
Orsós János tanító, polgárjogi aktivista, a SZEMA elnökségi tagja nyílt levéllel fordult a magyarországi cigánysághoz. Levelét a Dalit.hu teljes terjedelmében, változatlanul, kommentár nélkül közli.
Honfitársaim, cigány testvéreim!
Megértem, hogy el vagytok keseredve, én is el vagyok keseredve. Miközben nem felejthetjük el, hogy nem cigány honfitársaink között is sokan élnek munka, sőt annak még lehetősége nélkül is, ennek megfelelően a többség számára elképzelhetetlen nyomorban és kilátástalanságban, csak mi vagyunk ebben az országban, akiknek a túlnyomó többsége így él. Míg nem cigány honfitársaink között is sokan kénytelenek megaláztatást, kirekekesztettséget megélni a legkülönfélébb okokból, csak mi vagyunk azok, akiknek ez mindennapos élmény már kisgyermekkortól kezdve. Csak mi nem rejthetjük el hovatarozásunkat, minket a többség már első látásra elkönyvel cigánynak, hiszen látszik rajtunk, sötétebb a bőrünk színe.
Megértem, hogy el vagytok keseredve, mert többségünkben szegényként, kirekesztettként, egy ezer előítélettől sújtott, jól látható kisebbség tagjaiként mi vagyunk azok, akik ellen egy gyűlölettől eltorzult emberekből álló mozgalom a legkönnyebben uszíthat, könnyű szavazatokat remélve. Nem mások, hanem mi vagyunk azok, akiknek emberi mivoltát kétségbe vonják.
Megértem, hogy el vagytok keseredve, mert a mérsékelt politikai erők is magunkra hagytak minket. Az MSZP és a Fidesz csak megvonja a vállát, amikor egyes önkormányzati vezetőik, országgyűlési képviselőik az ellenünk uszítók pártját fogják vagy éppen maguk is ezt teszik. Megértem, hogy el vagytok keseredve, amikor ezeknek a pártoknak korrupciós botrányokba keveredett, a ti nevetekben meggazdagodott cigány vezetői négy évente, a választások előtt megjelennek, és szegénységetek miatt azt képzelik, hogy eladók vagytok néhány konzervért és hazug, üres ígéretekért.
Megértem, hogy el vagytok keseredve, megértem, hogy féltek, amikor az egyenruhás Gárda a házatok előtt masírozik. Megértem, hogy féltek, miután pusztán cigány származásuk miatt 6 embert öltek meg, köztük egy 6 éves kisfiút.
Az erőszak azonban nem lehet válasz az erőszakra semmilyen körülmények között! Nem szabad felülni a provokációnak! A Gárda és gazdája, a Jobbik, csak erre vár, ezért masírozik, ezért uszít. A Jobbik cinikus gazemberekből áll: szervezett, előre eltervezett hadműveletet folytat ellenünk, és rajtunk keresztül minden józanul gondolkodó ember és a szabadság ellen. Erőszakot szítanak a Gárdával, majd a Gárdával ígérik az általuk gerjesztett erőszak megfékezését. Testvéreim! Nem vehetünk részt terveik valóra váltásában, nem lehetünk engedelmes eszközei gonosz, erkölcstelen céljaik megvalósításának!
Békésen, emelt fővel kell szembenéznünk velük. Méltóságteljesen, büszkén, igazunk teljes tudatában kell fellépnünk ellenük.
Szeretném, ha tudnátok, hogy nem vagytok egyedül! Mi is veletek vagyunk, cigányok és magyarok, akik úgy gondoljuk, hogy ez a közös hazánk, ahol közösen kell megoldásokat találnunk a problémáinkra: emberhez méltó életet, biztonságot kell teremtenünk, lehetőséget kell biztosítanunk a tisztes gyarapodásra, a tanulásra, a boldogságra mindenkinek. Ezt nem érhetjük el egymás ellenében, csakis együtt. Nincs ők és mi, csak mi vagyunk, ennek az országnak a polgárai, honfitársak, magyarok, mindnyájan.
„De valamit meg kell mondanom az enyémeknek, akik az igazságosság palotájának küszöbén topognak. Csak úgy nyerhetjük el a méltó helyünket, ha nem keveredünk méltatlan tettekbe. A szabadságot szomjúhozva ne igyunk a gyűlölet keserű poharából. A mi küzdelmünket örökké a méltóság és a fegyelem magas szintjén kell folytatnunk. Nem szabad megengednünk, hogy a mi teremtő tiltakozásunk fizikai erőszakba torzuljon. Újra és újra föl kell emelkednünk abba a magasságba, ahol a fizikai erő találkozik a lelki erővel.”
Martin Luther King Jr. (Van egy álmom, 1963)
2009. november 26.
Orsós János,
a Szabad Emberek Magyarországért elnökségi tagja, tanár, polgárjogi aktivista
budai józsef
15 évvel ezelőtt
sziasztok. nekem erről a véleményem hogy én szeretném asztat hogy engemet szeressenek és becsüljenek és tőlem ugyanúgy kapják vissza és minden emberrel úgy kell bánni hogy mindenkinek jól essen az hogy az emberrel törődnek mert minden emberbe megvan az ami kell de sajnos nem minden ember egy forma de az lenn e a legjobb hogy ha szeretnék egymást.a hírekben is mondják aki szokott híreket nézni hogy az embereket ölik sajnos eszt kell mondani de semmi különbség nincs az emberek között.Meghogy észre veszik hogy romák vagyunk és nem olyan a bőrünk színe akkor márt nem is úgy állnak hozzánk ahogy kellene némelyik. Nem mindenki csak vannak ilyenek sajnos.
balogh richárd
15 évvel ezelőtt
Míg nem cigány honfitársaink között is sokan kénytelenek megaláztatást, kirekekesztettséget megélni a legkülönfélébb okokból, csak mi vagyunk azok, akiknek ez mindennapos élmény már kisgyermekkortól kezdve.
Szerintem eben az irásban csak az igaság van leirva.
Minden romának össze kel tartani nem kell félni a gárdátol összekel tartani és felemelt fejel kell meletük elmeni nem szabad félni!!! Nem kellene ilyen modon külömbséget teni börszin alpján. Mert ugyan olyan emberek vagyunk mind.Össze kell tartani !! És azon kell dolgozni hogy ezt a börszin alapján meg külön böztetést meg szüntesük. Ezt nem érhetjük el egymás ellenében, csakis együtt. A mi küzdelmünket örökké a méltóság és a fegyelem magas szintjén kell folytatnunk.
erik glonczi
15 évvel ezelőtt
a roma társadalom nagyon szegény és ezért éhezések vannak és ezért tudják a romákat befolyásolni mivel nincs pénz az embereknek és emiatt a romák minde
Ónodi Miklós
15 évvel ezelőtt
Igaza van ennek az embernek, nem értem akkor ezt a kormányt hogy népekért nem tesznek semmit. Akkor az embert meg is ölhetik így nem tesz a kormány semmit a népekért. Induljunk ki abból hogy megölték a 6embrt és a kis gyereket pedig a kisgyerek nem tehetett semmiről. Nincs ezeknek a gárdásoknak szívük. A kormány ez ellen nem tesz semmit, nem értem őket. Minden ember ugyanaz, talán a színük után ítélik meg az embereket. És a kormány tehetne ez ellen valamit.
erik glonczi
15 évvel ezelőtt
Megértem, hogy el vannak keseredve, én is el vagyok keseredve. Miközben nem felejthetjük el, hogy nem cigány hanem magyarok is vannak nyomorban nagyon sokan vannak úgy mint aromák és nem rejthetjük el a bőrünk színét mert sokan a bőr szín alapján el ítélnek nem rejthetjük el , többségünk már több ember aki roma emberekkel találkoztam és sok olyan volt aki még olvasni sem tudott, és ezét lenézik a romákat pedig vannak olyan romák akik nagyon jól tanulnak és a családja is normális, ilyenek is vannak a romák között, de ez mindegy, mert egy kalap alá vesznek minden romát .
Ajtai János
15 évvel ezelőtt
Igen, a mai elkeseredett állapot mind bennünk, a harmadosztályú állampolgároknak kikiáltott cigányokban, a nélkülözni kénytelen, foglalkoztatás pislákoló reményének sem kecsegtető s ezáltal emberi megélhetést nélkülözö valamikor jobb időket megélt magyar honfitársaink zsigereibe, sejtjeibe és gondolkodásmódjában is, annyira belekeseredett, mint a hirosimai atombomba ledobása után, a betonba exponálódó emberitest árnyéka.
Amióta a világ fenn áll, azóta könnyű prédának, mindig az elesettek és a kiszolgáltatottak voltak alkalmasak a vadállati hajlammal rendelkező „csúcsragadozók” számára. Nos, a mai legnagyobb csúcsragadozó a mai magyar köz-gondolkodás(a). Vagyis inkább az az ordas fasiztoid eszme, amelyet a nyugati világ fejlett demokráciái messze elítélnek és demokráciájuk következetes biztosítása érdekében, csírájában el is folytanak. Elég csak arra gondolnunk hogy milyen büntetőjogi következményekkel járhat a Holocaust tagadók számára.
A mai magyarországi politikai elit -lehet az bal, vagy jobb oldal -, a leszakadt társadalmi rétegekkel – így a cigánysággal sem -, nem kíván érdemlegesen foglalkozni. Vagy ha mégis, akkor azok csak a választási ígéretsorozatok lózúngjaiként hangoztatják.
Sajnos, támadhatóságunk, politikailag történő manipulálhatóságunk egyik fő oka az a szellemi, érzelmi, gondolkodásmódunkban nem egyező magatartásunk, mely az eddigi pártpolarizációk – legyen az kormánypárti, vagy éppen ellenzéki és viszont -, ciklusoktól függetlenűl megvásárolható ( jól fizetett félműveltnek és minden egyebekbe részükről is lekezelt választók által helyzetbe jutott)cigány vezetőink minősíthetetlen hozzánemértése, legfőképpen cinikus közömbössége.
Senki nem tagadja, hogy vannak közöttünk romák között is ugymond problémás esetek,emberek, de semmiképpen sem több, mint a többségi társadalom tagjai között.
Van az „ÚJ ÍGÉRET a RENDTEREMTŐK” mindentmegváltani kész alakulata a JOBBIK immáron pártá formálódott mellet döngetők, magyarkodók, cigányokra és a szegényemberekre acsarkodók úri-Magyarország után sovárgók „klubja” Ezek az emberek fatalizmusban szenvednek. Mégpedig olyan fatális tévedés áldozatai, amellyel a józan többség egyáltalán nem kíván azonosúlni. Másként mondva békét akar, nem polgárháborút és nem az újfasizmus lobogoja alatt kíván masírozni a JOBBIK ordaseszméket súlykoló agymosásos indulóira.
Elkeseredni sokmindentől lehet, én azonban mégis azt erősíteném cigány és nem cigány embertársaimban, hogy nem szabad elkeseredni, mert az elkeseredés indulatokat válthat ki az elkeseredettből. Nos, ezekből is lehet forradalom, csak nagy kérdés, hogy kik lehetnek az áldozatok?
Márpedig azt gondolom, hogy mi sem szeretnénk áldozati bárányokká válni.
Nem szabad a provokációkra indulattal reagálni, hanenm el kell menni akkor és oda, ahol a jövönket meghatározó esélyünmkről leadhatjuk voksunkat. Az eddigieket figyelembe véve vica-verza, Tényleg? (lehet más a politika?) Talán igen! kérlek benneteket gondolkozzatok el rajta!
Mr. GyBu
15 évvel ezelőtt
Választási kampány jön.
Mindenki nyugodtan vegye el azt, amit a választóknak adnak ezek a csaló politikusok! Csak ígérd meg nekik, hogy rájuk szavazol/cserébe kaphatsz konzervet stb./, de amikor szavaznod kell, akkor úgy sem lehet melletted, hogy leellenőrizze, hogy kire is szavazol!
Köszönöm Orsós Jánosnak, hogy erősíti a cigányokban a reményt!!!
Menjen mindenki szavazni! De ne a Jobbikra!
Jobbik = Magyar Gárda