A sajókazai romák vallására kíváncsi a rendőrség

2012. február 27. hétfő, 15:14Dalit.hu

1


A sajókazai romák vallására kíváncsi a rendőrség


Az Indexet Sajókazáról arról tájékoztatták, hogy a helyi rendőrök egy tanító társaságában a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság fejléces nyomtatványával járják a falu romatelepeit: az ott élőknek nyilatkozniuk kell, hogy vállalják-e a 2011 októberi népszámlálás során a felekezeti hovatartozásukra vonatkozó kérdésre adott válaszuknak a nyomozati célú felhasználását.

Lázi István János, a helyi roma önkormányzat vezetője az Indexnek elmondta, hogy a rendőrök „jelentsük fel a buddhistákat” felszólítással próbálják rábeszélni a romákat, hogy egyezzenek bele az adataik felhasználásába.

Az ügy előzménye, hogy Sajókazán októberben már az online kitöltést választók közül is 300-an buddhistának vallották magukat, a teljes szám pedig valószínűleg még magasabb. A falu elöljárói és a rendőrség arra gyanakodott, hogy a helyi buddhista közösség épületében nem a magukat amúgy zömében katolikusnak tartó romák töltötték ki az online kérdőíveket, ezért a hatóság nyomozást indított. Az ügy egyik gyanúsítottja maga Lázi volt.

rendorseg-dokumentum

Az Index a helyszínen megtudta, hogy a romák tényleg katolikusok, a népszámlálás kérdése viszont arra vonatkozott, hogy melyik vallási közösséghez tartoznak: ezért jelölték be a nekik sokat segítő buddhistákat, és maguk töltötték ki az online űrlapot, vagy a felügyeletük mellett zajlott a folyamat.

Októberben az is kiderült, hogy a rendőrség kikérte az online felmérés előzetes adatait a népszámlálást lebonyolító KSH megyei hivatalától. Az adatokat a rendőrségtől valaki továbbküldte a jegyzőnek, majd a polgármester több romát is azzal fenyegetett meg, hogy a pap nem fogja őket eltemetni vagy a gyerekeiket megkeresztelni, amiért buddhistának mondták magukat. A különösen védett adatok kiszivárgása és az adatközlők elleni felhasználása az őszi népszámlálás legsúlyosabb visszaélése volt.

A sajókazai rendőrök mostani akciója meglehetősen értelmetlennek tűnik: hiába nyilatkoznak a romák, hogy hozzájárulnak az októberi válaszuk felhasználásához, a KSH, ha akarná sem tudná a rendőrségnek kiadni az adatot: azokon ugyanis nincs név, csak lakcím (a lakcímadatokat a feldolgozás során véglegesen törlik majd).

Virágh Eszter népszámlálási szóvivő az Indexnek elmondta, hogy a KSH-t a rendőrség egyelőre még nem tájékoztatta az adatkérésről. Megerősítette, hogy ha be is fut, kivitelezhetetlen a rendőrség kérése: lehetetlen eldönteni, hogy az adott címhez tartozó válaszok közül melyik kié.

Jóri András volt adatvédelmi ombusman az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy sokkal nagyobb érdek fűződik a népszámlálás anonimitásához, mint egy ilyen nyomozati cselekményhez: a társadalom bizalma csak úgy őrizhető meg a népszámlálás intézménye iránt, ha az adatok védelme mindvégig biztosított. Mivel különösen védett adatokról van szó, Jóri osztja a romák aggodalmát, és adatvédelmi szempontból figyelemreméltó esetnek tartja az ügyet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-Főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást.

Forrás: http://index.hu/belfold/2012/02/20/a_sajokazai_romak_vallasara_kivancsi_a_rendorseg/