Húsz év alatt nem született átfogó koncepció a harmadik világbeli nyomor felszámolásáról. Ez a szomorú helyzet − nyilatkozta lapunknak Derdák Tibor, a sajókazai Ámbédkar Gimnázium igazgatója.

- Váratlanul érte, hogy az új egyházi törvény megfosztotta a sajókazai gimnáziumot is fenntartó buddhista közösséget az egyházi státusztól?

- Inkább az volt meglepő, hogy nem rögtön történt meg. A választások után egy évig nem nyúltak hozzá az egyházakhoz. Ez időt hagyott nekünk arra, hogy rákészüljünk, de kicsit el is andalodtunk: talán elismerik a munkánkat és nincs okunk arra, hogy bizalmatlanok legyünk. Aztán mégis elvették az egyházi státuszt tőlünk, amivel az iskola finanszírozása is bizonytalanná vált. Végül, hosszas huzavona után, köznevelési megállapodást kötött velünk a minisztérium.

- Amivel összességében visszakapták a korábbi támogatást?

- A nagy része megmaradt, de összességében azért csökkent, mert elveszítettük a személyi jövedelemadóból az egyházaknak utalható egy százalékból összejövő pénzt.

- Van abban az érvben valami, hogy bizniszegyházak települtek rá az oktatásra?

- Rengeteg hatósági ellenőrzés bizonyította, hogy a cigány buddhisták valóban jó és fontos munkát végeznek. Egyházi köntösbe bújtatott kamu tevékenységgel én csak a katolikusoknál találkoztam. A Pécsi Püspökség gazdasági vezetése ilyesmit művelt. Erre a bűnüldözés megfelelő módon lecsapott. A kisegyházak viszont kifejezetten aktívak a mélyszegénységben élők közösségeiben. Tehát a metodisták, pünkösdisták jogainak megtaposása sokat rontott a legszegényebb emberek helyzetén. Egyébként a Máltaiak jelenléte a peremhelyzetű közösségekben hasonlóan áldozatos elkötelezettség. Ők persze nem kisegyház, de nem is azonosíthatók a katolikus egyházzal, teljesen önállóak.

- A Máltaiakat elismerte a Fidesz.

- Igen. Az államnak méltányolnia kell, ha valaki szívesen megy a cigánytelepekre, ott az emberek problémáit meghallgatja, és segít. A reformátusoknak van hasonló tevékenységük Kárpátalján, de Magyarországon sajnos nincs. Igazán komoly szerepvállalása egyik nagy egyháznak sincs.

- És a kormány?

- Minden kormánynak volt valamilyen komolyabb próbálkozása. De ezek a próbálkozások mindig egyediek voltak, soha nem alakultak átfogó programmá. Soha. Ott van például az Útravaló ösztöndíj, egy tömegeket elérő nagy állami program, ami maradandó eredmény. Mégis, ez az ösztöndíj nekünk hatalmas pusztítás lenne, ha egy milliomos segítőnk nem állna mindig készenlétben.

- Miért?

- Mert ősszel kell pályázni, és tavasszal történnek meg a kifizetések. Közben sokan lemorzsolódnak, mert az évkezdést nem bírják anyagilag. Mások ugyan nem felelnek meg a pályázási feltételeknek, de támogatás nélkül is megállják a helyüket. Az egyik gyerek tehát kap, pedig már nem is tanul, a másik nem kap, pedig szorgalmas. Ez erkölcsileg romboló. A mi diákjainknak ezért minden évben Felcsuti Péter ad ugyanannyi összeget, ha tényleg tanulnak. Ha ilyen segítségünk nem lenne, akkor minket otthagynának a legszorgalmasabb, legkitartóbb tanulóink.

- Lát még olyan állami programot, amelynek haszna van?

- A Gandhi Gimnázium ilyen. Fontos, hogy van egy reprezentatív, komoly presztízzsel rendelkező cigány nemzetiségű oktatási intézmény. A keresztény szakkollégiumok kiemelt támogatása is hasznos, bár ezek az intézmények még nem tekintenek vissza nagy múltra.

- Sok pénzt fordítanak kevés diákra, akikhez végül nagyon kis összeg kerül.

- Néhány év tapasztalata alapján nem mondanék ítéletet róluk. Minden olyan intézmény, amelynek alapításánál részt vettem, keresztülment ezeken a gyerekbetegségeken. Ezek a kollégiumok is átmennek rajta. Azt gondolom, hogy ez a program tartós eredményekkel fog járni. A legkomolyabb eredménye nem is az, hogy hány roma egyetemista van, hanem az, hogy a történelmi egyházakat elkötelezte ebben a munkában, aminek legfőbb ideje volt. A történelmi egyházak ennek lehetőségét nem keresték az elmúlt húsz évben, Balog Zoltán viszont megtétette ezt a lépést velük.

- Mit gondol az előző kormányok integrációs kísérleteiről?

- Ugyanazt tudom mondani, mint amit Balog Zoltánnal kapcsolatban. Magyar Bálintnak az a döntése, amellyel Mohácsi Viktóriát kinevezte arra a pozícióra, amire az előző minisztersége idején egészen másokat nevezett ki, paradigmaváltás volt. Magyar hozta be az emberi jogi alapú megközelítést, amelynek megint csak legfőbb ideje volt. Ugyanazt a történelmi üzenetet fogalmazta meg, mint amit a maga oldaláról Balog a szakkollégiumokkal az egyházaknak.

- De az emberi jogi megközelítés a kormányváltás után gyakorlatilag eltűnt.

- Az emberi jogi megközelítés intézményesült, amelyet lehet gyengíteni, de eltörölni már nem.

- Akkor sem, ha olyan törvényt ír a miniszter, amely felmentést ad a szegregáció tilalma alól?

- Azért ne legyenek illúzióink a tekintetben, hogy az előző nyolc évben jobb volt. Történtek óriási előrelépések a törvényhozás területén, a pedagógusok továbbképzése területén, és bizonyos konkrét oktatáspolitikai lépések is megvalósultak, de azért arról szó sincs, hogy az állam képes lett volna eljuttatni a cigány gyerekeket a közoktatás középfokára. A lényeg mégiscsak ez lenne. Az állam úgy költ el minden évben hatalmas pénzeket a középfokú oktatásban, hogy annak elsősorban a középosztály a haszonélvezője. Bizonyos rétegek állami pénzen való előnyös helyzetben tartása hozza létre a diszkriminációt a rendszer másik végén. Ráadásul a Gyurcsány-kormány utolsó két esztendeje annak a szociálpolitikának a bevezetésével telt, ami az Orbán-kormány alatt teljesedett ki. Húsz év alatt nem született átfogó koncepció a harmadik világbeli nyomor felszámolásáról. Ez a szomorú helyzet.

- A központosított iskolairányítás válasz lehet a diszkriminációra?

- Távol álljon tőlem, hogy az államosítást kívánatos lépésként tüntessem fel, de azért az tény, hogy az önkormányzatok az oktatásban nem váltották be azokat a reményünket, amelyeket a rendszerváltás pillanatában tápláltunk a helyben született döntésekkel kapcsolatban. A helyi döntések mindenekelőtt arra irányultak, hogy a helyi elitnek ne kelljen egy levegőt szívnia az akárcsak kicsit lejjebb lévő társadalmi csoportok gyerekeivel. Abból a nézőpontból, ahonnan én nézem a közoktatást, ez így fest. Ehhez képest helyes lépésnek tartom, ha az állam vállalja a felelősséget azért, ami az iskolákban folyik, annak ellenére, hogy ettől a mindent egyen-szürkeségbe öltöztető, a Kádár-rendszerre emlékeztető államosítástól kiráz a hideg.

- Jászladány esete azt mutatja, hogy a KLIK ugyanúgy nem számolja fel a szegregációt, csak egy újabb szereplő akar elkülöníteni.

- Ez még nem dőlt el.

- Ezek szerint még bizakodik?

- Igen.

- Miben látja az állami felelősségvállalás biztosítékát?

- Nem önmagában az államban. Csak és kizárólag az emberi jogok egyetemes nyilatkozata és az abból fakadó logika jelenthet esélyt. Ezt pedig a magyar állam csak és kizárólag azért és annyiban képviseli, amennyiben a nyugathoz való tartozásunk ezt diktálja. Ezért az Alaptörvény szövegénél is fontosabbnak tartom azt, hogy mennyire vannak olyan nyomásgyakorló csoportok a társadalomban, amelyek az emberi jogokat kikényszerítik. Ahogy a fővárost elhagyjuk, ilyenek csak nyomokban vannak. Azért dolgozunk, hogy a magunk részéről katalizátorai legyünk ilyenfajta emberi jogi nyomásnak ott, ahol a problémák történnek. Azért jött az Amnesty International és a Magyar Zsonglőr Egyesület Borsodnádasdra karácsony előtt, hogy megmutassa: az emberi jogokról lehet a gyerekek nyelvén beszélni. Azért járunk az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) pereinek tárgyalásaira, hogy a gyerekek megtanulják és a bíróságok is megtanulják, valamint az alperesek is megtanulják, hogy létrehozható olyan helyi közvélemény, amely az emberi jogokat számon kéri. Egyedül ebben látok bármiféle esélyt.

- Csalódottan beszél az államról, mégis bizakodik, hogy az államosított iskolarendszerben az állam nagyobb felelősséget fog vállalni. Miért ez a kettősség?

- Azért, mert az állam különböző szintjei nem egyformán teljesítenek. A központi kormányzat inkább ki van téve az európai tekinteteknek, mint egy önkormányzat. Nekünk Budapesttel sokkal könnyebb tárgyalnunk, mint például Ózddal. Ha a kormányzattal tudunk valamire jutni, az olyan hátország, amely helyben minket erősít. Helyben csak abban lehet reménykedni, hogy meggyökereznek olyan hálózatok, mint amilyen a Máltai Szeretetszolgálat vagy mi vagyunk, kapaszkodót nyújtva az alulról jövő gyerekeknek. Ez visszahat aztán az államra. Mi valódi konkurenciái vagyunk az államnak. Bizonyos helyeken már felvetődik egy-egy igazgatóban, hogy hátha ő is tud annyit nyújtani annak a cigánygyereknek, mint mi. És ez jó. Ilyen módon versenyhelyzetben lehet tartani az állami intézményeket. Amit csak azért tudok megcsinálni, mert független vagyok az államtól.

- De nem teljesen. Hiszen a munkájuk elismeréseként nem kiszámítható finanszírozást, hanem állandó hatósági packázást kapnak.

- Legyen szabad megjegyeznem, hogy az előző kormány alatt is ki voltunk téve mindenféle ellenőrzéseknek és nyomásnak. A bizonytalanság valóban más formákat öltött az utolsó három évben. Tagadhatatlan, hogy a Jobbik befolyása erősebb a döntéshozásra, mint korábban volt. De kisöprűzni nem tudnak minket a saját épületeinkből, mert azt a tulajdonjog védi. Az egyetlen igazi védelem az állami politikai törekvésekkel szemben a magántulajdon.

- Szomorú.

- Örömteli. Ugyanis ez a védelem a kommunizmusban nem volt meg. Amíg az EU tagjai vagyunk, az nem fenyeget, hogy a tulajdonunkat államosítsák. Mondom annak tudatában, hogy látok ezt-azt más területen.

- Romlott az elmúlt 20 évben az oktatás minősége?

- Jelentősen. Bizonyos falvakból kivétel nélkül úgy érkeznek hozzánk gyerekek, hogy nem tudják a szorzótáblát, és van nyolcadikos bizonyítványuk. Ez tényleg nem volt így húsz éve, még a legszegényebb településeken sem.

- A kompetenciaméréseken is ez látszik. Az állam pontosan tudja, és tudta az önkormányzati rendszerben is, hol kellene beavatkozni.

- Szerintem is. Ezért vagyok türelmesebb a KLIK-kel, és kritikus az „elmúlt nyolc évvel” is. Azok a lépések, amelyeket Magyar és Hiller megtettek, jó irányba tett lépések voltak, különösen a kompetenciaalapú és az integrációt célzó pedagógia támogatására gondolok, de megkésve érkeztek.

- Elvárható a szülőtől, hogy bejöjjön szülői értekezletre?

- Elvárható. Mi azonban azokat a diákokat is el akarjuk juttatni az egyetemig, akiknek a szülei soha nem jártak szülői értekezleten. Azokkal a szülőkkel is össze akarunk barátkozni, akik nem jelennek meg a meghirdetett alkalmakon. Várjuk el a szülői értekezletre járást, de nyújtsunk alternatív kapcsolattartási formákat a szülők számára! És nem is csak a szülőknek, hanem azoknak is, akikre a diák a közösségben hallgat. A szomszédasszony, a nagynéni, mind-mind nélkülözhetetlen partnerünk. Elvárható a diáktól, hogy elkészítse a házi feladatot? Elvárható. Mi azonban sok olyan diákkal találkozunk, aki úgy nőtt föl, hogy otthon soha nem ült le a füzete mellé tanulni. Esetleg nem is volt otthon se tanulóasztala, se kislámpája, se könyvespolca. A tanáraik pedig már sok éve lemondtak arról, hogy házi feladatra szoktassák. Ne mondjunk le a házi feladatról! De ne képzeljük, hogy az csak úgy magától sikerül. Elvárható, hogy a diák unalmában olvasgasson? Elvárható. Ilyennel azonban szinte nem is találkozunk. Tehát ez a jogos elvárásunk nem ment föl minket az alól, hogy a diák látókörének bővítéséről, iskolán kívüli elfoglaltságairól gondolkodjunk. Tévét például néznek. Kirándulni szívesen mennek. És sok Facebook-bejegyzést olvasnak el. Ezeket az ismeretszerzési formákat kell az iskolai anyag szolgálatába állítani. Ehhez azonban magát az iskolai anyagot kell megváltoztatni, hogy legyenek kapcsolódási pontok. Ezért olvasunk az órán napisajtót, és ezért rajzolunk föl mindent a térképre és az időszalagra. Elvárható, hogy a diáknak legyen tolla és füzete? Elvárható. És várjuk is el! De ha még sincs neki, az nem felmentés az órai jegyzetelés alól. El kell jutnunk odáig, amikor a diák is büszke a füzetére, és a tanár is büszke ezért a diákjára. Ehhez a füzetet művészi szintre kell emelni. Nélkülözhetetlenné kell tenni minden percben. A számonkéréseket a füzet tartalmára kell alapozni. Elvárható, hogy a diák figyeljen az órán? Sőt. Alapfeltétel. Mi azonban sok olyan diákkal találkozunk, akitől nyolc éven át egészen mást vártak el. A tanárok azt jutalmazták, ha ezek a gyerekek csöndben meghúzódnak a hátsó padban. És akkor nyugodtan magyarázhattak a táblának. Mi ezzel az iskolai kultúrával szemben zéró toleranciát hirdettünk. A Dr Ámbédkar Iskolában a diákok körben ülnek, mindenki mindenkinek a tekintetét látja, senki nem bújhat el.

- Balog Zoltán nemrégiben megalakított egy szegregációellenes kerekasztalt. Már ketten felálltak, köztük az ön által is emlegetett CFCF, mert azt érzékelték, hogy az egésznek nincs értelme. Nem tart attól, hogy az ön nevét és tekintélyét olyan politikához használják fel, amely távol áll öntől?

- De. Tartok tőle. A hosszabb válasz: a közéleti akciózás nem elvárható tőlem. Ha én is felálltam volna ugyanabban a pillanatban, mint a két kilépő, akkor azzal nem adtam volna jelentős többletet a tiltakozáshoz. Mindenki tudja, hogy az én diákjaim szolidaritásból a CFCF perein ülnek, és tananyag nálunk, ami ezekről a perekről a sajtóban megjelenik. Végtelenül lassúnak ítélem a kerekasztal munkáját. De kétségtelen, hogy amit leírnak a miniszter szakértői, azzal nagyjából azonosulni tudok. Persze a gyakorlati megvalósítástól ez messze van.

- Hát éppen ez az. Elméletben mindent tudunk.

- Nem. A kormányzat abból indult ki, hogy a múltat végképp eltöröli, az adatok sem számítanak. És ebből visszakoztak. Volt olyan próbálkozás a részükről, hogy újradefiniálják, mit jelent a szegregáció és az integráció. Megpróbáltak egy új szótárat bevezetni. Világos, hogy a keresztény erkölcsiségre való hivatkozás és az arra való támaszkodás ezt a kísérletet jeleníti meg. Aztán szembesülniük kellett azzal, hogy azok a jogszabályaink, amelyek ezeket a fogalmakat definiálják, nem függetlenek a külföldi jogszabályoktól. Ráadásul a nyugati kereszténység már keresztülment azon a folyamaton, amely az emberi jogi szemlélet meggyökereztetését jelenti. Ezért is reménytelen felépíteni egy alternatív magyar keresztény jogi nyelvezetet.

- Sztoikus nyugalom árad önből ezzel a kísérlettel kapcsolatban.

- Igen, mert úgysem megy. Én látok őszinte elköteleződést Balog Zoltánban. Ő viszont hisz abban, hogy a jogvédők sok esetben károsak. Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat is ebben hisz. Csak ez egy olyan hit, amit nem lehet megalapozni „keresztény alapokon álló” jogi kultúrával. De nem is kellene erőnek erejével kiizzadni semmiféle harmadik utat, mert van valódi okunk a nemzeti büszkeségre. A magyar cigányok értek el igazi eredményeket. Ez egyebek között annak az értelmiségi munkának az érdeme, amelynek Kemény István, Csalog Zsolt, Solt Ottilia, Farkas Lilla, Bogdán János, Lázár Péter, Orsós János, Berki Judit a reprezentánsai. Ez például erőt ad.

- És a hite az olyan történetektől nem rendül meg, mint az ózdi vízelzárás volt kánikula idején?

- Ha a hitem arra alapulna, amire a magyar baloldal és jobboldal hite alapszik, miszerint az állam szerepvállalásának növelésével a helyzet javítható, akkor minden ilyen történet csalódás lenne.

http://nol.hu/belfold/ki_kell_kenyszeriteni_az_emberi_jogokat-1437397