Buddhista cigányt nem temet el katolikus pap?

2012. február 27. hétfő, 15:17Dalit.hu

3


Buddhista cigányt nem temet el katolikus pap?


Nyomozás indult Sajókazán egy népszámlálási kérdezőbiztos csalás miatt tett feljelentése alapján, mert a népszámlálás adatai alapján feltűnően megnőtt a magukat buddhista közösséghez tartozónak vallók száma. Amellett, hogy ilyen adat nem kerülhetett volna nyilvánosságra, a faluban iskolát működtető buddhisták szerint az ügy a rosszul feltett népszámlálási kérdés miatt létezhet.

Sajókazán háromszázan vallották magukat buddhista közösséghez tartozónak a tavalyi népszámlálás adatai szerint. Olyan állítás ez, amelynek valójában nem szabadna léteznie – elvileg ezek az adatok nem nyilvánosak. Az, hogy ki milyen közösség tagja, nem tartozik senkire, még akkor sem, ha az adatgyűjtés során ezekre az úgynevezett „szenzitív” adatokra is rákérdeztek.

A bajt csak tetézi, hogy az elmúlt hét végén, helybéliek elmondása szerint, a kazincbarcikai rendőrség fejléces papírjait osztogatta két rendőr és egy helyi tanítónő a főként romák lakta településrészben: ezen azt kérik az érintettektől, hogy névvel, címmel nyilatkozva adják hozzájárulásukat „a 2011. évi népszámlás során vallási felekezethez történő tartozása tárgyában rögzített adatának bűnügyben történő felhasználásához”.

A Sajókazán iskolát is fenntartó Dzsáj Bhím buddhista közösséghez tavaly októberben naponta többtucatnyi helyi cigány kopogtatott be, hogy segítsenek a kérdőívek internetes kitöltésében – az itteni romák megszokták, hogy ügyes-bajos dolgaikkal az aktivistákhoz fordulnak, a községben öt éve megtelepedett vallási-oktatási közösség ezer szállal kötődik a hátrányos helyzetű családokhoz. Az egyik kérdezőbiztos azonban ezt a segítséget visszaélésként értékelte, s a falu jegyzőjéhez fordult, aki csalás miatt feljelentést tett a rendőrségen. (Nem hagyható figyelmen kívül az a motiváció sem, hogy az interneten kitöltött kérdőívek után a személyesen kitöltöttnél jóval kisebb jutalék jár a kérdezőbiztosoknak. – A szerk.)

Néhány nappal később a romák állítása szerint a település polgármestere többeknek is feltette a kérdést: tudják-e, hogy a buddhisták gyerekeit nem kereszteli meg a helyi katolikus pap, s egyházi temetést sem kaphatnak. Állítólag ekkor hangzott el a település vezetőinek szájából az is, hogy vajon miként lehet háromszáz buddhista a faluban, mikor tíz évvel ezelőtt egyetlen ember sem vallotta magát e vallási közösséghez tartozónak?

Az ügy kipattanása után Orsós János, a sajókazai Dzsáj Bhím közösség vezetője hivatalos levélben fordult a Központi Statisztikai Hivatal illetékeseihez, azt firtatva, vajon honnan van a falu vezetésének tudomása szenzitív adatokról, amelyeknek birtokában a lakosokat megfélemlítik? Varga Zoltán főosztályvezető erre azt válaszolta: a KSH-t a jegyző feljelentését követően a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság hivatalosan kereste meg, és kérte, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy a rögzített internetes adatok alapján Sajókazán nőtt-e a valamilyen valláshoz tartozók száma a korábbi adatokhoz képest.

A kérésre a hivatal a 2001. évi népszámlálás felekezeti arányaival – tehát nem létszámmal – válaszolt. A 2011. évi népszámlálás internetes adatrögzítéséből származó előzetes adatokat a rendőrség október 13-án kapta meg. A főosztályvezető hangsúlyozta: ezek az adatok előzetesek, egyedi azonosításra alkalmatlanok. A KSH illetékese szerint nem állapítható meg számukra, hogy a jegyző mikor és milyen forrásból származó létszámra hivatkozott, de azok biztosan nem tőlük jutottak birtokába.

Orsós János szerint a népszámlálási íven eleve rosszul tették fel a kérdést, mert nem a vallási felekezethez, hanem a vallási közösséghez való tartozást firtatták. Előbbire a legtöbb sajókazai roma vélhetően a „katolikus” szót írta volna be, a „közösség” kifejezésről azonban a buddhista közösség jutott eszükbe. Hozzátette: a Dzsáj Bhímnek semmilyen anyagi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy akár kis, akár nagy létszámban e közösséghez tartozónak vallják magukat a helyiek, nincs olyan „normatíva”, amit ez alapján számítanak. – Minden hozzánk fordulónak segítettünk, de senkit nem befolyásoltunk abban, mit válaszoljon a kérdésekre – mondta Orsós János.

Megtudtuk: Lázi István, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke is feljelentést tett érzékeny adatokkal való visszaélés gyanúja miatt. Sajókaza jegyzőjét tegnap nem sikerült elérni, Stefán László polgármester pedig úgy reagált: annyiféle hazugság látott már napvilágot ebben az ügyben, hogy inkább nem nyilatkozik. Megkérdeztük a rendőrséget is, kértek-e sajókazai adatokat a népszámlálásról a KSH-tól, s ezt továbbadták-e más hatóságnak, például a sajókazai polgármesteri hivatalnak, valamint arról is érdeklődtünk, igaz-e, hogy rendőrök az elmúlt napokban formanyomtatványt osztogattak a sajókazai cigánytelep lakóinak, amelyben utólagos hozzájárulásukat kérték népszámlálási adataik kiszolgáltatásához. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon későbbre ígértek tájékoztatást.

Forrás: http://nol.hu/belfold/20120221-ujrakerdezik_a_romakat