A sajókazai dr. Ambédkar Gimnázium a második esély iskolája. Diákjai túlkoros cigány fiatalok, akik kihullottak a hagyományos oktatási rendszerből. Derdák Tibor igazgatóval többek közt arról beszélgettünk, miért szűköl munkájuk láttán a Jobbik és hogyan kell ellenszélben hajózni.

Harminc éve ismerem. Valaha azt írtam róla: „olyan, mint kovász – ahol föltűnik, mozgásba jönnek a dolgok”. Ténykedését a Dunántúlon kezdte, ahol oktatási hálózatot hozott létre – élén a Gandhi Gimnáziummal – halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyerekek számára. Székhelyét 2007-ben Borsodba tette át. Mint mondja, ott keményebb szelek fújnak, de nagyobb a szükség. Az újságírók rendre megkérdik tőle, vajon egy fővárosi, jól szituált család sarja miért tekinti hivatásának a romák felzárkóztatását? Szerinte ez csak a magyar társadalomban furcsa, a Lajtától nyugatra nem számít különlegességnek. Azt is hozzáteszi, hogy ez a sokak számára riasztó világ annyira színes, szórakoztató, vonzó életet biztosít, nem is érti, mások miért nem próbálják ki.

- Mit jelent az, hogy „Borsodban keményebb szelek fújnak”?
- Egy aprófalvas, szétszabdalt vidéken eleve nem könnyű talpon maradni. Kezdetben egészen pici falvakban is voltak iskoláink, de nem lehetett őket fenntartani. Sajókazán és Alsózsolcán tudtunk meggyökeresedni, Rakacáról mikrobusszal hozzuk a tanulókat, másképp nem tudnák megoldani a közlekedést, és idejárnak most az ózdi diákjaink is. Az ózdi iskolát azért kellett bezárni, mert túl nagy volt az érdeklődés, és a Jobbik vezényszavaira hallgató helyi elitnek szemet szúrt, hogy ha ott tanulnak a cigányok, abból baj lesz.

- Miért baj, ha egy cigány tanul?
- A helyi elit szerint a tanult cigány „okoskodni” kezdhet, ami veszedelmes. Rendkívül erős a hierarchia, ezzel újra meg újra meg kell küzdeni. Például az edelényi polgármester kedvenc vesszőparipája, hogy „jönnek ezek a rózsadombi jogvédők, de mi élünk itt, mi tudjuk, ki mennyit ér, kivel hogyan kell bánni”. A mi megjelenésünk felbolygatja az ügyeket, és nyilván fájdalmas lehet, ha osztozni kell az élettéren olyanokkal, akik más véleményen vannak.

- A sajókazai gimnázium több szempontból is különleges. Az érettségire készülők életkora 15-től 60-ig terjed, az osztályteremben körben ülnek a diákok, és újságot olvastok, polgárjogi pereket elemeztek a tanulókkal.
- Mindig akad olyan őszbe csavarodó hajú asszony, aki szeretne leérettségizni, általában azért, hogy megmutassa az unokáknak, merre van az előre. A mi munkánk kulcsai a nők. Mert ha őket nem vonzza a tanulás, akkor a fiúkat sem érdekli. A kör – misztikus szimbólum. A körben mindenki egyenrangú, senki nem szorul a hátsó padba. És hogy az újságolvasás miért fontos? Ezek a gyerekek semmit nem olvasnak. Nem boldogulnak a tankönyvvel, nem tudnak információt kiszedni a szövegből, alapfogalmakkal sincsenek tisztában, nem világos számukra, mi a kontinens, az ország, a település. Az újságolvasással, és az olvasottak értelmezésével nagyon gyorsan, hónapok alatt ki lehet őket mozdítani ebből a félanalfabéta állapotból. A hír ugyanis az életük része, mert a tévé a legócskább putriban is reggeltől estig be van kapcsolva. A hír személyes élménnyé is válhat, mint legutóbb, amikor Indiában lányokat, asszonyokat erőszakoltak meg, és a hatóságok nem nyomoztak, mert az áldozatok „csak dalitok” vagyis páriák voltak. Ebből magukra ismertek. Ők is beleszülettek egy helyzetbe, de ettől még nem törvényszerű, hogy nincsenek jogaik, hogy ki vannak zárva az átlagemberek kultúrájából, hogy az élet minden területén alacsonyabb rendű szolgáltatás jut nekik. Elfogadják, mert nem tehetnek mást, mert mentalitásukat a feudális függés határozza meg, és mert sokszor nem is tudják, hogy lehetne másképp. Az emberi jogi perek elemzése felnyithatja a szemüket, többek közt ezért lettünk az Amnesty International gyakorló iskolája. Hároméves program volt, most zárul le. Nagy a lemorzsolódás, átlagosan háromszázan vállalkoznak a tanulásra, és nagyjából a fele érettségizik le. De a kimaradás nem mindig végleges. Vannak, akik szülnek, és amikor totyogós már a gyerek, visszajönnek. Különben azokkal az alapokkal, amikkel hozzánk érkeznek, nem is lehet leérettségizni négy év alatt, úgyhogy mi eleve hosszabb idővel számolunk.

- Mit tudtok ígérni nekik? Mihez kezdhetnek érettségivel ott, ahol nincs munka?
- Akik dolgoznak ezekben a falvakban, mind érettségizettek. Másfelől az is igaz, hogy egy-egy állás megszerzéséhez tömérdek energia kell, de mi erre is felkészítjük őket. Van már előttük példa: voltak tanítványaink, akik rendőrök vagy kórházi ápolók lettek. Igyekszünk felmérni, mire mutatkozik kereslet, ezért indítunk most szociális gondozó szakképzést.

- Tudhatsz valamit a PR-ról. Rengeteget utaztok a gyerekekkel, minőségi életet éltek, mintha nem is a világ végén volnátok. Nyilván te tartod kézben a szálakat, talán az SZDSZ-es múltad segít ebben, vagy az, hogy jó ideig a Soros Alapítvány kurátora voltál.
- Borsodban nincs divatja a szolidaritásnak. De Budapesten már van, és ha átlépjük a határt, tárt karokkal várnak minket. Ausztriával a legjobb a viszonyunk, mert ők elég közeliek ahhoz, hogy ránk lássanak, s kétségbeesve szemlélik a magyar társadalomban elburjánzó gyűlöletet. 26 éve dolgozom kis falvakban, de hetente egyszer-kétszer a fővárosban vagyok. Technikailag sem lehet ezt másképp csinálni, és lelkileg is szükségem van erre. Kilincselni nem szoktam, bizonyos körökben tudnak rólunk és megtalálnak. Így történt a Nyitott Kör színházi társulat esetében is. Négy fiatalt hoztam most hozzájuk válogatásra a Jurányi Inkubátorházba. A tét: kiket visznek ki egy hónapos színházi táborba Németországba? Nem tudom, mi zajlik odabent, de érdekes lehet, mert erős dohányosok a gyerekek, mégse jöttek ki órák óta. A Magyar Zsonglőr Egyesület szociális cirkuszi programjába is bejutott néhány fiúnk. Szerepeltek már Isztambulban, idén Liverpoolba mennek. És ha egy falusi cigánylány vagy fiú egyszer csak olyan életet élhet, mint egy városi értelmiségi fiatal, akkor előbb-utóbb megszűnik a hátrányos helyzet.

- De aki kiemelkedett, nem fog visszamenni Borsodba.
- Nem akarjuk őket röghöz kötni. Épp ellenkezőleg: szeretnénk kinyitni számukra a világot. Örülünk azoknak, akik maradnak és tovább dolgoznak velünk, de nem volna jó, ha mindenki maradni akarna, mert az megint csak gettó lenne.

- Néhány száz romának sikerülhet a segítségetekkel legyűrni a szociális hátrányt. Számít ez a sok százezer nyomorban élő cigányhoz képest?
- Nem számokban kell mérni a hasznosságot. Az üzenet szélesebb körben hat, olyanokhoz is eljut, akiknek semmi köze az egészhez, viszont felelős állampolgárként szavazhatnak arról, legyen-e elkülönítés, kirekesztés, jogfosztás. Vagy arra szavaznak, hogy ha Európához akarunk tartozni, senkit nem hagyhatunk az út szélén.

- Úgy élsz Sajókazán, akár egy szerzetes. Se hétvége, se nyári szünet, mintha civil életed nem is lenne.
- Végül is vallási közösség vagyunk. Nem írjuk elő a gyerekeknek, hányszor és hogyan kell imádkozni, de a vallás állandóan jelen van. A vallási mozgalmak képesek arra, hogy egyenesbe hozzanak és egyenesben tartsanak embereket. Mi egyenesben vagyunk.

- Az új egyházi törvény szerint a Dzsaj Bhím Közösség nem egyház.
- A buddhizmus világvallás. Nyugaton rendkívül népszerű, hiszen egy olyan vallás, amiben nincs isten, bőven eléggé paradox ahhoz, hogy izgalmas legyen. A buddhizmusban tündérek és manók vannak, de ők sincsenek nagyon komolyan véve. A tibeti Halottaskönyv azt mondja róluk: ezek a tudatod termékei, s akkor szabadulsz fel a problémáid alól, ha szembe nézel velük, mert a tündérek és a manók – te vagy.

- Szóval a buddhizmus a hétköznapok pszichoterápiája?
- Pontosan. Egyébként ebben az értelemben tényleg misszionáriusok vagyunk, egy mélyen emberi, felvilágosult hitet képviselünk, amely azokban a régiókban, ahol dolgozunk, sokat segíthet az embereknek. Nem véletlen – népszámlálási adatok is igazolják – hogy a cigányok közt nagyon megnőtt a buddhisták aránya. Le lehet ezt tagadni, de a tények makacs dolgok.

- Az egyházi iskoláknak járó juttatást megvonták tőletek. Viszont öt évre szóló köznevelési szerződést kötött veletek az állam. Mivel érdemeltétek ki a kegyet?
- Ha a helyi eliten múlott volna, nem kötnek velünk szerződést. De hát nem nehéz belátni, hogy a szegregált állami iskolák csak a börtönök népességét növelik. És bár a helyi erőknek az a véleménye, hogy kizárólag a börtön nevelő hatású, azért a falu határán túl elismerik, hogy mi egy működő, és a világon mindenütt elfogadott modellt kínálunk. A Klikkel jó viszonyt ápolunk, de ha hozzájuk tartoznánk, ellehetetlenülne a munkánk. Nem hozhatnánk rugalmas döntéseket napi ügyekben, nem olvashatnánk Oidipusz királyt a gyerekekkel (mert a kötelező olvasmány az Antigoné), nem lehetne Orwell a tananyag része. A miniszter által létrehozott antiszegregációs kerekasztal nevű testületben rendszeresen találkozom a klikesekkel, békésen elvitatkozunk, miközben nyilvánvaló, hogy soha nem fogjuk meggyőzni egymást. Tudtam, hogy mit vállalok, amikor ezt az utat választottam. Tulajdonképpen folyamatosan harcban állunk egy ügyért, amiben hiszünk. Iskolánk névadója, dr. Ambédkar „érinthetetlennek”, kaszton kívülinek született, ám egy ösztöndíj révén külföldön tanult, majd Indiába hazatérve ügyvédként dolgozott, iskolákat alapított, végül igazságügy miniszter lett. Fáradhatatlanul harcolt az övéiért, s azt mondta: élvezi ezt a harcot. Tehát úgy is fogalmazhatnék, nekünk vallási előírás, hogy ezt a harcot élvezni kell. És mi élvezzük is.

http://nepszava.hu/cikk/1026765-miert-lesznek-buddhistak-a-romak