schellenberg, a náci hírszerzés későbbi főnöke szerint olyan volt, mint egy ragadozó állat, „mindig éber, állandóan veszélyt szimatol, bizalmatlan mindennel és mindenkivel szemben”. (Schellenberg 1989, 28) Ennek ellenére az SD teljesítménye történelmi perspektívából figyelve egyértelmű csőd. Angol és orosz riválisai folyamatosan lekörözik, rejtjeleit megfejtik, kémeit leleplezik, és ez a háborúban majd súlyos stratégiai hátrányt jelent Hitler számára, amiért Németország halottak százezreivel fizet. Az SD a felderítés terén megbukott, de belbiztonsági szervként bevált. Nem a hírszerzői bravúrok miatt lett híres, hanem a tömeggyilkosságok révén vált hírhedt, Nürnbergben betiltott bűnös szervezetté (criminal organization). Legismertebb akciói átlátszó provokációk vagy értelmetlen machinációk, a Lengyelország lerohanását igazolni hivatott gleiwitzi áltámadás, a diplomaták számára szervezett luxusbordély (Salon Kitty) vagy az angolszász gazdaságok tönkretételét célzó font- és dollárhamisítás (Bernhard-akció). Ünnepelt sztárjai (pl. a háborút „kirobbantó” Alfred Naujocks) gyilkosok vagy kalandorok.

Eichmann karrierje ebben a közegben ível fel, és jól tükrözi a szervezetlenség szervezeti szubkultúráját. Már az SD-hez is félreértés miatt került. Állítólag rossz helyre adta be a felvételi kérelmét. Azt hitte, hogy a pártvezetők testőrei közé jelentkezik, ám legnagyobb megdöbbenésére a belső hírszerzésnél találta magát. Kezdetben az SD-Hauptamt II-112 referatúráján szabadkőműves ügyekkel foglalkozott. A munka unalmas és értelmetlen. Egy szabadkőművesekről szóló múzeumi kiállítás referensének ügyintézője. A kiállítás anyagát felügyelte, pecséteket, személyi kartonokat, szimbólumokat rendezgetett. Mint minden korábbi és későbbi munkahelyén, itt is kitűnt szorgalmával, pontosságával.

Bár a Birodalomban a zsidópolitika kiemelt jelentőségű ügy, az SD-ben a témának jellemző módon sokáig még önálló referatúrája sincs. A zsidó tematikát szervezetileg a szabadkőműves ügyekkel együtt kezelik. 1935/1936 fordulóján alakul meg Leopold Edler von Mildenstein vezetésével a zsidóügyi szekció. Eichmann szerencséjére az új főnök ismeri őt, értékeli precíz munkáját, és állást kínál neki. Készségesen igent mondott: „Azokban az időkben mindent elvállaltam volna, csak hogy megszabadulhassak azoktól az átkozott érméktől és pecsétektől…” – emlékezett később. (Eichmann 2000, 17, 30–33)

A „szakértő”

A zsidó ügyek kezelését három terület szerint szervezték. A II/112-1 részleg foglalkozott az asszimilált zsidókkal, a II/112-II részleg az ortodoxokkal, s a II/112-3 a cionistákkal. Eichmannra véletlenszerűen szignálják a cionizmussal kapcsolatos ügyeket. A témához nem ért, a szervezeteket és szereplőket nem ismeri. Újságokat olvas, hírösszefoglalókat készít, könyvekről ír rövid tartalmi kivonatokat. Amikor Mildenstein távozik, Dieter Wisliceny váltja, aki szerint a Birodalom zsidótlanításának egyetlen módja a cionista kivándorlási hullám támogatása. Az iratokban ekkor az Endlösung helyett még a Lösung der Judenfrage kitétel szerepel. A szervezeti káosz jele, hogy Hagen személyében hamarosan ismét új vezető érkezik. Végre – többévi időpocsékolás után – beindul a szisztematikus munka. Zsidó prominensekről gyűjtenek adatokat, az anschluss közeledtével különösen az osztrákokról.

Kapcsolatba lépnek a zsidó Hagana kivándorlást szervező ügynökével, aki a sors furcsa fintoraként meghívja Eichmannt Palesztinába. Főnökével, Hagennel együtt utazik. A hírszerzői felkészítés szakmai színvonalára jellemző, hogy figyelmeztetik őket: akció közben ne használják az SD, Gestapo és SS szavakat, és ne küldjenek képeslapokat hivatali kollégáiknak. Az út teljes csőd. Nem kapnak vízumot, így összesen csupán 6 órát töltenek Haifában. Továbbmennek Kairóba, de ott nem sikerül felvenni a kapcsolatot az arab politikai elittel. A kudarc ellenére Eichmannt az SD-nél ezután mégis szakértőként tartják számon. (Safrian 2010, 15–19) Most már eszerint is viselkedik. Zavarja, hogy a Judenreferatnál senki (!) sem tud héberül, így persze nem könnyű a cionista sajtó szemmel tartása. 3 márkáért órákat venne egy zsidó rabbitól, de főnökei nem engedélyezik. Ekkor öntevékenyen nyelvtanulásba kezd, amire azonban hamar ráun. Helyzete ugyanakkor megszilárdul, hiszen ő a „szakértő”, és akár akarja, akár nem, a rendszer dinamikája magával hozza „szakértelme” felértékelődését.

Innováció vs. implementáció

Mivel Ausztriában nevelkedett, 1938 tavaszán az anschluss után Bécsbe küldik. Hannah Arendt feltételezéseivel ellentétben hónapokig nem áll elő semmilyen innovatív elképzeléssel. Ehelyett razziákon vesz részt, iratokat gyűjt be. Az ausztriai helyzet, nem meglepő módon, kaotikus. Az utcákon SS- és SA-legények, egyenruhás párttagok nyíltan fosztogatják, nyilvánosan brutalizálják a zsidókat. Amikor a sajtó felkapja az ügyet, Heydrich parancsára az SD azt terjeszti, hogy mindez álruhás kommunisták műve. Az otromba hazugságot senki sem hiszi el. Időközben a feloszlatott zsidó szervezeteket újjáalakítják, a vezetőket kiengedik a börtönökből, és az SD fennhatósága alá rendelik. Berlin képviselőjeként Eichmann életében először ízleli meg a hatalmat. Nélküle a zsidó szervezetek nem hozhatnak döntést, még a zsidó lapokat ő cenzúrázza. Hagennek írt május 8-i leveléből kitűnik, mennyire élvezi a munkáját: „Holnap megint ellenőrzést tartok a zsidó közösség és a cionisták hivatalaiban. Ezt hetente legalább egyszer megteszem. Teljesen a kezemben vannak, egy lépést sem mernek tenni anélkül, hogy először ne ellenőriztetnék velem.” (Arad–Gutman–Margaliot 1999, 94) Bár csak SS-Untersturmführer (hadnagy), hivatala a Rotschildok palotájában van, és egy „árjásított” fekete luxusautóval jár.

Májusban felvirrad Eichmann nagy napja. Berlinben világossá válik, hogy ilyen körülmények között szó sem lehet szisztematikus árjásításról és kivándorlásról. A Birodalom ausztriai zsidópolitikájának mindkét lába megroggyanni látszik. (Aly 1999, 2) A nácik megszabadulnának a zsidóktól, akik tömegesen menekülnének. De hiába a „húzd meg–
ereszd meg” látszólagos egyensúlya, a folyamat kibontakozását paradox módon maga a német bürokrácia bénítja. A kivándorlási ügyek elakadnak a tucatnyi hivatal dzsungelében. Ebbe a vákuumba lép be Eichmann. A zsidó vezetés a kiutat keresve benyújt egy tervezetet, mely egy központi kivándorlási hivatal felállítását javasolja. A koncepciót Eichmann sajátjaként továbbítja, és felettesei elfogadják. Létrejön a Zentralstelle für Jüdische Auswanderung, amelyet a gyakorlatban ő irányít. Szó sincs azonban innovációról, Eichmann valójában más tollával ékeskedik. Nem sziporkázó ötletgyáros, erőssége inkább az implementáció és az organizáció.

A kivándorlási központ modern ipari komplexumként, a futószalag elve alapján működik. Az Eichmann-per izraeli főügyésze, Gideon Hausner így jellemzi: „Amikor egy zsidó belépett a Zentralstelle irodájába, még volt valaki: állása volt, pénze a bankban, gyereke iskolába járt. Ahogy az egyik irodaablaktól a másikig haladt, úgy fosztották meg fokozatosan mindenétől. S mire a végén elhagyta az épületet, nem volt állása, tulajdonát kisajátították, gyereke nevét törölték az osztálynévsorból. Nem maradt semmije, csak két hétig érvényes útlevele, benne a ’J’ betűvel.” (Hausner 1984, 63) Ha egy zsidó nem tudott vízumot szerezni, koncentrációs táborba került. Ez már az auschwitzi halálgyár evolúciós előképe. A módszerek között is sok a hasonlóság: bürokrácia, brutalitás és erőszak, dehumanizáció. Míg azonban Bécsben a folyamat végterméke egy mindenéből kifosztott, jogait, állampolgárságát vesztett zsidó emigráns, később Birkenauban már csak egy marék hamu.

Hannah Arendt téved, amikor Eichmannt érzelemmentes aktakukacként jellemzi. Helyesebb talán olyan rafinált bürokrataként értékelni, aki élvezi a hatalmat. Tudatosan váltogatja a jó és a rossz rendőr szerepét. A zsidó vezetőket egyszer lágerrel fenyegeti, időnként megpofozza. Máskor hosszasan idézi nekik Adolf Böhm cionizmusról szóló könyvét. Ebből az időszakból származik egy jellemzés, melyet felettese írt róla. „Energikus, szenvedélyes személy, akinek kiváló képességei vannak arra, hogy a szakterületét függetlenül irányítsa, különösen alkalmas arra, hogy a rá háruló szervezeti és tárgyalási feladatokat önállóan és rendkívül jól megoldja, szakterületének elismert értője és művelője.” (Safrian 2010, 31)

A Zentralstelle nagy sikert arat, de ez sokkal inkább a jó píárnak, mint a valódi eredményeknek köszönhető. Eichmann ugyanis szemrebbenés nélkül manipulálja az adatokat. 1938. őszi jelentéseiben már 50 ezer zsidó kivándorlóról ír. „Elfelejti” megemlíteni, hogy legfeljebb minden negyedik emigrált a Zentralstelle „segítségével”, a zöm egyéb állami hivatalok révén távozik. Berlint azonban nem érdeklik a részletek. Heydrich eredményeket akart, és most felfigyel Eichmannra. A „kristályéjszaka” néven elhíresült országos antiszemita pogromsorozat után, 1938. november 12-én tartott legmagasabb szintű értekezleten az SD főnöke már Göring, von Krosigk pénzügy- és Funk gazdasági miniszter jelenlétében dicsekszik Eichmann sikereivel. Ez alapján javasolja a megkülönböztető jel bevezetését a zsidók számára. (Arad–Gutman–Margaliot 1999, 109–111) Mintha Gogol holt lelkeinek náci parafrázisát látnánk. Eichmann a zsidóktól koncepciót, más hivataloktól pedig kényszerkivándorlókat einstandol. Heydrich viszont az ő hátán felmászva követel teljes hatáskört zsidóügyben. (Safrian 2010, 35–38) A zsidók ekkor már fejvesztve menekülnek. Ez persze megint nem a Zentralstelle érdeme, de a kreditet mégis a hivatal kapja. 1939 januárjában Heydrich végre eléri, amit akar: kinevezik a Berlinben felállítandó Reichszentrale für jüdische Auswanderung élére. Ezután már haláláig nem ereszti ki kezéből a zsidókérdés megoldását. A bécsi „Eichmann-modell” pedig náci franchise-zá alakul. A háború első évében Berlinben és Prágában, később egyre több európai nagyvárosban nyit irodákat.

Felkészülés az endlösungra

Eichmann neve áldozatai révén vált ismertté. Paradox módon annak a zsidó népnek köszönheti helyét a világtörténelemben, amelynek a történelemből való kitörlését kapta feladatul. Életének legfontosabb időszaka az a három év (1941–1944), amikor a deportálással kapcsolatban Európa nagy részére kiterjedő hatáskörrel rendelkezett. A holokauszt, a zsidók megsemmisítésének programja azonban csak a Zentralstelle létrehozása után három évvel kezdődött. 1939–1941 Eichmann számára egyszerre az útkeresés és a felkészülés, Európa életében pedig a nagy népességmozgatások, az át- és kitelepítések, deportálások időszaka. A nácik hozzálátnak a kontinens etnikai átrendezéséhez. A Birodalomhoz csatolt lengyel területekről százezrével üldözik el a nemkívánatos, más SS-„szakértők” által fajilag értéktelennek nyilvánított lengyeleket, zsidókat, romákat. Helyükre külföldön élő németek (baltikumi németek, magyarországi svábok, erdélyi szászok stb.) érkeznek. Ez a Hazatérés a Birodalomba (Heims ins Reich). A munkából Eichmannék is kiveszik a részüket, 408 ezer ember áttelepítésében vesznek részt. Ez azonban kevesebb, mint a tervezett célszám tizede. Időközben változnak a szervezeti keretek. 1939-től Heydrich vezetésével feláll a náci terrorszerveket tömörítő rendőrségi csúcsszerv, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (Reichssicherheitshauptamt – RSHA). Eichmann a IV/D4 szekciót irányítja, amely kivándorlási és evakuációs ügyekkel (Auswanderungs- und Räumungsangelegenheiten) foglalkozik. A korábbi zsidóügyi szakértő most általános logisztikai menedzser. Stábjának tagjai, akik hamarosan végigdeportálják Európát, ekkoriban lengyelek és zsidók ki-, valamint hazatérő németek (volksdeutsche) betelepítésével foglalkoznak. (Aly 1999, 5–8) Akárcsak az eutanáziaprogram (T4) 1941-es leállítása után a megsemmisítő táborokba vezényelt profi gyilkosok esetében, az SS személyzeti politikája ezúttal is kihasználta a szinergiákat.

Eichmann 1939 és 1941 között is foglalkozott zsidóügyekkel. Tegyük hozzá: nem túl nagy sikerrel. 1939 októberében parancsot kapott, hogy dolgozza ki a Birodalomban élő zsidók áttelepítését a megszállt lengyel Főkormányzóságba. Villámgyorsan munkához lát. Végigautózza és -repüli fél Kelet-Európát. A terv hamarosan kész: egy „zsidó rezervátum” létrehozása a San folyónál lévő Nisko mellett. Az átlagosan 1000 fős transzportok Bécsből, Katovicéből, Ostravából érkeznek. A körülmények iszonyatosak. Barakkok nincsenek, az ellátás ínséges, a zsidóknak először az őrtornyokat kell felépíteniük. A hóban sokan megfagynak, másokat az SS-őrök átkergetnek a közeli német–szovjet határon. Az akció hamar befuccsol, a deportálásokat a Wehrmacht és Hans Frank lengyelországi főkormányzó ellenkezése miatt leállítják. A fájó kudarcot Eichmann bürokratikus eszközökkel próbálja leplezni: a visszatérő túlélőket „szakmai képzésből visszatérőként” veteti nyilvántartásba a bécsi zsidó vezetéssel. (Hausner 1984, 90–96)

Időközben változnak a dimenziók. 1940-ben a Wehrmacht elfoglalja Nyugat- és Észak-Európa nagy részét. Ekkor kerül terítékre a bizarr Madagaszkár-terv. Ide, az Afrika túloldalán lévő trópusi szigetre akarták kitelepíteni a nácik a zsidókat. Az ötlet eredetileg a lengyelektől származik, akik meg akarnak szabadulni 3 millió zsidójuktól. Ők évekkel korábban delegációt küldtek Madagaszkárra a helyzet felmérése végett. Nyáron Eichmann már „az európai zsidókérdés totális megoldásáról” szónokol zsidó vezetők előtt. A Külügyminisztérium és Heydrich részére tervezeteket készíttet, amelyek 4 millió zsidó madagaszkári deportálásával számolnak. Anglia azonban tovább harcolt és uralta a tengert, időközben pedig egyes német tervezők is belátják, hogy a terv logisztikai (hajók hiánya) és ellátási (zsidók milliói haltak volna éhen) okok miatt kivitelezhetetlen. A Madagaszkár-terv irattárba került. Újabb felesleges munka, újabb kudarc. Az év végén Eichmann azt írja Himmlernek, hogy az európai német érdekszférából 5,8 millió zsidót kell kitelepíteni „egy még meghatározandó területre”. (Aly 1999, 88–100, Safrian 2010, 65–67)

Változó célok, új kompetenciák

Az endlösungot megelőző időszakban jól érzékelhetők Eichmann személyiségének erősségei és gyengeségei. Stratégiai célokat sosem kezdeményez. Inkább taktikai szinten, a főnökei által kitűzött célok megvalósításakor jeleskedik. Trendformáló helyett normakövető. Bécsben szerzett kivándorlásügyi tapasztalatai új, logisztikai kompetenciával (összegyűjtés, szállítás megtervezése és lebonyolítása) bővülnek. Hatásköre a Birodalom expanziójának következtében növekszik. Képes a fejlődésre: egy vidéki (Bécs) hivatal vezetőjeként indult, de három év alatt megtanul európai méretekben gondolkodni és cselekedni. Sikere és sikertelensége a főnökök (Müller, Heydrich, Himmler) által kialakított keretek és célok függvénye. A célok azonban 1938 és 1941 között folyamatosan változtak. Ez nem is lehetett másként, figyelembe véve a terület rendkívüli bizonytalanságát. Kezdetben a zsidók kikényszerített kivándorlása volt a cél. Ebben sikeresnek bizonyult. A következő időszak, amelyet a zsidókérdés változó tartalmú „területi alapú megoldása” dominált, már hemzseg a kudarcoktól. Nekilódulás, megtorpanás, visszafordulás. E gyorsan változó környezetben nehéz eredményt felmutatni. A Führer vezetési stílusára jellemző versengő döntéshozatali centrumok rivalizálása juttatta patthelyzetbe a „területi megoldást”, amelyet 1941 során többlépcsős döntéshozatal során váltott fel az új cél: „a végső megoldás”.

Eichmann referatúráját (ekkor már IV/B4) 1941-ben bízzák meg a zsidóügyek irányításával. A szervezet órája akkor jött el, amikor összeállt az „endlösung” teljes logisztikai repertoárja: a megjelölés, az összegyűjtés, elszállítás és a megsemmisités. E láncszemek koordinálása, finomhangolása vált Eichmann legfontosabb tudásává. Megnyílt előtte egész Európa. Az egyes lépcsőfokokból összeálló helyi végső megoldásokon hivatalok tucatjai, német és kollaboráns politikusok, diplomaták, rendőrök, bürokraták és katonák százezrei dolgoztak. Eichmann és emberei a folyamat ütőerén tartották kezüket, fontos, előkészítő, moderáló, majd az utolsó fázisban végrehajtó szerepet töltöttek be. Ők tették fel a pontot az i-re.

A siker másik záloga, hogy Eichmann vezetőként tehetséges csapatépítőnek, humánerőforrás-menedzsernek bizonyul. Referatúrája alapvetően két forrásból táplálkozik. A Zentralstellében, illetve későbbi franchise-klónjaiban dolgozó, zömmel 1907 és 1913 között született osztrákok. Szó sincs szakértőkről. Van köztük motorszerelő (Rahm), ács (Zita), nyomdász (Novak), üzleti tanonc (Alois Brunner), kereskedelmi tisztviselő (Anton Burger), műszerész (Girzick), ügynök (Weiszl), lakatos (Bückler). Legtöbbször munkanélküliek, néhányan volt szociáldemokraták (pl. Anton Brunner), egyikük (Stuschka) még az általános iskolát sem volt képes befejezni. (Safrian 2010, 40–45) Kallódó kispolgári egzisztenciák, akik számára a náci mozgalom egyfajta pótlék, és az egyetlen kitűnési és kitörési lehetőség a pártkarrier. A másik utánpótlási bázis az SS-SD-RSHA kötelékéből érkezik, és némileg kvalifikáltabb. Van köztük lecsúszott egykori jogászhallgató (Seidl), textilkereskedő (Dannecker), gestapós segédbíró (Hunsche), könyvelő (Hans Günther). A társaság vegyes, a színvonal, a képzettség, a civil munkatapasztalat mértéke alacsony. Eichmann mégis képes belőlük csapatot formálni, szakértőket nevelni. Hamarosan külföldi követségeken szolgálnak, százezres zsidó közösségeket számolnak fel megszállt országokban és patinás múltú európai nagyvárosokban, gettókat és koncentrációs táborokat irányítanak.

Eichmann Argentínában bujkálva azt mondta magáról, hogy csak csavar volt a gépezetben. (Life 1960) Jeruzsálemben úgy utalt saját szerepére, hogy „a sok befogott igásló egyike voltam”. (Eichmann 2000, 11) Magát meggyőződéses nemzetiszocialistának vallotta. A munkaadó szervezettel (SS, SD, Gestapo, RSHA) való teljes azonosulása már jóval a holokauszt előtt végbement. Az endlösung kivitelezésében senki sem játszhatott kulcsszerepet anélkül, hogy a politikai rendszerrel s annak főbb céljával is azonosuljon. Márpedig 1941-ben a Szovjetunió megtámadását és Amerika hadba lépését követően a zsidókkal kapcsolatosan megfogalmazott korábbi célok értelmetlenné váltak. 11 millió európai zsidót nem lehetett sem kivándoroltatni, sem letelepíteni. Nisko környékén éppúgy nem, mint Madagaszkáron, vagy ahogy 1941 elején tervezték, esetleg Szibériában. Mindössze egyetlen elérhető cél marad: az endlösung, mely az emberi világ egy teljes szegmensének a világról való eltüntetését foglalta magába egy kegyetlen és zavaros ideológia alapján. Eichmann azonosult ezzel az ideológiával, mert nem maradt meg korábbi életének egyetlen olyan eleme sem, amelyre támaszkodva erőt meríthetett volna az elutasításhoz. Karrierje során nem válhatott függetlenné attól a gyilkos ideológia által működtetett szervezettől, melynek egyszerre tartozott urai és szolgái közé. A jeruzsálemi börtönben előszeretettel emlegette, hogy az SS-be lépve az istenek szolgálatába állt. (Eichmann 2000, 14, 29) Az ő istenei Hitler, Heydrich, Göring, Himmler, Kaltenbrunner voltak.

Gyilkosság

Ez persze nem jelentette azt, hogy szadista módon élvezte a tömeggyilkosságot. Sőt éppen ellenkezőleg. Amikor a Gestapo főnöke, Müller Chelmnóba küldte, képtelen volt benézni a gázteherautók rakterébe, ahol a zsidók fuldokoltak. Amikor az elgázosított hullákat tömegsírba lökték, rosszul lett: „…ez maga volt a poklok pokla… emlékszem még, a kézfejembe kellett csípnem, hogy rájöjjek, ébren vagyok, és amit látok, az a valóság, és nem csak álmodom”. A belzeci megsemmisítő táborba utazva attól rettegett, hogy Wirth parancsnok megmutatja neki a gázkamrákat. Megkönnyebbült, amikor megúszta egy szóbeli tájékoztatással. Minszkben, ahol 1942 márciusában kivégzéseket kellett ellenőriznie, elkésett, mert előző este annyira berúgott. Így is végignézte, hogy egy tömegsírba lökött asszony kezében 1-2 éves gyerekével könyörög a gyilkosoknak. Amikor a gyermeket fejbe lőtték, és agyvelődarabkák spricceltek a bőrkabátjára, Eichmann kiborult. Magába zárkózott, a Minszk és Berlin közti hosszú úton egy szót sem szólt. „Úgy ittam a pálinkát, mint a vizet. Muszáj volt innom. El kellett kábítanom magam.” Auschwitzban is részeg volt, amikor megmutatták neki a hullaégető gödröket. (Eichmann 2000, 89–93, 101–102, 116, Rhodes 2006, 258–260)

Nincs kétségünk afelől, hogy Jeruzsálemben nem hazudott, amikor kifejtette, hogy irtózott az endlösung látványától. Az első végignézett kivégzésnél Himmler is hisztériás rohamot kapott. A holokauszttal kapcsolatos fontos döntések időszakában elviselhetetlen migrén gyötörte. A keleti partizánvadász alakulatok keménységéről ismert parancsnoka, von dem Bach-Zelewski SS-tábornok idegösszeomlást kapott. Orvosa szerint „főként a zsidók kivégzésével… kapcsolatos emlékképek gyötörték”. Több tömeggyilkos einsatzgruppe parancsnoka (Nebe, Jäger, Jost) összeomlott. Volt (Filber), akit sírógörcsök és kontrollálhatatlan reszketés gyötört, mások (Blobel) alkoholisták lettek. (Rhodes 2006, 232–241) A nácik által legjobbnak tartott lágerparancsnok, a sobibori, majd a treblinkai megsemmisítő táborokat irányító Franz Stangl esténként egy üveg konyakot ivott meg az ágyban. A gázkamra bejáratánál álló beosztottai folyamatosan részegek voltak, az őrtornyokban álló ukrán és balti SS-ek szintén. (Sereny 157, 200, 221) Még a szenvtelen auschwitzi parancsnokot, Hösst is megviselt egy-egy birkenaui gázosítás. De éppen ő az, aki emlékirataiban leírja, hogy Eichmann milyen elragadtatással és fanatizmussal beszélt neki Auschwitzban a zsidók fizikai megsemmisítéséről. (Höss 1996, 240–242)

E két, látszólag ellentétes viselkedés egyáltalán nem zárja ki egymást. Az elméleti cél, amelyet 1942. január 20-án a wannsee-i konferencia jegyzőkönyvében Eichmann olyan óvatosan körülírt, még nem hozta magával az eszközök és módszerek explicit megfogalmazását. (Roseman, 2003) Eichmann az ideológiai adaptáció révén – főleg egy berlini vagy auschwitzi hivatali szobában ülve – könnyedén képes volt a gyilkos céllal való azonosulásra. Bár a megvalósítás részletei a terepen elborzasztották, néhány álmatlan éjszaka után, némi pálinka és filozofálgatás segítségével racionalizálni (magyarázni, indokolni) tudta a mészárlást.

Magyarország: Eichmann a csúcson

Argentínában és az izraeli börtönben Eichmann egyaránt sokat és szívesen mesélt Magyarországról. Valószínűleg élete legszebb és legsikeresebb fél évét töltötte itt. Nekünk, magyaroknak ez az időszak azonban különösen nyomasztó emlék. Áldozatainak legnagyobb csoportja innen, közülünk származott, s ő éppen itt, Budapesten ért fel karrierje csúcsára. Kevéssé ismert, hogy mostohaanyja zsidó családtagjai révén Eichmann-nak voltak magyarországi rokonai. Pszichiáter unokanővére egy itteni zsidó cipőgyároshoz ment feleségül. Később, a válás után egy zsidó egyetemi docens jegyese lett. Eichmann már a megszállás előtt is járt náluk, Magyarországon. 1944-ben pedig állítólag SS-egyenruhában vacsorázott zsidó rokonaival az egyik budapesti étteremben. (Eichmann 2000, 26)

Munkája során Eichmann először 1942-ben került kapcsolatba a magyar zsidókkal. A január 20-i wannsee-i konferencia előkészítő anyagában 742 800 főben határozta meg számukat. A tanácskozásról általa készített jegyzőkönyvben szerepel az a kitétel, hogy a közeljövőben megpróbálják Eichmann egyik emberét (Berater für Judenfrage) Budapestre küldeni (németül lásd Lévai 1961, 24–31, magyarul Roseman 2003, 148–155). Talán nem véletlen, hogy a magyar hadsereg vezetése éppen ezekben a napokban tapogatózik Berlinben, hogy lehetséges lenne-e 100 ezer zsidó „menekült” kitelepítése keletre. Az 1941 nyarán az országból hontalanként Ukrajnába deportált 18 ezer emberből 15 ezret az SS Kamenyec Podolszkijnál legéppuskázott. Ez a tény Budapesten is ismert. A magyar felajánlkozást a IV/B4 referatúra ekkor elutasítja. A berlini magyar katonai attasé azonban 1942 nyarán újra előveszi az ügyet, és a kérdés „végérvényes” megoldását kéri. Ezúttal személyesen Eichmann válaszol: „…magyarországi részakcióra jelenleg műszaki okok miatt nincs lehetőség… helyesebb lenne ezzel az akcióval várni addig, míg Magyarország hajlandó lesz ezt a rendszabályt a magyarországi zsidókra is kiterjeszteni”. (Wilhelmstrasse 1968, 675, 694) Azaz: nem érdekli egy kisebb ügy, valamennyi magyar zsidót akarja.

Nos, sokáig úgy tűnt, hogy ez a vágya nem teljesül. 1944 tavaszán az itt élő, mintegy 760–780 ezres zsidóság Európa utolsó, lényegében érintetlen zsidónak minősített népessége. A fronthelyzet romlásával megmenekülésük esélye napról napra nő. Ekkoriban Eichmann és embereinek nagy része már feladat nélkül lézeng. Az elérhető és deportálható zsidók lényegében elfogytak. Úgy tűnik, hogy a holokausztnak lassan vége. A megsemmisítő táborokat (Belzec, Treblinka, Sobibor) Auschwitz kivételével felszámolják. A birkenaui krematóriumok többsége használaton kívül omladozik. Hitler azonban vonakodó szövetségese megszállása mellett dönt.

Március 10. körül Eichmann épp egy jelentéktelen építkezést irányít, amikor megérkezik Heinrich Müller, a Gestapo főnöke, és tolmácsolja Himmler parancsát. Argentínában így emlékezett a pillanatra: „Most, annyi íróasztal mögött töltött év után kiléptem a harcmező puszta valóságába. Ahogy Müller fogalmazott, személyesen engem, azaz magát a »mestert« küldték, hogy biztosak legyenek benne, a zsidók nem fognak fellázadni úgy, ahogy a varsói gettóban tették (…) Mivel ők a »mestert« küldték, akárhogy is, de úgy akartam cselekedni, mint egy mester. Meg akartam mutatni, hogy milyen jól lehet egy megbízatást végrehajtani, ha a parancsnok 100 százalékosan kitesz magáért. A zsidóknak egy ragyogó művelet keretében való elszállításával példát akartam mutatni a jövőben máshol lebonyolítandó akciók számára.” (Eichmann 1960)

Eichmann egykori főnöke, majd későbbi beosztottja, a felakasztott Wisliceny szerint is karrierje utolsó nagy esélyeként tekint a feladatra. Meg akarja dönteni az SS nem hivatalos deportálási rekordját. Ezt Hermann Höfle SS-Sturmbannführer (őrnagy) tartja, aki 1942-ben 53 nap alatt deportálta a varsói gettó 275 ezer lakóját a közeli Treblinkába. Mindez azonban ekkor még csak vágyálom. Látszólag minden tényező Eichmann ellen dolgozik. Közeledik a Vörös Hadsereg, ezért ellentétben az 1939 és 1941 között lerohant országokkal, most nincs idő több hónapos tervezésre. Ráadásul Varsóval ellentétben most nem egy várost, hanem egy egész országot, sok száz települést kell zsidótlanítani. Márpedig Eichmann legfeljebb mintegy 20 sebtében összehívott tisztjére számíthat. Igaz, ők valamenynyien kipróbált profik. Mégis, Európa harmadik legnagyobb létszámú zsidóságát kellene válságos körülmények között, minimális erővel, villámgyorsan összeszedni, gettósítani, deportálni, majd megölni. A feladat végrehajthatatlannak tűnik.

Eichmann persze tudta, hogy erői legfeljebb néhány kisváros zsidóságának elhurcolásához elegendők. De Bulgária, Románia és Franciaország példáján már megszokta, hogy sokszor kevéssel kell beérnie. Világos volt számára, hogy a magyar közigazgatás együttműködésének megszerzése az egyetlen esélye. Jó ómen, hogy 1944. március 19-én, 38. születésnapján indul Budapestre. 56 nap múlva megindul a tömeges deportálás. Újabb 56 nappal később Budapesten és a munkaszolgálatosokon kívül nincsenek már zsidók az országban. A vonatok a kisebb akciókat is beleszámolva júliusig majdnem 450 ezer embert vittek el. 97 százalékuk Auschwitzba kerül, amely ezekben a hetekben bonyolítja történetének legnagyobb tömeggyilkosságát. Az addig „csúcstartó” Treblinkát megelőzve, az egyetlen „milliós” táborrá, a holokauszt univerzális szimbólumává válik.

Hogy történhetett mindez? Eichmann az izraeli rendőrségen világosan válaszol a kérdésre: „Amikor Magyarországra utaztam, az aggodalmaimon kívül nem volt semmim (…) hogyan fogom végrehajtani? Azután jött Endre (…) [és a parancs] gyakorlati kivitelezését ez oly mértékben megkönnyítette számomra (…) mint amelyről korábban nem is álmodhattam, annyira, hogy tulajdonképpen az ujjamat sem kellett megmozdítanom.” (Lévai 1964, 89)

A kulcsfigura Endre László, a Belügyminisztérium új, zsidóügyekben illetékes közigazgatási államtitkára, akivel Eichmann 1944. március 29-én találkozik először. Buenos Airesben így emlékezett: „Ezen az első estén elmagyaráztam Endrének programomat, és láttam, hogy ő ettől tűzbe jött, amin nagyon csodálkoztam, mivel a magam részéről harcra és vitára számítottam. Többet nem is igen akartam beszélni, és az est hátralévő részét így inkább a különféle tokaji borok kipróbálására szánhattam.” Az SS-Obersturmbannführer (alezredes) úgy véli, hogy a magyar zsidók sorsa ezen az estén pecsételődött meg. És valóban: az Endre-Eichmann duó kevesebb mint négy hét alatt eléri, hogy lehetővé váljon valamennyi magyar zsidó deportálása. Március végén két nap alatt megegyeznek a mindenre és mindenkire kiterjedő gettósításban, és a megszállás után 28 nappal (április 16.) középkori gettók létesülnek országszerte. Április közepére már valamennyi német és magyar szereplő (a kollaboráns kormány, Horthy, a Wehrmacht és a Honvédség) elfogadja a munkaképes zsidók deportálását. (Kádár–Vági 2005, 108–136) Április 22-én pedig megszületik a végső döntés: Eichmann és Endre közös előterjesztésére Berlin és Budapest között megállapodás jön létre valamennyi magyar zsidó elszállításáról. A kijelölt végállomás: Auschwitz. A megállapodásra Szentkúton, az Endre család kúriájában kerül sor kellemes poharazgatás és vacsorázás közepette (Kádár–Vági 2005, 136–140). Az általa felállított Zsidó Tanácsot és a cionista Mentőbizottságot eközben valóságos showműsorokkal igyekszik megbénítani. Hol a zsidó kultúráról érdeklődik, máskor Auschwitzcal fenyegetőzik.

A következő hetekben Eichmann és Endre elmélyülő barátsága folytán a német–magyar együttműködés logisztikai csodát hoz. Az akciót 200 ezer magyar csendőr, rendőr és hivatalnok bonyolítja, Eichmann 20 tisztjének segítségével. Kárpátalja 150 ezer zsidójának elhurcolásához Wisliceny vezetésével 8 tisztet és tiszthelyettest, valamint 40 SS-őrt küld. De nem is kell több. A magyarok elvégzik a munka dandárját. Endre nem német lakájként, hanem évtizedek óta elkötelezett antiszemita fajvédőként működik együtt. Javaslatára Eichmann négyszeresére növeli a deportálás ütemét: napi egy helyett átlagosan négy szerelvénnyel kalkulálnak. Ha az eredeti ütemterv maradt volna érvényben, akkor az akció leállításáig majd félmillió helyett „csupán” 170–180 ezer zsidó került volna Birkenauba.

Eichmann Izraelben így emlékezett: „Az ütemmel kapcsolatban (…) Endre és az ő csendőrsége olyan gyorsan haladt, hogy Auschwitznak a lehető legnagyobb nehézséget okozta az összes szállítmány kezelése.” És való igaz: Höss táborparancsnok hiába jár Budapestre panaszkodni, a vonatok özönlenek Auschwitzba. Olyan ütemben, hogy a birkenaui megsemmisítő gépezet, valamint a munkaerőt kezelő és egyben elosztó logisztikai bázis egyszerűen nem volt képes lépést tartani. Még az izraeli börtönben is rajongva ír a magyar kollaborációról és antiszemitizmusról: “Persze illedelmesen be kell vallanom, hogy a magyar hatóságok gépezete olyan módon működött, ahogy azt akkoriban a más országokban működő hatóságok ritkán mondhatták volna el magukról. Nemcsak zsidóügyekben, hanem egyszerűen minden más hivatalos feladatukat illetően úgy működtek, hogy több alkalommal azt mondtam magamnak: Az áldóját! Eddig azt hitted, hogy csak Németországban uralkodik az a bizonyos pontosság, és itt legalább ugyanazt a kínosan pontos akkurátusságot látod. Csodáltam a magyar közigazgatást, és nem abban a tekintetben, hogy milyen módon intézték a zsidóügyeket, hanem általánosságban szólva, hivatali-tárgyi nézőpontból szemlélve.” (Kádár–Vági 2005, 170–174) Ennél nagyobb dicséret tőle nem is érkezhet. Persze az események után másfél évtizeddel Izraelben Eichmann igyekszik minél több felelősséget az időközben kivégzett egykori magyar barátokra és kollégákra kenni. Mégis, a magyar kollaborációval kapcsolatos állításait dokumentumok tízezrei támasztják alá. Eichmann nyilatkozatai talán a magyar történelem legszégyenletesebb forrásai.

Eichmann Budapesten tölti élete legszebb időszakát. A Rózsadombon a Tungsramot alapító és az UTE focistadionját építtető Aschner Lipót árjásított luxusvillájában lakik. A tulajdonost természetesen deportálják. Eichmann a magyar fővárosban élvezi munkáját. Sikert sikerre halmoz. Jut idő kikapcsolódásra is. Motorozik, nyaral a Balatonnál, teniszezik. Élénk társadalmi életet él. Vacsorák, partik, ivászatok. Egyszerű alezredes létére magyar kormánytagokkal parolázik. A Budapesten tárgyaló auschwitzi parancsnok szerint özönlenek hozzá a meghívások. (Eichmann 1980, 364–365, Eichmann 2000, 222, Höss 1996, 241) Nyáron azonban már gyülekeznek a fellegek. Júliusban Horthy megakadályozza a budapesti zsidók deportálását, és augusztusra az ügy le is kerül a napirendről. Eichmann feloszlatja egységét. Ekkor az oroszok már átlépik a magyar határt, a bombázások mindennaposak. Hiába a deportálási rekord megdöntése, közeledik az igazság órája. Eichmannn a beszámolók szerint ekkoriban már rengeteget iszik. Merénylettől fél, kocsijának kesztyűtartójában kézigránátot tart. Jeruzsálemben az ügyészség majd azzal gyanúsítja, hogy az „íróasztalgyilkos” Budapesten saját kezűleg vert agyon egy Salamon zsidó fiút villája kertjében. A bíróság azonban a vádat érdemi bizonyíték hiányában elutasítja.

A nyilas puccs után visszatér Budapestre. 50-60 ezer embert még sikerült deportáltatnia. Vonatok hiányában ezúttal gyalog. A fővárosi zsidóság több mint fele azonban megmenekül. Ebben sok tényező játszik közre, a Vörös Hadsereg mellett a zsidókat mentő külföldi diplomaták és az őket nagy számban bújtató fővárosiak. A „mester” 1944. karácsony napján, röviddel az orosz gyűrű bezáródása előtt távozik sebtében. Sejti, hogy ezután örökre menekült marad.

A halhatatlanság

A háború végével nemcsak Eichmann karrierje, de lényegében az élete is véget ért. A nagy hatalmú SS-tisztből egyik napról a másikra álnéven bujkáló senki lett. Szerencséje és leleménye megvédte ugyan a lelepleződéstől, de jövőt már nem tartogat számára. Miként nem volt sikeres az SS-be belépése előtt, nem vált sikeressé az SS-ből kikerülése után sem. Amikor az Izraelből küldött ügynökök Argentínában nyomoznak utána, nem akarják elhinni, hogy ez az ócska házban lakó, elhanyagolt külsejű ember a rettegett Eichmann. Elfogása után kiderül, hogy még az alsónadrágja is rongyos.

Eichmann maga is érezte, hogy mindössze akkor élt, 1938 és 1944 között, amikor részt vehetett az endlösungban. Perverz módon történelmi figurának érezte magát, s annyiban igaza is volt, hogy más társadalomba születve, más szervezetben szolgálva jó, ha a postán, a vasútnál vagy más, logisztikai feladatokra szakosodott szervezetnél talált volna alkalmazást. Egy félreértés következtében azonban különleges történeti helyzetben kapott állást az SD-nél, ahol ezt az alapvetően szürke, érdemi képzettség és valódi tudás nélküli embert munkaadójának diabolizmusa alakította először szakértővé, majd vezető hivatalnokká, végül pedig élet és halál urává. Más háborús bűnösökhöz hasonlóan a nácizmus és a holokauszt Eichmann számára is karrierje csúcspontját jelentette. Ugyanakkor az egész életpályát tekintve valójában kitérőnek bizonyult. Amikor a háborús vereség véget vetett tevékenységének, a hatalom berkeiből visszatért a szürke hétköznapokba. Újra az lett, aki korábban volt. És egészen 1960-as elfogatásáig az maradt, aki akkor lett volna, ha sosem kerül be az SD-be. Egy senki.

Tevékenysége mégis örök nyomot hagyott. Az 50 évvel ezelőtti per révén Eichmann elérte azt, amit mindig is akart. Halhatatlanná lett, jóllehet nem úgy, ahogyan szerette volna. A perben nem egyszerűen tetteit tették mérlegre. Az eljárás messze túlmutatott a vádlott tevékenységén. Nemzedékek gondolkodását és hozzállását formálta. Hozzásegített bennünket ahhoz, hogy kilépve a konvencionális, moralizáló felfogásból, megértsük a modern tömeggyilkosságok mechanizmusát. A történelem fintora, hogy Eichmannt, aki karrierje elején nem tudott Jeruzsálembe eljutni, éppen ebben a szent városban ítélték halálra. Kivégzésével beteljesült rajta az, amit Hegel „az ész cselének” nevezett.

Irodalom

Aly, G. 1999. Final Solution. Nazi Population Policy and the Murder of the European Jews. Arnold, London.

Arad, Y. – Gutman, I. – Margaliot, A. 1999. Documents on the Holocaust. Selected Sources on the Destruction of the Jews of Germany and Austria, Poland, and the Soviet Union. Jerusalem, University of Nebraska–Lincoln and London–Yad Vashem.

Arendt, H. 1965. Eichmann in Jerusalem. A Report on the Banality of Evil. Revised and Enlarged Edition. The Viking Press.

Cesarini, D. 2006. Becoming Eichmann. Rethinking the Life, Crimes, and Trial of a „Desk Murderer”. Da Capo Press.

Eichmann 1960. Eichmann Tells His Own Damning Story. Life, 1960. november–december.

Eichmann, A. 2000. Tárgyalástól ítéletig. Feljegyzések a börtönből. Budapest, Trifer.

Eichmann, A. 1980. Ich, Adolf Eichmann. Eins historischer Zeugenbericht. Leoni am Stamberger See, Druffel Verlag.

Hausner, G. 1984. Ítélet Jeruzsálemben. Budapest, Európa.

Hitler, A. 1942. Harcom (Mein Kampf). Budapest, Centrum Kiadóvállalat Rt.

Höss, R. 1996. Death Dealer. The Memoirs of the SS-commandant at Auschwitz. (Steven Paskuly ed.) New York, Da Capo Press.

Kádár G. – Vági Z. 2005. Hullarablás. A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése. Budapest. HAE-JAFFA.

Lévai, J. 1964. The Hungarian Deportations in the Light of the Eichmann-Trial. Jerusalem, Yad Vashem Stuides V.

Lévai, J. 1961. Eichmann in Ungarn. Dokumente. Budapest, Pannonia Verlag.

Padfield, P. 1990. Himmler. A Full-Scale Biography. New York, MJF.

Rhodes, R. 2006. A halál mesterei. Budapest, Gold Book.

Roseman, M. 2002. A végső megoldás. A Wannsee-jegyzőkönyv. Budapest, Magyar Könyvklub.

Safrian, H. 2010. Eichmann’s Men. US Holocaust Memorial Museum, Cambridge University Press.

Schellenberg, W. 1989. Walter Schellenberg emlékiratai. Budapest, Téka–Zrínyi.

Serenyi, G. Into that Darkness. An Examination of Conscience. New York, Vintage Books.

Wilhelmstrasse 1968. Ránki György–Pamlényi Ervin–Tilkovszky Lóránt–Juhász Gyula (szerk.): A Wilhelmstrasse és Magyarország. Budapest, Kossuth.

A fenti dolgozat eredetileg előadásként hangzott el az ELTE Társadalomtudományi Kara és a Mensch Alapítvány szervezte Eichmann-konferencián 2011. április 15-én, a CEU-n.

Forrás: http://mozgovilag.com/?p=4615

Hiába szerepel a Jobbik programjában az a teljességgel támogatható cél, hogy a hátrányos helyzetű cigány származású gyerekeket az egyházak bevonásával kellene felzárkóztatni, ha megvalósul és jól működik egy ilyen program Magyarországon, a Jobbik megpróbálja elnyomni, lehetetlenné tenni. Holott nem nehéz belátni, hogy az egész ország érdeke az lenne: minél több ilyen intézmény működjön a hátrányos helyzetű térségekben. Kivéve a Jobbiké.

Megszűnés fenyegeti a Dr. Ámbédkar iskolát. A borsodi Hegymegen, Sátán és a sajtókazai cigánytelepen létrejött, főként halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyerekeket felzárkóztató oktatási intézményeket ugyanis a Dzsaj Bhím buddhista közösség működteteti. Ezt pedig a magyar állam 2012-től nem ismeri el egyházként. A Fidesz által elfogadott egyházi törvényről nem először derül ki, hogy elfogadása kiemelten hasznos intézmények bezárásához vezethet: így az Ámbédkar iskola mellett gondba kerülhetnek például a metodisták által működtetett hajléktalanszállók és egyéb oktatási intézmények is. De például a Krisna-egyház által birtokolt – és saját pénzen vásárolt! – földek is visszaszállhatnak az államhoz, földönfutóvá téve több száz embert.

Persze a dolog még nem lefutott, állítólag körvonalazódik egy ideiglenes megállapodás az iskolát fenntartó (és egyházi státuszukat elvesztő) vallási közösségek között. Egyelőre azonban csak a bizonytalanság biztos, no meg az, hogy a 2012-től életbe lépő egyházi törvény nem hitbéli vagy karitatív tevékenység alapján ítéli meg a vallási közösségeket, hanem méretük és politikai beágyazottságuk alapján. Így kerül ki a támogatott körből rengeteg, az államtól közfeladatot átvevő és azt példaértékűen ellátó korábbi egyház, és így kap a korábbinál több állami forintot a szegénységre eddig is bajosan panaszkodó, többek közt saját stadionnal, televízióval és hetilappal is rendelkező Hit Gyülekezete.

Talán nem kérdés ma Magyarországon, hogy szükség van-e olyan iskolákra, amelyek képesek érettségit adni a legnagyobb szegénységben élő cigány származású fiúknak-lányoknak. Akik tudják, hogyan lehet az iskolapadhoz kötni azokat a gyerekeket, akik az első alkalmi munka lehetőségére otthagyják az oktatást, mert az (rövid távon) valamelyest javít az életszínvonalukon – vagy akár azokat, akik tényleg „elkallódnának”, és a segélyen tengődés vagy a bűnözés lenne az osztályrészük. A Dr. Ámbédkar iskola ötödik éve működik ennek megfelelően, most pedig be akarják zárni. A rendelkezés ellen az MSZP és az LMP is felszólalt, összességében egynegyedük van a parlamentben, ennek megfelelő szavuk is. Mindenesetre helyes tették.

A Népszabadság cikke szerint azonban nem az egyházi törvény az egyetlen, ami fenyegeti az iskola működését – hanem a Jobbik folyamatos vádaskodással, feljelentéssel próbálja meg ellehetetleníteni annak működését. Érdekes ez egy olyan párttól, amelynek választási programjában szerepel, hogy az egyházaknak (igaz, náluk csak a keresztényeknek) kiemelt szerepük lehet a cigányok felzárkóztatásában. Az még a Jobbiktól is igencsak visszás érv, hogy ha ezt éppen nem a keresztény egyházak, hanem a buddhisták művelik sikerrel, akkor már nincs is szükség a dologra. Hiszen a cél nem az, hogy az innen kikerülő gyerekek keresztény, hanem az, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Legalábbis elvileg.

Gyakorlatilag azonban úgy tűnik, hogy a Jobbiknak ezzel ellentétesek a céljai. A folyamatos feljelentgetések, az ennek nyomán megvalósuló állandó ellenőrzések és vegzálások ugyanis nemcsak előítéleteket szítanak, de megnehezítik az iskola üzemeltetőinek dolgát is. Holott elég könnyen ellenőrizhető, hogy a Borsodban tevékenykedő Dzsaj Bhím közösség szcientológia-szerű „egyházüzleti modellben” vagy valóban közfeladatokat ellátva működik. Be kell menni az iskolába.

Persze a Jobbikot a legkevésbé sem ez érdekli. A Dr. Ámbédkar iskola ötödik éve bizonyítja, hogy nem minden cigány felel meg a Jobbik előítéleteinek, hogy még a legrosszabb körülmények közül kikerülők is szerezhetnek érettségit, tisztességes munkát, sőt, akár még a felsőoktatásba is be tudnak kerülni. Márpedig ez nem tesz jót azoknak, akik politikai hasznot akarnak húzni a cigánygyűlöletből. Ezen a felismerésen túljutott a Jobbik, ezért a legaljasabb eszközökkel próbálja ellehetetleníteni egy, az ország szempontjából kiemelten hasznos intézmény működését. Aljas, utolsó rasszista indokból, politikai célból.

A legszomorúbb az egészben, hogy ezek a jobbikos politikusok hivatottak képviselni azt az Észak-Kelet-Magyarországot, amely ellen jelenleg szisztematikusan dolgoznak.

Forrás: http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/116983/1/belfold/Utolso_rasszistak

Az új polgármester elődjével ellentétben megegyezésre törekvő, és szót ért a romákkal

Pont kerülhet egy több mint évtizede sokakat nyomasztó és rengeteg vitát, indulatot kiváltó ügyre – megszűnhet a szegregáció a jászladányi iskolában, miután a napokban új polgármestert választottak a hatezer lelkes Jász-Nagykun-Szolnok megyei település élére.

Dankó István, a falu tizenhárom évig regnáló, s a problémás iskolaügyet is elindító vezetőjét az önkormányzat mozdította el; a testület az együttműködés hiányára hivatkozva feloszlatta magát, ezért időközi választásokat kellett kiírni, melyet fölényesen nyert a függetlenként induló, a Fidesz által támogatott Drávucz Katalin. Őt, elődjével ellentétben, megegyezésre törekvő, a romákkal szót értő emberként ismerik a faluban.

A jászladányi iskolaügy hívta fel elsőként a figyelmet arra, hogy Magyarországon számos iskolában elkülönítik, alacsonyabb színvonalú oktatásban részesítik a cigány gyerekeket, akik emiatt a tanulásban elmaradnak, szakközépiskolába már alig-alig jutnak el, a munkaerőpiacon leértékelődnek.

Jászladányban a romák zömét kirekesztő magániskola létrehozását Dankó István kezdeményezte – a szülői akaratra hivatkozva –, noha polgármesterként az önkormányzati intézmény jobbá tétele lett volna a dolga. Ráadásul a település évről évre sokat költött az alapítványi iskolára közoktatási megállapodás nélkül, közben a saját iskolájuktól forrásokat vontak el.

A faluban két iskolaépület van, mindkettő az önkormányzaté: a lepukkant faluszélibe jár a romák többsége. A központban lévő másik, modern épületet kettéosztották: egyik felét kedvező áron bérbe adták az alapítványi iskolának, a másik felében maradtak az önkormányzati iskola alsósai. A gyerekek „keveredését” lehetővé tévő átjárót lelakatolták, így sem szünetben, sem ebédidőben nem futhattak össze a „két intézmény” diákjai.

A statisztikai adatok szerint az elkülönítés óta az önkormányzati iskolába rekesztett gyerekek tanulmányi átlaga romlott, s a korábbi hússzorosára nőtt az igazolatlanul mulasztott tanórák száma. Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvánnyal közösen ezért bírósághoz fordult, kérve, bizonyítsák be: a magániskola kirekesztő, működése jogellenes, a cigány gyerekeket folyamatosan hátrányos megkülönböztetés éri, s nem teljesül az egyenlő bánásmód elve az oktatásukban. Dankó István, Jászladány korábbi polgármestere viszont azzal érvelt, hogy a magániskolával kötött szerződésük szabályos volt, a képviselő-testület belátása szerint rendelkezhet a tulajdonjogával, s a szülők szabad iskolaválasztásának joga is érvényesülhetett.

Az ügyben végül nemrég a Legfelsőbb Bíróság mondta ki a végső verdiktet: meg kell szüntetni a szegregációt. Egyben kötelezte a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezetet, valamint az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítványt: egyértelmű és határozott keresetet terjesszenek elő, amely végrehajtható módon teszi lehetővé a sérelmes helyzet megszüntetését, illetve a jogsértést megelőző állapot helyreállítását. Egy a lapunk birtokába került oktatási szakértői vélemény szerint ehhez első lépésként meg kell szüntetni a Jókai úti iskolaépület megosztását, s vissza kell adni az egész épületet az önkormányzati iskolának. Az önkormányzat és az Antal Mihály magániskola fenntartója közötti tízéves bérleti szerződés 2012. július 1-jén lejár, addig ők is gondoskodhatnak egy másik épület bérléséről. A jászladányi önkormányzatnak pedig közoktatási megállapodást kell kötnie a magániskolával, ekképp is biztosítva a halmozottan hátrányos helyzetű és különösen a roma tanulók beiskolázását az alapítványi iskolába, ha épp ezt a képzési formát szeretnék választani.

– Abban bízunk, hogy végül nem kell keresetet benyújtanunk emiatt, hanem az új polgármesterrel peren kívül meg tudunk e lépésekről egyezni – mondta Kállai László, a polgárjogi szervezet s egyben a helyi roma önkormányzat vezetője.

Drávucz Katalin, Jászladány új polgármestere szerint annak idején elhibázott lépés volt, hogy önkormányzati épületet adtak oda az alapítványi iskolának, hisz ebből származott a legtöbb feszültség. Szerinte ezt a problémát meg lehet oldani, s akkor végre elcsitulhatnak az indulatok a faluban. Az alapítványi iskola működésének jogszerűségét amúgy nem vonja kétségbe senki, mindkét iskolatípusnak helye van a faluban – mondta. Hozzátette: jóval hosszabb folyamat lesz a két intézmény tantestületének közeledése egymáshoz, jelenleg ugyanis az tapasztalható, hogy az önkormányzati iskolában tanító pedagógusokat kirekesztik maguk közül az alapítványi iskola tanárai. – Sok tanár panaszkodott rá, hogy óraadóként szükségből meghívják ugyan az alapítványiba őket, de a kollégák átnéznek rajtuk, nem beszélgetnek velük. Az igazi „áttörés” Jászladányban szerinte ezért akkor várható, ha nemcsak a két iskola közötti falak omlanak le – akár konkrét, akár jelképes értelemben –, hanem a gyerekek érdekében a felnőttek között is megindul végre a párbeszéd.

Forrás: http://nol.hu/belfold/20111214-leomolhatnak_a__dac_falai_

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy félezer cigány diákot oktató Dzsaj Bhim Buddhista Közösség missziós és karitatív tevékenységének ellehetetlenülésére hívta fel a figyelmet hétfőn sajtótájékoztatón az MSZP.

Nyakó István országgyűlési képviselő elmondta: a 2012. január 1-jétől hatályos egyházi törvény sok más vallási közösség mellett a Dzsaj Bhimtől is megvonja az egyházi státuszt, ugyanakkor a kormány azóta sem kötött vele olyan támogatási szerződést, amely missziós tevékenységének folytatását lehetővé tenné. „Többször fordultak már a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, mindenhonnan lepattantak” – mondta.

A sajtótájékoztatón ott voltak néhányan abból a kétszáz diákból és húsz pedagógusból, akik a szocialista párt invitálására érkeztek Budapestre, megnézték az Országházat, majd az ülésterem karzatáról meghallgatták Nyakó Istvánnak a vallási közösség jövőjét firtató interpellációját, illetve az arra adott államtitkári választ. Az MSZP-s képviselő elmondása szerint az akcióval az volt a céljuk, hogy szembesítsék velük, az érintettekkel a kormánytöbbséget.

Nyakó István kitért arra, hogy amíg az egyházi jogállásukat elveszítő vallási közösségek által fenntartott iskolák finanszírozása a tanév végéig megoldott, a szociális intézményeké nem, így azok – a kormánnyal kötött megállapodás hiányában – január 1-jével ellehetetlenülhetnek.

Orsós János, a Dzsaj Bhim Buddhista Közösség vezetője arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a sajókazai iskolát ebben a hónapban már harmadszor ellenőrzik, zaklatják különböző hatóságok, amit „ellenségeik”, „a helyi hatalmasságok” és a szélsőjobboldal elszántságának tulajdonított.

A kormányt arra kérte, hogy közösségüket ne fossza meg az egyházi státusztól. Ordsós János úgy fogalmazott: ha továbbra is egyházként működhetnének, az olyan fontos üzenet lenne, amelyből a neonáci Jobbik is értene.

Forrás: http://www.stop.hu/belfold/borsodi-roma-diakok-a-karzaton-iskolaik-veszelyben-vannak/973953/

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy félezer cigány diákot oktató Dzsaj Bhim Buddhista Közösség missziós és karitatív tevékenységének ellehetetlenülésére hívta fel a figyelmet hétfőn sajtótájékoztatón az MSZP.

Nyakó István országgyűlési képviselő elmondta: a 2012. január 1-jétől hatályos egyházi törvény sok más vallási közösség mellett a Dzsaj Bhimtől is megvonja az egyházi státuszt, ugyanakkor a kormány azóta sem kötött vele olyan támogatási szerződést, amely missziós tevékenységének folytatását lehetővé tenné. „Többször fordultak már a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, mindenhonnan lepattantak” – mondta.

A sajtótájékoztatón ott voltak néhányan abból a kétszáz diákból és húsz pedagógusból, akik a szocialista párt invitálására érkeztek Budapestre, megnézték az Országházat, majd az ülésterem karzatáról meghallgatták Nyakó Istvánnak a vallási közösség jövőjét firtató interpellációját, illetve az arra adott államtitkári választ. Az MSZP-s képviselő elmondása szerint az akcióval az volt a céljuk, hogy szembesítsék velük, az érintettekkel a kormánytöbbséget.

Nyakó István kitért arra, hogy amíg az egyházi jogállásukat elveszítő vallási közösségek által fenntartott iskolák finanszírozása a tanév végéig megoldott, a szociális intézményeké nem, így azok – a kormánnyal kötött megállapodás hiányában – január 1-jével ellehetetlenülhetnek.

Orsós János, a Dzsaj Bhim Buddhista Közösség vezetője arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a sajókazai iskolát ebben a hónapban már harmadszor ellenőrzik, zaklatják különböző hatóságok, amit „ellenségeik”, „a helyi hatalmasságok” és a szélsőjobboldal elszántságának tulajdonított.

A kormányt arra kérte, hogy közösségüket ne fossza meg az egyházi státusztól. Szavai szerint ha továbbra is egyházként működhetnének, az olyan fontos üzenet lenne, amelyből az általa neonáci pártnak nevezett Jobbik is értene.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20111212_mszp_buddhistak_borsodban

Megszűnés fenyegeti a több mint félezer cigány tanulót és 150 alkalmazottat foglalkoztató Dzsaj Bhim Buddhista Közösség oktatási intézményeit – hívta fel a figyelmet interpellációjában Nyakó István.

Az emberi jogi bizottság szocialista tagja az egyházügyi törvény módosítását sürgette az igazságügyi tárcánál, mert a törvény megvonta az egyházi státuszt a vallási közösségtől, így az elesik az állami támogatásoktól, holott az általa fenntartott iskolák ugyanannyi pénzből működnek, mint a többi felekezeti iskola. Nyakó szerint el kellene döntenie a kormánynak, hogy képzésről vagy bűnbakképzésről van szó.

Mindegy, milyen romastratégiát követ a kormány, ha ellehetetleníti a cigány diákok társadalmi mobilitását – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja. A Dzsaj Bhim iskoláihoz hasonló intézmények nélkül nem lehet elérni azt a célt, hogy cigány gyerekek sokaságából lehessenek diplomás munkavállalók – tette hozzá a politikus. Orsós János, a Dzsaj Bhim Buddhista Közösség vezetője – aki az MSZP meghívására 200 diák és 20 pedagógus kíséretében érkezett az Országgyűlésbe Nyakó interpellációjára – elmondta: csak ebben a hónapban három hatósági ellenőrzésük volt. „Elszántak az ellenségeink, akik a szélsőjobboldalhoz és a helyi hatalmasságokhoz tartoznak” – tette hozzá.

Ismert, a januárban hatályba lépő egyházügyi törvény a több száz bejegyzett vallási közösség közül csupán tizennégyet ismer el egyházként. Minden más, korábban elismert vallási közösség egyházi jogát elvették, és januártól legfeljebb egyesületként működhetnek tovább. Bár az egyházak jelenleg szűk köre elvileg bővülhet, az engedélyezés a parlament kétharmados döntésétől függ. Ez ellen több vallási közösség tiltakozott. Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője az Alkotmánybírósághoz, Izsák-Bács Jeremiás, a Magyar Mennonita Keresztény Egyház vezető lelkésze – aki hetek óta éhségsztrájkkal tiltakozik Strasbourgban – az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Ma pedig szentként tisztelt teheneikkel vonulnak a Kossuth térre a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének tagjai, akik – mivel megszűnik egyházuk – nem birtokolhatják tovább a Somogyvámos határában lévő Krisna-völgyet.

Forrás: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=500518#null

Az egyházi törvény a megszűnéssel fenyegeti a Dr. Ámbédkar iskolát, a Jobbik is állandóan támadja az intézményt. Valami halvány reményük mégis van a túlélésre.

Mintha Orbán Viktor beszédére szerettek volna reagálni azok a borsodi diákok, akik tegnap megjelentek a parlamentben. A miniszterelnök azt mondta ugyanis, hogy szeretnék megerősíteni a középosztályt, amit alulról nyitottnak képzelnek el, tehát „szegény sorból is fel lehet zárkózni”.

Valójában ugyanezt akarja a 160 fiatal is: azért indultak útnak Borsod legszegényebb falvaiból, hogy iskolájuk ellehetetlenítése ellen demonstráljanak. Az egyházakról szóló törvény ugyanis a kisegyházakat nem ismeri el, köztük a Dzsaj Bhím buddhista közösséget sem. E közösség úgynevezett második esély iskolákat működtet borsodi kisfalvakban: Sajókazán, Hegymegen, Sátán. A Derdák Tibor szociológus és Orsós János pedagógus alapította Dr. Ámbédkar Iskola 5. tanévét kezdte meg azzal a misszióval, hogy érettségit adjon azoknak a reménytelenségben élő romáknak, akiknek esélyük sincs középiskolai oktatásban részt venni. Az iskola indulása óta bővült az oktatási szolgáltatás: felnőttek is beiratkozhatnak, s befejezhetik az általános iskolát, illetve megszerezhetik az érettségit. „A mi gyerekeink olyan fiatalok, mint a többiek, nem kell nekik speciális módszer. Tagadjuk és elutasítjuk a „roma pedagógia” megközelítést. Az viszont igaz, hogy nem lehet elvárni az iskolába járásnak, a házi feladat megírásának azt a fajta rendjét ebben az élethelyzetben, mint egy átlagos diáktól. Ha van egy kis alkalmi munka, akkor a lehetőséget megragadják. Házi feladatot sem igen tudunk adni olyan diáknak, akit nem vár otthon asztal. Ez módszertani kérdéseket is felvet” – nyilatkozta korábban Derdák Tibor.

Az egyházakról szóló törvény miatt hiába van az iskolának érvényes közoktatási megállapodása, január elsejétől – ahogy a törvény hatályba lép – megszűnik az egyik szerződő fél. Az Ámbédkar Iskolát egyébként gyakran vádolják azzal, hogy úgynevezett „bizniszegyházat” tart fenn, és az alapítók csak azért hozták létre a Dzsaj Bhím Közösséget, hogy az iskola az egyházi kiegészítő támogatással több pénzhez jusson. Igaz, ami igaz: valóban előfordult az elmúlt években, hogy bizonyos szervezetek „egyházi” köntösben akartak pénzt lenyúlni. A Dr. Ámbédkar Iskolában folyó munka azonban ellenőrizhető, az állam helyett dolgozik: közfeladatot vállal. Olyan fiataloknak ad végzettséget, akiket az állami közoktatás már rég kidobott.

Valami halvány reményük mégiscsak van: az, hogy mégsem borul föl teljesen az intézmény költségvetése a tanév közepén, egy LMP-s kezdeményezésnek köszönhető. A párt elérte, hogy azok a vallási közösségek, amelyek jövőre elveszítik egyházi státuszukat, de oktatási intézményeket működtetnek, legalább a tanév végéig megkaphassák a kiegészítő támogatásukat. Orsós János lapunknak úgy nyilatkozott, hogy körvonalazódik egy külön megállapodás a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, amelyet Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is támogat.

Az Ámbédkar azonban nem csak az egyházakról szóló törvény miatt van bajban. Derdákék munkáját ugyanis rendszeresen támadja a Jobbik. – A mi ellehetetlenülésünket a Jobbik akarja igazán. Azóta, hogy elvették tőlünk az egyházi státuszt, vérszemet kaptak, és ők, illetve szimpatizánsaik folyamatosan feljelentenek, a hatósági zaklatáson keresztül akarnak megszüntetni minket – mondja Derdák. A környék jobbikos érzelmű helyi vezetői ugyanis rendszeresen bejelentéseket tesznek ellenük a különböző hatóságoknál. A Dr. Ámbédkar Iskola bátran pályázhat a leggyakrabban ellenőrzött iskola címre: az utóbbi hetekben hetente többször érkeznek hatósági emberek az iskolába, amivel gyakorlatilag megbénítják a tanítást, a pedagógusoknak ugyanis folyamatosan az ellenőrök által bekért iratok összeállításán kell dolgozniuk. A fiatalok parlamenti demonstrációja közben is érkezett egy telefon az iskola egyik telephelyéről: megint kiszállt a kormányhivatal.

– Munkaügyi ellenőrök jönnek-mennek, az ÁNTSZ, a kormányhivatal, a Magyar Államkincstár munkatársai rendszeres vendégeink. Azt nézik, hogy tényleg tanítunk-e, bejárnak a gyerekek. Már negyven ellenőrzésen vagyunk túl. Még a vámosok is kiszálltak valamelyik nap. Ez már szerintem zaklatásnak minősül – mondja Orsós János.

A Dr. Ámbédkar Iskola egyre több tanulót vonz: sok fiatal látja kitörési lehetőségnek azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az intézmény nyújt. Ez azt is jelenti, hogy ezek a fiatalok nem mennek a helyi szegregált, rossz minőségű oktatást nyújtó önkormányzati iskolákba, így azok lassan elnéptelenednek. A feljelentések hátterében szakemberek szerint tehát nemcsak az Ámbédkár sikere áll, hanem a többi helyi iskola egzisztenciális félelme is.

Tegnap 160 diák hallgatta meg a szocialista Nyakó Istvánt a Parlamentben, aki az iskola megmaradásáért szólalt föl. A gyerekek így megmutatták magukat a Jobbik-frakciónak is, ahol ott ül az az Endrésik Zsolt képviselő, aki szeptemberben rasszista kirohanásban támadta meg az iskolát. A Jobbik-frakció tagjai közül láttukra többen is zavartan fordultak el: az iskola működése, sikere nem szolgálja ki azt a sztereotípiát a romákról, amelynek hangoztatása ezeket a képviselőket a parlamentbe juttatta.

Forrás: http://nol.hu/belfold/borsodi_roma_diakok_neztek_farkasszemet_a_jobbikkal

Hallott már ezelőtt valaki a Dzsaj Bhím közösségről az SZDSZ-en kívül? Buddhista cigányokról, akik holokausztmenetelnek zsidó vezetőkkel, pláne Borsodban? – interpellált szeptemberben Endrésik Zsolt jobbikos képviselő a parlamentben. Mióta a buddhista közösség által működtetett Ámbédkar iskola az egyházi státuszt elvesztette (s ezzel a megszűnés határára jutott), a környék jobbikos érzelmű vezetői rendszeresen vegzálják, hatóságokat, ellenőröket küldenek rá. A borsodi kisfalvak cigány iskolásai közül közel kétszázan hétfőn a Parlementbe mentek, hogy megmutassák magukat a Jobbiknak és az ellenük kirohanó Endrésiknek. Nyakó István MSZP-s képviselő hétfőn interpellációt nyújtott be, amelyben az iskola támogatására szólította fel a kormányt. Mondanivalóját később újságírók előtt is megismételte.

Forrás: http://magyarnarancs.hu/belpol/megigertek-hogy-rank-fognak-allni-77856

Kapcsolódó bejegyzés: http://www.dalit.hu/mingyour-lama-a-dr-ambedkar-iskolaban/

Jelenlétükkel tiltakoztak a Dzsaj Bhim Buddhista Közösség tagjai az új egyházi törvény ellen az Országházban.

A Dzsaj Bhim nevű borsodi buddhista közösség közel kétszáz diákja beült a Parlament hétfői ülésére. Így akarták megmutatni a jobbkos Endrésik Zsoltnak, hogy léteznek és egyúttal az új vallásügyi törvény ellen is tiltakoztak, mivel annak alapján, jövő évtől megszűnik az egyházi státuszuk.

Az MSZP hétfőn sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a mintegy félezer cigány diákot oktató Dzsaj Bhim Buddhista Közösség missziós és karitatív tevékenységének ellehetetlenülésére.

Nyakó István országgyűlési képviselő elmondta: a 2012. január 1-jétől hatályos egyházi törvény sok más vallási közösség mellett a Dzsaj Bhimtől is megvonja az egyházi státuszt, ugyanakkor a kormány azóta sem kötött a szervezettel olyan támogatási szerződést, amely missziós tevékenységének folytatását lehetővé tenné. „Többször fordultak már a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, mindenhonnan lepattantak” – mondta.

A sajtótájékoztatón ott voltak néhányan abból a kétszáz diákból és húsz pedagógusból, akik a szocialista párt invitálására érkeztek Budapestre, megnézték az Országházat, majd az ülésterem karzatáról meghallgatták Nyakó Istvánnak a vallási közösség jövőjét firtató interpellációját, illetve az arra adott államtitkári választ. Az MSZP-s képviselő elmondása szerint az akcióval az volt a céljuk, hogy szembesítsék az érintettekkel a kormánytöbbséget.

Orsós János, a Dzsaj Bhim Buddhista Közösség vezetője azt is elmondta, hogy a sajókazai iskolát ebben a hónapban már harmadszor ellenőrzik, zaklatják különböző hatóságok, amit „ellenségeik”, „a helyi hatalmasságok” és a szélsőjobboldal elszántságának tulajdonítanak.

A kormányt arra kérte, hogy közösségüket ne fossza meg az egyházi státusztól. Szavai szerint ha továbbra is egyházként működhetnének, az olyan fontos üzenet lenne, amelyből az általa neonáci pártnak nevezett Jobbik is értene.

Forrás: http://www.hir24.hu/root/sites/hir24/belfold/2011/12/12/nem-letezo-cigany-buddhistak-a-parlamentben/

Ismét öltek a cigányvadászok: helyszíni közvetítés

Tegnapelőtt – a roma holokauszt emléknapján, az auschwitzi cigány láger kiirtásának 65. évfordulóján – éjjel negyed tizenkettő körül rokonoktól ment haza az egyik faluszéli cigány soron, a Bocskai utca negyedik házában lakó 45 éves – 13 éve özvegy – Marika 13 éves kislányával, becenevén* Ketrinnel együtt. Nem tudták, nem is sejtették, hogy akkor már a faluszéli bokros-füves területen rejtőzködnek a cigányvadászok (akik legalább ketten, de lehet, hogy hárman voltak).

Hogy mikor érkeztek a Kisléta melletti mezőre a levadászható ádozatot cserkésző gyilkosok, pontosan nem tudható. Valószínűleg jóval sötétedés után, de negyed 12 előtt, tehát kb. este 10 és 11 óra között. Marika és Ketrin hazaérkezésekor mindenesetre már a cigány sor mögötti sötét területen, a kertek mögött voltak.

A falu (és a cigány sor) mögött, egy tengeritábla előtt, a házaktól körülbelül 100-120 méterre egy jó minőségű, autóval könnyen járható mezőgazdasági földút  húzódik végig, amely könnyű menekülési utat is kínál egyrészt a Nyíregyháza-Nagykálló-Nyírbátori út, másrészt Nyírbogát (a 471-es út) felé. A cigányvadászok most is úgy választottak elkövetési helyet, ahogy eddig: nem kellett a településre behajtaniuk ahhoz, hogy megközelítsék a cigány telepet, és ahhoz sem, hogy észrevétlenül eltűnjenek.

Negyedórával Marika és Ketrin hazaérkezése után az egyik cigányvadász sörétes puskával belőtt a hátsó, kisebbik szoba ablakán, ahol Ketrin villanyt gyújtott, és életveszélyesen megsebesítette a kislányt. Mivel az ablakon viszonylag magasan – 2-2,5 méterre – található a lövésnyom, valószínű, hogy az udvaron lévő farakásra felállva követték el a gyilkossági kisérletet.

Elképzelhető, hogy nem ez a lövés sebesítette meg a kislányt, hanem egy második. Ugyanis a lövéssel szinte egyidőben először belőttek a bejárati ajtón, majd azt berúgták, és közvetlen közelről lelőtték az első, utcafronti nagyobbik szobában már ágyban fekvő Marikát, a kislány édesanyját is. Elképzelhető, hogy Ketrin is ekkor kapott életveszélyes sebeket – a tanúk ellentmondásosan három vagy négy lövéshangról beszélnek. (A rendőrség – a nyomozás érdekében – nem tájékoztat a részletekről.)

A Bocskai utca egyik közeli házában néhány roma fiatalember még ébren volt, beszélgettek, kártyáztak. Ők hallották a durranásokat, ki is néztek a bejárati ajtón, de mivel semmit nem láttak, napirendre tértek a dolog fölött. Azt gondolták, hogy – ahogy már máskor is előfordult – a polgármester rendez tüzijátékot valamilyen családi ünnep alkalmából, vagy petárdákkal szórakoznak a közeli utcákban.

Az áldozatokra tegnap, hétfőn reggel háromnegyed öt körül talált rá Marika két húga, akik munkába – dohánytörésre – indultak, és vitték volna – autóval – a nővérüket is.

Ketrin sokkot kapott, nem tudott érdemi információkat mondani a gyilkosokról. Azt mondta nagynénjeinek, hogy a szél becsapta az ablakot, és ő az összetört üvegszilánkoktól lett véres. (Több száz sörétet operáltak ki a testéből hétfőn délelőtt a nyíregyházi kórházban, állapota továbbra is életveszélyes; altatják.) Azt is mondta, hogy édesanyja, Marika – aki reggelig elvérzett – „elszédült”. Ketrin még most sem tudja, hogy az édesanyja meghalt.

A rendőrség (a Nemzeti Nyomozó Iroda) több órára lezárta a Bocskai utca egyik felét, csak kora délutánra  végeztek a nyombiztosítással, a helyszín átvizsgálásával.

A délelőtt folyamán újságírók, televíziós stábok és fotósok lepték el a cigány sort. A HírTV műholdas közvetítőkocsival jelent meg, és meglehetősen provokatívan kezdtek el „dolgozni”: az érintettek engedélye nélkül készítettek felvételeket az utcában lakókról, és igyekeztek úgy beállítani a dolgot, mintha valamilyen szerelemféltésből** elkövetett gyilkosságról volna szó.

Az utcákban élők sem nekik, sem másoknak nem engedték meg, hogy felvételt készítsenek róluk (attól féltek és félnek, hogy a gyilkos visszatér, és bosszút áll rajtuk). A HírTV tudósításában az is megjelent – talán azóta már levették, vagy le fogják venni a netről -, hogy „kapával támadtak rájuk”. Ez viszont egyértelműen hazugság. Sem kapával, sem mással nem támadtak rá senkire, viszont amikor a Hír TV-sek nem akarták abbahagyni, hogy engedély nélkül felvételeket készítsenek az ott élőkről, valóban volt egy kis kiabálás – végül a közvetítőkocsinak el kellett hagynia az utcát.

A roma vezetők közül Horváth Aladár és Kolompár Orbán jelent meg a cigány soron, de ott volt Horváth Aladár társaságában Iványi Gábor metodista lelkész is. A parlamenti pártok közül az SZDSZ ügyvivője és budapesti elnöke, Szabadai Viktor tájékozódott a helyszínen.

A szocialista polgármester, Pénzes Sándor (eredeti szakmáját tekintve kőműves, egyben a falu legnagyobb mezőgazdasági vállalkozója és munkaadója) kizártnak tartja (nem tudom, miért), hogy rasszista indítékú gyilkosság történt volna. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy Marika dolgos asszony volt, még sohasem kért segélyt az önkormányzattól, tehát az is kizárható, hogy valaha is „kamatos pénzért” fordult volna bárkihez.

A kislétai oláhcigányokról***  egyébként is elmondható, hogy többségük konszolidált körülmények között él, átlagos, de egészséges, fürdőszobás házakban laknak (én ugyan láttam két leromlott, régi vályogházat is, de ez valóban kivétel), és tavasztól őszig mindannyian dolgoznak a helyi, nagy kézimunkaigényes mezőgazdasági kultúrákban, a dohánytermelésben. Nagyon sokan főleg a polgármester földjein. A napszám reggel hattól délután kettőig 5000 forint – az asszonyok ilyenkor hazamennek ebédet főzni -, de akik – tipikusan a férfiak – estig dolgoznak, azok 8000 forintot is megkereshetnek.

Nem nyomorgó, és nem is analfabéta cigányokról van szó. Több fiatal érettségizett a romák közül, mások gimnáziumba járnak. Olyan fiatal is van a cigány lányok között, aki óvónőképző főiskolába iratkozott be.

Ebből az irányból jöttek a gyilkosok: http://www.noltv.hu/video/1713.html.

_________________________________________________________________________

* A településen cigány (romani) anyanyelvű oláhcigányok laknak, akik hagyományosan ún. cigány nevet is adnak a gyerekeiknek. A Ketrin – minden angolos hangzása ellenére – ilyen cigány név.

** Talán nem illik erről beszélni, de a rokonok elmondása szerint Marikának nem volt igazi udvarlója kb. másfél éve.  Az igaz, hogy volt férfi, aki pályázott a kezére, de én kizárt – és könnyen ellenőrizhető és cáfolható – dolognak tartom, hogy két vagy három féltékeny férfi sörétes puskával, szerelemféltésből ölte volna meg őt és sebesítette volna meg a lányát.

*** A település mintegy 1900 lakosának 38 %-a cigány (a népszámlálás csak 4%-ot jelez, hiszen az itt élők többségükben magyarnak tartják magukat), az iskolában kb. 50, az óvodában 60% a roma gyerekek aránya.

Forrás: http://erlauer4.nolblog.hu/archives/2009/08/04/Ismet_olt_a_ciganyvadasz_helyszini_kozvetites/

Levadászták Kóka Jenőt (53) Tiszalökön + itt a New York Times

Tiszalök-Újtelep.

Ezen az úton érkezett, és erre tűnt el a cigányra vadászó gyilkos.

Tegnap (Horváth Aladár társaságában) Tiszalökön voltam, ahol egy ismeretlen rasszista gyilkos tegnapelőtt este 10 óra előtt hidegvérrel levadászta az 53 éves Kóka Jenőt, aki Tiszalök-Újtelep – a helyi mintegy 50-70 házból álló cigány telep – utolsó házában lakott.

Kóka Jenő ezen a családi képen a bal oldalon látható. Szorgalmas, becsületes emberként ismerte mindenki. A közeli Tiszavasváriban, az Alkaloidában dolgozott gépkezelőként. Több, mint 30 éves munkaviszonya volt, ebből két évtizedet az Alkaloidában töltött. Szomszédai, hozzátartozói, a Roma Polgárjogi Mozgalom helyi képviselője szerint kizárható, hogy bárkivel haragban lett volna, mindenki tisztelte, nem volt uzsoratartozása (csak gépkocsi- és OTP-s személyi kölcsöne), házát rendben tartotta, kertjét művelte, nem volt iszákos. Egyszerűen levadászták, mert cigány volt, és rossz helyen, a település utolsó előtti házában lakott (közös udvarban az utolsó házban lakó nevelt lányával). A rasszista indítékon kívül minden egyéb – nyereségvágy, bosszú, hirtelen felindulás, szerelemféltés stb., stb. – kizárható.

Elterjedt, de meg nem erősített hírek szerint 9 mm-es lövedék érte közvetlenül a szívét, talán pisztolyból vagy vadászpuskából. A helyiek szerint a lövedék kimeneti helyén nagy darabot kiszakított a testéből (ami talán lefűrészelt végű lövedékre is utalhat). A szomszédok szerint egyetlen hatalmas dörrenés hallatszott (de a szomszéd kisfiú kettőről beszél). A töltény hüvelyét nem találták meg a rendőrök, és az is kérdéses, hogy maga a lövedék meglett-e. Mindenesetre a garázs kapujából a rendőrök kifűrészeltek egy részt, ahol a gellert kapott lövedék nyoma volt látható. (A lövés valószínűleg áthatolt a virágzó orgonabokron is.)

Ebből az irányból lőtt a gyilkos, az áldozat a középen lévő orgonabokor előtt állt. A bejárati lámpa csak őt világította meg. (Ismétlem: ez csak az irány; lehet, hogy a gyilkos egészen közelről, a kapu mellől lőtt.)

Itt halt meg Kóka Jenő

A virrasztás, a gyertyák égetése is itt zajlik (a Népszabadság fotója)

Ezt a felvételt nem tudtam egyenesbe állítani:
http://www.noltv.hu/video/1364.html

Tiszalök-Újtelep lakói megdöbbentek, félnek.

Reload: úgy tudom, hogy ma Magyarországra érkezett a New York Times újságírója, aki Tiszalök-Újtelepre is elmegy, hogy cikket írjon a magyarországi cigányellenességről.

Még néhány felvétel:

Forrás: http://erlauer2.nolblog.hu/archives/2009/04/24/Levadasztak_Koka_Jenot_53_Tiszalokon__itt_a_New_York_Times/

A bejegszésben szereplő kiemelt dokumentumok:

A Kormány elfogadta a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiát

A dokumentum a 2011-2020-as időszakra vonatkozó terveket tartalmazza, a 2012-2014 közötti időszakra pedig a végrehajtási intézkedési tervet is közli – ismertette Giró-Szász András kormányszóvivő és Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságot Balog Zoltán vezeti. Az Államtitkárság alapvető célkitűzése, hogy a bővülő lehetőségekből arányos rész jusson a hátrányos helyzetű embereknek és csoportoknak.

A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia szövege és mellékletei (1. Helyzetelemzés, 2. Keretmegállapodás), illetve a 2012-2014. közötti időszakra vonatkozó Intézkedési terv elérhetők itt. A hivatalos szöveg néhány nap múlva a Magyar Közlönyben jelenik meg.

Az elszegényedés elleni küzdelem nemzeti ügy

A kormányszóvivő emlékeztetett, hogy az elmúlt tíz évben 120 milliárd forintot költöttek az előző kormányok felzárkóztatási programokra, de a vizsgálatok szerint ebből mindössze 10 milliárd forint jutott el az érintettekhez. A rendszerváltás óta nem született átfogó szegénységellenes stratégia, a Kormány ezen kíván változtatni – mondta.

A Kabinet vállalása világos: minden hátrányos helyzetű magyar állampolgárnak segíteni kell – húzta alá Giró-Szász András. A kormányszóvivő kifejtette: a hátrányos helyzet generációkon keresztül történő átöröklődése lényegében az egész társadalom problémáját jelenti. Ez a probléma jelenleg nem csak a társadalmi versenyképességet fenyegeti, hanem a munkanélküliség révén a gazdasági fejlődés egyik alapvető gátja is.

Giró-Szász András elmondta azt is, hogy a szegénységi kockázatok elsősorban a gyermekeket, a hátrányos helyzetű térségekben élőket érintik, a romák nagy többsége pedig az utóbbi csoporthoz tartozik – tette hozzá.

A stratágia négy fő pont köré épül, egyrészt aktivizál, azaz a jelenleg inaktív embereket megpróbálja visszavezetni az aktívak közé. Másodrészt alkalmazni kívánja a teljesítményelvűséget, tehát állami támogatások nyújtása esetén a támogatottól is elvárja, hogy eredményt érjen el. Harmadrészt a terv komplexen, összehangoltan kezeli a foglalkoztatás, oktatás, egészségügy és lakhatás területét. Negyedrészt a stratégia az ellenőrzésre is nagyobb hangsúlyt helyez – sorolta Giró-Szász András.

Hozzáfűzte, hogy a Kormányzat eddigi lépései is összhangban voltak ezekkel a szándékokkal. Példaként említette az új köznevelési törvényt és a Start közmunka-programot. Valamennyi esélyegyenlőségi program ötven százalékban a romákat kell, hogy érintse – jelentette be a kormányszóvivő.

Nem csak a cigányságot érinti a szegénység, de őket különösen

Balog Zoltán társadalmi felzárkózatásért felelős államtitkár elmondta, hogy a stratégia egy másfél éves folyamat eredménye. Emlékeztetett, hogy a magyar uniós elnökség egyik prioritása volt az európai romastratégia elfogadtatása. 2011 végére valamennyi tagállam elkészíti nemzeti stratégiai tervét, a következő év első félévében pedig az Európai Bizottság és a bécsi alapjogi ügynökség fogja vizsgálni.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a magyar tervezet része a 2012-2014 évekre vonatkozó részletes cselekvési terv is, konkrétan megnevezve a felzárkózási progamokat, a felelősöket és az erre szánt forrásokat is.
Balog Zoltán aláhúzta: nem csak a cigányságot érinti a szegénység, de őket különösen, ezért a cél az, hogy minden, a mélyszegénységből kiutat mutató programban részt tudjanak venni a romák. A szegénység nem csak romaügy, hanem mindenkit érint – húzta alá.

Az államtitkár hozzáfűzte, hogy a kormányülésen részt vett Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke is, akivel megállapodtak abban, hogy az önkormányzattal kötött keretmegállapodás végrehajtását rendszeresen ellenőrizni fogja a Kormány.

A társadalmi vita során a stratégia kibővült egy közbiztonsági és egy társadalmi szemléletformálási fejezettel is – jelentette be az államtitkár.

Forrás: http://romagov.kormany.hu/

Hatályon kívül helyezte a Borsod Megyei Bíróság a rasszista támadással vádolt romák elleni ítéletet. Tizenegy embert ítélt el tavaly első fokon a Miskolci Bíróság, mert 2009 márciusában a borsodi megyeszékhelyen megtámadtak egy autót. A mostani ítélethirdetést bombariadó szakította meg.

Új eljárást kell lefolytatnia a Miskolci Bíróságnak a csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével elítélt tizenegy roma férfi ügyében. Az elsőfokú bíróság tavaly összesen több mint negyven év börtönre ítélte a vádlottakat, mert 2009. március 15-én csopotosan megtámadtak egy autót a miskolci Muszkás-oldalban. A boon.hu tudósítása szerint dorongokkal, vasrudakkal, baseballütőkkel ütötték a kocsit, s közben állítólag azzal biztatták egymást, hogy „büdös magyarok, üssétek őket!”

Az ügyészség tizenegy ember ellen emelt vádat, a bíróság pedig első fokon valamennyiüket elítélte. Az elsőrendű vádlottat 4 év 4 hónap börtönre, a másodrendűt 5 év 2 hónap börtönre ítélte a bíróság. A legsúlyosabb büntetést az ötödrendű vádlott kapta, őt többszörös visszaesőként hat év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Az ügyész valamennyiük esetében súlyosbításért, míg a vádlottak és védőik enyhítésért, illetve felmentésért fellebbeztek. A Borsod megyei Bíróság csütörtökön hozott ítéletében hatályon kívül helyezte a döntést. Az ítélethirdetést azonban bombariadó szakította meg. A bíróság épületét mindenkinek el kellett hagynia, a rendőrség megkezdte az épület átvizsgálását.

Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20110512-uj-eljaras-a-rasszista-tamadassal-vadolt-miskolci-romak-ugyeben.html

A vádlottak közül hatan két évet és tizenegy hónapot ültek. A szkinhed sértettek bújócskáznak a bírósággal. Bemutatták a halál a magyarokra feliratos botot.

Kapcsolódó cikkek:
Új eljárás lesz a rasszista támadással vádolt romák ügyében
J’accuse…
„Rá volt írva, hogy halál a magyarokra”
Kapcsolódó oldal: Párduc Mozgalom

Bár az egyházügyi törvény ellehetetleníti a sajókazai romaprogramot, a helyi iskola vezetője szerint győzni fognak. Ahogy azt Gandhi megírta.

Miközben az új egyházügyi törvény értelmében a sajókazai Dr. Ámbédkár Iskola fenntartója, a Dzsaj Bhím Közösség nem lesz hivatalos egyház, így elesik az állami támogatástól, ön nagyon optimistán nyilatkozott a program folytatásáról. Mire alapozza ezt az optimizmust?

Fotó: MTI

Biztos vagyok benne, hogy nem szűnik meg az állami támogatásunk. Egy olyan egyházügyi törvény lép érvénybe január 1-jétől, amely nem ismer más vallást, csak konzervatív kereszténységet és konzervatív zsidóságot. Magyarországon e szerint nincsenek hinduk, buddhisták, muzulmánok, jehovisták, adventisták, metodisták. Ez nyilvánvalóan nem marad így. A törvény a valódi egyházi tevékenységeket nem tudja kirekeszteni magából. Szerintem nem is akarja. Volt egy erősen reakciós klerikális igyekezet a szektáktól való megszabadulásra. Ez nem csak, hogy elérte, de túl is lőtt a célon. Nem hiszem, hogy a katolikus klérusnak félnivalója lenne a metodistáktól. Másfelől tudjuk, hogy mindenütt a világon a kisegyházak a társadalom részei. Magyarország nem akar kiiratkozni a civilizált világból.

Önöknél nem egyszerűen hitéleti tevékenységet érint az új törvény, hanem a romák társadalmi integrációját célzó programok ellehetetlenülését, az iskolák bezárást is.

Nem csak minket érint ilyen tekintetben, más egyházakat is, akikkel mi szolidárisak vagyunk.

Hogy fog működni a sajókazai iskola, ha a fenntartónak nem lesz rá pénze?

Úgy hogy az állam értéknek tekinti. Mi naponta 1200 diákkal állunk kapcsolatban, ezek fele nálunk is kap diákigazolványt, a másik fele vagy művészeti képzésben vagy tanoda formában olyan ellátást kap, amit máshol nem kap meg. Ez egy érték, hiszen a társadalom nem Gyöngyöspatákat akar kitermelni.

Nem azt akar, de nagyon sok jel, szándék arra mutat, hogy azt fog.

Gyöngyöspatának az volt az oka, hogy sok-sok éven keresztül elkülönítették a cigánygyerekeket a nem cigány gyerekektől. Most folyik a per, ami ennek a felszámolását célozza. Eddig még minden per győzelemmel ért véget, amit a szegregáció ellen indítottak. Ez is győzelemmel fog véget érni. Abszurd helyzet, hogy külön emeleten vannak a cigánygyerekek, külön étkeztetik őket, nem járhatnak úszni satöbbi. A társadalom most már megtanulta, hogy ezen az úton, a jobbikos polgármesterig és a másik jobbikos öngyilkosságáig tudunk eljutni. Olyan folyamatok erősödhetnek fel az emberek elkülönítésével és az oktatáshoz való jog elvonásával, amit Németországban láthattunk a második világháború előestéjén. Magyarország nem ezen az úton akar járni.

Nyilván nem ez a cél, de sokak szerint a konkrét kormányzati lépések – köznevelési törvény, munkajogi törvény, közmunkaprogram, szakképzési törvény – ebbe az irányba hatnak. Ön nem így látja?

Fotó: MTI

Közvélemény kutatások szerint a szavazók negyede szívesen szavaz ilyenfajta politikára, de van a másik háromnegyed. Ez utóbbiak nagyobbik része jelenleg nem szavazna sehova, a fideszes szavazóknál sem lehet tudni, hogy például az oktatási integráció kérdésében Lázár Jánost vagy esetleg Pósán Lászlót támogatnák. Az hogy újabb és újabb, a gyöngyöspatai helyzethez hasonló feszültségeket termeljünk ki, nem lehet közvetlen érdeke semmilyen kormányzatnak. Ha netán a Jobbik megnyerné a választásokat, akkor sem tudnám elképzelni, hogy becsuknák azt a gimnáziumot, ahová a cigánytelepi gyerekek járnak, hogy érettségit szerezzenek.

„Először megtűrnek, aztán kinevetnek, majd harcolnak ellened, végül te győzöl” –idézte Gandhit a sajókazai programjukkal kapcsolatban. Most a „harcolnak ellened” fázisban vannak?

Ez egy optimista folyamatleírás. Mi belementünk egy csomó olyan dologba, amit egy józan ember, normális egzisztenciával kikerül. Minket ez vonz. Nyilván, mi ilyenek vagyunk. De nem vagyunk azért kivételesek. Sok olyan ember van, akit izgat az a probléma, hogy mi lesz ezekkel a közösségekkel. Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik ma ott nőnek fel a szemétben és mocsokban, kabát, cipő és sapka nélkül. Ezt nem lehet eltűrni. A magyar társadalomnak van rendes lelkiismerete. Nekünk, buddhistáknak biztos van, mi ennek alapján cselekszünk.

Önök, mint mondta, végigjárták a Gandhi-féle stációkat.

Még nem jártuk végig, mert akkor már győztünk volna.  Megyünk Balog Zoltán államtitkárhoz azzal az elhatározott szándékkel, hogy közoktatási megállapodást kössünk a kormánnyal. Biztos vagyunk abban, hogy ez sikerülni fog.

Az már a győzelem lesz?

Igen. Egyelőre ott tartunk, hogy harcolnak ellenünk. A jegyző rendőrséget küld ránk, annyira nem bírja elviselni, hogy buddhisták vannak a falujában. Ezt nem hagyhatjuk. Nem hagyhatjuk, hogy eltiporjanak. Fel kell vennünk a harcot akár a jobbikos országgyűlési képviselővel, akár a szűklátókörű falusi jegyzővel.

A jegyző milyen alapon küldi önökre a rendőrségre?

Azon az alapon, hogy háromszáz olyan ember volt a népszámláláson, aki online kitöltő volt, és ezen emberek többsége a Dzsaj Bhím Közösséghez tartozónak vallotta magát.

Ez anonim adat, ráadásul szenzitív adat. Honnan tudta a jegyző, ki mit írt?

Úgy tudjuk a sajtóból, hogy följelentést tett, és KSH kiadta a rendőrségnek ezeket az adatokat. Ha így történt, akkor már mellesleg nem is mi vagyunk a hunyók, akiket azért jelentett fel, hogy biztos megvásároltuk az emberek hitét, vagy kényszerítettük őket erre. A jegyző mindenesetre úgy érezte, most van itt a pillanat, hogy megfenyegesse azokat az embereket, akik ehhez a közösséghez tartozónak vallják magukat. De túllőtt a célon. Belavírozta magát egy olyan helyzetbe, hogy érzékeny adatokat tudott meg, és ezzel fenyegette az állampolgárokat, és mindezt még a sajtónak is kikotyogta.

Forrás: http://fn.hir24.hu/interju/2011/12/01/derdak-a-jobbik-sem-zarna-be-a-ciganyiskolat/

Sajókaza az egyik legnagyobb azon hazai települések sorában, amelyek lassanként roma többségűvé válnak. Sajókaza azonban a falusi roma közösségek közül is kitűnik a tömeges nyomor mélységei miatt. A lakossága 3481 fő, ennek több mint harmada roma, közülük cigánytelepi körülmények között él kb. 1000 fő. A Dzsaj Bhím Közösség Sajókazán az oktatásból és a közösségfejlesztésből eredő eredményeit felhasználva és annak hatásait felmérve jutott el az oktatás-lakhatás-foglalkoztatás-egészségügy négyességével jellemezhető komplex szociális fejlesztésig.

A közösség vezetői Baranyában húsz éve, Borsod megyében már tíz esztendeje, Sajókazán öt éve vesznek részt különböző oktatási programokban. A Közösség az oktatás mellett szociális, kulturális és közösségi projekteket visz Sajókazán, aminek eredményeképp három egyesület jött létre az elmúlt évben. A Segítő Kéz Asszonygyülekezet kérésére indult el a szervezet közösségépítő és dekriminalizációs, adósságkezelő programja, erősödött meg a közösség képviselete, ami szerepet játszott az önkormányzattal való konfliktusos viszony kialakulásában. Az itt élő emberek bizalommal fordulnak a Dzsaj Bhím közösséghez, mivel már jól ismernek bennünket és sok segítséget is kaptak tőlünk. Az év végéhez közeledve ezek az emberek megkerestek minket, mivel az önkormányzat nem hívta be őket közcélú, közhasznú munkára, és az új szociális törvény szerint, aki nem dolgozik a 2011-es évben 30 napot, az jövő januártól nem kaphatja a szociális támogatást.

Lázi István János a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke felszólalt a telepen élő cigányok nevében és kérdőre vonta a települési önkormányzatot, hogy mi lesz a sorsa azoknak az embereknek, akiket még egyszer sem hívtak be dolgozni, miközben vannak olyanok, akik már másodszorra is kaptak közmunkát. A polgármester válasza az volt, hogy nincs kötelezettsége arra, hogy minden munkanélküli embert foglalkoztasson. Olyan embereket hív vissza, akiben megbízik, és akiknek a munkájára számíthat.

Nyíri József sajókazai lakos elmondása szerint 20 éves munkaviszonyt szerzett a bányászatnál, vasútnál, amíg lehetősége volt rá. Jelenleg munkanélküli, a segély mellett minden alkalmi munkalehetőséget megragad. Az elmúlt 5 évben egyszer sem hívták be közérdekű munkára. Nem ő az egyetlen ilyen lakos, akit évek óta nem hívott be az önkormányzat közcélú munkára. Jogos az emberek felháborodása ez ügyben, mivel 2011-ben a faluban 128 olyan ember él, aki a munkaerőpiacon nem tudott munkát szerezni, és a helyi önkormányzattól sem kapott lehetőséget.

A Cigány Kissebségi Önkormányzat a Dzsaj Bhím közösséggel együtt úgy érezte, tenni kell ez ügyben, mivel a jövő évtől 128 ember megélhetése válik bizonytalanná. Megkerestük a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezetet, akik segítettek a probléma megoldásában. Elküldték a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvényt, amiben az áll, hogy aki az adott évben nem tudta teljesíteni a 30 napos kötelezettségét, az közérdekű önkéntes munka keretében is teljesítheti azt. Ennek hallatára nagyon megörültünk és azonnal meghirdettük a faluban ezt a lehetőséget.

2011. november 7-ére fórumot szerveztünk, és nem lepődtünk meg, amikor azzal szembesültünk, hogy nagyrészt a cigánytelepen élő embereknek jelent ez nagy segítséget. Nagyon hálásak voltak a lehetőségért. Meg is kezdtük az önkéntes munkát, szervezői feladatokat végeztünk. Elsőként a polgármestert és a jegyzőt kerestük meg, s arra kértük őket, hirdessék meg a helyi munkanélküli embereknek, hogy a Dzsaj Bhím Közösségnél lehetőség van közérdekű önkéntes munkára. Kérelmeztük, hogy önkénteseink közterületeken dolgozhassanak. Az önkormányzat által foglalkoztatott emberek általában a faluközpontban takarítanak, ezért azt szerettük volna, hogy a cigánytelepen élő önkéntesek a saját utcáikat tegyék rendbe. A jegyző nem zárkózott el ettől: amennyiben hivatalos fogadó szervezet vagyunk, nekik ez nem okoz problémát. Kicsit meglepődtünk mivel általában hozzászoktunk a közösségünkkel szembeni ellenkezéshez, támadáshoz. Két nap elteltével az önkormányzat is meghirdette a közérdekű önkéntes munkalehetőségét, de arról már nem volt hajlandó tájékoztatást adni, hogy a Dzsaj Bhím Közösségnél szintén lehetőség van ezen tevékenységre.

Az emberek értetlenül álltak a dolgokkal szemben, nem tudták mi tévők legyenek. Elkezdték nálunk a munkát, szeretik ezt a közösséget. Elterjedt az a rémhír, hogy a Dzsaj Bhím Közösségnél végzett közérdekű önkéntes munkát az önkormányzat nem fogadja el, ezért közösségünk önkéntesei felkeresték Stefán László polgármestert, hogy tisztázzák ezt a számukra életbevágó kérdést. A megjelent 20 fő jelenlétében polgármesterünk elmondta, hogy a rémhír nem igaz, mindenki ott dolgozza le a közérdekű önkéntes munkáját, ahol szeretné, ahol tudja.

Az első hét tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy ennek a váratlan lehetőségnek köszönhetően 30 önkéntessel, olyan lelkes szervezői tevékenység kezdődött el a Dzsaj Bhím Közösségen belül, ami országosan mintaértékű példa lehet.

A második hét végére az önkéntesek létszáma 55 főre emelkedett. Az emberek érdeklődésére alapozva 4 kiscsoportra tagolódott ez a létszám. A köztisztasági szervezők a közterületeket, de elsősorban a saját lakókörnyezetüket szeretnék folyamatosan takarítani. Az egészségőrök csoportja egy házi tanfolyam keretében szeretnének alapvető egészségügyi ismereteket elsajátítani és ezt a későbbiekben a saját lakókörnyezetükben élő emberek közvetlen megsegítése során alkalmazni.  Az adományszervezők a Dzsaj Bhím Közösséghez folyamatosan érkező adományokat fogadják, rendszerezik, és segítenek abban, hogy eljussanak a rászoruló családokhoz. A szabadidő szervezők a telepen élő lakosság számára hasznos szabadidős programokat szerveznek majd, amihez a Dzsaj Bhím Közösség biztosít közösségi teret.

Az önkéntes munkáért nem jár rendszeres anyagi juttatás, jelen esetben a jövő évi megélhetés a tét, ezért egyfajta kényszermegoldásként is megélhetnék az emberek. De nem ezt látjuk. A lelkesedés és tenni akarás napról napra érzékelhető. Ez egyrészt a közösségfejlesztő munkának, másrészt a demokratikus módon és érdeklődés alapján szerveződő kiscsoportos tevékenységnek köszönhető. A valahova tartozás érzése és az elvégzett munka értékének minden napos elismerése, folyamatos pozitív megerősítést ad a résztvevőknek. Ez a fajta juttatás anyagiakban nem mérhető, de az évek óta kiszolgáltatott helyzetben élő emberek életében érzékelhetően fontos támaszt jelent. Többen megfogalmazták, hogy nagyon szeretnék, ha nem csak 30 napig tartana ez az együttlét, hanem valóban határozatlan ideig, ahogyan az önkéntes szerződésük is szól. Bőven akad közös tennivalónk és a közös sikereknek köszönhetően napról-napra erősebb szálakkal kötődünk egymáshoz, ezért a Dzsaj Bhím Közösség is hosszútávon tervezi az együttműködést ezzel a lelkes önkéntes csapattal.

Szerzők:
Fürjesné Zsóka, Lázi István János, Ignácz Tímea

Kihez integrálódnak a cigánytelepek lakói, ha a telepen végzik az integrációs munkát?

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány javaslatai a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia (2011-2020) tervezethez

1) Biztosítani szükséges az összhangot az EU Roma Stratégiával, mert:

• Nem érhet célt a Nemzeti Roma Stratégia (NRS), ha a jogszabályi környezet ellentétes a célkitűzéseivel, vagyis a köznevelésre vonatkozó törvénytervezet és a közmunka szabályozása jelenlegi formájukban lehetetlenné teszik a romák oktatási és munkaerőpiaci integrációját, ezért ezeket módosítani szükséges.
• Az NRS a romákat tekintse célcsoportnak. A Járóka Lívia EP képviselő javaslatai alapján kidolgozott és 2011. áprilisában elfogadott Európai Roma Stratégiával összhangban minden tagországnak a saját nemzeti ROMA stratégiáját kell kidolgoznia. Ez lehet egy általános szegénységellenes stratégia része, de nem nélkülözheti a kifejezetten a romákat célzó szociálpolitikai intézkedéseket. Hazánkban rendelkezésre állnak megbízható szociológiai adatok a romák által sűrűn lakott kistérségekről, amelyek a tervezés kiindulópontjául kell, hogy szolgáljanak.
• Az EU Roma Stratégia által előírt cél az integráció, a befogadás. Ennek megfelelően az alapelvek meghatározásakor – Az integráció elve (3.3. pont) – az integrált oktatást úgy szükséges meghatározni, mint a roma gyerekek többségi intézményekben való nagyobb arányú befogadását. A jelenlegi szöveg, amely szerint az integráció az oktatásban csak akkor valósulhat meg, ha minden érintett egyetért, szembemegy az EU-s és magyar jogszabályokkal. Ellentétes az uniós és a magyar joggal az is, hogy arra rendezkedik be: a cigány iskolákban a feltételeket javítsa, azaz fenntartsa azokat. Ez vonatkozik a lakhatási integrációra is: nem a felszámolást, hanem a telepek, szegregátumok komfortosítását tűzik ki célul, a „saját lakókörnyezetben végzett integrációs munka” mellet.
• Az EU Roma Stratégia prioritásként jelöli a roma nőket célzó stratégiai elemeket. Ennek megfelelően a NRS általános megállapításait minden ágazatban ki kell egészíteni a többszörösen hátrányos helyzetű roma nőket célzó esélykiegyenlítő, megerősítő intézkedésekkel és forrásokkal nevesített programokkal.

2) Az NRS konkrét célokat és feladatokat fogalmazzon meg, ne csak a megjelölt prioritási területeken (munkaerő-piaci esélyek, gyermekszegénység, szocio-kulturális hátrányok, roma nők hátrányai, földrajzi hátrányok javítása), hanem az antidiszkrimináció, iskolai szegregáció területén is!

• Az NRS foglalkozzon a romák elleni rasszista támadásokkal és a diszkriminációval. Köteleződjön el a szélsőjobb erősödő akcióinak visszaszorítása mellett, és tervezzen intézkedéseket a romák biztonsága érdekében! Védjen meg minket, romákat a további gyilkosságoktól, félkatonai szervezetek megfélemlítő masírozásától!
• Intézkedjen az iskolai szegregáció és az indokolatlanul fogyatékossá minősített roma diákok nagy arányának csökkentése érdekében! Erre a kormány által készíttetett tanulmányok (pl. Zöld könyv) egyértelmű iránymutatást adnak.
• A pedagógiai munka ellenőrzése fontos, de nem elég. Intézkedjen a Közoktatási Törvény és az Egyenlő Bánásmód Törvény betartatása érdekében.
• Jöjjön létre átfogó szakmai felügyelet, amely ellenőrzi az esélyegyenlőségi szempontok érvényesülését, a normatíva felhasználását, a szakértői bizottságok és az intézményfenntartók munkáját is.
• A hatékony hátránykompenzáció és az iskolai lemorzsolódás csökkentése érdekében intézkedjen a korai gyermekkori fejlesztés, iskolán kívüli megsegítés, családokkal való munka (Biztos Kezdet, Tanoda programok, családi napközik) folytatása érdekében!
• Hozzon létre egy monitoring módszertant az etnikai alapú szegregáció, diszkrimináció vizsgálatára, szankcionálására és felszámolására!
• Hangolja össze az oktatási integráció és teljes deszegregáció prioritásával a gyermekvédelem, a gyermekjóléti szolgálatok tevékenységét.

3) Szükséges konkretizálni és körülhatárolhatóvá tenni a NRS-ban a következőket:

• Az NRS tervezetében nem különül el az EU-s, a hazai, és egyéb (pl. egyházi) források megjelölése, az egyes intézkedésekhez rendelten, ráadásul nem különül el a már évek óta futó programokra szánt pénz az új programokra szánt forrásoktól.
• Nem határozzák meg a megemlített érintettek szerepét: a civilek, a CKÖ-k, az ORÖ, a különböző bizottságok, az egyházak szintjén. Rendeljenek konkrét felelősöket az intézkedésekhez.
• A romákat képviselő civil szervezetek (nem csak CKÖ-k) bevonása az intézkedések végrehajtásában és monitorozásában sokkal szélesebb körű, és hatékonyabb kellene legyen.

4) A roma gyerekek minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzájutásának biztosítására a CFCF 2007-ben részletes ajánlásokat tett, a dokumentum letölthető a http://www.soros.org/initiatives/roma/articles_publications/publications/equal_20070329 oldalon (az ajánlások: 77-79. oldalon találhatók). Ezeket az ajánlásokat az NRS kontextusában is fenntartjuk.

Budapest, 2011. november 9.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány javaslatai a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia (2011-2020) tervezethez

1) Biztosítani szükséges az összhangot az EU Roma Stratégiával, mert:

• Nem  érhet célt a Nemzeti Roma Stratégia (NRS), ha a jogszabályi környezet ellentétes a célkitűzéseivel, vagyis a köznevelésre vonatkozó törvénytervezet és a közmunka szabályozása jelenlegi formájukban lehetetlenné teszik a romák oktatási és munkaerőpiaci integrációját, ezért ezeket módosítani szükséges.
• Az NRS a romákat tekintse célcsoportnak. A Járóka Lívia EP képviselő javaslatai alapján kidolgozott és 2011. áprilisában elfogadott Európai Roma Stratégiával összhangban minden tagországnak a saját nemzeti ROMA stratégiáját kell kidolgoznia. Ez lehet egy általános szegénységellenes stratégia része, de nem nélkülözheti a kifejezetten a romákat célzó szociálpolitikai intézkedéseket. Hazánkban rendelkezésre állnak megbízható szociológiai adatok a romák által sűrűn lakott kistérségekről, amelyek a tervezés kiindulópontjául kell, hogy szolgáljanak.
• Az EU Roma Stratégia által előírt cél az integráció, a befogadás. Ennek megfelelően az alapelvek meghatározásakor – Az integráció elve (3.3. pont) – az integrált oktatást úgy szükséges meghatározni, mint a roma gyerekek többségi intézményekben való nagyobb arányú befogadását. A jelenlegi szöveg, amely szerint az integráció az oktatásban csak akkor valósulhat meg, ha minden érintett egyetért, szembemegy az EU-s és magyar  jogszabályokkal. Ellentétes az uniós és a magyar joggal az is, hogy arra rendezkedik be: a cigány iskolákban a feltételeket javítsa, azaz fenntartsa azokat. Ez vonatkozik a lakhatási integrációra is: nem a felszámolást, hanem a telepek, szegregátumok komfortosítását tűzik ki célul, a „saját lakókörnyezetben végzett integrációs munka” mellet.
• Az EU Roma Stratégia  prioritásként jelöli a roma nőket célzó stratégiai elemeket.  Ennek megfelelően a NRS  általános megállapításait minden ágazatban ki kell egészíteni a többszörösen hátrányos helyzetű roma nőket célzó esélykiegyenlítő, megerősítő intézkedésekkel és forrásokkal nevesített programokkal.

2) Az NRS konkrét célokat és feladatokat fogalmazzon meg, ne csak a megjelölt prioritási területeken (munkaerő-piaci esélyek, gyermekszegénység, szocio-kulturális hátrányok, roma nők hátrányai, földrajzi hátrányok javítása), hanem az antidiszkrimináció, iskolai szegregáció területén is!

• Az NRS foglalkozzon a romák elleni rasszista támadásokkal és a diszkriminációval. Köteleződjön el a szélsőjobb erősödő akcióinak visszaszorítása mellett, és tervezzen intézkedéseket a romák biztonsága érdekében! Védjen meg minket, romákat a további gyilkosságoktól, félkatonai szervezetek megfélemlítő masírozásától!
• Intézkedjen az iskolai szegregáció és az indokolatlanul fogyatékossá minősített roma diákok nagy arányának csökkentése érdekében! Erre a kormány által készíttetett tanulmányok (pl. Zöld könyv) egyértelmű iránymutatást adnak.
• A pedagógiai munka ellenőrzése fontos, de nem elég. Intézkedjen a Közoktatási Törvény és az Egyenlő Bánásmód Törvény betartatása érdekében.
• Jöjjön létre átfogó szakmai felügyelet, amely ellenőrzi az esélyegyenlőségi szempontok érvényesülését, a normatíva felhasználását, a szakértői bizottságok és az intézményfenntartók munkáját is.
• A hatékony hátránykompenzáció és az iskolai lemorzsolódás csökkentése érdekében intézkedjen a korai gyermekkori fejlesztés, iskolán kívüli megsegítés, családokkal való munka (Biztos Kezdet, Tanoda programok, családi napközik) folytatása érdekében!
• Hozzon létre egy monitoring módszertant az etnikai alapú szegregáció, diszkrimináció vizsgálatára, szankcionálására és felszámolására!
• Hangolja össze az oktatási integráció és teljes deszegregáció prioritásával  a gyermekvédelem, a gyermekjóléti szolgálatok tevékenységét.

3) Szükséges konkretizálni és körülhatárolhatóvá tenni a NRS-ban a következőket:

• Az NRS tervezetében nem különül el az EU-s, a hazai, és egyéb (pl. egyházi) források megjelölése, az egyes intézkedésekhez rendelten, ráadásul nem különül el a már évek óta futó programokra szánt pénz az új programokra szánt forrásoktól.
• Nem határozzák meg a megemlített érintettek szerepét: a civilek, a CKÖ-k, az ORÖ, a különböző bizottságok, az egyházak szintjén. Rendeljenek konkrét felelősöket az intézkedésekhez.
• A romákat képviselő civil szervezetek (nem csak CKÖ-k) bevonása az intézkedések végrehajtásában és monitorozásában sokkal szélesebb körű, és hatékonyabb kellene legyen.

4) A roma gyerekek minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzájutásának biztosítására a CFCF 2007-ben részletes ajánlásokat tett, a dokumentum letölthető a http://www.soros.org/initiatives/roma/articles_publications/publications/equal_20070329 oldalon (az ajánlások: 77-79. oldalon találhatók). Ezeket az ajánlásokat az NRS kontextusában is fenntartjuk.

Budapest, 2011. november 9.

Forrás: http://index.hu/belfold/2011/10/29/tudja-e_hogy_a_buddhistakat_nem_temeti_el_a_pap/

Nyomoz a rendőrség Sajókazán, mert egy feljelentés szerint nem a romák töltötték ki a népszámlálási kérdőívet: ez magyarázza, hogy a semmiből tíz év alatt 300 buddhista lett a faluban. A romák állítják, nem történt csalás, a buddhista közösséghez tartoznak. A polgármester fenyegetni kezdte őket.

„Magamtól azt mondtam volna, hogy katolikus vagyok, de nem ez volt a kérdés, amit felolvastak. Hanem hogy milyen közösséghez tartozom. Nekünk a buddhisták segítettek mindenben, senkitől ennyi segítséget nem kaptunk még, hát azt mondtam, hogy a buddhistákhoz”.

Nem fogják őket megkeresztelni

Matisz Katalin a sajókazai Petőfi-telep szélén lakik kis vályogházában, az unokájával. A középkorú, csupa mosoly asszony alig 29 ezer forintból él, és néha kertészkedik a polgármesternél is, akit igazi úriembernek tart.

Ezért is érezte magát furcsa helyzetben pár napja, amikor Stefán László polgármester megkérdezte tőle, tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap. Ezt az Index tapasztalatai szerint másoktól is megkérdezte, ahogy azt is, tisztában vannak-e vele: a buddhisták gyerekeit nem fogják megkeresztelni.

A romák furcsállták a dolgot, bár nem értették pontosan, hogy mi a baj. Pár nappal később a Hír TV stábja riportozott a faluban. A Petőfi-telepiek nekik is elmondták, hogy katolikusok, de a buddhisták annyi mindenben segítettek nekik, például a Sajó nagy árvize után a tetők megjavításában, hogy a közösséghez tartozónak érzik magukat.

A tévések látogatásának apropója egy rendőrségi feljelentés volt, mely szerint az online kérdőíveket nem a címzett romák töltötték ki, hanem helyettük a buddhisták. Így fordulhatott elő – miként azt a riportban Tóth Ábel jegyző a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva közli – hogy a faluban 300-an mondták magukat buddhistának.

Sajókazán két adatkezelési probléma van tehát. Az egyik kérdés az, hogy szabályosan folyt-e a buddhista közösségi házban az online kérdőívek kitöltése. Az események főszereplője Benő, azaz Lázi István János, a falu cigány önkormányzatának (ckö) elnöke volt, aki maga is buddhista, és egy ideig a számlálóbiztosokat ellenőrző felülvizsgálóként is dolgozott.

Sorban állt sok buddhista?

A KSH által is preferált online kitöltésre a népszámlálás civil kampányának aktivistái hívták fel a romák figyelmét még szeptemberben, az információs anyagok szórásakor – mondja Lázi. Október első napjában aztán a telepiek ott sorakoztak a közösségi ház előtt a borítékjaikkal.

Lázi elismeri, hogy a közösségi házba bárki bemehetett és mindenkinek segítettek, aki kérte, de tagadja, hogy bárki helyett ők töltötték volna ki az online kérdőíveket. A problémát az okozta, hogy számítógépek négy helyiségben vannak, nyomtatni azonban csak az egyikben lehet: aki nem oda került, annak, miután véglegesítették a kitöltést, elkérték a borítékját, aztán amikor kinyomtatták a visszaigazoló számsort, a borítékban kivitték a lakásához.

A ckö-elnök szerint ezért láthatott népszámlálási borítékokat a közösségi házban a gyanakodó számlálóbiztos, aki nem értette, miért mondják azt sokan a telepen, hogy a borítékjaik a buddhistáknál vannak.

Az Index által megkérdezett sajókazaiak között volt olyan, aki maga is használja az internetet: a közeli bányászlakótelepen, mai nevén Sólyom-telepen lakó, vegyes házasságban élő Vojnárovics Éva miközben válaszolt, nézte is, hogy a segítő jó helyre teszi-e az ikszet.

Nem az volt a kérdés, hogy mi a vallásom

Ő, és az összes többi forrás, köztük írástudatlanok is határozottan állították, semmiféle nyomás nem érte őket, hogy milyen közösséghez tartozónak mondják magukat. „Ha az áll a papíron, hogy mi a vallása, azt mondták volna hogy katolikus. De nem ez volt a kérdés, hanem hogy mely vallási közösséghez tartozik” – hívja fel a figyelmet a ckö-elnök is.

Szerinte a romák közül azért mondták sokan, hogy buddhisták, mert „itt százszor jobbak a lehetőségeik, sokkal szívesebben vannak fogadva, mint az önkormányzatban. 2008 óta van asszonygyűlés, ők jól tudják, hogy a Dzsaj Bhím (a közösség neve) alá tartoznak.

A népszámlálási kérdőív online kitöltésekor az állampolgárok csak kezdeti segítséget kaphatnak – mondja Virágh Eszter, a népszámlálás szóvivője a KSH-nál. – Megmutathatják nekik, hogy működik a rendszer, hol kell belépni, de utána már senki nem ülhet mellettük. Hacsak – teszi hozzá – ők maguk kifejezetten nem kérik azt.

Vagyis az online kitöltéshez nyújtott segítség, ha minden esetben valóban így történt, még rendben lett volna. A nagyobbik gond az, hogy Lázi az online kitöltések során segítőként maga is közreműködött, holott neki a számlálóbiztosok ellenőrzése lett volna a dolga. „A feljelentés alapján a felülvizsgáló felrúgni látszott a szabályokat” – mondja a szóvivő; Lázi felülvizsgálói szerződését a KSH azonnal megszüntette.

A legrosszabb forgatókönyv

A másik adatkezelési kérdés az, hogy honnan lehet bármiféle információja a jegyzőnek, polgármesternek a friss népszámlálási adatokról. A szenzitív adatokra (ilyen a vallási hovatartozás is) vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban sokan pontosan attól tartottak, hogy illetéktelen kezekbe kerülve azok a válaszadók ellen fordíthatók: ha a helyi közhatalom azt az állampolgárok megfélemlítésére használja, a legrosszabb forgatókönyv igazolódik be.

Az Index a KSH-tól megtudta, hogy a népszámlálást lebonyolító hivataltól a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kérte ki az online összeírás vallási hovatartozásról szóló adatait (a papíralapú kérdőívek feldolgozása még meg sem kezdődött), a feljelentésre hivatkozva. A KSH október közepén küldte el a 2001-es cenzus felekezeti arányait és a 2011-es népszámlálás előzetes, összesített (nem név szerinti) adatait, de a sajókazai jegyzőnek semmilyen információt nem adtak.

Ezt látszik alátámasztani az is, hogy bár a jegyző a Hír TV-nek a KSH adatszolgáltatására hivatkozott, nem állította, hogy közvetlenül a KSH-tól kapta az adatokat. Ha a rendőrségtől súgott neki valaki, az ugyanúgy felveti a jogosulatlan adatkezelés problémáját.

Ami érthető és ami védhetetlen

Lázi szerint érthető, hogy Tóth Ábel aggódik, hiszen jegyzőként ő a felelős a népszámlálás törvényes lebonyolításáért. Azt viszont védhetetlennek tartja, hogy Stefán polgármester honnan tudhat bármit a romák különleges adatairól, és miért próbálja őket megfélemlíteni. Érdekes ellentmondásnak látszik ugyanakkor, hogy ha a falu elöljárói szerint nem a romák töltötték ki a kérdőívet, miért kérik rajtuk számon a tartalmát.

Stefán László polgármester nem kívánt az Indexnek nyilatkozni, Tóth Ábelt pedig az általa megadott időpontban nem értük el a községházán, és az sms-ünkre sem válaszolt.

Nem tetszik a roma összefogás

A buddhista közösség elnöke, Orsós János az események miatt összehívott csütörtöki rendkívüli asszonygyűlésen elmondta, hogy szerinte a népszámlálási visszaélés vádja mögött a romák és a Dzsaj Bhím elleni hecckampány áll. Úgy véli, a falu vezetőinek nem teszik, hogy gimnáziumot és közösségi házat alapítottak, illetve hogy erősödik a kazai romák közösségi tudata, összetartása.

Az asszonygyűlésen hamar kiderült, milyen konfliktusok húzódnak a háttérben. A község önkormányzata márciusban úgy döntött, hogy csak akkor engedi a lakcímbejelentést, ha az egy főre eső lakótér eléri a tíz négyzetmétert. A képviselők szerint egy-egy lakásba 10-20-an is bejelentkeznek, pedig nem is laknak ott.

Aki nincs bent a helyi lakcímnyilvántartásban, annak nem jár a segély, és a politikai jogait sem gyakorolhatja: nem választhat és nem választható. Így járt az ózdi Váradi Julianna is, aki hat éve él Sajókazán, azóta nem engedik bejelentkezni (vagyis az idei rendelet régi rutint szentesít). Az Indexnek megmutatta kordokumentumnak is beillő lakcímkártyáját, melyen sajókazai, lakcím nélküli lakosként szerepel.

A falu szara

A megyei kormányhivatal a rendeletet törvénysértőnek találta, ezért a visszavonására szólította fel a képviselőtestületet, ám ők egy új határozattal nemrég megerősítették a rendeletet.A bejelentkezések ügye valószínűleg a bíróságon dől majd el, de ez nem segít a segély nélkül maradt családokon.

Az önkormányzat lakcímeljárásáról október 26-án jelent meg egy cikk a Népszabadságban, a Hír TV-t Orsósék szerint bosszúból hívhatta le még aznap valaki. A Dzsaj Bhím a napokban házszámokat készíttet a Petőfi-telepieknek, mert az ott lakók szinte mind úgy tudják, hogy a Petőfi utca 38-as szám alatt laknak.

A romák másik sérelme a küszöbön álló csatornaberuházás. Az egymilliárdos csatornahálózat-építésből a publikus tervek szerint kimarad a két romatelep, miközben a szennyvíztisztító a Sajó-parti Petőfi-telep mellé kerülne. „Csatornát nem kapunk, mert még a víz sincs bevezetve, de a falu szara itt folyik majd át. Aztán ha jön az árvíz, járhatunk majd benne bokáig”.

Heves Megyei Bíróság
Eger
Tisztelt Megyei Bíróság!

A dr. Farkas Lilla ügyvéd (székhelye: 1093 Budapest, Lónyay utca 34. III/21.) által képviselt Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – képviseli Mohácsi Erzsébet kuratóriumi elnök, székhelye: 1093 Budapest, Lónyay utca 34. III/21. – felperes

• a  Gyöngyöspata Község Önkormányzata (3035 Gyöngyöspata, Fő út 65.) I.r. alperes
• és a Nekcsei Demeter Általános Iskola és Napközi Otthon (3035 Gyöngyöspata, Fő utca 49-51.) II.r. alperes ellen

a Ptk. 76-84. §-aiba, valamint az Ebktv. 8. §  b, c, e, és g, pontjaiba, 9. §, 10. § (2) és a 27. § bekezdésébe ütköző közvetlen és közvetett etnikai és fogyatékosság (sajátos nevelési igény) alapú diszkrimináció, valamint etnikai alapú jogellenes elkülönítés iránt egyenlő bánásmód követelményének megsértése és jár. iránt indítandó perben az alábbiakat adjuk elő.

I. A kérelem

Kérjük a t. Megyei Bíróságot,

1. állapítsa meg, hogy az I.r. alperes fenntartásában működő II.r. alperesi iskolában a cigány gyerekeket a nem cigányoktól a 2004. január 27-ét követő időszakban a jogsértő osztálybesorolással és az osztályok térbeni elhelyezésével osztályszinten és az eltérő emeleti elhelyezésnek köszönhetően fizikai térben jogellenesen elkülönítik – ide értve az iskolai ünnepségeken és az ebédeltetésen való részvételt is;
2. állapítsa meg, hogy az alperesek az így elkülönített cigány gyerekeknek alacsonyabb színvonalú oktatást biztosítanak, mint az egyes évfolyamokon lévő párhuzamos nem roma összetételű osztályokban tanuló gyerekeknek – ide értve az oktatás tartalmi elemeit és az úszásoktatást is;
3. állapítsa meg, hogy az SNI tanulók oktatása során a jogszabályban biztosítottnál többszörös osztályösszevonás következtében az alperesek az SNI tanulókat közvetlenül, míg az itt tanuló cigány gyerekeket közvetetten különböztetik meg
4. állapítsa meg, hogy a cigány gyerekeket etnikai származásuk alapján közvetetten diszkriminálják azzal, hogy a napközibe csak olyan gyerekeket vesznek fel, akiknek mindkét szülője dolgozik
5. kötelezze az alpereseket a jogsértés abbahagyására
6. kötelezze az alpereseket, hogy a jogsértő helyzetet az alábbi deszegregációs terv végrehajtásával szüntessék meg az ott meghatározott határidők betartásával

Az egyezségkötés feltétele

A felperes nyitott az egyezség megkötése iránt. Egyezséget abban az esetben áll módunkban kötni, amennyiben az eljárás alá vontak szükség szerint kiegészítik a keresetben leírt deszegregációs tervet, és az osztályba sorolást az egyezség megkötését követő tanévtől, az egyéb intézkedéseket pedig haladéktalanul végrehajtják.

II. Tényállás

A felperes Alapítvány 2010. januárjában az ún. Heves megyei félrediagnosztizálás miatt folyó eljárást megelőzően a településen végzett tényfeltárása során megállapította, hogy a II.r. alperesi iskolában vannak roma illetve nem roma osztályok. Emellett létezik roma tanulókból álló kisegítő osztály is. Az Alapítvány munkatársainak személyes tapasztalata az volt, hogy a 2010/2011-es tanévben induló két első osztályból az egyikben kizárólag romák, a másikban kizárólag nem romák voltak. Ezzel kapcsolatban a roma szülők tiltakozásuknak adtak hangot, de konkrét lépéseket nem tettek, mert az Önkormányzat részéről nyomást gyakoroltak rájuk, kilátásba helyezve a segélyek illetve egyéb juttatások megvonását. Az iskolai helyzetről a Gyöngyöspatai cigány kisebbségi önkormányzat (CKÖ) elnöke 2010-ben azt nyilatkozta, hogy cigányellenes hangulat van az iskolában: ha egy cigány gyerek bajt csinál, őt sokkal jobban megbüntetik, mint azt, aki nem cigány.

Gyöngyöspatán a Magyar Gárda és a Véderő nevű szervezetek 2011 tavasza óta zaklatják a cigány telep lakóit. A zaklatás ellen fellépő Társaság a Szabadságjogokért munkatársainak panaszkodtak a helyi cigány közösség tagjai az iskolai szegregáció miatt. A TASZ a panaszt a felpereshez továbbította. A szélsőjobboldali szervezetek tevékenységét a Nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak országgyűlési biztosa is kivizsgálta, mely vizsgálat során feltárta a II.r. alperesi iskolában folyó jogellenes elkülönítést is.

Figyelemre méltó, hogy miközben az iskolában szegregálják a cigány gyerekeket, az óvodában az integrált pedagógiai rendszer (IPR) szerint nevelik-oktatják őket a többségi gyerekekkel együtt. Itt az óvodavezető helyettes felperesnek adott tájékoztatása szerint gondot fordítanak olyan szocializációs elemekre is, mint a folyóvizes WC használatának és a rendszeres kézmosásnak a begyakorlása.

A perbeli iskola a 2011/2012. tanévben az ombudsmani ajánlások közül csupán egyet vett figyelembe: valóban megszűnt az 1-4. összevont SNI osztály. A felperes szeptemberi látogatása során tapasztalta, hogy kialakítottak egy 2-3. és egy 3-4. összevont c, SNI osztályt, ahelyett, hogy a meglévő emeleti többségi etnikumú osztályokba integrálták volna be az osztályonként 3-3 gyereket. Az iskola a 2011/2012. tanévben évfolyamonként kettő, cigány és többségi, kb. 10-16 fős osztályokkal működik. Noha implicit célja ez, az osztályok közötti etnikai alapú szegregáció a többségi etnikumú gyerekek elvándorlását nem csökkentette. Az etnikai szegregáció tehát hosszabb távon nem tudja betölteni a többségi gyerekek megtartásának funkcióját, ezért nem csupán jogellenes, hanem értelmetlen is. A többségi gyerekek elvándorlása nőtt az előző évekhez képest. Általánosan megfogalmazott problémák, amelyeket minden, a felperes által felkeresett roma szülő, gyerek kifogásolt:

-        a cigányosztályok nem járnak úszni.

-        Az oktatás minősége összehasonlíthatatlanul rosszabb a c osztályokban.

-        Továbbtanulás csak a Kolpingban (SNI szakiskola, Gyöngyös) vagy a József Attilában, ahol tanulnának rendes szakmát, de nem jutnak el a 2. osztályig sem.

-        Az ingyen ebéd csak alsóban jár.

-        Napközibe csak az járhat, akinek mindkét szülője dolgozik.

-        Közös programok nincsenek az osztályok között, ünnepségeken a romák nem kapnak szerepet, legfeljebb részt vehetnek.

-        Ebédeltetés külön van a cigány osztályoknak.

1. Elkülönítő osztályba sorolás

A II.r. alperes Nekcsei Demeter Általános Iskola és Napközi Otthon alapító okirata szerint 2002 óta fogyatékos, majd 2003 óta sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeket is oktat. Napközi otthonos és tanulószobai ellátást biztosít, ide értve az SNI gyerekeket is (elérhető: www.kir.hu). Az iskola az I.r. alperes fenntartásában működik.

2011. áprilisában a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa Jelentést tett közzé a 2011 márciusában történt gyöngyöspatai események és a hasonló jelenségek veszélyeiről, mely dokumentum adatai alátámasztják az Alapítvány 2010-es tapasztalatait. A Jelentés szerint az iskolában a cigány gyerekek elkülönítése, a szegregáció több megközelítésben is felmerült. Az egyik az elkülönítő jellegű osztályba sorolás, a másik a roma illetve nem roma gyermekek fizikai-térbeli elkülönítése, és a harmadik a roma gyermekeknek az iskola által nyújtott szolgáltatásból, így pl. a napköziből történő kizárása.

A Jelentés szerint az osztályba sorolás tekintetében az igazgató beismerte, hogy 2007-ben az Oktatási Hivatal arra hívta fel az iskola figyelmét: a képességek szerinti osztályba sorolási gyakorlat nem jogszerű, ehelyett bármilyen ad hoc jellegű módszer alkalmazható. Azóta – az igazgató elmondása szerint – a beiratkozási sorrend véletlenszerűsége határozza meg azt, hogy egy adott gyermek melyik osztályba kerül: a korábban beíratott gyermekek az a) osztályba kerülnek, a többiek a b)-be.

A pedagógiai program 1.5.1. c) pontja (az 1.5.3. és az 1.5.7. ponttal összhangban) ugyanakkor a tanulók egyéni fejlettségéhez, képességeihez igazodó munka szervezeti formájaként fogalmazza meg a kis létszámú [azaz a b)] osztályok szervezését:. Az első évfolyamon a szociálisan hátrányos helyzetű, beilleszkedési, magatartási, tanulmányi problémákkal küzdő tanulók részére kis létszámú első osztályt szervez az iskola a Heves Megyei Szakszolgálati Központ szakvéleménye alapján.”

Az osztályba sorolás elvi szempontjait a Jelentésben egy súlyozott szempontrendszer szerint ütköztették annak kimutatása érdekében, hogy a besorolás formális rendszere a cigány gyermekek elkülönítésének az elfedését szolgálja-e a valóságban.  Cigánynak azt tekintették, aki – a súlyozási besorolás alapján – kettő-négy szempontnak is megfeleltethető. A súlyozás során két tényező tekinthető elsődlegesnek: a tanuló és az édesanya vezetékneve. A vizsgálatot végző Cigány” névként értelmezte azokat a neveket, amelyeket a települési cigány kisebbségi önkormányzat tagjai a helyi cigány lakosságra jellemezőként, tipikusként megjelöltek. A súlyozás során másodlagos súlyt kapott – a nagyfokú egybeesés alapján – a tanuló halmozottan hátrányos helyzete. A vizsgálatot végző tapasztalatai szerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság és a szülők alacsony – legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamát jelentő – iskolai végzettsége együttes feltételként fennállása a cigány társadalmi rétegre sokkal inkább jellemző, mint a magyar társadalom más szegmensére, így a cigányok kimutatásának többnyire helytálló mutatójaként használható.

Harmadlagosan a tanuló lakcímét vették figyelembe A  CKÖ szerint „cigány utcák”: Bem, Arany, Hegyalja, Sövény. (Sok cigány ember lakik a Klapka utcában is.) Negyedleges súlyozási szempont a hátrányos helyzet volt, de ugyanilyen súlyt kapott a keresztnév is. Az előbbi a hazai cigányság jellemző szociális viszonyai, utóbbi a sajátos cigány névadási szokások miatt. (Ombudsmani jelentés 2011. 26. oldal)

A súlyozott komplex szempontrendszer alkalmazása mellett a helyszíni vizsgálat során a vizsgálatot végző szakemberek bőrszínre, megjelenésre alapozott feltételezését is figyelembe vették. Az alábbi táblázat tartalmazza az egyes osztályok fenti szempontok szerinti összetételét.

A táblázat elemzése alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a párhuzamos osztályok között a cigány gyerekek számaránya vonatkozásában nemcsak szignifikáns különbség mutatható ki, hanem az 1.b-4.b, a 2.b, a 3.b, az 5. b, a 6.b-7.b, illetve az 5-8. c osztályok kifejezetten „cigány osztályok”. Az iskola tanulóinak közel 48%-a cigány származású. A 69 cigány tanuló kétharmadát a b) osztályokba koncentrálták, így az a) osztályokban a számarányuk jelentősen alacsonyabb (átlagosan 23%). E rendszer semmiképpen sem magyarázható a véletlenszerűséggel. (Ombudsmani jelentés 2011. 27. oldal)

A véletlenszerűség cáfolata

Az Ombudsmani jelentés szerint „a  véletlenszerűséget érdemben cáfolja, hogy:

1. az a) és b) osztályok eltérő létszámúak: az a) osztályokba jóval több tanuló jár, mint a

b) osztályokba, amelyek kifejezetten kis létszámúaknak számítanak, (e fogalmat az

intézmény pedagógiai programja használja is),

2. az igazgató maga is jelezte, hogy a b) osztályokban nagyrészt hátrányos helyzetű, roma gyermekek tanulnak,

3. az a) és b) osztályok között – az igazgató elmondása szerint – tanítási módszertan és a

tananyag szempontjából is van különbség, hiszen a b) osztályokban nagyobb hangsúlyt fektetnek a kötelező tantárgyi minimumra és kevesebbet a plusz tananyagra míg az a) osztályok már első osztálytól tehetséggondozó feladatot is ellátnak.

2. Napközis ellátásból és úszásoktatásból való kizárás

A felperes Alapítvány 2011. szeptemberében tett látogatása során a gyöngyöspatai roma szülők és gyerekek megerősítették, hogy a II.r. alperes kizárólag azoknak a gyerekeknek biztosít napközis ellátást, akiknek mindkét szülője dolgozik. Ennek következtében csupán 3-4 cigány napközis gyerek található az iskolában. A szülők és gyerekek egyhangúlag panaszolták azt is, hogy a cigány tanulóknak nem biztosítják az úszásoktatáson való részvételt.

3. Sajátos nevelési igényű (fogyatékkal élő) gyermekek elkülönítése

A szociálisan hátrányos helyzet, illetve a BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartászavar) státusz alapján való (elkülönített) osztályba sorolás sem hozható fel az etnikai származás szerinti szegregáció alóli kimentésként, mert az osztályba sorolásért felelős igazgató a pedagógiai program e szabályára nem  hivatkozott, kizárólag a beiratkozási sorrend alapján kialakuló véletlenszerűséget említette. Az ombudsmani vizsgálat emellett megállapította, hogy „a b) osztályokban a halmozottan hátrányos helyzetű, illetve BTMN minősítésű gyermekek osztálylétszámhoz viszonyított számaránya jelentősen magasabb, mint az a) osztályokban, de az a) osztályokban is vannak BTMN minősítésű, illetve hátrányos helyzetű gyermekek, így az ilyen szempontú – elvben „származásra tekintet nélküli” – osztályba sorolásra hivatkozás sem elfogadható.

A szociálisan hátrányos helyzetű, illetve a BTMN státuszú gyermekek elkülönítésének nincsenek szakmai (pedagógiai, pszichológiai) indokai, így – ha ez lett volna is az elkülönítés alapja – sértené a gyermek mindenek felett álló érdekét. Az ombudsmani hivatal munkatársa által megvizsgált nevelési tanácsadó, illetve szakértői és rehabilitációs bizottság által kiállított szakvélemények az elsős gyermekek vonatkozásában egyébként is csak fejlesztési (pl. diszlexia prevenciós) feladatokat határoznak meg, a szegregált nevelésük szükségességére utalást nem tesznek. (Ombudsmani jelentés 28. oldal)

A gyógypedagógiai [5-8. c] osztályba sorolás vizsgálata során megállapításra került, hogy a szakértői és a rehabilitációs bizottság az érintett 10-ből 4 gyermek esetében integrált nevelést javasolt, miközben ők is az elkülönített gyógypedagógiai összevont osztályban tanulnak. Az igazgató, illetve a helyettese elmondták, hogy megítélésük szerint ezek a szakvélemények csak javaslatok, nem kötelező érvényű dokumentumok.

4. Térbeli elkülönítés

A térbeli elkülönítés kapcsán a Jelentés tartalmazza a következő adatokat. Az iskola háromszintű: tetőtér, 1. emelet és földszint.  Az ombudsmani helyszíni vizsgálat során megállapították, hogy  a tetőtérben található osztályok: 1.a, 2.a, 3.a, 4.a; első emelet: 5.a, 6. a, 7.a, 8.a, 2.b. A földszinten található osztályok: 1.b-4.b, 3.b, 6.b-7.b, 5-6-7-8 c.

A jól látható elkülönítést az igazgató azzal magyarázta, hogy a földszinten tanuló gyermekeknek több mozgásra van szükségük, így akár óra közben is kimehetnek szaladgálni az udvarra, illetve a szegregáció cáfolataként adta elő, hogy a napközi, ahová alig járnak roma gyerekek, szintén a földszinten található.

A ombudsmani  vizsgálat ezzel szemben megállapította, hogy a „cigány osztályokat” térben is egymáshoz közel, a többitől távol, tudatosan helyezték el. Az egyetlen kivételt ez alól a 2. b osztály jelenti, amely azonban parányi kis teremben van elhelyezve, s az osztály létszáma mindössze hat fő.

A térbeli elkülönítéshez tartozik még a szülők és gyermekek által 2011. szeptemberében panaszolt elkülönítés az ebédeltetés során, valamint a cigány gyerekek ünnepségeken való érdemi részvételből való kizárása.

III. Kérelmünk jogszabályi alapja
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kot.) 4/A §, 37-77, 85. § és 102. §, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §-a. Kiemeljük, hogy a Kot. 66. § (10) bekezdése értelmében az iskolába felvett tanulók osztályba vagy csoportba való beosztásáról – a szakmai munkaközösség, annak hiányában a nevelőtestület véleményének kikérésével – az igazgató dönt. Az osztályok, csoportok szervezésének szabályait e törvény 3. számú melléklete határozza meg.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. § b, c, és e, pontjai, 9. §, 10. § (2) bekezdés, 4. § b, pontja, 16. §, 19. §, 20. § és 27. §

IV. A bizonyítási kötelezettség megosztottsága

Az Ebktv. 19. §-a kategorikusan fogalmaz. A sérelmet szenvedett félnek, illetve az érdekében fellépő közérdekű igényérvényesítőnek csupán a rendelkezésben meghatározott két tényt kell valószínűsítenie. A kimentési bizonyítás célja az, hogy kizárja a védett tulajdonság és a hátrány közötti ok-okozati összefüggés meglétét. Az okozati összefüggést az alperes azzal tudja kizárni, hogy bizonyítja: megtartotta, vagy a perbeli jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét. Az oktatási ágazatra specifikus kimentési okok határozzák meg, hogy mikor nem kötelesek az eljárás alá vontak az egyenlő bánásmód követelményét megtartani az oktatás területén.

A felperesnek tehát azt kell valószínűsítenie, hogy az iskolában osztály és emeleti szinten cigány és többségi gyerekek tanulnak fizikailag szeparáltan. A szegregáció törvényi definíciója nem tartalmazza a hátrány elemét, mert a szegregáció közismerten, önmagában hátrányos. Jelen ügyben tehát a szegregáción túl áll fenn hátrány a tényállásban leírtak szerint az iskola által nyújtott szolgáltatások biztosítása és igénybevétele tekintetében.

Álláspontunk szerint tehát amennyiben valószínűsíteni tudjuk, hogy az iskolaépületen belül osztály szinten és fizikai térben is elkülönítik a cigány gyerekeket a nem cigányoktól, az Ebktv. 19. §-a alapján az eljárás alá vontaknak kell bizonyítani, hogy az Ebktv. által az oktatás és képzés területére megengedett kimentési okok állnak fenn, illetve hogy valójában nincs szegregáció. A kimentési bizonyítás tehát valójában a kimentési okok fennállásának pozitív bizonyítását jelentheti.

A kimentési bizonyítás csak akkor vezethet eredményre, ha az eljárás alá vontak sikeresen bizonyítják, hogy a gyerekek etnikai származása (védett tulajdonság) semmilyen módon nem játszott közre a térbeli szeparációban és a hátrány okozásában. Amennyiben a kimentési bizonyítás kétséget hagy a felöl, hogy a védett tulajdonság szolgálhatott-e alapjául a szegregációnak ill. a hátránynak, a kimentési bizonyítást nem lehet sikeresnek tekinteni.

Jelen eljárásban az alábbi kérdéseket szükséges megválaszolni:

• Valósan, vagy az eljárás alá vontak szerint feltételezetten túlnyomórészt többségi etnikumú gyerekek-e az a, osztályokba járók és cigány-e a b, és c, osztályokba járók 90-100%-a?
• Fizikailag elkülönítetten oktatják-e az iskola  épületén belül a b, és c, osztályokat az a, osztályoktól?
• Jogszabály lehetővé teszi-e ezt az elkülönítést?
• Tesz-e a II.r. alperes különbséget az SNI gyerekek osztályba sorolása és osztályösszevonása tekintetében a nem SNI gyerekekkel való összehasonlításban? Amennyiben igen, az SNI gyerekeket érő közvetlen megkülönböztetés lényegesen nagyobb arányban cigány gyerekeket érint-e a nem cigányokkal szemben?
• Lényegesen nagyobb arányban hozza-e hátrányosabb helyzetbe a cigány gyerekeket a napközis ellátásra vonatkozó kiválasztás szempontrendszere?
• Kizárják-e a cigány gyerekeket az úszásoktatásból és egyéb pedagógiai többletszolgáltatásból?

V. A szankciók

Az eljárás alá vontak a társadalom legelesettebb, Gyöngyöspata roma közösségének legkiszolgáltatottabb tagjait – gyermekeit – különítik el a többségi gyermekektől. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti objektív szankcióknak alkalmasnak kell lenniük arra, hogy az okozott hátrányt megszüntessék.

A jogsértés megállapításán túlmenően, annak abbahagyása, attól való eltiltás, és a sérelmes helyzet megszüntetésének deszegregációs terv végrehajtásával való biztosítása megfelelő objektív szankciót nyújthat. Deszegregációs terv végrehajtása a Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.21.568/2010/5. sz. ítélete szerint szankcióként kiszabható, amennyiben annak részleteit az eljárás során pontosan meghatározzák.

VI. Az Alapítvány eljárás indítási joga, hatáskör, illetékesség, nyilatkozat

A felperes Alapítvány alapító okiratával igazolja, hogy céljai közt szerepel az integráció és az esélyegyenlőség megteremtése a gyermekek számára, ill. a harc a diszkrimináció ellen (4. pont). A felperes által végzett közhasznú tevékenységek között szerepel az emberi és állampolgári jogok védelme és a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlősének elősegítése (5. pont). Az alperesek mind személyükben mind pedig a per tárgya szempontjából az Ebktv. hatálya alá esnek.

A T. Megyei Bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés g) pontján, illetékessége a Pp. 30.§ (1) bekezdésén alapul. A felek közötti jogvitában közvetítői eljárás nem volt folyamatban. A per tárgyának értéke meg nem határozható.

A felperest, mint közhasznú társadalmi szervezetet az Itv. 5. § (1) bekezdés d) pontja alapján teljes személyes illetékmentesség illeti meg, tekintettel arra, hogy az egyesület képviselője, Mohácsi Erzsébet akként nyilatkozik, hogy az alapítványnak az eljárást megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységből származó jövedelme után társasági adófizetési kötelezettsége nem keletkezett.

…………………………….

Mohácsi Erzsébet

Kérjük, hogy a tárgyalást a képviselő esetleges távolmaradása esetén is szíveskedjenek megtartani. A felperes az eljárás bármely szakában kész egyezséget kötni.

VIII. Bizonyítási indítványok

A keresetlevélhez csatoljuk a felperes alapító okiratát 3 példányban, a TASZ-szal folytatott elektronikus levelezést 4 példányban, a hivatkozott ombudsmani Jelentés egy példányát (az alpereseknek már hivatalosan megküldték, egyébként elektronikus formában elérhető itt: http://www.kisebbsegiombudsman.hu/data/files/203198066.pdf), az iskola alapító okiratait egy példányban (az alperesek rendelkezésére áll az eredeti) és a felperes tényfeltárásairól készült feljegyzéseket 4 példányban. Indítványozzuk, hogy a t. Megyei Bíróság az eljárásban az alperesek kötelezésével szíveskedjék beszerezni az alábbi okirati és egyéb bizonyítékokat:

1. A Nekcsei Demeter Általános Iskola és Napköziotthonban az osztályba sorolásról rendelkező dokumentumokat, amelyek a 2006/07-es tanévtől voltak hatályban.
2. Az iskola 2004. január 27-től hatályos Nevelési és Pedagógiai Programját, SZMSZ-ét.
3. A 2004. január 27-ét követő időszakban az iskolára vonatkozóan a Kot. alapján elvégeztetett közoktatási szakértői vizsgálatokról készült jelentések, és megbízások a szakértők felé.
4. Az iskola által igényelt etnikai kisebbségi oktatás-nevelés, képesség kibontakoztató, SNI oktatásra és integrációs fejkvótákra vonatkozó adatok.
5. Az iskola vezetői beszámolói 2004-től
6. Az iskolában 2004-et követően elvégzett Oktatási Hivatali vizsgálatok jelentései.
7. Napközis jelentkezés rendje és nyilvántartása.
8. SNI diagnózisra, besorolásra vonatkozó anonimizált iratok.
9. Tanúként hallgassák meg dr. Fórika Lászlót, az Ombudsman munkatársát és Vadászi Bálintot, a felperes Alapítvány munkatársát.

Budapest, 2011. október 11.

Tisztelettel:
dr. Farkas Lilla
ügyvéd

A hazai oktatás vámszedői?

ENDRÉSIK ZSOLT, (Jobbik): – Az utóbbi időben Borsod megyében, főleg Ózd környékén, nagyfokú térhódításba kezdett az oktatási intézményekben az úgynevezett Ámbédkar Gimnázium, illetve működtetője, a Dzsaj Bhím nevű állítólagos buddhista egyház. Megjelenésüket és nyomulásukat döntően az teszi lehetővé, hogy a régió katasztrofális anyagi helyzete miatt az önkormányzatok nem képesek működtetni a tanintézményeket, és gyakorlatilag odaadják bárkinek, aki ezt névleg vállalja. Hallott már ezelőtt valaki a Dzsaj Bhím Közösségről az SZDSZ-en kívül? Buddhista cigányokról, akik „holokauszt-menetelnek” zsidó vezetőkkel? Pláne Borsodban? Még maga a Népszabadság is beismeri, hogy nyoma sincs a Dzsaj Bhím semmiféle hitéleti tevékenységének.

- Az SZDSZ-es ámokfutás következményei az úgynevezett tanodák, bárminemű állami és önkormányzati felügyelet nélkül. Azt hirdetik magukról, hogy áldozatos munkával cigány gyermekeket nevelnek, juttatnak majd szakmához, sőt diplomához. A valóság viszont dióhéjban: maga az Ámbédkar csak nevében gimnázium, valójában semmi olyan, ami tanintézetre emlékeztetne. Teljesen szakképzetlen, arrogáns személyeket helyeznek komoly pedagógiai és intézményvezetési pozíciókba, közülük néhányat már uzsorázás miatt előzetesbe is vettek. Ezek a személyek megalázó módon bánnak a valódi pedagógusokkal. Amit oktatás címén végeznek, arra nincs más szó, mint az, hogy bohóctréfa. Mivel bizonyítványt adnak ki, így a valódi iskolák érettségijei és ezek értéke lenullázódik.
Az ilyen sajátságos csoport felbukkanása és tevékenysége a térségünkben nem hogy csökkentené, hanem növeli az etnikai feszültséget. Kérdésem a következő:

- Meddig folytathatnak hasonló tevékenységet ezek az oktatási intézmények?

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

HOFFMANN RÓZSA, (nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár): – Képviselő Úr! Az ön által felvetett probléma egyszerre általános és konkrét, szól az úgynevezett alapítványi iskolák világáról és a Dzsaj Bhím Közösségről. Utóbbi egyházi tevékenységének megítélését az Országgyűlésre kell bíznunk, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvény értelmében. Lesz alkalmunk eszmét cserélni róla a Házban. Meg kell azonban jegyeznem: az a szóhasználat, amellyel ön a valóban létező kérdéseket, illetve problémákat tisztázni kívánja, kevéssé méltó a parlamenthez. Nem tudom nem észrevételezni, hogy ironikus szavai sértik az igazi, jobbik Magyarország polgárainak önérzetét, és joggal keltenek megütközést a jóakaratú emberekben.

- Kérdésének szakmai elemeire térve elmondhatjuk: az elmúlt években valóban számtalan lehetőség nyílt nem állami, nem önkormányzati alapítók számára, hogy normatív támogatásokkal és akár egyházi kiegészítő támogatásokkal élve a közoktatás szereplőivé váljanak. Nos, éppen ideje megemlítenünk: a kormány által elfogadott koncepció a nemzeti köznevelés rendszeréről, a normatíva megszüntetésével, az országos szakmai ellenőrzés és felülvizsgálat rendszerének megteremtésével, az egyházak jogállásáról szóló törvény pedig a szigorúbb tartalmi, formai szabályozással fog gátat szabni a közoktatási látszattevékenységnek. A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat terveink szerint még az őszi ülésszakon kerül a parlament elé.

- A Derdák Tibor nevével fémjelzett iskolaháló egyébként megkereste az illetékes államtitkárságokat. A két államtitkárság egyetért abban, hogy a közösség további működésének támogatása csak komoly pénzügyi és szakmai átvilágítás után lehetséges. Mint ismeretes, az elmúlt években a Magyar Államkincstár jogtalanul igénybe vett támogatás visszafizetésére kötelezte helyszíni ellenőrzés után a fenntartót. Az Oktatási Hivatal pedig két ízben is felügyeleti bírságot szabott ki különféle szabálytalanságok miatt.

Az Origó tudósítása az országgyűlés üléséről 2011. szeptember 19-én:

2011.09.19. 16:38 – „Buddhista cigányok zsidó vezetőkkel?”

Hallot már valaki a Dzsaj Bhím közösségről az SZDSZ-en kívül? Buddhista cigányok zsidó vezetőkkel? – kérdezte Endrésik Zsolt jobbikos képviselő, aki kifogásolta, hogy ez a vallási közösség, illetve az általa fenntartott iskolák nagy teret nyert Borsod megyében. A képviselő szerint az iskolákban nem folyik valódi oktatási tevékenység, csak növelik az etnikai feszültségeket.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint a Dzsaj Bhím egyházi tevékenységét az egyházügyi törvény szerint majd megítéli az országgyűlés, de a kérdés hangneme szerinte nem illik a parlamentbe. A közoktatási kérdésről az államtitkár azt mondta: az új köznevelési törvény gátat fog szabmi az oktatási látszattevékenységeknek, és emlékeztetett, hogy korábban már jogtalanul felvett támogatás visszafizetésre kötelezték a közösséget.

http://www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20110919-tudositas-az-orszaggyules-uleserol-2011-szeptember-19en.html

Márton Ferenc jobbikos önkormányzati képviselő interpellációja:

Tisztelt Polgármester úr!

A legutóbbi időkben a térségben és Ózd városban nagyfokú térhódításba kezdett az oktatási intézményekben az úgynevezett Ámbédkár Gimnázium, illetve a működtetője, a Dzsáj Bhim nevű állítólagos buddhista egyház.
Számos környékbeli községben vannak már jelen, és immár benn Ózdon is! A terjeszkedésük szembeötlő, és a nyíltan hangoztatott céljuk a további még szélesebb és még mélyebb terjeszkedés.
Tehát komolyan kell számolni a jelenlétükkel.
Megjelenésüket és nyomulásukat döntően az teszi lehetővé, hogy a régió katasztrofális anyagi helyzete miatt az önkormányzatok nem képesek működtetni a tanintézményeket, és gyakorlatilag odaadják bárkinek, aki ezt névleg vállalja.
Vettem a fáradságot, hogy alaposabban utánanézzek ennek az egésznek, plusz végigkérdeztem az érintett pedagógiai szakembereket.
Kérem alázattal: hallott már azelőtt valaha valaki a Dzsáj Bhim közösségről? Buddhista cigányokról, pláne Borsodban? Még maga a Népszabadság is az egyébként hízelkedő Derdák-interjújában szóvá tette, hogy nyoma sincs a Dzsáj Bhim semmiféle hitéleti tevékenységének, templomának, papjainak, hanem csakis a tanodák működtetése címén történő pénzkapásról ismert. EU-pénzek, de immár állami pénzek is. Többek számára ez enyhén szólva gyanús, és Tuskó Hopkinsra emlékeztet.
A jelenlegi, nagyrészt még az SZDSZ által meghozott oktatásügyi törvények sok olyasmit tesznek lehetővé, amiket kívülállók ép ésszel szinte el sem tudnak képzelni. Az úgynevezett tanodák is ilyen jelenség, bárminemű állami és önkormányzati felügyelet nélkül, vallásszabadság, abrakadabra. Szabad a vásár!
Ebbe nyomulnak bele nagyon céltudatosan bizonyos körök.
Azt hirdetik magukról, hogy pénzek idehozatalával és áldozatos munkával cigány gyermekeket nevelnek, kulturálnak, juttatnak majd szakmához, sőt diplomához.
A valóság ezzel szemben a következő:
– Maga az Ámbédkár csak a nevében gimnázium, valójában semmi olyasmi, ami egy átlagembert, pláne egy szakembert tanintézetre emlékeztetne
- Ugyan miféle „szakoktatás” történhetne oktatók és tanműhelyek nélkül?
- Azzal, hogy a gimnázium, sőt high school (főiskola), és ki tudja, milyen fellengző címeket magukra aggatják, rögtön nyilvánvaló, hogy a tevékenységük meghatározó eleme a megtévesztés, a gyermeteg látszatkeltés, kérem alázattal, a szélhámoskodás.
- Nem igaz, hogy pénzeket hoznak nekünk. Az oktatásügyre fordítható források nélkülük is ugyanúgy rendelkezésre állnának, sőt nélkülük még jobban, mert ha nem iktatnák magukat közbe, akkor ezek az EU és magyar állami források nem csapolódnának meg (most nagyon tapintatosan fejeztem ki valamit).
- Teljesen szakképzetlen, ellenben rendkívül arrogáns személyeket helyeznek komoly pedagógiai és intézményvezetési pozíciókba, például az is előfordult, hogy egy ilyen tutorukat vagy mentorukat a rendőrség uzsorázás miatt vett előzetesbe, de a többi sem sokkal jobb, nézzenek csak utána!
- Ezek a beindult és elmagabiztosodott személyek megalázó módon bánnak a valódi pedagógusokkal és egyáltalán magával a szakmával (–> Sáta)
- Amit oktatás címén végeznek, arra nincs más szó, mint bohóctréfa.
(napi két-három órányi „tanítás”, ami csak cigányzene-hallgatás, kannaütögetés és ilyesmi; az informatikai „érettségijükön” Sajókazán a cigánygyerek a monitort tévének, az egeret kattantónak nevezte, és érettségit kapott rá, már arra is érettségit adnak, ha a cigány gyermek délben befárad megenni az ingyenes ebédet, és utána hazamegy, stb, stb)
- Azzal, hogy ezek az úgynevezett intézmények iskolai bizonyítványt, sőt érettségit adnak ki, egyáltalán nem a cigányok képzettsége nő, legfeljebb az arcuk, de a következmény egyértelműen az lesz, hogy a valódi iskolák, bizonyítványok és érettségik értéke is lenullázódik, elhiteltelenedik
- Több környékbeli településen elharapózott az a jelenség, hogy megkaparintják az állami iskola állami pénzből vett drága felszerelését.
- Pénzügyek terén megdöbbentő anomáliák hosszú soráról hallottam pedagógusok beszámolóit
- A működésüket a rombolás, illetve verekedések és más személyi konfliktusok kísérik és jellemzik az úgynevezett „tanulók” között
- A csernelyi tanulókkal kapcsolatos huzavonából egyértelműen kiderült, hogy Derdák Tibor fő-ámbédkáros egyedül a saját érdekeit tartja szem előtt, nem az együttműködés jellemző rá.

Egy ilyen sajátságos jelenség , illetve sajátságos csoport felbukkanása a térségben és most már Ózdon, a tevékenységük nemhogy csökkenti, hanem növeli az etnikai feszültséget.

Ózdnak más sem hiányzik kevésbé, mint az, hogy a holmi Ámbédkár Dzsáj Bhim-ek miatt inkább előbb, mint utóbb elkerülhetetlenül kirobbanó botrány tovább rontsa az országos hírnevét.

A Jobbik alapvető felelősséget és elkötelezettséget érez a közoktatás színvonalának a megtartásáért, mert a térség és az ország jövőjéről van szó.

Mi, a Jobbik a legnyomatékosabban kérjük Ózd város önkormányzatától, hogy alakítsunk egy rendkívüli bizottságot, amely maximálisan figyelemmel kíséri, ellenőrzi és monitorozza az Ámbédkár Dzsáj Bhimmel kapcsolatos összes fejleményt. Nem lehet kifogás, hogy a Dzsáj Ámbédkár kibulizta magának az ellenőrzésmentességet. Lehet, hogy ők mint szervezet kisompolyogtak az állami és önkormányzati szervek hatásköre alól – azonban a tanulók ózdi lakosok, és az ő sorsukat, tevékenységüket, oktatási részvételüket igenis jogunk van kontroll alatt tartani, a még állami vagy önkormányzati tulajdont és intézményeket úgyszintén. Mindent ki kell vizsgálni!
Tehát ismételten nyomatékosan kérem egy ilyen ellenőrzési rendkívüli bizottság mihamarabbi, sőt azonnali megalakítását a Jobbik részvételével.

Ózd, 2011. szeptember 11.

Forrás: http://harsonaujsag.hu/interpellacio-2/

Egy szöveg digitális változata, amelynek nyomtatott verziói a csernelyi polgármesteri hivatalban a fénymásoló mellett stócban volt megtalálható (és amit az egyik csernelyi szülő „menekített” ki a polgármesteri hivatalból):

„A büszke cigány

A büszke nomád

Nincs munkaviszonyom, de nem hordok másfél kilónál könnyebb aranyláncot, pedig segélyből élek immáron évtizedek óta. Büszkén terrorizálom és rabolom ki a diáktársaimat és verem szét a tanáraimat, a négy általánost mégis csak 10-15 év alatt tudtam elvégezni. Büszke vagyok arra is, hogy írni és olvasni ugyan nem tudok és a szókincsem is csak pár tucat keverék-szóból áll, mégis vállalkozói bizonyítványom van a hatóságoktól.

Büszke vagyok arra is, hogy bár a KRESZ-könyvet elolvasni sem tudom, és autóvezetést sem oktattak nekem soha, analfabéta létemre mégis „szereztem” magamnak jogosítványt. Kizárólag nagy Mercivel meg nagy BMW-vel járok a segélyért, mégis minden magyar tőlem félti a szaros kis vagyonkáját.

Büszke vagyok, hogy minden szobrot, fémet és kábelt el tudok lopni, mégsem találnak meg a rendőrök, pedig amikor leégetem a vezetékekről a szigetelést, kilométerekről is látni lehet a fekete füstjét.

Büszke vagyok arra is, hogy Miskolcon az Avas lakótelepről már minden létező ajtót, ablakot, liftajtót eladtam, a lakásokat lelaktam, minden parkettát, linóleumot és korlátot szétszedtem, elvittem. Mégsem értik meg a magyarok, hogy miért a folyosóra meg a liftbe járunk szarni…

Nem értem, miért van az, hogy bár minden gazda az „én kertemet” műveli, mégis árammal védekeznek, amikor a termésért megyek. Büszke vagyok arra is, hogy az idióta magyar törvényalkotók az íróasztaluk mellől engem védenek, nem pedig a tulajdonost.

Büszke vagyok arra is, hogy amíg Amerikában bárkinek – aki büntetlen előéletű – lehet fegyvere, addig Magyarországon csak nekünk, a bűnözőknek lehet.

Büszke vagyok arra is, hogy bár minden magyar felfegyverzett bűnözőt jól ismer a hatóság, mégis a kisnyugdíjast motozzák meg, hogy nincs-e titokban tojás nála.

Büszke vagyok arra is, hogy beszerelheted a legdrágább riasztót az autódba, én mégis be tudom dobni az ablakát egy féltéglával.

Büszke vagyok arra is, hogy ha külföldre megyek lopni, rabolni, akkor egész Európa tudja, hogy megint egy magyar volt a tettes!

Büszke vagyok arra is, hogy az idióta magyar politikusok és bíróságok összekeverik az igazságszolgáltatást a rasszizmussal. Ha kimondom a „varázsszót” rájuk, hogy rasszisták, akkor nem mernek megbüntetni. Ha a tárgyalótermet megtölti a haragos famíliám, a bíró összeszarja magát, és rögtön felment minden vádpont alól, pedig hát még meg se vertük…

Büszkén, kizárólag falkában, negyvenedmagammal és öt-tíz autóval járok, késekkel és szamurájkardokkal állig felfegyverkezve, mégis a magyar Suzukist basztatja a rendőr az égőkészlete miatt.

Büszke vagyok arra is, hogy ha véletlenül BKV-val közlekedek, az ellenőr hozzám sem mer szólni. Ha meg mer, akkor egyszerűen kidobom a járműből, mert megtámadott.

Büszke vagyok, hogy ha megtetszik a lakásod vagy a házad, ötvenen körbeállunk, és te „önként” aláírod, hogy nekem eladtad és a pínzt átvetted. A korrupt közjegyző meg a tetű ügyvéd ezt nyomban hitelesíti is. Téged meg a rendőrök lecsuknak, ha a lakásmaffiát mered felemlegetni.

Büszke vagyok arra, hogy a magyar nők a legszebbek és akármelyiket haza is vihetem, megbecsteleníthetem, széttrancsírozhatom, mégsem mernek megtalálni a rendőrök, még ha az ajtóig vezetnek is a vérnyomok.

Büszke vagyok arra is, hogy nyugodtan, büntetlenül megölhetem, majd meggyalázhatom a tisztességben megöregedett 80 éves nénikéket a saját portájukon, hogy azután röhögve elvigyem a két üveg lekvárjukat.

Büszke vagyok, mert bárkit büntetlenül kirabolhatok és megölhetek, mivel a „jogvédők” megvédenek majd az áldozattól. Még azt is bebizonyítják, hogy az áldozat támadta meg az állig felfegyverkezett 400 tagú famíliámat, és még mielőtt öngyilkos lett és hátba szúrta meg fejbe rugdosta saját magát, még előtte gyorsan szétverte a saját Suzukiját is a bent ülő kislányai szeme láttára.

Büszke vagyok a meghatározhatatlan létszámú, de hasonló vezetéknevű féltestvéreimre, akiknek a keresztnevei mind a Dallasból valók.

Büszke vagyok arra is, hogy a csóró magyar családok nem mernek szegénységükben gyereket vállalni, de az enyéimet mégis kénytelenek eltartani.

Büszke vagyok arra, is hogy ha a magyar kisvállalkozó nem adja önként oda az államnak minden pénzét, akkor egyszerűen kifacsarja belőle az APEH, és átutal belőle néhány milliárdot nekünk is, minden évben.

Büszke vagyok arra is, hogy minket még soha nem vett észre az APEH, bármennyire is megpróbáljuk a létező legrikítóbbra festeni a házainkat.

Büszke vagyok arra is, hogy nem mer észrevenni a rendőrség sem (vagy pedig összeszarták magukat és bezárkóztak a siófoki rendőrőrsön), amikor pl. fényes nappal vagy 300-an erőt demonstrálva és felfegyverkezve végigvonultunk Siófok főutcáján, mert nem fizettek eleget az éttermesek, hogy megvédjük őket saját magunktól.

Büszke vagyok arra is, hogy az egyetlen „ellenfelet”, a Magyar Gárdát sikerült betiltatni a korrupt magyar bírósággal, hogy ne tudják megvédeni tőlünk majd a vidéki lakosságot.

…hja és arra is büszke vagyok, hogy akár mit is követünk el, a rendőr, vagy a félhülye riporter a Kék fényben, vagy a Híradóban, mindig „úriembernek” titulál minket. Azért mégiscsak másképpen hangzik, hogy pl. a nyugdíjas néninek erőszak közben kinyomta a szemeit és levágta a lábait az „úriember”.(…akinek a származását nem mondhatjuk be, csak annyit lehet tudni,hogy a botokkal felfegyverkezett nagy létszámú és analfabéta „úriemberekből” álló családja elzavarta a kiérkező rendőröket…)

Itt élek Európa szívében, mégis azt mondják, nem vagyok idevaló. Enyingen, Olaszliszkán a nyóckerben és már a fél országban is mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk vannak Európa legterrorizálhatóbb magyarjai.

Magyarország, én így szeretlek és benépesítelek!…”

Digitális forrás: http://polgar.jobbik.hu/content/b%C3%BCszke-cig%C3%A1ny

A csernelyi szülők postaládáiban talált szórólap egyik példánya

A csernelyi szülők postaládáiban talált szórólap egyik példányának az átirata:

„CSERNEJI ISKOLÁS, ÓVODÁS
SZÜLŐK!
MINEK UTAZTATJÁTOK NAP MINT NAP
A GYERMEKEKET
SÁTÁN RENGETEG AZ ÜRES HÁZ
(A SEGÉLYT IS RENDESEN FIZESSÜK!)
KÖLTÖZZETEK!”

Fél Indiát maga mögé állította korrupcióellenes harcával az a Gandhit imitáló idős aktivista, aki a héten teljesen felforgatta Újdelhi életét. Anna Hazare falujának felvirágoztatása érdekében betiltotta a kábeltévét és megkorbácsolta az iszákosokat, most pedig egész Indiát megmentené a korrupt politikusoktól. Bár a bűnösök felakasztását is megoldásnak tartja, célját most mégis békés tüntetésekkel és akár halálig tartó éhségsztrájkkal próbálja elérni.

Több tízezer fős feldühödött tömeg gyűlt össze szerda este India fővárosának központjában, és a szigorúan őrzött Tihar börtön előtt követelte egy 74 éves öregember kiszabadítását. A nemzeti zászlókat és arcképeket lobogtató, láncokat csörgető tüntetők nem valamelyik politikai párt hívására vonultak fel: a korrupcióellenes aktivista, Anna Hazare keddi bezárása váltott ki belőlük az indulatokat. A férfi, aki évtizedek óta vívja harcát a minden szinten jelen lévő korrupcióval, ezzel kínos magyarázkodásra kényszerítette a hatalmas ország kormányát.

A hófehér ruhájáról, jellegzetes sapkájáról és krumpliorrán ülő pápaszeméről felismerhető Hazare sokáig küzdött azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, áprilisban azonban az egész ország megismerte a nevét, amikor Delhiben megkezdett nyilvános éhségsztrájkját felkarolta a média is. A férfi egy olyan, a közérdekű információk nyilvánosságát garantáló törvényt akart kiharcolni, amely segít lebuktatni korrupt állami vezetőket és bírákat. Az aktivista kampányához hatalmas tömegek, közéleti személyiségek és indiai filmsztárok is csatlakoztak, és a hatalmas felbuzdulás láttán a kormány végül beadta a derekát.

Az azóta készülő információszabadság-törvény Hazare követelésének eleget téve felállítana egy korrupcióellenes ügynökséget és egy ombudsmani hivatalt, de nem hajlandó annak akkora hatalmat adni, hogy a miniszterelnök vagy a fontosabb bírák korrupt ügyei után is nyomozhasson. Az aktivista ezt a szerinte puha verziót nem hajlandó elfogadni, ezért augusztusban újabb éhségsztrájkot hirdetett Újdelhiben. A hatóságok azért zárták börtönbe, hogy elejét vegyék az akár halálig is tartó éhségsztrájknak, a közfelháborodás után pedig már hiába engedték el: Hazare csak azzal a feltétellel volt hajlandó elhagyni a börtönt, hogy szabad utat engedtek a tüntetésének.

Gandhi nyomában

Anna Hazare Gandhi fényképe előtt

Anna Hazare korrupcióellenes küzdelmét rengetegen hasonlítják Mahatma Gandhihoz, aki a múlt században a brit gyarmati uralom ellen vezetett hasonló tiltakozást. Az idős férfi láthatóan rá is játszik a Gandhi-párhuzamra: egyszerű, fehér ruházata, stílusa, módszerei és egész megjelenése az indiai szabadságharcost idézi, a korrupció elleni harcát pedig India „második szabadságharcának” nevezi. „Éhségsztrájkokat tart, mint Gandhi. Börtönbe vonul, mint Gandhi, és néha nem is hajlandó kijönni onnan. Akárcsak Gandhi, ellenzi a dohányzást, az alkoholt és a drogokat. És akárcsak Gandhi, hatalmas tömegeket mobilizált szerte Indiában” – sorolta a párhuzamokat szerkesztőségi cikkében a Guardian című brit napilap.

A Gandhi által meghonosított, éhezéssel való tiltakozás a múlt század óta érzékeny téma Indiában, és a hatalom is tart tőle. 1944-ben, Mahatma Gandhi éhezéséről az akkori brit helytartó, Lord Wavell a naplójában azt írta, hogy rettegtek az aktivista esetleges halálától. „Ha meghalt volna a börtönben, ugyanazzal a megítéléssel vonultam volna be a történelembe, mint Poncius Pilátus” – idézte az egykori helytartó naplóját a Guardian. Most Hazare veszi át ezt a szerepet, olyannyira, hogy nemrég Gandhi egyik unokája is méltatta a férfi erőfeszítéseit és céljait.

Van azonban egy jelentős különbség az aktivista és múlt századi példaképe között – jegyzi meg elemzésében az Open című indiai közéleti hetilap. Míg Gandhi teljes mértékben megtagadta az erőszak bármilyen formáját, és elkötelezte magát az erőszakmentes tüntetések mellett, addig Hazare nem riad vissza attól, hogy erővel sújtson le az ellenségeire. Amikor falujában az általa bevezetett alkoholtilalom ellenére három részeg férfival találkozott, a beszámolók szerint a templom oszlopaihoz kötözte, majd a saját övével korbácsolta meg őket.

Ez az erőszakos mentalitás ugyanakkor kifejezetten vonzó lehet az aktivistát körülrajongó fiatalok között – írja a brit Telegraph. És bár a köré csoportosuló jogvédők igyekeznek tompítani az erőszakos képet, ő nem csinál titkot abból sem, hogy a korrupt vezetőket akár fel is akasztaná. A Headlines Today című indiai tévéműsorban egyszer szembesítették is azzal, hogy az ilyen kijelentések nem férnek össze a Gandhi által vallott elvekkel, de Hazare nem jött zavarba, és egy olyan indiai hőst emlegetett fel, aki levágta a bűnözők kezét. „A száz százalékos erőszakmentesség nem járható út, néha bizony ezt is meg kell tenni” – mondta a tévében az aktivista.

Egy puskagolyó és egy szent könyv

Tízezrek tüntettek az aktivista mellett

A korrupcióellenes aktivista keményvonalas ideológiája nem is olyan meglepő, hisz a férfi fiatalon 15 évet húzott le az indiai hadsereg katonájaként. Honlapján olvasható életrajza szerint 1963-ban vonult be a seregbe, és részt vett az 1965-ös pakisztáni-indiai háborúban is. Egy alkalommal teherautót vezetett egy katonai konvojban, amelyet pakisztáni támadás ért, a golyózáporban pedig majdnem mindenki meghalt körülötte. Elmondása szerint az ő füle mellett is elsüvített egy golyó, de míg a mellette ülő bajtársa meghalt, ő életben maradt. A férfi szerint ez volt élete egyik fordulópontja, mert rájött, hogy valami fontos célja van az életének.

Korábban olyannyira kétségbe vonta ezt, hogy az öngyilkosságot is fontolgatta, de aztán – állítása szerint – az újdelhi vasútállomáson belebotlott egy hindu hittudós, Szvámi Vivékánanda könyvébe, amelyben az állt, hogy az emberi élet végső célja az emberiség szolgálata, jobbá tétele. Miután a háborúban megkörnyékezte a halál, elhatározta, hogy ennek a célnak fog élni. Nőtlenséget fogadott, hogy ne kelljen családja etetésével foglalkoznia, majd leszolgálta hátralévő 12 évét, hogy 15 éves katonai szolgálata után jogosult legyen állami nyugdíjra, és ne legyen gondja a saját megélhetésére.

Miután leszerelt, visszatért szülőfalujába, Ralegan Sziddhibe, hogy felvirágoztassa a falut. Az aszályos területen fekvő, haldokló településen a vízhiány miatt nyomorban éltek az emberek, de a férfi vezetőként nagyszabású munkálatokra fogta be őket, erdőket telepített, és vízfogókat építtetett. A falu Hazare szerint hamarosan önellátó „mintatelepüléssé” vált, ahol a víz minden cseppjét megőrizték, és újra nagy területeken kezdtek földművelésbe. A hatalmas fejlődés sikerén felbuzdulva az aktivista a fenntartható fejlődés, az önellátó települések szószólójává vált. Amikor pedig a magasabb közigazgatási szinteken szembesült a folyamatos visszaélésekkel, kampányában megjelent az új hang, az általános korrupcióellenes harc.

Miniszterekkel dacoló egyszemélyes hadsereg

Egyszemélyes hadsereg

Anna Hazare immár két évtizede harcol éhségsztrájkokkal és egyéb eszközökkel a korrupció ellen az indiai közigazgatás különböző szintjein: hazájában, Mahárástra szövetségi államban 2003-ban 12 napos éhségsztrájk után sikerült kiharcolnia egy helyi információszabadság-törvényt. Az Open magazin szerint még ellenségei sem vitatják el tőle, hogy a törvényt kizárólag az ő erőfeszítései miatt fogadta el a helyi parlament, és saját életrajza szerint ez a jogszabály lett az alapja később az egész Indiára kiterjedő információszabadság-törvénynek is.

Az elmúlt évtizedekben korrupciós vádjaival sok ellenséget szerzett, több minisztert és egyéb magas rangú tisztviselőt is visszaélésekkel gyanúsított meg, amire válaszul őt is érték támadások. Az egyik indiai miniszterrel folytatott vitája során a minisztert hazugnak és csalónak nevezte, ezért becsületsértésért beperelték, és három hónap börtönre is ítélték. Az aktivista azonban csak egy napot töltött börtönben, utána a kormány közbenjárására kiengedték.

Bár sokan tüntetik fel egy tiszta és jó ügyért harcoló bölcsként, Hazare megítélése mégsem olyan egyértelmű – írja a férfi korábbi munkatársaira hivatkozva az Open magazin. A lap szerint a férfi körül folyamatosan jönnek-mennek, változnak az emberek, senki sem tud tartósan megmaradni mellette. „Anna nem bízik senkiben, senkinek nem ad tisztségeket és senkivel nem beszéli meg a terveit” – mondta egy forrás, aki Hazare kampánystábjában dolgozik. Szerinte az aktivista „olyan, mint egy egyszemélyes hadsereg”.

Ezek a jellemvonások tetten érhetők az általa megreformált mintafaluban is, ahol kemény törvényekkel korlátozza a helyiek életét. A faluban nemcsak az alkohol és a drog tiltott, de a kábeltévé is, mivel Hazare szerint az csak elvonja az embereket a munkától, és a tévénézés miatt mindenkinek csak a szórakozáson járna az esze. A férfi csak vegetáriánus ételeket enged a falujában, mivel szerinte a húsételek felkeltik az alkohol utáni vágyat. A faluban senki nem tarthat baltát, mert az „arra csábítaná őket, hogy kivágják a kemény munkával visszatelepített fákat”, és Hazare arról is rendeletet hozott, hogy a férfiak ondóvezetékét megfelelő számú gyerek nemzése után elkössék, hogy így tartsák kordában a falu népességét – sorolja a magazin. A helyi fiatalok azonban elégedetlenek ezzel a „félresiklott édennel”. „Anna ragaszkodik hozzá, hogy itt éljünk és gondozzuk a falut, de milyen lehetőségeink vannak itt? Mi lesz így az álmainkkal?” – panaszkodtak.

A „bénázó kormány” nyitott utat neki

A Hazare bebörtönzése miatt fellángoló haragra reagálva az indiai kormány szerdán jóváhagyta, hogy az aktivista 15 napon át folytasson éhségsztrájkot. A férfi pénteken hagyta el a börtönt, mert hívei addigra tudták előkészíteni a városban található hatalmas parkot a nyilvános éhségsztrájkra, amely várhatóan szintén tömegtüntetéssé válik majd.

A Telegraph elemzése szerint a kormány saját magának köszönheti azt, hogy ilyen kényelmetlen helyzetbe került. Az ország vezetői ugyanis áprilisban egyszer már meghajoltak az „önjelölt szent” követelései előtt, majd azt is hagyták, hogy Hazare jelöltjei beleszóljanak a készülő törvényekbe, és a miniszterekkel egyenrangú félként tárgyaljanak. Ettől kezdve meglehetősen hatástalan az a kampány, amelyben próbálják befeketíteni, antidemokratikusnak beállítani a „jó célért, de rossz módszerekkel küzdő” aktivistát.

Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20110818-anna-hazare-az-akasztasoktol-sem-riadna-vissza-india-gandhiarcu-forradalmarja.html

Csak cselekvő, szolidáris egyház képzelhető el, mást nem érdemes csinálni – mondta lapunknak Iványi Gábor. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze szerint ők azért veszíthették el elismert státuszukat, mert a Fidesz meghallgatta a Jobbik imádságát.

Mindez nem is nagyon érdekelné, ha nem lennének intézményeik. Az állami támogatás ugyanis nem biznisz, abból nem az egyházat, hanem szociális szolgálataikat finanszírozzák.

- Ma is megkeresztelné Orbán Viktor gyermekeit?

- Ez a legtermészetesebb dolog. Nem a gyermekek választják a szüleiket.

- Meg is keresztelhetné az Orbán gyerekeket? Lelkészi munkájában nem korlátozza, hogy egyháza az új törvénnyel elveszíti a jogállását?

- Jó kérdés. Vajon egy egyesület szolgáltathat-e ki szentségeket? A törvényszöveg szerint, aki nem nyerte el az egyházi státuszt, nem használhatja az „egyház” nevet sem. Az egyházi törvény viszont csak a második fejezettől sarkalatos, az eleje, amelyben a lelkiismereti és vallásszabadságról van szó, az kegyesen és ravaszul nem az. Abban van szó arról, hogy az ember természetesen azt hisz, amit akar – tehát elvileg szolgáltathatunk szentséget. Az egyház jogállásáról szóló rész viszont sarkalatos, tehát az állam ragaszkodik hozzá, hogy ő mondja meg, mi minősül egyháznak.

- Mit gondol, miért nem kerültek be az elismert egyházak közé?

- A parlamenti vitában a Jobbik követelte, hogy ne ismerjék el az egyházamat, s lám, a Fidesz meghallgatta az ő imádságukat. Nézzék, engem nem nagyon érdekelne ez az egész, ha nem volnának intézményeink. Már volt a történetünkben egy ilyen időszak 1973-74 és ’81 között, amikor több mint négy éven át az utcán prédikáltam a ledózerolt kápolnánk előtt. Aztán kaptam felfüggesztett börtönbüntetést is emiatt, házkutatás is volt nálunk, kilakoltattak. Sok mindent átéltünk, és annyira nem megrázó ez, lehet élni az egyházi életet ilyen körülmények között is.

- Ön szerint milyen egy „igazi” egyház?

- Amikor ez a törvény készült, előrebocsátották, hogy kiszűrik azokat az egyházakat, ahol nem olyan erős az egyházi tevékenység, hanem például csak szociális van. Nem biblikus ez a magatartás. Az evangélium az öröm üzenete; megbékítő, reményt adó, isteni üzenet. Az, hogy Isten nem ellenség, ő szeret. Én úgy látom, hogy a mai egyház ebben a világban sokkal inkább hasonlítana egy jó útmenti fogadóra, mint egy rossz családra. Az emberek száguldanak az útjaikon s tudják, ott érdemes lefékezni, bemennek, bekapnak egy rántottát, vagy egy pörköltet, megisznak egy kávét, és mindig meg fognak állni, mert tudják, jó a konyha és barátságosan fogadják őket. De aztán mennek tovább a maguk útjára. Ahol meg nem engedik ki az embert, beleszólnak abba, kivel barátkozik, vagy állandóan gyötrik, hogy rendetlen a szobája, és egyebek, onnan el szoktak szivárogni a nagykorúság körül.

- És akkor mi a vallási tevékenység?

- Az nem azt jelenti, hogy emberek ülnek a padban. Csak cselekvő, szolidáris egyház képzelhető el, mást nem érdemes csinálni. A politika sem a parlament nagy üléstermében zajlik. A politika szó a város ügyeivel való foglalkozást jelenti. Akkor ma mégis hogyan lehetséges, hogy 100-150 ezer forintra akarnak megbüntetni embereket, mert az utcán hálnak? Mintha egy jó vicc lenne, vagy kifejezetten polgárpukkasztó magatartás, hogy valaki az utcára szorul, és például ott végzi a szükségét. Ez szörnyű dolog. Ne mondja senki, hogy bárki is azért csinálja, mert szereti mutogatni magát. Azért ilyen a hajléktalanok megítélése, mert a politika uszít ellenük, jó bűnbakok. Ők a „vogel frei”-ek, a szabadon vadászható madarak, akiket büntetlenül támadhatnak. Ilyenek ma a cigányok, a szegények, de már a munkanélküliek is. A vadászati tilalom szűkül és büntetlenül lehet golyóbisokat küldözgetni az irányukba, a sok tehetetlen, buta ember pedig követi a politikát ebben.

- Önöknél, a VIII. kerületben a közeljövőben egy helyi népszavazás is lesz arról, hogy ne lehessenek ott a hajléktalanok.

- Igen, szeptemberben, vagy októberben lesz. Abból, hogy hogyan teszik fel a kérdést, előre borítékolni lehet, mi lesz a válasz. De milyen felelőtlen gondolkodás ez?

- Kaptak bármit is a kerülettől?

- Az ingatlanokat azt hiszem, ’91-ben kaptuk a kerülettől. Totális rom volt. Csak a falak álltak, se födém, se tető, semmi. Azzal adták át, hogy ha 10 év alatt rendbe hozzuk, akkor 99 évig használhatjuk. Ebbe, a körülbelül ötezer négyzetméteres romhalmazba mi legalább félmilliárd forintot beleépítettünk ahhoz, hogy itt hajléktalan szálló legyen, egy kis kórház, népkonyha, pszichiátriai osztály, egy óvoda, és a főiskola. Van az a bizonyos fűtött utcánk is, egy nullaküszöbű befogadó hely.

- De ehhez kapnak egy fillért is tőlük?

- Semmit.

- És a fővárostól kapnak bármiféle támogatást?

- Eddig kaptunk, de ezt is fölmondták, úgyhogy novembertől már nem jön semmi segítség tőlük.

- Akkor valóban nagy szükségük lenne az állami támogatásra.

- Mindenkinek nagy szüksége van rá. Nem lehet anélkül elvégezni ezt a munkát. Tényleg nem az egyházat tartjuk fenn az állami támogatásból, hanem ezeket a szolgálatokat finanszírozzuk.

- Ezen túl nincs más forrásuk? Az egy százalékos felajánlás?

- Nincs, az is megszűnik, hogy ha nem leszünk egyház. Nem értem, miért szabad elvenni – nem tőlem, hanem azoktól, akikért dolgozunk. Ki merem jelenteni, hogy az összes többi egyháznál együttvéve sincs annyi szegény ember, mint nálunk. Hatszáz ágyat tartunk fenn, de nappali ellátással több mint ezer főt gondozunk naponta. És ebben nincs benne az idősellátás, az iskoláink, ahol 98 százalékban hátrányos helyzetű gyerekek vannak, akiket mi etetünk, ruházunk. Az idén először a középiskolánkban hét hajléktalan is leérettségizett. Köztük van olyan, aki a Margit-szigeten lakik egy hálózsákban, s onnan járt be. Ez a fiatalember az Ybl Miklós Főiskolára is jelentkezett, talán fel is veszik, nagyon tehetséges ember. Most itt dolgozik nálunk számítógépes szakemberként, részmunkaidőben. Ilyen szegénység legfeljebb Derdák Tiborék sajókazai iskolájában van még, de most ők is ugyanabban a helyzetben vannak, mint mi.

- Esetükben kifejezetten utaltak rá jobboldalról, hogy biznisz egyháznak tartják, mondván, nincs hitéletük, csak azzal a céllal jött létre, hogy a roma gyerekek számára fenntartott iskolát finanszírozni tudják.

- Hát bűn megpróbálni a roma gyerekek számára jövőt teremteni? Kezet kellene csókolni Derdákéknak, hogy ezt csinálják. A legszentebb dolog, hogy megpróbáltak minden eszközt mozgósítani azért, hogy embert faragjanak ezekből a szegény gyerekekből, hogy reményt adjanak nekik.

- Az nem kirekesztő, hogy a törvényben alkottak egy definíciót is a vallás fogalmára?

- Zsidó testvéreink azt mondják, hogy még a teológia szó is problematikus, mert az Örökkévalót nem vizsgálhatjuk, hiszen mi teremtények vagyunk, ő a teremtő. Tehát meghatározni, hogy ő ki, hogy úgy mondjam a ne csinálj magadnak idegen Istent tilalmába ütközik. Egyedül az új magyar egyházi törvény oldotta meg ezt a kérdést úgy, hogy abban valakik megmondják, hogyan és mi módon lehet a természetfelettihez viszonyulni.

- Ezzel korlátozzák a vallásszabadságot?

- A vallás megmaradt magánügynek, tehát ha az ember nem próbálja meg ezt szervezetten, közösségben megélni, akkor az szabad, a képzeletvilágára van bízva. De mihelyst valaki ezt közösségben akarja gyakorolni, korlátokat szab a törvény. De nem is ez az igazi megaláztatás, hanem hogy elveszik a korábban szerzett jogokat. Mi nyolc év illegalitás után, börtönbüntetéssel a nyakunkban, ’81-ben egyedülálló módón elértük, hogy elismert egyházzá legyünk. Aztán ’90-ben született egy jó egyházi törvény, és a korábbi elismerésünk alapján automatikusan bejegyeztek bennünket.

- Hozzá kellett egyáltalán nyúlni ahhoz a törvényhez?

- Módosítani lehet, hiszen a világ változik, de ennyire nem kellett volna hozzányúlni. ’90-ben egyházunkat a bíróság egyszerűen átvezette, és kaptunk egy másik számot. Ez lett volna most is a tisztességes és normális eljárás. Ha pedig bármely egyházzal van valamilyen problémájuk, tessék eljárást indítani az ügyészségnél. Ellenben most van 14 makulátlan egyház, és mindenki, aki kimaradt, be kell bizonyítsa, hogy nem biznisz egyház. Lehet, hogy éppen azokkal akartak leszámolni, akik a szegényeket megpróbálják életben tartani, mint mi is? De mi nem mondhatunk le arról, hogy a szegényeket szolgáljuk. Mert ez a bibliai parancs. És nem azért, mert üdvözülni szeretnénk. Az igaz ember akkor is ezt csinálja, ha el fog kárhozni. Mint ahogy Jézus a példázatot mondja, amiben egy embernek volt száz juha, és otthagyott 99-et, hogy elmenjen az egy elveszett után. Engem is ez az egy érdekel.

- Beadják év végéig az egyházi státusz iránti kérelmet?

- Mindenképpen megelőzi majd a döntésünket, hogy hogyan tárgyalnak velünk az intézményeinkről. Az oktatási intézményeinkre van egy 2006-ban kötött megállapodásunk, ami 2012-ig szól azzal a záradékkal, hogy utána folytathatjuk.

- De azt is egyházként kötötték, nem?

- Ez a pikáns része a dolognak, hogy most még egyház vagyunk december 31-ig. Ők is kénytelenek így tekinteni ránk, és a megállapodásainkat is meg kell vizsgálni addig. Szociális téren kacifántosabb a helyzet, mert tavaly hoztak a költségvetési törvény vitájában egy módosítást, amely alapján csak öt egyház kaphat kiegészítő támogatást erre a célra. Amikor viszont úgy tűnt, hogy három egyházi kategória lesz, és mi bekerülünk az állam szempontjából hasznos tevékenységet végző egyházak közé, a szaktárca illetékese azt írta egy levélben, hogy a támogatást is megkapjuk, és megállapodást is fognak kötni velünk. Most már nyilván másként látják ezt.

- És már le is tiltották az állami támogatást a szociális intézményeikre?

- Rögtön megjelent az államkincstártól egy levél, ami felfüggeszti a kiegészítő állami támogatást a szociális intézményeinknél.

- Iskoláikban kötelező a hittan?

- Nem, és hétfőnként nem kérünk igazolást arról sem, hogy hol volt templomban hétvégén a gyerek. De hát azt hittük, hogy ez így természetes.

- A főiskolájukra egyébként négy egyetemi tanárt Hillary Clinton látogatásának napján nevezett ki Schmitt Pál köztársasági elnök. Talán ez keltett reményt, és ahogy Ön is utalt rá utólag, emiatt nem lobbizott. Túl nyugodtak voltak?

- Nem nyugodtság volt ez, de hol lobbiztam volna? Viszont lehet, hogy a metodista vallású Hillary Clintonnak akartak ezzel egy képzeletbeli virágcsokrot átnyújtani és elmagyarázni, hogy nincs itt semmi baj. Árulkodásnak tűnne, ha írnék egy levelet neki, csak hogy gondolja végig a dolgot. Sőt – és most csak hangosan gondolkozom – lehet, hogy meg kellene írnom II. Erzsébetnek is, aki ’93-ban itt volt, amikor megnyitottuk az éjszakai menhelyet, hogy amit akkor látott, és amit fotóinak elárverezésével támogatott, most megszűnik

- El tudja képzelni, hogy tényleg nem kapják meg az egyházi státuszt, vagy a támogatást? Nem lehet, hogy csak a megfélemlítésre, vagy a függő helyzet kialakítására utaznak?

- Súlyosan ízléstelen, ha játszanak az emberek idegeivel, és minősíthetetlen, ha valakit megtörnek, ha gyötrik, hagyják, hogy sírjon, könyörögjön és a végén odadobják neki azt a morzsát, amivel életben maradhat. Ehhez legfeljebb Istennek van joga, hogy tanítson minket. Akik magukat vallásosnak, hívőnek állítják, nem tehetnek ilyet.

- Sokáig úgy volt, Önök bekerülnek legalább a félig elismert egyházak közé. De már akkor is sok más felekezetről tudni lehetett, hogy kiesnek. Erről mit gondolt?

- Felmerült bennem, hogy függetlenül attól, milyen nézeteket vallanak ezek a felekezetek, felkínálom, hogy önálló jogi személyként bejegyeztetem őket a mi ernyőnk alatt.

- Például a boszorkányokat, vagy a macskaimádók egyházát is?

- Most megfogtak.

- Vagy mondjuk a muzulmánokat, és a buddhistákat?

- Ezen biztosan rágódnom kellett volna, de lehet, hogy a végén megadom magam. Persze én most már bármit mondhatok.

Forrás: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=453373

- Frakcióvezető úr tudta követni a parlamentben hétfőn az egyházügyi törvényjavaslat változásait?

- Igen. Tudtam követni. A törvény 95 százalékban készen volt, azt elfogadták az egyházak, az ellenzéki pártok sem vonták kétségbe a fogalmi rendszerét, azt például, hogy mi az egyház definíciója. A vita az 5 százalékon tört ki: ki van a listán, és ki dönt a listáról. Én frakcióvezetőként – és lehet, hogy ez nagy bűnöm -, azt mondtam, ami közel van az elfogadáshoz, azt a sarkalatos törvényt szavazzuk meg a tavaszi ülésszakban, tehát még a „szünet” előtt. Mivel a választójogi törvény nem volt kimunkálva, az egyházügyi törvényjavaslat előkészítése pedig ősz óta folyt, egyszerűen praktikus szempontok indokolták azt, hogy az egyházügyi törvényt zárjuk le. Vagyis azokat zárjuk le, amelyek esetén koncepcionális vita már nincs.

- Úgy tűnt, hogy nincs vita a KDNP-vel?

- Az egyházügyi törvényjavaslat politikai felelőse lett a KDNP. Nézetem szerint nem voltak a belső egyeztetések kielégítőek.

- A KDNP állította, hogy volt egyeztetés a Fidesszel is.

- Nem tudom, kivel egyeztettek. A Fidesz-frakció hétfőn tárgyalt először a szövegről… És igen, végig át tudtam tekinteni, és kézben is tartottam az egyházügyi törvényjavaslatot. Mások helyett. Mert a Fidesz-elnöksége szombaton szembesült a kritikus pontokkal. Voltak vállalhatatlan részei az előterjesztésnek, a képviselőtársaimat megkeresték a választókörzeteikben. Ha hétfőn elhalasztottuk volna a zárószavazást, azzal semmit sem oldottunk volna meg. Ugyanezek a kérdések álltak volna elő ősszel is.

- De akkor nem tizenvalahány óra alatt ül össze háromszor az alkotmányügyi bizottság, s nem módosítják a módosító-indítványt is éjfélkor. És a KDNP-sek nem néznek csodálkozva, hogy mi is ez a felforgatás.

- Házszabályszerű volt minden lépés.

- A koherenciazavarra való hivatkozás is ?

- A törvényjavaslathoz eleve 47 módosító-indítvány érkezett. Ezt követően érkezett az alkotmányügyi bizottság módosító-indítványa…

- Az utolsó órákban, amelyet ön szövegezett, s amellyel felülírták a KDNP-s javaslatot.

- Így van. A Fidesz-frakció kérte a bizottságot, hogy adja be a módosító-indítványt.

- Azaz, a koherenciazavart önök állították elő.

- Mi állítottuk elő ezt a helyzetet, politikailag is. Mert a Fidesz elnöksége valóban felülírta azt a koncepciót, amelyet a kereszténydemokraták az egyházzá válás feltételeként megszabtak. Az, hogy mi a nyitott kérdés, beazonosítottuk. Lépni kellett. Dönteni kellett.

- Az imént azt mondta, hogy „a parlamenti többség, mármint a Fidesz-frakció” felelőssége… És a KDNP?

- Jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem koalíciós kormány.

- Vagyis?

- Eljött az ideje, hogy ezt fölmérjék. Ezzel mindent elmondtam.

- Visszatérve a normakövetésre…

- Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, ha benyújt a kormány egy törvényjavaslatot, arról folynak egyeztetések. Vannak egyeztetések a minisztériumokban, az érdekképviseletekkel, a szövetségekkel.

- És erről az érintettek is tudnak?

- Van hogy formálisak az egyeztetések, és sokszor informálisak. Amikor egy törvényjavaslat a nyilvánosságba berobban, azért azt a jogot fenntartjuk magunknak, hogy az utolsó pillanatig képesek legyünk változtatni. Én véletlenül sem gondolom hátránynak, sőt szerintem erény, hogy a jogalkotó vagy a politikai döntéshozó azt mondja: igen hallom, hogy neked ez fáj, akkor változtassunk. A változás lehetőségét az utolsó pillanatig fent kell tartani. Pontosan azért, mert rengeteg impulzus éri képviselőtársaimat vagy a miniszterelnököt. Ez nyitott világ, a Fidesz és a frakció nem egy zárt fekete doboz. Az igaz, hogy bizonyos egyházakkal meg volt tárgyalva az egyházügyi törvény. Bizonyos egyházak viszont azt a kérdést tették föl, milyen alapon van „a”, „b”, „c” kategóriás egyház. Ha már lista, legyen egy lista, amikor mindenki egyforma.

- Így is lett lista, a történelmi egyházakkal, plusz a baptista egyházzal és a HIT Gyülekezetével.

- Nem vagyok teljesen elégedett, osztom az aggályokat. De annak nem voltam, nem vagyok a híve, hogy asztal alatti tárgyalások, politikai befolyás kérdése legyen, hogy ki lehet egyház.. Hogy haveri alapon dőljön el. Ha négy buddhista közösség lett volna egyház, akkor az ötödik miért nem került fel a 45-ös KDNP-listára. Számomra az volt lelkiismereti kérdés, hogy ne legyen zárt lista, be lehessen kerülni az egyházak közé, 5-10-30 év múlva is akár. Ez a parlamenti döntéshozatal kérdése lesz. Különösen azért, mert nemzetiségi kérdésekben is mer dönteni a parlament. Ha mi a bunyevácoknak mertük azt mondani, hogy nem nemzetiség, akkor ezt a felelősséget tessék elvárni a parlamenttől egyházi kérdésekben is.

- Ha 2014 után senkinek nem lesz kétharmados többsége a parlamentben, zárt marad a „tizennégyek” listája, vagyis nem lesz más egyház, csak amennyit a Fidesz most meghatározott.

- Bármikor lehet kétharmados többség. Ha a megválasztott képviselők kétharmada egyetért egy kérdésben.

Forrás: Lázár János: Ez nem avantgarde törvényalkotás!

Kapcsolódó cikkek:
Új eljárás lesz a rasszista támadással vádolt romák ügyében
Szabadlábon a rasszizmussal vádolt cigányok
„Rá volt írva, hogy halál a magyarokra”
Kapcsolódó oldal: Párduc Mozgalom

A III. Francia Köztársaságban történt meg először, hogy rasszista, történetesen antiszemita propaganda az állam intézményein keresztül próbált érvényesülni. Hadsereg, nemzetbiztonság, igazságszolgáltatás – mind megannyi terep a rasszista propaganda számára. Csakhogy ennek, akkor és ott, útját állta a jogállam. A francia bíróságon elbukott a Dreyfus-per, a modern rasszizmus első nagy próbálkozása.

Magyarországon néhány évvel azelőtt zajlott le a középkori vérvád perek utolsó példánya: a tiszaeszlári ügy. Az antiszemiták akkor nálunk is csúfosan megbuktak. Akkor még a magyar társadalom szövete ellenállónak bizonyult a rasszizmus mételyével szemben.

Ma ezek a régi történetek újra aktuálisak.

Kétes tisztaságú perek folynak Miskolcon. Az első ilyen per tárgya tavaly ősszel a 2009. március 16-i kődobálás volt. A második per a 2009. őszi sajóbábonyi etnikai villongások cigány szereplői ellen jelenleg is folyik. A vádlottak mindkét perben kizárólag cigányok, akik úgy gondolták, kövekkel fogadják távolról érkező, feltételezett támadóikat. A 2006–2011-es rasszista propagandakampány nem cigány értelmi szerzőivel szemben mindmáig sehol nem indult eljárás.

A kődobálás, a tettlegesség bűn – büntetni kell. Nem mindegy azonban, hogy a jog uralkodik a tárgyalóteremben, vagy a nemzeti elfogultság. Ma már gyakorlati ismereteink vannak arról, hogy mikor, hol, milyen büntetéseket kapnak a kődobálók. Lássuk csak.

Ha dobálunk, akkor a bíróság előtt nem mindegy, hogy kik vagyunk… Ha neonáci ellentüntetők vagyunk, akik egy polgárjogi demonstráció részt vevőit és a közfeladatot ellátó rendőröket dobáljuk Pesten (2008. július 5.) másfél évet kapunk a kőzáporért. Ha cigányok vagyunk Miskolcon, akik –hat héttel a helyi rendőrkapitány ismert állásfoglalása után, két héttel a romák ellen elkövetett tatárszentgyörgyi gyilkosság után, és néhány órával a nemzeti radikális fiatalok utcai tobzódását követően – a saját házunk előtt őrködünk, és hozunk egy (minimális anyagi kárral járó) rossz döntést: akkor (egyelőre első fokon) öt és fél év a penzum.

Perdöntő az is, hogy kit dobálnak a támadók. 2010 októbere óta tudjuk: ha valaki magyarokat dobál, akkor sokkal súlyosabb ítéletre számíthat a magyar bíróságon, mintha nem magyarokat. Az pedig, hogy magyarokat dobálunk-e, paradox módon nem az áldozatok magyarsága alapján dől el! A döntő az elkövetők magyarságának foka, az abszolút mérőeszköz pedig a hangerő és a bőrszín. A megdobáltak magyarsága viszont ehhez képest relatív. Abból mérhető le, hogy maguk a dobálók mennyire mély magyarok. Ha a kődobálók nagyon magyarok, akkor az áldozataik, akiket dobálnak – az igaz magyar joggyakorlat szerint –, már nem is annyira magyarok, vagy nem elsősorban azok.

Így már érthető is, hogy a nemzeti radikális (magyar!) fiatalok miért számíthatnak enyhébb büntetésre, mint a cigányok. A „magyarok nyilai”, a „magyar igazság és élet” vagy a „jobbik Magyarországért” érdekében köveket dobálóknak igazolásuk van arról, hogy ők nem magyarokat céloznak. Az ő célpontjaik a melegek, a zsidók és a szolgálatban lévő rendőrök. Nem a magyarok. Aki árpádsávos magyar lobogó alatt dobál, azt a magyarellenesség vádja hivatalból nem érheti. A buzik és a rendőrök elleni támadás hogy is irányulhatna a magyarok ellen? A homokosok nem államalkotó tényezők, sőt a szolgálatban lévő rendőrök sem azok. A cigány kődobálókkal egészen más a helyzet. Dr. Répássyné Németh Laura bíró így fogalmazott a cigány kődobálók perében hozott ítélet indoklásában: „ez a magyar nemzet ellen, a magyar nemzet körébe tartozó csoportok ellen irányuló cselekmény”.

Az ítélet világos. A cigányok a magyarok ellen. Ez a vád összefér a nemzetfelfogásunkkal, hiszen Magyarország a magyaroké. De nemcsak elfogadható ez a vád, hanem hihető is, hiszen Olaszliszka óta közhely a sajtóban, hogy a „cigánybűnözők” támadás előtt mindannyiszor elharsogják hírhedett harci kiáltásukat: „Üsd a magyart!”.

Bizonyíték nélkül azonban mindez csak vádaskodás lenne. A miskolci ítélet azért születhetett meg, mert a kődobálás színhelyén a gondos nyomozás végre talált egy botot, amelyre gondos kezek ezt írták: „Halál a magyarokra!”.

Nekem ez a szimpla durung nem tűnik nagyon meggyőzőnek. Akkor sem hinném el, ha akadna olyan megfélemlített vádlott, aki a koncepciós perek szertartásrendje szerint sajátjaként bevállalná a botot.

A bíróság ugyanis elmulasztotta feltenni a kérdést: Hogyan született ez az egyetlen botba sűrített, egészen letisztult ideológia? Hol a többi bot? Hol a botműhely? A Molotov-koktél-gyár mellett? Ki fogalmazta a mondatot? És ki sugalmazta?

Ha a bíróság elmulasztotta, én felteszem a kérdéseket, és úgy illő, hogy a terület ismerőjeként válaszolni is segítsek. Egynegyed évszázada cigány telepeken élek Pécstől Miskolcig falun és városon. Számtalan roma intézmény irodáját ismerem, sok száz lakásban jártam, sok ezer emberrel beszéltem cigányul és magyarul. Rossz hírem van a rasszisták számára: a cigánytelepeken hiába is keresnék ennek a botnak a párját. Ilyen botok a valóságban nincsenek.

A botra írt szörnyű mondatot sem hallottam sehol Magyarországon huszonöt esztendő alatt. Nem mond ilyet senki, se cigányul, se magyarul. Sem a putrik mélyén elcsattanó káromkodásokban, sem a tűz körül hallható történetekben, sem a fiatalok kakaskodásaiban, sem a botfaragó öregek dohogásában, sem a kisebbségi önkormányzatok tervezeteiben.

Ez a mondat máshol született. Előzményei nem a cigányok köréből, hanem a magyar sajtóból mutathatók ki. „A jelenség régi, de az egy héttel ezelőtti dunaszerdahelyi események nyomán felparázslott magyarellenes hangulat közepette már tucatnyi vegyesen lakott település magyar nevét fújták le festékszóróval, vagy hagytak maguk után magyarokat fenyegető falfirkákat az ismeretlenek. Nyitracsehiben a szlovák Nemzeti Ellenállás nevű fantomszervezet nevében írták ki valakik, hogy „Halál a magyarokra!” – írja a Népszava 2008 novemberében.

Cigány összefüggésben először 2009 őszén, az olaszliszkai perben bukkan fel hasonló gondolat: „öld meg, üsd agyon a magyart”. Ez ott még nem a vádemelés része, csak a helyszíni tárgyalás egyik zamatos eleme, ami senkire nem volt rábizonyítható. A mondatot mégis felkapja a sajtó, mert nagyon is beleillik a kibontakozó cigányellenes propagandakampányba. A cigányokról megfestett rémkép részeként hamar beépül a közgondolkodásba. Csak 2010 őszéig kell érlelődnie mindannyiunkban, amíg aztán egy másik perben a miskolci bírák már a vád alapjává is teszik. A miskolci bíróság ekkor lépett a koncepciós per útjára: ekkor adott helyt annak a fantáziadús képzelődésnek, hogy a cigánytelepeken magyarellenes szervezkedés folyik. Ekkor lépett át a rasszista mitológia a miskolci rendőrfolklórból, a végrehajtó hatalom sötét bugyraiból az ítélkező hatalom emelkedett szentélyébe.

Nehéz dolguk volt azoknak, akik be akarták vetni a jog eszközét a jogegyenlőség megcsúfolására. A miskolci vádemelésről már csaknem egy évvel az ítélet előtt így ír a „jól értesült” „sajtó” a közvélemény épülésére:

„Még tavaly március 15-én Miskolc egyes, cigányok lakta területein ismeretlen személyek olyan hamis híreket terjesztettek, miszerint nemzeti radikális csoportok érkeznek Miskolcra, hogy a cigányokat megtámadják – mondta a szóvivő. A hír hatására a vádlottak közül ketten Molotov-koktélokat kezdtek gyártani, a március 15-ről 16-ra virradó éjszaka pedig a 11 vádlott és több ismeretlen társuk összegyűlt egyikük portáján, azzal a szándékkal, hogy az arra járó autókat megállítják, és a benne ülőket bántalmazzák” – adja hírül 2010 januárjában a Szent Korona Rádió.

Vannak tehát ismeretlen rémhírterjesztők. Nem tudjuk, kik ők. Vannak nemzeti radikális csoportok is. Tudjuk, hogy nemzeti ünnepeinken éveken keresztül ezek a csoportok hogyan randalíroztak a nyílt utcán. Még az általunk keresett Molotov-koktélgyár is fölsejlik a „híradásban”, bár később ez a gyár elillan a nyilvánosság tekintete elől… Aztán váratlanul valami logikátlan dologba botlunk a szélsőséges hírportál kezdetleges fércművében. Mert ugyan vajon miért is születik meg a cigányokban az a szándék, hogy a házuk előtt véletlenszerűen elhaladó autókban ülőket bántalmazzák? Ezt nem tudjuk meg. Talán, mert Szögi Lajos tragédiája óta a cigánytelepeken elhaladó minden autóban szimbolikusan mindannyian ott ülünk, az egész magyar nemzet méltán fél? Ezzel még csak lélekben vagyunk közelebb a magyar nemzet elleni cselekményhez, itt valami hiányzik… A logikai űr kitöltéséhez szükséges egy bot, egy esztendő, egy ügyészség és egy bíróság. Ha már van bot, arra fel lehet írni azt a mondatot, ami egy évvel később kell a vádemelés koncepciójához.

Ennek a botnak annyi köze van a cigányokhoz, mint a Cion bölcseinek a zsidókhoz. Ez a bot nem tárgyi bizonyíték. Ez a bot egy szánalmas koholmány. Az ötlet nagyon is árulkodó. Rávall azokra, akik kiagyalták. A nacionalista propaganda természetrajza jól ismert jelenség. A nemzeti szélsőségesek szívesen árulják a portékájukat úgy, mint a nép eredeti és romlatlan szellemiségét. Ezért a sok népies motívum, ezért a sok fafaragás. Ezért a bot. Neander-völgy a Neander-völgyieké. A XX. század közepe óta tudjuk, hogy a rasszista propaganda nem népművészeti alkotás. Az ilyen ideológiák nem erdőn-mezőn és nem a nép ajkán születnek, hanem nagyon is művi környezetben. Cigarettafüstös szerkesztőségekben és pártbizottságok zárt ajtói mögött. De mit keres az otromba husáng az ítélkező hatalom kezében? Mit keres a fajvédelem a miskolci bíróságon?

Vádolom a miskolci bíróságot.

J’accuse… Vádolom… … „Tudom, hogy e váddal megszegem a sajtóról szóló 1881. évi július 29-i törvény rágalmazás elleni 30. és 31. §-át. Szándékosan szegem meg. Azokat az embereket, akiket megvádolok, nem ismerem, soha nem láttam, nem vagyok velük haragban. Az én számomra ők pusztán a társadalmi rosszindulat szellemei. Én pedig csupán egy fordulat előidézője akarok lenni: az igazság és az igazságosság győzedelmét siettetem”… – írta Émile Zola, 1898. január 13-án a rasszista bírósági gyakorlat láttán. És sikerült neki.

Derdák Tibor szociológus

Forrás: http://beta.nol.hu/archivum/20110406-j_accuse_

A bukaresti koncertjén arról beszélt Madonna, hogy a cigányokat negatív megkülönböztetés éri Kelet-Európában, és emiatt nagyon szomorú.

Rajongók ezrei hurrogták le Madonnát a bukaresti koncertje alatt, amikor a cigányok védelmére kelt, jelentette az AP.

A kétórás fellépés egyik szünetében az énekesnő arról beszélt, hogy a romákat negatív megkülönböztetés éri Kelet-Európában, és hozzátette, hogy emiatt szomorú, mert senkivel sem szabad így bánni. A fújolásra viszont nem reagált.

A hatvanezres közönség előtt több roma táncos is fellépett Madonnával, az ő produkciójukat megtapsolta a hatvanezres tömeg. Romániában a hivatalos adatok szerint félmillió roma él, de a valós szám inkább kétmillió lehet.

http://index.hu/kultur/showbiz/2009/08/27/madonna_a_ciganyokat_vedte_kifutyultek/

Valamivel kevesebb mint nyolcszáz, többségében cigány fiatal tanul Magyarországon a Dzsaj Bhím közösség tanodáiban és a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumban. Nemcsak az iskolás korúakat, a felnőtteket is szívesen látják a padokban, előfordul az is, hogy a szülő gyerekével együtt jár iskolába.

A közösség segítségével befejezheti az általános iskolát, akinek ez korábban nem sikerült. Aki tovább szeretne tanulni, felkészülhet a gimnáziumi évekre, sőt, érettségit is szerezhet a gimiben. A diákok az iskolával olyan helyekre juthatnak el, ahová cigánysorról ritkán utaznak emberek: színházba, közönségtalálkozókra járnak. A tanodahálózat olyan képzéseket próbál nyújtani, amelyek egyébként csak náluk tehetősebbek gyerekei számára elérhetőek. Kézműves foglalkozásokat tartanak, táncos vagy színházi órákat rendeznek a diákoknak.

Sajókazán két egyetemistával is találkoztunk, akik India kirekesztett csoportjából, a kaszton kívüliek közül érkeztek Európába, hogy magasan képzett szakemberként térjenek vissza segíteni a kaszton kívülieket az egyenlőségért folytatott harcban.

Swati Kamble szerint, aki korábban angol nyelvet tanított Sajókazán, a cigányok és az érinthetetlenek helyzetében a legnagyobb hasonlóság a mindennapos elnyomás, amelyben élnek. A nyomorból az oktatás és a felelősségvállalás jelentheti a kiutat – mondja az indiai lány.

Forrás: Bálint Csaba, HVG, 2011. április 21.

India Alkotmánya, amelynek alkotóját szentté avatták

India alkotmánya a világ leghosszabb ilyen jellegű szövege.

Ez a dokumentum biztosította, hogy India máig az egyetlen harmadik világ-beli ország, ahol nem alakult ki diktatúra az elmúlt 60 évben.

Ennek az alkotmánynak a megtervezője Dr. Ámbédkar.

14. gyermeknek született egy halmozottan hátrányos helyzetű családban.

Minden nehézség dacára Dr. Ámbédkar kitartott a tanulmányai mellett. Felvételi vizsgát tett, diplomázott, külföldre ment. A Nyugat legelőkelőbb egyetemein tanult, s 1917-ben a Columbia Egyetemről bölcsészetből mester fokozattal, filozófiából doktorátussal tért haza.

Az alkotmány preambuluma a szabadságról, az egyenlőségről és a testvériségről beszél, Indiát világi köztársaságnak határozza meg.

Dr. Ámbédkar kezében alkotmánnyal, nyakában virágfüzérrel

Zarándok Magyarországról, a Dzsaj Bhím Közösségből az Indiai Alkotmány eredeti példányánál Delhiben

Az indiai Alkotmány alkotójának utolsó lakhelye - ma nemzeti emlékhely

dr. Pósán László alperes, a Fidesz országgyűlési képviselője

A Fővárosi Bíróság a dr. Kárpáti Miklós ügyvéd (1136 Budapest) által képviselt Derdák Tibor (3720 Sajókaza) felperesnek a dr. Szalay Péter ügyvéd (1054 Budapest) által képviselt dr. Pósán László (Képviselői Irodaház, 1054 Budapest) alperes ellen személyiségi jog iránti perében meghozta a következő

ÍTÉLETET

dr. Pósán László alperes, a Fidesz országgyűlési képviselője

A bíróság megállapítja, hogy az alperes a 2009. március 24-i írásos interpellációjában azzal, hogy azt a valós tényt, hogy a felperes által meghirdetett iskolai intézmények, telephelyek illetve szakok nem mindegyike indult el, illetve nem mindenben felelt meg a törvényes előírásoknak (pl. volt, hogy induláskor nem rendelkezett OM számmal, működési engedéllyel, megfelelő végzettségű pedagógussal). Abban a hamis színben tüntette fel, mintha a felperes a romaoktatásban forgolódó, közpénzeket csapoló hírhedt szélhámos lenne, aki anyagi haszonszerzés érdekében hoz létre ténylegesen vagy látszólag iskolákat, ennek érdekében hamis oktatási ígéretekkel kürtöli tele a médiát – megsértette a felperes jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogát.

A bíróság megállapítja, hogy az alperes azzal, hogy a 2009. március 30-i Országgyűlésen elhangzott miniszterhez intézett kérdésében azt a hamis látszatot keltette, hogy a felperes jogilag nem létező iskolákat működtetne több településen, valamint megalapozatlanul állította, hogy hamis ígéretekkel becsapott volna cigány családokat – megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát.

A bíróság a felperest a további jogsértéstől eltiltja.

A bíróság kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000,- (Ötszázezer) forintot és azután 2009. március 30-tól a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamatát.

A bíróság feljogosítja a felperest, hogy két Országos napilapban tegye közzé a bíróság ítéletének fenti jogsértést megállapító rendelkezését az ítélet jogerőre emelkedése után.

Ezt meghaladóan a bíróság a keresetet elutasítja.

A bíróság kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 40.000,- (Negyvenezer) forint perköltséget.

A felperes illeték-feljegyzési joga folytán le nem rótt 60.000,- (Hatvanezer) forint illetékből 20.000,- (Húszezer) forintot a felperes, 40.000,- (Negyvenezer) forintot az alperes köteles külön felhívásra megfizetni a magyar államnak.

Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek, melyet a jelen bíróságon lehet 3 példányban előterjeszteni.

(…)

Budapest, 2011. február 16.

dr. Istenes Attila sk
bíró

Khaled Said sikeres egyiptomi fiatal volt. Középosztálybeli családban nőtt fel, az Egyesült Államokban tanult számítógép-programozást, szabadidejében zenét szerzett. Jó állás és kényelmes élet várt volna rá – az azóta megbukott Mubarak-rezsimmel talán törődnie sem kellett volna.

Wael Ghonim február 8-án a Tahrir téren (Reuters - Dylan Martinez)

A történet azonban váratlan fordulatot vett: 2010. június 6-án egy kairói internetkávézó második emeletén ült, amikor a rendőrség onnan lecibálta, majd a nyílt utcán agyonverte. A rendőrök feltehetően úgy gondolták, hogy Said egy olyan videót készült feltenni az internetre, amelyen rendőrök osztozkodnak drogkereskedelemből származó bevételen. A hivatalos jelentés szerint Said drogcsempész volt, és azért halt meg, mert ijedtében megpróbálta lenyelni a nála található hasist. Nem sokkal később azonban előkerült egy fotó – amelyen a 28 éves férfi verésektől eltorzult arca látható –, és pillanatok alatt elterjedt az interneten.

A sokkoló fénykép hamar eljutott Wael Ghonimhoz is. A harmincéves fiatalember pontosan azt az életet élte, ami Khaledre várt. A Google közel-keleti és észak-afrikai ügyekért felelős marketingigazgatójaként Dubai egy elegáns külvárosában lakott feleségével és gyermekével; a jó fizetés mellé nagy ház és úszómedence is dukált. A hazája, Egyiptom politikai viszonyai iránt már korábban is érdeklődő férfi a veréstől eltorzult arcot nézve úgy érezte: akár ő is lehetne a képen. Hiába szerez valaki amerikai diplomát, lesz sikeres és próbálja élni a maga életét, távol maradva a politikától, a politika nem marad távol tőle.

Ettől kezdve kettős életet élt. Nappal az amerikai internetes óriáscég alkalmazottja volt, éjjel pedig El Shaheed, magyarul a „Mártír” álarca mögé bújva dolgozott a Facebook közösségi portálon. E néven, Said személyiségét magára öltve, indította a We are all Khaled Said (Mi mind Khaled Said vagyunk) oldalt. Fotókat és videókat, az egyiptomi rendőri brutalitás bizonyítékait töltötte fel ide minden éjjel. A Facebookoldalhoz hamarosan százezrek csatlakoztak, és az egyiptomi rendszerrel elégedetlen fiatalok egyik legfontosabb fóruma lett.

– Éjjel-nappal az oldalon dolgozott. Néha elmentem aludni, és amikor felkeltem, láttam a csetprogramon, hogy ő egész éjjel le sem feküdt – mondta egy barátja, Habib Haddad az amerikai Time magazinnak.

A tunéziai forradalmat látva, egy hirtelen ötlettől vezérelve januárban Ghonim úgy döntött: tüntetést hirdet. Pont, mint amikor valaki születésnapi bulit rendez, egyszerűen létrehozott egy „eseményt” a Facebookon. Hamarosan negyvenezren kattintottak és üzenték: jövünk. – Én nem vagyok hős, csak fogtam a billentyűzetet és gépeltem. Nem sodortam magam veszélyes helyzetbe, a legegyszerűbb dolgot tettem, amit lehetett. Azok a hősök, akik végig kint voltak a Tahrir téren – mondta később.

Ghonim családi okokra hivatkozva hat nap rendkívüli szabadságot kért; munkaadóit nem tájékoztatta politikai tevékenységéről. Kairóba utazott, és (kilétét nem felfedve, a tömegben elvegyülve) ott volt az első tüntetésen, amely tizennyolc nappal később a negyven éve uralkodó diktátor, Hoszni Mubarak lemondásához vezetett.

Arról azonban Ghonim semmit sem tudott, hogy a tüntetésből forradalom lett. Két nappal később, január 27-én hajnalban barátaitól indult hazafelé, amikor civil ruhás rendőrök elfogták és egy autóba tuszkolták. Innentől senki, még családja sem tudta, hol van – még azt sem, él-e egyáltalán. A Google néhány nappal később jelentette be, hogy munkatársa eltűnt. Még ekkor sem tudta senki, hogy Wael áll a Mártír alakja mögött, ám sokaknak megfordult a fejében, hogy ő is az akkor már a forradalom jelképévé vált Khaled Said sorsára jutott.

Alteregójához hasonlóan a vékony, középmagas, szemüveges és divatosan öltözködő Wael is középosztálybeli egyiptomi családba született. Az amerikai Time magazin szerint bőbeszédű és magabiztos fiú jó iskolákba járt, tizenhárom éves koráig Szaúd-Arábiában nevelkedett – a család ekkor költözött vissza Kairóba. Informatikusként végzett a helyi egyetemen, majd az American University kairói campusán tanult marketinget és pénzügyeket – itt 2007-ben szerzett MBA-fokozatot.

Már 18 éves korában részt vett azonban egy internetes oldal kialakításában, ami később az arab világ egyik leglátogatottabb portálja lett. A magánéletben is az internetre hagyatkozott: amerikai feleségét a világhálón ismerte meg. – Bármikor folyamodhattam volna amerikai állampolgárságért, de nem tettem – bizonygatta hazaszeretetét a sajtóban.

A Google-nál 2008 novemberében kezdett dolgozni egy olyan kezdeményezésen, amely az arab világban újonnan a világhálóra kapcsolódó felhasználóknak igyekszik elmagyarázni, hogyan és mire tudják használni az eleinte bonyolultnak és félelmetesnek tűnő internetet. 2010 januárja óta a Google közel-keleti és észak-afrikai marketingigazgatója. Ekkor költözött az Egyesült Arab Emírségekbe.

A történet azonban váratlan fordulatot vett: 2010. június 6-án egy kairói internetkávézó második emeletén ült, amikor a rendőrség onnan lecibálta, majd a nyílt utcán agyonverte. A rendőrök feltehetően úgy gondolták, hogy Said egy olyan videót készült feltenni az internetre, amelyen rendőrök osztozkodnak drogkereskedelemből származó bevételen. A hivatalos jelentés szerint Said drogcsempész volt, és azért halt meg, mert ijedtében megpróbálta lenyelni a nála található hasist. Nem sokkal később azonban előkerült egy fotó – amelyen a 28 éves férfi verésektől eltorzult arca látható –, és pillanatok alatt elterjedt az interneten.

A sokkoló fénykép hamar eljutott Wael Ghonimhoz is. A harmincéves fiatalember pontosan azt az életet élte, ami Khaledre várt. A Google közel-keleti és észak-afrikai ügyekért felelős marketingigazgatójaként Dubai egy elegáns külvárosában lakott feleségével és gyermekével; a jó fizetés mellé nagy ház és úszómedence is dukált. A hazája, Egyiptom politikai viszonyai iránt már korábban is érdeklődő férfi a veréstől eltorzult arcot nézve úgy érezte: akár ő is lehetne a képen. Hiába szerez valaki amerikai diplomát, lesz sikeres és próbálja élni a maga életét, távol maradva a politikától, a politika nem marad távol tőle.

Ettől kezdve kettős életet élt. Nappal az amerikai internetes óriáscég alkalmazottja volt, éjjel pedig El Shaheed, magyarul a „Mártír” álarca mögé bújva dolgozott a Facebook közösségi portálon. E néven, Said személyiségét magára öltve, indította a We are all Khaled Said (Mi mind Khaled Said vagyunk) oldalt. Fotókat és videókat, az egyiptomi rendőri brutalitás bizonyítékait töltötte fel ide minden éjjel. A Facebookoldalhoz hamarosan százezrek csatlakoztak, és az egyiptomi rendszerrel elégedetlen fiatalok egyik legfontosabb fóruma lett.

– Éjjel-nappal az oldalon dolgozott. Néha elmentem aludni, és amikor felkeltem, láttam a csetprogramon, hogy ő egész éjjel le sem feküdt – mondta egy barátja, Habib Haddad az amerikai Time magazinnak.

A tunéziai forradalmat látva, egy hirtelen ötlettől vezérelve januárban Ghonim úgy döntött: tüntetést hirdet. Pont, mint amikor valaki születésnapi bulit rendez, egyszerűen létrehozott egy „eseményt” a Facebookon. Hamarosan negyvenezren kattintottak és üzenték: jövünk. – Én nem vagyok hős, csak fogtam a billentyűzetet és gépeltem. Nem sodortam magam veszélyes helyzetbe, a legegyszerűbb dolgot tettem, amit lehetett. Azok a hősök, akik végig kint voltak a Tahrir téren – mondta később.

Ghonim családi okokra hivatkozva hat nap rendkívüli szabadságot kért; munkaadóit nem tájékoztatta politikai tevékenységéről. Kairóba utazott, és (kilétét nem felfedve, a tömegben elvegyülve) ott volt az első tüntetésen, amely tizennyolc nappal később a negyven éve uralkodó diktátor, Hoszni Mubarak lemondásához vezetett.

Arról azonban Ghonim semmit sem tudott, hogy a tüntetésből forradalom lett. Két nappal később, január 27-én hajnalban barátaitól indult hazafelé, amikor civil ruhás rendőrök elfogták és egy autóba tuszkolták. Innentől senki, még családja sem tudta, hol van – még azt sem, él-e egyáltalán. A Google néhány nappal később jelentette be, hogy munkatársa eltűnt. Még ekkor sem tudta senki, hogy Wael áll a Mártír alakja mögött, ám sokaknak megfordult a fejében, hogy ő is az akkor már a forradalom jelképévé vált Khaled Said sorsára jutott.

Alteregójához hasonlóan a vékony, középmagas, szemüveges és divatosan öltözködő Wael is középosztálybeli egyiptomi családba született. Az amerikai Time magazin szerint bőbeszédű és magabiztos fiú jó iskolákba járt, tizenhárom éves koráig Szaúd-Arábiában nevelkedett – a család ekkor költözött vissza Kairóba. Informatikusként végzett a helyi egyetemen, majd az American University kairói campusán tanult marketinget és pénzügyeket – itt 2007-ben szerzett MBA-fokozatot.

Már 18 éves korában részt vett azonban egy internetes oldal kialakításában, ami később az arab világ egyik leglátogatottabb portálja lett. A magánéletben is az internetre hagyatkozott: amerikai feleségét a világhálón ismerte meg. – Bármikor folyamodhattam volna amerikai állampolgárságért, de nem tettem – bizonygatta hazaszeretetét a sajtóban.

A Google-nál 2008 novemberében kezdett dolgozni egy olyan kezdeményezésen, amely az arab világban újonnan a világhálóra kapcsolódó felhasználóknak igyekszik elmagyarázni, hogyan és mire tudják használni az eleinte bonyolultnak és félelmetesnek tűnő internetet. 2010 januárja óta a Google közel-keleti és észak-afrikai marketingigazgatója. Ekkor költözött az Egyesült Arab Emírségekbe.

Egyiptomot azonban nem felejtette el. Édesanyja, Iman a The Los Angeles Times tudósítójának elmondta: fia mindig levert lett az ország szegénységét látva, amikor hazalátogatott. Wael tavaly áprilisban vállalt először politikai feladatot: elment az ellenzéki vezető, Mohamed el-Baradei támogatóinak gyűlésére, majd önkéntesnek jelentkezett a kampányba. Marketinges tapasztalatának köszönhetően hamar népszerűvé tette a politikus Facebook-oldalát.

Innen már egyenes út vezetett a El Shaheed alakján át egészen az egyiptomi hatóságok börtönéig, ahol tizenkét napig tartották fogva, végig bekötött szemmel. Neki azonban nagyobb szerencséje volt, mint választott személyiségének: elmondása szerint folyamatosan kihallgatták, ám nem verték meg. – Csak azt akarták tudni, külföldről pénzeli-e valaki a felkelést. Végül meggyőztem őket, hogy csupán hazaszeretetből tettem mindent, és senki sem állt mögöttem – mondta szabadulása után néhány órával egy tévéinterjúban. Ekkor árulta el azt is: ő hirdette meg a január 25-i tüntetést.

– Nem vagyok áruló. Ha az lennék, maradtam volna Dubaiban a szép nagy házamban. A magánéletem is romokban hever, a feleségem már válni akart, amiért soha nem törődök vele – bizonygatta szándékait kétségbeesetten az egyik egyiptomi magántelevíziónak, a Dream TV-nek adott nyilatkozatában.

Ghonim a kairói tüntetések második hetében szabadult ki. A Tahrir téren összegyűlt fiatalok hősként ünnepelték, ám ő ezt elutasította. Akarata ellenére azonban újra fontos szerep jutott neki: az említett tévéinterjú során sokszor elérzékenyült, majd amikor a forrongások fiatal áldozatainak képeit mutatta a csatorna, sírva rohant ki a stúdióból.

– Én ezt nem akartam – zokogta. Sokak szerint ez a jelenet adott új erőt a tiltakozásoknak: másnap a Tahrir téren sokan nyilatkoztak úgy a sajtónak, hogy Ghonim megindító szereplésének hatására jöttek ki tüntetni. Mubarak három nappal később mondott le. A forradalom győzelme után sokan gondoltak arra, hogy Ghonim a tüntetők élére áll, és politikai szerepet vállal. Ő azonban eltűnt a reflektorfényből, és csak annyit üzent: szeretne visszamenni dolgozni, „ha szabad”. A Khaled Said nevét viselő Facebook-oldal profilképe pedig megváltozott. Nevető egyiptomiakat ábrázol, azzal a felirattal: „Az álmok valóra válnak.”

Forrás: http://nol.hu/archivum/20110322-a_billentyuzet_forradalmara

2011. március 3. csütörtök: – Ötévnyi pereskedés után jogerősen vesztett a jászladányi magániskolát működtető alapítvány a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ellen. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elutasította az alapítvány kártérítési keresetét, és hatályon kívül helyezte az első fokú bírósági határozatot.

Ötévnyi pereskedés után jogerősen lezárult a jászladányi magániskolát működtető alapítvány kártérítési ügye a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) ellen: pert nyert a tárca.

A történet előzményei 2001-re nyúlnak vissza, amikor országos nyilvánosságot kapott a „jászladányi iskolaügy”. Ahogy azt a Roma Sajtóközpont (RSK) elsőként hírül adta, a helyi önkormányzat úgy próbálta meg a roma és a nem roma tanulókat szétválasztani, hogy létrehozott egy alapítványi iskolát. Dankó István polgármester az erről szóló előterjesztésében akkor a következőkkel indokolta az intézmény megalapítását: „népeket, amelyek kultúrákat hordoznak, nem lehet erőszakosan egybezárni”.

A 2002-es kormányváltást követően az oktatási tárca új vezetése hamar felismerte, hogy a jászladányi ügy kimenetelétől függhet a szegregáció-ellenes politikájának hitele. 2002 augusztusában Magyar Bálint oktatási miniszter megtagadta a minisztériumi azonosító kiadását az alapítványi iskolának. 2006 májusában a jászladányi Zana Sándor Imre Nevelési, Oktatási Közhasznú Alapítvány polgári pert indított a szaktárca ellen, és a keresetükben 33 millió forint nem vagyoni kártérítést követeltek a szakminisztériumtól. Dankó István polgármester akkor elmondta az RSK-nak, igazságügyi könyvszakértővel mérették fel, hogy mekkora veszteséget okozott nekik a minisztériumi azonosító szám kiadásának megtagadása, és az, hogy emiatt egy éves csúszással tudták csak megkezdeni a munkát. Hozzátette, hogy az anyagi kártérítésben nem volt benne az erkölcsi veszteségük, vagyis az, hogy „bűnös település” lett Jászladány.

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság tavaly májusában valamivel több, mint húszmillió forint megfizetésére kötelezte az Oktatási és Kulturális Minisztériumot (OKM). A nem jogerős bírósági ítélet indoklása szerint a szakminisztérium kárt okozott, mivel jogszabálysértő volt az azonosító szám kiadását elutasító határozata. A jogutód szakminisztérium, a NEFMI sajtóosztályán közölték, a bíróság arra hivatkozott, hogy mivel az iskola működési engedélye kapcsán új eljárás indult, a szakminisztériumnak nem az elutasításról, hanem csak az azonosító szám felfüggesztéséről kellett volna döntenie.

A nem jogerős ítélet ellen az OKM és az alapítvány is fellebbezett. Utóbbi a még „hiányzó” 13 millió forint nem vagyoni kártérítés megítélését kérte, az előbbi pedig a kereset elutasítását. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú bírósági ítéletet és elutasította az alapítvány keresetét. A NEFMI közlése szerint a bíró a szóbeli indoklásban, kifejtette, hogy nem áll fenn ok-okozati összefüggés a minisztériumi azonosító szám kiadását elutasító határozat és a magániskola működésének meg nem indulása között. Ennek oka ugyanis a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalnak az alapítvány fenntartásában működő oktatási intézmény működési engedélyét megsemmisítő határozata volt. A NEFMI közlése szerint a bíró a szóbeli indoklásában közölte, hogy nem megalapozott az alapítvány keresete, mert nem lehet a kár kiszámításánál kizárólag az elmaradt bevételeket figyelembe venni, és eltekinteni attól, hogy kiadások is elmaradtak amiatt, hogy egy évig nem működött az iskola.

Lakatos Elza, Roma Sajtóközpont

Forrás: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=400641

Az érinthetetlenekkel szembeni előítéletek még mindig élnek Indiában

A független India alkotmánya szerint nem léteznek kasztok a több mint egymilliárd lakosú országban. Ám a szokások lassan változnak: az „érinthetetlen” dalitok vidéken továbbra sem egyenrangúak a felső négy kasztba tartozókkal.

December elején az indiaiak, ha tehetik, nem vonattal mennek Mumbaiba. A kocsik ilyenkor annyira teli vannak, hogy ha egyáltalán fel tudnak szállni, a lefoglalt helyükre akkor sem tudnának leülni. Több százezer dalit, azaz a legalsó kasztba tartozó férfi, nő és kisgyerek indul ugyanis ekkor a tizennégymilliós nagyvárosba, hogy december 6-án megemlékezzen Bimrao Ramdzsi Ámbédkar halálának évfordulójáról. Ilyenkor övék a vonat. Ezt mindenki tudja. Az 1956-ban elhunyt politikus az érinthetetlenként kezelt emberek jogaiért harcolt egész életében, ezért a dalit közösség csaknem istenként tiszteli, és minden évben megünnepli születésének és halálának évfordulóját is.

Sokan már napokkal korábban útra kelnek, majd néhány napig az ünnepség helyszínén táboroznak. A Sivadzsi Park a város szívében fekszik, egy lakónegyedben. A helyiek erre az időre vidékre utaznak vagy bezárkóznak a lakásukba – rosszul viselik a napokig az utcákon, esetleg kertjeikben táborozó ünneplőket. Kívülállók becslései szerint mintegy félmillióan gyűlnek össze az Ámbédkar Dzsajanti alkalmából, a szervezők szerint legalább egymillióan.

A Sivadzsi Parkban még este kilenc után is sokan hallgatják a politikai beszédeket, válogatnak az Ámbédkar írásait áruló kereskedőknél. Bóvli is sok van, ám mind a politikáról szól: a dalit „isten” fotói, szobrai, képmásával ellátott nyakláncok, tányérok és minden más, amire nyomtatni lehet. Számos szervezet ingyen oszt ételt, és még éjjel is kilométeres sor kígyózik a kedvesen „Babasahebnek” is nevezett politikus szobra előtt – mindenki meg akarja érinteni. Sokan gyűlnek össze egy óriásplakátnál is, amely egy kinagyított indiai bankjegyet ábrázol – ám Mahatma Gandhi portréjának helyére itt Ámbédkar került. (Az indiai papírpénzen, bármilyen címlet is legyen az, a függetlenségi törekvéseket vezető Gandhi látható.) A tenger mellett egy csapat fiatal fiú fényképezkedik büszkén, nyakukban kék selyemsál, rajta a dalitmozgalom emblémájával.

Dzsogíta a Mumbai Egyetemen takarít - szárija új és csillogó. Megengedheti magának, mert a férje is dolgozik.

– Ti magyarok vagytok? – állít meg minket a tömegben egy fiatalember. Egy civil szervezetnél dolgozik, és hallott róla, hogy Derdák Tibor Magyarországon Dzsaj Bhím (Éljen Ámbédkar!) Közösséget alapított, ezért úgy gondolta, az ünnepségre tévedt külföldiek magyarok lehetnek. (Derdák szerint a romák és a dalitok helyzete hasonló, és ha az indiai kitaszítottak helyzetén Ámbédkar tudott segíteni, akkor filozófiája a romák számára is hasznos lehet.) Babasaheb Ámbédkar 1891-ben született, egy dalit család tizennegyedik gyermekeként. Az általános iskolában az érinthetetlenek nem ülhettek együtt a felsőbb kasztokba tartozó gyerekekkel, a tanár nem foglalkozott velük. Ő mégis elvégezte az általános iskolát, testvérei közül egyedüliként, majd az első dalitként került egy bombayi elit gimnáziumba. 1918-ban már egy főiskolán tanított ugyanitt. Az érinthetetlenség azonban idáig kísérte: professzortársai nem voltak hajlandók ugyanabból a vizeskancsóból vizet tölteni, amiből ő ivott. Később a Columbia University, a University of London és a London School of Economics diplomáját is megszerezte.

Mozgalmat 1927-ben indított a dalitok helyzetének javítása érdekében, 1947-ben pedig a független India első jogi ügyekkel foglalkozó minisztere lett. Az indiai alkotmányozó bizottság elnökeként ma őt tekintik az országban az alaptörvény „atyjának”. Később egyre közelebb került a buddhizmushoz, végül 1956-ban át is tért e vallásra, majd ugyanezen a napon ő maga áttérítette csaknem félmillió hindu követőjét. Ámbédkar a buddhizmusban látta a kiutat a kasztrendszerből. Áttérése után két hónappal meghalt, ám követői ma is sokan áttérnek a buddhizmusra, elsősorban Maharastra és Uttar Pradesh államokban.

A dalitok felszabadítójának nevét viseli az a civil szervezet is, amelyet Lalit Babar alapított 1987-ben. A dalit származású, hatvanas éveiben járó férfi eleinte csak saját falujának kitaszított lakosain akart segíteni, ma már azonban egész Maharásztra államban dolgoznak munkatársai.

– Dongargaon faluban születtem, ahol három és fél ezren élnek. Itt jártam általános iskolába, de a többi diák soha nem érintett meg. Amikor vizet akartam inni, egy felsőbb kasztbeli embernek kellett magasra emelt korsóból a tenyerembe öntenie, nehogy bepiszkítsam a vizet – meséli későbbi találkozásunkon Babar.

Ambédkar tanításaival a főiskolán ismerkedett meg. Diploma után az indiai állami bankban kezdett dolgozni, ám hétvégenként hazajárt a falujába, és próbálta öntudatra ébreszteni, tanítani a dalit fiatalokat. – Összejöttünk tíz-tizenöten és megbeszéltük, hogy megpróbáljuk megváltoztatni az emberek hozzáállását. Azért a harminc-negyven dalit családért fogunk dolgozni, akik ott élnek. Csak így lehetnek biztonságban, mert volt olyan falu, ahol rágyújtották a házat egy dalit családra – mondja Babar, aki tradicionális indiai öltözetet visel, ám okostelefonját nem engedi el egy percre sem.

Fotók, poszterek, könyvek - a Sivadzsi Parkban december 6-án minden kapható, ami Ámbédkárral kapcsolatos

A nagyvárosokban már csökken a dalitokkal szembeni diszkrimináció, a vidéki Indiában azonban még mindig élnek a régi szokások. A négy kaszt egyikébe sem tartozó, tulajdonképpen kaszton kívüli érinthetetlenek sok faluban még mindig elkülönülve élnek a többségtől, ők végzik az olyan „piszkosnak” ítélt munkákat, mint a takarítás, a bőrcserzés vagy a latrinapucolás. A gyerekeiket szegregálva oktatják, a templomba nem léphetnek be. A Human Rights Watch emberjogi szervezet 2007-es jelentése szerint a mélyen gyökerező diszkrimináció sérti a dalitoknak az oktatáshoz, egészséghez, lakhatáshoz, tulajdonhoz, vallásszabadsághoz, szabad munkavállaláshoz való jogát. A szervezet a „Rejtett apartheid” címet adta tanulmányának.

Lalit Babar és társai tizenöt éven át csupán Dongargaonban dolgoztak. – Először a földkérdést kellett megoldani, mert a felsőbb kasztbéliek használták a dalitok földjét. Ráadásul nem is termeltek rajta semmit, csak az állataikat legeltették ott – mondta. Ettől azonban az előítéletek még nem szűntek volna meg, arra más módszerük volt. – Korábban nem volt ivóvíz a faluban, és évente csupán ötször jött a tartálykocsi. Mi, dalitok, fúrattunk egy kutat. Így már öntözni is lehetett, és a termés ötszörösére nőtt – idézi fel. Ez persze mindenki helyzetén javított, és kezdtek egyre jobb szemmel nézni a kirekesztettekre a bráhminok, a legfelső kasztba tartozók is. Nagy eredmény volt az is, amikor tizenöt év lobbizás után elérték, hogy megálljon a vonat a faluban.

– Dongargaon ma már teljesen más, mint a többi falu – mondta Babar. A szervezet tizenöt év után kezdett terjeszkedni, ma már kilencen dolgoznak Mumbai központjában, húszan pedig terepen, Maharastra állam falvaiban.

– Ennek ellenére azt kell mondanom, az elmúlt hatvan évben semmi sem változott, azon kívül, hogy a kormánykvótáknak köszönhetően sokan bejutottak egyetemre és állást kaptak a közigazgatásban. De a dalitok 95 százalékának még most is meg kell harcolnia mindennapos biztonságáért, és azért, hogy tanulhasson vagy egészségügyi ellátást kapjon – mondja Babar. Emlékeztet Ámbédkar szavaira (akit ő is úgy emleget, „istenünk, nemzeti kincsünk”), amelyeket Gandhinak mondott, amikor az megpróbálta maga mellé állítani, hogy harcoljanak együtt a hazájuk szabadságáért. Ámbédkar azt válaszolta, hogy az ő népének nincsen hazája, mert az út szélén alszanak, testüket pedig haláluk után a folyóba dobják.

Ámbédkart istenként imádják a dalitok a mumbai Sivadzsi Parkban

– Ámbédkar a vezetőnk, értünk dolgozott, de csak a férfiak helyzetét javította – veszi át a szót Szangíta Dadakav Telenga. A dalit asszony a Mumbai Egyetem egyik campusán takarít, hogy taníttatni tudja gyermekeit. – Más kasztokban már nem létezik a lefátyolozás hagyománya, de nálunk még igen. Elválni sem lehet, csak a felsőbb kasztokban. A dalitok még mindig kiközösítik az elvált asszonyt – panaszolja. Koszos, rózsaszín szári van rajta: nem tud újat venni, mert férje iszákos és elhordja otthonról a pénzt. Négy gyermekéből kettő gimnazista, kettő pedig főiskolás – a dalitok kedvezményt kapnak a tandíjból. Fizetése napi 60 rúpia (körülbelül 300 forint) – épp ennyibe kerül egy ebéd az egyetem büféjében. Mumbai egyik nyomornegyedében lakik, mást nem engedhetne meg magának.

Kolléganője, a szintén dalit Szandzsana megtette a lehetetlent: elhagyta férjét, és most azért kell dolgoznia, hogy eltartsa a gyerekeit. – Tudjuk, hogy rengeteg kormányprogram van, ami rajtunk segítene. De ha bemegyünk a hivatalba, ott azt mondják, nincs is ilyen. Ellopják az összes pénzt! – panaszkodik. Dzsogíta az utca túloldalán takarít vadonatúj, flitterekkel kivarrt száriban. – Neki jó férje van, az más. Mindketten dolgoznak – néznek rá az aszszonyok irigykedve.

– A felsőbb kasztok már négy-öt generáció óta tanulhatnak, a kultúrájukba beivódott, hogy a férfi és a nő egyenlő, de a dalit nők helyzetéért még többet kell tennünk, és még csak most kezdjük el igazán. Úgy gondolom, ha a diszkrimináció ellen harcolsz, először saját magadba kell nézned – mondja Babar, és felidézi: amikor megnősült, bizony ő is elvárta, hogy a felesége két lépéssel mögötte menjen az utcán. – Abban a kultúrában nevelkedtem, ez volt a természetes – magyarázza. – De ezt megváltoztattam, még úgy is, hogy édesanyám hevesen ellenezte. Ma már egyetért velem. Már elmúlt kilencvenéves, de most már ő is járja a környező falvakat és a nők jogaiért kampányol – mondja nevetve.

Mumbai–Budapest, 2011. január.

Forrás: Kőműves Anita, Népszabadság, 2011. január 9.
Fotók: Kőműves Anita

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője tegnap felmentette beosztásából, és a felmentési időt követően, 2011. október 13-i hatállyal saját kérésére nyugállományba helyezi Pásztor Albertet, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjét, akinek feladatait a szerencsi rendőrkapitányság eddigi vezetője, Bogyai Ferenc veszi át – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája.

Pásztor Albert neve közel egy évvel ezelőtt került a híradások élére, amikor tavaly január 31-én egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a Miskolcon akkortájt elkövetett nyolc utcai rablás tettesei mind cigányok voltak. Szavai szerint ennek a ténynek az elhallgatása hátráltatta a helyzet megoldását.

Draskovics Tibor akkori belügyminiszter kezdeményezésére kijelentései miatt még aznap leváltották a rendőrkapitányt, akit azonban védelmébe vett Káli Sándor, a várost az előző ciklusban irányító szocialista polgármester, és kiálltak mellette a miskolci önkormányzat Fidesz–KDNP frakciójának tagjai, helyi szabad demokrata politikusok. A leváltott rendőrkapitányt – aki mellett többezres szimpátiatüntetést is tartottak Miskolcon – a tiltakozások hatására már másnap, február 1-jén visszahelyezték tisztségébe.

A borsodi városban Pásztor Albert nevéhez kötik, hogy az avasi lakótelepen sikerült legalább viszonylagosan helyreállítani a nyugalmat: miután ugyanis a Fészekrakó programot jogtalanul kihasználva tucatnyi renitens család költözött a tízemeletes házakba, a rendőrkapitány megerősítette az itteni rendőrőrs állományát, s kezdeményezésére rendőrök költöztek néhány olyan avasi lakásba, amelyet a lakók hátralékai miatt elárvereztek.

Forrás: http://nol.hu/lap/mo/20110115-felmentettek_a_miskolci_rendorkapitanyt

Nem feledhetjük, hogy a „Monoki Gondolatot”, azaz a szociális segély közmunkához és szociális konformizmushoz kötését az álbaloldali liberális-demokratikus kormányzás tette állampolitikává.

A nemzeti jobboldal kormányzata „fölfelé” is hadakozik (a nemzetközi fináncarisztokráciával és közjogiasított intézményrendszereivel), „lefelé” is hadakozik (a proletariátussal és szubproletariátussal, a marginalizált és éhkoppal fenyegetett „underclass” szegényeivel, a „nyugger”-nak becézett idősekkel és az álláslehetőség nélküli fiatalokkal). De mivel a „fönn” és „lenn” között némi különbség mutatkozik a befolyás és az érdekérvényesítés tekintetében, nem kétséges, hogy a „nemzeti kormány” kijelölt ellenfelei közül melyik húzza majd a rövidebbet.

A közös lényeg Berlusconitól és Sarkozytől Putyinig és Orbánig: a hetero, fehér, hím, „árja” kispolgár hisztérikusan rémült védekezése az érthetetlen külvilággal szemben, legyen az a Wall Street vagy buddhista cigány, nigériai bevándorló, ultrabaloldali (elsősorban persze a rémmé növesztett anarchista) tüntető, avantgárd művész, gyerekét imádó egyedülálló anya, szúfi misztikus, nihilista „kiszálló” (drop-out, Aussteiger), „mélyökológus”, kreatív bolti tolvaj, kritikai marxista.

No és persze elsősorban a gazdasági világválsággal szemben, amely megszünteti azt, ami az „érték” forrásának és a legfőbb szocializációs modellnek számított: a munkát.

Megérteni, hogy a munka nem az „élet” legfőbb tápláléka többé, mint a klasszikus modernség idején volt, kétségtelenül nem könnyű.

A munkára kényszerítés a klasszikus tőkés szocializációs modellt próbálja megőrizni. Ebben a modellben az embert a családja és a közoktatás eljuttatta a munkába állás küszöbéig, ezután az első számú közössége a munkahelyi „kollektíva” volt, a második számú közössége pedig a patriarkális (elvileg monogám szexualitásra alapozott, prokreatív, azaz „termékeny”, gyermekes) család. Mindaz, ami ezen kívül állt, nem minősülhetett „tisztességesnek”, helyeselhetőnek.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere – hasonlóan a nemzetközi reakcióhoz – ezt a szocializációs modellt védi, amelynek egyáltalán nincsenek túlélési esélyei, tökéletesen elavult, biopolitikai, technikai, ökológiai, gazdasági és filozófiai okokból egyaránt.

A munka utáni társadalom szembeszökő jelenléte egyelőre csak brutális repressziót váltott ki, amelynek egyik helyi alakváltozata az új magyarországi tekintély-, önkény-, egyed- és maffiauralmi rezsim.

A munka utáni társadalom se fog zűrzavar és szenvedés nélkül megszületni – politikailag és kulturálisan, hiszen „gazdaságilag”, technikailag, biológiailag, életforma és világnézeti sejtelem tekintetében már itt van. Nem lesz itt béke.

A jelek szerint.

Forrás: http://nol.hu//kritika/20101201-az_ellenallas_ertheto_hianya

Az Amnesty International szerint a magyar hatóságok nem voltak elég hatékonyak a romákat ért erőszak ellen Magyarországon.

A jelentést ismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón Nicola Duckworth, a szervezet európai és közép-ázsiai térségének programigazgatója azt mondta: Európában a romák egészségi állapota rosszabb, foglalkoztatási rátája, jövedelme alacsonyabb, mint a többségi társadalomé. A rendőrség pedig inkább potenciális bűnelkövetőként tekint rájuk, és kevés figyelmet szentelnek nekik, mint potenciális áldozatoknak. Nicola Duckworth felhívta a figyelmet: a 2008-2009-es magyarországi romák elleni támadásokat vizsgálva súlyos hiányosságokat fedeztek fel arra nézve, ahogy a magyar hatóságok a rasszista indíttatású bűncselekményekre reagáltak.

Barbora Cernusakova, az Amnesty International kelet-európai témák kutatója azt mondta: a jelentés egy teljes évi kutatás eredményeit foglalja magában. Megkeresték az áldozatok hozzátartozóit, a helyi hatóságok és a rendőrség képviselőit, ügyészeket, bírókat, ügyvédeket és az állami hatóságok képviselőit.

A jelentés legfőbb megállapítása, hogy a büntető igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai miatt a magyar hatóságok elmulasztják megtenni a szükséges lépéseket a romák elleni erőszak megakadályozására. Léteznek ugyan gyűlölet-bűncselekményre vonatkozó rendelkezések, de ezek végrehajtása nem megfelelő, többek közt azért, mert a rendőrségnek nincs megfelelő kapacitása arra, hogy felismerje és kivizsgálja e bűncselekményeket. A romák elleni támadások áldozatait képviselő ügyvédek és több emberi jogi aktivista is úgy nyilatkozott a szervezetnek, hogy a rendőrség gyakran a nyomozás kezdetétől fogva kizárja a rasszista motiváció lehetőségét.

Hiányzik a rendőrök részére készült iránymutatás is arra vonatkozóan, milyen módon kell az ilyen típusú bűncselekményeket kivizsgálni, valamint hogyan kell kezelni az áldozatokat. Szintén hiányzik az ügyészeknek készült iránymutatás, hogy miként kell felügyelniük az ilyen esetek nyomozását. Emellett egy 2005-ös jelentés szerint a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos rendőrképzés Magyarországon elsősorban romák kulturális jellemzőire és a „cigánybűnözésre” összpontosított, nem pedig a rasszista bűncselekményekre és a romák elleni erőszakos bűntettekre.

Ugyancsak súlyos hiányosság, hogy az áldozatok nem kapnak megfelelő pszichológiai, szociális és jogi támogatást. Sokszor az eljárásról sem tájékoztatják őket megfelelően. Ezt alátámasztották a 2009 februárjában meggyilkolt Csorba Róbert sajtótájékoztatón jelen lévő hozzátartozói is.

A jelentés kitér arra is, hogy a megelőzést illetően a hatóságok nem tesznek hatékony intézkedéseket a probléma jellegének és mértékének feltérképezése érdekében, többek közt azért, mert nem gyűjtenek részletes, etnikai szempont szerint lebontott adatokat a gyűlölet-bűncselekményekről, ami a tendenciák felismerését és így a megfelelő programok kidolgozását is akadályozza. A jelentés szerint a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályokat nem lenne szabad úgy értelmezni, hogy azok megakadályozzák a hatóságokat az adatok etnikai és nemi bontásban történő gyűjtésben.

A jelentést a magyar hatóságoknak is elküldték, a héten pedig találkoztak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a parlament emberi jogi bizottságának képviselőivel. Barbora Cernusakova végül megjegyezte: Orbán Viktor miniszterelnöknek és az új kormányának most kivételes lehetősége van arra, hogy fellépjen a gyűlölet-bűncselekmények ellen.

A hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda kilenc bűncselekmény ügyében indított eljárást. Galgagyörkön 2008. július 21-én, Piricsén augusztus 8-án, Nyíradonyban szeptember 5-én, Tarnabodon szeptember 29-én történt támadás. November 3-ára virradóra Nagycsécsen Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadásban egy 43 éves férfi és testvére, egy 40 éves nő meghalt. December 15-én Alsózsolcán egy férfit lőfegyverrel életveszélyesen megsebesítettek. Tavaly február 23-án Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, majd a tűz elől menekülő 27 éves apát és ötéves kisfiát agyonlőtték, 6 éves kislányukat súlyosan megsebesítették. Április 22-én Tiszalökön agyonlőttek egy férfit, augusztus 3-ára virradóra pedig Kislétán egy anyát öltek meg sörétes fegyverrel, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekmény-sorozat ügyében négyen vannak előzetes letartóztatásban.

Forrás: http://hirszerzo.hu/belfold/20101110_amnesty_international_magyar_romak_elleni

Ha lehet valami jó mindabban a rosszban, ami most a romákkal történik Franciaországban és másutt, az az, hogy a diszkrimináció régi és vérlázító problémája végre bekerült a nemzetközi köztudatba. E kisebbség megrendítő helyzetének akkor is a figyelem középpontjában kell maradnia, ha a jelenlegi őrjöngés elcsitul.

Európában komoly és fokozódó ellenszenv él a romákkal szemben. Sok roma emiatt is és a jobb munkalehetőségek reményében is elhagyja közösségét, lakóhelyét. Ettől pedig velük szemben a diszkrimináció és az erőszak tovább erősödik.

Magyarországon és Szlovákiában is súlyos támadásokat szenvedtek el a romák. A diszkriminációra sok országból sok bizonyíték van. Például a francia belügyminiszter nemrég kiszivárgott körirata, miszerint a romatelepek felszámolása elsődleges feladat. Az ENSZ illetékes bizottsága, a CERD megállapította, hogy számos más országban, Bulgáriában, Csehországban, Görögországban, Romániában, Szlovákiában stb. is van példa a romák erőszakos kitelepítésére és szegregációjára.

Van, ahol a romák csak korlátozottan jutnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz és más közszolgáltatásokhoz, és nem rendelkeznek megfelelő személyi okmányokkal sem. A CERD szerint széles körben elterjedtek a roma gyerekek oktatásával kapcsolatos problémák, például az, hogy szegregált osztályokba kerülnek, és felülreprezentáltak a tanulási nehézségekkel küszködő gyerekeknek fenntartott iskolákban. Az Európai Emberi Jogi Bíróság megállapította, hogy Csehország és Görögország megszegte jogi kötelezettségeit a roma gyerekek oktatásával kapcsolatban. Az ilyen bírósági eljárások azonban esetlegesek.

A romák visszatelepítésének Németországból Koszovóba rettenetes következményei voltak. Egy UNICEF-tanulmány kimutatta, hogy a roma gyerekeket, akik elég jól integrálódtak a német iskolákban, olyan albán nyelvű közegbe taszították, ahol alig van esélyük iskolába járni.

Az EU illetékes bizottsága szerint a kisebbségek közül a romákat éri a legsúlyosabb diszkrimináció az unióban.

Sokan a romák szenvedélyes megbélyegzésével igyekeznek politikai előnyre szert tenni. Ezt szóvá tettem Olaszországban is, ahol legális és illegális romatelepeket látogattam meg, és másutt is.

Az integráció első lépése az, hogy a romák hozzájussanak az oktatáshoz és más alapvető szolgáltatásokhoz (egészségügyi ellátás, megfelelő lakhatás, munkalehetőségek). Ezek a jogosultságok az emberi jogok körébe tartoznak.

Tisztában vagyok vele, hogy bizonyos roma szokások – például a kényszerházasságok, a gyermekmunka – ütköznek a többségi társadalom szokásaival és maguk is emberi jogokat sértenek. Az is világos, hogy a társadalom peremén élő romák közül többen követnek el – legtöbbször kisebb súlyú – bűncselekményeket, ami érthetően feszültségekhez vezet. De ezek az ügyek eseti kezelést igényelnek, s nem vezethetnek általános megbélyegzéshez. Ugyanazokkal a következményekkel kell járniuk, mint bármely más törvénysértő esetében. Nem fogadhatók el azok a kirívó, drákói ítéletek, amelyeken az egész kisebbség megbélyegzésének és kollektív megbüntetésének szándéka érződik.

Nemzetközi szinten és az EU-ban is komoly erőfeszítések történtek már a fent említett problémákmegoldására. A romák befogadását célzó platformmal és az ezzel kapcsolatos közös alapelvek 2009-es elfogadásával az Európai Bizottság megpróbálta előrelendíteni a romák integrációjának ügyét. Az ENSZ-nek a rasszizmussal kapcsolatos 2009. áprilisi, ún. felülvizsgálati konferenciáján 182 tagállam tett ígéretet arra, hogy konkrét intézkedéséket tesz a romákkal és más kisebbségekkel szembeni diszkrimináció eltörlésére.

De mindennél sokkal többet kell tenni. Az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az ENSZ, az EU és 27 tagállama most lehetőséget kapott, hogy a passzív reagáló magatartását aktív, kezdeményező magatartással váltsa fel. Fel kell mutatni a legjobb gyakorlati példákat, rögzíteni kell az emberi jogi normákat, majd alkalmazni ezeket az egész unióban, hogy biztosítsák a roma nép számára, hogy méltóságteljes életet élhessen a világ egyik leggazdagabb térségében. Mely nekik is hazájuk.

Forrás: Népszabadság, 2010. október 2., Navy Pillay (A szerző az ENSZ emberi jogi főbiztosa)

Kapcsolódó cikkek:
Új eljárás lesz a rasszista támadással vádolt romák ügyében
J’accuse…
Szabadlábon a rasszizmussal vádolt cigányok
Kapcsolódó oldal: Párduc Mozgalom

Forrás: http://index.hu/video/2010/10/29/ra_volt_irva_hogy_halal_a_magyarokra/

Tényleg, számít ma még az ideológia? Bő egy éve ön így nyilatkozott: „Hiszek a liberális kategória létezésében, és sajnálom, hogy a Fideszben ez a szempont nem kap nagyobb hangsúlyt.” 2008 nyarán pedig egy esetleges Fidesz-SZDSZ koalíciót firtató kérdésre azt válaszolta: „Szerintem az országban akkora baj van, hogy mindenkire szükség van. A széles körű összefogásban mindenkinek helye van.”

Kell az ideológia, és kellenek a liberális értékek is. Itt van például az integráció ügye az oktatásban. Szent meggyőződésem, hogy integráció nélkül képtelenség megvalósítani a Fidesz hirdette eszményt: az alulról nyitott társadalmat. Több Orbán-beszéd szólt arról, hogy a középosztály és a legszegényebbek képesek voltak összefogni és változást elérni. E gondolat édestestvére, hogy emberek milliói számára kell biztosítanunk a fölemelkedés lehetőségét. A Fidesz most úgy rendezi át az adórendszert, hogy ha dolgozol, ha tanulsz, ha gyereket nevelsz, ha elfogadod a társadalmi játékszabályokat, akkor kapsz lehetőséget a fölemelkedésre. Ami elképzelhetetlen integráció nélkül, melynek első számú terepe az oktatás. Iskoláinkban olyan osztályokat kell létrehozni, melyekben mindenféle gyerek tanul. Megengedhetetlenek az elitista osztályok.

Ezt mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak is, aki „indokolt esetben” pártolja a szegregációt?

Naná, hogy mondtam. És azt is, hogy a szegregáció és az elitista iskola elfogadásával csak azt a budai keresztény középosztályt lehet kiszolgálni, aki fintorog, ha a gyereke egy szegény családból származó padtársat kap.

A budai keresztény középosztályt? Ez nem lesz népszerű mondat a „választói bázisban”.

Nem. Senkit nem szeretnék megbántani, de nézetem szerint az oktatáspolitikánknak a nehéz helyzetben lévő, szegény sorsú, tehetséges gyerekeket kell támogatnia. Méltányolom mások nézeteit is, ám nekünk több millió ember számára kell lehetőséget teremteni. Szerintem egy normális szülő nem engedheti meg magának, hogy a gyereke olyan osztályba járjon, ahol csak magafajtákat lát. Ugyanis nem ilyen a magyar valóság, és legkésőbb a középiskola után szembesülni fog azzal, hogy hárommillióan élnek létminimum alatt. Közpénzből közoktatás van, egyenlő esélyekkel. Akinek ez nem tetszik, fizesse meg a magánoktatást.

Vannak trükkök ennek kijátszására: adj havi ezer forintot, és a gyerekedet, persze némi szelekciót követően, felvesszük az alapítványi, „fehér” osztályba.

Nálunk, Hódmezővásárhelyen meg azt csinálták, hogy kineveztek egy intézményt zeneiskolának, ahová aztán válogattak a tanárok. Adatokkal tudom bizonyítani, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket felvállaló osztályokban nem romlik a tanulmányi eredmény, és nem romlik a közösség. Aki mást állít, hazudik.

Tiszta gondolat. De akkor hogy a csudába tud annyi sületlenséget összehordani ebben a témában Hoffmann Rózsa?

Más a véleménye, amit tiszteletben kell tartani.

Maga az ő frakcióvezetője. Leültethetné néha a Nagy Imre kanapéra, eszmecserélni kicsit.
Szoktam. És sok mindenről meggyőztük már egymást. Egyébként nem vagyok a frakcióvezetője, mert ő a Keresztény Demokrata Néppárt képviselője.

Ne haragudjék, úgy hasonlít az a két frakció. Talán majd ha lesz egy kérdés, amiben eltérően szavaznak, könnyebb lesz a dolgom.

De ennél fontosabb, hogy az integráció kérdésében én nem tudok kompromisszumot kötni, elmegyek a falig. Persze tudom, nagy vitáink lesznek ebből a Fideszen belül.

Jobb kedvem lett.

Már megérte.

http://www.fn.hu/belfold/20101024/lazar_valtozhat_kormany_osszetetele/
http://www.fn.hu/belfold/20101022/lazar_janos/

Sikerült megszüntetni az iskolai szegregációt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaharkány általános iskolájában; az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) közreműködésével létrejött megállapodást hétfőn Budapesten írták alá.

Első alkalommal született egyezség az EBH működése óta az iskolai szegregációval kapcsolatban. Az érintettek – az önkormányzat, az iskola, a helyi roma önkormányzat és a cigány gyerekek elkülönítése ellen küzdő alapítvány – kétéves eljárás végén írták alá a példaértékűnek mondott dokumentumot. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány azért fordult korábban az EBH-hoz, mert a cigány gyerekek nem ebédelhettek az iskolai menzán, és a diákok egy részét külön épületben tanították. A szegregációt azóta megszüntették. Az egyezség szerint ezután a kisebbségi önkormányzat vállal szerepet az iskola és a szülők közötti együttműködésben.

Az MTI-nek is átadott egyezség szerint a vállalások célja, hogy „biztosítsák a halmozottan hátrányos helyzetű és/vagy roma gyermekek alapvető jogainak és esélyegyenlőségének érvényesülését a közoktatási intézményben”. Mint írták, az egyezség fő érdeme az, hogy a roma diákok esélye a minőségi oktatáshoz a jövőben biztosított lesz. Az aláírás utáni sajtóbeszélgetésen az érintettek között csak abban mutatkozott nézetletérés, hogy a korábbi problémák „adminisztrációs” jellegűek voltak, vagy szemléletbeli különbségeket is fel kellett oldani a hatósági egyeztetőeljárás során.

Az MTI-nek arra a kérdésére, miért nem tudták helyben megoldani a problémákat, ha a lényegi szakmai kérdésekben korábban is egyetértettek, arról beszéltek: bizonyos oktatási dokumentációkba csak a hatóság tekinthet be, az alapítvány nem. Mohácsi Erzsébet, az alapítvány elnöke az MTI-nek azt hangoztatta: jól működő, hatékony szakhatóságra lenne szükség, amely ellenőrizhetné az egyes iskolákban felvetődő hasonló problémákat. Utalt arra, hogy jelenleg a települési önkormányzatok ellenőrzik a saját oktatási intézményeiket, tőlük azonban – éppen azért, mert ők a fenntartók – nehezen várható el, hogy hatékonyak legyenek.

A nyilvános aláíráson kiderült az is, hogy a nagyközségi Apáczai Csere János Általános Iskola „vonzereje” éppen abban áll, hogy évek óta tehetséggondozó programot működtet, amelyet a Debreceni Egyetem szakemberei dolgoztak ki. A programot az egyeztetési folyamat megkezdése után kiterjesztették az alsó tagozatos osztályokra is. Az eljárás eredményei közé tartozik az is, hogy az önkormányzat növelte az iskolai menza kapacitását, így ma már minden halmozottan hátrányos helyzetű diák ingyen ebédelhet az intézményben.

Varga László, a Miskolchoz közeli nagyközség polgármestere az üggyel kapcsolatban arról beszélt, mély társadalmi gyökerei vannak a felszínre került problémáknak. Arra is rámutatott: oktatási szempontból nem lehet ugyanúgy kezelni egy észak-magyarországi iskolát, mint egy budait. Az iskola igazgatója pedig ezzel összefüggésben jelezte: minden második, az intézménybe járó gyerek (47 százalék) halmozottan hátrányos helyzetű.

A felek közötti most megkötött egyezség azt is jelenti, hogy ez az ügy nem kerül majd a bíróság elé. Néhány hónappal korábban, júniusban a Mohácsi Erzsébet által vezetett alapítvány hasonló ügyben egyébként már jogerősen pert is nyert. A Legfelsőbb Bíróság akkor miskolci roma diákok iskolai elkülönítése miatt kártérítést ítélt meg. A bíróság akkor arra mutatott rá indoklásában, hogy „passzív” magatartással, mulasztással, tehát „hátrányos helyzetben tartással” is el lehet követni a jogsértést.

Forrás: http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/megszuntettek-az-iskolai-szegregaciot-taktaharkanyban.html

Băiaşii, care locuiesc în jurul oraşului Pecs, din Ungaria, sunt urmaşii ţiganilor fugiţi din România în urmă cu 200 de ani, care au păstrat intactă limba română arhaică.

SAT CURAT - Şomeri în majoritate, băiaşii tund regulat iarba din faţa caselor, iar în curţi încropesc aranjamente cu flori în buturugi, cum au văzut prin reviste. Cârciuma satului e închisă până pe înserat, când funcţionează doar câteva ore (Sursa: ADRIAN PÎCLIŞAN)

În zona de sud a Ungariei, în jurul oraşului Pecs, trăiesc băiaşii. Au cetăţenie maghiară, pentru că trăiesc în Ungaria de cel puţin 200 de ani.

„Ni-s ţigani”, spun băiaşii într-o limbă română care sună bizar. Pronunţă „â” mai des decât prevede stasul actual al limbii române, folosesc sintaxa inversă şi accent pe ultima silabă, ceea ce întăreşte impresia de străvechi-rural a limbii lor. Pentru orice etnolog, e clar că limba maternă a băiaşilor e româna veche, vorbită în Banat şi în Ardeal în urmă cu câteva sute de ani. Căci aceasta e caracteristica specială a băiaşilor: au renunţat la limba lor şi au adoptat limba română, învăţată în anii de robie din Banat şi Ardeal, limbă pe care au păstrat-o apoi cu sfinţenie, după migraţia în Ungaria (respectiv în nordul şi estul Croaţiei) deşi trăiesc acolo de 200 de ani.

Aşa se face că, în acest moment, băiaşii sunt, practic, un fel de muzeu viu al limbii române de pe vremea lui Tudor Vladimirescu.

Antene de satelit şi gazon

Departe de apucăturile ţigăneşti din România, băiaşii din jurul oraşului Pecs s-au occidentalizat rapid şi au prins cutume europene. De-o parte şi de alta a străzilor neasfaltate pe care nu vezi un rest de ţigară aruncat, casele din chirpici sau cărămidă sunt de o curăţenie şocantă. Nu există una care să nu aibă antenă satelit, gazonul perfect tuns, flori la pervaze şi la intrare. Şi, peste tot, neapărat un fotoliu pe iarbă, pentru relaxare.

Chiar dacă sunt o comunitate de ţigani cât se poate de atipică, cu oameni calzi, curaţi, harnici şi dichisiţi, oricât de săraci ar fi îşi dau copiii la şcoală, nemotivând analfabetismul prin lipsa banilor, cum se întâmplă la noi. Dar, chiar aşa, nimeni nu-i vrea, cu atât mai mult acum când partidul Jobbik pune problema lagărelor de concentrare pentru etnicii romi.

Şcoala caută o „meşteriţă”

La intrarea în satul Alsoszentmarton (Sânmarta de Jos), pe clădirea primăriei stau două steme cu înscrisuri în maghiară şi română – numele localităţii. Clădirea următoare e şcoala, care abia s-a deschis. Aici, copiii cu şapte ani de-acasă în grai băiaş învaţă maghiara.

Autorităţile locale tocmai caută „meşteriţă” (profesoară) care să vorbească băiaşă pentru a-i învăţa pe copii să scrie şi să vorbească corect şi limba lor maternă. „Mulţămiţi mândru”, le cere bucătăreasa şcolii celor cinci elevi de clasa I care ne întâmină la ora de sport. Adică să ne salute frumos. Îi cheamă Janoş, Robi, Balint, Valentin, Mario. Îi întrebăm ce fac părinţii lor. „Acasăs”. Mama „ferbe” şi tata „se uităn televizie”.

Copiii ştiu să numere în româneşte şi spun zilele săptămânii în aceeaşi limbă, dar ştiu lunile anului doar în maghiară, ca şi alfabetul. Peste câteva ore, când luăm satul la pas, avem ocazia să-i vedem în elementul lor, la joacă, unde cer voie de la adulţi: „Mamă, poa să vină ăsta, Zoli, la mine? El se joacă cu mine, am vrut să duc ceva lu fârtacu”. Una dintre mame, Evfi Puşcaş, ieşită la aer cu „mâcăţelu” (bebeluşul – n.r.) în braţe explică: „Copiii învaţă la sculă unguriv, dar acas vorbim două limbe. Şi ţigăniv şi unguriv”.

VAS PETER, primar în satul Sânmarta

Are opt clase, mâinile tatuate şi două telefoane mobile care cântă manele româneşti.

La fel ca toţi consătenii lui, primarul vorbeşte băiaşa, limba „ţigăniv” care nu conţine niciun cuvânt romani (ţigănesc), dar care e, în schimb, plină de cuvinte româneşti arhaice şi, pe ici pe colo, cuvinte maghiare noi, dar modificate, plus altele sârbeşti, nemţeşti sau croate.

În casa unui ţigan „pozdrovim” pentru pâina aburindă pe care o primim. Bucuroşi de oaspeţi, băiaşii îşi împart sărăcia. La Zoli Petrovici în casă, mama a aprins gazul cu „sumpărăci” (chibrituri) iar viitoarea noră frige turpe, un fel de pui de somn. De la bătrâna Erji, 74 de ani, dezlegăm tainele unor cuvinte esenţiale în comunitate: „şied” (familie), „cireada” (copiii familiei), „chipurili” (fotografiile de pe pereţi) etc.

Lecţii de română de la Guţă

Întrebaţi ce e cu ei în mijlocul Ungariei, băiaşii ridică din umeri. Aşa se ştiu, din moşi-strămoşi. Poveştile lor explică de unde nevoia de a pleca mereu. În una dintre ele citim că băiaşii, „mereu înstrăniţi în afară”, deşi „ro (foarte – n.r.) mult au lucrat şi ei”, sunt salvaţi mereu de un „andjel” (înger) cu chip de femeie, care- i duce pe băiaşii săraci „într-o felo ţară unde mai bun gustul ave”.

La un moment dat, această ţară a fost ţinutul din jurul Carpaţilor, unde au lucrat în mină (de unde denumirea populaţiei) şi de unde au plecat, după dezrobire, până în pusta maghiară, în jurul oraşului Pecs.

„Ţinând cont de extinderea Imperiului Habsburgic, este cunoscut faptul unor asemenea deplasări de populaţie”, apreciază istoricul Dorin Lozovanu. Rupţi de România, băiaşii de lângă Pecs se ţin români numai muzical. Cuvintele moderne pe care le recunoaştem, sporadic, în vocabularul lor le-au învăţat din manele. Nu există casă unde să nu se asculte exclusiv manele.

Până şi cei mai şcoliţi oameni din sat, profesori sau oameni cu facultate, sunt înnebuniţi după mu zica celor mai în vogă manelişti români. „În Sânmarta tot foarte vuieşte Nicolae Guţă, Sorina, Florin Salam, Florin Minune. Foarte vuim că pricipim di ce vorbeşte şi încă tot asta ascultăm. Noi gândim că d-aia vurbeşte ce şi noi aiem bai, şi ei spune aia, că şi ei aşa de bai are, cum noi, şi tot gândeşte că în limba noastă ei vorbeşte şi d-aia pricem că şi pricipim şi gândim şi noi aşa cum ei, şi zgondă glas are”, explică Ignacz Timea, pedagogul şcolii, o tânără de 20 şi ceva de ani.

DERDAK TIBOR – „Limba ce-o grăiesc nu-i limbă de nimic”

În prezent, interesul pentru băiaşi a fost trezit graţie studiilor sociologice ale lui Derdak Tibor (49 de ani), asolvent de Sociologie şi Franceză la Universitatea din Budapesta.

DERDAK TIBOR

Studiind comunităţile băieşe, a concluzionat că sunt aproximativ 50.000 de băiaşi în Ungaria, Serbia şi Croaţia. Numărul lor e mai mare decât cel al românilor propriu-zişi din Ungaria, dar nivelul lor cultural e foarte scăzut.

Derdak Tibor a fost atât de şocat de această descoperire şi s-a ataşat atât de mult de băiaşi (oameni foarte veseli, foarte prietenoşi şi cu poftă de învăţătură), încât a renunţat la apartamentul de la Budapesta (era şi deputat în parlamentul Ungariei) şi s-a mutat la Pecs.

A înfiinţat o fundaţie, a luat legătura cu organizaţii internaţionale ale ţiganilor şi a deschis la Pecs, primul liceu ţigănesc din lume, ce a început să funcţioneze efectiv în 1994.

Două zile pe săptămână, tinerii învaţă la Liceul „Ghandi” limba şi cultura băiaşă. „Comunitatea băiaşă e una specială: părinţii, deşi nu sunt aşa şcoliţi, îşi trimit copiii la şcoală, chiar dacă asta înseamnă că în familie se fac sacrificii. Din ce în ce mai mulţi băiaşi merg la studii. Se lucrează pentru integrarea lor în comunitate, copiii sunt învăţaţi despre cultura maghiară, europeană şi despre cum să se poarte în societate”, spune sociologul Erika Csovcsics, director al Liceului „Ghandi” în perioada 1994-2009.

„Niciodată nu voi şfăgi aşa bine ca un meşcer”

Derdak Tibor a învăţat băieşeşte de la copiii aduşi la şcoală şi română din manuale (în 1993, când l-am cunoscut, avea în bibliotecă abecedare din România şi o pisică pe care o striga „Mâţa”).

„Am învăţat de la ei, niciodată nu voi şfăgi aşa bine ca un meşcer a scrie bine româneşte”, recunoaşte Derdak Tibor. Şi adaugă: „Băiaşii trebuie să ştie că limba pe care o grăiesc nu-i o limbă de nimic, că-i o limbă adevărată”. O limbă care seamănă cu un grai bănăţean din veacul 19, neinfluenţat de inovaţiile limbii literare.

„Am zis noi aşa: popă ortodox sî vină să sfânţască crucea, dac se poate. A venit unu, meşter, de România, al meu ortac. (…) Şi era să plângă.” – VAS PETER, primar în satul Sânmarta

CREDINŢĂ – „Povasta” minunii de la Sânmarta

În satul Alsoszentmarton (Sânmarta de Jos) trăiesc 1.200 de oameni. Cu o singură excepţie, cu toţii sunt ţigani. Excepţia e preotul catolic care, spun sătenii, se încăpăţânează să nu recunoască minunea dumnezeiască pe care au trăit-o cu toţii zilele trecute: o apariţie pe cer, un nor, lângă o cruce de pe câmp.

„Asta un cupil tânăr a văzut. Când a vint de la peşte acas. El s-o rugat că l-o lăsat şalercai. Nevasta l-a lăsat, el o ajuns la cruce şi s-a rugat. Şi atunci a văzut el aia. Ma o cruce a ce ca horizonu. Aia ce dă flastel din beton a rămas, da alta a mers, ce ca horizonu. El când a văzut asta spăriat şi-a venit în sat şi el asta a spus la multe inşi. Şi-a mie şi satului şi-atunci am mers noi afară să videm. Şi noi am văzut aia. O sută, două sute de inşi. Şi ungurii vine. Alta limbă de lume vine şi ăia vede. Am pă telefon unde Iezuşu pă ăi e. Noi credem în asta şi ăia care încredere, ăia vede. Asta Dumnezeu a trimis şi Gospa, Maria, că-i a noastă mamă, noi aşa zicem. Popa, asta nu încrede. El a mers afară şi tot a zgâit cu picioru colo, lumânărlii, florlii, şi a pus ce avea dă scriptoare ce a zis să nu mai meargă ţiganii colo şi lumea. Că nu-i Iştina. Şi astam zâs noi că noi iştem ortodox. Că noi Crăciunul, ianuar şasele ţinem. Am zis noi aşa: popă ortodox sî vină să sfânţască crucea, dac se poate. (…) A venit unu, meşter, de România, al meu ortac. Şi-a venit la cruce. Şi el a văzut. Şi era să plângă. Iştina este. Ş-amu să merem, poţi să vezi. Numa trebu să încrezi. Şi el a zâs, meşteru ală, c-o duce nouă popă ortodox. Şâ aşteptăm acuma”, „povesce” primarul Vas Peter din Sânmarta.

ISTORIE. Imagine dintr-un album vechi, păstrat în casa unui băiaş

BĂIAŞII, PE SCURT

Prima atestare, în secolul al XIX-lea

Localizare. Nordul şi estul Croaţiei, sudul Ungariei (zona Pecs).

Origine. Băiaşii provin din grupurile de mineri, lemnari şi meşteşugari aduşi în timpul Imperiului austro-ungar din Transilvania şi Banat. „Cel mai devreme au sosit în nordul şi estul Croaţiei şi în sudul Ungariei în sec. XVII, dar puţinele date istorice se referă la sec. XVIII şi XIX” (Dorin Lozovanu, „Populaţia românească din Peninsula Balcanică. Studiu uman geografic”). Primele atestări istorice datează din sec. XIX. În registrele bisericeşti de botez au fost consemnate primele nume băiaşeşti: Bogdan; Ignat, Orsos, foarte răspândite şi azi.

Limba. „Graiul băiaşilor e apropiat de cel bănăţean, având o serie de elemente ardelene” (Dorin Lozovanu, idem). Ei folosesc o limbă ro mâ nă veche de cel puţin 200 de ani, în care s-au amestecat câteva cuvinte maghiare, croate, nemţeşti.

Număr. Nu există date recente. Se estimează că, doar în zona Pecs, trăiesc 50.000 de băiaşi.

http://www.evz.ro/detalii/stiri/tiganii-care-vorbesc-limba-lui-tudor-vladimirescu-907134.html

CLĂDIREA PRIMĂRIEI ALSOSZENTMARTON (SÂNMARTA DE JOS) Sursa: ADRIAN PÎCLIŞAN

NUMELE SATULUI ALSOSZENTMARTON (SÂNMARTA DE JOS), ÎN MAGHIARĂ ŞI ROMÂNĂ Sursa: ADRIAN PÎCLIŞAN

ÎN SÂNMARTA DE JOS NU EXISTĂ CASĂ CARE SĂ NU AIBĂ ANTENĂ SATELIT PENTRU POSTURI ROMÂNEŞTI ŞI REŢELE UNGUREŞTI Sursa: ADRIAN PÎCLIŞAN

CHIPURILI SAU FOTOGRAFIILE DE PE PEREŢI, ÎN LIMBA BĂIAŞĂ Sursa: ADRIAN PÎCLIŞAN

ÎN ALSOSZENTMARTON (SÂNMARTA DE JOS) TRĂIESC 1.200 DE ŢIGANI, SINGURA EXCEPŢIE FIIND PREOTUL SATULUI Sursa: ADRIAN PÎCLIŞAN

http://www.evz.ro/multimedia/foto/galerie/baiasii-urmasii-tiganilor-fugiti-din-romania/cladirea-primariei-alsoszentmarton-sanmarta-de-jos.html

A közoktatás jelenlegi rendszere nem javítható, valami teljesen mást, teljesen újat kell felépíteni, jelent meg többször, több helyen a sommás értékítélet. Hogy ez a teljesen más milyen is lehet, az most már kezd kibontakozni. Jelentősen megnő az állam szerepe, a közvetlen miniszteri beavatkozás lehetősége, megjelenhet az állam mint intézményfenntartó, kiépül az állami szakfelügyelet.

Ebből következően csökken, esetleg megszűnik az intézmények szakmai önállósága, háttérbe szorul a helyi társadalom szerepe, az önkormányzatiság. Bevezetik a pedagógusi életpályamodellt, a pedagógus etikai kódexet, a pedagógus alkalmasságának állami mérését. A pedagógus visszakapja hagyományos eszköztárát, a tanulóknál pedig helyrebillen a jogok és kötelességek egyensúlya.

Nem vitatható, hogy lényegesen megváltoztak a közoktatás feladatai az elmúlt években, s egyes intézmények nem tudtak minden kihívásnak maradéktalanul megfelelni. De ettől még nem állják meg a helyüket a rendszer egészét lenullázó következtetések és a javasolt megoldások. A közoktatás akkor tölti be rendeltetését, ha képes arra, hogy valamennyi gyermeket befogadjon és sikeresen végigvezessen az egész rendszeren. Nincs joga a közpénzen megszervezett közoktatásnak megválogatni, kinek akar közszolgáltatást nyújtani. Ugyanúgy kell fogadnia és kiszolgálnia minden tanulót, akár szegény, akár gazdag, bőrszínre és felekezetre való tekintet nélkül. Ez nem egyszerű, meg kell küzdeni a szakmai nehézségekkel és a társadalmi előítéletekkel is. Mi több, a közoktatásnak ellensúlyoznia kellene az éhezés, a lakáskörülmények, a munkanélküliség miatt reményt vesztett, depressziós családi légkört s a szülők iskolázatlanságát. Ezen a téren pedig a közoktatás sokszor magára maradt. A közoktatás intézményeit nem elkülöníteni kellene a társadalmi környezetétől, az adott település közösségétől, hanem éppen ellenkezőleg erősíteni kellene ezt a kapcsolatot. Szorosabban össze kellene fogni a családvédelemmel, a gyermekvédelemmel, az egészségüggyel, a szociálpolitikával.

Nem adhatjuk fel azt a követelményt, hogy minden intézményben minden gyermek magas szintű szolgáltatáshoz jusson a közpénzek lehető leghatékonyabb felhasználásával és az esélyegyenlőséget célzó jogszabályok maradéktalan betartásával. Fontos az ellenőrzés, de abban kiemelkedő szerepet kell kapniuk a szülőknek, a tanulóknak és szervezeteiknek. Az állami ellenőrzést hozzáértő szakértőkre kell bízni, akik nem utasítást, hanem segítséget adnak a feltárt hiányosságok megszüntetéséhez. Nem szakfelügyeletre van tehát szükség, hanem szakmai ellenőrzésre és szaktanácsadásra.

Az óvodák, iskolák és kollégiumok a gyermekekért vannak, ezért az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat bennük. A pedagógusnak alkalmazkodnia kell a gyermekek igényeihez s törekednie arra, hogy személyiségüket a lehető legteljesebben kiteljesíthessék. Ezt a célt nem a tanulói jogok csorbítása, hanem azok maximális tisztelete és érvényesítése szolgálja. A tanulói jogok és kötelezettségek – minden ellenkező állítással szemben – szoros egységben és arányosan jelennek meg a közoktatás joganyagában, mely szerint a tanuló jogosult és egyben köteles iskolába járni, s, miként a pedagógus, köteles megtartani annak szabályzatait, köteles felkészülni az órákra, jogosult élni a minden állampolgárt megillető jogokkal, de köteles tiszteletben tartani mások jogait is. Az a tanár nem tanár, aki kiszolgáltatottnak érzi magát attól, hogy tiszteletben kell tartania a tanuló személyiségi jogait, nem kiabálhat vele, nem adhat körmöst, nem húzhatja meg a haját, s nem is rúghatja ki az osztályból, az iskolából.

A szöveges értékelés elfogadása vagy elvetése vízválasztó a közoktatásban. Nem az a lényege, hogy az egyes számjegy, vagy a „felzárkóztatásra szorul” kifejezés mond-e többet a szülőnek. A lényeges kérdés az, hogy meg kell-e buktatni a gyereket, ha még nem tud folyékonyan olvasni vagy segítséget kell-e nyújtani neki ahhoz, hogy tovább tudjon lépni a többiekkel.

Ahhoz, hogy a gyermeket ne kelljen megbuktatni, hanem egyéni fejlesztéssel továbbhaladhasson a maga útján, szabadabb mozgástérre van szüksége az iskolának. Az állam határozza meg a fejlesztési célokat, az iskola meg az odavezető utat. A cél, hogy a nyolcadik év végére minden tanuló birtokában legyen az értő olvasás képességének, a szóbeli és írásbeli kifejezőképességnek, tudja alkalmazni a matematikai és a természettudományos alapismereteket, szert tegyen mozgáskultúrára, a művészetek alapjaiban való jártasságra, beszéljen alapfokon egy idegen nyelvet és mindenekelőtt rendelkezzen az önálló tanulás képességével. Ehhez ma még az iskolák dolgozhatják ki a helyi tanterveket, ők határozhatják meg a tananyagot. A tanár pedig részt vesz a szakmai munkában és a döntéshozatalban, megválaszthatja az alkalmazott módszereket, tankönyveket, taneszközöket, kidolgozhatja az egyes tanulók személyiségének, szociális hátterének legmegfelelőbb egyéni felkészítési útvonalat, értékelheti a rábízott tanulókat.

Ez a sokszínűség világa, amelyben megvan a lehetőség rá, hogy ne a bukástól, a veréstől, a megaláztatástól, a megkérdőjelezhetetlen erkölcsi dogmáktól való félelem legyen a hajtóerő, hanem a kölcsönös szeretet, a bizalom, a tanulóval közösen szervezett érdekes foglalkozások, a problémák közös feltárása és megoldása, a harmonikus, a mellérendeltségre épülő pedagógus-szülő-tanuló kapcsolat. A hatékony minőségbiztosítás alapja pedig az intézmény folyamatos önértékelése, a szülők, a tanulók értékítélete, melyhez kapcsolódik a fenntartói ellenőrzés, az állami mérés-értékelés rendszere.

A szabad gondolkodás jogát adják el tál lencséért azok a pedagógusok, akik támogatják a kötelező szöveges értékelés időszakának minimalizálását, a buktatás jogának visszaállítását és a problémás tanulók szabad eltávolításának lehetőségét.

Ha a mai iskolában úgymond „nem folyik nevelés”, pedig törvényben maghatározott feladata az iskolának a lemaradók felzárkóztatása, akkor vajon mitől nevel majd jobban az az iskola, amely jogosult lesz megszabadulni ezektől a tanulóktól? Vajon a szakfelügyelet által eltávolított „alkalmatlan tanár”, hogy tud majd szembenézni az általa eltávolított „problémás tanulóval”, ha véletlenül egy padra ülnek le az utcán? A pedagógus presztízse nemcsak az anyagi megbecsüléstől függ, hanem legalább annyira az önállóságától. A pedagógus szakmai önállóságáért, döntéshozatali jogáért legalább annyira indokolt kiállni, mint az anyagi biztonságot nyújtó javadalmazásáért.

A szöveges – szabad – értékelés persze nehezen illeszthető bele a mindenható állam (rém)álomvilágába. Aligha kell hozzá sok idő, hogy az állam által elnyelt döntési szabadság hiányozzon a tanárnak, az iskolának, a szülőnek éppúgy, mint az egész társadalomnak.

Forrás: Népszabadság, 2010. szeptember 27. Szüdi János

(A szerző 2002-2010 között közigazgatási, majd közoktatási szakállamtitkár)

Újabb egyház szólhat bele a politikába, a 800 fős somogyi falu szavazásra jogosult lakosságának közel harmada Krisna-tudatú, nélkülük nehéz nyerni.

A fiatal lengyel neonáci nő felnőttként tudta meg, hogy nemcsak ő, de szkinhed férje is zsidó származású. A kommunista Lengyelországban rengeteg családban titkolták el a szülők származását a gyerekek elől. Pawel és Ola történetét a CNN dolgozta fel.

Pawel a zsinagógában ül és a Tórát olvassa, imádkozik és a rabbi tanácsait hallgatja. Gyerekkori szerelmével, két gyermeke anyjával elégedett, boldog embernek tűnnek.

Ám ő és Ola hosszú utat járt be: gyűlölködő neonáciként kezdték, majd át kellett esniük a sokkoló, frusztráló felismerésen, miszerint mindketten zsidó származásúak, hogy végül a varsói ortodox zsidó közösség tagjaiként éljék mindennapjaikat – írja a CNN a róluk készült dokumentumfilm alapján.

Pawel és Ola 12 éves korukban ismerték meg egymást Varsóban, ahol egy iskolába jártak. Tinédzseréveik végére mindketten a varsói neonáci körhöz tartoztak.18 évesek voltak, amikor összeházasodtak. Olát pár évvel később kezdte gyötörni egy régi, már-már elfeledett beszélgetés a mamájával, holmi zsidó gyökerekről.

A választ végül a varsói Zsidó Történeti Intézetben találta meg, ahol 10 évszázad lengyelországi zsidó emlékeit őrzik. Miután kiderült, hogy zsidó származású,úgy érezte, Pawel felmenőinek is utána kell néznie.

„Valamiért meg kellett tennem… hihetetlen volt – de kiderült, hogy mindkettőnknek zsidó gyökerei vannak. Sokkoló volt. Nem számítottam arra, hogy megtudom: zsidó a férjem.”

„Fogalmam se volt, hogy mondjam meg neki. Korábban mindegy volt, hogy punk volt vagy szkinhed, verekedett-e emberekkel vagy sem, így is-úgy is szerettem. Akkoriban a szkinhedmozgalom nagyon erős volt Lengyelországban.”

Még ki se heverte a sokkot, de máris neonáci férje elé kellett állnia a hírrel: mindketten zsidó származásúak. Amikor Pawel meglátta az intézetben kapott dokumentumokat, hazament számon kérni a hírt a szülein, akik erre felfedték előtte a családi titkot.

„Színtiszta nacionlaista voltam. Szkinhedként minden a fehérek uralmáról szólt, abban hittem, hogy Lengyelország a lengyeleké. Hogy a zsidók a világ pestise, a világra leselkedő legfőbb gonosz. Legalábbis akkoriban Lengyelországban, amikor mindenről a zsidók tehettek, mindenki így gondolkodott.”

„Nehéz megmondani, mit éltem át, amikor megtudtam, hogy zsidó vagyok. Először arra gondoltam, hogy hogyan fogom ezt elmondani a környezetemnek. Mit mondok a haveroknak? Bevalljam vagy ne? Dühös voltam, szomorú, bizonytalan, tele félelemmel.”

Idővel Pawel dühe és zavarodottsága enyhült, és megkereste a lengyelországi főrabbit, Michael Schudrich-t. „A tükör nagy problémát jelentett. Nem tudtam belenézni. Egy zsidót láttam. Gyűlöltem őt, aztán hozzászoktam, végül megbarátkoztam vele.”

„Megkerestem itt a rabbit – meséli Pawel a zsinagógában – és azt mondtam neki, hogy rabbi, itt ez az irat a kezemben, állítólag zsidó vagyok, és a szüleim is valami ilyesmit magyaráznak. De ki ez a zsidó, és mit jelent ez? Segítsen, különben megbolondulok.” Pawel és Schudrich az évek során összebarátkoztak, a főrabbi a pár mentorává vált.

„Nem mondom, hogy nincs bűntudatom, de ez nem olyasmi, amiért ostoroznom kéne magam. Sajnálom akiket megvertem, de nem kárhoztatom magam. Azok viszont joggal kárhoztatnak, akiket bántottam” – mondja a 33 éves Pawel.

Ma mindketten a varsói zsidó közösség aktív tagjai: Pawel kóser mészárosnak tanul, Ola a zsinagóga konyháján a kóser előírások betartását felügyeli.

„A tény, hogy mindketten szkinhedek voltak, csak növeli a megbecsülést, amit irántuk érzek. Amiért ott voltak, ahol, aztán megértették hogy ez nem jó így, és elfogadták, hogy azokhoz tartoznak, akiket korábban gyűlöltek, pedig meg is futamodhattak volna” – meséli róluk a főrabbi.

„Azt hiszem, ez a történet arról szól, hogy senkit nem szabad leírni. Az számít, ahol most tartanak, nem az, hogy tíz éve mit csináltak. Az embernek megvan az a határtalan képessége, hogy változzon, néha akár a jó irányba.”

Forrás: Index

Tisztelt Miskolc Városi Ügyészség!

2010. szeptember 24-én Miskolcon a Jobbik szervezete felállított egy ideiglenes emléktáblát az alábbi szöveggel:

„A cigánybűnözés áldozatainak emlékére! Akik értelmetlenül haltak meg!”

Nekünk, cigányoknak ez nagyon nagy sértés, mert nem minden cigány bűnöző és gyilkos. Azt gondoljuk, hogy cselekedeteinket nem faji alapon kell megítélni. Mindannyian magyar állampolgárok vagyunk.

Felvetődik számunkra az a kérdés, hogy a Jobbik párt mi alapján véli tudni, melyik bűnöző cigány származású és ki nem az.

Ezért felkérjük az tisztelt Ügyészséget, az ideiglenesen kihelyezett emléktáblát megszüntetni, megsemmisíteni szíveskedjék.

Ezen emléktábla helyett Miskolc Városi Önkormányzat állítson fel egy méltó emléktáblát, egy méltó helyen, amelyen faji megkülönböztetés nélkül sorolja fel a magyarországi gyilkosságok áldozatainak névsorát.

Sajókaza, 2010. szeptember 25.

Bigindo Zhuvas Amen Kulturális és Sportegyesület
Segítő Kéz Asszonygyülekezet
Sajókazai Mélyszegénységben Élőkért Közhasznú Egyesület
Sajókazai Szeretetháló Asszonygyülekezet

Páratlan kísérletbe fogott a Máltai Szeretetszolgálat Veszprémben, az úgynevezett „pokoli toronyban”.

Olyan vagyok, mint egy rab. Két éve nem jártam kint a házból – mondja az 50 éves Jolika. A mozgássérült asszony a nyolcadik emeleten lakik, a lépcsőn nem tud közlekedni, a lift pedig már évek óta nem működik. Nem csoda: ellopták a motorját. Több száz kilós fémalkatrészről van szó, komoly szervezettség kellett az eltüntetéséhez. Senki nem tett feljelentést.

A veszprémi iparterületen a Házgyári út 1. számú épületet 1976-ban húzták fel. A tízemeletes munkásszállót a 90-es évek elején privatizálták, az egykori 17 négyzetméteres szobákból önálló lakások lettek. A jórészt komfort nélküli garzonokból (vécé és zuhany a folyosó végén) a válaszfalak kiverésével 34-51 négyzetméteres lakásokat is kialakítottak.

A háztömböt – amit a városban pokoli toronyként emlegetnek – jó ideje elkerülik a hivatali emberek. A postás csak biztonsági őrrel hajlandó belépni a tízemeletes épületbe, a mentők meg csak rendőri kísérettel. A közüzemi cégek közül a gázszolgáltatónak már évek óta nincs dolga a házban, a lakástulajdonosok felhalmozott adóssága miatt elzárták a főcsapot. Folyamatosan nő a villanykikapcsolások száma is, az emberek telente gázpalackokról működő kályhákkal próbálnak 16-18 fokot csempészni a falak közé. Reménytelen vállalkozás. Az elkorhadt nyílászárók képtelenek ellenállni a szélnek.

Víz még van, de a szolgáltatónak már több millió forinttal tartozik a társasház, ami nem csoda, hiszen a havi 350 ezer forintos közös költségből alig 40 ezret fizetnek be a lakók. A lepusztulóban lévő lakásoknál is súlyosabb állapotban vannak a közösségi terek: a folyosókon és a lépcsőházban nincs villany, a folyosó végi ablakokat kitörték, a lépcsőkorlátokat ellopták. A lift hiánya miatt a felsőbb emeleteken lakók egy része nem viszi le a konténerbe a szemetet, hanem a ház nyugati oldalán egyszerűen kiönti az ablakon. A bűzölgő szeméthegy pedig vonzza a patkányokat.

Lakóközösségről nem lehet beszélni, az itt élőknek csak a sorsuk közös. Jelenleg a háztömbben 118-an élnek, köztük 27 gyerek. A lakók fele roma, akadnak olyan családok, ahol hatanheten húzzák meg magukat 17 négyzetméteren. A toronylakók közül a legtöbben rokkantnyugdíjasok vagy valamilyen segélyből élnek. A „pokoli toronyból” nincs menekülés. A lakásoknak ma már legfeljebb csak eszmei értékük van, hiába árulják többen is az ingatlanukat, nem tudnak olyan olcsó árat megszabni, hogy jelentkezzen vevő. Ha valaki mégis elmegy, az sorsára hagyja a garzonját.

A mozgássérült Jolika hat éve költözött be a házba. Előtte Hajmáskéren lakott egy panelban. Ötmillió forintért adta el.

– Muszáj volt eljönnöm, csak így tudtam visszafizetni a kétmilliós kölcsönömet – mondja. – A maradék 2,5 millió forintért máshol nem kaptam lakást, csak itt. Aztán rájöttem, innen már nincs tovább. Itt ragadtam. Nem bántana úgy a dolog, ha ki tudnék menni néha az utcára.

Egy ideje nemcsak Jolika, hanem a ház egyre több lakója fizeti be ismét a közös költséget. Nem véletlenül. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) emberei ugyanis megígérték, hogy aki rendesen fizet, az kap egy plasztikkártyát, amivel használhatja majd a liftet, amit hamarosan újraindítanak.

Veszprémben másfél éve a teljes hajléktalanellátó rendszert a máltaiak működtetik, akik a munkájuk során ütköztek bele a pokoli toronyba.

– Felmértük a helyzetet, és megállapítottuk, hogy az itt élők saját erejükből nem képesek felszámolni az őket körülvevő állapotokat, és külső segítségre sem számíthatnak – mondja Vecsei Miklós, az MMSZ alelnöke. – Az is nyilvánvaló, hogy önmagában az anyagi segítség sem lenne elég, az érdemi változáshoz újra kell építeni a lakóközösséget. Épp ezért beköltöztünk a toronyba.

A szeretetszolgálat elkezdte felvásárolni az üresen álló lakásokat, így lassan közel 50 százalékos szavazati jogot szereztek a társasház közgyűlésében. Érdemi beleszólásuk lett a döntésekbe. Megjavították a tetőszigetelést és nekiláttak a tulajdonukba került garzonok felújításának. Segítettek egyezséget kötni az áramszolgáltató és a hátralékos lakástulajdonosok közt, így számos „előre fizetős” villanyórát szereltek fel a házban.

– Már folyik a portaszolgálat kialakítása, a lépcsőház bekamerázása, hamarosan újra működik a lift – mondja Vecsei. – A lifthasználatot névre szóló kártyák segítségével a közös költség fizetéséhez kötjük. Aki belevág a szétrohadt nyílászárók cseréjébe, annak segítünk energiatakarékos fűtőtesteket vásárolni.

Vecsei szerint a siker azon múlik, hogy a jövőben olyan új lakók népesítsék be a házat, akik hajlandók elfogadni az együttélés szabályait. Ezért az MMSZ a bérlőkijelölés során gondosan megválogatja majd a jelentkezőket. – Úgy számolunk, öt évre van szükség, hogy a tornyot egy átlagos társasház szintjére emeljük – mondja Vecsei. –A veszprémi projektet egyfajta tanulmánynak is tekintjük, hiszen Miskolcon vagy Ózdon nem csupán egy-egy háztömböt, hanem egész lakótelepeket fenyeget a nyomorteleppé válás. Azt szeretnénk bizonyítani, hogy a negatív folyamatok viszszafordíthatók.

Forrás: Népszabadság (Cseri Péter, Veszprém)
Fotók: Népszabadság – Kurucz Árpád

Fotó: Kovalovszky Dániel

Plakát illusztráció: Oláh Zoltán

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, 2010. április 2-án, a Thália Színházban került bemutatásra a Tollfosztás című színdarab, melyben 11-22 éves fiatalok jelenítenek meg számos jogesetet és személyes történetet a jelenkor Magyarországának árnyoldalairól. A realitás és szürrealitás határán mozgó darab végére kiderül, hogy a nyári táborból szökő fiatalok történetét csupán egyikük álmodja. A valóságban ugyanis az öt gyerekből négy már halott. Brutális gyilkosságok áldozatai lettek. A Tollfosztás a rendszerváltás óta az első színmű, amely a cigányság jelenkori problémáit dolgozza fel. Az iskolában, munkában, lakhatásban, egészségügyben (a Roma Integráció Évtizede Program főbb prioritási területei) ugyanakkor nem csupán cigányok szenvednek hátrányt, az előadás által felvetett problémák napjainkban szinte mindnyájunkat érintik.

A színdarab négy cigány és egy nem cigány fiatal napját követi végig, akik hátrányos helyzetű gyerekeknek rendezett nyári táborból szöknek, és haza akarnak jutni. Számos viszontagságon keresztül megismerik egymást és a felnőttek világának sötét oldalait. Döntéseket kell hozniuk, megoldaniuk olyan problémákat, melyekkel gyerekek csak ritkán szoktak találkozni. Mindeközben múltjuk történetei is megelevenednek, amelyeket – más fiatalokéhoz hasonlóan – szülő-gyerek viszonyok, iskola, szerelem, vágyak, nehézségek és gyermeki játékosság határoznak meg. A reális jeleneteket egyre álomszerűbb helyzetek követik, és fokozatosan szertefoszlik a remény, hogy még valaha hazatérhetnek. Bár a történet – mint végül kiderül – egy álmot jelenít meg, mégis a valóságról fest szigorú képet.

Játékidő: 72 perc, szünet nélkül

Galyas Gyula videoajánlója (←klikk ide);

Bakk-Dávid Tímea kritikája (←klikk ide);

Fotósorozat (←klikk ide)

A fotókat Révész Róbert készítette a szegedi MASZK Egyesület megrendelésére.

Ránki Júlia és Sándor Erzsi összeállítása az MR1 Kossuth Rádió Esti séta c. műsorban

Közreműködők:

Író: Balogh Rodrigó
Dramaturg: Illés Márton

Szereplők:

Szotyi: Oláh Edmond (beatbox)
Babrinka: Lovas Emília
Index: Szkiba József
Mónika: Németh Angelika
Rambó: Német Alfréd Roberto
Rendező: Balogh Rodrigó
Rendezőasszisztens: Szegedi Tamás András
Jelmezterv: Sinkovics Judit
Zene: Béres Attila (didgeridoo)
Haj, smink: Nagy Viktor
Fényterv: Csornai Levente
Fényelő munkatárs: Tóth Péter
Hangterv és technika: Ónodi Péter Zoltán
Pszichológusok: Hegedűs Attila és Nagy Brigitta
Plakát illusztráció: Oláh Zoltán
Gerillamarketing és sajtókommunikáció: Kurt Lewin Alapítvány

Önkéntesek: Német Alfrédné, Baranyi Laura

Szerkesztőségi közlemény

A Dalit.hu tényfeltáró munkába kezdett Szigetvári Miroszláv látomásának nyomán kialakult helyzetben. Munkánk eredményéről hamarosan tájékoztatjuk kedves olvasóinkat.

„A kereszt ereje” – TV2 Aktív, 2010. augusztus 23.

Csoda Alsószentmártonban? – zarándokok a fénylő keresztnél

A baranyai faluban zarándokhellyé vált a különleges feszület, a helybéliek másokkal is megosztanák az egyedülálló élményt.

Földes, hepehupás út vezet a falutól egy-két kilométerre felállított feszületig. A délutáni tűző napsütésben többen körülállják a keresztet, szemüket áhítattal függesztik a Jézus alakra, miközben imát mormolnak. Alsószentmártonban csak pár napja megszokott ez a látvány, korábban elhagyatottan állt a most sűrűn látogatott kőkereszt.

Vas Péter polgármester kérdésünkre elmondja, ő maga is évekig elment a feszület mellett anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rá, ma azonban már ő is látja, hogy különleges dologgal áll szemben. A csodálatos látványra egy helybéli fiatal fiú hívta fel környezete figyelmét, aki elmondta, fohászkodás közben a kőkereszt mellett egy másik, fényes kereszt jelent meg a szemei előtt. A fiú hazafelé tartott a közeli tóról, amikor szomorúságában, hogy a kedvese elhagyta, megállt a feszületnél és imádkozni kezdett. Azóta százak követték a példáját és mind hasonló jelenségről számoltak be.

– Aki hisz Istenben, az láthatja a csodát – suttogja egy középkorú nő, aki már nem először jár a keresztnél. Hozzáteszi, sokan éjszaka is kijönnek, sőt, igazán csak akkor gyűlik össze a tömeg, hiszen a sötétben valami kékes fénnyel ragyog fel a második kereszt. Bár néhányan kételkedtek a látvány különlegességében, s ezért a falu összes feszületénél szerencsét próbáltak, nem jártak sikerrel. Egyedül ez a kereszt az, amely körül feltűnik a ragyogás, állítják a falubeliek.

A csodának napok alatt híre ment, a közeli falvakból, de Siklósról is érkeznek látogatók, akik saját szemükkel akarnak meggyőződni a látványról.

A polgármester elmondása szerint az elmúlt három napban volt olyan este, amikor kétszázan imádkoztak a kereszt alatt. A híressé vált feszületet a falubeliek reménye szerint egyre többen keresik majd fel, ezért a környékét elkezdték rendbetenni, hiszen korábban ezzel senki sem foglalkozott.

A polgármester nem tartja kizártnak, hogy idővel kápolna épül a kereszt mellé, valamint az út felújítására is sor kerül, hiszen a zarándokhelyek máshol is így alakultak ki.

A Jézus-szobrot 1923-ban emelték, 1989-ig katonai őrhely állt mellette. A falubeliek naponta többször ki-kijárnak a kereszthez, s Krisztus szemébe nézve elmondanak egy imát. Ők hisznek a csodában, s abban, hogy Isten elhozta számukra a szerencsét, amelyre régóta vártak.

Évtizedek óta nincstelenségben

Az ezeregyszáz lelkes Alsószentmártonban a népesség gyakorlatilag teljes mértékben romákból áll. Óriási arányú a munkanélküliség, így az önkormányzati költségvetés egyik legvaskosabb fejezete éppen a szociális támogatásokra jutó pénz, az ápolási díjtól a temetési segélyig.

Volt olyan időszaka is a falunak, amikor még az éhezés sem tűnt eltúlzottnak. Nem véletlen, hogy az adózás szempontjából készített országos éves rangsorban Alsószentmárton rendre az utolsó tízben szerepel.

Forrás: http://newtest.bama.hu/baranya/kozelet/csoda-alsoszentmartonban-zarandokok-a-fenylo-keresztnel-319600 (BAMA – Baranya ma)

Krisztus a Hortobágyon

Püspökladány határában (Péter deák lesének hívták ezt a helyet, itt laktak a nádi betyárok és innen csaptak le az utazókra, ma a Bartók út menti földnek hívják) a Google térképén egy Krisztus-képmás rajzolódik ki (2010. augusztus 16-án, a Google Maps műholdfelvételén):

Forrás: Google Maps

MR1 Kossuth Rádió, 180 perc, 2010. augusztus 2.
Vendég: Zolnay János
Riporter: Mong Attila

Forrás: http://www.hangtar.radio.hu/mrplayer.php?autoplay=1&hangtar=20100802_071722_1#

Elkészült a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése a Borsod megyei Sajóbábonyban tavaly november közepén történt eseményről, és az azzal összefüggő jogértelmezési problémáról.

Sajóbábonyban 2009. november 14-én, szombaton lakossági fórumot tartott a Jobbik, ezt követően vasárnap elszabadultak az indulatok a feloszlatott magyar gárda egyenruhájába öltözött csoport és a roma lakosság között.

Az MTI birtokába került dokumentumban Kállai Ernő kisebbségi ombudsman úgy fogalmazott: a Miskolctól körülbelül 15 kilométerre lévő településen történtekről megjelent tudósítások társadalmi visszhangja úgy foglalgató össze, hogy Sajóbábonyban tavaly novemberben +felfegyverzett emberek „estek egymásnak” úgy, hogy az egyik oldalon a cigányok, a másik oldalon a cigányellenesek álltak+.

Kállai Ernő jelezte: vizsgálatával semmilyen módon nem kívánt beavatkozni a folyamatban lévő, vagy éppen már lezárult hatósági eljárások menetébe, sem a büntetőjogi, sem más közjogi felelősség kérdésében nem foglal és nem is foglalhat állást. Kizárólag arra helyezte a hangsúlyt, hogy a rendőrség a kérdéses időben és helyen eleget tett-e a közrendvédelmi feladatának – tette hozzá.

Kállai Ernő jelentésében azt írta: „a sajóbábonyi eseményekről készült, a rendőrség rendelkezésére álló dokumentációt a mai napig nem ismerhettem meg teljes körűen, a hiányzó ismeretforrásokat pedig nem tudtam más jellegű adatgyűjtés útján pótolni”.

A dokumentumban részletesen felelevenítette a tavalyi eseményeket, a két nap – november 14-15. – történéseit. Álláspontja szerint „a megfelelő – és egyébként a település közelében rendelkezésre álló – rendfenntartó erők kellő időben való átirányítása esetén megakadályozható lett volna a romák által fenyegetőnek tartott gépjárművek megjelenése Sajóbábonyban, illetve megelőzhető lett volna a támadó jellegű cselekmények bekövetkezése”.

Az ombudsman közölte: mindezek alapján kezdeményezi, hogy „az országos rendőrfőkapitány ismételten tekintse át az országgyűlési biztosnak a rendőrség eljárását vagy annak elmulasztását érintő hatáskörét”, valamint azzal az ajánlással fordul hozzá, hogy értékelje a sajóbábonyi rendőri intézkedések tapasztalatait, különös tekintettel a szükségesség és arányosság követelményének érvényesülésére.

Javasolja azt is: dolgozzák ki annak módszertanát, hogyan vehetők igénybe a rendészeti eszközök mellett más technikák (elsősorban közvetítés, mediáció, kommunikáció) a helyi – elsősorban etnikai jellegű – konfliktusok kialakulásának megelőzésére, megszakítására, a megsértett rend helyreállítására – jegyezte meg Kállai Ernő.

Forrás: Galamus

(…) mialatt Jézus tudatát vesztve annál a bizonyos pogány oltárnál, a szellemi világból hangokat, szavakat hallott, amelyek kifejezték – úgy ahogy a pogány népek ősi szent tanítása kifejezte – az ember összefonódását az érzékelhető, fizikai világgal. Úgyszólván azt a hangot hallotta, amelyet az ősi pogány próféták jól ismertek. Amit hallott, azt kozmikus Miatyánknak nevezhetjük. Azt fejezi ki, hogyan kell alakulnia az ember sorsának azáltal, hogy születésétől haláláig összefonódott a földi anyaggal. Ezt a kozmikus Miatyánkot – amelyből később, az ellenkezőjére fordítva, a földi Miatyánk lett – első ízben a dornachi Alapkőletételénél hozhattam nyilvánosságra. Most ismét felolvasom, mert ezek a szavak valóban a pogány emberiség ősi tanítását fejezik ki. Amennyire lehet, megkísérlem lefordításukat:

Ámen
Uralkodik a Gonosz,
Tanúja az eloldódó Énnek
Mások okozta magunk által
Elkövetett önös vétkeinket
Megéljük a mindennapi kenyérben
Amelyben nem úr az Ég akarata
Mert elhagyta országtokat az ember
És felejté neveteket
Ti Atyák a Mennyekben.

Körülbelül ezt hallotta a Názáreti Jézus, mint ősi tanítást a földi ember titkairól, amikor vándorútján pogány vidékre érkezett. Ezek a szavak valóban az emberiség fejlődésének mélységes titkait fejezik ki. Ezek a jelentős szavak áradtak be Jézus lelkébe, úgy huszonnégy éves korában; attól fogva tudott valamit, ami egykor az emberiség fejlődésének ősi idején leáramlott a szellemi világból; ez olyan nagynak, olyan hatalmasnak tűnt számára, hogy amikor a már említett megrázó élményben volt része a lepusztult pogány oltárnál, úgy érezte: ma már nincsenek a Földön megfelelő emberek ahhoz, hogy ezt megértsék.

Fordított (vagy a makrokozmikus) Miatyánk Rudolf Steiner kézírásával (fakszimile)

Így ismerte meg Jézus a pogányságot. Láthattuk, hogy ifjúsága három szakaszában megismerte a zsidóság mélységes mélységeit, a pogányság mélységes mélységeit és az esszénus tanítások mélységeit is. Láthattuk, hogy ezek a felismerések fokról-fokra mélyülő szenvedésének forrásai lettek. Mert mind a három esetben azt kellett magának mondania: lehetséges volna a befogadásuk, ha az emberiségben meglennének a feltételek, de ezeket a feltételeket most nem lehet megteremteni.

Ez volt Jézus élettapasztalata. Az Ötödik Evangélium megmutatja, hogy mielőtt felvette magába Krisztust, Jézus azt mondhatta: az emberiség fejlődése során az ember olyan képességeket fejlesztett ki, amelyek elhomályosították az ősidőkben kapott képességeket; ezért már nem képesek a szellemi világ kinyilatkoztatásainak befogadására, ahogy egykor a zsidók és pogányok tették.

(…)

Ami a legmélyebb benyomást tette rá (Jézusra – a szerk.), azt igyekeztem felkutatni, és (…) „Fordított Miatyánknak” nevezhetném, mert mintegy ellentéte annak az imának, amelyet a tanítványok Krisztus Jézusnak tulajdonítottak.

Amen (több helyen lehet látni mellette kötőjelesen az Aum szót – a szerk.)
Es walten die Übel
Zeugen sich lösender Ichheit
Von anderen erschuldete Selbstheitsschuld
Erlebet im täglichen Brote
In dem nicht waltet der Himmel Wille
In dem der Mensch sich schied von Eurem Reich
Und vergaß Euren Namen
Ihr Väter in den Himmeln

Az Aum (ॐ, más néven Om) a legfontosabb alap- vagy gyökérmantra, ezért sok mantra (recitáció), ima és rituálé elején mondják.

A Názáreti Jézus úgy tekintette ezt, mint egy megfordított Miatyánkot; úgy érezte, ezekben a szavakban összesűrűsödött az ember létrejötte, és a földi megtestesüléseinek titka.

(…)

a makrokozmoszból a mikrokozmoszba érkező, megtestesülő ember törvénye. Mióta megismertem ezeket a szavakat, úgy találom, hogy rendkívül jelentős meditációs anyag. Ezek a szavak különleges erővel hatnak a lélekre, minél tovább szemléljük őket, annál határozottabban érezzük erejüket. Ha az ember felbontja a szöveget és igyekszik azt megérteni, akkor megmutatkozik, hogy az ember titka és az emberiség sorsa mintegy összegeződött bennük, megérthetjük, hogyan jöhetett létre a szavak visszájára-fordításával a mikrokozmikus Miatyánk, amire Krisztus tanította követőit.

- Részletek Rudolf Steiner ötödik evangéliumából (amely Jézus életének 12-30 éves kora közötti szakaszáról szól)

Soltész Miklós (Fidesz-KDNP), a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának (NEFMI) szociális ügyekért és családpolitikáért felelős államtitkára a HírTV Sziluett című műsorában 2010. július 17-én:

Én azt gondolom, hogy a kereszténységnek egy 2000 éves feladata a népjólétnek a segítése és a – hát mondjuk így, hogy – mozgatása, vagy írányítása, hogy ha lehetőség adatik (…) Én azt gondolom, hogy ez a 2000 éves hagyomány minket bizonyos szempontból felhatalmaz arra, hogy véleményt formáljunk és ne csak formáljuk, hanem segítsuk is a társadalmat ebben.

Egy buddhista hívő mondhatná:

Én azt gondolom, hogy a buddhizmusnak egy 2500 éves feladata a népjólétnek a segítése és a – hát mondjuk így, hogy – mozgatása, vagy írányítása, hogy ha lehetőség adatik (…) Én azt gondolom, hogy ez a 2500 éves hagyomány minket bizonyos szempontból felhatalmaz arra, hogy véleményt formáljunk és ne csak formáljuk, hanem segítsuk is a társadalmat ebben.

Egy zsidó hívő pedig:

Én azt gondolom, hogy a zsidóságnak egy 5700 éves feladata a népjólétnek a segítése és a – hát mondjuk így, hogy – mozgatása, vagy írányítása, hogy ha lehetőség adatik (…) Én azt gondolom, hogy ez a 5700 éves hagyomány minket bizonyos szempontból felhatalmaz arra, hogy véleményt formáljunk és ne csak formáljuk, hanem segítsuk is a társadalmat ebben.

Barack Obama:

Akármi is voltunk valaha, többé már nem vagyunk keresztény nemzet: zsidó nemzet is vagyunk, muzulmán nemzet, buddhista nemzet, hindú nemzet, és hitetlenek nemzete. (Call to Renewal Keynote Address)

A Dél-afrikai Motorsport-szövetség, az MSA bizonyos feltételek mellett támogatja, hogy újra F1-es futamot rendezzenek a Dél-afrikai Köztársaságban. Az ország 1993-ban rendezett utoljára Forma-1-es versenyt Kyalamiban, amit Alain Prost nyert meg.

George Nyabadza, a Dél-afrikai Motorsport-szövetség elnöke

A Dél-afrikai Köztársaság sikeres labdarúgó-világbajnokságnak adott otthont idén nyáron. Az ország motorsport szövetsége ezen felbuzdulva jelezte, hogy újra rendeznének F1-es versenyt. A nagydíj megrendezésére nagy esély van, hiszen Bernie Ecclestone nemrég megemlítette, hogy a jövőben újabb országokba kíván Forma-1-es futamot vinni, és az egyik lehetséges helyszínnek Fokvárost tekinti.

Ugyan támogatja a dél-afrikai futam tervét az ország motorport szervezetének, az MSA-nak elnöke, George Nyabadza is, ám kijelentette, csak akkor érdemes versenyt rendezniük, ha ez egyértelmű előnyöket jelent országa számára.

„Kérdés, vajon mennyit profitálna egy futamból a dél-afrikai motorsport, illetve a nők és a fekete fiatalok csoportja. Mindenképpen hatástanulmányt kell készítenie a kormánynak, amiből egyértelműen kiderülne, mi szerepelne a kiadás, és mi a bevétel oldalon”- nyilatkozta az elnök.

Francois Pretorius, a Dél-afrikai Motorsport-szövetség ügyvezető igazgatója

Hasonlóan vélekedik az MSA ügyvezető igazgatója is. Francois Pretorius elmondta, ha az ország számára hosszú távon előnyöket biztosít egy F1-es futam rendezése, és ezt egy gazdasági terv is bizonyítja, akkor az MSA teljes támogatásáról biztosítja a verseny rendezését.

Forrás: [origo] F1hírek

Magyarországon 1986 óta folyamatosan rendeznek Forma 1-es Nagydíjakat (és 2016-ig szerződés is garantálja a futamokat a Hungaroringen). A motorsportban illetékes magyarországi elnökök és igazgatók lehet, hogy példát vehetnének dél-afrikai kollégáiktól, a Dalit.hu segít feltenni a kérdést:

„Forma 1 Magyarországon – kérdés, vajon mennyit profitálnának egy futamból a magyarországi nők és a cigány fiatalok?”

A Dél-Afrikai Köztársaság Nagykövetsége és a Holokauszt Emlékközpont 2010. július 19-én, hétfőn, Magyarországon első ízben rendezett Nelson Mandela Napot. Budapest ezzel csatlakozott 7 másik világvároshoz, ahol a Mandela Nap ünnepélyes külsőségek között önálló eseményként került megrendezésre.

Az idén 92. születésnapját ünneplő dél-afrikai politikus és szabadságharcos 27 évet töltött börtönben az Afrikai Nemzeti Kongresszusban (ANC) végzett anti-fajellenes tevékenysége miatt, majd 1990-ben engedték szabadon. 1993-ban Nobel-békedíjat kapott. 1994-től 1999-ig Dél-Afrika elnökévé választották. Leköszönése után az AIDS és a szegénység elleni küzdelmet szolgálta, de személyesen neki köszönhető, az is, hogy Dél-Afrika lett a 2010-es futball világbajnokság színhelye.
Mandela világszerte a szabadság, az egyenlőség, a megbékélés és az emberi jogok tiszteletének a jelképévé vált. Munkásságának elismeréseként 2010-től az ENSZ Nemzetközi Nelson Mandela Nappá nyilvánította Dél-Afrika első fekete elnökének születésnapját.

A Nelson Mandela Napot először 1991-ben, a politikus 91 születésnapja alkalmából rendezték meg New York-ban, ahol egy nagyszabású jótékonysági koncert keretében szupersztárok tisztelegtek a szabadságharcos életműve előtt.
A Mandela-nap sohasem lesz állami ünnep, de olyan nap lesz, amellyel a közösséget kell szolgálni. Abban reménykedünk, hogy az emberek szentelnek időt közösségük életkörülményeinek javítására – fogalmazott akkor az ünnepelt.

A Holokauszt Emlékközpontban megtartott rendezvényen Takalani Esther Netshitenzhe, a Dél-Afrikai Köztársaság nagykövet asszonya beszédében a fajgyűlölet elleni harcra és a hátrányos helyzetben élő emberekre hívta fel a figyelmet. „Mandela azt szeretné, ha minden ember azzal ünnepelne, hogy lépéseket tesz egy jobb világ létrehozása érdekében, ez különösképp vonatkozik a gyermekekre, hiszen az övéké a jövő.”- emelte ki beszédében a nagykövet asszony.

Az első fekete bőrű dél-afrikai elnök politikai örökségét őrző Mandela Alapítvány indítványozta, hogy ezen a napon mindenki szenteljen 67 percet jótékonyságnak. Mandela 67 éven át küzdött az egyenlőségért Dél-Afrikában. A Mandela Nap szellemét követve a Holokauszt Emlékközpontban is hátrányos helyzetű gyerekeknek adták meg a lehetőséget, hogy megmutassák magukat a hazai közvéleménynek. A Dr. Ámbédkar Gimnázium diákjai egy óriás puzzle kirakásával csatlakoztak Nelson Mandela felhívásához, majd megnézték a Mandela harcát feldolgozó nemrég bemutatott Invictus – A legyőzhetetlen című filmet is, Morgan Freeman főszereplésével. Az alkotás Nelson Mandela önéletrajzi művén, a Long Walk To Freedom (Hosszú út a szabadságig) című könyvön alapul.

A pakisztáni születésű Shekhar Kapur rendező Mandeláról elmondta:
„Hasonlóan nagy formátumú spirituális vezető, mint Gandhi. A győzelemhez nincs szüksége véres harcra.”

A sajókazai és alsózsolcai diákok egész nap az emlékközpont vendégei voltak, ahol a színes tenyérnyomatok készítése. a filmnézés és kiállítás látogatása mellett egy fényképezés erejéig előkerült a foci vb kabalája és híres neves labdája is.

Forrás: HDKE – Holokauszt Emlékközpont

A Legendás Puskás Ferenc (Öcsi Bácsi) a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatottról:

„Van néhány csiszolatlan gyémánt a csapatban.”

A Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott szövetségi kapitánya Mezei István és Puskás Ferenc

A Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott indulója

1.

A labda száll, találd el jól, jól, jól, / Cserében már tiéd a gól, gól, gól!

Csapatunk, hogyha pályára lép,
A Rá, rá, hajrá!-t kiáltja a nép,
Mikor a bíró sípjába fúj,
A roma szív rögtön új lángra gyúl…

Refrén:

Cigányfiúk, miénk a győzelem,
Úgy harcolunk, hogy mindig így legyen,
A labda száll, találd el jól, jól, jól,
Cserében már tiéd a gól, gól, gól!

2.

A Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott a Puskás Ferenc Stadion (2002-ig Népstadion) előtt

Sosem felejtjük, a játék a fő,
Csak erre készül az ifjú erő,
A küzdelem szép, a lélek szabad,
Fontos, hogy boldognak érezd magad…

Refrén

3.

A futball nékünk arannyal felér,
Hisz Pista bácsi a legjobb vezér,
Míg él bennünk itt a győzelmi láz,
Ránk Farkas Jancsi az égből vigyáz…

Refrén

„Nobel béke díjjal kitüntetett üzleti modell a szegénység ellen – Mi alkalmazható ebből Magyarországon?”

Muhammad Yunus

Az emberek nem pénzcsináló gépek, a kapitalizmus pedig egy tévedésen alapul, nem vesz tudomást ugyanis arról, hogy mindenkiben ott van az önzetlenségre való hajlam. Ezekről is beszélt az [origo]-nak adott interjújában a Nobel-békedíjas bangladesi közgazdász, Muhammad Yunus, aki szerint Magyarországnak nincs más választása, mint hogy integrálja a roma lakosságot.

Muhammad Yunus bangladesi bankár több mint negyed évszázada dolgozik azon, hogy miképp lehetne hitelhez juttatni a legszebényebbeket, akikkel szóba sem állnak a piaci alapon működő bankok. A szegényekre szabott mikrohiteleket nyújtó Grameen-projektbe 1976-ban vágott bele Yunus, és sikere elismeréseként 2006-ban neki ítélték a Nobel Békedíjat.

A sikert a számok is alátámasztják, a Grameen Bank 2008 végéig 7,6 milliárd dollár hitelt helyezett ki a mélyszegénységben élőknek. A világon több mint negyven országban létezik már hasonló projekt, és már a Világbank is finanszíroz ilyen kezdeményezéseket.

A szegények világhírű bankára, a Social Business Tour 2010 keretében járja Európát, hogy a mikrohitelezéshez és a társadalmi vállalkozásokhoz szükséges szellemiséget népszerűsítse – ennek keretében érkezett Budapestre, ahol az [origo] interjút készített vele.

A jelenlegi gazdasági rend gerincét nyereségorientált cégek alkotják, ön azonban a nem csak profitszempontokat figyelembe vevő társadalmi vállalkozások egyik fő szószólója. Miért van szükségünk ezekre vállalkozásokra?

- Hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyeket a jelenlegi gazdasági rendszer nem tud megoldani, mégpedig azért nem, mert azon a téves koncepción alapszik, hogy a profitmaximalizálás a végső cél. Olyan kapitalizmusra van szükség, amely erkölcsi szempontokat is figyelembe vesz, és ahol a profittermelés csak eszköz.

Amiről beszél, az az egész rendszer logikájának a megkérdőjelezése. Gondolja, hogy az emberek azt akarják, hogy kizökkentsék őket a megszokott kerékvágásból?

- Nem az emberek hibája, hogy ilyen a rendszer. Ők beleszületnek ebbe a szellemiségbe. Ez az egész olyan, mint egy játék: ha be akar valaki szállni, ezt a logikát kell követnie. Arra nevelik az embereket, hogy akkor sikeresek, ha ezt a logikát követik. Nem tudnak ellene mit tenni. Mi a most felnövő generációknak azt szeretnénk megmutatni, hogy van másféle logika is, létezik másfajta üzlet is.

Vannak dolgok, amiket csak magamért csinálok, hogy minél több nyereséget termeljek. És vannak olyanok is, amivel jobbá akarom tenni mások életét. Mindkettőt lehet egyszerre, és épp ez a társadalmi vállalkozások lényege. Hogy társadalmi problémákat oldunk meg a segítségükkel. A társadalmi vállalkozások logikájában a profitgenerálás csak egy eszköz.

A cél, hogy a profitot arra használjuk, hogy megváltoztassuk mások életét

A cél, hogy a profitot arra használjuk, hogy megváltoztassuk mások életét, mégpedig természetesen pozitív irányba. Nem pusztán maga a pénzszerzés a végcél, mint a jelenlegi rendszerben. Minek csinálunk százmilliárd dolláros vagyonokat? Mire használjuk föl, ha nem arra, hogy egy jobb és igazságosabb társadalmat próbáljunk teremteni?

De miért gondolja, hogy az embereket érdekli a társadalmi igazságosság?

- Mert az emberek nem egydimenziósak, nem pénzcsináló gépek, csak a jelenlegi rendszer logikája tette őket azzá. Egyszerre vagyunk önzőek és önzetlenek is. Én lehetek a legkőkeményebb kapitalista, de ha azt látom, hogy valaki fuldoklik, akkor odamegyek, és kihúzom a vízből. Ez az ösztöneinkben van.

Én nem a kapitalizmust akarom lecserélni más gazdasági rendszerre, hanem azt mondom, hogy a rendszer emberképe alapszik tévedésen. Ezt a beszűkült emberképet kell kiszélesíteni. Az embereket legalább két dimenziójukban kell kihasználni: építeni kell arra, hogy nem csak önzőek, hanem önzetlenek is. Mi csak kinyitunk még egy ajtót, és aki akar, ezt is használhatja. Ha nem akarja, akkor nem kell, semmi sem kötelező. De most egyelőre még csak egyetlen ajtó áll nyitva, és mindenki ezen keresztül közlekedik, mert ez az, amit beleneveltek.

Néhány vezető gazdasági nagyhatalom a pénzügyi rendszer szigorúbb szabályozását szeretné elérni. Ez jó lépés egy igazságosabban működő kapizalizmus megteremtésének az irányába?

- Persze, ez jó lépés. De ez még nem oldja meg a valódi problémát. A mohóság ettől még itt marad, a szabályokat ki lehet játszani.

Mi lehet a gátja a Bangladeshben ön által életre hívott és ismertté tett, a szegények bankolását lehetővé tevő mikrohitelezés globális elterjedésének?

- A jelenlegi rendszer, ami csak egyvágányú gondolkodásra képes robotokat akar kitermelni.

Tönkretenni a környezetet és az embereket teljesen irracionális

Profitot maximalizálni racionális, nem?

- Jobbá tenni ezt a világot racionális, tönkretenni a környezetet és az embereket teljesen irracionális.

Magyarországon öt éve már próbálkoztak a Grameen-modellel, de nem sikerült. Most július elsejétől újból elkezdődik egy kísérleti mikrohitelezési program. Mi tanácsol a projekt mentorainak?

- Csak annyit, hogy csinálják jól, és akkor működni fog.

Milyen speciális kihívásokkal kell megküzdeniük itt a közép-kelet-európai régióban a társadalmi vállalkozásoknak ahhoz, hogy igazán sikeresek legyenek?

- A romakérdéssel, legalábbis ezt hallom mindenkitől. Ami nem csak gazdasági, hanem politikai és társadalmi kérdés is. De minden országban vannak speciális kihívások, amiket meg kell oldani.

Úgy nem lehet társadalmi vállalkozást csinálni, hogy „jaj, ez is nagy probléma, meg az is, ezért aztán bele se vágok”. Bele kell vágni, meg kell oldani a problémákat, és csinálni kell. Azért vagyunk emberek, hogy a kreativitásunkkal megoldjuk a problémákat. És a dolgok lassan változnak: amikor én Amerikában tanultam, a lakásom melletti kávézóba nem mehettek be a feketék. Ma az Egyesült Államoknak fekete elnöke van. Még a maga életében lesz roma miniszterelnöke Magyarországnak.

Mit üzen a magyarországi romáknak és a magyaroknak, előbbiek hogyan törjenek ki a mélyszegénységből, utóbbiak hogyan segítsék ezt?

- Integrálni kell őket, nincs más megoldás.

A gazdagabb országokban sokan tartanak attól, hogy a harmadik világbeli országok túlnépesednek, nem lesz elég élelmiszer, így megindulhat a migráció nyugatra. Reális ez, vagy csak egy nagyon pesszimista vízió?

- Nem vízió, elképzelhető. Ha mondjuk Bangladest elönti a tenger, mert a globális felmelegedés miatt egyre magasabb a tengerszint, és víz alá kerülnek a földek, és nem lesz min gazdálkodni, akkor valóban el kell vándorolni olyan helyekre, ahol léteznek az alapvető erőforrások. Ide jövünk Bangladeshből, és letelepedünk Magyarországon (nevet).

A világ egy nagy falu. Ha ennek a világnak nem foglalkozunk az egyik részével, ahol csak egyre jobban felgyülemlenek a problémák, akkor ez visszaüt, és a másik rész életét fogja még bonyolultabbá tenni, ahol most nem olyan súlyosak a problémák. Figyelni kell egymásra, nem csak saját magunkra. Ez a filozófiája a társadalmi vállalkozásoknak is.

Hogyan működne a társadalmi vállalkozások számára létrehozott társadalmi értéktőzsde, aminek a szükségességéről már többször beszélt?

- Ide az jönne, aki azt nézi, hogy egy cég hány ember életét tette jobbá. Minél több ember életén változtatott pozitívan egy vállalat, annál nagyobb lesz a részvényei iránti kereslet. A hagyományos értéktőzsdére az megy, aki pénzt akar csinálni. A társadalmi értéktőzsdére az fog jönni, aki meg akarja változtatni a világot.

Forrás: [origo]

Ghána góllal büntetné a gólvonalon kezezést

A ghánai sportminiszter szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) szabályt kéne módosítania a gólvonalon történő kezezések esetére.

Akua Sena Dansua azzal a javaslattal fordult a FIFA-hoz, hogy a gólt megkadályozó kezezések után ne tizenegyest ítéljen a játékvezető, hanem a vétkes csapat azonnal góllal bűnhődjön – írja a BBC.

Luis Suarez (9) kezezése

Így elkerülhetőek lennének az olyan esetek, mint ami az Uruguay-Ghána vb-negyeddöntőben történt. Az uruguayi Luis Suarez a hosszabbítás utolsó percében kézzel állította meg Dominic Adiyiah kapuba tartó fejesét, a játékvezető kiállította, tizenegyest ítélt, amit azonban Asamoah Gyan a lécre bombázott. Az ezt követő büntetőpárbajt pedig megnyerte Uruguay, így ők jutottak a legjobb négy közé.

A miniszterasszony egyúttal felszólította az Afrikai Unió országait, hogy szálljanak síkra a nemzetközi tornákon a kontinens csapatait sújtó „jogtalan bánásmóddal” szemben.

A volt ENSZ-főtitkár, a ghánai Kofi Annan gratulált a csapatnak, de arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki viselje méltósággal a vereséget. „Bár kikaptatok, mégis győztesként tértetek haza” – üzente a politikus.

Meleg vagyok, nem homoszexuális!

„A meleg szót visszakövetelem magamnak! Ha én azt mondom, hogy meleg reggelre ébredtem, azt nem akarom, hogy azt jelentse, felhúztam a redőnyt, és Terry Black mosolygott be az ablakon”

– ripacskodott Vona Gábor, a Jobbik elnöke az MTV Ma Reggel című műsorában február 25-én. A Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, Huth Gergely a „homoszexuális” szó használatát javasolta a meleg helyett, így hagyva jóvá a közszolgálati műsort vezető társaival ezt a melegek elleni támadást. Immár magunk mögött hagyva a választási kampány hangzavarát érdemes elgondolkodni rajta, vajon tényleg megfelelő választás-e a homoszexuális szó?

Ismeretlenül bemosolyogni egy családi ház ablakán annyit tesz, mint megsérteni a házban lakók magánszféráját. Vona Gábor azonban ezen a határsértésen is túlmegy, és önmagát a melegek vágyainak tárgyaként, a melegeket pedig túlfűtött szexualitásukon uralkodni nem képes emberekként mutatja be, akik szinte sorban állnak az ablaka előtt reggelente. Bizonyos heteroszexuális férfiakra jellemző, hogy saját szexualitásukhoz fűződő ambivalens viszonyuk agresszióját kivetítik a melegekre, és így indokolatlan félelmeket táplálnak a – nőktől eltérően – velük szemben társadalmilag nem alávetett helyzetű férfiak szexuális közeledésétől. Ezt az előítéletet használja eszközként Vona Gábor a meleg kisebbség elleni hangulatkeltéséhez.

Agressziója azonban nemcsak ebben jelenik meg. Hiszen hogyan is lehet „magamnak követelni” egy szót? A szavakat nem birtokoljuk, hanem használjuk, és míg a saját használatunkat alakíthatjuk, a másokéra vonatkozóan legfeljebb javaslattal élhetünk. Visszakövetelni azonban nem lehet javasolva, csak ha elszántuk magunkat mások szóhasználatának korlátozására. Egy Jobbikhoz köthető hírportálon valóban bevett gyakorlat a másoktól származó hírek „kijavítása” az általuk helyesnek gondolt, nemcsak sértő, de gyakran alpári szóhasználattal.

A meleg szó többértelműsége nyelvtani szempontból nem eredményez bizonytalan szóhasználatot. Nem nagyon képzelhető el, hogy valóságos problémát jelentene a hőmérséklet vagy hangulat és a szexuális identitás vagy személy felcserélhetősége. Vona Gábor példája is álprobléma, mert van meleg (napsütéses) reggel, de nincs melegreggel (úgy, mint melegházasság vagy melegfelvonulás), és általában is jól elkülönül a meleg szó melléknévi és főnévi használata.

Mégis, a demagóg politikus felvetésétől elindulva, kívánsággá szelídülve, pusztán az eredeti állapot visszaállításának konzervatív igényeként áll előttünk a „homoszexuális” szó javaslata a „meleg” helyett, megtámogatva azzal az érvvel, hogy a szavakat úgymond eredeti jelentésükben használjuk. Hiszen, ami egyszer már használatban volt, az nem lehet sértő vagy félreérthető – gondolják tévesen –, így e szó használata megfelelhet mindenkinek a konzervatív médiától a legfőbb közjogi méltóságokig. Ezért nevezi a Hír TV a nevetségességig elmenve „homoszexuális szórakozóhelynek” a melegbárt, „homoszexuális filmnek” a melegpornót, és ezért beszélt a köztársasági elnök 2007. szeptember 10-én a parlamentben arról, hogy „Nem lehet eltűrni azt az erőszakot sem, amit ellentüntetők a homoszexuális tüntetés után elkövettek.”

A névválasztás minden egyén és minden csoport elidegeníthetetlen joga. A politikailag korrekt beszédmód ebben az esetben nem csupán figyelmesség kérdése, hanem sokkal több annál: saját szóhasználatán keresztül a csoport szuverenitásának az elismerése. Nem azért nevezzük a romákat romáknak, mert ez a szó jelent valamit, vagy jellemezné őket, hanem azért, mert ők maguk ezt a szót választották a Londonban 1971. április 8–12. között megtartott Első Roma Világkongresszuson. Ugyanilyen felesleges és félrevezető lenne azt vizsgálni, hogy a meleg szó mit jelent, honnan származik a használata. (Hasonlóképpen sok meleg számára már melegségük „kialakulásának”, „okainak” vizsgálata is homofób megnyilvánulásnak számít, akár „tudományos” kérdésfelvetésként is.) Elég, ha annyit tudunk, hogy azok a melegaktivisták, akik először kezdték magukra használni ezt a szót: ezt választották. A szóhasználat legitimitását a melegek saját szóhasználata adja. Amikor tehát a köztársasági elnök „homoszexuális tüntetésnek” nevezi a melegfelvonulást, nem ismeri el a meleg kisebbséget olyan szuverén csoportként, amelynek tiszteletben tartandó joga megválasztani saját nevét. Különösen visszás és ellentmondásos ez a szóhasználat, ha éppen a kisebbség alkotmányos jogait elismerő gesztust kívánna tenni a közjogi méltóság.

A „homoszexuális” szó jelentése is eltér a melegétől: a homoszexualitás pusztán szexualitás, melegnek lenni pedig identitás. Két teljesen eltérő megközelítése ez az egyénnek. A homoszexualitás, mint pontosan leírt szexuális gyakorlat tűnhet objektívnek, ezért kívülről tulajdonítható; míg a meleg identitás mindig önmeghatározás. A meleg elbizonytalanító, teljesen meg nem határozott jellege következtében még akkor is ellenáll a merev külső tulajdonításnak, ha a felületes nyelvhasználatban a homoszexuális szinonímájaként is használják. Ebből következik, hogy a „homoszexuális” szó bántó, sértő jellege elválaszthatatlanul eggyé forrt vele mindazon megalázásokon keresztül, melyekkel a szexualitásán keresztül próbálják megragadni az egész embert. És azon az agresszión keresztül is, ami külső beszélő számára behatárolhatónak, tulajdoníthatónak és megnevezhetőnek hiszi a másik embert jellemző lényeget.

Ez a jelentésbeli különbség más, mint a többé-kevésbé minden hagyományosan használt kisebbségi elnevezést érintő nehézség, a szóra rárakódott negatív konnotációk terhe. A roma azért különbözik a cigánytól, mert nem hordozza a múlt terhes örökségét, és persze éppen ezért váltja ki a konzervatívok ellenkezését is: nincs múltja. A „minden legyen az, ami” kívánsága azt a kívánságot rejti, hogy minden elnyomott maradjon meg annak, ami volt. A szóhasználat így válhat a további elnyomás eszközévé, a kisebbségi csoportok névválasztása pedig politikai tetté. A homoszexuális szó orvosi eredete, patologizáló, megbélyegző múltja még abból az időből, amikor homoszexuálisnak lenni bűncselekmény volt, elviselhetetlen örökség egy mai meleg számára. Ezt a múltat meg kell tagadni, el kell felejteni, ezért a múltért bocsánatot kell kérni! Aki ezt a múltat óvja, ápolja, állandóan emlékezteti rá azokat, akiknek ez fájdalmas, az a melegek szabadságának az ellensége.

A melegfelvonulást „homoszexuális tüntetésnek” nevezni még ennél is súlyosabb sértés, hiszen annak szervezői és résztvevői folyvást azt hangsúlyozzák, hogy a felvonulók nem szexuális irányultságukra vagy nemi identitásukra, hanem identitásuknak egy ellenséges társadalmi közegben való nyílt felvállalására büszkék. A felvonulás lényegét veszi el tőlünk, aki „homoszexuálisnak” nevezi, azt sugallva, hogy nem büszkeségünket, jogkövetelésünket és egyenlő méltóságunkat vittük az utcára, hanem a szexualitásunkat. Arról nem is beszélve, hogy egyúttal kirekeszti a résztvevők közül a biszexuálisokat, transzszexuálisokat és transzvesztitákat.

Vajon mit gondoljak arról, ha valaki úgy véd meg egy tüntetést, hogy eltiporja a lényegét?

Forrás: Népszabadság, 2010. július 7. (Kállai Ákos, közíró)

A bevándorlók lehetnek a futball-világbajnokság veszetesei Dél-Afrikában az angol Telegraph szerint. Az ország szegény vidékein szórólapokkal bujtogatnak a külföldiek elleni erőszakra, amely a vb-t követő lanyhább nemzetközi figyelem és a csökkentett rendőri létszám miatt is elharapózhat. Az [origo] által megkérdezett Dél-Afrikában élők szerint a helyzet nem ennyire komoly, bár nem jó a viszony a helyiek és bevándorlók között.

Erőszakhullám söpörhet végig Dél-Afrikán a világbajnokság után a rendőri erők jelentős csökkentése és külföldiekkel szembeni növekvő ellenérzések miatt – olvasható egy cikkben az angol Telegraph honlapján. A lap meg nem nevezett szakértőkre hivatkozik, akik szerint az ország legszegényebb részeiben kiújult és egyre növekszik a bevándorlók elleni gyűlölködés. A helyi lakosok azzal vádolják a bevándorlókat, hogy munkahelyeket vesznek el tőlük.

A Fokvárosban élő Berencsik Beáta szerint a helyzet nem ennyire súlyos, mert például a vb miatt létrejött munkahelyeket a bevándorlók nem tudják elvenni, ugyanis a FIFA-val szerződést kötő cégek nem alkalmazhatnak külföldieket. Tapasztalatai szerint azonban valóban nem jó a viszony a helyiek és a bevándorlók között, szerinte bevándorlók elleni támadások léteznek, voltak es lesznek is, de ez nem függ össze a vb-vel.

„A helyiek munkamorálja miatt alkalmaznak zimbabweieket”

Beáta szerint tény, hogy sok munkahely meg fog szűnni a vb után, de ezt tudták, amikor szerződést kötöttek. Másrészt szerinte a környezetében élő dél-afrikaiakon nem látszik az igyekezet, hogy megtartsák a munkájukat. „A férjem a fokvárosi stadionban dolgozik, az ott dolgozó 140-180 fős takarítószemélyzetre felügyel. Mivel a cég normál esetben csak 30-50 főt foglalkoztat, azt gondoltam, hogy az ideiglenesen alkalmazott emberek mindent megtesznek azért, hogy maradhassanak. Ehhez képest a 80 százalékuk vissza sem jött dolgozni, miután megkapták a júniusi fizetésüket” – mesélte Beáta.

„A helyiek munkamorálja miatt van az is, hogy inkább zimbabweieket alkalmaznak a tehetősebbek biztonsági őrként vagy kertészként” – vélekedett Beáta. Szerinte egy helyi nem nagyon töri magát, hogy szépen dolgozzon, de egy zimbabwein látszik, hogy bármit megtesz azért, hogy megtarthassa az állását.

Szórólapokkal bujtanak erőszakra

A Dél-Afrikában élő bevándorlók lélekszámát 2 és 4 millió közé becslik különböző intézetek. Pontos adatokat azért nehéz megállapítani, mert rengetegen érkeznek illegálisan. Elsősorban a környező szegény országokból, Zimbabwéből, Mozambikból és Malawiból jönnek a biztosabb megélhetés reményében, de Beáta szerint sok a nigériai, kongói és szenegáli bevándorló is, akik közül sokan prostitúcióval és drogkereskedelemmel foglalkoznak.

A Telegraph szerint egyes townshipekben (feketék lakta, elszeparált városrészekben) szórólapokat ragasztanak ki házak falára, amikben a szomszédos afrikai országokból érkezők ellen sürgetnek erőszakos fellépésre. Az elmúlt években több példa is volt xenofób megnyilvánulásokra, Johannesburg Alexandria kerületében 2008 májusában 60 ember halt meg és 700 megsebesült egy rasszista támadásban.

Meccsnézés egy dél-afrikai nyomornegyedben

2009 novemberében háromezer zimbabwei költözött egy menekülttáborba Fokváros egyik negyedéből az őket ért atrocitások miatt. A Telegraph szerint azonban már csak 280-an maradtak a táborban, mert a helyi lakosok fenyegetései miatt sokan visszaköltöztek Zimbabwéba.

„Mindnyájan meghaltok”

Egy 35 éves zimbabwei nő, aki takarítóként dolgozik Johannesburg egyik gazdag kerületében, azt mondta a Telegraphnak, hogy megmondták neki: július 12-től, a vb döntő másnapjától nem tartanak igényt rá munkahelyén. „Az sem érdekli őket, ha van betelepedési engedélyed, akkor is utálnak téged” – mondta szomszédjairól a 16 éve Dél-Afrikában élő nő.

A menekültekkel és bevándorlókkal foglalkozó Consortium for Refugees and Migrants in South Africa nevű intézet szerint a fenyegetések nem csak a szomszédok felől érkeznek, hanem rendőröktől, orvosoktól, nővérektől és szociális munkásoktól is. Az intézet szerint egy nővér egyszer a következőket mondta, amikor egy bevándorló be akarta oltatni csecsemőjét: „Menjetek vissza az országotokba. Június után nem lesz több külföldi az országban. Mindnyájan meghaltok.”

„Hangoskodó fiatalok miatt fújják föl”

Az [origo] Dél-Afrikában tartózkodó tudósítójának nyilatkozó, 40-es korosztályhoz tartozó Pierre szerint a xenofób támadások ügyét kissé felfújta a média, a 44 milliós országban maximum 10 ezer főre tehető az a létszám, amely hangoskodik a bevándorlók miatt. „Amikor a munkanélküliség 25 százalék felé közelít, és a bevándorlók száma kettő- és négymillió közé tehető, akkor érhető, ha vannak feszültségek. A hangoskodók nagy része 16 és 22 év közötti fiatalokból kerül ki, akik townshipben élnek, otthagyták az iskolát, nincs munkájuk, és bandákba verődve mászkálnak az utcákon. Ők azok, aki egy mobiltelefon miatt képesek agyonlőni, és nem azért ölnek meg valakit, mert zimbabwei vagy mozambiki, hanem mert el akarják venni a pénzét és az értékeit” – mesélte Pierre.

„A townshipek közösségei kivetik magukból ezeket az embereket, sőt, nemritkán olyat is hallani, hogy ők intézkednek a rendőrök helyett, megölik és elégetik a balhés tagokat, mert a közösség egységét veszélyeztetik. Csak erről nem írnak az újságok. Ezek az emberek nem akarnak dolgozni, de azért belekötnek azokba a külföldiekbe, aki náluk sokkal becsületesebben, lelkiismeretesebben dolgoznak” – vélekedett a férfi.

Szerinte az alacsony fizetésük miatt sztrájkoló biztonsági őrök is ebből a közösségből kerültek ki. „Ilyen a mentalitásuk, elég csak megnézni a biztonsági őröket, akiket az itteni viszonylatban nagyon jónak számító napi 190 randért (5700 forint) alkalmaztak, erre pár nap után nekiálltak sztrájkolni 1500 randos (45 000 forint) fizetést követelve. Összességében úgy látom, konfliktusok lehetnek, de nem lesz erőszakhullám, amiben annak is szerepe lehet, hogy a most a vb-helyszíneken szolgálatot teljesítő rendőröket átvezénylik majd olyan városokba, ahol eddig minimális létszámú volt a rendőrség” – mondta.

Az [origo] dél-afrikai tudósítóját kísérő Norbert 14 éve érkezett családjával az országba, de azt mondta, még sosem érte atrocitás amiatt, mert külföldi. Bár kétszer is átélte, hogy pisztolyt fogtak rá, de mindkétszer a rablás volt a bűnözök célja, nem etnikai alapon támadták meg, hanem azért, mert rosszkor volt rossz helyen.

Biztonsági szempontból sikeres vb

A vb miatt 40 ezer fővel növelték a rendőrség létszámát, hogy biztonságosan lebonyolítsák a rendezvényt. Bár több csapatot és újságírót is megloptak vagy kiraboltak a vb ideje alatt, és már több mint 300 embert vettek őrizetbe a vb-vel összefüggésbe hozható bűncselekmények miatt, a torna eddig különösebb botrányok nélkül zajlik. A vb után csökkentik a rendőri erőket, de a kormány álláspontja szerint a torna után is fokozottan fognak figyelni a biztonság megőrzésére.

„Lesznek bevándorlók elleni megmozdulások”

Az [origo] Dél-Afrikában tartózkodó tudósítójának egy dél-afrikai rendőrnő eleinte határozottan ismételgette, nem tart erőszakhullámtól, és a rendőrség mindent megtesz, hogy megelőzze az esetleges konfliktusokat. Később, amikor társai egyedül hagyták, elárulta, biztos benne, hogy lesznek bevándorlók elleni megmozdulások, az országban ugyanis rengeteg az illegálisan letelepedett külföldi, ami nagy káoszt okoz. A vébé viszont sokkal jobban sikerült rendőrségi szempontból, mint azt előzetesen várták, egyedül a hamis belépők kiszűrésével volt gond, minden más a terv szerint működött.

A Nelson Mandela Alapítvány is felhívta a lakosság figyelmét az integráció támogatására, emlékeztetve arra, hogy az apartheid-rendszer idején a fekete lakosságot rendszeresen támogatták a szomszédos afrikai országok. Az intézet szerint a dél-afrikaiaknak erősebb lett az afrikai identitása a vb alatt, és egységesen szorítottak az afrikai csapatoknak. „Reméljük, a vb segít megtalálni a dél-afrikaiak helyét a kontinensen, és nagyobb szolidaritást fogunk tanúsítani a más nemzetiségűek iránt” – áll a felhívásban.

A Telegraph szerint széles körű a felháborodás amiatt is, hogy az ország 2,9 milliárd fontot (1000 milliárd forintot) költött a rendezésre, holott a Human Sciences Research Council felmérése szerint 26 millió ember, a lakosság 57 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, a születéskor várható élettartam mindössze 50 év.

Forrás: [origo]

(Album: Elephunk, 2003)

Vajon ki hiányzik? (Fotó: NOL, Szabó Bernadett)

Aláírta az államfő a családok védelméről szóló törvényt

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a családok támogatásáról szóló törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosítását. Az Országgyűlés egyhetes halasztás után, múlt hétfőn fogadta el Kósa Lajos (Fidesz) és Soltész Miklós (KDNP) kezdeményezését, amelynek értelmében, ha a gyermek a kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul több mint ötven órát mulaszt, az adott település jegyzője elrendeli védelembe vételét és a teljes iskoláztatási támogatás felfüggesztését.

Az augusztus 30-án hatályba lépő törvény alapvető céljaként az előterjesztők azt jelölték meg, hogy az állam egyértelmű üzenetet fogalmazzon meg arról, hogy az iskolakerülés, az indokolatlan hiányzás tűrhetetlen magatartást jelent és a családi pótlék tekintetében is következményeket von maga után.

A törvény két részre bontja a családi pótlékot: a nevelési ellátásra és az iskoláztatási támogatásra.

Rögzíti, ha a tanköteles gyermek a közoktatási intézmény kötelező tanórai foglalkozásairól 10 órát igazolatlanul mulaszt, akkor a közoktatási intézmény igazgatójának jelzése alapján a gyermek lakó-, vagy tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője gyámhatóságként eljárva felhívja az iskoláztatási támogatás jogosultját a várható következményekre. Az adott tanévben igazolatlanul mulasztott ötvenedik kötelező tanórai foglalkozás után – amennyiben a védelembe vétel még nem áll fenn – a jegyző elrendeli a gyermek védelembe vételét, továbbá a teljes összegű iskoláztatási támogatás felfüggesztését.

A települési önkormányzat jegyzője egy határozatban dönt az iskoláztatási támogatás felfüggesztéséről, védelembe nem vett gyermek esetén a védelembe vétel elrendeléséről, az eseti gondnok kirendeléséről és ezzel egyidejűleg az iskoláztatási támogatás összegének a települési önkormányzat részére a kincstárban megnyitott családtámogatási folyószámlára történő utalásáról.

A kormány a törvény alapján felhatalmazást kap, hogy a családtámogatási folyószámlán rendelkezésre álló összeg felhasználását rendeletben szabályozza.

Az elfogadott jogszabály rögzíti a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának lehetőségét, ez legfeljebb hat hónapra, a döntést követő második hónap első napjával kezdődően rendelhető el. A családi pótlék természetbeni formában történő nyújtása a feltételek fennállása esetén ismételten elrendelhető.

Forrás: MTI

Iskolába menet a Csongrád megyei Csanyteleken (Fotó: NOL, Móricz Simon)

Tisztelt Önkormányzati Testület!

A Dzsaj Bhím Közösség köszönettel nyugtázza a sajókazai Önkormányzat meghívását az együttműködés mikéntjének kidolgozása végett. Úgy érezzük, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében az országos folyamatokkal párhuzamosan megvethetjük a települési együttműködés rendszerének alapjait.

Egyre inkább szükségesnek látjuk, hogy előre tervezhető keretben dolgozzunk együtt a település vezetőivel és szervezett közösségeivel. Azt reméljük, hogy ennek eredményeképpen megszülethet egy települési együttműködési terv a falu szociális klímájának javítására. Ez pozitív példát adhat hasonló helyzetben lévő borsodi falvak számára is.

Javasoljuk, hogy a községben működő állami intézmények, társadalmi szervezetek, egyházi közösségek az Önkormányzat vezetésével rendszeres konzultációs alkalmakat tartsanak egy közös együttműködési terv kidolgozása érdekében. Természetesen már az is egyeztetést kíván, hogy a község társadalma milyen kérdéseket tart érdemesnek arra, hogy a megoldását közös összefogással előmozdítsuk.

Javasoljuk egy (vagy több) tematikus bizottság felállítását. A magunk részéről szükségesnek tartjuk egyeztetett települési stratégia kialakítását az alábbi témakörökben:

1. A település különböző helyzetű lakosságcsoportjainak integrációja a közbiztonság, közművelődés, sport, oktatás, foglalkoztatás, lakhatás, szociális biztonság, egészségügy, közösségfejlesztés területein.
2. Az árvíz tanulságainak levonása (a 2010. április 1-jén megjelent TÁMOP 5.3.6/10 jelű „Komplex telep-program” c. pályázati konstrukció az árvízzel kapcsolatos intézkedésekkel összefüggésben és a pályázati kiírással kapcsolatos alacsony pályázói érdeklődés miatt visszavonása került. A pályázati kiírás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint kedvezőbb feltételekkel a közeljövőben ismételten kiírása kerül.)
3. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az AJB 4149/2010. számú (sajókazai) ügyben készített jelentése tárgyában.
4. Az elmúlt években Sajókazán tett továbbtanulási és szakképzési lépések eredményeinek értékelése.
5. A munkavállalás lehetőségei és a tömegközlekedés fejlesztése
6. Az áramlopás visszaszorítására tett erőfeszítések eredményei, az előrefizetős mérőórák felszerelésének eddigi tapasztalatai és az adósságkezelés lehetőségei Sajókazán.
7. A közérdekű munka bevezetésének eddigi eredményeinek értékelése és a továbblépés útjai Sajókazán.
8. Az „Út a munkához” program eddigi eredményeinek értékelése és a továbblépés lehetőségei Sajókazán.
9. A Kiút Program sajókazai megjelenésének értékelése.
10. TÁMOP 5.1.3.-09/2 – Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért pályázat elkészítése Sajókazán.
11. A bányatiszti lakások és a Bányamozgó épületének rehabilitációja, műemléki védelme, közfürdő és mosoda létrehozása.
12. A falopások megelőzése erdőtisztítási munkálatok segítségével.
13. Szilárd burkolatú utak, közvilágítás, lakott terület tábla áthelyezése iránti szükségletek felmérése és kielégítése.
14. Közösségi napok szervezése az egészségvédelem, szenvedélybetegségek, a közbiztonság, az oktatás, a környezetvédelem kérdéseinek népszerűsítése, emberközelbe hozása érdekében.
15. A település közösségi eseményeinek közös megszervezése.

Tisztelettel: Dzsaj Bhím Közösség

Sajókaza, 2010. július 5.

Szélsőjobboldali jelvényeket hordó személyek egy kisebb csoportja bántalmazta a 15. Budapest Pride egyik vendégét. A rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre, azonban több szempontból is kifogásolható módon jártak el. A Budapest Pride szervezői arra kérik a rendőrséget és a magyar állampolgárokat is, hogy határozottan álljanak ki a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek emberi jogai mellett.

Tegnap este 19:00 óra körül, a Budapest Pride megnyitóját követően egy tucatnyi neonáci jelent meg a budapesti Művész mozi előtt. Hosszasan gyalázkodtak, és megpróbálták eltulajdonítani a mozira kitűzött szivárványszínű zászlót. A mozi előtt posztoló rendőröknek ezt sikerült megakadályozni, azonban a Körút egyik mellékutcájában, ahol már nem voltak szem előtt, a csoport két tizenéves tagja arcul ütötte a fesztiválról távozó egyik vendéget.

A helyszínre érkező nagyszámú rohamrendőr az áldozatot vette körül, és tőle követelte, hogy igazolja magát, miközben az elkövetők elsétáltak a helyszínről. Csak a „fogdmeg”-et kiabáló fesztiválrésztvevőknek köszönhető, hogy a rendőrök végül feltartóztatták őket.

A Budapest Pride több szervezője is hallotta, hogy az egyik rendőr megengedhetetlen hangnemben annak a nézetének ad hangot, hogy a Fesztivál provokálja a szélsőjobboldaliakat a zászlóval: „nem hívok senkit, vegyék le a köcsög zászlójukat” – mondta egy másik rendőrnek.

„A rendőrségnek úgy kell beavatkoznia a közösség elleni erőszak eseteiben, hogy se az áldozatot ne félemlítse meg, se ne keltse azt a tévképzetet a védett közösségben, hogy mi vagyunk a felelősek a minket érő atrocitásokért” – fogalmazott Steigler Sándor a Budapest Pride-ot szervező alapítvány kuratóriumának elnöke. „Támogatni kívánjuk a rendőrséget abban, hogy számos Európai országhoz hasonlóan felszámolja a soraiban lévő homofóbiát, és egyértelműen kiálljon amellett, hogy az LMBT emberek elleni erőszakért egyedül annak elkövetői a felelősek.”

A rendőrök az elkövetők igazoltatása után szabadon bocsátották őket. „A rendőrségnek dolga lett volna az elkövetők elzárása, mert további bűncselekmények elkövetésétől lehetett tartani.” – mondta Kuszing Gábor a Patent Jogvédő Egyesület munkatársa, aki jelen volt a Művész mozinál. „A rendőrség azt is megtehette volna, hogy már korábban igazoltatja a hangoskodó szélsőjobboldali csoport tagjait, ami akár megelőzhette volna az egész támadást. Határozottabb fellépésre van szükség az ilyen – igazából előre látható – erőszak megakadályozásához.”

Ráadásul elképzelhető, hogy az elkövetőknek ugyanebből a csoportjából való az a kopasz férfi, aki pár órával később néhány tíz méterre a mozitól bántalmazott egy melegnek kinéző turistát. Mivel a külföldi férfi nem beszél magyarul, nem értette, mit mond neki az elkövető, és mi lehetett az indítéka.

A Budapest Pride szervezői szerint a demokráciatisztelő – hetroszexuális és LMBT – állampolgárok azzal tehetnek az erőszak ellen, ha kiállnak az LMBT emberek jogai mellett, és eljönnek a Fesztiválra, valamint a július 10-én, szombaton 15:00 órakor a Hősök teréről induló Meleg Méltóság Menetére.

Forrás: Vállald Magad

Nelson Mandela

„Mandela azt mondta nekem a kiesésünk után, hogy nagyon büszke a válogatottunkra” – mondta a vesztes negyeddöntő után a ghánai labdarúgó-szövetség elnöke, Kwesi Nyantakyi.

„Azt mondta, közöljem Asamoah Gyannal, hogy büszke rá és a csapatért tett erőfeszítéseire” – tolmácsolta az emblematikus vezető üzenetét Nyantakyi, aki szerint Mandela szavai nagyon sokat jelentenek a ghánai válogatott Fekete Csillagai számára.

Asamoah Gyan

A ghánai csapa edzője, Milovan Rajevac azt mondta a meccs után, hogy kegyetlen játék a labdarúgás. „Sajnos ilyen a foci, és Gyannak sem tudok mit mondani” – magyarázta Rajevac.

A tegnapi drámai kiesés előtt 2 nappal Nelson Mandela meghívta Ghána válogatottját szombatra (mára), a negyeddöntő eredményétől függetlenül is, amit rendkívüli dicsőségnek tartják a megtiszteltek, mivel Mandelát „egész Afrika elnökeként” aposztrofálják. (A vb-rendező országban az afrikai divat hete van. Meg a diplomáciáé. Pretoriában Jacob Zuma dél-afrikai elnök fogadta Sepp Blattert, a FIFA legfőbb elöljáróját.)

Várhatón megjelenik a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság döntőjén Nelson Mandela, az ország első színes bőrű elnöke.

A 91 éves politikus – akinek szándékát Bheki Cele dél-afrikai rendőrfőnök is megerősítette – dédunokája halála miatt mondta le a részvételt a június 11-én rendezett nyitóünnepségen.

A Nobel-békedíjas Mandela sokat lobbizott azért, hogy Dél-Afrika elnyerje a rendezés jogát, s első afrikai országként adhasson otthont a futball-vb-nek.

Forrás: http://www.origo.hu/foci-vb-2010/20100630-mandela-ott-lehet-a-vbdonton.html

A ghánai labdarúgó-válogatott, vagy becenevükön „a Fekete Csillagok” (Black Stars),
Ghána nemzeti csapata

Goodluck Jonathan nigériai elnök

Kemény szankciót alkalmazott a világbajnokság csoportkörétől búcsúzó nigériai labdarúgó-válogatottal szemben Goodluck Jonathan elnök. A nigériai politikus bejelentette, a gyenge teljesítmény miatt a nemzeti csapat két évig nem szerepelhet egyetlen nemzetközi tornán sem.

„Az elnök utasítása szerint Nigéria minden versenytől visszalép, és a következő két évben újjászervezi az ország labdarúgását” – jelentette be Ima Niboro, elnöki tanácsadó.

Kérdés, mit szól mindehhez a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, amely különösen ügyel arra, hogy a politika ne szóljon bele a sportügyekbe.

2010. június 29-én Joseph Blatter, a FIFA elnöke arra figyelmeztette Nicolas Sarkozy francia államfőt, hogy a francia politikusok ne avatkozzanak be a helyi futballszövetség ügyeibe, mert a FIFA ezért felfüggesztheti a szervezet tagságát. A francia szövetség elnöke, Jean-Pierre Escalettes politikai nyomásra mondott le.

Robert Guei elefántcsontparti tábornok

A 2000-es Afrika-kupán Elefántcsontpart válogatottja nagyon rosszul szerepelt, emiatt a játékosok megismerhették, milyen az, ha országuk vezetője elégedetlen. Hazatérve valamennyien házi őrizetbe kerültek, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy így védjék meg őket a népharagtól. A válogatottat egy katonai repülőgép szállította el Ghánából, de nem a fővárosba, Yamoussoukróba, hanem az attól körülbelül 20 kilométerre fekvő zambakrói katonai táborba vitte őket. Az országban nem sokkal korábban puccsot hajtottak végre, és az új vezető, Robert Guei tábornok az ország korábbi politikai vezetését is „saját biztonságuk érdekében” tartotta fogva.

Sepp Blatter a nemzetközi labdarúgó szövetség elnöke

A nemzetközi közvélemény természetesen felháborodott a hír hallatán, különösen azok a klubok (pl. Girondins Bordeaux, Celtic FC, Olympique Marseille, Feyenoord) hallatták hangjukat, amelyeknek játékosai Elefántcsontparton ragadtak. Az Internazionale – ahol a védő, Cyrille Domoraud játszott – egyenesen a FIFA-hoz fordult a futballisták szabadon engedése érdekében. Sepp Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke azonnal nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélte a kormány cselekedetét. Ennek hatására a válogatottakat két nap elteltével elengedték, de előbb Gueinél kellett „vendégeskedniük”. A tábornok hazafias beszédet mondott a játékosoknak, majd megfenyegette őket. „Amennyiben ismét szégyent hoztok a hazátokra, akkor hosszabb időre is fogva tartunk benneteket. Tanuljátok meg szeretni az országotokat. Ha pályára léptek egy stadionban, akkor nemcsak magatokat képviselitek, hanem egész Elefántcsontpartot” – mennydörögte Guei. A játékosok nevében a belga Lokeren középpályása, Charles Dago nyilatkozott, és elnézést kért az ország lakosságától a rossz szereplés miatt.

Pelé

Az afrikaiak nagyon sokáig csak epizodisták voltak a világbajnokságokon, de az 1980-as évektől kezdve egyre többször okoztak meglepetést. Amikor Kamerun 1990-ben kis híján bejutott a legjobb négy közé (az elődöntőben csak hosszabbításban, két erősen vitatható góllal kapott ki Angliától), általánossá vált a nézet, hogy az afrikaiak hamarosan egyenrangúak lesznek az európai és dél-amerikai válogatottakkal. Pelé például kijelentette: még a 20. században lesz afrikai világbajnok. A brazil legenda jóslatai eddig nem nagyon váltak valóra (1994-ben például Kolumbiát tartotta a legesélyesebbnek), és ez a véleménye sem jelentett kivételt. Az afrikai világbajnoki cím eddig csak álom, sőt, a kameruniak eredményét sem tudták eddig felülmúlni a kontinens válogatottjai.

Szervezetlenség a pályán kívül

Ezzel együtt a világbajnokság előtt megint előtérbe kerültek az afrikai válogatottak, hiszen a rendezésnek köszönhetően Afrikát hat ország képviselte a tornán, amire korábban még nem volt példa (a legutóbbi három Afrika-kupát megnyert Egyiptom nem is volt közöttük).

Eto'o

A hat együttes közül a szakértők Nigériát, Elefántcsontpartot, Kamerunt és Ghánát is esélyesnek tartották arra, hogy továbbmenjen csoportjából, és a házigazda Dél-Afrika is azzal a céllal vágott neki a tornának, hogy bejusson a legjobb 16 közé. Ehhez képest csak Asamoah Gyanék vannak versenyben, Ghána azonban már negyeddöntős, ami eddig csak Kamerunnak (1990) és Szenegálnak (2002) sikerült.

A többi afrikai válogatott gyengébb szereplésére alapvetően ugyanaz a magyarázat, ami korábban is: a szervezetlenség és az egyénieskedő játék. Előbbi nem is annyira a pályán, mint inkább azon kívül érhető tetten: aligha véletlen, hogy a kontinenst a világbajnokságon képviselő hat válogatottat 2008 eleje óta összesen 18 szövetségi kapitány irányította.

A politika is beleszól

Az odaszerződő edzőknek nagyon nehéz a dolguk: az elvárások sokszor irreálisak, és elég egyetlen rosszabb eredmény ahhoz, hogy menesszék őket. „Az afrikai labdarúgás krónikus szervezési problémákkal küzd. A politikusok szinte mindenbe beleavatkoznak, mivel a sportág nagyon népszerű, és így akarnak maguknak is népszerűséget szerezni” – jelentette ki Vahid Halilhodzic, akit februárban menesztettek az elefántcsontparti válogatott éléről, annak ellenére, hogy másfél év alatt csak egyetlen vereséget szenvedett – az viszont az Afrika-kupa negyeddöntőjében volt Algéria ellen.

Drogba

A 2006-os tornán a togói válogatottat irányító, a mostani vébé selejtezőit pedig a kameruni kispadon kezdő, hatalmas afrikai tapasztalattal rendelkező Otto Pfister is hasonlóan vélekedik. „A futballnak olyan nagy a hatalma Afrikában, hogy a politikusok teljesen utópisztikus eredményeket várnak el a csapattól. A nigériai elnök kijelentette, hogy világbajnoki címet vár a csapattól. Egyre több a világklasszis afrikai játékos, de a sportvezetők nem a szakmai tudásuk miatt vannak a posztjukon, hanem politikai okokból” – jelentette ki a német szakember.

Az egyén a csapatérdek előtt

Mint látható, az afrikai országok rendszerint a külföldi edzőkben látják a megoldást: a vébén szerepelt válogatottak közül csak Algériának volt hazai mestere Rabah Szadan személyében. Részben ez is politikai okokkal magyarázható (jó néhány országban a törzsek viszonyára is figyelni kell), de ennél sokkal fontosabb, hogy az edzőképzés gyermekcipőben jár – gyakorlatilag nincs.

A játékosnevelés terén sem jobb a helyzet. Aligha véletlen, hogy a legtöbb afrikai klasszis, aki európai csapatokban játszik, elsősorban a fizikai tulajdonságaival emelkedik ki: gyors, nagytermetű, erőszakos, legyen szó csatárról, középpályásról vagy hátvédről. Halilhodzic szerint ennek amellett, hogy az európai egyesületek gyakran kifejezetten ezt keresik az afrikai focistákban, a kontinensen való képzés az oka: „Hiányoznak a kreatív játékosok, és szerintem a helyi futballakadémiákon nem figyelnek erre eléggé. De ennek is megvan a gazdasági oka: általában az a cél, hogy minél előbb el lehessen adni a játékost Európába”.

Pfister azt állítja, a kameruniak első vb-selejtezőjén egy játékosügynök is helyett kapott a kispadon, mindez pedig a focisták hozzáállását is befolyásolja. „Mindenki fel akarja hívni magára a figyelmet, hogy szerezzen egy jó európai szerződést. A legtöbb játékos számára az egyéni siker fontosabb, mint az együttesé, hiányzik az igazi csapatszellem, márpedig így nem lehet sikereket elérni” – állítja Halilhodzic.

Ghána utat mutat

Ghánai zászlóval

Ez pedig tökéletesen összhangban áll azzal, hogy a 2010-es vébén az afrikai csapatok közül éppen Ghána szerepelt a legjobban. Nekik nincsen olyan kiemelkedő sztárjuk, mint Didier Drogba az elefántcsontpartiaknál, vagy Samuel Eto’o a kameruniaknál, ami egyben azt jelenti, hogy a többiek sem feltétlenül a szuperklasszistól várják a megoldást. Persze a szövetségi kapitánynak, a szerb Milovan Rajevacnak is meg kellett küzdenie a fenti problémával: amikor tavaly novemberben három játékosa (Michael Essien, Asamoah Gyan és Sulley Muntari) indok nélkül nem utazott haza az Algéria elleni barátságos mérkőzésre, valamennyien 3000 dolláros pénzbüntetést kaptak, és amikor Muntari ezt nem fizette be, egyszerűen kihagyta őt az Afrika-kupába nevezett keretből.

Az Inter középpályása kénytelen volt beállni a sorba, és amikor a vébén reklamált, hogy kevés játéklehetőséget kap, akkor a szövetség kiállt a tréner mellett – Muntarinak nyilvános közleményben kellett elnézést kérnie kifakadásáért. (Ezzel szemben Kamerunnál Eto’óék meggyőzték Paul le Guent, hogy a második csoportmeccsen játszassa Alexander Songot, Geremit és Achille Emanát, illetve változtasson a taktikán, ami még akkor is az edző erélytelenségére utal, ha szakmai szempontból a játékosoknak volt igazuk.)

Ghána (egyedüli még versenyben lévő afrikai csapatként) a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság negyeddöntőjében (!) Uruguay ellenfele lesz.

Forrás: Origo

Bár rendkívül sok, általuk korábban nem várt jogszabályi és bürokratikus kihívással kellett szembenézniük, megkezdte működését, és néhány héten belül ki is helyezi az első hiteleket a Grameen-modellt alkalmazó magyarországi szegénybank, a Kiútprogram.

A jogszabályok és a hivatali bürokrácia támasztották a legkomolyabb nehézségeket azzal szemben, hogy a szegény emberek leszakadhassanak a segélyrendszerről és adófizető, önfoglalkoztató vállalkozókká váljanak – így foglalható össze másfél év előkészítő munkáinak tapasztalatai.

A szegénybank, a Grameen adaptációján három sikeres üzletember kezdett dolgozni. Felcsuti Pétert, Ujlaky Andrást és Polgár Andrást korábban is összefűzte, hogy alapítványaikon keresztül segítették a mélyszegénységben élő roma közösségeket. Tavaly év végén alapították meg a Kiútprogram Közhasznú Nonprofit Zrt.-t, hogy elindulhasson Magyarországon is a Grameenhoz hasonló banki szolgáltatás.

Kora tavasszal terepmunkások kezdték el az előkészítő munkát a szegénygettókban: feltérképezték, hol érdemes csoportokat alakítani és milyen vállalkozásokat lenne érdemes alapítani. Mozgó élelmiszer-árusítás, kereskedés, favágás, állattartás, szerszámnyél- és bútorkészítés – ilyen ötletek merültek fel. A tizennyolc terepmunkás hatvankilenc ügyféllel kilenc csoport elindításán dolgozik, az első hiteleket heteken belül kihelyezik.

E ponton érdemes felidézni az eredeti, Muhammad Yunus nevéhez köthető modellt: a Grameenben kis összegű hiteleket helyeznek ki, amely arra jó, hogy a nincstelenek saját magukat rángassák ki a mélyszegénységből. A pénz kihelyezésének feltétele, hogy a résztvevők alakítsanak ötfős csoportot, ahol a tagok más-más vállalkozást működtetnek, azonban egymás sikeréért erkölcsileg felelnek.

A heti, pontos törlesztést tehát a pszichológia ereje is ösztönzi: a tagok támogatják egymást, ugyanakkor a csoportban erős a nyomás egymáson. A hitel további feltétele a néhány pontból álló úgynevezett életmódszabály elfogadása. Ezek közé tartozik, hogy „nem fogadok el uzsorakölcsönt” vagy „járatom a gyerekemet iskolába, óvodába”. A modell nemcsak a szegénységből jelent kiutat, hanem az alávetettségből is. A mikrohitelezésből egzisztenciát teremtők gyerekei Bangladesben és Indiában már multinacionális cégeknél, IT szektorban alkalmazottak – vagyis kikerültek a szegénységből.

Visszatérve a Kiútprogramhoz: – A közösségeken belüli, a csoportszervezéssel kapcsolatos nehézségek eddig leküzdhetőnek bizonyultak – közölte lapunkkal Molnár György, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének főmunkatársa, a Kiútprogram Zrt. igazgatósági tagja. Az előkészítő munkák során azonban kiderült, hogy egyes jogszabályok súlyosan akadályozzák az öngondoskodóvá válást, és diszkriminálnak is a különböző foglalkoztatási formák között. Molnár György aztmondta: a vállalkozásokműködtetése természetesen csak a fehérgazdaságban képzelhető el, már csak azért is, mert a romák tudják, hogy ha ellenőrzés van, legalábbis egy roma vállalkozó ezt állítja, úgyis őket „találják meg” először.

A hitelkihelyezés előfeltétele, hogy az érintetteknek ne legyen se köztartozásuk, se banki tartozásuk. Ez egyelőre jelentősen szűkíti a résztvevők körét, a szegények között ugyanis sok a még a rendszerváltás előtt felvett OTP-hitel-tartozás, és meglepő módon a magyarországi szegények egy részét a bankrendszer is elérte: több családnak is van fogyasztási hitele.

A vállalkozóvá válást nehezíti, hogy a megalapítás első napjától kezdve fizetni kell legalább a minimálbér utáni járulékokat és a jövedelemadót.

– Ez sajátos abszurditása annak, hogy az állam mikor és mit feltételez az állampolgárról. Ha az állampolgár vállalkozó (adott esetben kényszervállalkozó), akkor az a feltételezés, hogy biztos kiveszi legalább a minimálbért, hiszen a minimálbér nettó összegénél kevesebből nem lehet megélni. Ez most 45 ezer forint. Ha az állampolgár munkanélküli, és az önkormányzat éppen nem tud közmunkát biztosítani, akkor az a feltételezés, hogy a 28 500 forintos rátból, vagyis rendelkezésre állási támogatásból meg lehet élnie az egész családnak, hiszen azt két fő már nem kaphatja – mondja Molnár György.

Bár van lehetőség vállalkozóvá válási támogatásra, erre a munkaügyi központoknál lehet pályázni, de egyáltalán nem garantált, hogy azt az ügyfelek meg is kapják. Molnár azt mondja, a Kiút lehetséges vállalkozói közül többeket is fenyeget ez a veszély. – A munkaügyi központok autonómiája sokszor önkényeskedésbe fordul át, rengeteg kérdésben dönthetnek önállóan. Túl sok minden múlik a munkatársak jóindulatán – mondja. Márpedig a csoport minden egyes tagjának meg kell kapnia a vállalkozóvá válási támogatást ahhoz, hogy a program elindulhasson.

Egy másik akadály: a Startkártya. A járulékkedvezmény ugyanis önfoglalkoztatónak nem jár. Ha az ember saját magát alkalmazza, nem élhet a Start nyújtotta kedvezményekkel, míg ha őt alkalmazzák, akkor hátrányos helyzetű térségekben akár három évig is teljes járulékmentességet élvez a munkaadó. Molnár szerint kulcskérdés, hogy ez a járulékkedvezmény kiterjeszthető-e az eddig segélyekből élő, önfoglalkoztató szegényekre. Az államnak költségvetési hiányt ez nem jelentene, hiszen olyan embereknek adná a kedvezményt, akik nem fizettek eddig adókat, viszont ha a program sikeres, akkor a költségvetésnek hosszú távon többletbevételt hoz: a segélyre nem lesz szükség, a vállalkozás ugyanakkor adókat termel. Úgy tudjuk, a program elindítói e kérdésben tárgyalásokat kezdeményeznek az új kormánnyal.

A legnagyobb kihívást mégis az jelenti, hogy az egyéni vállalkozóvá válás előfeltétele egy OKJ-szintű vizsga. Vizsgázni csak az tud, akinek megvan a nyolc általános iskolája. Ez a szabály olyan embereket zár ki a programból, akik egyébként életképes, jó ötletekkel képesek lennének önfoglalkoztatókká válni. – Vizsga kell a mozgó árusításhoz, a takarításhoz, szinte mindenhez. Számos helyen szakmai angolból is vizsgázni kell az OKJ-s bizonyítvány kiadásához. Eközben a helyi munkaügyi központok olyan tanfolyamok tömegét szervezik, amelyek az elhelyezkedés vagy vállalkozóvá válás legkisebb esélyét sem biztosítják. A képzési rendszer sok esetben teljesen elszakad az igényektől.

Az átképző központok egy részében egyáltalán nem tudnak nyilatkozni arról, hogy az ügyfeleinket érdeklő tanfolyamok mikor indulnak, indulnak-e egyáltalán. Kijelentik, hogy kéthárom embernek nem indítanak tanfolyamot – sorolja Molnár az akadályokat, aki mindezt azzal szemlélteti: többször is előfordul, hogy az okmányiroda nem figyelmezteti az embereket arra, hogy a vállalkozásukhoz vizsga kell, és kiadják az igazolványt. Majd ugyanez a hivatal rövid időn belül kimegy ellenőrizni, és több tízezer forintos büntetést ró ki.

Mindezek ellenére a Kiútprogram elkezdődik, az első csoportok készen állnak. A zrt. alapítói most e csoportok esetleges sikerességén mérik le, hogy valóban alkalmazható-e Magyarországon a szegénybank, s ha igen, akkor azt milyen módon terjeszthetnék ki.

Forrás: http://nol.hu/lap/mo/20100619-elindul_a_kiutprogram (Ónody-Molnár Dóra)

Lartey Barnabas Mensah (jobbra) szerint Ghána képes vb-t nyerni

a stadionon belül belebotlottunk egy igen lelkes ghánaiba, akinek már a neve is figyelemre méltó, viszonylag kevés afrikait ismerünk ugyanis, akinek Barnabas az egyik keresztneve. Emberünk teljes neve Lartey Barnabas Mensah, civilben tanár, most azonban nem fogta vissza magát, és olyan hévvel magyarázott Ghána nagyságáról, mintha csapatát máris a vb-trófeával látná maga előtt

„Ez a vébé Afrikáról szól majd, mind a hat csapat ott lesz a 16 között, sőt, ezek közül kettő a döntőig is eljut majd. Láttad mi történt a tizenegyes előtt? Senki sem értette, miért ütött bele a szerb a labdába, de én tudom: azért, mert az angyalok is velünk vannak. Ilyen támogatással nem lehet minket megállítani” – mondja Barnabas, a névtelenségbe burkolózó barátja pedig a kezében lévő Bibliára mutogat veszettül, és bizonygatja, a szentírásban is benne van, hogy Ghána lesz a világbajnok.

Forrás: http://www.origo.hu/foci-vb-2010/20100613-magukat-kinyiro-szerbek-es-bibliaban-megirt-ghanasiker-helyszini-riport.html

Ghána csapata győztes meccsel kezdett Pretoriában a futball világbajnokságon 2010. június 13-án.

Forrás: http://ghanafanz.blog.hu/2010/06/13/a_vilag_legkerekebb_fenekei

Hangárépületben működtet integrációs központot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a monori cigánytelepen. Az Emberi Méltóság Tanácsa számítógépekkel segíti a karitatív munkát.

Videó: Barbara Doux és Gabor Spenger

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat civil kezdeményezésre 2004-ben indított integrációs programot a monori cigánytelepen. A Bercsényi és a Cinka Panna utca által határolt területen, illetve a környező utcákban hatvan háztartást vettek nyilvántartásba.

Az átlagos lakásméret húsz négyzetméter, egy ilyen ingatlanban általában öten élnek. A telepen több mint száz felnőtt és csaknem százötven gyerek lakik. A háztartások többségében nincs vezetékes víz, az emberek a telep sarkán lévő egyetlen közkutat használják.

Pontosabban: sokáig így volt. A „máltaiak” a monori önkormányzattal együttműködve a telep területén közösségi fürdőt hoztak létre, amelynek kialakításához az Európai Unió pályázata nyújtott segítséget. A fürdőben öt közmunkás dolgozik. Két mosógép egész napos szolgálatban áll, négy zuhanyozó- és mosdóhelyiség javítja a telepen élők tisztálkodási lehetőségeit. A közösségi fürdőt naponta átlagosan 130 ember veszi igénybe. (A program további részleteiről a szeretetszolgálat honlapján lehet olvasni.)

Az Emberi Méltóság Tanácsa számítógépek adományozásával segíti a Máltai Magyar Szeretetszolgálat roma integrációs programjának megvalósítását. Lomnici Zoltán volt főbíró, a tanács elnöke és Szunai Miklós ügyvezető igazgató június 14-én, hétfő délután adja át Kozma Imrének, a szeretetszolgálat vezetőjének a számítástechnikai eszközöket, amelyek beüzemeléséről és használatának oktatásáról is gondoskodik.

Az integrációs központ egy hangárépületben működik. A rendkívül nehéz sorban élő gyermekek számára az oktatás, nevelés jelenti a lehetséges kitörési pontot – hangsúlyozza az Emberi Méltóság Tanácsának közleménye, remélve, hogy a kezdeményezéshez mások is csatlakoznak.

Forrás: http://nol.hu/belfold/szamitogepek_a_monori_ciganytelepre

Videó: Barbara Doux és Gabor Spenger

Videó: Barbara Doux és Gabor Spenger

Videó: Barbara Doux és Gabor Spenger

Videó: Barbara Doux és Gabor Spenger

Videó: Barbara Doux és Gabor Spenger

Videó: Barbara Doux és Gabor Spenger

Videó: Barbara Doux és Gabor Spenger

Videó: Barbara Doux és Gabor Spenger

Nem mondta ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy a roma gyerekek jogait sértő, diszkriminatív oktatási rendszer működik, habár egy konkrét ügyben elmarasztalt egy, a gyerekek sorsáról döntő bizottságot. A roma diákok harmada jár kisegítő iskolába.

A kártérítési pert két, fogyatékosnak minősített roma fiú, Horváth István és Kiss András nevében indította az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány (CFCF). Azt kifogásolták, hogy a gyerekeket alaptalanul minősítették fogyatékosnak, az eljárásról nem tájékoztatták a szüleiket, a pedagógusaik pedig nem jelezték, hogy a gyerekeknek nem a speciális iskolában lenne a helye, és ezért sérültek az esélyegyenlőséghez és a képességeiknek megfelelő oktatáshoz fűződő jogaik.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

A legfrissebb kutatások szerint a roma gyerekek körülbelül 30 százaléka tanul speciális, azaz fogyatékosoknak és eltérő nevelési igényűeknek (viselkedészavaros, diszlexiás, stb.) fenntartott oktatási intézményekben. Ez a kiugró arány egyértelműen olyan, az egész oktatási rendszert érintő hibát jelez, aminek a hátterében a gyerekek sorsáról döntő bizottságok működési és szabályozási anomáliái állnak.

Út a Legfelsőbb Bíróságra

Az első fokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság megállapította, hogy az alperesek (a gyerekek nyíregyházi iskolája, a megyei önkormányzat, a gyerekek állapotát felmérő bizottságok) megsértették a fiúk esélyegyenlőséghez és a képességeiknek megfelelő oktatáshoz fűződő jogát. Független szakértői vizsgálatok kimutatták, hogy nem értelmi fogyatékosok, az esetleges speciális nevelési igényeiket pedig normál iskolában is ki lehetett volna elégíteni. A bizottságokat működtető megyei fenntartású intézményt nem vagyoni kártérítésként 1-1 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezték.

A fellebbezések nyomán másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla nem vitatta, hogy a gyerekek nem az egészségi státuszuknak, képességeiknek megfelelő intézménybe kerültek, viszont nem állapította meg az intézmények felelősségét a nekik okozott kárért. A bírói tanács szerint az oktatási intézmények és hivatalok betartották a működésükre vonatkozó szabályokat. Az ítélet indokolásában ugyanakkor a bíróság részletesen kifejtette, hogy a szakértői rendszer miért alkalmatlan a feladata ellátására, és milyen mechanizmusok eredményeképpen irányítanak gyerekeket ok nélkül a kisegítőbe.

A 40 éves rendszeren csak erős külső impulzus változtathatna

Mivel az elsőfokú ítéletet a szakértői bizottságokat irányító szervezet megkésve fellebbezte meg, az ítéletnek az egymilliós kártérítésre vonatkozó része jogerőre emelkedett. A felpereseket képviselő CFCF viszont szerette volna, ha jogerős ítélet mondja ki az intézményrendszer felelősségét is, ezért a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordultak. Az alapítvány jogi képviselője elmondta, hogy a hibás, a roma gyerekek jogait sértő, diszkriminatív rendszer lényegében a 70-es évek óta változatlanul működik.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Szerinte amíg kívülről nem érkezik olyan impulzus, ami változtatásra bírná a rendszerben dolgozókat és az annak irányításáért felelős hivatalokat, nem fog változni a helyzet. Egyben felhívta a bíróság figyelmét a magyarországira kísértetiesen hasonlító csehországi helyzetre, mely miatt a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság néhány éve elmarasztalta Csehországot.

Az alperesi képviselők a debreceni ítélet változatlanul hagyását kérték. Szerintük a megyei önkormányzat és az iskolák pontosan eleget tettek a törvényi előírásoknak, és ezt nem lehet mulasztásként a terhükre róni. A pedagógusok pedig azért nem léptek, mert a felperes gyerekek valóban speciális nevelési igényűek. A CFCF által kárhoztatott rendszerhibáért – melynek eredményeképpen a roma gyerekeket aránytalanul nagy százalékban irányítják kisegítő iskolába – legfeljebb a magyar állam hibáztatható.

Miért kerülnek kisegítőbe a roma gyerekek?

Az ügy hátteréhez tartozik, hogy Nyíregyházán a szakértői bizottság épp abban az iskolában működik, amelyikbe a gyerekeket irányították, megerősítve azokat az aggodalmakat, melyek szerint a kisegítő iskolák valójában a roma gyerekeket fogyatékossá minősítő rendszer megrendelőiként lépnek fel. A csökkenő gyereklétszám miatt elvileg egyre kevesebb intézményre lenne szükség, az ép gyerekek fogyatékossá nyilvánításával pedig részben ezt lehet megakadályozni.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

A romák megdöbbentő felülreprezentáltsága ebben a folyamatban az Oktatási Minisztérium korábbi felmérései szerint elsősorban annak tudható be, hogy a leggyengébb ellenállás irányába törve a bizottságok érzéketlenek a roma gyerekek eltérő szociokulturális adottságaira, és sok esetben azokat is értelmi fogyatékosnak minősítik, akik nem jártak óvodába, és ezért – valós a képességeiktől függetlenül – nem felelnek meg a teszteken.

Az ítélet

A Legfelsőbb Bíróság félórás tanácskozás után a Debreceni Ítélőtábla ítéletét részben megváltoztatva kimondta, hogy a felperesek jogai csak annyiban sérültek, hogy a bizottságok nem tájékoztatták a szülőket, a cselekvőképtelen gyerekeknek így esélyük sem volt, hogy a döntés után mégse speciális iskolába kerüljenek. A már korábban jogerőssé vált, és az LB szerint sem eltúlzott 1-1 milliós kártérítésből ezért 300-300 ezer forintot a negyedrendű alperes Megyei Önkormányzatnak kell állnia.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

A szakértői bizottság eljárását egyebekben a bíróság nem találta tévesnek, és a rendszert fenntartó intézmények felelősségét sem állapította meg. A szóbeli indokolás szerint nem bizonyított, hogy a gyerekeket roma származásuk miatt jogsérelem érte. A rendszer hibáiról a tanácsvezető bíró szerint csak az Alkotmánybíróság vagy Strasbourg dönthet, annak megítélése nem a polgári bíróság feladata.

Tánctanár helyett mázoló lesz

Az egyik fiú, István a tárgyalás szünetében az Indexnek elmondta, hogy tánctanár szeretett volna lenni, de a speciális iskolában ezt nem engedték neki, ezért péknek vagy szobafestőnek fog tanulni. Édesapja biztos benne, hogy egy normál tantervű iskolában nem ez történt volna. András autószerelőnek tanult volna, de mint mondta, oda még rendes iskolából is nehéz bejutni, így esélye sem volt, hogy felvegyék. Azért megpróbálta, most, mint kicsit kényszeredett mosollyal elmondta, kőművesnek készül.

Forrás: http://index.hu/belfold/2010/06/09/istvan_tanctanar_helyett_mazolo_lesz/

A Roma Kultúra Virtuális Háza: KLIKK IDE

Az MTA Néprajzkutató Intézetének honlapján, a Tusdástárban on-line formában vált elérhetővé „A roma kultúra virtuális háza” c. multimédia.

A Roma Kultúra Virtuális Háza – melyet Fleck Gábor és Szuhay Péter főszerkesztett – gyakorlatilag egy olyan adatkezelő felület, mely egy múzeum, egy kulturális ház látszatát keltve hívja elő a számunkra tetsző digitális anyagot. Akár egy modern számítógépes játékban, egy épületben járva szobákba, termekbe benyitva, bizonyos tárgyakat megérintve nézhetünk kiállításokat, szerzőnként válogathatunk festményeket, tematikusan csoportosítva fotográfiákat, könyveket nézhetünk meg, illetve tanórákon, foglalkozásokon vehetünk részt.

Ezek mellett a virtuális épület egyes emeletein „zene és vers lejátszó” berendezés van, melyekkel a zeneszámok és a versek közül válogatást készíthetünk, ezt pedig mint egy rádió készüléket, a kiállításokon, a fotók, festmények nézegetése közben, vagy akár különböző könyveket olvasva hallgathatunk.

Forrás: http://www.estihirlap.hu/kisebbseg/16352-megnyilt-a-roma-kultura-virtualis-haza

A Roma Kultúra Virtuális Háza: KLIKK IDE

A Roma Kultúra Virtuális Háza

Tartalomjegyzék:

I. Alagsor

I./1. Képtár – összeállította: Szuhay Péter
I./2. Fotótár – összeállította: Szuhay Péter
I./2.1 Képek a Néprajzi Múzeum Képek a magyarországi cigányság 20. századi történetéből című antropológiai fotóalbumából
I./2.2 Nyári Gyula Úton című fotóalbumának képei
I./2.3 Híres cigányok arcképcsarnoka
I./2.4 Privát fotóalbumok

II. Aula (beköszöntő, információ, általános-tudnivaló, térkép, impresszum)

III. Emelet

III./1. Kiállítótermek, kiállítások:

III./1.1. Karonülő gyermek
III./1.2. A cigányok története
III./1.3. Mesterségek

III./2. Olvasóterem – melyben találhatóak:

III./2.1. Bibliográfiák – összeállította: Bódi Zsuzsanna
III./2.2. Filmográfia – összeállította és az ismertetőket írta: Pócsik Andrea
III./2.3. Népismereti- és „romapedagógiai” tankönyvek, tanulmánygyűjtemények és összefoglaló munkák annotált irodalomjegyzéke – összeállította és az ismertetéseket írta: Berek Sándor
III./2.4. A tűz és a Hold fényessége. A cigány irodalom gyöngyszemei. Irodalmi olvasókönyv kisiskolások számára – összeállította: Benedek Katalin és Kalla Éva
III./2.5 Eltérő nézőpontból. Antropológiai szöveggyűjtemény – válogatta és összeállította: Szuhay Péter
III./2.6. A DVD rom tanár továbbképző előadásainak írásos változatai és kiegészítő tanulmányai
III./2.7 Roma ki-kicsoda – összeállította: Fleck Gábor

III./3. Kutatóterem:

III./3.1. A zene és táncfolklorista bemutatója: Fátyol Tivadar
III./3.2. A filmdokumentálók és az etnográfus a szokásokról és ünnepekről: Kőszegi Edit – Kőszegi Gyula és Szuhay Péter
III./3.3. A filmdokumentálók és az etnográfus a szakmákról és foglalkozásokról: Kőszegi Edit – Kőszegi Gyula és Szuhay Péter

IV. Tetőtér

IV./1. Foglalkoztató: „Ismerd meg!”

Tolerancia órák: szerkesztette és összeállította: Kőszegi Edit – Kőszegi Gyula

IV./1.1 Kik vagyunk mi? (1) – identitásunkról
IV./1.2. Eredetmondák – származásunkról
IV./1.3. Kik vagyunk mi? (2) – identitásunkról
IV./1.4. Keresem a családom – a kapcsolat-keresésről
IV./1.5. Jobban szeretnék élni – törekvéseinkről
IV./1.6. Pászítás – az együttélésről
IV./1.7. Decolores – a testvériségről
IV./1.8. Macbeth – az együttműködésről

IV./2. Előadóterem: „Előadások”

Tanártovábbképző órák:

IV./2.1. Dupcsik Csaba: Hogyan csinál cigányt a tudomány?
IV./2.2. Szöllőssy Ágnes: Cigánykép. Cigányok a 19-20. századi magyar képzőművészetben
IV./2.3. Szuhay Péter: Az egzotikus vadembertől a hatalom önnön legitimálásáig – a magyarországi cigányokról készített fotók típusai-
IV./2.4. Fleck Gábor: Cigány gyerekek és az iskola
IV./2.5. Bernáth Péter: „Tiszta udvar rendes ház.” Cigányok az egészségügyben
IV./2.6. Junghaus Tímea: Kortárs roma képzőművészet Magyarországon
IV./2.7. Bernáth Péter: A cigánytelepek felszámolása
IV./2.8. Beck Zoltán: A cigány lexéma a magyar irodalomban
IV./2.9. Messing Vera: Az interetnikus konfliktusok „állatorvosi lova”, Jászladány
IV./2.10. Bogdán Péter: „Nem a vesztesek a felelősek”

IV./3 Kávézó

IV./3.1 Ételgyűjtemény – Rékai Miklós: A cigányok konyhája (Előadás és „képes” receptek)
IV./3.2 Linkgyűjtemény

Zeneberendezés (alagsor – emelet – tetőtér)

zenék és versek gyűjteménye – válogatta és összeállította: Fátyol Tivadar

IV./5.1. folklór
IV./5.2. folklórizmus
IV./5.3. pop
IV./5.4. cigányzene
IV./5.5. jazz
IV./5.6. komolyzene
IV./5.7. világzene
IV./5.8-10. versek (a Rádió-C versei)

Készítők:

Forgatókönyv:
Szuhay Péter

Főszerkesztő:
Fleck Gábor – Szuhay Péter

Szerkesztők:
Filmek: Kőszegi Edit – Kőszegi Gyula
Zenék: Fátyol Tivadar – Fleck Gábor
Versek: Fátyol Tivadar
Képek: Szuhay Péter

Szerzők:
Beck Zoltán
Benedek Katalin
Berek Sándor
Bernáth Péter
Bódi Zsuzsanna
Bogdán Péter
Dupcsik Csaba
Fátyol Tivadar
Fleck Gábor
Junghaus Tímea
Kalla Éva
Kőszegi Edit
Kőszegi Gyula
Messing Vera
Molnár István Gábor
Nyári Gyula
Rékai Miklós
Pócsik Andrea
Szöllőssy Ágnes
Szuhay Péter
Vári Zsolt

Asszisztens:
Bernáth Péter
Kiss Miklós

A Roma Kultúra Virtuális Háza: KLIKK IDE

A normál közoktatási intézményben történő elkülönítésre született a múlt héten precedens ítélet, most az indokolatlanul fogyatékossá nyilvánított roma gyerekek kártalanításán a sor.

Mint ismeretes, a múlt héten az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) segítségével győzött és kapott kártérítést az az öt miskolci roma diák, akiket cigányiskolákban oktattak elkülönítetten. Az ítélet történelmi jelentőségű, nem csak a roma gyerekek iskolai szegregáció ellenes küzdelmében, hanem a magyar közoktatás egészében. Hiszen a Legfelsőbb Bíróság (LB) ítéletén keresztül azt üzeni, hogy a roma gyerekek elkülönítése már nem csak jogellenes, hanem káros is, az egész társadalomra. És az elkülönítő gyakorlatnak pénzben kifejezhető ára van. Miután a miskolci cigány gyerekek ügyében a normál iskolákban fennálló szegregáció miatt ítélt meg az LB kártérítést, szerdán, (2010. jún. 9) egy hasonló, nyíregyházi ügyben várható, hogy a kártérítési kötelezettséget a sokkal súlyosabb elkülönítő gyakorlatra, az alacsonyabb tárgyi tudást nyújtó gyógypedagógiai, speciális iskolákban folyó elkülönítésre is kiterjeszti.

Hazánkban az integráltan oktatható enyhe fokban értelmi fogyatékos, és a normál képességű, ám részképesség-, vagy magatartászavaros gyerekek iskolai elkülönítésére használják sok esetben a speciális iskolákat. Egy Oktatási Minisztériumi kutatás szerint (Havas – Liskó, 2005) a cigány általános iskolások kb. 1/3-a tanul szegregált normál iskolában, másik egyharmada pedig (jórészt indokolatlanul) speciális iskolákban!

Mohácsi Erzsébet, az Alapítvány elnöke elmondta, hogy „A Legfelsőbb Bíróság ítélete reményeink szerint a speciális iskolákban és osztályokban szegregáló megyei és helyi önkormányzatoknak is intő jel, hogy a roma gyerekek félrediagnosztizálása és elkülönítése káros, a kártérítést pedig nekik kell megfizetni. A legjobb megoldást természetesen az jelentené, ha a sajátos nevelési igényű gyerekek közül mindenkit integráltan oktatnának, bőrszíntől függetlenül, – legyen az hiperaktív, diszlexiás vagy hallássérült”.

Előzmények: A CFCF 2006-ban két, normál képességei ellenére fogyatékosnak minősített (félrediagnosztizált) roma gyermek képviseletében indított kártérítési pert Szabolcs megyében a speciális általános iskola és a szakértői bizottság, valamint a fenntartó megyei önkormányzat ellen. A Megyei Bíróság 2009. májusi ítéletében megállapította, hogy az alperesek megsértették a két gyermek oktatáshoz való jogát és egy-egy millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg. Az ítélet ellen az alperesek fellebbeztek, ám a szakértői bizottság fellebbezése elkésett. Így a két gyermek a most várható ítélettől függetlenül megkapja az 1-1 millió forintos kártérítést.

2009. novemberében a Debreceni Ítélőtábla nem minősítette felelősnek sem az iskolát, sem pedig a fenntartó önkormányzatot. Az ítélet szerint a megyei fenntartó csak közjogi értelemben követett el mulasztást, és így a gyermekek polgári jogait nem sértette meg. Az Ítélőtábla azonban azt is kifejtette, hogy az eddigieknél alaposabb jogalkotói és oktatási minisztériumi szabályozással együtt egyértelműen szükség van a mérési eszközök és eljárások modernizálására. A modernizálás azért is elengedhetetlen, hogy megszűnjön az az Ítélőtábla szerint is fennálló diszkriminatív gyakorlat, amely szerint normál képességű cigány gyerekek kirívóan nagy arányban kerülnek gyógypedagógiai iskolákba, osztályokba.

A nyíregyházi diákok az egy-egymilliót megkapják, azért fordultak mégis a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy esetükben is állapítsa meg a diszkrimináció fennállását, és az alapján ítélje meg az őket ért kárt.

Ítélethozatal várható: Legfelesőbb Bíróság, Markó u. 16. fsz. 1. 10.30.

További információ: www.cfcf.hu Mohácsi Erzsébet, mohacsi.erzsi@cfcf.hu

Fotó: Cseke Csilla

A magyarországi börtönök túlzsúfoltságának további enyhítését szorgalmazza az Európa Tanács (ET) kínzás elleni bizottsága, amely kedden tette közzé jelentését tavaly tavaszi magyarországi vizsgálódásának megállapításairól.

A strasbourgi székhelyű ET szóban forgó bizottsága (CPT) nem csupán a kínzás, hanem általában az embertelen és megalázó bánásmód ellen is fellép a tagországoknál, a bűnüldöző, illetve büntetés-végrehajtási, valamint pszichiátriai intézményekben tett ellenőrzései nyomán. A ténymegállapító küldöttség legutóbb 2009. március végén, április elején járt Magyarországon, azt megelőzően pedig 2005-ben.

Jobb a helyzet, de még mindig rossz

Fotó: Stalter György

A jelentéssel együtt közzétették kedden Strasbourgban a magyar kormány tavaly októberben megküldött válaszát, amely részletekbe menően reagált a bizottság észrevételeire.

A kínzás elleni ET-bizottság elismerte, hogy a magyar börtönök túlzsúfoltsága az elmúlt években csökkent: a 2005-ös 141 százalékról – a szombathelyi és a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézmény 2008-as átadása nyomán – 2009 tavaszára 122 százalékra mérséklődött a telítettség. A miskolci büntetés-végrehajtási intézet volt az egyik legzsúfoltabb a bizottsági látogatás időpontjában, mintegy 185 százalékos telítettségi rátával.

A magyar kormány által 2009 őszén készített reagáló összegzés szerint már csupán 117 százalékos volt a telítettség, ám a magyar dokumentum is kitért az országos átlagtól való jelentős eltérésekre.

„Az országos fogvatartotti létszám nagysága miatt a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön is a túlzsúfoltság problémájával küzd. Tekintettel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származó fogvatartottak országos átlaghoz viszonyított magasabb arányára, (…) az elmúlt időszak telítettségi mutatója 135-145 százalék között mozgott” – áll a magyar dokumentumban. Az ET normái szerint fogvatartottanként legalább 4 négyzetméternyi teret kell biztosítani.

Kevesebb embert küldjenek rács mögé

Fotó: Stalter György

Az Európa Tanács bizottsága azt javasolja, hogy Magyarország igyekezzen büntetéspolitikai változtatásokat végrehajtani, próbáljanak kevesebb embert rács mögé juttatni. A büntető eljárás alá vont személyek esetében az ítélethozatal előtt nagyobb hangsúlyt lehetne helyezni azokra az intézkedésekre, amelyek nem teszik szükségessé az előzetes letartóztatásban tartást, az ítélethozatalnál pedig a szabadságvesztés helyett törekedni lehetne a társadalomba való visszailleszkedést célzó intézkedésekre – vélekedett a strasbourgi testület.

A jelentés külön-külön kitért a rendőrségi fogdákban, a börtönökben, a külföldi illegális bevándorlók elhelyezésére létrehozott őrzött szállásokon, illetve a zárt pszichiátriai intézetekben elhelyezettek körülményeire. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy lehetőség szerint el kell kerülni az előzetes letartóztatásba helyezett személyek rendőrségi fogdákban való elhelyezését.

Az emberjogi aggályokat részletesen tárgyaló jelentésben felvetették egyebek közt, hogy az őrizetesek orvosi vizsgálatakor biztosítani kell a személyiségi jogok védelmét, a vizsgálat megfelelő intimitását, azt, hogy annak csak az egészségügyi személyzet lehessen a szemtanúja.

Bántalmazott rabok

„A miskolci büntetés-végrehajtási intézetben a küldöttség számos hihető, orvosi bizonyítékokkal alátámasztott beszámolót kapott a fogvatartottaknak a személyi állomány általi fizikai bántalmazásáról. A beszámolók szerinti bántalmazás főképpen ütlegelésre és rúgásokra vonatkozott, amelyeket az elmondások szerint nem csak a börtönhelyiségekben, hanem a szomszédos bírósági épületben is alkalmaztak” – áll a CPT-dokumentumban.

A bizottsági jelentéstevők szerint a magyar hatóságoknak „erős hangú üzenetben” kell felhívniuk a figyelmet a helytelen bánásmód minden fajtájának – akár a fizikai bántalmazásnak, akár a verbális sértéseknek – az elfogadhatatlanságára. A bizottsághoz ugyanis eljutottak panaszok ilyen esetekről, egyebek közt „rasszista természetű, sértő szóhasználatról”. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy az elfogás után már megfékezett személyt nem szabad tovább ütni, a fogva tartottak szállításakor pedig ügyelni kell az alkalmazott kényszerítő eszközök arányos voltára.

Forrás: http://index.hu/belfold/2010/06/08/a_magyar_bortonok_tulzsufoltsaganak_enyhiteset_keri_az_europa_tanacs/

A Dzsaj Bhím Közösség tagjai elzarándokoltak a Máriapócsi Kegyhelyre 2009. szeptemberében

„Cigány testvéreink fogadják el az egyház anyai szeretetét” – Vegliò érsek beszéde az európai cigánypasztorációs konferencia megnyitásakor

Az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnöke köszöntő beszédében megállapította: a találkozó célja, hogy cigány testvéreink és általában véve az úton lévők egyre inkább részt vegyenek az egyház életében. A kedden reggel kezdődött megbeszéléseken megvitatják a cigánypasztoráció prioritásait, illetve javaslatokat fogalmaznak meg, hogy még hatékonyabban hangolhassák össze az európai helyi egyházak és a különféle egyházi szervek tevékenységét a cigányok javát szolgálva. A főpásztor emlékeztetett rá, hogy II. János Pál a 2000-es jubileumi szentév végén mindenkit az evangéliumi „Duc in altum” felszólítással buzdított, vagyis evezzetek a mélybe! A múlt emlékéből merítve éljük szenvedélyesen a jelent és bizalommal nyíljunk meg a jövőnek.

A Dzsaj Bhím Közösség tagjai elzarándokoltak a Máriapócsi Kegyhelyre 2009. szeptemberében

Ami a múltat illeti, a cigányok történelmét Európába érkezésüktől fogva sajnálatos módon a visszautasítás és az üldöztetések jellemezték. Ennek csúcspontját jelentette a náci népirtás, a Balkánon történt etnikai tisztogatás. Ma is jelen vannak a „szociális bűnök” elterjedt formái, mint például a kirekesztés politikája. Ebben a történetben az egyház is közvetve vagy közvetlenül vétkes. Az árnyak mellett azonban keresztények ragyogó példáit is felmutathatjuk, akik életükkel és tevékenységükkel hozzájárultak a megtéréshez és a kiengesztelődéshez, az egyháznak a cigányokkal szembeni magatartása megváltoztatásához.

Vegliò érsek ezután három történelmi eseményre emlékeztetett. VI. Pál pápa 1965. szeptemb
er 26-án felkereste a Róma környéki Pomezia cigánytáborát, biztosítva őket szeretetéről. Gesztusát II. János Pál folytatta, amikor 2000. március 12-én, az evangéliumi bátorság és alázat tettével ünnepélyesen bocsánatot kért a cigányoktól azokért a bűnökért, amelyeket az egyház gyermekei a múltban ellenük elkövettek.

A máriapócsi könnyező Szűz Mária. (Fotó: a Dzsaj Bhím Közösség egy máriapócsi zarándoka, 2009. szeptember)

Három évvel azelőtt, 1997. május 7-én II. János Pál a boldogok sorába iktatta Ceferino Gimenez Malla cigány vértanút, elismerve ezáltal, hogy ez a népcsoport is meghívást kapott az életszentségre.
Ami a jelent illeti, a II. vatikáni zsinat és a pápai tanítóhivatal tőlünk is azt kívánja, hogy tartsunk lelkiismeretvizsgálatot, vajon hűségesek voltunk-e az egyház hivatásához és küldetéséhez? – mondta Vegliò érsek, hangsúlyozva a befogadás képességét.

Ma a cigányokkal számos nemzetközi és országos szervezet foglalkozik, törekedve emberi, társadalmi, kulturális és vallási felemelkedésükre. Az Európa Tanács, az Európai Unió és az Európai Parlament számos határozatban és javaslatban oltalmazza alapvető jogaikat. Ennek ellenére még sokan közülük nem élvezik ezeket a jogokat. Sokan nagy szegénységben élnek, mások nehezen jutnak el az egyház szívébe a társadalomban gyökeret vert előítéletek következtében. A faj- és idegengyűlölet, a cigányellenesség jelenségei sajnos gyakran akadályozzák a békés és demokratikus társadalmi életet. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a cigányok felelősségéről és negatív magatartásáról sem környezetükkel szemben. Emlékeztetnünk kell rá èket, hogy nekik is vállalniuk kell a többi állampolgárhoz hasonlóan kötelességeiket, országuk törvényeinek megfelelően.

A mostani találkozó azt jelenti, hogy a VI. Pál által 45 évvel ezelőtt a cigányokra bízott iránytű továbbra is határozottan vezeti az egyházat elkötelezettségének útján – mondta a Migrációs Pápai Tanács elnöke, majd a jövőbe vetett bizalom témáját érintette.

A Dzsaj Bhím Közösség tagjai a máriapócsi templomban, 2009. szeptember

Utalt II. János Pál „Ecclesia in Europa” k. apostoli buzdítására, amelyet 2003-ban tett közzé Szent Péter és Pál apostolok liturgikus ünnepének vigíliáján. Ebben a remény jelei közül megemlítette a kelet-európai országok folyamatos integrációját, amely hozzájárul egy „európai tudat” kialakításához, főleg a fiatalok körében. A folyamatban lévő változások remélhetőleg hozzájárulnak ahhoz, hogy feltartóztassák a fajgyűlölet, a cigányellenesség, a diszkrimináció jelenségeit. Ez lehetővé teszi, hogy a különféle cigány etnikumok és más úton lévő csoportok megszilárdítsák önazonosságukat, kulturális különbözőségüket, beilleszkedve az adott országok polgári közösségeibe. II. János Pál arra is rámutatott, hogy szükség van a kontinens részegyházai közötti együttműködésre, amely a szeretetközösség kifejezése. A helyi egyházak az ajándékozás logikáját követve osszák meg egymással lelkipásztori irányelveiket, a földrész püspökei közötti kollegialitás nevében.

Antonio Maria Vegliò érsek, az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnöke végül arra kérte a találkozó résztvevőit, vigyék el cigány testvéreinknek VI. Pál pápa üzenetét, arra kérve őket, hogy fogadják el az egyház barátságát, anyai szeretetét.

Forrás: Vatikáni Rádió, 2010.

2010. május 16-án vasárnap reggel a Vadász-patak kiöntött és az emberek nagyon megijedtek.

Már 4 éve nem volt ilyen nagy tragédia, a patak melletti házakat már reggel 10 óra körül elérte a víz, és sajnos azokat az embereket ki kellett költöztetni a házaikból, mert mindenüket megtámadta a patak, és így nem volt biztonságos tovább maradni. A polgármester asszony jólelkűségének köszönhetően minden olyan család, akit a patak vize elért, azok beköltözhettek az alsóvadászi közösségi házba, így már valamennyire megnyugodtak, mert volt hol aludniuk. De sajnos a víz nem állt meg, ment tovább, jött be a faluba is, de már délután 5-6 óra körül ott volt az utcánkban, és nagyon gyorsan kellett cselekedni, mert hát nagyon féltek az emberek, hogy nekik is bemegy a víz a házukba. Nagyon gyorsan a zsákokat megtöltötték homokkal, és tették mindenkinek a kapuja elé, hogy ne menjen be a víz az udvarra. Nagyon sokan összefogtak, és úgy dolgoztak. Mindenkinek a kertjében rengeteg víz volt, és mindenük odalett, minden zöldséget, amit ültettek, kárba ment. Az emberek hajnalban is dolgoztak egész reggelig, de mindhiába, csak május 18-án, kedd reggel kezdett a víz csökkeni, már délutánra szinte semmi nem volt.

BALOGH ÁGNES

Videó: Siroki László, Tomor

Egymillió homokzsákkal védik a Sajó menti településeket

Huszonegy települést veszélyeztet a hétvégi esőzés miatt várható rendkívüli áradás a Sajó völgyében, ahol a vízügy rendkívüli védekezési munkálatokat kezdett vasárnap. A szakértők szerint a víz magassága itt meghaladhatja a valaha volt legmagasabb szintet, ezért vasárnap 1 millió homokzsákot és 250 szakembert vezényeltek e helyszínre. A szakminiszter vészhelyzet bevezetését fontolgatja, miközben harmadfokú készültség van a Zagyván és a Kapos folyón is.

Több mint 1 millió homokzsákot használtak fel vasárnap a Sajó melletti töltések megerősítésére, ahol a hétvégi esőzés miatt minden idők legmagasabb árhullámát várják a szakemberek. Az észak-magyarországi folyóhoz még Bajáról is érkeztek vízügyi szakemberek, a térségbe vezényelték a szolnoki, a nyíregyházi, a debreceni és a bajai vízügyi igazgatóságok mintegy 250 munkatársát – közölte vasárnap a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM).

A minisztérium szerint a helyzet Sajóecseg településen a legveszélyesebb, az önkormányzat megsegítésére a vízügyi igazgatóság itt koncentrálja a védelmi erejét. Adott esetben a Hernádról csoportosítanak át embereket – közölték, mivel ott az előre jelzettnél kevesebb eső esett az elmúlt napon. A tárca szerint a vízügy felkészült a Sajó-menti 21 veszélyeztetett település védelmére.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter vasárnap délután bejelentette, hogy a Sajó térségére nagy valószínűséggel veszélyhelyzetet rendelnek el hétfőn. Szabó Imre a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságon tartott sajtótájékoztatóján közölte: az árvízi védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket a kormánynak ki kell fizetnie. A miniszter szerint a védekezés költségeinek nagysága a védekezés hosszától függ.

A védekezés részeként Varga Zoltán önkormányzati miniszter elindult Miskolcra, ahol szükség esetén a várható kitelepítések miatt megnyitják a befogadó helyeket. Erre azért van szükség, mert következő napokban a 21 veszélyeztetett Sajó menti településen elképzelhető, hogy kitelepítésekre is sor kerülhet.

Legmagasabb készültség

Harmadfokú készültséget kellett elrendelni a Zagyva folyó alsó szakaszán is, mivel a Tarnán is nagy mennyiségű víz érkezik a folyó ezen szakaszára. Ha a tendencia nem változik, és további áradás következik be, akkor előbb a Jászteleki és később esetleg a Borsóhalmi tározó nyitására is szükség lehet – közölte a vízügyi minisztérium.

A Dunántúlon jelentős árhullám érkezik a Kaposon, itt is harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. A folyó tovább árad, ezért elképzelhető, hogy az árvíz miatt vissza kell fogni a Balaton vízleeresztését (a hétvégi heves esőzés miatt várható rekord méretű árhullámokról itt olvashat előrejelzéseket).

Károk 100 településen

A helyzet azért vált kritikussá, mert második napja az ország egész területén szinte folyamatosan esik az eső. Selyén a minisztérium szerint szombaton egy nap alatt hullott le két havi csapadékmennyiség. Az esőzések a KvVM szerint mintegy 100 településen idéztek elő károkat, közöttük nagyobb városokban, Miskolcon, Kazincbarcikán, Szentendrén, Bonyhádon kellett beavatkozni a lakóházak közvetlen elöntése miatt.

Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20100516-egymillio-homokzsakkal-vedik-a-sajo-menti-telepuleseket.html

Oszmán Birodalom, 1915. április: Fegyveres török katonák kíséretében
örmény civilek vonultak börtönbe (Fotó: Amerikai Vöröskereszt)

Kőfaragás Jeruzsálem örmény negyedében, a Szent Jabab székesegyházban

Tisztelt Országgyűlés!

95 esztendeje kezdődött a modern történelem első államilag szervezett népirtása, a törökországi örmények tömeges legyilkolása:

http://index.hu/kulfold/2010/04/24/megemlekeztek_az_ormenyek_lemeszarlasarol/

A török állam, a nyugati demokráciák szövetségi rendszerének, a NATO-nak tagja, mindmáig büntetlenül tagadja ezt a bűnt, és üldözi azokat, akik kimondják ezt az igazságot.

Magyar pedagógusok, vallási vezetők, történészek egy csoportja 2009. augusztus 12-én fordult az Oktatási Minisztériumhoz, hogy a magyar gimnáziumi érettségi vizsgákon használatos Középiskolai történelmi atlaszban kapjon helyet ez az adat:

»Az örmény népirtás« dokumentumfilm posztere (a premier 2006. április 17-én volt országszerte az USA-ban a PBS TV jóvoltából)

http://www.dalit.hu/se-holokauszt-se-romak/

Reméljük, hogy a 2011-ben hazánkban érettségizők már megtalálják ezt a tényt az atlaszukban.

A demokratikus országok szerte a világon becsületbeli ügyüknek tekintik, hogy az állami eszközökkel szervezett genocídium ne merüljön feledésbe. Az Amerikai Egyesült Államok törvényhozásának illetékes bizottsága például 2010. március 4-én hozott határozatot az örmény népirtás ügyében:

http://www.origo.hu/nagyvilag/20100304-usa-kulugyi-bizottsaga-elismeri-ormeny-nepirtast.html

Mivel Magyarországon az örmény kisebbség államilag elismert nemzetiségi csoport, a kérdéssel Dr. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman is foglalkozott:

Az örmény mészárlás maradványai Erzincanban, ilyen emlékeztetők megtalálhatók szerte Örményország

http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/kulhon/95-eve-tortent-az-ormeny-nepirtas.html

http://www.hirszerzo.hu/cikk.tabutores_es_nepirtas_-_masfel_millio_ormenyre_emlekeztek.148436.html

A népirtás elismerésének ügye azonban nem egy nemzetiség ügye, hanem demokratikus államtól elvárható állásfoglalás. Kérjük, hogy a 2010-ben hivatalba lépő új Országgyűlés a francia Nemzetgyűléshez és a lengyel Szejmhez hasonlóan határozatban rögzítse:

1915-17-ben Törökországban népirtás történt.

Tisztelettel:
Dzsaj Bhím Közösség

A kezdeményezést támogatja:

• 17⁰⁰ Menetelés (Sólyom telep – Emlékmű)

• 17³⁰ Himnusz (magyar, izraeli, cigány)

• 17⁴⁵ Holokauszt – Lázi Mónika

• 18¹⁵ Asszonykórus – Auschwitz

• 18²⁰ Radnóti Miklós: Erőltetett menet (Lázi Mónika, Molnár Anikó)

• 18³⁰ Stefán László, Sajókaza polgármestere

• 19⁰⁰ Derdák Tibor – Orsós János (Dzsaj Bhím Közösség, Dr. Ámbédkar Gimnázium)

• 19³⁰ Víg vándor cigányok – Tábor tüze lobban

• 19³⁵ Budai Miklós, kántor, Radvánszki Gábor, elnök, Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség

• 19⁵⁵ Köszönetmondás

• 20⁰⁰ Nemzetközi cigány himnusz, Szózat

Az MTI fotóriportere, Balázs Attila örökítette meg a közösség életét.

A 402 lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település csendes, békés. 80 százalékban cigányok lakják, akiket a hit tart össze.

Kanalas Magdolna naponta többször is félrevonul lelki gyakorlatot tartani. A Magyarországi Szabadkeresztény Gyülekezet imaházában minden csütörtökön és vasárnap összegyűlnek Uszka és a környékbeli települések cigány és nem cigány hívői

A 402 lakosú Uszka csendes, békés, 80 százalékban cigányok lakta település, melynek összetartó erejét a hit adja

Kovács Edgár lelkipásztor zenekari kíséret mellett dicsőíti az Urat

A nagy szegénység ellenére a településen gyakorlatilag nincs bűnözés, ismeretlen a rendbontás, és mint egy nagy családban, a problémákat is együtt oldják meg

Kanalas Magdolna uszkai otthonában

Imádkozás közben

Istentisztelet a Magyarországi Szabadkeresztény Gyülekezet imaházában

A falu népe az istentiszteleten gyűlik össze

Az első osztályos Molnár Henrietta egy gyermekeknek készült kereszt feliratát másolja a füzetébe

Az imaházat egy családi házban alakították ki

Forrás: http://nol.hu/mozaik/megtert_cigany_kozosseg_szabolcsban_-_galeria

Kapcsolódó cikk:

Az uszkai Dr. Sértő-Radics Istvánt kitüntette az Egyesült Államok Külügyminisztériuma