A rendőrség fellépése a cseh jobboldali szélsőséges Munkáspárttal szemben.
(Fotó: Reuters, 2009. május)

A cseh Legfelsőbb Bíróság szerdán feloszlatta a jobboldali szélsőséges Munkáspártot (DS – Dělnická strana). A betiltást a jelenlegi cseh kormány nevében Martin Pecina belügyminiszter kezdeményezte.

Tavaly ugyanilyen beadványt nyújtott be a Topolánek-kabinet is, amelynek bizonyítékait azonban az illetékes testület nem tartotta elegendőnek, ezért akkor elutasította az indítványt. A szerdai ítéletet a bíró azzal indokolta, hogy a pártvezetők megnyilvánulásaival és számos videofelvétellel kiegészített dokumentumok egyértelművé tették, hogy ez a politikai tömörülés fajgyűlölő, soviniszta, programjában a náci Németország eszméit és jelképeit követi, nyilvános szerepléseivel pedig veszélyezteti a cseh demokratikus rendszert.

Lapunk megkeresésére Jan Kysela neves cseh alkotmányjogász helyénvalónak nevezte, hogy a cseh rendőrség az elmúlt hónapokban következetesebben lép fel a szélsőségesekkel szemben. – A szerdai ítélet pedig figyelmeztetés minden érintett pártnak és pártvezérnek. Ne higgyék azt, hogy demokratikus környezetben és a szólásszabadsággal visszaélve, bármit hirdethetnek – mutatott rá.

Forrás: http://nol.hu/kulfold/betiltottak_a_cseh_munkaspartot

Sztárokkal együtt Barack Obama is énekelt a Fehér Házban, egy koncerten. A 60-as évek polgárjogi mozgalmára emlékeztek, amikor a feketék egyenjogúságát biztosító törvények születtek. Obama mellett ott énekel például Morgan Freeman, Queen Latifah vagy Bob Dylan is. Obama azt mondta, a polgárjogi mozgalmat a zene tartotta életben. A koncerten a kor slágereit adták elő. A Fehér Házban nem ez volt az első, hasonló koncert, volt már klasszikus és latin zenei is. De Obama eddig még nem énekelt.

A helyiek megígértették a kvízmesterrel, hogy visszatér hozzájuk (szerk. a Sólyom-telepre)

SAJÓKAZA – A faluban ugyanis két indiai fiatal vendégeskedett, akiket a helyi Dr. Ámbédkar Gimnázium két vezetője, Derdák Tibor és Orsós János hívott meg, hogy a buddhizmusra áttért cigányoknak tartsanak előadást a babonákról, a babonaság elleni küzdelemről. Ennek kapcsán beszélgetett a helyiekkel a kvízmester is.

Előadásra invitálták a kvízmestert

Szinte életveszélyesen lepusztult házak, kóbor kutyák, „sártenger” és ujjongó cigány gyerekek várták Vágó Istvánt Sajókazán, azon a településen, ahol az emberek látszólag boldogok, annak ellenére, hogy hasztalan keresnek munkát, így számukra az élet mindennapos küzdelem. A fiatalok többsége még csak most tanul írni és olvasni, Vágót azonban egytől egyig ismerték, várták, hogy „ihassák” minden szavát. Miután a fiatalok megrohamozták a kvízmestert, megkérték, sétáljon velük végig a cigánysoron, nézze meg, milyen körülmények között élnek.

- Szörnyű volt, annak ellenére, hogy már láttam ilyet Indiában. Az ilyesfajta látvány mindig összeszorítja az ember szívét. Miközben végigjártuk a falu egyes részeit, a családok elmesélték élettörténetüket, így egy kicsit beleláthattam a mindennapjaikba. Örömmel konstatáltam, mekkora a családok öszszetartása, és milyen boldogok, annak ellenére, hogy az életük csupa nélkülözés – mondta el Vágó, aki később a gimnázium iskolatermében foglalt helyet a település lakói között.

Tömegben Vágó István köré gyűltek a helyiek, hogy végighallgassák a kvízmester előadását

- Levetítették a Gettómilliomost, amely után rengeteg kérdés vetődött fel bennük. Sokat faggattak a játékokról és arról, hogy mit gondolok a babonákról. Én próbáltam érveket felsorakoztatni, milyen előnyökkel jár a szkeptikus gondolkodás – árulta el Vágó, aki reméli, hogy a buddhista helyiek egyre több kérdésre keresik majd a racionális választ. Sajókaza lakói megígértették vele, hogy a jövőben visszatér, és beszélget velük az élet nagy kérdéseiről.

http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/vago-romatelepen-volt-2004275/ (Döbörhegyi Anna)

Vác – A gyermekotthoni és nevelőszülői ellátást a váci egyházmegye vette át a Komárom-Esztergom megyei önkormányzattól, a feladathoz a megye évente 240 millió forintot biztosít, és átadott több ingatlant, mintegy 60 millió forint értékben – tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön az MTI-t. (Forrás: MTI)

Völner Pál (Fidesz) elmondta, hogy az önkormányzat évente 100-150 millió forintot takarít meg a gyermekvédelmi feladatok átadásával, mivel az egyházi intézmények az önkormányzatinál magasabb állami támogatást kapnak.

Az elnök hozzátette, hogy Komáromban a Váci Egyházmegye „Názáret” Szociális Szolgáltató Szervezetének használatába adták a feladatok ellátásához szükséges ingatlant, Esztergomban pedig tulajdonba adták a volt idősotthont, azzal a kikötéssel, hogy az épületet 10 évig csak gyermekvédelmi, oktatási vagy karitatív célra használhatják. Az idősotthon leromlott állagú műemléképület, jelenleg üres, többször eredménytelenül próbálták értékesíteni.

Az önkormányzat továbbá megállapodott az egyházmegyével, hogy évente 240 millió forint támogatást nyújt előlegként a gyermekvédelmi feladatok ellátására, a támogatás pontos mértékét a márciusi költségvetésben rögzítik.

Komárom-Esztergom megyében a gyermekotthonokban és a lakásotthonban 4-500 gyerek kaphat ellátást. Az egyházmegye nevelőszülői hálózat bővítését tervezi – mondta el a közgyűlés elnöke.

http://www.evangelikus.hu/okumene/a-vaci-egyhazmegye-latja-el-a-gyermekvedelmi-feladatokat

A Dalit.hu pályázatot hírdet gimnazista diákok számára a vers magyar és cigány fordításának elkészítésére:

A verset a Dalit.hu olvasói számára Pardeep Attri küldte Benáreszből (India).

When I born, I black
When I grow up, I black
When I go in Sun, I black
When I scared, I black
When I sick, I black
And when I die, I still black

And you white fellow
When you born, you pink
When you grow up, you white
When you go in sun, you red
When you cold, you blue
When you scared, you yellow
When you sick, you green
And when you die, you gray
And you calling me colored?
Why ???

Shalva Weil, a jeruzsálemi Héber egyetem kutatója különös jelenségre bukkant a világ egyik eldugott sarkában Tibettől délre, Bangládéstől keletre, a burmai határvidéken. India távoli hegyeiben a sinlung törzsekhez tartozó lakosok az elmúlt 60 évben tömegesen térnek át a legszigorúbb előírásokat követő zsidó vallásra. Ma már mintegy 500 sinlung személy tartózkodik Izrael államban.

Az áttérések a sinlungok körében két szakaszban zajlottak: először 100 éve az eredeti bennszülött vallásukból megtértek a kereszténységhez, majd a keresztény vallásról áttértek a zsidó vallásra.

A szikra, amely az áttérést kiváltotta, egy látomás volt. Mela Chala egy mizorami faluban egy reggel arra ébredt, hogy álmot látott: ő és övéi egy elveszett zsidó törzs leszármazottai. Az álom híre bejárta Mizoramot, Manipurt, sőt Burmába is eljutott. Mela Chala később újabb misztikus intelmet kapott, mi szerint övéi vissza fognak térni Izraelbe. A látomás 1951-ben történt.

Mindez éppen három évvel Izrael állam megalakulását követően történt, amikor az Izrael iránti rokonszenv világszerte tetőzött. Az indiaiak különösen csodálták, ahogyan a zsidó nép elnyerte a függetlenségét a britektől. India kormánya akkoriban mégis úgy döntött, hogy nem lép normális diplomáciai kapcsolatra Izraellel, hogy így az arabok kedvében járjon, és megelőzze az otthoni muzulmánok felzúdulását. Ennek ellenére Mela Chala apokaliptikus látomása óta a sinlung törzsekhez tartozó indiaiak ezrei az ötvenes évektől kezdve nagy szorgalommal tanulmányozták a zsidó vallás rejtelmeit, „hogy visszatérhessenek őseik földjére”. A mai Izrael szerintük a sinlungok őshazája. A múlt összeér a jelennel, az elveszett izraeliták megkerültek.

Az egész mozgalom olyan eldugott helyen zajlik, és olyan hirtelen tört elő, hogy a nagyvárosokból lehetetlen megállapítani, mi is történik. Az áttért törzsi lakosság „Manassé gyermekei”-nek nevezi magát. Egy maroknyi iskolás közülük már a távoli Bombayban tanul indiai városi zsidó diákokkal együtt. A mizoramiak egy-két kalkuttai és újdelhi zsidó vezetővel is fölvettek személyes kapcsolatot. Indiából és Burmából pedig azóta kivándorolt több száz ember Izraelbe.

Ha áttérünk egy vallásra, el kell fogadnunk egy sor hiedelmet és gyakorlatot, amik eltérnek mind attól, amit addig igaznak tartottunk, és amit elvártak tőlünk. A csoportos áttérések gyakran izgalmasak és új irányt adhatnak a kutató elmének: miért van az, hogy egyik csoport vonakodik fölvenni egy világvallást, míg a másik meg ugyanabban a közegben szívesen áttér. Miért van, hogy egyes áttérési mozgalmak hirtelen népszerűségre tesznek szert, és egyáltalán: miért térnek át az emberek? Az ezredforduló kedvez az ilyen gondolatoknak és a vallási felbuzdulásnak.

Az antropológusok, sőt más tudományágak művelői is régóta érdeklődnek a vallási „áttérések” iránt, bár ezt gyakran szűken értelmezik. Jellemző, hogy a „megtérést” csakis a kereszténység felvételére mondják. Persze valójában nemcsak azt jelentheti, így néha az Iszlámba való „betérés” leírását is olvashatjuk. Viszont a zsidó vallásnak, ennek a hagyományosan nem térítő vallásnak a tömeges felvételéről aligha hallottunk.

Ez már így is elég bonyolult, hát ha még hozzáadjuk a hagyomány újraalkotásának a jelenségét! Mizoramban a jelek szerint az áttérés segíti a vegyes törzsi eredetű sinlungnak nevezett népesség összeolvadását, miközben a különböző eredetű lakosok közösen lerázzák a gyarmatosítók által annak idején kívülről rájuk erőltetett kulturális igát.

Sára, aki a vaiphei törzsből tért meg a zsidó vallásba, egy lakodalmon Jeruzsálemben 2000. augusztusában így mesél erről: „az izraeliek azt hiszik, mind egyformák vagyunk, pedig némelyikünk alig érti a többiek beszédét, mert másik törzsből vagyunk”. Arra is emlékeztetni kell, hogy külsődleges hasonlóságuk ellenére sok törzs küzdelemben áll egymással erőforrásokhoz való hozzáférés vagy helyi hatalmasságok iránti hűség dolgában Mizoramban és Manipurban egyaránt.

„a „sinlung” szó homályos eredetű. „Sin” – azt jelentheti: kínai származású, „lung” pedig azt jelenti: kő. A csin-lusáj mitológiában népszerű téma, hogy barlangból származunk. A sinlung különböző törzsi csoportok közös neve: csin, kuki, lusáj, mizó, stb.” Az elnevezések attól függenek, hogy milyen összefüggésben soroljuk őket.

Egyes csin és kuki törzsbéliek újabban a nágákkal azonosíthatók, pedig egy évszázada még jól megkülönböztethetők voltak. A legutóbbi években aztán mégis ellenségeskedések törtek ki köztük. A csoportok finomabb megkülönböztetése földrajzi helyekhez is köthető. Minden törzsi név meghatározásával bajban vagyunk, sőt az egyes egyének törzsi hovatartozása is változandó, akár alku tárgya is lehet.

A csin, kuki, sőt mizó megnevezések látszólag szabadon fölcserélhetők egymással. A kuki megnevezésről azt tartják, hogy azt az angolok találták ki. A kukikat régi és új kukikra oszthatjuk. Utóbbiak közé tartoznak azok az északi csinek, akik XIX. század közepén érkeztek jelenlegi lakóhelyükre. A régi kukik máshonnan menekültek ötven évvel az előtt. Újabb időkben bizonyos törzsek visszautasítják a kuki megnevezést, mivel lenézőnek tartják. Helyette a sinlung megjelöléssel azonosulnak, vagy valamelyik felsorolt konkrét törzs tagjaként határozzák meg magukat.

Az izraeli közbeszéd viszont héberül mindegyiküket egységesen „Bene Menasseh” –ként azonosítja. Ezzel a bibliai törzsi megnevezéssel egy új valláshoz kötik őket és egy új sorshoz.

A törzsi identitás változékonyságának hagyománya magyarázatot nyújthat arra is, hogy miért alakul ki ilyen könnyen a zsidó identitás „Manassé gyermekei”-nél. Az identitások gomolygó ködéből talán megérthetjük, hogyan lehetett vonzó egy olyan azonosulás, amelyhez látszólag semmilyen kapcsolat nem fűzi a helyieket. Nincs írásos bizonyíték arra, hogy az indiai-burmai határvidéken zsidók valaha is éltek volna, és a tíz elveszett törzs legendáját sem szokás evvel a területtel összehozni.

A helyi törzsek tagjainak a gyarmatosítók eleinte a protestantizmus puritán kálvinista változatát kínálták. Később aztán welszi prédikátorok prófétáló, ördögűző, nyelveken szóló ébredi felhívásai visszhangra leltek a helyiek körében. A személyes vallási élményre, hívő életre helyezték a hangsúlyt, szembehelyezkedve a sákramentálisnak, paposnak és világiasnak tűnő intézményesült egyházakkal.

Mivel az ébredési mozgalmakat csak a gyarmatosítók tudósításaiból ismerjük, nem világos, hogy a keresztyénség bátorította a benszülöttek útkeresését, vagy netán megelőzte-e a keresztyénség fölvételét valamely közéleti, vallási mozgalom. A bennszülött vallás természetével mindenesetre összefügghet az a tény, hogy a törzsi lakosság ennyire könnyen megtért. A sinlungok egyetlen mindenütt jelenvaló istenben hisznek, aki a jóság megjelenítője A hittérítő Mendus szerint „ez az isten jó természetűnek, kedvesnek, jámbornak, de némiképp tétlennek látszik a rossz szellemek megregulázásában” Igaz, hogy a misszionáriusok ellenezték az állatáldozatot, kárhoztatták a helyi erkölcsöket, és bátorították a lakosságot, hogy vegye át a nyugati családmodellt, öltözéket, zenét és táncot.

Akárhogy is, a helyi lakosság fölfedezte, hogy fel lehet venni a nyugati vallást a bennszülött hit elhagyása nélkül. Ráadásul az ezredfordulós csodavárás, amely talán a keresztyénség előtti vallásban is meglehetett, jól illeszkedett a lakosoknak fölkínált ébredéses keresztyénséghez. A gyülekezet azon tagjait, akik könnyen esnek vallási elragadtatásba, a többiek úgy tekintik, mint akikre kitöltetik a Szent Szellem, és az ekkor kiejtett szavakat próféciának fogadják el. McCall (1949) följegyzett számos ébredési esetet, például a „kelkangi incidens”-t, amikor három férfi „nyelveken szólt”, és azt állították, hogy rajtuk keresztül az Isten szólt. Tömegesen és széles körben találtak követőkre, mindaddig, amíg a gyarmati főfelügyelővel összetűzésbe nem kerültek, aki aztán elbánt a mozgalommal, kiiktatta ezt a „boszorkányságot”.

A lusájoktól északra a kacsar nágák között kitört egy politikai töltetű messianisztikus mozgalom 1929-ben. Itt egy új „messiás” lépett föl, és fölszabadulást igért a nágáknak a törzsi és a brit uralom alól egyaránt.

A Chin hegyek között a leghíresebb ébredési mozgalom Pan Chin Hau fellépéséhez kötődik, aki a burmai Tiddim mellett egy faluból származott. Pan Chin Hau azokra a látomásokra alapozta mozgalmát, amelyeket 1900 és 1903 között álmodott meg. 1931-re 35.700 követő csatlakozott a mozgalmához. Noha nehéz volna pontosan megjelölni Pan Chin Hau hitelveit, az világos, hogy követőinek szertartásai között volt egy vasárnapi rituálé, megemlékeztek az Új Esztendőről, Pan Chin Hau születésnapjáról és haláláról – röviden szólve ez nyugati és helyi vonások szinkretikus elegye volt. A Pau Chin Hau kultusz megengedte az állatáldozatokat, ha azokat az Istennek ajánlották.

1940-ben már a szellemhit mindenféle célok elérésére alkalmas, de idejétmúlt dologgá vált. Az egész hegyvidék keresztyén lett 1954 után, és föladta a szellemek (nat-ok) imádatát. Észak Burmában ugyanez történt a kacsinokkal, és a XX. század kezdetétől két nemzedék alatt mind keresztyénné lettek.

India 1947-es függetlenné válásától a metodisták és a baptisták Mizoramban egyesült egyházzá ötvöződtek, bár a külföldi hittérítőket az állam kitiltotta. 1981-re Mizoram lakosságának 83%-a (400.000 lélek) vette föl a keresztyénséget, és Manipur lakosságának 30%-a. Mindkét szövetségi államban a misszionáriusoknak azt engedték meg, hogy csak a törzsi lakosság legyen a célcsoportjuk, amely aztán elsöprő többségében meg is tért az új vallásba. Az Izraelbe került sinlungok kivétel nélkül a keresztyénség valamely formáját gyakorolták, mielőtt zsidókká lettek.

A zsidó vallás fölvétele a jelek szerint a keresztyénségre adott reakció része az indiai-burmai határvidék sok törzse körében. Nem világos ugyan, hogy mi is váltotta ki ezt az irányzatot, de az több mint valószínű, hogy az áttérés a huszadik században hirdetett gyarmatosító keresztyénséggel szembeni általános elégedetlenséget tükrözi, és arra utal, hogy elevenen él a vágy a keresztyénség előtti vallás elemeinek a mai világban való alkalmazására.

A zsidóságba betérő sinlingoknak sikerült összegyúrniuk az elveszett izraeli törzs iránti azonosulást a vándorló törzsekről szóló bennszülött mondákkal. Az új ezredévvel kapcsolatos csodavárást, mely talán a saját vallásuk eleme lehetett, a modern zsidóságra vetítették.

Könnyen lehet, hogy a múltban kereszténnyé lett sinlungok újkeletű zsidóvá térése benszülött vallási hiedelmek csodavárásaival is kapcsolatban áll. Mindenesetre a sinlungok és a mai zsidóság kapcsolata egy általánosan elfogadott mítoszra alapszik, amely a kereszténységben és a judaizmusban közös: Izrael elveszett tíz törzse valahol a szétszóratásban tovább él.

Ámbátor nincs olyan írásos bizonyíték, amely összefüggésbe hozná az észak-kelet-indiai törzsi népeket az elveszett izraeliták mítoszával, valószínűsíthető, hogy a gondolatot az ébredési mozgalmakkal együtt hozták be a misszionáriusok a többi ezredfordulós csodavárási érvvel együtt. Bizonyára más országokban is hasonlóképpen megtörtént, hogy fundamentalista keresztyén hittérítők „fölfedezték” az elveszett törzseket eldugott helyeken attól az igyekezettől vezérelve, hogy ily módon is gyorsíthatják a messiási kor közeledtét.

Az elveszett izraelitákhoz való tartozás igénye régtől való, s ebben sok száz, de talán sok ezer csoport osztozik szerte a világon.

A Biblia szerint az északi Izrael királyságát az asszírok hódították meg a Kr. e. VIII. században, és a tíz törzs (Rúben, Simeon, Izsakhár, Zebulon,

Manasse, Efraim, Dán, Naftali, Gad és Áser) a királysággal együtt száműzetésbe kényszerült „…és Halában és Háborban a Gózán folyó mellett, és a Médek városaiban telepítette le őket” (Királyok II. könyve 17:6). A tíz elveszett törzs sorsa örök rejtély maradt. Noha általában azt feltételezik, hogy a száműzött izraeliták később beolvadtak, egyes bibliai helyek dokumentálják a száműzetésük helyszíneit (Krónika I., 5:26), és prófétai kijelentések (Ézsaiás 11:11-12; Ezékiel 37:21-23) azt sugallják, hogy megmaradtak, és a végső napokon „összegyűjtetnek”. A tíz elveszett törzs felfedezésének reménye és a végső visszatérésükbe vetett hit a történelmi korokon át fennmaradt. A jelek szerint a tíz elveszett törzs mítosza bizonyos időszakokban lendületet kapott messiás-váráshoz kapcsolódóan.

A mítosz nemcsak a zsidó világban lett népszerű, hanem különféle keresztény felekezetek is kerestek olyan „izraelitákat” zsidók és nem zsidók között egyaránt, akiket megtéríthetnének a keresztény vallásba, hogy ezzel siettessék az ezer éves királyság eljövetelét. Így pl. a XVI. században Las Casas püspök megkísérelte „bizonyítani”, hogy az amerikai indiánok lennének az elveszett izraeliták: így akarta őket „megmenteni”.

Maguk a sinlungok viszont gyakran hangoztatják azt az „émikus” nézetet, hogy nem a keresztyén hittérítők hozták be a helyi törzsek és az elveszett törzsek azonosítását, hanem ez része volt a keresztyénség fölvétele előtti hagyománynak.

Az „émikus” és az „étikus” kifejezéseket társadalomkutatók és viselkedéskutatók használják emberi viselkedések adataival kapcsolatban.

• „Émikus” a beszámoló egy viselkedésről vagy hiedelemről, ha az alanyok saját jelentésekkel teli kifejezéseit használja, tehát az émikus beszámoló kultúrspecifikus.
• „Étikus” a beszámoló egy viselkedésről vagy hiedelemről, ha a megfigyelő olyan kifejezéseket használ, amelyeket más kultúrák leírásához is használhat, tehát az étikus beszámoló kultúrsemleges.

A helyszíni kutatási jelentések felépítése és a helyi viselkedési szabályok iránt érdeklődő kutató émikus beszámolókra támaszkodik, míg az összehasonlító kutatásokban az étikus beszámolók könnyítik meg az egyetemes érvényű következtetések levonását. E kifejezéseket Kenneth Pike nyelvész vezette be, aki amellett érvelt, hogy a nyelvi viselkedések leírására kifejlesztett eszközök bármely emberi viselkedés leírására alkalmasak. Az émikus és az étikus szavak a „fonémikus” és „fonetikus” szavakből erednek. Vitatott, hogy létezik-e igazából kultúrsemleges étikus távlat. Pike erről maga is lesajnálólag nyilatkozott eredeti művében.

Az Indiában terjedő émikus röpiratokban kifejtett közös hagyományaik szerint a sinlungok őseit Salmanezer, Asszíria királya száműzte Kr. e. 722-ben. Perzsiában, majd Afganisztánban éltek, aztán kelet felé, Észak-Indiába nyomták őket a Hindukuson át Tibetbe. Kínába vándoroltak, és letelepedtek Jünnan tartományban. Onnan közép-Kínába költöztek, ahol kapcsolatba léptek a mára eltűnt kajfengi zsidó közösséggel. Csin Si-Huang Ti, a kínai Nagy Fal építőjének uralkodása alatt rabszolgaságba kerültek.

Az írásművek szerint a sinlungok megőrizték saját szokásaikat, de a kínaiak üldözték őket, megölték az összes papjukat, és elégették az összes szent könyvüket. A király katonái elől menekülve néhány sinlung barlangokban bújt el. Barlangi népnek nevezték el őket, ami a világnak ezen a tájékán közismert motívum. A barlangból kijőve egy külön faluban telepedtek le, melynek neve Sinlung volt (innen a közös elnevezésük). Időszámításunk szerint 1300 körül a San államba költöztek, átkeltek a hatalmas Irrawady folyamon, behatoltak az Aupalling hegyek közé Burmába. Itt rosszul bánt velük a király, s ismét menekülniük kellett. 1600 vagy 1100 körül érték el jelenlegi lakhelyüket az indiai-burmai határon, s mindmáig tudatában vannak a többi helyi lakostól eltérő származásuknak.

Az izraeli bevándorlási hivatal mindenesetre lassanként meghajlott a sinlungok émikus érvei előtt: az indiai hegyi törzseknek eszerint igazuk lett:

Izráel törzsei elvesztek, a sinlungok meg pont ott vannak a világ végén elveszve – hát akkor ők az elveszett törzs.

A sajókazai Gimnázium a Sólyomnak nevezett cigánytelep lakóit zárkóztatja fel. Olyan gyerekeket, akik még nemhogy a falun, de a telepen kívül is alig jártak.

A legtöbbet nem a könyvekből tanulják, hanem abból a mintából, amit a tanárok közvetítenek.

http://index.hu/video/2009/09/17/sajokaza/

http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/08/24/14/Roma_Magazin_2009_augusztus_24_.aspx

Újonnan megalakult mikrohitelező keres terepmunkásokat Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Budapesten.

Érdeklődni: http://www.remenypenztar.hu/

A Sajókazai Asszonygyülekezet képviselői ellátogatottak Igricibe, ahol felvették a kapcsolatot a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat által létrehozott szociális szövetkezettel. Nótár Tiborné az elnökhelyettes elmesélte, hogyan jöttek létre, mi volt a céljuk, és miért pont uborkatermesztésbe kezdtek.

A Segítőkéz Asszonygyülekezet. 2008. októberében alakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajókazán 20 asszonnyal, majd 2008. novemberében 22 fővel megalakult egy újabb csoport melynek neve: Hátrányos Helyzetű Családokat Segítő Asszonygyülekezet. A cigány asszonyok önsegítő szervezeteként, közös erővel dolgoznak a környezetük felvirágoztatásán.

A sajókazai cigányasszonyok sok kezdeményezést elindítottak kisebb-nagyobb sikerrel és ezúttal az igrici szociális szövetkezettel vették fel a kapcsolatot. Az igrici kezdeményezésről a televízióból szereztek tudomást, ahol Nótár Tibor a szociális szövetség elnöke nyilatkozott. A sajókazai asszonyok meglátták a fantáziát az igrici példában, és ezután felvették velük a kapcsolatot. Telefonos egyeztetés követően sor került a személyes találkozásra.

A sajókazai asszonygyülekezetet Rusznyák Gusztávné, a Segítőkéz Asszonygyülekezet elnöke, Rácz János, a gyülekezett elnökhelyettese és Lázi Oszkárné, a Hátrányos Helyzetű Családokat Segítő Asszonygyülekezet titkára képviselték. Küldöttségüket Nótár Tiborné az igrici Cigány Önkormányzat és a szociális szövetkezet elnökhelyettese fogadta. Elmondása szerint az igrici szövetkezetet 2009 tavaszán alapították helyi összefogásként. A művelés alá vont földet a Polgár Alapítvány vásárolta meg, amelyet a szövetkezet tőlük bérel, és rajta uborkát termeszt. Amellett hogy, hogyan sikerült megszervezni munkát, beszélt további terveikről is, például, hogy szeretnének szociális boltot, és hogy télen se álljon meg a munka, szeretnének egy tüzép telepet létrehozni, ahol az emberek olcsóbban jutnának hozzá a termékekhez.

A sajókazai küldöttség fontos tapasztalatokat szerzett ahhoz, hogy egy hasonló kezdeményezésbe vágjanak bele. A találkozó tanulsága az, hogy összefogással és hittel legyőzhetőek az akadályok, közösen elérhető a kitűzött cél.

„Nem mondtam azt, hogy a világ örökkévaló. Nem mondtam azt, hogy a világ nem örökkévaló. Nem mondtam azt, hogy a világ véges. Nem mondtam azt, hogy a világ végtelen. Nem mondtam azt, hogy a lélek azonos a testtel. Nem mondtam azt, hogy más a lélek, és más a test. Nem mondtam azt, hogy a Beérkezett létezni fog a halál után. Nem mondtam azt, hogy a Beérkezett nem fog létezni a halál után…

Miért nem mondtam ezekről semmit? Azért, mert mindebből nem származik haszon…

…És mit mondtam, Málunkjáputta? Kimondtam a kínokat. Kimondtam a kín okát. Kimondtam a kínok kioltását. Kimondtam a kínok kioltásához vivő utat.

Miért mondtam ki ezeket? Mert mindebből haszon származik…

Ezért, ha valamiről nem beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy nem fejtettem ki. Ha valamiről beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy kifejtettem.

Így beszélt a Magasztos. A tiszteletreméltó Málunkjáputta örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait”

(Málunkjáputta Maddzshima Nikája 63)

Cigány gyerekek egyházi iskolákban

Az új évezred legélesebb társadalmi problémája Kelet-Európában a faluszéli cigánytelepek kérdése lett. Jól tesszük, ha leporoljuk azokat a világnézetileg elkötelezett könyveket, amelyek hasonló feszültségek leírását hagyták ránk az elmúlt századokból.

Immár hazánk külföldi megítélését is rontja a szörnyű gyilkosságsorozat, a politikai paletta átrendeződése, a közbeszéd eldurvulása, az etnikai feszültségek utcára kerülése. A szemmel látható szegregáció, a lakóhelyi elkülönültség mértéke nőttön nő. Az állam azonban ennél is durvább elkülönítést tart fenn az iskolák világában. A szellemi fogyatékosok „kisegítő” iskoláiban és a mindenhol működő „c” osztályokban találjuk a cigány gyerekek közel felét, míg viszont az alapítványi, egyházi iskolákban, a gimnáziumokban, az egyetemeken pedig nem találkozunk velük. A feszültségek oldása végett az oktatásirányítás 2002. óta jogszabályokban írja elő az integrációt, amelyhez a magyar Országgyűlés jelentős anyagi erőt rendelt.

2007-ben a hazai iskolákban összesen 23.418 diák után ítélt meg integrációs támogatást az oktatásirányítás azon iskoláknak, amelyek vállalták a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek együttnevelését átlagos helyzetű társaikkal.  E célra a 2007.-2008. tanévben közel másfél milliárd forintot ütemezett be a magyar költségvetés.

Van azonban az iskoláknak egy köre, ahol szinte nincsenek halmozottan hátrányos helyzetű diákok, s ezért az ilyen jellegű támogatásokat alig veszik igénybe. Ez a nem önkormányzati iskolák, magyarul az egyházi és alapítványi iskolák világa. 2007-ben egyetlen alapítványi iskola sem, és mindössze hat egyházi iskola kapott integrációs támogatást, összesen csupán 324 diák után. E diákok több mint fele pedig egyetlen kisegyház iskoláiba járt: az Evangéliumi Testvérközösség intézményeibe. A legnagyobb magyar iskolafenntartó, a katolikus felekezet 2007-ben mindössze 59 azaz ötvenkilenc halmozottan hátrányos helyzetű diák számára folyamodott integrációs támogatásért a magyar államhoz. http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/integracios_felkeszites_jav_071113.pdf

Ballagók Dr. Ámbédkar portréja előtt 2009 nyarán Sajókazán

Különös helyzet. Pedig ma hazánkban éppen a világnézetileg elkötelezett iskolák állami finanszírozása a leginkább alkalmas arra, hogy a helyi közösség anyagi helyzetétől függetlenül magas szintű ellátást biztosítson a legszegényebb települések legszegényebb diákjai számára is az adófizetők pénzéből.

Az önkormányzati iskolák költségvetésének átlagosan nagyobbik felét ma már nem közvetlenül az állami költségvetés biztosítja, hanem a fenntartó önkormányzat. Átlagosan. A gazdag településeken ez azt jelenti, hogy az önkormányzat akár megtöbbszörözi az állam által biztosított fejkvótákat. A szegény települések valóságában viszont ez azt jelenti, hogy a finanszírozás nagyobbik felét senki nem biztosítja. Aki tehát szélsőségesen szegény településre született, azt vagy elhordják a szülei egy jobb iskolába, vagy a spontán módon szegregálódott és lepusztult helyi iskolába fog járni.

Az egyházi, a világnézetileg elkötelezett iskolák ellenben – függetlenül attól, hogy hol működnek – az államtól megkapják költségvetésüknek azt a hiányzó nagyobbik felét, a 2008. évi CII tv 30.§ (2) bekezdés alapján 2009-ben diákonként 245.700 Ft-ot. Alsószentmártonban, Tiszabőn, Rakacán vagy Csenyétén ilyen nagyságrendű összeget az önkormányzat soha nem fog hozzátenni az iskola működtetéséhez, pedig ezeken a településeken sokkal nagyobb szükség mutatkozik színvonalas oktatásra, mint az ország bármely más településén. Az egyházi iskolafenntartóknak viszont a központi költségvetés hosszú távú közoktatási megállapodások útján biztosítja ezt az összeget. A magyar oktatásfinanszírozás tehát kiemelten ösztönzi az egyházakat arra, hogy vállalják el a legszegényebb települések legszegényebb gyermekeinek oktatását, hiszen az egyházakon kívül bárki más csak fele annyi pénzből végezhetné ugyanezt.

Milyen kár, hogy a világnézetileg elkötelezett fenntartók a 100%-os finanszírozási versenyelőny ellenére is csak a legritkább esetekben vállalkoznak erre a feladatra.

Az állam mégis bölcsen járt el, amikor ezt az ösztönzőt beépítette a rendszerbe.

Igaz ugyan, hogy az ú.n. történelmi egyházak még húsz évvel a rendszerváltást követően is a két háború közötti szerepük újra építésével vannak elfoglalva, s csak néhány egyedi program esetében vonzza őket a cigány diákokkal végezhető munka, mint azt a szaléziek kazincbarcikai munkája vagy a bajnai program ferences támogatása mutatja: http://www.dalit.hu/tobbsegeben-cigany-tanulokbol-allo-kilencedikes-osztaly-a-ferences-gimnaziumban/

A magyar állam finanszírozási politikája helyzetbe hozta azokat a vallási irányzatokat, amelyek érdeklődnek a feladat iránt. Ilyennek bizonyultak 2008 óta Szent Ferenc nyomdokain járva az esztergomi ferencesek, ilyenek kezdettől fogva Wesley János metodista követői, és létrejöttekor ilyen célokat tűzött ki maga elé az indiai érinthetetlenek (páriák, avagy dalitok) Dr. Ámbédkar indította buddhista mozgalma. A további dokumentumok e vallási irányzat stratégiai lépéseit mutatják be.

Ashwin Jangam naplója 2007: Ambedkar-mozgalom indult Magyarországon

Ashwin Jangam

Derdák Tibor és Orsós János 2007 júniusában Magyarországra hívott, hogy ismerkedjek meg cigány emberekkel, lássam, hogyan élnek. Barátom, Orsós János házában laktam. D.T. és O.J. erős kapcsolatot szeretne létrehozni a „T.B.M.S.G.”^[1] buddhista közösséggel. Azért hívtak meg, hogy lássam, hogy a cigányok napjainkban ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint a dalit nép 75 évvel ezelőtt. A „T.B.M.S.G.” buddhista Ámbédkar-mozgalom. O.J. ezt a mozgalmat szeretné meghonosítani a magyar romák/cigányok számára. O.J. a Dzsaj Bhím Közösség alapító elnöke. D.T. és O.J. azon dolgoznak együtt, hogy a szegénységben élő magyarországi cigányok életszínvonalát feljebb emeljék.

Buddhambedkar

D.T. a 90-es évek elején egy francia buddhista kiadványban olvasott az Ámbédkar-mozgalomról. Tanulmányozni kezdte Dr. Ámbédkart és mozgalmát. A Tan Kapuja buddhista egyház negyedéves lapjában cikkeket kezdett közölni Dr. Ámbédkarról. Ezt olvasta Szubhúti Angliában. Szubhúti azonnal, 2005 májusában odautazott, hogy találkozzon velük. Tibor és János bemutatták, hogyan dolgoznak Alsószentmártonban, Sajókazán, Gilvánfán^[2], Úszón^[3], Tomoron. Szubhúti 2005 decemberére meghívta őket a Dhammakránti (magyarul: Dharma-forradalom) elvonulásra Indiába, Mahárástra szövetségi államba Nágpúr városába. Ott dhammamitrává^[4] avatták őket. Mi ott találkoztunk és lettünk igen jó barátokká.

D.T.-re és O.J.-re igen nagy hatással volt a T.B.M.S.G. buddhista szervezet. Egy év elteltével újra Indiába látogattak, barátjukkal, Ujlaky Andrással együtt. Ujlaky András együtt dolgozik velük Magyarországon.

Ez volt annak története, hogy hogyan kerültek kapcsolatba a T.B.M.S.G.-vel.

Elvonulás Úszón

A meghívást elfogadva Magyarországra utaztam. Két nap múlva Tibor és János Úszón elvonulást szervezett. Manidhamma^[5] már két napja ott volt. Dhammamitra dr. Samantha szintén az elvonulás előtt érkezett Magyarországra. Körülbelül két hétig maradtak. Manidhamma három napos lelkigyakorlatot vezetett Úszón. Úszó egy, az indiai Bordharan buddhista központhoz hasonló elvonuló központ. Az erdő közepén, a falutól két km-re helyezkedik el. Én és Manidhamma és Dr. Samantha buddhista ételeket főztünk a lelkigyakorlat alatt. Előadást tartottam a dalit nép oktatásban, üzleti életben és politikában elért sikereiről. Az elvonuláson kb. harmincan vettek részt. Legnagyobb részük a Kis Tigris iskola növendéke volt. Egy másik alkalommal Tibor és János szervezett elvonulást. Először Tibor magyarul ismertette az öt buddhista erényt, a Panycsa Szílát. Ezután bemutatta Dr. Ámbédkar-t, majd én folytattam a mozgalom ismertetésével. Tanítottam meditációt és jógagyakorlatokat is. A résztvevőknek osztottam Dr. Ámbédkar arcképével ellátott karkötőt, jelvényt, sapkát, homlokpántot és tollra ragasztható öntapadós címkét. Hennával Ámbédkar Buddhát tetováltam kezekre. Ezen az elvonuláson Virya (Imre Roland), Orsós Anikó, Mózes-Kalányos Laci, Satya (Orsós Laci), Ashok (Lázi István Benő), Orsós Janos és Derdák Tibor voltak dhammamitrák.

Élet egy cigány családdal

Magyarországon körülbelül két és fél hónapig éltem egy cigány családdal. A nevük Orsós család. Ők a barátomnak, Jánosnak a családja. A családtagok nagyon kedvesek és barátságosak voltak hozzám. Azt mondhatom, hogy a család ugyanolyan nagycsalád, mint az Indiában megszokott. Ez Buddha rendelése volt, ezért olyan sikeres a vaddzsi^[6]-k élete, mert mindent közösen csinálnak. A család is együtt dolgozik és boldogan élnek. Velük él édesanyja, valamint a nem roma magyar Derdák Tibor. Nagyon ritka, hogy egy fehér magyar cigányokkal él együtt, az ő lakásukban. János és Tibor jóbarátok. János nővérének lánya, Iboly és gyönyörű lánya, Veronika, és Zoli és Pisti. Engem is befogadtak ebbe a szép és nagy családba. János édesanyja minden reggel reggelit készített nekem. Nem igazán tudta, hogy kell vegetáriánus ételt készíteni, de mindig megpróbálta. Folyton azon gondolkozott, hogy tud nekem vegetáriánus ételt készíteni. Nem beszélt angolul, de testbeszéddel állandóan megpróbálta kitalálni, mire van szükségem.

Cigány falvak

Ahogy láttam, Magyarországon a cigányok többsége iskolázatlan, rossz körülmények között, szociális bizonytalanságban él. A cigányok a magyar többségi társadalomtól elkülönülve élnek. A cigányok munkalehetősége eltér a társadalom többségéétől. Nincs lehetőségük dolgozni. Mánfán, Hidason, Alsószentmártonban, Sajókazán, Alsóvadászon látogattam meg cigány családokat.

A családnak nagy szerepe van életükben. János családjában a testvérek segítik egymást. Jánosnak 2 fiútestvére és 4 lánytestvére van. A házas személyeknek legalább három-négy gyermekük van. Sándornak például hat gyermeke van, idősebb nővérének 5 gyermeke, és így tovább. El lehet képzelni, hogy a cigány családok miért erősebbek a többinél. Néha átmentem Jánossal Mánfáról Hidasra. Ő Hidason született, és családjának legtöbb tagja, nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek, unokaöccsök, unokahúgok, fiútestvérek és sógornők, valamint ezek gyermekei ott vagy a környéken laknak, és osztják meg egymással életük vidám vagy szomorú eseményeit. Zoli János öccse. Nemrég megnősült.

A kormány elindított egy projektet, melyben a roma népességet házhoz juttatja. A költségek felét a kormány állja. Öccsének azonban nincs rendes munkája.

A cigány családokban a férfi és női szerep eltér a nem cigány családokban megszokottól. János édesanyja vezeti a háztartást, János hozza meg a döntéseket és keresi a pénzt. De Sándornak csak alkalmi munkái adódnak. A Zolihoz hasonló emberek munka keresésével töltik az idejüket. Mindannyian jóban vannak egymással és segítik egymást. A házasulatlan gyerekek szüleikkel laknak, és az árvákat árvaházakba viszik, bár legtöbb árvaház tele van roma gyerekekkel, mert a szülőknek nincs pénzük az alapvető szükségletek kielégítésére sem.

A roma nyelv nagyon hasonlít az indiai nyelvhez. Indiában marathi nyelven aek,don,tin,char,panch,aakh,kale baal (egy, kettő, három,négy, öt, szem, fekete) romani^[7] nyelven: „jek, duj, trin, shtar, panch, jakh, kale bal”. Ezeket a roma szavakat nekem sokkal egyszerűbb volt megérteni, mint a magyar nyelvet. Tibor, János és Boda Péter néha felhívta a figyelmemet a szavak hasonlóságára. A (romák) a mi indiai családunkból jöttek ide, mert nyelvük, bőrük színe és családi berendezkedésük is ugyanolyan, mint az indiai népé.

A roma nép

A legnagyobb probléma a munkanélküliség, mivel az nem részesültek oktatásban. Néhányan dolgoznak a szórakoztatóiparban, a mezőgazdaságban, takarítóként. Egyetlen cigány emberrel sem találkoztam, akinek jó munkája, keresete lett volna. Magyarországon a cigányok állampolgársága magyar, ezért magyar cigányoknak hívják őket. Ha elmennek nagyvárosokba, például Budapestre vagy Pécsre munkát keresni, magukkal kell vinni a személyijüket, hogy igazolni tudják a rendőrségen magyar állampolgárságukat, és azt, hogy nem bűnözők. Másképp néznek ki, mint a fehér magyar emberek, és így könnyű megkülönböztetni őket. Egyszer barátommal, Orsós Jánossal fel akartunk szállni egy városi buszra. Álltunk a buszmegállóban, egy idő elteltével megállt előttünk egy rendőrségi autó, és elkérték a személyinket. A rendőrök az ott álló fehér emberektől nem kértek személyit, csak tőlünk, mert más volt a bőrünk színe. János elmesélte, hogy ha a Budapesthez hasonló nagyvárosba jön, mindig magával kell hoznia a személyijét, mert igazolnia kell, hogy nem bűnöző. A rendőrség és a fehér emberek mindig hátrányosan megkülönböztetve kezelik, a buszon senki nem ül szívesen mellé. Ezért önmagukat a „magyar érinthetetleneknek” nevezik. Orsós János mondta nekem, hogy ha a roma fiatalok a városokba mennek munkát keresni, a fehérek gyakran mondják nekik: „ne gyere ide, itt nincs hely cigánynak!”. Próbálják őket a falvakban tartani.

János elmesélt egy esetet, ami vele történt meg, mikor egy olyan buszon utazott, ahol nem maradt üres ülőhely. Egy idős hölgynek nem jutott ülőhely, János átadta neki az övét, amit a hölgy egy „köszönöm”-mel nyugtázott. A visszaúton ugyanazzal a hölggyel találkozott, aki mellett volt az egyetlen üres hely a buszon, a hölgy azonban nem ajánlotta fel Jánosnak, hogy üljön mellé, hanem odatette táskáját. Ez is mutatja, hogy éppen olyan a viszony a roma és nem roma lakosság közt, mint ahogy Indiában az érinthetetlenekhez viszonyulnak a kaszt-hindúk. A fehér magyarok nem tekintik egyenrangúnak a cigányokat.

Cigány iskolák

Tibor és János Alsószentmártonban, Tomoron, Sajókazán nyitottak iskolát. A Kis Tigris az 1200 fős, tiszta roma lakosságú Alsószentmártonban van. 2007 szeptember elsején nyílt meg Tomoron és Sajókazán egy új iskola. Ezt Dr. Ambedkarról nevezték el, honlapja www.jaibhim.hu alatt található. Az iskola a Jaibhim Hálózat tagja. A Dr. Ámbédkar gimnázium igazgatója Derdák Tibor. Tibor és János járják a vidéket, hogy olyan roma gyerekeket találjanak, akik nem járnak iskolába, vagy idősebbeket, akik abbahagyták a tanulást. Bátorítják őket, hogy folytassák a tanulást ebben az iskolában.

Láttam a roma diákokat Alsószentmártonban. Ezek a diákok jól tanulnak. Amikor ott jártam, iskolai szünet volt. A diákok azonban rendszeresen megjelentek az iskolában, hogy olvassanak, vagy a számítógépeken nézzenek utána valaminek. Különösen Edina, a kis Edina, Mirella, Mariann, Barbi voltak a lányok közül nagyon aktívak. Ebben az évben gimnazisták, és Tibor azt mondta, nagyon bízik abban, hogy a vizsgákat sikeresen fogják letenni, jó jegyeket szereznek. Másrészről azonban Jánostól és Tibortól hallottam, hogy az iskolák nem engedik be a roma tanulókat, vagy ha mégis, akkor a fehér gyerekektől elkülönítve ültetik őket. Tantermeik is különböznek. A fehér magyarok kiveszik gyermekeiket azokból az iskolákból, ahova roma tanulók járnak. Előfordul, hogy a roma gyereket kisegítő iskolába küldik. Legutóbb Roland édesanyja mesélte, hogy fiának tanítója gyakran kérte, hogy írassa át fiát egy könnyített tantervű iskolába. Nagyon meglepő, hogy ha ezek a tanulók jól tanulnak, akkor a fehér magyarok miért nem engedik őket be az iskolákba??

Egyszer Jánossal és Rolanddal elmentünk egy városba, hogy Rolandot beírassuk egy gimnáziumba. Először Jánosnak be kellett menni egy megbeszélésre. Megkérdezték a tanuló nevét, majd Rolandnak is be kellett menni egy felvételi beszélgetésre. Az ő édesapja magyar, ezért az ő vezetékneve is magyar. De amikor odaértünk, és látták, hogy a gyerek roma származású, közölték Jánossal, hogy minden helyet betöltöttek.

A romák egy vagy két százaléka részesül (felsőfokú) képzésben. Tibor elmesélte nekem, hogy miért nyitották meg az iskolát. Terve szerint minél több roma tanulót kellene egyetemi, főiskolai oktatásban részesíteni. A falusi tanítók és tanárok azonban még a középiskolákba sem javasolják a roma tanulókat, ezért volt szükségünk Dr. Ámbédkar ideológiájára: „Taníttasd, szervezzed, győzzed meg!”. Nagyon szegény alsóvadászi családokhoz mentünk el, hogy a dr. Ambedkar iskolába diákokat keressünk. A Dr. Ambedkar iskolának ebben az évben (2007) 100 diákja van. A Dr. Ambedkar iskola ebben az évben nyílt meg, és jó hírnévnek örvend a tanulók körében.

Láttam, hogy a roma diákok rengeteg problémával küzdenek Magyarországon. Legnagyobb problémát a lakás, oktatás és a munkalehetőség hiánya jelenti. Ezek az ember alapvető szükségletei, de ők ezeket nem tudják kielégíteni. A roma tanulóknak saját lehetőségeik szerint kell részt venni az oktatásban, és nem szabad abbahagyni az iskolát anélkül, hogy elvégeznék azt. János és Tibor erőfeszítéseinek sikere látszik már ez alatt a néhány év alatt is, hiszen sok cigány tanuló részesül oktatásban, például Benő (Ashok), Kubu (Glonczi Laci), Orsós Szilvi, Orsós Anna, Boda Laura, Csonka István, Imre Roland, Imre Gabor, Bonyhádi Mirella, Jovánovics Edina, Mitrovics Edina, Kau és még sokan mások. János és Tibor követik Dr. Ambedkar példáját. Nekünk, dalitoknak sem volt egykor lakásunk, oktatásunk és munkánk, de Dr. Ambedkar megmutatta, hogyan kell megszervezni az oktatást, az alkotmányban egyenlő jogokat biztosított, a nem dalit népesség mostanra egyenrangúnak tekint és elfogad minket.

Az a kis növény, amit János és Tibor elültetett, növekszik.

Az iskolázott romákat be fogja fogadni a nem-roma népesség.

[1] Trailókja Bauddha Mahaszangha Szahájak Gan – a Nyugati buddhista rend indiai szárnya
[2] Gilvánfa cigány falu a Dunántúlon
[3] Uszó a Tan Kapuja Buddhista Egyház elvonuló tanyája Bükkmogyorósdon.
[4] A dhammamitrák a T.B.M.S.G. tagjai, szó szerint „A Tan barátai”
[5] Repülőgéppilóta és buddhista hitoktató. A rend indiai tagja. Többször járt Magyarországon.
[6] Vaddzsi: ősi törzsszövetség Indiában, az első demokráciák egyike a világon
[7] lovári

Fordította: Nagy Panni → http://www.jaibhim.hu/ashwin-jangams-diary-2007/

Buddha születését ünnepeltük

Dhammamitrák balról jobbra: Orsós János, Kalányos László, Orsós Anikó, Ashwin Jangam, Lázi István Benő, Nandukishor, Derdák Tibor.

2009. május 8-án ünnepelte egyházunk és iskolánk Buddha születésnapját. Délelőtt barátságos focimérkőzésen ismerték meg egymást a Dr. Ámbédkár Gimnázium és a vendégiskolák diákjai. Indiai, budapesti és miskolci barátaink tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt.

A meccsek sztárja Puzsár, a híres gólkirály volt. Ezen a napon debütált a labdarugó karrierjében Ashwin Jangam indiai barátunk. Az amerikai fekete sportéletet Julian Ingram hozta be a sajókazai pályára. A pálmát a kazincbarcikai Don Bosco Iskola csapata vitte el.

Orsós Anikó, Glonczi László Kubu és Ruzsa Ferenc éppen Körtvélyesi Tibor előadását hallgatja, amely Buddha születésének datálásáról szólt.

A déli bográcsgulyás után a szórakoztató, táncos-zenés programoknak a falu kultúrházának udvara adott helyet. A hőség ellenére is felejthetetlen „fieszta” hangulatot varázsoltak a fellépők. Végül a szép számmal összegyűlt nézősereg is elfoglalta a színpadot.

Este a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanáraival és diákjaival beszélgettünk buddhizmusról, emberségről, empátiáról, egymás tiszteletéről, a belső harmóniáról. A tudományos előadásokat Ruzsa Ferenctől, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola főigazgatójától és Körtvélyesi Tibor szanszkrit nyelvtanártól hallhattuk. A nap Száraz Róbert vezette meditációval zárult.

http://www.dzsajbhim.hu/buddha-szuleteset-unnepeltuk/

Vendégünk az őszi szünetben Szubhúti és Matt

Szubhúti és Bivaly (Bivaly az uszói elvonulóközpont gondnoka)

Vendégünk az őszi szünetben Szubhúti, a Nyugati Buddhista Rend vezetője, aki egész hetes elvonulást tart a dhammamitráknak.

Szubhúti és Matt részt vesz a 2008. október 25-26-ai hétvégén a Dr. Ámbédkar Sportegyesület mérkőzésein és találkoznak:

• 24-én pénteken 13 órakor a Buddhista Főiskola Kutatóintézetének vezetőjével Budapesten az Il Trenoban,
• 27-én hétfőn 15 órakor a sajókazai asszonyok küldöttségével,


Matt és Will (Will jelenleg Indiában van)

• 28-án kedden 15 órakor a Dr. Ámbédkar Gimnázium diákjaival,
• 29-én szerdán 15 órakor sajókazai szerveződő helyi gyülekezet szervezőivel.

(A fennmaradó időben elvonulást tartanak a dhammamitráknak.)

Szubhúti sajókazai programja végeztével Indiába repült

Szubhúti sajókazai programja végeztével Indiába repült. December 13-án holdtölte éjszakáján reggelig tartó meditáción vesz részt a Buddhista Ifjúság Országos Hálózatának (National Network of Buddhist Youth) 500 fiatal aktivistájával Nágpúrban. A fiatalok a Díksa Bhúmi területén akarják tartani az elvonulást.

Küldöttségük (köztük Ashwin Jangam) erről november 3-án tárgyal Szaddhánand Fulzele professzorral, a Díksa Bhúmi Alapítvány vezetőjével. Ebből az alkalomból adjuk közre Fulzele professzor 56-os visszaemlékezését.

Gandhi és Dr. Ámbédkar napok 2008

Gandhi és Dr. Ámbédkar napok 2008

MEGHÍVÓ

„Gandhi és Dr. Ambedkar”

címmel társadalomtudományi tanácskozást tartunk Kazincbarcikán az 1932. szeptember 24-én Punéban kötött Gandhi-Ambedkar egyezmény évfordulóján. A Dzsaj Bhím Közösség rendezvényei 2008. szeptember 24-én 9-14 óráig az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális- és Sportközpont épületében (Kazincbarcika, Főtér 5.):

INDIA A HARMINCAS ÉVEKBEN ÉS MA:
Miért hagyta abba a böjtjét Gandhi?
– Derdák Tibor (Dr. Ámbédkar Gimnázium)
A kirekesztettek befogadása Indiában
– Orsós János (Dzsaj Bhím Közösség)

ÖNKORMÁNYZATOK:
Hátrányos helyzetű diákok továbbtanulása
– Benkő Ferenc, Eötvös Bálint és Juhász Barnabás (Tiszaladány, Szin és Hejőbába polgármesterei)
Cigánytelepek lakóinak integrációja
– Dr. Ürmös Andor (Szoc. és Munkaü. Minisztérium)
Integráló és szegregáló iskolafenntartók
– Mohácsi Erzsébet (Chance For Children Foundation)
Tranzitfoglalkoztatás
– Vincze András (TérKép Egyesület)

ETNOGRÁFIA, ANTROPOLÓGIA, SZOCIOLÓGIA:
Pászítás Szendrőládon film
– Szuhay Péter, Káló Norbert, Kőszegi Edit (Néprajzi Múzeum)
Szakácsi és Irota: a két véglet
– a Dr. Ámbédkar Gimnázium diákjai
Gyere közelebb – Roma integrációs törekvések Romániában
– Fleck Gábor (ISPMN)
Kistérségi szegregációs folyamatok
– Dr. Virág Tünde (MTA-RKK)

PEDAGÓGIA:
Előrehozott érettségik falun
– Vicze Szabolcs, Orsós János, Kalányos László (Dr. Ámbédkar Gimnázium)
A Dankó Pista Gimnázium ötödik éve
– Almási Katalin (Dankó Pista Gimnázium)
Parkgondozók a Csereháton
– Planicska Csaba, Siroki László, Bohn Katalin

MÉDIA:
Médiatechnológia falun
– Szederkényi Júlia, filmrendező
Monoktól Mórickáig
– Sághy Erna, újságíró (HVG)

SPORT, KIRÁNDULÁS:
25-én Foci és ping-pong meccsek Sajókazán
– a Dr. Ámbédkar Gimnázium diákjai
26-án Budapest Beyond Sightseeing
- 2008 Legígéretesebb fiatal vállalkozása

Városnézés a Nyóckerben Domján Manó és Baglyas Gyuri vezetésével a diákokkal

A rendezvényre tisztelettel meghívjuk, megjelenésére számítunk.

Dzsaj Bhím Közösség

Gandhi és Ámbédkar

Dr. Ámbédkar élete stációképekben

Iskolánk és a Dzsaj Bhím Közösség méltó módon állított emléket Gandhi és Dr. Ámbédkar 1932. szeptemberében a börtönben kötött megegyezéséről arról, hogy hogyan lépett a történelem színpadára a világ legnépesebb hátrányos helyzetű közössége.

Gimnáziumunk diákjai dallal és tánccal kezdték a napot. Az eseményt Mr. Singh nyitotta meg a budapesti Indiai Nagykövetség részéről. Derdák Tibor és Orsós János a dalit-cigány párhuzamokról beszélt. Stefán László sajókazai polgármester és Benkő Ferenc tiszaladányi polgármester mutatták be azt, hogy az önkormányzatok mit tehetnek a hátrányos helyzetű diákokért. Vincze András beszélt a tranzitfoglalkoztatásról. Vicze Szabolcs, Orsós János és Almási Katalin a falusi fiatalok érettségiztetésének tapasztalatait részletezték Mánfától és Alsószentmártontól kezdve, Birin és Érpatakon keresztül Sajókazáig és Hegymegig.

Drámai tényfeltárást hallhattunk Sághy Ernának, a HVG újságírójának köszönhetően a szoc.pol. csalások körül kialakult maffiáról és a monoki-szerencsi cigányellenes kampányról. A Szerencs-környéki maffia áldozatai közül sokan Sajókazaiak. A monoki kampány pedig a nagycsaládosok családi pótlékjának megszüntetését célozza, tehát ez is sok sajókazai szegényembert érint. Délben Kállai László polgárjogi aktivista és munkatársai meglátogatták a konferenciát, majd fölvették a kapcsolatot a sajókazai és az ózdi önkormányzattal.

Dr. Ürmös Andor a diákjainknak tartott ismertetést a telepeken élők integrációját célzó állami programról. Káló Norbert szociális munkás a szendrőládi pászításról beszélt. Mohácsi Erzsébet, Dr. Budai Zoltán, Sztojka Katalin és Tóth Olivér a Chance For Children Foundation következő polgárjogi perére invitálta diákjainkat Miskolcra november 12-re. Pénteken a Beyond Budapest Sightseeing (az év legígéretesebb fiatal vállalkozása) Baglyas Gyuri és Manó vezetett be bennünket a Nyócker legrejtettebb zugaiba. A legnagyobb élmény egy helyi cigányasszonnyal való találkozás volt. A Fakanál Étteremben ebédeltünk, majd a Holokauszt Emlékközpontba mentünk, ahol helytörténeti kutatómunka alapjait vetettük meg Pécsi Tiborral és Csató Mihállyal.

Szombaton Sajókazán sportnapon vettünk részt, ahol egyik focicsapatunk aranyérmes lett, másik pedig bronzérmes, és a ping-pongosaink is remekül küzdöttek. Kalina Yvette, a Poli igazgatója és Singer János a KáldorKoli igazgatója végig velünk volt a programokon, mert most alakítjuk ki velük a tartós pedagógiai együttműködést. Az eseményekről Baglyas Gyuri és Szederkényi Juli profi fotóit láthatjátok.

Fotók: Dr. Ámbédkar és az Élő történelemóra

Amilyen a tanár, olyan vagyok vele én is

Amilyen a tanár, olyan vagyok vele én is

- Téged utálunk, Márk. – A Borsod megyei Sajókazán egy gimnázium igazgatója mondta ezt egy tizenhat éves, öt osztályt végzett, cigány származású diáknak, november 28-án. – Tudom – felelte Márk. Aztán mindketten nevettek. A dr. Ambedkar Gimnázium igazgatója, Derdák Tibor olyan komoly arccal mondta ezt, hogy Márk elbizonytalanodhatott volna, ha nem tudná halál biztosan, hogy az igazgató itt speciel nem utál senkit.

A csereháti Szikszóról származó Márk serdülő kora ellenére öt éve nem járt iskolába, mielőtt a sajókazai gimnáziumba önként betette volna a lábát. Alsóvadászról, Szikszóról, Lakról, és Tomorról huszonhat olyan diák jár most oda, akik többé-kevésbé kihullottak a hagyományos oktatásból még az iskolaköteles koruk idején. Nem végezték el a nyolc osztályt. Az ország egyik legszegényebb, borsodi kistérségében a dr. Ambedkar Gimnázium módszere arra a meggyőződésre épül, hogy ezek az emberek képesek leérettségizni.

Az Ambedkar Gimnáziumot fenntartó Dzsaj Bhím vallási közösség mozgalmat akar a cigányok számára, amelynek az a célja, hogy emeljék fel a fejüket a megaláztatásból.

„Amilyen velem a tanár, olyan vagyok vele én is.” – Így magyarázza Márk, hogy ő, és sok társa miért kerülte éveken át az iskolát, és most miért van önként itt.

Egy másik diák, Péter, aki korábban már börtönben is ült, ezt így magyarázza:

- Itt szembenéznek a tanárok az emberrel. Érted? Őszinték.

Egy indai polgárjogi mozgalom ideológiájára épül ez, amely a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében áll. Az ország legelmaradottabb térségeiben alapítanak gimnáziumokat, amelyekben nemcsak a felemelkedéshez szükséges tudást kapják meg a diákok, hanem azt az igényt is elsajátíthatják, hogy egymással összefogjanak és a közösségükért kiálljanak.

Minden ember egyenlő Magyarországon?

Derdák Tibor szerint a cigány közösségeknek olyan emberekre van szüksége, mint az egyik sajókazai diák, a huszonhét éves, kétgyerekes Siroki Erika.

Sólyom László meglátogatta Siroki Erika iskoláját, Gyurcsány Ferenc pedig a faluját, Erika mindkettejükkel beszélt.

„Sólyom ezzel a látogatással nagyon sokat segített nekünk” – állapítja meg Derdák -, „de aztán kiállt a kamerák elé, és pont az ellenkezőjét mondta annak, mint amit gondolunk. Azt mondta, hogy a magyar vidéknek a mezőgazdasági oktatásra van a legnagyobb szüksége”.

Derdákék szerint viszont a szakmák csak érettségivel együtt tudnak perspektívát adni, az érettségi lehetősége nélkül sokszor napszámosképzés folyik:

„Az érettségivel új osztályhelyzetbe kerülnek. De senki nem kínál nekik érettségit. Ebben a borsodi térségben megszűntek azok az üzemek, amelyek tisztességes megélhetést adtak a képesítés nélküli munkaerőnek” – magyarázza az iskolaszervező.

Siroki Erika levetítette a köztársasági elnöknek azokat a fotókat, amelyeket erre az alkalomra készített. A cigánytelep volt rajta, ahol két utcai csapra jár ki három utca összes lakója, mert a házakban sincs se víz, se gáz.

„A telepen mindenkivel jóban vagyok – meséli Erika. – Mielőtt Sólyom jött, körbementem és lefotóztam, hogy van olyan, ahol tizenhat négyzetméteren lakik a hat gyerek meg a szülők, szóval a házban mindenütt csak ágyak vannak. Egy család borospincében lakik, három gyerek meg a szülők, ablak nincsen.”

- Sólyom mit szólt a képekhez?
- Semmit.

Gyurcsány Ferenc emberei egy rendezett cigányházat kerestek, ahol a miniszterelnök látogatást tehet és elbeszélgethet a romákkal. A választás Erika mamájára esett.

„Bementünk hozzá, lehetett kérdezni… Nem figyelt ránk igazán.” – állítja Erika. A miniszterelnöknek azt panaszolta el, hogy a gyerekét be akarta adni az óvodába, de helyhiányra hivatkozva nem vették fel, aztán pár nap múlva egy szomszédjának a gyerekét meg igen. Gyurcsány erre azt felelte neki, hogy: „túlreagálja a dolgokat, Erika”.

„Minden ember egyenlő” – ismételgeti Siroki Erika. – „Ők is pont ugyanolyan emberek, mint bárki.” – mondja Sólyomra meg Gyurcsányra.

Erika felháborodott egy újságcikken, amelyben a riporter azt kérdezte, vajon az iskolában nem hátráltatják-e a jókat a rosszul tanuló gyerekek (rendszerint romák).

„Miért, hát az ő gyerekeik meghülyülnek tán a mi gyerekeinktől?!” – így kommentálta Erika a kérdést.

„Szörnyen szűklátókörű megközelítés” – véli erről egy tanárnő az Ambedkar iskolában, ahol többféle korú, különböző szinten álló diák kerül egy csoportba:

„A Biblia is azt írja, hogy minden hasznára van az istenszeretőnek. Lehet, hogy az információátadás lelassul egy ilyen iskolában, de a gyerekek jobban megtanulják az egymásra való odafigyelést, megszokják, hogy segíteni kell egymáson, erősebb lesz a szociális érzékük, és ez sokkal fontosabb”.

Emancipáció

Erika elkezdett fellépni a közössége érdekében, de ez ritka példa. Ráadásul nőként teszi ezt, amit a család nehezen emésztett meg. Rendszerint a nők alárendelt szerepet visznek otthon.

Az iskolaudvaron egymástól tizenöt méterre két csoport áll, két faluból. Az egyik közepén egy férfi énekel a másik csoport felé fordulva, amelyik legalább tizenöt méterre van tőle. Amazok lassan veszik le, hogy nekik van címezve az üzenet.

A következő óra után, a szünetben a férfi, aki énekelt, odamegy a másik csoportból egy lányhoz, és megkérdi, járhatnának-e együtt.

A férfi 25 éves, a lány tizenhét.

Errefelé ritka a lagzi. Inkább szöktetések vannak. Ha a szülők elleneznék is a frigyet, a szöktetés után már nincs mit tenni: együtt kell maradnia az ifjú párnak, mert már volt köztük szex. Ilyenkor mindenki elfogadja a házasságot.

A lányok gyakran már kamaszkorban szülnek. És onnantól kezdve alárendelt szerepük van. A konyhában a helyük, és nincs beleszólásuk semmibe.

Az indiai polgárjogi mozgalom, mint alap

A hindu tradíciók szerint a dalitok, vagy más szóval érinthetetlenek beszennyezett emberek, akik csakis alantas munkákra valók. Ez vonatkozik minden utódukra is. Dél-Ázsiában az árnyékukat kerülték a felsőbb kasztokhoz tartozó emberek, mert az is szennyezett. A százmilliós dalit népesség többsége írástudatlan, rabszolgai sorsot él.

A sajókazai gimnázium névadója, Dr. Bhimrao Ramji Ambedkar egyke az elsőknek az érinthetetlenek közül, aki felsőfokú végzettséget szerzett. Közgazdász és jogtudós, polgárjogi harcos, majd 1947-ben miniszter lett belőle. Részt vett a függetlenné váló India modern, liberális alkotmányának kidolgozásában, amely lefektette az alapjait a diszkrimináció és az érinthetetlenség eltörlésének.

De aztán Ambedkar lemondott igazságügy-miniszteri posztról. Arra a következtetésre jutott, hogy a jogegyenlőség, a politikai jogok önmagukban nem képesek az érinthetetlennek születetteket kiszabadítani a kasztrendszerből. Vallást kell váltaniuk, hogy ne érinthetetlenként éljék meg saját magukat, mert ez az alapja a felemelkedésnek.

1956-ban négyszázezer érinthetetlen az ő kezdeményezésére nyilvánosan áttért a buddhista hitre. A példájukat hónapokon belül több millióan követték, és ma már 15 millióan vannak. Többségük a környezetéből kiemelkedve, az elmúlt évtizedekben gyors felemelkedést produkált.

Ez nem iskola pedig

A sajókazai gimnázium fenntartója a Dzsaj Bhím vallási közösség, amelyet Orsós János vezet:

„Anyám nem ír, nem olvas. A hatvan évesek többsége így van ezzel.”

Az Ambedkar Gimnáziumban egyik nap tíz gyerek körbeül egy asztalt és ösztöndíjkérvényt írnak, amibe röviden bele kell venniük a családjuk szociális helyzetét.

- Mi az a szociális helyzet? – kérdi az egyik a másikat.
- Hát az, hogy hány testvéred van, meg ilyenek, érted?

Tizenöt-tizenhat évesek, de a többség számára új információt jelent az a fogalom, hogy „bekezdés”.

Egy szikszó és alsóvadászi lány összehajol:

„A fogalmazásnál asszem úgy van, hogy bevezetés, tárgyalás, befejezés”.

Orsós János szerint porig kellene rombolni az olyan kisiskolákat, ahonnét a szülők elviszik a gyerekeiket máshová, és cigányok maradnak ott. Mert nem mindenütt olyan ideális a helyzet, mint Sajókazán. Sok helyen a gyerekek többsége tanulatlanul hagyja el az iskolákat:

„Vegyünk például egy ezer fős falut, ahol a lakosság harmada cigány. Az iskolában egészen más arányok vannak. A tanulók többsége cigány. Mert egyre több nemcigány szülő elviszi a gyerekét máshova. A cigányok maradnak begettósítva. Sok iskolában gyártják a funkcionális analfabétákat. Gimnáziumba, szakmunkásképzőbe az ilyen iskolákból szinte senki nem megy el. Nagyrészt ez a jellemző példa a cigányok lakta falvakra.”

Egyedül a falusi értelmiség a haszonélvezője az olyan iskoláknak, ahol tényleges pedagógiai eredmény nincs, állítja Orsós. Az ilyen helyeken az EU átlagát többszörösen meghaladó arányban küldik a cigány gyerekeket kisegítőbe, amit Orsós szerint az magyaráz, hogy a kisegítősök után nagyobb állami támogatáshoz jutnak az iskolák:

„Ez lényegében gyarmatosítás.”

- Hogyan hívjátok el a gyerekeket ide? Hogyan magyarázzátok el, hogy ez az iskola más?

„Azt mondjuk, hogy ez egy iskola, ahol érettségizni lehet.”

- És ez elég?

„Igen. Más ezt nem kínálja nekik. Sokan nem is tudják, mi az érettségi. Aztán eljönnek és csodálkoznak: „Ez nem iskola pedig. Nem kiabálnak velünk, körbe kell ülni, áh, ez nem iskola pedig!” És tanulnak maguktól. Most száz diákunk van, jövőre kétszer ennyi lesz. Már nem is kell toborozni, az unokatestvéreken keresztül megy a hírünk. A mostaniak közül huszonhatan olyanok, mint Márk, akinek tizenhat évesen öt osztálya van. És mennyien lehetnek, akik még nem mertek eljönni!”

Orsós szerint, aki az iskolájuk és a buddhizmus kapcsolatát meg akarja érteni, az ne úgy képzelje, hogy itt vallást oktatnak:

„Indiában jöttem rá, hogy mi a buddhizmus számomra: a szociális munka vegyítve a tanítással.”

Oktass,
szerveződj,
mozgósíts!

Derdák Tibor: „Az, ami ma a cigányokkal van, világszerte ismert jelenség, az amerikai feketéktől az indiai dalitokig a lényeg ugyanaz: nem tudják beadni a gyerekeiket rendes iskolába, mert nem ülnek mellé a többiek; ők maguk nem találnak rendes munkát, és a gyerekeiknek sem remélhetnek normális távlatokat; továbbá olyan helyen laknak, ahol ugyanilyen helyzetűek élnek. A Dunántúlon, a beásoknál például a szomszédot úgy mondják, hogy cigán. Tehát a nyelvbe is beépült, hogy csakis cigány lakhat a szomszédban.”

Erre a helyzetre Martin Luther King mozgalma ugyanúgy lehet válasz, mint az indiai Ambedkaré, állítja Derdák, aki ennek lényegét így foglalja össze: oktass, szerveződj, mozgósíts.

„Számunkra ez mélyen vallásos megközelítés. Magyarországon a vasárnapi misére járást tartják vallási gyakorlatnak, meg azt az intézményrendszert, amely lényegében konzervál társadalmi viszonyokat. A mi megközelítésünk más. Mi magukkal a cigány fiatalokkal, akik itt tanulnak, szeretnénk megmozgatni a közösségeket, és megváltoztatni a harmadik világhoz hasonló állapotokat Magyarországon. Az indiai buddhizmus kottára ugyanezt csinálja.”

http://www.nol.hu/archivum/archiv-473895
http://www.ambedkar.hu/amilyen-a-tanar-olyan-vagyok-vele-en-is/

Az egyenlőség evangéliuma

A Felébredett és az ő vallásának a jövője

Dr. B.R. Ámbédkar

A sok vallásalapító közül négy maradt, aki nemcsak a múltban, hanem ma is befolyással van széles tömegekre: Buddha, Jézus, Mohammed és Krisna. Ha összevetjük a négy személyiséget és azt, hogy melyikük milyen pózból népszerűsítette a vallását, Buddha néhány lényeges ponton különbözik a másik háromtól.

Dzsajadéva és Gítagovinda bélyegek

Tovább → http://www.dzsajbhim.hu/az-egyenloseg-evangeliuma/

A Honvédelmi Minisztérium különleges katonai túlélőtábort szervez elsősorban roma származású, 17-20 éves középiskolás vagy középiskolát végzett fiúknak és lányoknak.

Link: http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=93430

Jóni Tibor nyugállományú katonatiszt szerkesztőségünknek elmondta:

A magyar hadsereg sok éve gondosan kidolgozott koncepció és szakmai tapasztalatok birtokában dolgozik azon, hogy sok hátrányos helyzetű fiatal számára valódi perspektívát nyújtson a katonai pályát.

Esélyegyenlőségi nap a honvédségi bázison

Úgy kezdődött, mintha egy terrorista vagy polgárháborús film forgatásába csöppentünk volna. Amelynek aztán percekre kényszerű epizodistái is lettünk. Csakhogy nem Jeruzsálemben vagy Koszovóban voltunk, hanem valahol Ócsa és Üllő között, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) gyakorlóbázisához vezető bekötőúton. A bejárat előtt betontömbök állták az utunkat, és állig felfegyverzett, terepruhás, szigorú tekintetű katonák szólítottak föl bennünket a félreállásra, majd a gépkocsiból való kiszállásra. Odabent, a bázison viszont, a hadseregben szolgáló nők és roma katonák esélyegyenlőségi napján, béke volt. Igaz, ezt – stílszerűen – olykor gépfegyverropogás kísérte.

Sajtómotozás

Szandrát, a fotóriportert hívták először.

A kocsitól mintegy ötméternyire ki kellett szednie a zsebéből mindent, terpeszbe kellett állnia, kezét fel kellett emelnie, majd egy katonahölgy motozta végig. Ez alatt nekem az autó mellett kellett állnom, és egy túlzottan is erélyesnek látszani akaró, de inkább lámpalázasnak tűnő fiatal katona parancsait (Nyissa ki az ajtót! Előbb a hátsókat! Lépjen hátra! Nyissa fel a motorháztetőt! Nyissa ki a csomagtartót! A kocsikulcsot tegye a kocsi tetejére! stb., stb.) teljesítenem. Régen voltam már katona (igaz, én még nem önként és dalolva, hanem kényszersorozva, ráadásul két évig), és már akkor is utáltam, ha ugráltattak. Hát még most, ötvenen túl. Az ifjú katonák, alighanem a nemzetvédelmi egyetem hallgatói, határozottságuk mellett udvariasak voltak, más kérdés, és nem ők tehetnek róla, hogy a katonai zsargon a „legyen szíves” kifejezést nem ismeri. Meglehet persze, hogy profán kérdésemet – Ez most egy gyakorlat? – vették zokon, azt gondolván, hogy ez az okoskodó civil direkt froclizza őket. Gyorsan megnyugtattak a mogorva harcosok, hogy szó sincs gyakorlatról, itt most élesben megy minden. Hát persze, esett le a tantusz, bent van a miniszter a bázison, ezért a fokozott készültség. Csakhogy mi is befelé igyekeztünk, pontosan azért, hogy tudósítsunk az esélyegyenlőségi napról, amelyre a Honvédelmi Minisztérium (HM) az ombudsmanok, no meg a középiskolás regrutajelöltek mellett a médiát is meginvitálta. Ment minden, mint a karikacsapás, ugyanazon a procedúrán estem át, mint kolléganőm, egyedül a motozásnál voltam kénytelen beérni a katonahölgy helyett egy férfiúval.

Mire, a mintegy negyedórás ellenőrzés után, beengedtek bennünket a bázisra, odabent már javában zajlott a rendezvény. Szekeres Imre honvédelmi miniszter éppen bemutatta a három ombudsmannak (Szabó Máté általános, Fülöp Sándor, a jövő ifjúságáért felelős, valamint Kállai Ernő kisebbségi biztosnak) a sajtó szép számmal megjelent képviselőinek a kisebbségekkel és az esélyegyenlőséggel foglalkozó minisztériumi dolgozókat, no és persze a vendéglátó, a vendégeknek terrorelhárító és katonai bemutatókat prezentáló, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezetőit. Ezt követően a miniszter a honvédségnél fellelhető két legnagyobb kisebbségi csoport, a nők (akiknek aránya a korábbi egy százalékhoz képest jelenleg 18 százalék), illetőleg a romák (becsült arányuk 4-6 százalék) helyzetét elemezte. (Erről részletesen beszél Szekeres Imre miniszter a vele készült interjúban. Lásd keretes anyagunkat.)

Visszatért táborlakók

A civil ruhás középiskolásokat éppen szakaszba igyekeznek rendezni a terepszínű egyenruhások, amikor megzavarjuk az alakizást. Hogy aztán forgószínpadszerűen vigyék körbe őket a bázison, illetve a pár kilométerrel arrébb lévő lőtéren.

Akiket megszólítok, éppen a bázis gyakorlóterén figyelik a terrorelhárító kommandó akcióját, ahogy a símaszkos, fekete gyakorlós elit egység az épületben rejtőző, majd gépkocsival menekülni akaró (ugyancsak símaszkos) „terroristákat” füstöli ki éppen. „Mi is így jártunk volna, ha nem hagyjuk magunkat megmotozni, átvizsgálni a bejáratnál” – mondom fotós kolléganőmnek. De hiába drukkolunk virtuális sorstársainknak, a kommandósok természetesen győznek.

– Hogy kerültök ide? – fordulok a szakaszalakzatból egy pillanat alatt laza csoportokba verődő fiatalokhoz, amikor a terroristákat harcképtelenné tévő fegyverropogás alábbhagy.

– Tavaly voltunk itt a kilencnapos felkészítő táborban, jó volt, bár néha kemény, sok volt a feladat, az erőnléti gyakorlat, például a fekvőtámasz – válaszolja a megszólított fiatalember.

– Úgy döntöttél, hogy jelentkezel majd a honvédséghez?

– Áááá, nem. Nem azért, mert nem tetszik, de nem nekem való, hogy parancsolgassanak – indokolja Orsós Balázs, a Szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakközépiskola negyedikese.

– Ti is a Zrínyi Miklósba jártok? – kérdezem két diáklánytól.

– Nem, én Pécsen tanulok. Úgy kerültünk ide, hogy nyáron voltunk mi is a táborban. Hát, elég húzós volt – válaszolja Majlát

Laura –, de nem vette el a kedvem, a családban már van katonanő, ő tiszthelyettes és most végzős levelező főiskolás.

– Te is kedvet kaptál ehhez a pályához? – kérdezem húgától, Katalintól.

– Dehogy, isten ments! – szabadkozik teátrálisan.

– Az idei táborban megszivattak bennünket rendesen a szolnoki felderítők. Bemutatták, milyen is az a rangerképzés. Egy bazi kemény pályán kellett végigmennünk. Volt, aki nem is bírta megcsinálni – mondja a nyíregyházi Bencs László Szakközépiskolából érkezett társaságból az egyik olyan fiú, Szabó Gyula, akinek viszont nem szegte kedvét a kiképzés. Sőt: – Én szeretnék majd hivatásos katona lenni. De előtte még meg kell szereznem az érettségit.

Romaügyi Társadalmi Bizottság

Hamarosan a média képviselői is egy nyitott katonai teherautóra kapaszkodnak, hogy a lőtérre hajtsunk, ahol az ombudsmanoknak, no és persze nekünk adnak némi ízelítőt a korszerű katonai technikából. A legmodernebb gépfegyverektől a hadsereg általi szükségképpen okozott természetkárosítást elhárító, illetve reparáló honvédelmi környezetvédelmi tevékenységen át a tűzszerészek munkáját segítő legújabb komputertechnológiáig megannyi izgalmas dolgot mutatnak meg.

Mindeközben a minisztérium egyik esélyegyenlőséggel foglalkozó szakértője, Mészáros Judit alezredes válaszol készségesen a korántsem a honvédség felszereltségét firtató kérdéseimre.

– A nők miért számítanak kisebbségnek, amikor köztudomásúlag többen vannak, mint a férfiak? – okvetetlenkedek.

– Össztársadalmi szinten valóban többen vagyunk, de a hadseregben mások az arányok. Ott mi, nők, kisebbséget alkotunk, hiszen előttünk nem olyan régen tárta csak ki kapuját a honvédség. Jelenleg az összlétszám mintegy 17-18 százaléka nő – magyarázza az alezredes nő.

– Milyen esélyegyenlőségi stratégiájuk van a roma fiatalok hadseregbe integrálására?

– A minisztériumon belül a Romaügyi Társadalmi Bizottság koordinálja ezt a munkát. Egyik legfontosabb feladatuk, hogy évről évre előkészítsék a pályára irányító tábort, ahol a tagoknak sok feladatuk van. Kapcsolatot tartanak a hallgatókkal, népszerűsítik a roma fiatalokat támogató Liptai Balázs ösztöndíjat. Tudatosítják bennük, hogy pályázzanak, és amiatt ne maradjanak ki belőle, mert szégyellik a származásukat, hovatartozásukat. Általában félévente ül össze a bizottság, hogy összegezze az eredményeket, számba vegye a történéseket, reagáljon a hallgatók körében felmerülő problémákra, kiossza a feladatokat. A romákhoz kapcsolódó kulturális eszköztár, például a könyvtári anyagok fejlesztésében is kikérjük a társadalmi bizottság véleményét. A tagok közvetítőként, hírforrásként is szolgálnak.

Cigányok a magyar hadtörténetben

A hadsereg és a romák viszonyáról a legtöbbet Jóni Tibor nyugállományú ezredes tud. Ő harmincévnyi szolgálat után 2007-ben vonult nyugállományba, azaz dehogy vonult. Nyugdíjasként ugyanazt a munkát végzi, mint korábban tényleges állományú, minisztériumi főtisztként: most is ő a HM romaügyi referense. Ismeri a téma csínját-bínját, ezért aztán speciális kérdéseimmel Mészáros Judit alezredes is hozzá irányít.

Jóni Tibor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei roma családból származik, édesapja cigányzenészként dolgozott, ő is zenei pályára készült, aztán mégis váltott. 1978-ban jelentkezett a katonai főiskolára, amit jó eredménnyel végzett el. „Mellesleg”, munka mellett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem pszichológia szakán diplomázott. Aztán mindezt megfejelve 2007-ben még romológusi képesítést is szerzett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen.

Jóni ezredes büszkén vezet végig bennünket a bázis előadótermében felállított paravánokon látható, általa szervezett, Cigány katonák a magyar hadtörténelemben című kiállításon.

– A cigány katonák magyar hadtörténeti szerepéről nagyon kevés információ áll rendelkezésre. Elsősorban irodalmi művekben vannak erre utalások. Ugyanakkor a cigányok ugyanúgy jelen voltak a kezdetektől fogva a magyar regimentekben, a háborúkban, mint a nem cigányok. Ezért gondoltam arra, hogy ezt fel kell tárni, ismertté kell tenni. E területtel kapcsolatosan eddig dr. Bársony János jelentetett meg információkat, döntő részben a középkori és a 17-19. századi cigány katonákról, de a 20. század cigány katonáinak helytállása még feldolgozásra vár. Most még van lehetőség arra, hogy a második világháborús és ’56-os cigány veteránokat megkérdezzük. Ez a munka azért is sürgető, mert már csak kevesen élnek közülük.

– Hogyan sikerült a nyomukra jutni?

– Cigány civil szervezetek közreműködésével. A munka három részből állt: levéltári kutatásokból, cigány veterán katonákkal és hozzátartozóikkal készített interjúkból, valamint az összegyűjtött anyag kiadvánnyá szerkesztéséből. A kutatásban részt vevő gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) alapvetően a levéltári kutatásokat végezte, cigány civil szervezetek készítették az interjúkat, a feladatok koordinálása és a kiadvány anyagának előkészítése a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem feladata volt. A kutatás anyagából könyvet szeretnénk megjelentetni, hogy széles körben ismertté váljon és mindenki számára köztudott legyen, a cigányok mindig ott voltak a seregben, amikor a nemzetnek szüksége volt rájuk. A Cigány katonák a magyar hadtörténelemben című kiállításunk anyaga e kutatásokba ad rövid betekintést.

„Még ma is homályos terület”

– Amikor ön katonának jelentkezett, milyen arányban voltak cigányok a magyar néphadseregben?

– A sorkatonák aránya megfelelt a romák népességi arányának, hiszen a cigányokra is kötelező volt a sorkatonai szolgálat. Egyes területeken koncentráltan voltak roma katonák, ilyenek voltak például a műszaki zászlóaljak, ahova döntő részben szociálisan hátrányos helyzetű és családos, 80-90 százalékban cigány származású honvédek kerültek. A tisztképzésben persze más volt a helyzet. Amikor én végeztem, az évfolyamon mindössze hárman voltunk cigányok. Közülük csak én maradtam a honvédségnél, az egyik fiú leszerelt, a másik átment a rendőrséghez.

– Biztatónak tűnik egy 2004-es felmérés eredménye, miszerint a cigányok aránya a seregben 4-6 százalék.

– Igen, ez így van. Ugyanakkor ezekből a becsült statisztikákból kár lenne messzemenő következtetéseket levonni, ugyanis a romák számára még ma is homályos terület a katonai pálya. Sokan úgy gondolják, az egykori sorkatonasággal azonos a mai szolgálat. Holott a mai hivatásos vagy szerződéses katonai szolgálat voltaképpen egy munkahelyet jelent. Tehát a katona nem takarít, nem fókázik, hanem kizárólag szakmai feladatokat kell teljesítenie, és ennek megfelelően kapja a munkabérét. Ezt a rendszert, előnyeit és kötelezettségeit egyaránt, még alaposan meg kell ismertetni a közvéleménnyel, így a romákkal is.

– Ezt a célt szolgálják a táborok?

– Ebbe a 9-10 napos pályára irányító, túlélő táborba, amelyet évente az interneten hirdetünk meg, a roma civil szervezeteknél és a cigány kisebbségi önkormányzatoknál lehet jelentkezni. 60 fő részére szervezzük, de mindig túljelentkezés van. Eddig Újdörögdön, Táborfalván és az idén itt, a ZMNE Ócsai Kiképző Bázisán rendeztük meg. Katonai gyakorlóba öltöznek a gyerekek és honvédségi jellegű feladatokat hajtanak végre, de vannak a cigány hagyományokkal, kultúrával kapcsolatos, valamint sport- és szabadidős foglalkozásaink is. Például meglátogattuk a Roma Parlamentet is. Arra mindig figyelünk, hogy a résztvevők egyharmada lány legyen.

– Van a táboroknak már kézzelfogható hozadéka?

– A táborban kedvet kapva már jó néhányan elvégezték a tiszthelyettesi iskolát. De akadnak olyanok is, akik azóta a nemzetvédelmi egyetemre járnak. Hozzávetőlegesen a táborozók 20 százaléka választja a katonai pályát. Akik itt vannak, elviszik a hadsereg hírét, s a gyerekek környezetéből, családjából is egyre többen kapnak kedvet ehhez a szép hivatáshoz.

Tódor János

(A riport a Honvédelmi Minisztérium támogatásával készült)

„Nem teszünk megkülönböztetést” – Beszélgetés Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel

Miniszter úr, az előadásában hangsúlyozta, hogy a magyar honvédség élő, mindenkire vonatkozó követelményrendszerében kiemelt helyet foglal el a roma integráció kérdése. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A roma integráció foglalkoztatási, oktatási és társadalmi kommunikációs kérdés egyszerre. Az a tudatos törekvés, hogy olyan programokat hirdessünk meg, melyek egyre több fiatal roma nő és férfi érdeklődését keltik föl a katonai hivatás iránt.

Mit kínál a magyar honvédség a cigány fiataloknak?

Számukra a kibontakozás lehetőségét biztosítja az ösztöndíjakkal, a pályázatokkal, a felkészítő táborokkal, az identitást erősítő kiadványokkal, a kiállításokkal. Ez a törekvés egy rendkívül erős, karakteres arca a magyar honvédségnek és mindazoknak, akik velünk együttműködnek a megyeszékhelyeken, a toborzóirodákba, a cigány kisebbségi önkormányzatokban és mindazokban a társadalmi szervezetekben, amelyek a roma fiatalok esélyjavításában közreműködnek.

De a honvédség kit tekint romának? Milyen alapon történik a gyerekek katonai pályára terelése, amikor hivatalosan, így az iskolákban sem, ahonnan az orientáló táborba és a mai esélyegyenlőségi napra is érkeztek a diákok, nem lehet nyilvántartani senki származását?

Romának az tekinthető, aki magát annak tartja. A katonai pálya iránt érdeklődők és a magyar honvédség tagjai között sem etnikai, sem vallási, sem szexuális tekintetben megkülönböztetést nem teszünk. Aki fizikailag alkalmas és megszerzi a megfelelő képesítést, abból lehet hivatásos és szerződéses katona.

A 24 ezres magyar honvédségnek nagyjából hány cigány származású tagja van? Nyilvántartják ezt pontosan?

Természetesen személyiségi jogi szempontból tilos a nyilvántartás. Éppen ezért csak becslésekre támaszkodhatunk. 2004-ben, amikor a kötelező sorállományú szolgálat megszüntetése után a szerződéses katonai szolgálat elkezdődött, készült egy ezer főre kiterjedő felmérés. Ennek alapján a teljes állomány 4-6 százaléka mondta magát romának. Ez majdnem megfelel a társadalmi arányoknak.

A nők aránya a honvédségnél 17-18 százalékos. A roma nők aránya is követi ezt?

Bár erre nézve felmérés tudtommal nem készült, a roma származású nők aránya – a romák 4-6 százalékához viszonyítva – jóval szerényebb ennél. Ennek számos, főleg szokásrendi, a honvédségtől távoli oka van.

Szót ejtett arról is, hogy a roma népismeretet elkezdték tanítani a nemzetvédelmi egyetemen.

Egyelőre még csak választható, féléves tantárgy, de a cél az, hogy a közeljövőben kötelezővé tegyük minden hallgatónak.

Link: http://www.amarodrom.hu/archivum/2008/10/24.html

2008. szeptember 01-jével Bajnán, felnőttképzés keretében elindítottuk esti tagozatos, többségében cigány tanulókból álló kilencedikes osztályunkat.

A Szent Ferenc napi ünnepre őket is meghívtuk és kiosztottuk a „Frankás”- jelvényeket. Örültek és nagy megtiszteltetésnek vették.

Küldöm az ünnepségről szóló cikket.

Tokár Imre P. János ofm, igazgató

Egy jelvény ereje

Az esztergomi Ferences templomba nem könnyű bejutni: a főbejárati nagy, kétszárnyas ajtó nincs nyitva, a kihajtott vasrács sem túl biztató jelenség a belépni szándékozó számára. Egy észrevétlenül meghúzódó kisajtó az, amely megkegyelmez az először idelátogató lelke előtt, s csak aztán nyílik meg a világ egy másik dimenzióba.

De hogy az elején kezdjem. Az Esztergom közelében fekvő Bajnán, a katolikus egyház helyi képviselője Nyíri Róbert plébános, és a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetősége 2008. nyár elején a dolgozók esti iskolájának beindítására tett kísérletet. A lehetőségek továbbgondolásába Tokár János atya, a Ferences Gimnázium igazgatója is bekapcsolódott, és szeptemberre, miután a szükséges dokumentációk és engedélyek megszülettek, kezdődhetett a tanítás. A diákok megismerkedtek a tanárokkal, tanítási stílusukkal, elvárásaikkal, s egyáltalán a dolgozók esti iskolájának általános követelményeivel, és … a Ferences szerzetesrend és a Gimnázium történetével, szellemiségével.

Mégis valódi, egész képet az iskoláról akkor kaptunk igazán, amikor Assisi Szent Ferenc ünnepére ellátogattunk az intézménybe. Először végignéztük az iskolát, majd – miután bejutottunk a templomba – bekapcsolódtunk a Szent Ferenc halála (Transitus) emlékére végzett imádságokba.

Az imák, énekek végén János atya köszöntötte a hallgatóságot, elmagyarázta a jelvényen található szimbólumok jelentését és jelentőségét, majd a Gimnázium minden új diákja megkapta a maga saját ferences kitűzőjét. A bajnai tagintézmény hallgatóit János atya és Valér testvér (aki maga is cigány) tisztelte meg azzal, hogy a jelvényt felerősítette a ruhájukra.

A következőkben két diák vall arról, hogy neki mit jelent az, hogy a Ferences Gimnázium diákjai lehetnek.

Oláh Edina három kiskorú gyermek édesanyja. Fekete haját, barna bőrét és szemét látva mindenki számára hamar egyértelművé válik, hogy ő a cigány közösség tagja., amit ő cseppet sem bán, hiszen nyolc éve aktív képviselője a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak. A gimnáziumba való jelentkezését leginkább az motiválta, hogy munkahelyén, ahol szociális ápoló és gondozóként dolgozik, a szakmai előrelépését biztosítsa. Ezen kívül a tanulással nem titkolt szándéka a hiteles példamutatás gyermekei számára.

Büszke vagyok magamra, hogy olyan emberek közé kerülhettem, mint a ferencesek, illetve olyan helyre, mint ez az iskola. Meggyőződésem, hogy ezt a jelvényt kiérdemeltem az eddigi elkeseredett sorsom után. Erre a kitűzőre a Jó Isten érdemesnek tartott valamiért. A szerzeteseket, egyház képviselőit, testvéreket, apácákat én az Isten embereinek tekintem, így ahová János atya a ruhámra feltűzte, úgy ott is hagyom, mert erre mindig is büszke leszek.

Baranyainé, Erika a szomszédos Gyermely községből való. Mivel a helyi katolikus egyházközösség és a KARITÁSZ aktív tagja, még idejében hallott a gimnáziumról ahhoz, hogy bátorságát és önbizalmát összeszedve kis bíztatással jelentkezzen.

Külön boldogságot jelentett számára, hogy egyházi iskola tanáraitól tanulhat, hiszen, ahogyan mondja, a tudáson kívül hitbeli értékeket is átadnak a tanulóknak. Elárulta azt is, hogy először felmerült benne a gondolat, hogy mit is keres egy kisebbségi osztályban, ám mára látja, hogy milyen jó közösség formálódott az osztályból.

Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy a Ferences iskola jelképét mi is, mint az esti iskola diákjai megkaptuk és viselhetjük. Úgy érezzük, hogy ezzel a jelvénnyel minket is teljesen befogadtak ebbe az iskolába. Sok figyelmességgel találkoztunk a templomban, ahol külön padsorok voltak lefoglalva csak a mi számunkra Ez is jelzésértékű: nekünk is van helyünk az ő közösségükben. Főleg mi lányok, asszonyok voltunk jobban megtisztelve, hiszen ebbe az iskolába nők még nem tanultak. Büszkék lehetünk rá, hogy olyan neves iskolába járhatunk, ahonnan sok híres ember került ki.

Bizony bennem felmerült a kérdés: vajon méltó vagyok-e én, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek?

Férfiak és nők, édesanyák és édesapák, lányok és fiúk, cigányok és magyarok, idősebbek és fiatalabbak, vagyis a rendhagyó ferences diákok, miután mellükön a kapott kitűzővel helyet foglaltak a padokban, szemlátomást ragyogott az arcuk. Tekintetükben meghatódás, mozdulataikban a megrendülés, szívükben öröm, lelkükben nyugalom; a jelvény számukra nem csak a liliom létét, Jézus és Assisi Szent Ferenc ölelkező karját jelentik. Mindinkább bizonyosságot arra, hogy elnyerésével életük további részében személyes sorsuk elfogadására és az iskolával járó terhek elviselésére ezáltal alkalmassá váltak.

Kissné Oláh Anita
Bajna Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata, Szervező

Link: http://www.kpszti.hu/magyar/mesterestanitvany/unnepeink/temesvari_pelbart_ferences_gimnazium_esztergom.doc

A ferences gimnáziumok sikeresek a romák körében

A Komárom-Esztergom megyei Bajna község önkormányzata kezdeményezésére egy évvel ezelőtt esti tagozatú gimnázium kezdte meg működését a településen, elsősorban – de nem kizárólag – a cigány lakosság felzárkóztatása céljából.

A képviselőtestület, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat és a falu plébánosa az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumot kérte fel a szakmai háttér, vagyis a pedagógusok biztosítására, valamint az iskola fenntartására. Tokár Imre János igazgató és a ferences szerzetesekből és civilekből álló tantestület örömmel vállalta a feladatot.

Az esti tagozat diákjainak közel fele a cigány kisebbséghez tartozik. A tanév végén huszonhat diák kapott bizonyítványt az első osztály sikeres elvégzéséről. Az évzárót a falu katolikus templomában tartották, közölte Szerdahelyi Csongor, a Ferences Sajtóközponttól.

A tanév során a tantárgyi ismeretek elsajátítása mellett számos közös programon is részt vettek. Szent Ferenc napján Esztergomba kirándultak, ahol Tokár János ferences igazgató „frankás” jelvénnyel, vagyis a ferences diákok jellegzetes kitűzőjével ajándékozta meg az estis diákokat, és túráztak a Gerecsében is, ahol megtekintették a Serédi Jusztinián bíboros által építtetett nyaralót. A diákok találkoztak Povpa Valér Kárpátaljáról származó roma ferencessel is, akivel hamar megértették egymást.

Bajnán romungró cigány közösség él, akiknek anyanyelvük magyar, hagyományuk látványosan legfeljebb csak temetéskor nyilvánul meg, hétköznapjaikat magyarként élik. A helybeli cigány kisebbségi önkormányzatnak immár hét éve vezetője a katolikus főiskolán tanuló leendő szociálpedagógus, Kissné Oláh Anita.

Az alapítók szerint a kezdeményezés megtérülő befektetésnek látszik. A megyei szintű cigány kisebbségi önkormányzat a megyei rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködés értelmében 2009-ben rendészeti pályára irányító roma programot indított Komárom-Esztergom megyében, amelybe a bajnai gimnáziumból már hét roma fiatal be is kapcsolódott. Az esztergomi ferences gimnázium pedig további olyan településeken tervezi az esti tagozat beindítását, ahol magas a cigány kisebbség aránya.

Link: http://portal.c-press.hu/200907095125/belfold/a-ferences-gimnaziumok-sikeresek-a-romak-koreben.html