
Az egyházi törvény a megszűnéssel fenyegeti a Dr. Ámbédkar iskolát, a Jobbik is állandóan támadja az intézményt. Valami halvány reményük mégis van a túlélésre.
Mintha Orbán Viktor beszédére szerettek volna reagálni azok a borsodi diákok, akik tegnap megjelentek a parlamentben. A miniszterelnök azt mondta ugyanis, hogy szeretnék megerősíteni a középosztályt, amit alulról nyitottnak képzelnek el, tehát „szegény sorból is fel lehet zárkózni”.
Valójában ugyanezt akarja a 160 fiatal is: azért indultak útnak Borsod legszegényebb falvaiból, hogy iskolájuk ellehetetlenítése ellen demonstráljanak. Az egyházakról szóló törvény ugyanis a kisegyházakat nem ismeri el, köztük a Dzsaj Bhím buddhista közösséget sem. E közösség úgynevezett második esély iskolákat működtet borsodi kisfalvakban: Sajókazán, Hegymegen, Sátán. A Derdák Tibor szociológus és Orsós János pedagógus alapította Dr. Ámbédkar Iskola 5. tanévét kezdte meg azzal a misszióval, hogy érettségit adjon azoknak a reménytelenségben élő romáknak, akiknek esélyük sincs középiskolai oktatásban részt venni. Az iskola indulása óta bővült az oktatási szolgáltatás: felnőttek is beiratkozhatnak, s befejezhetik az általános iskolát, illetve megszerezhetik az érettségit. „A mi gyerekeink olyan fiatalok, mint a többiek, nem kell nekik speciális módszer. Tagadjuk és elutasítjuk a „roma pedagógia” megközelítést. Az viszont igaz, hogy nem lehet elvárni az iskolába járásnak, a házi feladat megírásának azt a fajta rendjét ebben az élethelyzetben, mint egy átlagos diáktól. Ha van egy kis alkalmi munka, akkor a lehetőséget megragadják. Házi feladatot sem igen tudunk adni olyan diáknak, akit nem vár otthon asztal. Ez módszertani kérdéseket is felvet” – nyilatkozta korábban Derdák Tibor.
Az egyházakról szóló törvény miatt hiába van az iskolának érvényes közoktatási megállapodása, január elsejétől – ahogy a törvény hatályba lép – megszűnik az egyik szerződő fél. Az Ámbédkar Iskolát egyébként gyakran vádolják azzal, hogy úgynevezett „bizniszegyházat” tart fenn, és az alapítók csak azért hozták létre a Dzsaj Bhím Közösséget, hogy az iskola az egyházi kiegészítő támogatással több pénzhez jusson. Igaz, ami igaz: valóban előfordult az elmúlt években, hogy bizonyos szervezetek „egyházi” köntösben akartak pénzt lenyúlni. A Dr. Ámbédkar Iskolában folyó munka azonban ellenőrizhető, az állam helyett dolgozik: közfeladatot vállal. Olyan fiataloknak ad végzettséget, akiket az állami közoktatás már rég kidobott.
Valami halvány reményük mégiscsak van: az, hogy mégsem borul föl teljesen az intézmény költségvetése a tanév közepén, egy LMP-s kezdeményezésnek köszönhető. A párt elérte, hogy azok a vallási közösségek, amelyek jövőre elveszítik egyházi státuszukat, de oktatási intézményeket működtetnek, legalább a tanév végéig megkaphassák a kiegészítő támogatásukat. Orsós János lapunknak úgy nyilatkozott, hogy körvonalazódik egy külön megállapodás a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, amelyet Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is támogat.
Az Ámbédkar azonban nem csak az egyházakról szóló törvény miatt van bajban. Derdákék munkáját ugyanis rendszeresen támadja a Jobbik. – A mi ellehetetlenülésünket a Jobbik akarja igazán. Azóta, hogy elvették tőlünk az egyházi státuszt, vérszemet kaptak, és ők, illetve szimpatizánsaik folyamatosan feljelentenek, a hatósági zaklatáson keresztül akarnak megszüntetni minket – mondja Derdák. A környék jobbikos érzelmű helyi vezetői ugyanis rendszeresen bejelentéseket tesznek ellenük a különböző hatóságoknál. A Dr. Ámbédkar Iskola bátran pályázhat a leggyakrabban ellenőrzött iskola címre: az utóbbi hetekben hetente többször érkeznek hatósági emberek az iskolába, amivel gyakorlatilag megbénítják a tanítást, a pedagógusoknak ugyanis folyamatosan az ellenőrök által bekért iratok összeállításán kell dolgozniuk. A fiatalok parlamenti demonstrációja közben is érkezett egy telefon az iskola egyik telephelyéről: megint kiszállt a kormányhivatal.
– Munkaügyi ellenőrök jönnek-mennek, az ÁNTSZ, a kormányhivatal, a Magyar Államkincstár munkatársai rendszeres vendégeink. Azt nézik, hogy tényleg tanítunk-e, bejárnak a gyerekek. Már negyven ellenőrzésen vagyunk túl. Még a vámosok is kiszálltak valamelyik nap. Ez már szerintem zaklatásnak minősül – mondja Orsós János.
A Dr. Ámbédkar Iskola egyre több tanulót vonz: sok fiatal látja kitörési lehetőségnek azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az intézmény nyújt. Ez azt is jelenti, hogy ezek a fiatalok nem mennek a helyi szegregált, rossz minőségű oktatást nyújtó önkormányzati iskolákba, így azok lassan elnéptelenednek. A feljelentések hátterében szakemberek szerint tehát nemcsak az Ámbédkár sikere áll, hanem a többi helyi iskola egzisztenciális félelme is.
Tegnap 160 diák hallgatta meg a szocialista Nyakó Istvánt a Parlamentben, aki az iskola megmaradásáért szólalt föl. A gyerekek így megmutatták magukat a Jobbik-frakciónak is, ahol ott ül az az Endrésik Zsolt képviselő, aki szeptemberben rasszista kirohanásban támadta meg az iskolát. A Jobbik-frakció tagjai közül láttukra többen is zavartan fordultak el: az iskola működése, sikere nem szolgálja ki azt a sztereotípiát a romákról, amelynek hangoztatása ezeket a képviselőket a parlamentbe juttatta.
Forrás: http://nol.hu/belfold/borsodi_roma_diakok_neztek_farkasszemet_a_jobbikkal
Anomin Hercegnö
13 évvel ezelőtt
(A kommentet a szerző, Anomin Hercegnö megbánta és ezért kérte annak törlését.)
egy ambedkaros tanár
13 évvel ezelőtt
Köszönjük szépen a takarítónő (anonim hercegnő) hozzászólását!
Ismerjük és folyton érezteti is jó véleményét diákjainkról. Nem értek vele egyet, hogy a tanár akkor tanár, ha fegyelmez. Tessék utána olvasni a mai irányvonalaknak a pedagógiában és meg fog lepődni, nem a parancsoknak kritikátlanul engedelmeskedő, hanem a tudatos állampolgár nevelése (lenne) a cél.. Nem értek egyet azzal sem, hogy a diákjaink állatok, nem kezdem el sorolni a neveket, mert csak ezen a telephelyen rengeteg büszkeségünk tanul, akik országos pályázatokat nyernek, érettségire, továbbtanulásra készülnek, naponta felülmúlják maguk eredményeikkel. Vitatkoznék azzal is, hogy az itt dolgozó tanárokat csak a fizetés érdekli. (Ugyanannyit kapnak, mint bármelyik más iskolában tanító kollégájuk, feladatuk pedig sokkal nehezebb, amihez komoly elhivatottság szükséges..)
A padfirkával kapcsolatban megjegyzem, nem véletlen, hogy az iskolákban nem díszbútorok vannak, bizony a diákok (a nem cigányok is) gyakran firkálják a padot. Bizony, a fiatalok még kreatívak.. Személy szerint én is rengeteg padot összefirkáltam, míg iskolába jártam, később nemzetközi kiállításokra hívtak..
Úgy gondolom, kedves takarító néni, nem kellene leállatozni a fiatalokat, akkor önnel is kedvesebbek lennének.
Mindent megteszünk azért, hogy a Dr Ámbédkar Iskola középiskolásai bárhonnan is érkeznek hozzánk, bármilyen műveltségi hiányosságokkal és a tanulással, iskolával kapcsolatban bármilyen attitűddel,tőlünk távozva érettségizett fiatalokként, műveltséggel, modern tudással kerüljenek ki az életbe, ahol megállják a helyüket. Ezt bizony nem tudnánk elérni, ha állatoknak tartanánk őket! Kérem segítsék inkább munkánkat, mi pedig az ön kedvéért folyamatos harcot vívunk a padfirkák ellen, mint eddig is.
Persze ha nem tudja belátni, hogy milyen hozzáállás és tanári munka vezet eredményre, nem hibáztatom. Egyetemi éveim alatt megtanultam, hogy a pl. könyvtárban is a ruhatáros nénik a legkevésbé segítőkészek. (és még erről sem állítom, hogy egytől egyig ez mindenkire igaz)
Szeretném kérni, hagyja abba a diákok nyilvános rágalmazását, mert használják a netet, olvasnak híreket, megtalálták az ön hozzászólását is és felháborítja őket, amiket róluk állít.
Kérem a normális magyar állampolgárokat, gondolkodjanak, mielőtt elitélik ezeket a fiatalokat, vagy minket, akik hiszünk bennük és dolgozunk sikereikért, Magyarország (nagy betűvel..) szebb jövőjéért!
egy ambedkaros diák
13 évvel ezelőtt
Na ugyan te meik tanár lehetsz
Gondolkodok rajta de nem jövök rá 1re tippelek de majd suliba keress meg kerlek h te vagy e az
H.D.vagyok 10böl!
Nos amit ez a takaritó néni irt ez valóban butaság mert nem igaz!Mindenki volt diák mindenki firkálta a padot a leges kegúrib gyerek is benne haggya a padban a szemetet.Most tegyük fel ha nem hagyna ott senki szemetet akkor minek takaritó??Gondolom ha egy focimeccs után nem lenne szemét akkor nem alkalmaznának takaritókat!
Sajnos be kell látni itt nem a szemétel van a gond meg a firkával hanem azzal.hogy romák vagyunk!Bevallota Jobbikos!!
Van egy tippem,hogy meik takaritó az mert elég gyakran hangoztatja a „cigány”szót rá is szoltam de legközelebbi talalkozásunkkor el fogok már vele beszélgetni mert ha baja van a romákkal akkor ne interneten irja!
Eggymillio %-ék,hogy tudom meik takaritó az mert egy mindig azt hangoztassa,hogy mert a tanarok mert a telephelyvezetö pénzt feltudja veni!stb(( ÜZENEM DRÁGA TAKARITÓ NÉNI LEBUKOTT TUDJUK KI MAGA!!ÉS BESZELGETNI FOGUNK!!!))
Kedves diákok!
Kedves tanulók akik olvassák ezt ne figyeljetek oda mert az életben nagyon sokszor lecigányoznak minket csak azért mert mi barnábnak születtünk!Megkell nekik mutatni,hogy mi romák is visszük valamire!
Ez a mottónk!!ezt adták nekünk! „LOPUNK,CSALUNK,HAZUDUnk”de ez nem igyvan mert minden ember minden nemzetiség elköveti ezt!Kinaiak,Magyarok,Romák,Angolok stb csak ugye van egy bünbak aki elviszi a balhét!Nemrégiben olyan dolog történt velem,hogy ha nem velem törtenik elsem hittem volna!Elmentem hétvégén szórakozni és odamentem egy lányhoz normalisan beszélgettünk majd mikor rátértem a lényegre,hogy van e kedve meg ismerni azt mondta volna”ha nem lenék cigány” nem azt mondta azert mert nem tetcem neki,mert csunya vagyok megmondta a szemembe,hogy a származásom miatt!Nos ien emberek vannak!Köszönöm annak aki ezt végig olvasta egyreszt csak az igazat irtam le,másik meg nem a börszin alapjan kell embereke megitélni!Lassan ott tartunk,hogy a börszinünk miatt nem szolgálnak minket ki!
Kellemes karácsonyi ünnepeket minden Ambedkaros tanulónak és tanárainknak!
H.D.
10.ngk
Buddha
13 évvel ezelőtt
„Amit gondolunk, azzá leszünk.” „Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk:
Miért haragudnánk emiatt másokra?” BUDDHA
csak Én
13 évvel ezelőtt
Kedves Takarító Néni!
Az Ön dolga az padok takarítása, a tanulóké pedig a tanulás és akár tetszik, akár nem a padfirkálás minden diák életében előfordul származástól függetlenül.
A Mi iskolánkba nem jár a rendőrség naponta, míg azért van középiskola, ahová igen. A mi diákjaink nem rosszabbak egy átlagos középiskolásnál, bár kicsit tényleg magasabb vérmérsékletűek:)
Kedvesek, életrevalóak, tudnak szeretni, szeretetre méltóak:):) ugyanakkor mégiscsak diákok, hangosak, szertelenek de TANULNI akarnak!
Ugye nem ez a baj?
Mert ha ha igen, akkor talán inkább az Ön elméjében kellene néhány dolgot helyre rakni. Ha segítségre van szüksége, csak írjon nagyon szívesen segítek:)