„cigányok tévelyednek a nagyiparok után maradt feketelyukban”

Orsós János a buddhista Dzsaj Bhim közösség vezetője, aki szerbiai kapcsolatainak köszönhetően utazhatott el Kushadasiba (török üdülőváros) az Égei-tenger partjára.

János július 17-én indult Budapestről Novi Sadba (Újvidék,Szerbia) vonattal. Ahol találkozott kettő szerb cigány fiatalemberrel, akiknél 1 napot töltött a roma alapítványuknál János. Másnap indultak tovább Törökországba a három fős csapat.

Kusadasiba érkeztük után a Hotel Dias szállodában szálltak meg.

„Az első benyomásom a városról az volt, hogy az építészet különbözött az európai építészettől, de a város hangulata és az utcán járó emberek inkább európai benyomást keltettek. Nyáron ez a város a külföldi turistáké. Így, úgy éreztem a valódi „török életbe” nem nagyon láthattam bele” – mondta János

Így a legnagyobb élményt nem a török város okozta számára, hanem az ott élő cigányok.

„Azt hittem nehéz lesz megkülönböztetnem az ott élő cigányokat a törököktől, hiszen mindkét nép barna. Az ottani cigányok szinte ugyanúgy viselkednek és öltözködnek, mint itt nálunk Magyarországon. De nincs segélyen tengődés, nincs munkanélküliség, nincs Út a munkához program. A török cigányok a saját lábukon állnak.” De ne szaladjunk ennyire előre.

János jó turistához híven elindult és felkutatta a város nevezetességeit, elmerült a török gasztronómiában és így jutott el egy cigány származású gyrososhoz. Nagyon kedves volt Jánossal és felismerte származását és persze hamar össze is barátkoztak. Közben Janit nagyon érdekelte, hogy vajon hol élhetnek és mivel foglalkoznak a törökországi cigányok. Az újonnan szerzett ismerőse, bizony útba igazította és egy útra mutatott mely egy dombra vezetett. Másnap János útra is kelt és felkaptatott a dombra, hogy megkeresse az ott élő cigányokat.

„Ilyen gyönyörűséges helyet a az ember ritkán lát. Az a domb a Rózsadombra emlékeztetett. Amikor felértem a domb tetejére nem tértem magamhoz az ott szemem elé táruló gyönyörű látványtól. Arról a dombról az egész várost látni lehet és a tengert is.” – mondja János kissé ábrándozós tekintettel.

A dombon persze ott éltek azok az emberek akiket valójában keresett. Az emberek kint ültek a házak előtt és beszélgettek,járkáltak a gyerekek pedig játszottak. János kiszemelt egy társaságot ami egy idősödő házaspárból és kettő idősebb nőből állt.

„Mikor odamentem hozzájuk lovári cigány nyelven köszöntem és az egyik nő vissza köszönt cigányul. Próbáltam beszélni velük cigányul, de sajnos nem tudnak annyira, csak az idősebbek. Szerencsére volt egy fiatalember aki tudott angolul és így könnyebb volt beszélgetnem velük. Magyarországot ők Magyarisztánnak nevezik”- meséli János.

De vajon mivel foglalkoznak az ott élő cigányok? Tettem fel magamnak ezt a költői kérdést, de Jánostól meg is kaptam a választ.

„Amit nagyon érdekesnek és furcsának tartottam, hogy a városban nem voltak szemetes kukák sem pedig szemétszállító autók ,mint más nyugati országokban. Véleményem szerint azért nincsenek szemetes kukák, mert a attól félnek a törökök,hogy a szélsőséges iszlám terroristák a szemetesládákba bombákat rejtenének és így próbálják megakadályozni a bomba támadásokat. Az emberek néhány helyen kupacokba dobálták a szemetet. Később láttam, hogy a cigányok összeszedik a szemetet és az abból kinyert flakonokat, sörös dobozokat stb… leadják. Ezt nevezzük tisztes nevén szelektív hulladék gyűjtésnek. Rengeteg turista van a városban és rengeteg szemetet eldobnak, ezért a cigányok bőven kaphatnak pénzt. Hasonló helyzettel találkoztam már Szerbiában is. Ott a cigányok a MÉH telepek funkcióját töltötték be. A cigányok összeszedték az üvegeket, de nem 1-2 kilót, hanem mázsa számra. Külön kezelték a színes és a színtelen üvegeket majd eladták és jó pénzeket kaszáltak amiből szép hatalmas házakat építettek.

De láttam sok cigányt standokon vagy mozgóárusként árulták portékáikat az utcán például dinnyét vagy kagylókat. Ezeknek a sikerét abban láttam , hogy az oda érkező turisták nem tudták, hogy ezek az árusoknak cigányok és így a az ottani turisztikai üzleti élet szerves részévé válhattak. A dombon élő család azt mondta, hogy jól megélnek ezekből a munkákból”

Fel merül egy kérdés amit nem könnyű meg válaszolni. Vajon a magyarországi cigányok miért nem vállalhatnak ilyen munkákat és miért kell élniük a segélyekből? Talán azért, mert Magyarországon valószínűleg a nagyfokú iparosítás okolható a cigányok függőhelyzetéért. A nagyiparok beállították a cigányokat ,hogy dolgozzanak,de ezek az iparok nagy része a csőd martalékává estek így a cigányok tévelyednek a nagyiparok után maradt feketelyukban, amiből talán egyszer lesz kiút.